Don't spend your time lookin' around for something you want that can't be found
Vendég
Pént. Aug. 14, 2020 4:33 pm
Apa & Tristan
Végre végeztem a RAVASZ vizsgákkal, mindegyikre beültem és teljesítettem, már csak az eredményeket kellett a körmömet rágva megvárnom. Ha azt hittem, hogy amint kilépek az utolsó teremből, vége lesz a sok stressznek, akkor nagyon naiv voltam, mert a java még csak most kezdődött. Nem volt már kontrollom afelett, hogy mi fog történni, megtettem minden tőlem telhetőt, innentől kezdve csak várnom kellett. És a várakozás volt a legrosszabb. Nem tudtam nagyon pihenni, hála a sok idegeskedésnek, így levettem apa válláról a legtöbb terhet otthon. Szívesen készítettem reggelit a testvéreimnek és vittem el Brutust a játszótérre, amúgy sem okozott ez soha problémát, most pedig még a többiről is elvonta a figyelmemet. És apának most egyébként is több minden miatt kellett aggódnia, mint Brutus vacsoráztatása és ágyba parancsolása esténként. Látszott rajta, hogy nagyon megviselték a társával történtek és több tippem is volt rá, hogy ez miért lehetett. Újabb ok arra, hogy adjak neki egy kis pihenőidőt vagy lehetőséget, hogy meglátogassa Miss Lachlant. Néha mondjuk Brutust is magával vitte, akivel olyankor madarat lehetett fogatni, én pedig éreztem némi irigységet, hogy az a kutya jobban érdekli mint én. De nem panaszkodtam. - Végre elaludt -sóhajtottam fel belépve a konyhába. Vagy fél órát harcoltam az öcsémmel, mire végre valahára elnyomta az álom, mert hiába hajtogatta nekem, hogy ő ugyan nem álmos, amint a feje a párnát érte, már morgolódni is elfelejtett. A küzdelem inkább az volt, hogy bejuttassam az ágyba, mert amilyen kicsi volt, olyan gyors, és profin tudott menekülni, amikor el akartam kapni. Töltöttem magamnak egy pohár teát, ami mindig kancsószámra akadt itthon iskolaidőn kívül. A húgaim és én is úgy pusztítottuk, mintha más folyadék nem is létezne a világon. Brutus inkább a szörpöt szerette, amit viszont nem kapott túl gyakran, mert anélkül is elég hiperaktív volt, nem kellett neki a plusz cukor. - Hogy érzed magad? -ültem le az asztalhoz apával szemben. -Elég kemény volt az elmúlt pár hét, remélem, nem viseled túl rosszul. -Hülyeség volt kimondani, láttam rajta, mennyire stresszeli ez az egész.
Vendég
Kedd Okt. 13, 2020 12:42 pm
Tristan & Lyle
Különös, hogy éppen most, amikor az életem annyira felborult, mégis valamiféle nyugalmat és rendszert véltem találni a hétköznapokban. Talán csak az okozta, hogy végre a gyerekek is itthon voltak, mármint a bűnrossz Brutuskán kívül a többi három is. Lyn nyilván igazi tinilányhoz méltóan az ideje nagy részét a szobájában és a barátnőivel töltötte ki tudja merre - nem zaklattam emiatt a feltétlenül szükségesnél többet, okos, felelősségteljes lány volt, és egy Abszol úti kiruccanástól vagy a barátnőinél alvástól nem féltettem. Celia kevesebbet mozdult ki, inkább a kicsike kertünkben gyakorolta a kviddicset és olvasott. Brutus hozta a szokásos formáját, de ebben nem volt semmi újdonság. Tristan viszont egy igazi áldás volt, rengeteget segített nekem a ház körül, a kistestvéreivel és úgy általában mindenben, pedig mondtam neki, hogy élvezze ki a nyári szünetet. Én vele ellentétben biztos voltam benne, hogy szeptembertől elkezdi a medimágia szakot, akkor pedig nem sok lazsálásra számíthatott. Én nem jártam akadémiára, hiszen rögtön a Roxfort után felvettek az aurorképzőbe, de azért el tudtam képzelni, milyen kemény lehet egy vizsgaidőszak a medimágus hallgatóknak. Tristan segítségének hála azonban nekem felszabadult valamennyi időm. Rengeteget túlóráztam a Minisztériumban, de így meló után maradt néhány szabad órám, amit hetente párszor nem azzal kezdtem, hogy hazarohantam a gyerekekhez. Helyette meglátogathattam Ada Lachlant, akire nos... ráfért a látogatás. Kurvára. Fizikailag egyre jobban volt, már amennyire egy ilyen támadás után bárki is jól lehet ennyire rövid időn belül, de lelkileg ennél rosszabbul nehezen lehetett volna. Az nem lett jó kifejezés, hogy sajnáltam őt, mert ennél azért többről volt szó. Túlságosan átéreztem a helyzetét, és ez kezdetben nagyon megviselt, álmatlan éjszakákat okozott, amikor a plafont bámulva és forgolódva próbáltam kiverni a fejemből Elaine gondolatát. Aztán ez a hetek múlásával eltűnt, maradt a megértés és az empátia, már nem éreztem magam menthetetlenül pocsékul, akárhányszor Adára néztem. Örömmel töltöttek el a nála tett látogatások, olyan heti rutint adtak, ami jó ideje már hiányzott, hiszen eddig csak a munka és a gyerekek körül forgott minden percem. De néha azért mégis gondoltam a feleségemre. Nem a halálára, legalábbis nem arra a konkrét, szörnyű látványra, ami Ada támadása után hetekig kísértett. Helyette azon pörögtek a gondolataim, hogy mennyire helytelen ilyen boldognak lennem egy másik nő társaságában, amikor nekem nyomorultul kellett volna éreznem magam, hiszen Elaine halála csak és kizárólag az én hibám volt. Egyszóval minden túl bonyolult volt és nem tudtam, innen merre tovább. Ezt a délután és estét otthon töltöttem a gyerekekkel, habár Tristan így is felajánlotta, hogy elaltatja Brutust. Nem ellenkeztem, mert ez a feladat embert próbáló volt. Nagyon. Tristan persze szokás szerint meglepően gyorsan ágyba tette az öccsét, túlzás lenne azt állítani, hogy neki szót fogadott Brutus, de nálam biztosan jobban hallgatott rá. - Nem, dehogyis - ráztam meg a fejem, mintha elképzelhetetlennek tűnne, hogy én rosszul érezzem magam a történtektől. - Végül minden jól alakult, nem? Remélem, nem stresszelsz még ezen is, mert miattam aztán tényleg ne idegeskedj. Mondjuk a kurva vizsgák miatt se, nyilván felvesznek. Ez olyan biztos, mint hogy az öcséd holnap is egy kicseszett sátán lesz.
Olykor elgondolkodtam rajta, hogy mégis hogyan voltak képesek a szüleim két ennyire eltérő jellemű fiúgyermeket létrehozni. Ha léteztek tényleg tökéletesen ellentétes személyiségek a világon, akkor az én voltam és az öcsém, tankönyvi példák lehettünk volna. Nagyon szerettem őt persze, Brutus volt a világom egyik közepe, de ha így tervezik sem lehetett volna különbözőbb tőlünk. Persze a családi vicc legalább így adott volt, hogy négy gyerek, négy ház. Én a Hugrabugba kerültem, Lynn a Griffendélbe, Celia hollóhátas lett, Brutus pedig kétségkívül mardekáros lesz, amikor eljutunk odáig. Más szóba sem jöhetett nála. Azért tényleg nem volt egy leányálom elaltatni azt a kis pokolfajzatot, még akkor sem, ha rám legalább valamennyire hallgatott. És főleg akkor nem, ha éppen rá volt kattanva valamire, ami jelenleg apánk társának a kutyája volt. Ez még azzal együtt is bosszantó volt, hogy én milliószor jobb kutya vagyok bármelyiknél, mert a bernáthegyiket legalább lehet ölelgetni… nem kéne ezen pattognom. - Nem, nem stresszelek rajta, csak aggódom érted. -Hogy nálam ez a kettő akár szinonima is lehetett volna, mert az én aggodalmam mindig mérhetetlen stresszel járt? Az most nem lényeges, talán apa is kellően fáradt ahhoz, hogy ezt ne mondja vissza nekem hangosan. -Tudom, hogy te olyan vagy, mint Brutus felnőtt kiadásban, de még Brutus is sírt, amikor majdnem kettévágta a saját karját. Nem hiszem, hogy magadban kéne tartanod. -Igen, az öcsém tényleg képes volt erre. Sosem ült meg rendesen a seggén és a nem szó jelentése neki mindig egyet jelentett azzal, hogy akkor tedd meg te magad. Én pedig nemet mertem neki mondani arra, hogy nem kap egy negyedik mogyoróvajas szendvicset (Merlinre, hogy fért bele ennyi?), amit ő engedélynek vett arra, hogy felmásszon a konyhapultra, aztán megcsússzon és leessen, mindezt beleakadva egy száradó konyhakésbe, ami végigszántotta az egész alkarját. Még most is látszott neki a heg, pedig már sok hónappal ezelőtt történt. Talán mindig viselni fogja a nyomát. - És hogy van Miss Lachlan? Gondolom, nem a legjobb állapotban, de azért csak javulófélben van… -Apa nyilván jobban érdekelt, de az elmúlt hetekben nagyon azt éreztem, hogy őt pedig a társa érdekli igazán. Nem állítom, hogy ezekben a… hát nevezzük romantikusnak a dolgokat otthon vagyok, de jó emberismerőnek tartottam magam, a családomhoz pedig nem kellett külön kézikönyv sem, hogy átlássak rajtuk. Talán ezért nem tudott nekem Celia sem linkelni soha semmiről.
Vendég
Kedd Jan. 26, 2021 11:14 am
Tristan & Lyle
Tristantől az a mondat, hogy "nem stresszelek" éppen annyira hatott hihetőnek, mintha Rody barátom komoly arccal bizonygatta volna valakinek, hogy hetero. Biztosan részben a családunkat ért tragédia tehetett róla, hogy Tristanban túltengett a felelősségtudat, ami állandó stresszt is jelentett egyben, de nem csak innen eredt a személyiségének ez a része. Ő mindig is ilyen volt, túl érett és komoly a korához képest. Már három évesen is odafigyelt rá, hogy ne tegye tönkre a ruháit homokozás közben és kisfiúként is előbb eszébe jutott megetetni Margitot, mint nekem vagy az anyjának. Egyszerűen ő ilyen volt, és igazán hálás lehettem a sorsnak, amiért ennyit segített nekem a kistestvéreivel. De vajon jó volt ez így neki is? Nem pocsékolta el a fiatalkorát a sok rá nehezedő, önként vállalt teher miatt? Néha rá kellett volna szólnom, hogy ne legyen ennyire jó gyerek és néha próbáljon meg önzőbben és meggondolatlanabbul viselkedni? Tököm tudja... Most már úgysem tehettem semmit. - Nem kell aggódnom érted. Aggódj amiatt, hogy az öcséd felgyújtja a házat vagy álmodban kékre változtatja a hajad, az legalább értelmes és reális félelem - forgattam a szemem. - Ígérem, sírni fogok, ha majdnem kettévágom a karomat. Azt már nem tettem hozzá, hogy előbb vágtam volna le az amúgy is felhasított karomat, mint hogy a gyerekeim sírni lássanak. Nem remekeltem a negatív érzelmeim látványos kimutatásán a családom előtt, úgy éreztem, nem rakhatom még ezt a terhet is a gyerekek vállára. Megvolt a saját bajuk, az apjuk miatt nem nekik kellett aggódniuk. Jó, talán ha egy száradó konyhakés végigszántotta volna az egész alkaromat, akkor nem tudtam volna magam ehhez az elvhez tartani, ahogyan akkor sem sikerült, mikor Brutus mutatta be ezt a csodálatos performanszot. - Már jobban van. Persze még rengeteg idő, amíg teljesen rendbe jön majd fizikailag, már ha nem lesznek maradandó károk. A fekete mágia nem olyan, mint lezúgni a lépcsőn, az olyan nyomot hagy, amit a Mungóban sem tudnak helyrehozni... - Nem feltétlenül a hegekre gondoltam, habár Adának azokkal is számolnia kellett. - De erős nő, tudom, hogy majd összeszedi magát. Töltöttem magamnak is egy bögre teát, habár nem volt a kedvencem, mert Brutus ízléséhez igazodva túl cukros volt és túl gyümölcsös. A sima feketeteát nem volt hajlandó meginni. - Jut eszembe... Merre voltál tegnap? Celia említette, hogy elmentél valahova rajzolni délután.
Soha nem éreztem tehernek a családomat, még a gondolat is elborzasztott, hogy ezt megtegyem. Mindennél fontosabb volt számomra apa és a kistestvéreim, és ha az egész életemet és jövőmet kellett volna feladnom értük, még azt is kérdés nélkül megteszem. Persze, szerettem volna pszichomágusnak tanulni, de ha arról volt szó, hogy a családomnak szüksége van rám, szó nélkül elhagyom az akadémiát. - Az a baj, hogy amiatt már egyáltalán nem tudok aggódni. Kezdem egészen rezignáltan fogadni Brutus legelmebetegebb húzásait is, azt hiszem, már megszoktam, hogy ez az életem mellette. -Megvontam a vállamat. Valójában soha nem lettem volna képes megszokni Brutus garázdaságait, de az apróbb butaságain már nem tudtam úgy megijedni mint eleinte. Apát viszont nem faggattam tovább, biztos voltam benne, hogy úgysem fog ennél többet mondani. Ő már csak ilyen volt. Csendesen forgattam a kanalat a teásbögrében, aminek egyébként nem is volt semmi funkciója. Megszokásból raktam bele, mert általában magamnak ízesítettem a sajátomat, én nem tudtam olyan elvetemült cukrosan meginni, mint a testvéreim. Most viszont már csak ez volt és sem kedvem, sem pedig energiám nem volt frisset főzni magamnak. A tekintetem közben apán tartottam, ritka volt az, amikor csak kettesben lehettünk, úgyhogy mindig nagyon igyekeztem kihasználni az alkalmat. - Igen, tudom. Már volt róla szó az egyik előadáson, elég… durva tud lenni. Gondolom, Miss Lachlan is hasonlóan járhatott. De szerencséje van, hiszen egyrészt még él, másrészt pedig nincsen egyedül, mert ott vagy neki te. Biztos vagyok benne, hogy sokat jelent neki, amikor vele vagy. Brutus mondjuk csak a kutyájáról szeret áradozni és a főztjéről. Szerinte jobban ért hozzá mint én. -Efelől nem volt kétségem, nem voltam egy konyhatündér. Igyekeztem, nem voltak rosszak, amiket összeraktam a gyerekeknek, de azért valljuk be, elég messze álltam a kulináris remekművektől, amiket Brutus állítólag a nőnél evett, amikor vendégségben volt. Egy pillanat alatt elöntötte az arcomat a vér, amikor apa megkérdezte, hogy merre jártam tegnap. Nem akartam senkivel sem megosztani azt, hogy mit sikerült művelnem, mert biztos voltam benne, hogy fél London rajtam röhögne vagy csak szánakozna mint egy háromlábú kiskutya láttán. - Hát… én csak… szóval én csak kiültem az egyik parkba rajzolni. Akkor jó ötletnek tűnt, most már nem tartom annak. Kicsit másképp alakult, mint terveztem… -Kényszeredetten szegeztem a tekintetem a teára, nem mertem apára nézni. Nem akartam látni a reakcióját. -Egy lány azt hitte, hogy valami creep vagyok.
