Fiatalok! Ezúttal a Rend a ti segítségetekre szorul. Szervezetünk két támogatója külföldre menekült a halálfalók tisztogatását elkerülve, azonban a lányuk továbbra is a Roxfort falai között tartózkodik. A Rend magára vállalta a feladatot, hogy kimenekíti a kislányt az iskola területéről és épségben eljuttatja a Fidelius-bűbáj védelmét élvező szüleihez. A gyermek neve Elinor Templeton, elsőéves griffendéles tanuló. A feladatotok a következő: február 20-án, éjfélre juttassátok el Elinort a mellékelt térképen megjelölt pontra, egy Roxmorts melletti barlanghoz. Onnan a Rend tagjai zsupszkulcs segítségével vagy hoppanálva elvihetik a kislányt, azonban nagyon óvatosnak kell lennetek: Roxmorts határát nem érinthetitek, nem tehetitek be a lábatokat a faluba, mert azt védőbűbájokkal tartják állandó éjszakai felügyelet alatt. Ha a falu területén akár csak egy lépést is tesztek, a bűbájok riadóztatni fogják a halálfalókat és a dementorokat. Legyetek óvatosak, bízunk bennetek! Dumbledore professzor büszke lenne rátok! Üdvözlettel és mélységes tisztelettel adózva bátorságotok előtt: Király
Ui.: Miután ezt a levelet elolvastátok, égessétek el, a térképet pedig tartsátok a legnagyobb titokban!
“We are only as strong as we are united, as weak as we are divided.”
A diákok órák óta ki sem tehették a lábukat a klubhelyiségükből, csend és sötétség borult a kastélyra. Azonban a DS tagjai csak most kezdtek mozgolódni. Neville Longbottom és Ginny Weasley egy apró, könnyen szállítható bőröndbe pakoltatták Elinor Templetonnal a legfontosabb holmijait. A kislány reszketett a félelemtől, Dumbledore Seregének két vezetőjére hárult a feladat, hogy megnyugtassák őt, az akció sikere nem múlhatott egy elsős kisgyerek rettegésén. A Kövér Dáma portéja előtt őrködött Rodney Lestrange és Lionel Weasley, akik a megbeszélt kódszavakkal jelezték a Longbottom-Weasley párosnak, hogy elérkezett a tökéletes idő az indulásra. A folyosó üres volt, még a szellemek is elvonultak. Azonban alig osont az ötfős csoport néhány perce a folyosón, amikor felbukkant előttük Mrs. Norris. A macska Neville-re emelte átható tekintetét. Hogyan érik el, hogy Mrs. Norris ne riadóztassa a gondnokot és ezzel együtt akár a halálfaló tanárokat is?
Frida és Hester Scamander Lumpsluck professzor rémunalmas vacsorapartijáról ballagtak vissza a Mardekár klubhelyiségébe, a kezükben szorongatva a bájitaltan tanár igazolását arra az esetre, ha netalántán valamelyik felügyelőtanár belekötött volna a takarodó utáni folyosón tartózkodásba. Befordulva az egyik sötét folyosón szinte belerohantak a macskaként lopakodó Orion Sørensenbe és Gilbert Ollivanderbe. A két fiú az udvarra sietett, ahol találkozót beszéltek meg a DS többi tagjával. A négy diáknak megrémülni sem maradt ideje, mikor meghallották a közeledő lépteket. Alecto Carrow tartott feléjük. Elbújnak majd vagy kimagyarázzák magukat?
Angelina Johnson, Dahlia Yordmoon és Bill Weasley a térképen megjelölt találkozóhelyhez vezető út felénél várakoztak, néhány fa takarásában. Kingsley Shacklebolt azzal bízta meg őket, hogy innentől segítsék Dumbledore Seregét, a gyerekek érkezéséig pedig tartsák tisztán az utat az esetleges veszélyektől. A halálfalók errefelé már nem járőröztek, azonban így sem lankadhatott az éberségük. Az első fél óra eseménytelenül zajlott, azonban az éjszakai csendet hirtelen részeg éneklés zavarta fel. A rendtagoknak gyorsan stratégiát kell kitalálniuk arra az esetre, ha az ittas társaság feléjük tartott éppen.
Bastiaan Walsh, Hamilton Meadowes, Fleur Weasley és George Weasley a térképen megjelölt találkozóhelyen várakoztak a csapat érkezésére. A földön egy régi gumicsizma hevert mellettük, amely pontban éjfélkor egy biztonságos óvóhelyre szállíthatta Elinor Templetont, ahonnan másnap a Főnix Rendje tagjai személyesen készültek tovább vinni a kislányt az Egyesült Államokba. A négy rendtag feladata egyértelmű volt, de semmiképp sem egyszerű: őrizniük kellett a találkozóhelyet és biztosítani, hogy véletlenül se tévedjenek erre a halálfalók. Az első egy órában nem akadt feladatuk, azonban Hamilton hirtelen arra lett figyelmes, hogy a sötét égen piros szikrák jelentek meg tőlük nem is annyira távol. Valaki segítséget kért. A rendtagok döntés elé kerültek: vizsgálják meg a mágikus fény forrását vagy maradjanak a rejtekhelyükön? Vajon barát vagy ellenség került bajba?
Thaddeus Selwyn és felesége, Celeste Selwyn Roxmortsban járőröztek aznap éjszaka. A házak ablakaiból nem szűrődött ki fény, a kijárási tilalom már órák óta érvénybe lépett és az emberek rettegtek tőle, hogy valamiért bekopognak hozzájuk a halálfalók. Akár néhány dementor társaságában, hiszen azok is kísértették az egykor élettel teli utcákat. Eseménytelen estének ígérkezett a mai, a legtöbb halálfaló úgy érezhette, hogy értelmetlen Roxmortsot őrizniük, hiszen miért is tévedne erre a Potter gyerek? Öngyilkos vállalkozás lett volna, ahogyan a Főnix Rendje tagjaitól is. Azonban a házaspár hirtelen, a falut körülölelő dombok között észrevették az ég felé lőtt piros szikrákat. Messze voltak, de ebből a távolságból is biztonsággal meg tudták állapítani, hogy mágikus eredetű a fény. Elindulnak megvizsgálni vagy maradnak az őrhelyükön?
A reagokat 2020. szeptember 7-ig (éjfél) várjuk. A többi kör valószínűleg rövidebb lesz, ez csupán a párhuzamosan futó nyári kaland miatt húzódik egy héttel tovább. A kaland gördülékenysége érdekében senkitől nem várunk regényhosszúságú reagokat, inkább kisebb terjedelmű, RT jellegű hozzászólások érkezzenek, ez alól kivétel az első kör, itt nyugodtan hosszabban is összefoglalhatjátok az előzményeket. Amennyiben valaki nem tud határidőre írni vagy bármilyen egyéb problémája adódna, esetleg ötletelni, kérdezni szeretne, az írjon @Gilbert Ollivandernek. Légyszi, ne Bogar bárdnak vagy Adminnak írjatok, hanem Bertie-nek, a másik két felhasználót nem nézem olyan gyakran. Jó kalandozást, és ne feledjétek, sose hagyjon el benneteket a remény!
Vendég
Pént. Aug. 28, 2020 5:51 pm
Dumbledore Serege akcióban
“Age is foolish and forgetful when it underestimates youth.”
Fridával számoltuk a perceket Slughorn professzor vacsorapartijának első pillanatától kezdve, arra várva, hogy ne legyen sértően korai a távozásunk. Végigettük a menüt, bár a desszert már emberi fogyasztásra alkalmatlanul édes volt és még utána is csevegtünk pár percet a professzorral, aki szinte még azt is tudni akarta, hogy Newt nagypapa mit reggelizett legutóbb és mi a kedvenc színe. A Scamander név átka, a hétköznapokban sokat profitáltam belőle - habár tudtam, hogy Frida mindig is nyűgnek tartotta az elvárásokat -, de ilyenkor csak kellemetlennek éreztem. Azonban Slughorn professzor meghívásait nem lehetett elutasítani, pedig inkább tanultam volna Carrow másnapi tesztjére. Hiába tudtam a tananyagot, attól még ugyanúgy rettegtem a "professzor úrtól", mint a többiek. Gyűlöltem magam, amiért sosem szólaltam fel a kegyetlenkedései ellen, de jobban féltettem ennél magamat és a családomat. Mégis mit értem volna el a hősködéssel? Ugyanannyi embert gyilkoltak volna meg a halálfalók és a Carrow testvérek ugyanannyi gyereket kínoztak volna meg, éppen csak én is egy lettem volna az áldozatok közül. Nem sodorhattam veszélybe a rokonaimat is... Így hát Fridával meghúztuk magunkat, készültünk azoknak az állatoknak a dolgozataira, némán ültünk az órákon, csak akkor szólaltunk meg, ha kérdeztek minket és elfordultunk, ha kegyetlenkedtek. Szánalmas, de ezt tettük, csak túl akartuk élni a háborút. Fejfájásra hivatkozva - tudja, tanár úr, dolgozat előtti stressz - a desszert után leléptünk Fridával, magamban fohászkodtam érte, hogy ne találkozzunk egyetlen felügyelő tanárral sem, különösen nem a Carrow testvérekkel. Slughorn írt nekünk igazolást, de annál a kettőnél semmi sem garantálta, hogy el is fogadják majd. Mi történt ezzel az iskolával? Hol van az egykor vidám, biztonságos Roxfort, amit mindannyian úgy szerettünk? - Siessünk, nem akarok belefutni Fricsbe vagy Hóborcba - sürgettem Fridát, ahogy végighaladtunk a sötét folyosókon. - Szerinted Slucky hogyan bír ennyit enni? Csak néztem és már attól rosszul lettem... Lesiettünk az egyik lépcsőn az alagsor irányába, de mielőtt bekanyarodhattunk volna az egyik megvilágítatlan, szűk folyosón, két test csapódott nekünk. Hátratántorodtam és rémületemben azonnal pálcát rántottam, hogy megvilágítsam az előttünk állókat - csak az ütközésből tudtam, hogy nem lehetett tanár, ahhoz túl alacsonyak voltak. - Ori? Te meg mit csinálsz itt? Carrow-ék megölnek, ha a folyosón találnak... - Túlzás lenne azt állítani, hogy jól ismertem Oriont, de mégiscsak háztársak voltunk, még ha nem is egy társaságba tartoztunk. Ugyanis Ori furcsa volt, ártalmatlan dilis, de azért mégiscsak furcsa... És különben is, ki akar egy idióta fiú társaságában lógni, aki rendszeresen a lányok mellét bámulja? De tényleg? A másik srácot nem ismertem, kibolyhosodott hugrabugos egyenruhában feszített és idétlenül vigyorgott, nyilván pont olyan ciki alak lehetett, mint Ori. Mégis hova készültek, kukkolni a prefektusi fürdőbe vagy titokban cigizni valahol? Azonban nem volt időnk beszélgetni, léptek zaja hallatszott a folyosó másik végéről. - Bajba fogunk keveredni miattuk - kaptam el rémülten Frida karját.
- Láttad ma Misty Jeffersont, amikor tiszta víz lett a tóparton a feszülős blúzában? - tettem fel a kérdést halkan Orinak, ahogy végiglopóztunk a folyosókon, mintha semmi sem lett volna fontosabb a hatodikos Misty Jefferson irreálisan nagy melleinél. Tény, hogy minden fiú Misty melleiről beszélt (és álmodozott), de ők többnyire nem készültek kimenekíteni közben egy elsőst a roxforti birtokról, a Főnix Rendje megbízásából. Talán most létezett fontosabb is a női melleknél, de ha esetleg ezen az éjszakán leltem volna halálomat, akkor már szerettem volna azzal a kellemes képpel búcsúzni az életemtől, ahogyan Mistyn feszült az az átázott, kék blúz és még a melltartója is átütött rajta... Azért nem szerettem volna meghalni. Őszintén szólva be voltam szarva, de nagyon. Egész nap az járt a fejemben, hogy bárcsak Amycus Carrow eltörné valamimet vagy bármilyen úton a gyengélkedőre juttatna, mert akkor este kimaradnék a DS buliból. Félreértés ne essék, én segíteni akartam, utáltam ezt az egész helyzetet és szerettem volna hasznossá tenni magam, de Merlin faszára - apa megölne és kimosná szappannal a számat, ha hallaná a gondolataimat -, én annyira féltem. Nem voltam olyan erős és bátor, mint Neville vagy Ginny, de még csak a nevem sem védett, mint Orit. Az apám kvibli volt, a nagypapámat elrabolta Tudjukki, minden okom megvolt a félelemre. Annyira rettegtem a két Carrow-tól, múlthéten például két Cruciatust is kaptam tőlük. Egyszer azért, mert nem voltam hajlandó megátkozni egy elsőst, másodszor azért, mert cigizésen kaptak. Bár vége lehetne ennek a rémálomnak... De ahhoz tennünk is kellett valamit, és azért voltam itt, hiába pisiltem be majdnem a félelemtől. Orival nem mertünk fényt gyújtani, nehogy lebukjunk, a sötétben osontunk, magunkban fohászkodva, nehogy összefussunk valakivel. Ez a vágyunk akkor foszlott szerte, mikor úgy rohantam bele valakibe a folyosón, mint állítólag Potter a kilenc és háromnegyedik vágány falába néhány évvel ezelőtt. A következő másodpercben pedig szinte kiégett a retinám, mikor egy Lumos után pálcát nyomtak a képembe. Hunyorogva bámultam magam elé, megkönnyebbülten felsóhajtva, mikor tudatosult bennem, hogy nem tanárral találkoztunk. Ez sem volt jó hír, de egy Carrow-nál bármi jobb. - Bocsi, nem akartalak letarolni - kértem bocsánatot félszegen a szőke, mardekáros lánytól. Nem tudtam a nevét, Orin kívül csak azokat a mardekárosokat ismertem, akik szabadidejükben azzal szórakoztak, hogy a vécébe nyomták a fejemet és szekrényekbe zártak be elsős korom óta. Ő nem volt közöttük, megjegyeztem volna, mert soha nem láttam ilyen szép szőke hajat. Még Misty Jeffersoné sem volt ilyen szép. Aztán én is meghallottam a lépteket, halálra váltan emeltem a tekintetem Orira. Merlinbasszamegistenemmileszmostvelünk... Legszívesebben ezt vinnyogtam volna, de sikerült összeszednem minden méltóságom és legalább azt nem meghazudtolni, hogy már túl voltam a mutáláson. Azért mégis csak két lány társaságában voltunk... - Tűnjünk innen, lehet valamelyik Carrow az - mutattam az egyik festmény felé, amelyik egy titkos járatot rejtett az első emeletre. Csak reménykedni mertem benne, hogy a két lány is hajlandó lesz velünk tartani, mert annak katasztrofális következményei lettek volna, ha beköpnek minket.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Vas. Aug. 30, 2020 1:04 am
night-watch in action
Sötétbe burkolózó utcák, semmi zaj, csak a lépteink neszezése. Legutóbb nem volt ilyen csendes az éjszakai járőrözés. Az a kocsmáros aztán szeret kötekedni.. Pedig ránézésre nem tűnik olyan ostobának, hogy ne tudná felfogni, mit is jelent a kijárási tilalom. Persze előbb vagy utóbb úgyis lesz valaki, aki úgy gondolja majd, hogy megéri tesztelnie az éberségünket. Mindez a Potter-kölyök miatt... Kölyök.. Alig két évvel vagyok idősebb nála.
- Mégis miért gondolja a Nagyúr, hogy Potter épp itt fog felbukkanni? - teszem fel a kérdést, ami már olyan sokszor megfogalmazódott bennem, de eddig nem adtam hangot neki. Igazából csendes vagyok, de a feladataim elvégzéséhez nincs is szükség arra, hogy beszédes is legyek. Azt pedig már volt időm megtanulni, hogy mi lesz azokkal, akik nyíltan megkérdőjelezik a parancsokat. Ilyenre nem vetemednék, de mivel otthon az alig egyéves karonülő fiam a hiányomtól szenved, én pedig csak egy újabb eseménytelen éjszakát töltök a szabad ég alatt, hogy ezzel is bizonyítsuk családunk lojalitását, Thaddeusnak éreznie kell, hogy nem vagyok megelégedve ezekkel a körülményekkel. Habár ezt nyíltan nem vállalnám, de hangom nem csak a februári hideg miatt olyan fagyos. Azt már megszoktam, hogy a férjem lelkesen ajánlja segítségét bármiben, de engem egészen eddig kihagyott a dolgaiból. Úgy tűnik az, hogy sikerült fiút szülnöm neki, végre a szemében is méltóvá tett a Selwyn névre. Persze engem nem kérdeztek meg, hogy akarok-e Selwyn lenni. Egyetlen riasztóbűbáj sem szólalt meg ezidáig, így eseménytelenül fordulunk vissza a főutcára, mikor az égen piros lángcsóva jelenik meg, majd alábukik. Egy pillanatra társam felé kapom a tekintetem, és néhány másodperc erejéig még a pálcámat is ösztönösen erősebben szorítom a kelleténél. Némán várnám a meglátásait, de gyorsan vág az agyam így lecsapok a kínálkozó lehetőségre. Mindketten úgysem hagyhatjuk el az őrhelyünket. Valamelyikünknek viszont muszáj lesz utánajárni mi folyik itt. Valaki ugyanis felküldte azt a jelzést, nem hagyhatjuk egyszerűen csak figyelmen kívül. - Majd én megnézem, átmozgatom magam.. Biztosan megint csak a kentaurokkal van valami... - figyelem a vörös szikra utolsó lebukó nyalábjait, de a mondandómat már a férjemhez intézem. Korábban aggodalomra adhatott volna okot, ha ilyen készségesen ajánlom magam egy feladatra, ami messze sodor mellőle. Próbálkoztam megszökni ugyanis, mint a látszat mutatja nem túl nagy sikerrel. Most viszont Thaddeus is tudhatja, hogy eszem ágában sincs hátat fordítani neki, hiszen ott a fiunk. Egy ártatlan élet, akit nem hagynék csak úgy el. Nem lennék képes rá. Egy gyerek sok mindent megváltoztat. Például engem is. Még a beleegyezését is megvárom, s ha megkapom, már indulok is a falu széle felé, hogy ott majd - kiérve a riasztóbűbáj hatása alól - a dementorok társaságát elkerülve a patrónusommal kiegészülve utánajárhassak annak, hogy ki randalírozik az éjszaka leple alatt.
Vendég
Hétf. Aug. 31, 2020 1:21 am
Elinor mellé térdeplek, hogy egyszerre zárjuk hangos kattanással a bőröndjét, és mondjak neki valamit útravalóul; de amíg ütemtelenül zakatol a fejem értelmes mondatok után kutatva, sürgetően Nevre pillantok, és a kijárat felé biccentek. Próbálnám elrejteni az arcomról a ránk váró víziómat, de csak sebesen fordulok vissza, hogy a lány hideg kezeire tapasszam a sajátjaimat. Nem különbek. - Nézd, Eli - sóhajtok fel, csitítva a hangomon. - Az összes félelmedet bezártuk ebbe az utazóba, rajtad kívül pedig nincs senki, aki uralkodhat felette. Így, amikor hazatérsz a szüleiddel, nyisd fel és mesélj el nekik mindent a mai estéről, hogy méltón elengedhesd. Ez a biztos módja. Segíts, hogy segíthessünk, kérlek. Csak egy alig látható csillanásból látom az íriszein, hogy megértette, hogy mégsem volt túl nagy hülyeség, meg talán a kezei sem remegnek úgy az enyéim alatt, de nincs sok idő örülni ennek. Hallom a fiúk beszélgetését, aztán a nevemet is, amiből tudom, hogy indulnunk kell. Bátorítóan húzom fel Elinort, és nem áll szándékomban elereszteni őt, még akkor sem, amikor Lioneléket megelőzve kilépünk a hűvös, csendességtől kietlen lépcsőházba. Nyugodtabb vagyok, hogy szorosan engem követ - végig, a katonásan lángokba vont folyosón, ahol minden nesztelen lépéssel közelebb juthatunk a célhoz, de addig is, két árnyas beugró között gyengéden szorítok a kezén, mert éppen elég most neki, hogy a másikba egy bőröndnyi félelmet aggattam. Nem érezheti, hogy teljesen egyedül maradt a cipelésével, hiszen együtt csináljuk végig, egyenlő súllyal, mert ők megírták nekünk, hogyan kell lennie. Nem létezik más forgatókönyv, ez a lány ma hajnalban épségben haza fog jutni. Haza... haza. Mrs. Norris...!, jön a vékonyka hang a hátam mögül, és az emlegetett, a folyosót keresztbe szelő, világító szempár Neville-re szegeződik. Az enyém pedig őrá, nem kevesebb elszántsággal, mint amennyi ebbe a macskába szorult. Tud időzíteni a dög... - Ne filózz rajta sokat. Tedd meg, vagy Frics bánik el velünk.
Vendég
Pént. Szept. 04, 2020 1:30 pm
DS kaland
Angie + Bill + Dahlia
A küldetés tiszta és egyértelmű. Óvatosan közelítem meg a kijelölt őrhelyünket, minden neszre kíváncsian fülelve. Remy más helyre lett beosztva, pedig legszívesebben vele együtt akartam volna maradni. Óvatosan végigsimítok a hasamon, ugyan még semmi nyoma, hogy terhes lennék, de a Szent Mungóban biztosítottak felőle, hogy a magzat egészségesen fejlődik, lassan már két hónapja. Nem tudom, mit is gondoljak, az igazságérzetem hajt előre, semmiképpen nem tudnék magára hagyni egy ártatlan gyermeket tudva, hogy bármikor megkínozhatják a halálfalók... Viszont félek is, féltem a saját gyermekemet, aki még ha nem is több, mint egy magzat, attól még a gyermekem. A kitaposott ösvényt követem, és bár már messziről kiszúrom őt, és legszívesebben már előre kiabálnék neki, most nem tehetem meg. A lépteim zaját is elnémítottam, biztos, ami biztos. Nem akarnám lebuktatni magunkat a lelkesedésemmel. Inkább kivárom, hogy a megfelelő távolságba érjek és halkan köszönthessen őt. A Roxfortos éveink óta nem láttam őt, el voltam foglalva az akadémiával és a friss házas élettel, de a hírek azért felénk is terjedtek. - Szia, Angie! - Integetek is, mikor meg már megtettem az utolsó lépéseket, kicsit közelebb hajolok hozzá, és suttogva kérdezem őt. - Hogy vagy? Hallottam, hogy Weasley-ékhez költöztél. Minden rendben van otthon? - Aggódom érte, ez csak természetes, a Roxfort éveink alatt egész jó volt a kapcsolatunk, talán nyugodtan lehetne barátinak is nevezni, még ha ő nem is volt benne a balhékban, meg a roxforti tilos kalandozásokban, szórakoztató volt együtt tanulni, nagyon sokat tudtunk segíteni egymásnak. Ezért is örülök, hogy most tudunk végre beszélgetni, fel sem tűnik, hogy mennyi idő telik el, mindössze a részeg éneklés zavar fel. - Mi volt ez? - felkapom a fejemet, a tekintetem Angie-ről a hang irányába fordítom, majd vissza rá. A kettő között cikázik, tétovázom a pálcámért nyúlni... - Szerinted elég lenne, ha elijesztenénk őket? Elég illuminált állapotban lehetnek, ahogy hallom... - Szinte áldom a családfámat, hogy már generációk óta öröklődik a metamorfmágia. Rendkívül hasznos tud lenni, főleg ilyen helyzetekben. Ha elég részegek, akár valami szörnyetegnek is nézhetnek.
Vendég
Vas. Szept. 06, 2020 8:19 pm
Death Eaters & fucking kids
Dumbledore Serege akcióban ~ kaland
Nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé a végeláthatatlan és értelmetlen járőrözés. Megértettem és szó nélkül elfogadtam a Sötét Nagyúr döntését, nem voltam olyan bolond, hogy egyetlen szavát is megkérdőjelezzem és gödörben találjam magam eltemetve az engedetlenségem miatt. A tanácsom mindenkinek ez lett volna, hogy még csak ne is gondoljon ilyesmire, élen a feleségemmel. Még csak az kéne, hogy őt kapja a Nagyúr hűtlenségen - mert az ő szemében ez igencsak annak számított... gondolom. Elég nagy szégyenfolt lett volna a családunkon, nem akartam, hogy a fiam ezzel nőjön fel és nekem is így kelljen felébrednem reggelente. - Nem tudom, Cece, nem is érdekel. Jobban tennéd, ha te sem agyalnál ezen, főképp nem hangosan. Sosem tudhatod, melyik kis patkány hallja meg és rohan a Nagyúrhoz, hátha azért jobb pozícióba kerül. -Nyilván egyik sem járt ilyen jól, eltekintve attól a senkiházi Féregfarktól, de ő is csak annak köszönhette a szerencséjét, hogy elárulta Potteréket. Merlinre, mennyire élveztem gyötörni azt a kis csúszómászót, amikor a közelembe került. Kár, hogy ez meglehetősen kevésszer történt meg, mivel érthető módon kerülte a társaságomat. Reflexből nyúltam a varázspálcám felé, amikor megláttam a Periculum bűbáj piros szikráit az égen. Nem kellett volna senkinek arrafelé lennie, egy járőröző párost sem küldött oda a Sötét Nagyúr. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kerülhet oda valaki, többek között az, akiről eddig azt gondoltam, hogy egész biztosan nem jönne errefelé. Eszembe sem jutott elhagyni az őrhelyemet eddig, de ha kiderülne, hogy Potter az, mi pedig nem tettünk meg semmit azért, hogy megállítsuk és elfogjuk őt, azt nagyon nem köszönnénk meg. Ha viszont feleslegesen mozdulok, az is elég negatív eredményekkel járhat rám nézve. Maradt az a lehetőség, hogy a feleségemet engedem egyedül, de ez az ötlet a legkevésbé sem tetszett. - Arról szó sem lehet, nem engedlek oda egyedül - vágtam rá szinte még azelőtt, hogy befejezhette volna a mondandóját. Ebbe gondolhatott, amit akart, valószínűleg mindegyik igaz lett volna, ami a fejében megfordult. Nem akartam neki újabb lehetőséget adni a szökésre, nem mintha ettől féltem volna most, ahogy egyedül sem akartam elengedni. Még csak az kéne, hogy tényleg legyen ott valaki és megsérüljön. -Veled megyek én is, majd a dementorok őrködnek addig, amíg ellenőrzünk mindent. Ha szerencsénk van, nem tart sokáig. Kelletlenül, de elindultam Cece után. Nem örültem túlzottan annak, ami valószínűleg várt rám a későbbiekben, de ez volt a döntésem, ragaszkodtam is hozzá. - Nem fázol? -kérdeztem hirtelen, megtörve a csendet, hátha attól jobban érzem magam. Egyébként tényleg kellemetlenül hideg volt, legfőképpen a dementorok jelenléte miatt.
Vendég
Hétf. Szept. 07, 2020 11:28 am
Neville x DS
Sok múlott most a mai estén, ahogy az összes eddigin is. Minden egyes megmozdulásunk a tiltakozásunk zálogaként kellett, hogy beleégjen a Roxfort történelmébe. Mert hinni akartuk, hogy az ellenállásunk fontos, hisz ha a DS nem lép, akkor ki igen? Számos alkalommal jártam már a Carrow testvéreknél, ahol megannyiszor büntettek meg, kínoztak, de a harci kedvem ettől egyre csak nőtt. Évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtam, hogy így fogok cselekedni, de égnie kellett a reménynek, hogy Harry legyőzi Voldemortot. Mert ez a tény nem vonható akkor sem kétségbe, ha az utolsó fény is kihuny. Ki másra hagyhatta volna azt a hatalmas munkát, amit elkezdett itt egy maroknyi diákkal? Úgy éreztem, hogy tartozom Ginnynek annyival, hogy soha semmit nem kérdőjelezek meg, csak előre nézek és cselekszem, megállás nélkül. Hálátlan feladat, de annál nemesebbnek érzem és még annál is nagyobb felelősséggel jár. Soha nem mondta senki, hogy könnyű lesz, ahogy a mai kiküldetésünk is járhat kudarccal. De ha elég ügyesek vagyunk, akkor még egy valamivel odaszúrunk a halálfalóknak. Nem tűröm, hogy ártatlan alsóbbéveseket bántsanak csak azért, mert mugli szülők gyerekei vagy a szülei nem szimpatizálnak az eszmékkel. A jelre várva a csöndben és figyelve Ginny és a kislány kettősét bőven van időm végiggondolni, hogy mi történik akkor, ha sikerrel járunk, milyen úton kell haladni és mi jár akkor, ha elkapnak minket. Beleborzongok a gondolatra egy pillanatra, ahogy feldereng a legutóbbi cruciatus átok csontig hatoló fájdalmas emléke, de minden szó nélkül vállalnám újra a többiekért. Mehetünk. Erősen markolom meg a pálcát és indulok el velük, ahogy eljön az idő. A két fiúnak csak biccentek, ahogy elhaladok mellettük és ezzel elöl indulok el a néptelen folyosón. Persze bárkire számítanunk kell, mégis ahogy az első akadályhoz érünk, belém nyilall a lelepleződés szégyene egy pillanatra. Ginny szavai sarkallnak arra, hogy cselekdedjek. És ha megtalálják a macskát, inkább az én pálcámból húzzák vissza a varázslatot, mint Ginnyéből. Azzal senki nem jár jól. Nemes egyszerűséggel a nyervogó istencsapására szegezem a pálcát. - Petrificus totalus! – suttogom el magam elé a már annyira testközelből megélt átkot, majd a megdermedt macskához lépek és az egyik szobor mögé tuszkolom be. Nem kell tudnia senkinek, hogy itt történt valami. - Menjünk tovább, nincs sok időnk. – suttogom a többieknek és indulok is el ismét.
Vendég
Kedd Szept. 08, 2020 9:10 am
to Csipet Csapat
El vagyok bűvölve!
Mondtam, hogy nem lesz jó ötlet Fred nélkül ide jönni. Szinte viszket a fülem a nagy csöndben, más esetben ez egy óra pikk-pakk eltelt volna. De az is lehet, hogy pont a figyelemelterelés miatt nem osztottak minket egy feladatra be. Tudom, hogy nem a Roxfort a világ közepe, de nekünk különösen a szívügyünk, főleg amióta nincs az az ostoba tyúk. Igaz, van helyette rosszabb. Nem irigylek senkit sem, aki Piton regnálása alatt jár ide. Na de még ilyet, hogy lehetett pont őt megválasztani, amikor egy igazi arrogáns köpönyegforgató? Hmm, lehet pont azért. Valamit nagyon tud a kampós orrú, ha rögtön igazgatóvá léptetik elő. Hatszázadszor jegyzem meg, hogy egy kacsás gumicsizmával sokkal jobban jártunk volna, mint ezzel az oszladozó förmedvénnyel, ami még a hitelesség kedvéért biztosan eregeti is a szagot. Oké, bevallom, én csöppentettem rá, mert olyan viccesnek tűnt az elején. Most, hogy itt tobzódunk körülötte, mint egy rakat furcsa szerzet, már meggindolandó. Mindenesetre mi mindennel IS felkészültünk az elővigyázatosság jegyében. Igaz, még csak tesztelés alatt és nem sok van belőle, de szétosztottunk Freddel néhány… hogy is mondjam… átkokat leverő köpenyt és aki jót akar magának, az most felöltözött rendesen a ruhája alá. Eddig nekünk működött, de még nem a végleges és nem tudom, mennyire bízhatnánk el magunkat. Azért én mindent megtettem, hogy sikeres legyen a küldetés, különben sem vehetjük lazára, hogy halálfalók vannak itt, mert még a végén elrepül a másik fülem is. Akkor aztán mondhatom nyugodtan, hogy… - Hát ez hallatlan! – hogy ezt most hangosan ki is mondtam, az annak köszönhető, hogy megpillantom a távolban azt a piros fényt az égen. Mégis mi az isten történt? Ez nem volt a terv része, vagy valamibe nem avattak volna bele? A társaimra pillantok, hogy meggyőződjek róla, legalább annyira meglepődtek, mint én magam. - Mondanám, hogy menjünk oda, de akkor a csizmának lába kél. – dobom fel az ötletet. Úgy érzem, hogy nem egészen egyedül vagyok konzekvens dönteni, mégis szükségét érzem, hogy foglalkozzunk a témával. Mi van akkor, ha csapda? És mi van akkor, ha ezek az okosok előbb értek ide és bajba kerültek? És mi van akkor, ha Angie-ék kerültek bajba? Kinek jut eszébe egyáltalán ilyenkor kóricálni? Különben is, a húgom gondolkozik, biztos nem kerül ekkora bajba. Vagy valamit megint elrontott az a balfácán Longbottom? Gyerekek ne csináljátok ezt velem, nem a dráma tagozatra ültem be.
Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi
Vendég
Szomb. Szept. 12, 2020 9:56 pm
Dumbledore Serege akcióban
Egyre sűrűbbek a napok, egyre fáradunk és egyre több atrocitás éri a varázstársadalom tagjait. De nem hátrálunk, az embereink ott vannak mindenhol, a titkos információs csatornáinkat még nem fülelték le, máskülönben sokunk már biztosan nem élne. Pedig már így is sokat veszítettünk. Évek óta először jövök a varázslófalu közelébe, de most először nem a jóleső meleg fut át rajtam, csak a táj ridegségétől borsódzik végig a hátam. Na meg attól, hogy borzasztóan hideg van... De a kandalló melege előtt ücsörögve nem sok változást tudunk eszközölni, épp ezért keveset alszunk és sok energiát ölünk abba, hogy a biztonságnak legalább a látszata meglegyen. Pedig mindenki tudja, hogy jelen pillanatban senki sincs biztonságban. Talán épp ezért tartották jó ötletnek, mikor felvetettem, hogy többeket az országból is ki kellene menekíteni. Nincs az a védett ház a brit szigeten, ami megállítani Voldemortot attól, hogy véghezvigye az akaratát. - Remélem megéri megfagyni miattad... Bármit is csinálsz egy kicsit igyekezhetnél... - motyogok magam elé. Harry nevét szándékosan nem mondom ki, hiszen sok mással egyetemben talán ezen is nyomjel van, mióta szinte minden hatalmat magukhoz ragadtak a sötét erők. Nem, nem őrültem meg, tudom, hogy bárhol is van, nem hallja soha, mikor hozzá beszélek, ez csak nekem segít hinni benne. Hogy ne vesszen el a remény. Sokan azt állítják, hogy megszökött, de még vagyunk egy maroknyian, akik hiszik, hogy csak idő kell neki, hogy felbukkanjon valahol. Addig viszont nekünk kell állni a sarat, ami egyre csak nehezebb. A múlt héten majdnem elkaptak Freddel együtt. Kingsley épp ezért nem akarta, hogy most is egymás közelében legyünk. Bár ezt nyilvánosan nem jelentette ki, azért érezni lehetett a levegőben. Nos, tény, hogy mostanában nem én vagyok a legmegfontoltabb tagja a Rendnek, de szorult helyzetek vakmerő megoldásokat követelnek. - Dahlia, végre.. - könnyebbülök meg, mikor megérkezik. - Már azt hittem, hogy valami probléma van.. - nézek körül, hogy nem követi-e őt valaki, de kettesben vagyunk. Minden a terv szerint. - Megvagyunk.. Igen, karácsony után. Nem akarom apámat bajba keverni, márpedig én nyakig benne vagyok.. - jegyzem meg halkan, még egy fájdalmas grimaszt is vágok, pedig esküszöm, sehol máshol nem lennék szívesebben, mint az első sorban, mikor végre eljön a mi időnk. - Molly felajánlotta, hogy költözzek oda egy időre.. Bár szerintem csak azt hiszi, hogy Fred és én... Tudod.. - forgatom meg a szemeimet. Le merem fogadni, hogy ez már megfordult a fejében másnak is, csak senki nem meri megkérdezni. - Veletek minden rendben? - kérdezem aztán továbbra is ügyelve arra, hogy halk maradjak. - Régen láttalak benneteket.. Jeremiah-t különösen.. - teszem hozzá gyorsan. Irigyeltem őket, amiért még a borzalmak előtt összeházasodtak, még akkor is, ha az én rövidtávú terveimben ez nem is szerepelt. Bill és Fleur esküvője is olyan jól indult, már majdnem sikerült egy pillanatra elfeledkeznünk a baljós eseményekről, aztán... Aztán karácsony előtt minden megváltozott, mikor a halálfalók elvitték Lunát, Xeno teljesen elfordult tőlünk, majd be is börtönözték. Hagriddal is majdnem megtették.. Most őszintén, kinek jut eszébe Drukkoljunk Potternek partit rendezni?! Dahliahoz hasonlóan én is felfigyelek a társaságra, akik tőlünk néhány méterre kezdenek el énekelni. Ugyan megtehetnénk, hogy elbújunk, de mi értelme volna? És ha a többiek idő előtt érnek ide? Nem kockáztathatjuk meg, hogy pont itt történjen valami gikszer és lekéssük a zsupszkulcsot. - Csak tartsuk magunkat a tervhez! Nem olyan nehéz az, csak tiszta út kell a találkozási pontig. - csakhogy kijelenteni egyszerűbb, mint megvalósítani. Legjobb tudomásom szerint ugyanis kijárási tilalom van érvényben a faluban, így bárhol térnek majd vissza, oda vonzzák a figyelmet. A gyanús lépéseket viszont nem engedhetjük meg most. Az elhatározásomban viszont csak akkor leszek biztos, mikor az egyik részeg alak velem szemben - bár én azért valamelyest takarásban vagyok - áll meg, hogy könnyítsen magán. Fúj, na ne már! Ezzel csak azt éri el, hogy egy jól irányzott konfúziós bűbájt küldök felé. Nem tehetek arról, hogy közben el is ájul... Egy kicsit nagyobb lendülettel dől el, akár egy zsák krumpli, így a társai hamar észre is veszik a hiányát. ha Dahlia sem rest, akkor könnyedén elbánunk velük. Remélem nem veszik zokon, ha másnap a csalitosban ébrednek. A nagyobb jó érdekében.
Mindig is nagy volt a kötelességtudatom, pláne, ha olyan fontos eseményekről volt szó, mint a Tudjukki és csapata elleni fellépés és küzdelem. Nem futamodhattunk meg, nem hagyhattuk őket nyerni és tönkretenni mindent, amiért Dumbledore-ék annyit harcoltak. Nem élhetnek emberek rettegésben. De tisztában voltam vele, hogy én csak egy kölyök voltam, aki egyedül sosem tudná megváltani a világot, hiába szeretné. Azért mindent megtettem, ami tőlem telt, mert ha már egy-egy életet szebbé és jobbá tudok tenni, akkor megéri a fáradozást. Most sem mondtam nemet arra, hogy a Rend tagjaival együtt segítsek egy kislányt biztonságba juttatni. Nekem is volt egy kétévesem, akit azelőtt altattam el, hogy ide eljöttem volna és tudatosan tereltem a gondolataimat arról, hogy mit tennék akkor, ha ő kerülne olyan helyzetbe, mint a Roxfortban ragadt diákok. Egész biztosan nem tudnék ilyen megfontolt és higgadt maradni. Csend volt, csak a lépteink tompa, lassú puffanása hallatszott, ahogy fel-alá járkáltunk a sötétben. Senki sem szerette a várakozás részét a dolognak. Szerettem volna rágyújtani egy cigarettára, de annak nem most volt az ideje, ki tudja, mikor érnek ide a lánnyal. Aztán megjelent az égen a vörös fény, én pedig rámarkoltam a pálcámra. - Én pedig mondanám, hogy váljunk ketté, de mi van akkor, ha pont ez lenne a cél? -Elvileg a halálfalók nem tudtak rólunk, ahogy a dementorokat is sikerült kikerülnünk eddig. De soha nem lehet tudni, és nem szívesen váltam volna szét a csapatomtól. Együtt sokkal többre megyünk, két-két embert könnyebben legyőznének. - Most mi legyen? -Közösen kellett megoldanunk ezt a problémát, nem dönthettem a többiek helyett, pláne, hogy nem láttam tökéletes megoldást. Ha szétválunk, veszélybe sodorhatjuk magunkat, ha együtt maradunk és ignoráljuk a jelzőfényt, ami érkezhetett a társainktól, akkor pedig ugyanolyan rossz vége lesz az eseményeknek. -A zsupszkulcsot nem hagyhatjuk itt, az biztos.
Yours sincerely, Mr. Hami
Vendég
Szer. Szept. 16, 2020 3:46 pm
Kalandozók & Fleur
William-el megegyeztünk, hogy a testvéreit nem hagyhatjuk magukra, segítenünk kell nekik így vagy úgy de mellettük kell állnunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy amíg a szükséghelyzet fennáll, addig azon leszünk, hogy megvédjük a családot és azokat akiknek a segítségünkre van szüksége. Most már ők is a családom, kiállok mellettük és védem őket, akár az életem árán is, kerül amibe kerül. A Fred és George páros mindenkit egyszerre nyűgöz le és készít ki, ezért kénytelenek voltunk külön választani őket, persze a tudtukon kívül; még véletlenül sem szeretném ha megsértődnének azon, hogy egy kicsit az én kezem is benne van ebben az egészben, mert nem voltam képes mindkettejükkel elbírni. Éppen elég az egyik akire figyelnem kell, ha ez a személy George lett, arról sem ő sem én nem tehetünk igazából. A lényeg, hogy épségben vigyük őt haza Fred-del együtt az anyósomnak és az apósomnak. Haragudnék magamra, hogyha valami történne velük és nem tudtam volna kellően megvédeni őket vagy biztonságba helyezni. Tudom én, hogy már nagy fiúk, tudnak ők vigyázni magukra, leleményesek; de ettől függetlenül mindenki félt mindenkit. Főleg George-t, amióta Vincent van Gogh élő megtestesítője csak varázsló változatban. Egy részem sajnálja őt, a másik meg hihetetlenül büszke rá, mert az én sógorom és kitartóan küzd azért, hogy a világunk megváltozzon és biztonságosabb legyen. Sötét van, látszik, hogy mindenki feszült és nem tudja mit tegyen a várakozástól teli percek mindenkit kifordítanak önmagából vagy legalábbis türelmetlenné teszi az embert. Én is láttam azt amit ők, a vészjelzést. Azt is tudom, hogy ez azt jelenti, segítenünk kell, vagyis kellene. Ugyanakkor arra is gondolnunk kell, ez akár egy csapda is lehet. Vagy tényleg nagyon bajban van az illető vagy nagyon ostoba, hogy ilyesmit tesz meggondolatlanul – már ha tényleg humbug az egész. – Én meg ázt mondám, 'ogy márádjunk égyütt. – igyekszem komoly lenni, a szét szakadásnak még az ötletét is elhessegetni. Négyen kezdtük el ezt az egészet, négyen is fejezzük be, nem külön, nem szétszóródva, hanem együtt. – Á zsupszkulcsot ném hágyjuk itt, azt a féladatot káptuk, 'ogy védjük még. Ném tántoríthátunk. Ákármibé kérüljön. Áz illétő mégvédi mágát. Vágy ném tudom. – nem vagyok szívtelen, csak arra próbálom rávezetni őket, hogy mi volt a feladatunk akkor is ha valami időközben történne. De, hogy lássák, nem vagyok annyira szívtelen eszembe ugrik valami. – Szávázzuk még, 'ogy mit csináljunk. De én még mindig ázt mondám, 'ogy márádjunk itt.
Le sem tagadhattam volna, hogy mennyire izgatott vagyok és mennyire élvezem, hogy feladatot kaptunk ma estére. Persze tisztában voltam vele, hogy ez most nem a kalandokról és a szórakozásról szól, ennyire nem voltam korlátolt, de azért úgy véltem, ha akarom, legalább jól is érezhetem magam. Élveztem az adrenalint, pedig nem is kellett szinte semmit csinálnom, csak állnom a Dáma portréja mellett és őrködnöm. Eleinte. Aztán megjelentek Longbottomék Elinorral, miután mi jeleztük, hogy tiszta a levegő. Tényleg az volt, talán annál is tisztább, mint az tetszett volna. A Roxfort folyosói még éjjel sem voltak teljesen üresek és némák, pedig az utóbbi időben alapból nem volt akkora gyerekzsivaj, mint amikor először betettem ide a lábam. Mintha olyan régóta tanulnék itt... De nem foglalkoztam vele, valószínűleg úgysem volt semmi jelentősége. Sokszor fordultam hátra, miközben elindultunk az útvonalon, figyelve, nehogy éppen a hátunk mögött jelenjen meg valaki, akinek nem kéne. Nem voltam túl paranoiás, csak egy kicsit fontosnak akartam érezni magam, hiába tudtam, hogy amúgy egyáltalán nem vagyok az. Minden bizonnyal itt sem lehettem volna, ha a legjobb barátom nem egy Weasley. Úgyhogy most igenis kiveszem a részem a munkából. Mrs. Norris persze nem mögöttünk, hanem előttünk jelent meg, így ha akartam se tudtam volna jelezni, úgyhogy a többiekkel együtt ott álltam, a szemeimet a macskára szegezve. Merlinre, hogy ez a rusnya dög mindig a legrosszabb helyeken jelenik meg, talán igazak a pletykák, hogy nem is csak egy egyszerű házicica, hanem egy mágikus valami, amit Ázsiában találtak egy erdő mélyén, aztán valamelyik idióta jó ötletnek találta elhozni onnan. Mindenesetre nem sajnáltam, amikor kővé dermedt. - Biztos jól el van ez így rejtve? -kérdeztem meg csendesen, de engedelmesen követve a többieket.
Kimondhatatlanul gyűlöltem Lumpsluck vacsoráit. Minden alkalommal éreztette velem, hogy mennyire nem érek semmit, nem vagyok jó semmire és soha nem viszem majd semmire. Nem mondta ki hangosan, de minden mondatából sütött, amikor olyanokról beszélt, hogy mennyire kár, amikor egy híres ember leszármazottai nem viszik annyira, mint ő, és a többi hasonló nyalánkságait. Azt hiszem, még annál is ostobábbnak nézett, mint amilyen voltam. De mindig elmentem, hogy Hesternek ne kelljen egyedül ülnie ott. Azért ma hálás voltam, amiért Hester nem kényszerített rá, hogy sokáig ott maradjunk, bár nem is vártam el tőle. Ő talán még nálam is jobban gyűlölte ezeket az összejöveteleket, bizonyára azért, mert őt előszeretettel is zaklatta a drága professzor úr. Belőle többet nézett ki, ami igaz is volt, Hester egész biztosan sokra fogja vinni. - Nem tudom, igyekeztem nem ránézni. Azért az a sajttál legalább nagyon finom volt. -Merlinre, de szerettem a sajtot... Anyám mindig azt mondta, hogy fura vagyok emiatt, pedig a sajt jó. Majdnem kaptam egy kisebb szívrohamot, amikor telibe nekirohantam valakinek, azonnal lepergett előttem az egész életem. Hogy az biztosan Piton lesz, vagy Carrow, vagy bármelyikük, igazából nem számít. Rettegtem tőlük és nem is próbáltam tagadni, bár azt hiszem, nem is kellett. Nem én voltam az egyetlen, aki így érzett. És mondtam volna, hogy megnyugtatott a diákok látványa de nem így volt. A srác úgy meredt rám, mintha életében nem látott volna lányokat vagy a lelkembe akart volna nézni. Nem tudom, melyik zavart jobban. - Ha elkapnak, rátok kenem! -szólaltam meg pánikolva, pedig tudtam, hogy nem tennék ilyet. -Miért szórakoztok ilyenkor a folyosón? Körbenéztem, keresve egy biztos helyet az elbújásra. Hiába volt papírunk Lumpslucktól, nem akartam egy halálfalóval sem szembenézni.
✼ smol frutti 4ever ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
Amikor az ember éjnek évadján az iskola folyosóján oson, akkor az egyetlen elfogadható indok erre, hogy egy lányhoz igyekszik. A mostani helyzetben nincs szerintem semmi más, amiért egy tinédzser fiú kockáztatná a testi épségét, bár nekem azt hiszem emiatt kicsit, egy egészen kicsit kevesebb félni valóm volt. Mi Bertievel valamiért mégis a folyosó közepén sétáltunk, az udvar felé tartva. - Persze! Mit nem adtam volna, ha vittünk volna legalább egy fényképezőgépet, csak képzeld el! Bekeretezve hogy ugráltak volna… - Mutattam kezemmel a mozgását a melleinek, mintha ebből bármi is látszódna a sötétben. Azt hiszem mind a ketten legalább annyira be voltunk szarva az előttünk álló feladattól, valljuk be, kölykök voltunk. Persze, egyetlen pillanatig se kételkedtem benne, vagy vettem fontolóra, mit kell tennem, hiszen édesapám, és édesanyám is harcolt, ahogy tudott. A maga részéről némileg védve voltam, hiszen mégiscsak a nagy Black-ház tagja lennék, akik közül elég sokan támogatják a nagyurat, és ugyan ki kockáztatná meg Bellatrix néni haragját? Mondjuk egyszer meg kellene néznem, hogy milyen fokon vagyunk rokonok, mert halvány lila fogalmam sem volt, épp elég, ha mások tudták, és engem messziről elkerültek. Jó, sajnos, vagy nem sajnos, az esetek békésebb nagy többségében sem kellett attól tartanom, hogy hatalmas tömeg tobzódik körülöttem. A DS tagokkal legalább valamennyire tudtam beszélgetni, és azonosulni a célokkal, majdnem olyan volt, mint egy kis klub. Azzal a különbséggel, hogy azért nem kapsz Cruciatus átkot, mert szöcskéket, vagy gazokat gyűjtesz. Sajnáltam Bertiet, a kelleténél többször találták meg Carrowék, és biztos vagyok benne, hogy az átok nem éppen simogat… bár azért néha menőzik, hogy lassan már meg sem érzi, na persze. Agyamban még mindig Misty hatalmas keblei ringatóztak, mert erre mégiscsak kellemesebb volt gondolni, mint arra, hogy az a kisebbik feladat, hogy észrevétlenül kijussunk a kastélyból. Igazából onnantól kezdve csak nagyobb problémáink lehetnek. Mondjuk tény, most hogy láttam Mistyt nedves felsőben, már készen állok a halálra. Valahol a sírkő kiválasztása körül járhatott a gondolatmenetem, amikor nemes egyszerűséggel majdnem átgyalogoltak rajtam. Nem tudtam eldönteni, hogy kikérjem magamnak, amiért letarolnak, vagy legyek büszke arra, hogy Bertievel mennyire észrevétlenül tudtunk osonni. Nem, mintha az egyszerű hétköznapok alkalmával különösebben észrevehetőbbek volnánk. - Azt gyakoroltam, hogyan lehetnék igazán takaros falfestmény… - Válaszoltam automatikusan, hát mégis mi a Merlin bánatos szakál hullását keresnék itt? Ki árulná el, hová megy, miközben a sötétben lopakodott előtte? - Tedd el a pálcát Hester, kisütöd Bertie szemét! - Nyúltam a keze felé, hogy kicsit arrébb toljam. Szerettem volna hosszabb, és szofisztikáltabb választ adni a vádakra, miszerint se nem szórakozunk, mert bizonyosan nem így érezném magam ellenkező esetben, másrészt meg arról nem tehetünk, hogy ők is a sötét folyosón kóvályognak. Erre azonban nem adott időt a közeledő léptek zaja, ahogy különösebb gondolkodásra sem. Arra pillantottam, amerre Bertie mutatott, majd intettem a fejemmel, hogy induljon el, a lányokat pedig nemes egyszerűséggel után toltam. Hogy én lennék a legerősebb Black? Ugyan, maximum a legtöbb csokibékát elpusztító Black címet tudnám kivívni, azonban jobban tartottam attól, hogy megátkoznak, mint a két Scamander lány verésétől. Bár úgy hallottam, hogy felér egy Cruciatus-szal az is...
“We are only as strong as we are united, as weak as we are divided.”
A Neville Longbottom és Ginny Weasley által vezetett csapat sikeresen átjutott a Mrs. Norris jelentette akadályon. Nem is tudták, mennyire okos gondolat volt elrejteni a megdermedt macskát, ugyanis miután elhagyták a folyosót, alig néhány perccel később arra járt a gondnok, éppen Mrs. Norrist szólongatva. Rodney Lestrange-el és Lionel Weasley-vel a nyomukban sikerült Neville-éknek eljutni Elinorral az első emeletre, pontosan akkor elhaladva az egyik festmény előtt, amikor az elmozdult a falon, a mögötte lévő keskeny járatból pedig előmászott Frida és Hester Scamander, Orion Sorensen, majd Gilbert Ollivander is, akiknek sikerült meglógniuk Alecto elől. Közösen folytathatták tovább az utat a kastélyban, azzal azonban nem számoltak, hogy az első emeletről a földszintre vezető megbűvölt lépcsősor alján Amycus Carrow-al találják majd szemben magukat. Mindeközben Amelie Nott szokásos éjszakai prefektusi körjáratát tette meg éppen. Általában eseménytelenül teltek ezek az órák, most is csak Benny Lestrange biztonságot nyújtó társaságára számított, azonban ehelyett az első emeletről lefelé tartva valami egészen másba botlott. Amycus Carrow éppen farkasszemet nézett egy nem éppen kis létszámú csoporttal. Mit tesznek Nevék, hogy szabaduljanak ebből a szorult helyzetből? Talán éppen Ams segít nekik?
Angelina Johnson konfúziós bűbája nem tévesztett célt. Eltalálta a részeg, éppen magán könnyítő férfit, aki erre elterült a földön, mint egy zsák krumpli. A barátai azonnal felfigyeltek rá, ingatag léptekkel elindultak felé - és egyben Dahlia Yordmoonék felé is. Az egyik részeg hamar kiszúrta a két rejtőzködő nőt, nem fáradt a varázspálcája előrerántásával, hanem lendületből, puszta kézzel indult meg feléjük, a barátai sem voltak restek. Dahliának és Angelinának nem maradt más választása, mint megküzdeni velük. Az erőviszonyok kiegyenlítetlenek voltak, ám a két nőnek ügyelnie kellett, hogy ne csapjanak nagy zajt és minél hamarabb elhallgattassák a felbőszült társaságot is. Azt azonban még nem tudják, hogy a részegek ordibálása már fel is keltette a nem túl messze járőröző fejvadászok és halálfalók figyelmét.
Bastiaannak, Hamiltonnak, Fleurnek és George-nak dönteniük kellett az égbe fellőtt piros szikrák megvizsgálását illetően. A szavazás nem várhatott sokáig, ugyanis hamarosan a mágikus fény mellé hang is társult. Valaki a távolban jajveszékelni kezdett, kétségbeesetten sikoltotta az éjszakába, hogy: "Valaki segítsen! Rendtagok, bárki, egyedül nem bírok el velük!" Vajon csapdába akarják csalni őket vagy valaki tényleg veszélybe került?
Eközben Thaddeus és Celeste Selwyn is elindultak megvizsgálni az égbe küldött vörös szikrákat. A falu határába érve azonban ők is meghallották a segélykiáltásokat, most már nem volt kétséges, hogy valahol a környéken a Főnix Rendje tagjai ólálkodtak. Erősítést hívnak vagy ketten indulnak felderíteni a terepet?
A reagokat 2021. február 7-ig (éjfél) várjuk. A kaland gördülékenysége érdekében senkitől nem várunk regényhosszúságú reagokat, inkább kisebb terjedelmű, RT jellegű hozzászólások érkezzenek. Amennyiben valaki nem tud határidőre írni vagy bármilyen egyéb problémája adódna, esetleg ötletelni, kérdezni szeretne, az írjon @Gilbert Ollivandernek. Légyszi, ne Bogar bárdnak vagy Adminnak írjatok, hanem Bertie-nek, a másik két felhasználót nem nézem olyan gyakran. Jó kalandozást, és ne feledjétek, sose hagyjon el benneteket a remény!
Vendég
Csüt. Ápr. 22, 2021 12:48 pm
night-watch in action
Nem ér meglepetés, mikor egy ártatlan kérdésért is leteremtés vár engem. Pontosan erre számítottam, így nem esik nehezemre nyugtázni a sorsomat és ismét csendbe burkolózni. Grimaszt vágok, de nem firtatom sem azt, hogy a családunk hűsége a Sötét nagyúrhoz megkérdőjelezhetetlen volt, sem azt, hogy a férjem kétségkívül a legnagyobb támogatók között van. Ami engem illet, senkit nem érdekel, hogy Celeste-nek, mint háztartásbelinek, de legfőképp nőnek, mi a véleménye az intézkedésekről. Pedig nevetségesnek tartom, hogy ekkora a készültség egy kamasz miatt, aki ráadásul el is tűnt a világ szeme elől. A helyében tovább bujkálnék, ha már eddig ilyen jól ment neki. Bár Lovegood riasztása után talán van abban valami, hogy Potter sántikál valamiben. A túlerőnk még így is vitathatatlan. Csalódottan veszem tudomásul, hogy nem lesz részem magányban, még ennyit sem enged nekem. Bár lefogadom, hogy nem a testi épségem érdekli, csak a magyarázkodást akarja elkerülni, ha végül mégis úgy döntenék, hogy lelépek mellőle. Az őrség kellős közepén ez még nagyobb bűn lenne, mint egyébként. Nem csak az ő szemében. A Nagyurat pedig nem kívánom ellenségemnek. - Megoldom! - próbálok erősködni, de ilyenkor már minden próbálkozás felesleges. Ha pedig hangosan próbálnám meg győzködni arról, hogy ostobaság mindkettőnknek elhagyni az őrhelyet, csak magamnak ártanék. Thaddeus sosem volt az a fajta, aki hagyta, hogy egy nő megmondja neki mit csináljon. Csendben, de határozott léptekkel és felszegett pálcákkal indulunk közösen megkeresni a szikrák forrását. Percekig semmi nem történik csak a társam hangja töri meg a talpam alatt ropogó hó zaját. - Jól vagyok, még hozzá kell szoknom az éjszakai hideghez. Úgy tűnik a Nagyúr mostanában többször tart igényt a szolgálatainkra.. - intézem úgy a szavakat, hogy más ne hallhassa - nem mintha a dementorokon kívül más is tartózkodna az utcákon -, így véletlenül se förmedhessen rám, amiért már megint kotyogok. A falu széléhez érve a patrónusom továbbra is komótosan sétál mellettem, szinte egyszerre kapjuk fel a fejünket a neszezésre, majd a hangokra. Élesen hasítanak az éjszaka csendjébe, és egyik pillanatról a másikra bizonyossá válik, hogy nem a kentaurok jelentik a problémát. - Mi folyik itt? - pillantok férjemre, de feltehetőleg ő sem tud több magyarázattal szolgálni. - Ha ez a Rend, gondolod, hogy...? - kérdezem meg hangosan gondolkodva. Automatikusan és felkészülve irányítom lépteimet a hang irányába, de magamban még mindig azt remélem, hogy csak valaki ostoba tréfát űz velünk. Bár ez az opció sem kecsegtet túl sok jóval. Merlin irgalmazzon annak, aki Thaddeusból gúnyt mer űzni.
Vendég
Csüt. Ápr. 22, 2021 1:32 pm
Dumbledore Serege akcióban
Zavartalanságra számítok, hisz mindent előre megterveztünk, Kingsley pedig biztosított róla, hogy mindenki ismeri a tervet, akinek tudnia kell róla. Ilyenkor nincs más megoldás, csak vakon bízni abban, hogy ez valóban így van és mindenki komolyan is veszi a feladatát. Máskülönben bármi megtörténhet. Nem is kell olyan sokat várni, hogy az események sűrűjében találjam magam. Az elkábított alakot hamarosan a társai követik, mi pedig bár gyorsan reagálunk, a hangoskodásuk megtörli az erdőt körülöttünk zajjal. A dulakodást hamar lerendezzük, de az, hogy hangok elnémulása után egyedül kapkodom a levegőt, egyáltalán nem jó jel. Aggodalmasan kémlelem végig a sötét erdőt, pálcát viszont nem gyújtok. Billnek is rég itt kellene lennie, ezzel szemben neki még mindig semmi nyoma. Dahliat pedig kénytelen vagyok a bokrok takarásában hagyni, hogy magához térjen. Túl későn értem oda, de ha jól vettem ki az eseményeket, nem történt nagy baja, csak elájult. Persze mi számít nagy bajnak az ő állapotában, ugyebár... Érte majd visszajövök, most nem tehetek többet annál, hogy biztonságban elrejtem. Arra nem számítottam, hogy egyedül kell tartanom a frontot, de nem abból a fából faragtak, hogy ettől inamba szálljon a bátorság. Közben persze eszembe jut, hogy mi van akkor, ha a többieknél is a feje tetejére álltak a dolgok, mert van egy pont, ahonnan már nem érdemes folytatni a tervet, egyszerűbb lefújni és egy új időpontban próbálkozni. Ebben az esetben viszont félő, hogy az akció nem lenne ilyen meglepetésszerű. Nincs más megoldás, bíznom kell abban, hogy a találkozási ponton szerencsésebb helyzetben vannak George-ék, mint amilyenben mi találtuk magunkat. Könnyebb lenne, ha kommunikálhatnánk egymással, de azzal csak veszélybe sodornánk a küldetés sikerességét. Kell néhány perc, míg az ártalmatlanított testeket néhány bűbájjal megkötözöm és elfedem a kíváncsi tekintetek elől. Ha magukhoz térnek biztos, hogy nem csak az alkoholmámortól fog fájni a fejük, de ennél nagyobb bajuk maximum akkor lehet, ha a Halálfalók számonkérik őket az éjszakai kószálásuk miatt. - Bocs srácok, semmi személyes. Nekem viszont távolabb kell mennem a biztonságom érdekében, így csak remélni tudom, hogy nem keltettünk akkora zajt, hogy többen is erre vegyék az irányt. Nem biztos, hogy egyedül elbírnék egy csapatnyi halálfalóval.
Sok múlott most a mai estén, ahogy az összes eddigin is. Minden egyes megmozdulásunk a tiltakozásunk zálogaként kellett, hogy beleégjen a Roxfort történelmébe. Mert hinni akartuk, hogy az ellenállásunk fontos, hisz ha a DS nem lép, akkor ki igen? Számos alkalommal jártam már a Carrow testvéreknél, ahol megannyiszor büntettek meg, kínoztak, de a harci kedvem ettől egyre csak nőtt. Évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtam, hogy így fogok cselekedni, de égnie kellett a reménynek, hogy Harry legyőzi Voldemortot. Mert ez a tény nem vonható akkor sem kétségbe, ha az utolsó fény is kihuny. Ki másra hagyhatta volna azt a hatalmas munkát, amit elkezdett itt egy maroknyi diákkal? Úgy éreztem, hogy tartozom Ginnynek annyival, hogy soha semmit nem kérdőjelezek meg, csak előre nézek és cselekszem, megállás nélkül. Hálátlan feladat, de annál nemesebbnek érzem és még annál is nagyobb felelősséggel jár. 
