Azt mondják a nagy öregek, hogy a 25 valamiféle bűvös választóvonal az ember életében, majd jönnek ezek a kerek számok, mint a 30, 40, 50, de hogy igazából ekkor kezdődik. Kiházasodunk a bárokból, és valami nővel vívunk majd szájharcot ajtó mögött/alatt/mellett/felett hagyott koszos zoknikról, és odakozmált palacsintákról, hogy 30-asan sörhasunk, meg visongó gyerekeink lesznek, 40 évesen már hullik a hajunk, és aztán itt vagyunk mi Felix-szel - mert Dash még csak ilyen kis ficsúr, hiába állt mindehhez anno ő a legközelebb -, akik elkerültük ezt a számot, és a péntekjeink és szombatjaink a kocsma szent oltárán áldozzuk fel, pedig majdnem értelmiségieknek számítunk a hírközlésben - Dash meg... hagyjuk... Nem következett be minőségbeli változás az életünkben - vagy lemaradtam róla -, nem mintha hiányolnám ezt a típusút - csak néha, de azt úgyse vallom be senkinek. A lányoknál ez a vágyakozás állítólag állandó, a húgomból meg kiveszett. Pedig az öregek hogy szajkózzák a saját igazságukat. Mocskos libernyákok vagyunk, ez van, meg a mamahotel. Már akinek. Nem tudom melyikünk a szerencsésebb. Mindenesetre Rocket-tal lehet kocsmázni, babát még nem láttam itt. De ez a kocsma már legalább kinyitott - merthogy elég sok nem. A wunahi denevérevésnek meglett a maga böjtje. És mehetek maszkban melóba, sőt, még néha ott is ránk erőltetik, meg a távolságot, mert a muglik persze be vannak szarva, úgyhogy idén nyáron mégsem megyünk világkörüli turnéra. (Sosem derül ki igény lett-e volna rá egyáltalán. Tudom-tudom, a felkérésnek lennie kellett volna már. De! Még nincs kész a lemez, csak ezért nem.) Rocket nem denevér, szóval őt egyrészt nem eszi meg senki - csak a kínaiak, de az ő közelükbe egyáltalán nem engedem -, másrészt neki nem kell szájmaszk - hülyén is nézne ki, és akkor aztán tényleg befosna az összes lüke mugli... Erről le kéne szoknom. Harmadrészt majdnem (!) engedelmesen követ a pórázán. Negyedrészt nem lehet mindig otthon hagyni, úgyhogy most állatidomárt és óvóbácsit játszok, és leveszem róla a szájzárat, amint leszállunk arról a rohadt villamosról, mert ha vele hopponálnánk, szerintem remegne és soha többet abba nem hagyná halálközeli élményéből táplálkozva a nyüszítést. A Monkey'sban pedig elviselik ezt a csodacirkálót. Meg minket. Többedszerre. Azaz Felixet, Dash-t meg engem. Merthogy a többiek nem érnek rá. Ami jó. Mert csak felettük, meg a kutyám felett kell nagytesóskodni. - Ty, kaphatok whisky-t? - kezet fognál, de nem lehet. Úgyhogy csak hátráljak ki, be a sarokba, hozza ő. Rocket befekszik az asztallábhoz, és nézem, hova kötözhetném ki szerencsétlen párát erre a pár órára, hogy párosan legyünk, arra az esetre, ha bejelentenék, hogy már mindketten a pasikhoz vonzódnak, akkor én vele jöhessek össze, ők meg egymással. De inkább megvárom, amíg Felix azon kezd hisztizni, hogy halálra nyalja Rocket, Dash meg azon, mennyire is emlékezteti Omorose-ra, pedig Rocket sokkal zabálnivalóbb annál a csajnál...
Sokszor csak várom a pillanatot, hogy úgy igazán kirúghassak a hámból, hogy elfeledkezhessek arról, én amúgy példaértékű állampolgár vagyok, akibe nem lehet belekötni. Nem tudom, hogy azok, akikkel interjút készítek és a kollégák mit gondolnak rólam, őszintén nem is érdekel. Igazából csak élek bele a nagyvilágba és a saját szabályaim szerint cselekszem. Csak most egyenlőbbnek érzem magam Dash és Ellie társaságában, mint amúgy. Na bumm, ez van. Jobban szeretem a gondtalan pillanatokat, amikor nem foglalkozunk semmivel, kivesézzük ki, merre mit csinált és legtöbbször szívjuk Dash vérét. Még eddig nem igazán avattam bele őket, hogy mostanában új hódolatot találtam, mert a nőkkel is csak a baj van. Most úgy állunk itt az ajtónál és várjuk, hogy kinyisson a hely, mint a Messiásra. De komolyan, délután van még, most jó nekünk, azzal meg ki a franc törődik, hogy páran megjegyzéseket tesznek? Utánuk is szólhatnék, hogy hé papa és hogy is volt az a Woodstock fesztivál? Na ugye, sok mindent tudok a muglikról, de még többet az idősebb korosztályokról. Az ő idejükben még legális volt mindennemű szórakozás, mi pedig csak kocsmai keretek közé kell, hogy szorítsuk azt, ha jól akarjuk érezni magunkat. Hát hol itt az igazság? Nem hoppanálhatok el minden rendőr elől, aki szondáztatni akar, mert néha bizony felrúgom a szabályokat és kitelepszek valamelyik parkba nyilvánosan is inni. Pedig amúgy jó buli, kellene egy utólagos kép az arcáról. Látom Ellie magánakcióját a pult felé, de csak jót röhögök rajta. - Hát nem szoktad meg? Koronavírus van. - mondom úgy, mintha valami borzalmas dolgot mondanék ezzel. Aztán csak intek a csaposnak és mutatom, hogy kettőt kérek. - Meg a kutyának egy tál vizet. - teszem hozzá, mert ez a hülyegyerek csak magára gondol, Nem baj, megoldom. Mindig annyira nagy mellénnyel van, hogy ő figyel ránk, aztán ha nem lennénk, már elhantolta volna magát valamelyik árokban. Inkább leterpeszkedek az egyik székre. - Mondanám, hogy igyunk a jó életre, de nincs fene jó élet. Pangás van. - utalok arra, hogy tényleg alig nyitott ki bármi, alig történtek események, de azért a semmiből mégis csak cikket kell írni, akkor is, ha a van az nincs.
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧
Vendég
Kedd Szept. 22, 2020 5:12 pm
Ellie + Felix + Dash
Imádok a testvéreimmel lógni, különösen akkor, ha az kocsmázás keretei között történik, főleg mivel mostanában egyedül az alkohol hozott megnyugvást, na és persze Mavis. Nem tudom, hogy mihez kezdtem volna magammal, ha az élet nem áldott volna meg egy ilyen jó szomszéddal, minden valószínűség szerint belefulladtam volna az alkoholba és a depresszióba. Szerencsére az idő, a sok alkohol, és az hogy ő néha benézett hozzám és kihúzott a gödörből rengeteget segített, így ma hosszú idő után először, végre nem savanyú képpel várom az iszogatást, hanem pozitívan, és még a szokásos mosoly is ott ücsörög az arcomon. Még az egész nyüves vírusos szituáció ellenére is. Amint sikerül bejutnunk a kocsmába, egyből le is huppanok a kinézett asztalhoz, a rendeléssel pedig nem is kell foglalkoznom, mert Felix gondol rám is, amit egy hálás pillantással honorálok. Csendes derűvel várom, hogy megjöjjenek az italaink és közben Rocket füle tövét vakargatom. Hiányzott már az, hogy kimozduljak a lakásom magányából, amit csak Mavis és az az átkozott macskája zavart meg. Azt viszont nem bánom, hogy végül nem jött össze az újabb világkörüli turné, mert így legalább van időnk foglalkozni a cédénkkel. - Majd csak lesz jobb. - Jegyzem meg Felix szavaira és már emelem is feléjük a poharamat a koccintásra.
Ez tőlem most igen csak szokatlan lehet, hogy így visszatért a pozitív életszemléletem, de legalább ebből is látszik, hogy végre kezdem túltenni magam Rosien és Ian árulásán. - Jobban belegondolva, elég régen találkoztunk. Mi újság veletek? Azon kívül, hogy pangás van. - Mondom mosolyogva, és ha koccintottunk egymással egyből bele is kortyolok az italba. Már annyira megszoktam az ízét, hogy majdhogynem olyan, mintha csak vizet innék, de ma azért az a tervem, hogy józanul fogok hazamenni. - Mostanában még a többiekkel sem beszéltem, történt valami érdekes otthon? Hogy van mindenki? Ian? - Igen… még rá is rákérdezek, és hosszú idő óta először még csak dühössé sem válik a hangszínem, inkább marad amolyan… semleges. Tényleg kezdem elfogadni a tényeket, ez határozottan jó jel.
