csillaghullás - mei & daisy

Alehető legrosszabb ötlet volt, mikor azt mondtam Meinek, hogy menjünk ki hullócsillagokat keresni. Ilyenkor nem igen fogunk találni, de legalább megszegünk úgy negyven szabályt azzal, hogy kilógunk éjszaka. Komolyan, tiszta idegesen settenkedek végig barátnőm oldalán az udvarig és csak a szerencsén múlik, hogy nem bukunk le véletlenül. Ekkora mákunk is csak nekünk lehet, remélem kitart a visszafelé útra is.

- Nem kéne itt lennünk - suttogom, mintha bárki lenne idekint rajtunk kívül, aki meghallhatja. Pedig látszólag tök üres az egész hely és nincs semmi és senki, aki beköphetne minket esetleg a házvezetőnknél. Kedvelem a professzort és nem akarom, hogy úgy jegyezzen meg minket, mint a két legrosszabb diák a házban. Mert amúgy nem vagyunk mi olyanok ugye. Mi jó gyerekek vagyunk, csak kíváncsiak is, akik nem érik be az asztronómia órán tanultakkal. Mert ugye ez szín tisztán tanulmányi célú kiruccanás, véletlenül sem csak úgy heccből mászkálunk ki éjszaka, mikor amúgy is ki tudja milyen veszélyes dolgok mászkálnak ki az erdőből. Valószínű látszik is rajtam, hogy félek egy kicsit, de legalább nem fázok, mert volt annyi eszem, hogy pulcsiban jöjjek le, mert éjszaka elég hideg van. Bizonytalanul lecsüccsenek a fűbe, valami olyan helyre, ahol nem vagyunk annyira feltűnőek és felnézek a lányra, hogy ő is követi-e a példám. Nem tudom mit szokás ilyenkor csinálni, sosem csináltam még ilyesmit. Mármint közös programot Luisén kívül bárkivel meg csillaghullást nézni. Szóval ez most nekem egy duplán új helyzet, de azért igyekszem, hogy ne látszódjon a bizonytalanságom. Így hogy Poppy akadémiasta lesz el kell kezdenem sokkal jobban nyitni mások felé, mert nem akarom, hogy mindig szegény szőke barátnőm kapjon a nyakába. Mei amúgy is nagyon aranyos lány, attól függetlenül, hogy egy évvel felettem jár. Aranyos tőle, hogy barátkozik a nála fiatalabbakkal is, még akkor is, ha amúgy csak egy év van közöttünk.