Általában nem bírok megülni huzamosabb ideig a hátsómon. Anélkül biztos nem, hogy közben valami - valószínűsíthetően nagy - agyamentséget ne találnék ki. Amit persze aztán igyekszem minél hamarabb és minél hatékonyabban átültetni a gyakorlatba. Röviden és tömören: elég gyakran vagyok problémaforrás, még ha csak részben is. És hogy probléma - e, hogy problémaforrás vagyok? Nekem nem... akinek meg mégis, az így járt. Azért igyekszem nem nagyon az idegeire menni senkinek sem. Pontosítok: a kelleténél jobban. Hogy kinek kell? Jó kérdés... majd az idő, meg a helyzet eldönti. Most viszont egyáltalán nem ez a helyzet. Sőt, épp az ellenkezője, hiszem magamhoz képest is kevés vizet zavarok. Annál is inkább, mert jó idő, és a nyári szünet előtti utolsó hétvége lévén megint kimehetünk Roxmortsba. Nem igazán tudom, mit kezdünk magunkkal, de annyi biztos, hogy legalább nem a tanuláson fog járni az eszünk. Ránk fog férni egy kis kikapcsolódás az évvégi hajtás után. Sajnos Bent most nem tudom magammal hurcolni mindenhová, mert azért neki is megvan a saját társasága, és hiába vagyunk legjobb barátok, azért mindenkinek kell hagyni egy kis külön időt meg teret néha. A néha meg most van. Ennyi az egész. A Roxmorts főutcáját taposva hirtelen egy ismerős alakra lettem figyelmes. Ahogy egyre közelebb érek hozzá egyre tisztábban kivehető, hogy Hopehoz van szerencsém. Már elég rég találkoztunk, úgyhogy örülök, hogy összefutottunk. - Hope? Szia! Mi a helyzet? Most épp mit keresel annyira? Érdeklődök kedvesen mosolyogva. A lány szinte mindig keres valamit... vagy talál valamit, amibe akarva-akaratlanul is, de beleütheti az orrát. Én is ilyen vagyok, úgyhogy megértem a lányt, hogy addig nem nyugszik, amíg a végére nem jár a dolgoknak. Kíváncsi vagyok, most mibe sikerült beletenyerelnie.
Vendég
Csüt. Aug. 20, 2020 3:18 pm
Darian & Hope
A probléma megoldása: nincs probléma
A nyári szünetben mindig elég sokat mászkálok az Abszol út környékén, csak hogy a varázslók közelében érezhessem magam. Sokkal jobban vagyok utána és amúgy is nagyon utálom, hogy nincs hová hazamennem és hát marad az árvaház... Talán pontosan ezért is határoztam el magam ott, ahol. Tudom, hogy nem számíthatok semmi jóra és az árvaház sem tud többet - vagy nem mondanak, csak leráznak, ebben még nem vagyok biztos -, de valahol el kell indulnom és valahol meg kell tanulnom kezelni a dolgokat. Elég feltűnően, elég rosszban sántikálva és elég gyorsan hasítok végig a gördeszkámmal a Zsebkosz közből át az Abszol út már világos utcáira. Valahol megnyugtat, hogy végre kiértem, de a szívem a mellkasomban dobog és kicsit úgy éltem át ezt az egészet - na meg biztos kívülről is olyasminek tűnhetett - mint valami akciófilmbe illő jelentet. Néha hátranézek a vállam felett, de csak egy-egy kósza pillantásra, és amúgy igyekszem senkit sem elgázolni a nagy sebességemmel. Amikor már megbizonyosodom róla, hogy nem követnek tovább, akkor lassítok és ugyan nem számítottam rá, hogy Roxfortos ismerőssel futok össze errefelé, de hát a sors már csak ilyen, Darian pedig amúgy is feltűnően sokszor belém botlik mindenfelé. Amit amúgy egyáltalán nem bánok, ha őszinte akarok lenni. - Szia! Öhm, menjünk valamerre másfelé, jó? - Még mindig nem nyugtat a tudat, hogy egészen közel van a sikátor, ami bevezet a zsebkosz közbe, így leszállok a deszkámról, az egyik kezembe veszem, majd fejemmel biccentek és lassan elindulok a másik irányba, ha Darian is velem tart. - Ha van kedvem velem jöhetnél a levéltárba. Feljegyzéseket keresek a családomról. - Legalább akkor nem kellene egyedül kutatnom és amúgy is izgalmasabb és nem utolsó sorban gyorsabb is, ha együtt nézzük át a papírokat. Már ha kiadják persze, mert amúgy igen sokban gátol, hogy még kiskorú vagyok... talán ebben nem... Még mindig a vállam felett tekintgetek át, feltűnően paranoiásnak nézek ki, de aggaszt, hogy megtalálnak azok a fura figurák, de hát... maximum futunk, nem?
~Itt valami nincs rendben.~ Ez az első gondolatom, mikor meglátom az elég gyorsan közeledő Hopeot. Általában elég gyorsan közlekedik, és gyakran látni nála a gördeszkáját, úgyhogy azt már megszoktam... mégis úgy érzem, hogy tényleg van valami gond. És az én minden lében kanál természetemet ismerve egészen biztosan nem hagyom szó nélkül a helyzetet. Annyi eszem viszont nekem is van, hogy nem a Zsebpiszok köz közelében kezdek el ilyeneket kérdezgetni. Ki tudja? Lehet, valami bajba keveredett szegény lány. Úgyhogy mikor felveti, hogy inkább menjünk máshová, akkor gondolkodás nélkül belemegyek. Na nem azért, mert általában neki van igaza, csak... kevésbé veszélyes környéken talán biztosabb a dolog, na. - Rendben! Persze, menjünk a levéltárba. De... én úgy tudom, hogy csak felnőtteknek adják ki az iratokat. Egyikünk sem felnőtt, szóval ebből még gondok lehetnek. Mi a terv? Van valami hamis papírod, vagy nem tudom... esetleg százfűlé főzet, amivel felvesszük egy felnőtt alakját? Vagy... fogalmam sincs, mit lehetne még. Tárom szét a kezem zavarodottan. Tényleg szeretnék segíteni a lánynak, viszont az is biztos, hogy kiskorúak vagyunk, tehát akármennyire is szépen kérnénk az illetékeseket, tutira nem engednének be minket a levéltárba. Akkor sem, ha nem csinálnánk semmi rosszat. Márpedig nem csinálnánk semmi galibát, csak megpróbálnánk megkeresni Hope családját. Naaa, jó ügyet szolgálunk, kérem szépen, tessék beengedni! - Vagy... megpróbálhatunk hátulról, az ablakon át bejutni... tudod, mint a kémfilmekben! Derül fel az arcom, mikor bedobok még egy lehetőséget... mondjuk ez sem valószínű, hogy használható, de legalább több, mint a semmi.
Vendég
Pént. Aug. 21, 2020 9:35 am
Darian & Hope
A probléma megoldása: nincs probléma
Amúgy kifejezetten örülök annak, hogy Darian nem kérdez rá az okára, hogy miért menekültem ilyen eszeveszettül a Zsebpiszok köz felől... nem azért, mert nem mondanám el, csak most épp első dolgom az lenne, hogy végre biztonságosabban érezzem magam és kicsit eltűnjek a környékről. Na nem mintha olyan nehéz lenne engem nem felismerni... ezért első körben úgy döntök, miután leszálltam a gördeszkámról és elindultunk gyalogosan immár a levéltár felé, hogy a pulcsim kapucniját a fejemre húzom. A vörös hajam túl sokszor feltűnő. Túl sokszor buktat le. Lehet, hogy be kellene majd színeznem egyszer, talán megtanulok a közeljövőben valami ilyen varázslatot. Menő lenne egyszer feketének lenni mondjuk! Ahogy felvázolom az ötletemet Dariannak és egyből a lehetőségeket keresi, egy apróbb mosoly kerül arcomra. Arra valóban nem terveztem, hogy mi van akkor, ha nem engednek csak úgy be, de mindig rögtönözni szoktam és ez nagyrészt be is válik. - Hát, ezen nem gondolkodtam. Mondjuk a százfűlé főzet kilőve, hacsak nem tudsz valami helyet, ahol beszerezhetjük. A két szép szemünkért meg akkor nyilván nem fognak beengedni. - Magyarázom reális gondolkodásmóddal, majd az épületeket és az utcákat figyelem, miközben erősen töröm a fejem azon, hogy hogyan is tudnánk bejutni az épületbe. Sosem voltam egy jó kislány, ötleteim mindig vannak, hol jók, hol rosszak, de Dariant is azért kedvelem, mert neki is hasonló a mentalitása. Amikor feldobja a dolgot, hogy besurranhatnánk, szinte egyből feldobódik az arcom és már mintha el is felejtettem volna, hogy menekültem még néhány perce. - Ez menő ötlet! Menjünk is! - Szerencsére már elég messzire kerültünk a Zsebpiszok köz bejáratától, így most már kicsit lassítok. A kapucni még mindig a fejemen van. A következő sarkon fordulunk le, hogy az épület mögé kerüljünk, majd mielőtt még a megfelelő ablakot megtalálnánk, Darianra tekintek. - Szereztem egy zárnyitó tárgyat, ami ideiglenesen felold mindenféle lezáró bűbájt. Jó, nyilván a durvábbakat és bonyolultakat nem, de szerintem egy ilyen helyen nem nagyon vannak extra biztonsági intézkedések... - Ha leleményes, ebből gondolhatja, hogy ezért menekültem annyira az alvilágból, és hát nem mondom, hogy fizettem azért a bizonyos tárgyért... ami egyébként egy kis kavicsnak tűnő tárgyacska, több rúnával is ellátva. Az álmaimban tűnt fel néhány hete, és mivel sokszor beválnak, így az utóbbi időben már automatikusan keresem a helyeket, amik feltűnnek és amikre emlékszem. Mondjuk fogalmam sincs, hogy hogyan kell aktiválni, de majd biztosan rájövünk együtt. Ahogy már egészen közel érünk, megállok és előszedem a zsebemből az említett dolgot. - Ez az. Az ablakon ki is próbálhatjuk majd, csak még nem tudom, hogy kell aktiválni. - Forgatom meg a kezemben, úgy hogy Darian is jól megnézhesse.
- Valahogy sejtettem. Bólintok egy aprót Hope szavait hallva. Tényleg volt egy ilyen megérzésem, hogy arra nem gondol, hogy mi van, ha nem engednek be minket. Mert hát azt azért el kell fogadnunk, hogy fiatalkorúakat általában nem engednek be ilyen helyekre. Egyedül biztosan nem. Ami azt jelenti, hogy leleményesnek kell lenni, és ki kell játszani a rendszert. Hogy sikerül - e az jó kérdés... de ha nem próbáljuk meg, akkor sosem derül ki, nem igaz? - Nem igazán tudok ilyen helyet... mármint a Zsebpiszok köz közelében vagyunk, szóóóval akár be is lóghatnánk valahová szétnézni, hátha találunk valami használható cuccot, de ha nem muszáj, akkor inkább nem kockáztatnék. A nővérem tuti kicsinálna mindkettőnket, ha kiderülne, mit is művelünk. A két szép szemünkért viszont... hát, már nem azért az egy galleonért, de én egészen biztosan beengednélek téged a két szép szemedért. Nézek mélyen az imént emlegetett testrészeibe, de ahogy rájövök, hogy mit is mondtam rögtön el is kapom a fejem, és igyekszem takarni a piruló füleimet. Na igen... azok az áruló füleim. Úgy tűnik, nekem mindenféle különleges képesség nélkül is sikerül furcsának lennem. Vagy épp pont az a különleges képességem, hogy minden segítség nélkül képes vagyok hülyét csinálni magamból. Hát, ha ez a helyzet, akkor köszi szépen, de inkább nem kérem! Valahogy sikerül épségben elérnünk az épület hátsó ablakait. Akárhogy is nézzük, ez már fél sikernek minősül. Igyekszem nem túl lelkesnek mutatkozni, de mikor a szerzett zárnyitó szerkezetről kezd el mesélni a lány, akkor már nem bírok magammal. Mindent meg kell nézni, vizsgálni... jellemző, nem is én lennék. A szerkezet egy lapos, sima felületű kavicsra emlékeztet, amilyennel kacsázni lehet a tavon. Ügyes... ha véletlenül el is kapnának minket, akkor sem lenne gond, simán mondhatjuk, hogy ez csak kavics. Hát... ez érdekes lesz. - Nem is tudom.... nincs hozzá valami varázsige, vagy ilyesmi? Nem értek hozzá... ráadásul rúnaismeretre se járok, pedig ha le tudnánk fordítani, akkor talán kiderülne, hogy is kell használni. Ajj, a fenébe is... tényleg nem tudom. Nincs olyan ismerősöd, aki el tudná olvasni, és segítene lefordítani, mi is van ráírva? Nem kell elmondanunk neki, miért is kell ez nekünk, majd kitalálunk valami mesét. Végülis a jó ügy érdekében csináljuk, nem?
