Nem jellemző rám a reggeli energiabomba, sem az, hogy beérek időre, de hát változnak az emberek. Főleg, ha egyenesen a nagyfőnök akar beszélni velem ma reggel. Ez azért nem akármi.. - Mit szólsz, Charles? Behívott a főnök.. Ez jót jelent, ugye? Mi mást jelentene.. - válaszolom meg saját kérdésemet, mielőtt még szóhoz jutna. Ha jól emlékszem, még nem hallottam semmihez hozzászólni, ami nem kviddics vagy köpkövezés.. Meg hát egyébként is elég magának való fickó, még rám nézni is fél, mintha legalábbis én lennék Medúza, aki egy pillantásával kővé dermeszti. Pedig az első napon jó benyomást akartam kelteni, még muffint is hoztam. Oké, itt vettem a szomszédban, de akkor is hoztam! Kezd bennem érni az a gyanú, hogy szívatásból kaptam pont a Charles-szal szemközti asztalt a gyakorlatom idejére, és az a tervük, hogy rövid időn belül az őrületbe kergessen engem a fickó.. De edzett vagyok, semmi pánik. - Bent van már Mr. Hami? Merlinre, el ne áruld neki, hogy így hívom a háta mögött.. Cserébe én sem szólok Sofiának, hogy lopkodod a sós mogyoróját.. Láttam ám, és ha engem kérdezel elég feltűnően csinálod.. - teszem hozzá bizalmas hangerőre váltva. Látom rajta, hogy Charles ezek után biztos nem fog a szívébe zárni, de azért nem adom fel. - Szóval bent van? Mármint nem Sofia, tudom, hogy ő bent van és éppen kávézásra hivatkozva pletykál a teakonyhában... Mr. Meadowesra gondoltam... Még nincs? - hűlök el egy pillanatra, pedig én aztán tényleg minden tőlem telhetőt megtettem, hogy beérjek korán reggel. Biztos a múltheti cikkem miatt akar beszélni velem. Le merem fogadni, hogy tetszett neki. Dominicnak is tetszett, pedig az nagy szó, fene a kényes fajtáját.. - Látom, nem vagy beszédes kedvedben, inkább bemegyek oda és megvárom... - mutatok az irodája felé, mire csak kerekre nyílt szemeket kapok válaszul, mielőtt még visszafordulna ahhoz az izéhez, amit éppen csinál. Most mi van? Tessék, én bejöttem és Mr. Hami nincs sehol. Pont ahogy gondoltam. Tényleg le akarok ülni a seggemre és ott ülni, mint valami áldott jó gyerek, de azért birizgálja a fantáziámat, vajon milyen lehet az asztal másik oldaláról körbenézni az irodájában. Talán két percig bírok magammal, aztán a székből sután hátrafordulva kinézek az irodából, meggyőződve arról, hogy senki sem látja mit művelek idebent. Vagy legalábbis senkit nem érdekel. Egyébként sem csinálok semmit, és pont ez a baj! Az életben egyszer vagyok pontosabb a kakukkos óránál és ez a hála érte? Bezzeg, ha fél percet késnék, biztos a fal mellé lennék állítva, mintha közszemlére kellene tenni emiatt a szégyenletes dolog miatt. Megfontolt léptekkel kerülöm meg az asztalt, futtában pillantást vetek rá, de eszembe sem jut turkálni. Óvatosan megsimogatom a bőrszékének fényes anyagát és gondolatban már bele is ültem, de szigorúan csak gondolatban, hiszen hol vagyok én hozzá képest? Nos, nagyon remélem, hogy egyszer majd én is egy ilyen irodából fogok dirigálni.. A figyelmem viszont gyorsan visszaterelődik a négy fal közé, a polcokon sorakozó könyvek és képek irányába. Hogy ez a pasas mennyi hírességgel találkozott, az eszem megáll! Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy komplett fikuszgyűjteményt tart az irodájában.. Vannak egészen különleges alakúak is, az életben nem láttam még ilyet, úgyhogy óvatosan vizsgálgatom csak őket. Fő a biztonság, ugyebár.. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy jobban hasonlít az iroda Longbottom professzor üvegházára ugyebár, ahol aztán tényleg akadt olyan fajzat is, ami képes leharapni az ujjamat. Épp ezért cseréppel emelem csak meg, felhúzott orral lesek be a nagy lapos levelek közé, majd csalódottan megállapítom, hogy ez semmi egyéb, mint egy közönséges szobafikusz. Ebben a pillanatban azonban hallom, hogy mellettem nyílik az ajtó, lendületből visszacsapom a cserepet meg a fikuszát... Vagyis a fikuszt meg a cserepét a polcra és olyan gyorsan penderülök meg a tengelyem körül, hogy esélye sincs meglátni, hogy egyáltalán itt vagyok. - Nem csináltam semmit! - jószerével ráüvöltök arra, aki beteszi a lábát, pedig nem látok belőle sokat, csak azt a pár cipőt, ami átlépi a küszöböt. Ha Mr. Hami lekap a tíz körmömről, mert összetapiztam a szobafikuszát, az elég ciki indítás.
Vendég
Csüt. Aug. 13, 2020 1:45 pm
Mavis & Felix & Hamilton
Surrounded by craziness
Sokszor elgondolkodtam azon minden évben, hogy miért is vállalok én minden évben gyakornokokat, pláne többet, mint amennyire energiám és időm lenne. A felét pár hónap után elküldtem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem alkalmasak az újságírói munkára, legalábbis nem azon a szinten, ahogyan én elvártam tőlük. A Hírverőnél vagy a Szombati Boszorkánynál remek helyük lesz, de én egész biztosan nem adom a nevem kontárok munkájához. Mindezek ellenére mégis előfordult, hogy néha többen maradtak, mint azt számoltam, így a napjaim egészen nagy részét kitette a velük való foglalkozás, a napjaik beosztása és a munkájuk kiadása. Ez legtöbbször nem okozott problémát, hiszen ügyes és okos gyakornokokként tették, amit tenniük kellett. Aztán akadtak az olyanok mint Miss Yates-Newman. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy ő volt a legrosszabb, akivel eddig együtt kellett dolgoznom, de kétségkívül toplistás volt. A tehetségét nem vitattam, akkor nem maradt volna azok között, akik túlélték az első hónapokat, de a stílusa... nos, mondjuk úgy, hogy nem állt éppen közel hozzám. Többször megkaptam azt, hogy karót nyelt voltam, túl szabálykövető, túl szigorú, túl bunkó, és a többi, sorolni is nehéz lenne, mindenesetre erre a lányra nem nagyon lehetne ezeket használni. Ez persze nem negatívum, örüljön is neki, hogy nem vágnak ilyeneket a fejéhez, legalább megkedvelteti magát az emberekkel. Azért arra nem számítottam, hogy amikor beérek a szerkesztőségbe, az első, ami fogad, az irodámban égő lámpa lesz. Nem engedtem be csak úgy senkit oda, elég privát voltam ezeket illetően és most is bosszantott, hogy ezt látnom kellett. És korán reggel volt, még csak most értem be, máris ezzel kell kezdődnie a napomnak? De nem szóltam egyelőre semmit, csak elindultam arrafelé, ignorálva a legrosszabb seggnyalók jó reggelt, főszerkesztő úr megszólalásait. Merlinre, mennyire nem kedveltem őket... Az irodámba belépve az első dolog (vagyis inkább személy) amit megláttam nem volt más, mint az éppen mostanra behívott gyakornokom nyakig elmerülve az egyik szobanövényben. Nem éppen erre a látványra számítottam, így meg is álltam egy pillanatra a küszöbön, amíg az agyam fel tudta dolgozni, hogy képes volt azért bemászni az irodámba, hogy megnézze közelebbről a cserép virágföldjét. Szerintem azt hitte, fénysebességgel képes mozogni és nem fogom végignézni, ahogy gyorsan visszarakja a fikuszt és megfordul. - Önnek is jó reggelt -vontam fel a szemöldököm. -Bizonyára a titkárnő engedte be. -Nyilvánvalóan nem ez történt, mert a titkárnőm még bent sem volt, de kíváncsi voltam, mit fog erre mondani. Néha olyan jó érzés megizzasztani a gyakornokokat, kár, hogy vele ez gyakorlatilag lehetetlennek tűnt, mert szerintem nem ismert olyan dolgokat, mint a szégyenérzet. - Sebaj, már csak Mr. Traverst kell akkor megvárnunk. Foglaljon helyet. Az asztal előtti székek egyikébe, ha lehet -tettem hozzá gyorsan, mert ki tudja, jobb, ha biztosra megy az ember. Merlinre, sültbolondokkal vagyok körülvéve.
Yours sincerely, Mr. Hami
*eskü lesz ez még jobb is
Vendég
Vas. Aug. 16, 2020 4:43 pm
Mavis & Hami
Nehezen indult a reggel, valahol a negyedik bögre kávé után még mindig a borotva és a fogkefe felváltva röpködő párosától szenvedtem. Amikor képtelen vagyok a sokadik koffein adagom után is rálelni a szemeim világára, teljesen normális, hogy segítségül hívom a varázserőm, ami nagyjából kipofoz. Bár hagy némi kivetnivalót, így már azért megjelenhetek a nagyfőnök előtt. Miért is akaródzik annyira nehezen elindulni ez a nap? Lássuk csak, semmi kedvem senkit pesztrálni, márpedig ha jól hallottam tegnap fél füllel, akkor azért lesz jelenésem az irodájában, mert valamelyik túlbuzgó tanoncát kell ráncba szednem. S E M M I K E D V E M H O Z Z Á!!! De az élet nem kívánságműsor és különben is, amíg ő nem mondja, addig semmi sincs kőbe vésve. Amúgy meg a főnököt ismerve naiv vagyok, ha úgy gondolom, hogy nem adhatok alapot a munkahelyi pletykáknak. Annál igazabb szójárás nincs is az egész szerkesztőségben, mint amit ott fél füllel elcsípek. Hát még ha egyenesen a konyhán nekem sztorizzák el úgy, hogy igazából a hármas sztoriból csak engem hagytak ki. Vagy nem csak engem, de mit érdekel, ha a gyakornok nem tud róla az ég adta világon semmit? Épp elég bajom van így is néhány cikkel, a képeimről pedig ne is beszéljünk, amiket berendeltek, mert valamelyik idióta azt is kitalálta, hogy szeretne valami gyűjteményt. Menjen el és csinálja meg. Vagy tanuljon fotózást. De a nagyfőnök szava ebben is szent, ugyanis utolsónak kimondta, uff, ezt nekem kell megcsinálnom és nincs vita. Nem tervezem elkésni, így arra már ügyet sem vetek, hogy valamilyen állapotba vágjam a lakást. Azért majdnem - de csak majdnem - sikerül elindulnom a papucsomban dolgozni, biztosan akkor le sem vakarnám magamról vagy fél évig, hogy milyen otthonosan érzem magam. Én aztán nem... - Reggelt. - dünnyögöm egykedvűen a titkárnőnek, aki épp most pakolja le a kis táskáját az asztalra, miközben belekortyolok a magammal hurcolt ötödik kávámba. Azt már észre sem veszem, ahogy utánam int. - Várjon, Mr. Travers, kilóg a bilétája hátul. - igazából nagyon lassan jut el hozzám az információ, hogy a tegnap vett zakómról elfelejtettem leszakítani a címkét vagy legalábbis begyömöszölni oda, ahol senki sem látja. Ilyen a korán még zombik szerencséje. Bezzeg, ha Maxie-től kellene meglépnem, akkor azonnal éber lennék. Az igazat megvallva igazából nem, mert kidobott amiatt a viccem miatt és hallani sem akar rólam. Shame on you, tudom. - Varázslatos jó reggelt a friss és üde szerkesztőségben. - vágódok le az egyetlen üres székbe és már le is rakom a pohár kávém magam elé. Az amúgy is madárfészek hajamba túrok és a firkászok lendületes frissességével igyekszem valami vállalható arcot varázsolni magamra. Figyelek, kezdhetjük. - Még nem maradtam le semmiről, ugye? - reménykedem benne, hogy a válasz igen, én pedig nem égettem be már rögtön a legelején magam. Ha igaz a pletyka, akkor nem ártana valami jó benyomással indítani. Mondjuk... - Kertészkedtek is nélkülem? - akad meg a tekintetem a földes szőnyegen és a furcsán visszarakott fikuszon. Nem akarok belegondolni, hogy esetleg mi történhetett itt. Maradjunk a frissen kelt reggeli jóhiszeműségnél. Mert én is így szeretném és mert Hami nem az a fajta, aki csúnyaságokat tesz, főleg nem idebent. Az ember magából indul ki, nemde?
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧
Vendég
Vas. Aug. 16, 2020 6:53 pm
to Felix and mr. Hami
get your office less than one minute
Talán mégsem sikerül elég gyorsan úgy tennem, mint aki valóban nem csinál semmit, de arcomon olyan kínos vigyor jelenik meg, ami remélhetőleg képes elterelni Mr. Hami figyelmét arról, hogy engedély nélkül itt garázdálkodtam. Semmi rosszat nem csináltam, esküszöm. - Jó reggelt! - viszonzom lelkesen a köszönését, mintegy ezzel próbálva menteni a menthetőt. Például azt, hogy elég kényes szituációban toppant be az irodájába, miközben én éppen a fikuszát elemeztem közelről. Pedig csak lefoglaltam magam, mielőtt megpusztulnék az unalomtól. Elég egysíkú az öreg irodája, de azért menő. Stílusos. Majd átalakítom, ha átveszem tőle a főszerkesztői széket egyszer. - Bizonyára..... Hogy mi? Nem, nem, dehogy. Biztos be sem engedett volna, azt hiszem nem kedvel engem.. Csak mikor azt mondta, hogy velem kezdi a napot, nos gondoltam meglepem. Hozta volna kávét is, de nem tudom hogy szereti.. Úgyhogy ezt hallgassa, hoztam inkább helyette néhány ötletet, amiről cikket írhatnék... - kotrok bele a táskámba a papírok közé. Valahol itt kell lennie a jegyzeteimnek, csak elnyelte a táskám feneketlen gyomra. - Tutira imádni fogja őket, ha egyszer megtalálom.. - sóhajtok lemondóan. Nemár, pont most vagyok szerencsétlen?! Inkább szaladna szénsav az orromba ivás közben, csak a főnök előtt ne égessem be magam már az elején. Inkább csak szót fogadok és leülök vele szemben. Az lesz a legjobb, ha nem feszítem tovább a húrt a kelleténél. Talán nem indul jól a reggele? Mintha látnék egy eret kidudorodni a homlokán... Tuti Charles az oka.. Lehet, hogy róla akar beszélni velem? Ez valami teszt, hogy összetartok-e a kollégákkal? Te jó ég, most mondjam azt, hogy semmilyen társas kompetenciája nincs a fickónak? És ha miattam rúgják ki? Épp csak elengedem a fülem mellett a megjegyzését Traversről, mikor az emlegetett szamár csatlakozik is hozzánk. - 'reggelt. Hát ha te nem is maradtál le, hapsikám, én nagyon. Semmit sem értek. Miért van itt, mikor Hami velem akart beszélni? Már Hamilton is említette, hogy várjuk, de azt hittem csak amolyan kora reggeli gondolatbukfenc, amire nyilván nem hívom fel a figyelmét. Szeretem az életemet, meg az állásomat is, akkor is, ha keveset fizet. Szóval kössz nem, nem fogom a főnököm képébe vágni korán reggel, hogy hülyeséget beszél. De úgy tűnik sokkal jobban képben van, mint azt én gondoltam. Épp ezért csak elnyílt szájjal figyelem, ahogy leül mellém és megjegyzést tesz. Oké, ezen fel is háborodhatnék. - Valaki felvilágosítana? - szedem végül össze magam és hol Felixre, hol Hamira vetek egy-egy szép pillantást. Úgy látom itt csak én maradtam ki valamiből és ez nagyon böki a csőrömet.
Vendég
Szomb. Szept. 12, 2020 1:31 am
Mavis & Felix & Hamilton
Surrounded by craziness
Nem igazán szerettem a szobanövényeket, elsősorban azért nem, mert sem időm, sem pedig kedvem nem volt életben tartani őket. Ez a feladat általában a szegény titkárnőmre hárult, aki mindig csak egy lemondó sóhajjal nyugtázta a következő zöld dekorációt, ami az irodámba érkezett. Mentségemre legyen, soha nem én kértem a kedves látogatóimat, hogy hozzanak, sőt, általában mindenkit emlékeztetek rá, hogy a látszat ellenére, nicsenek különös fétiseim szobanövények terén. Egyszerűen csak így jár az, akinek a legjobb barátja Eggsy Fudge, mert annak az embernek valahogy nem szerepel a szótárában az a szócska, hogy nem. Így tehát minden jeles alkalommal és egyszerű délutánon is meglepett egy újabb botanikai csodával, aminek utána az irodámat kellett díszítenie. Sajnálatos, hogy mindent észrevesz, még azt is, ha a milliónyi növénye közül egyet képes vagyok nem kirakni közszemlére. Azt a sorsot azért nem kívántam egyik növénynek sem, hogy egy túlbuzgó gyakornok nazálisan tesztelje a virágföld minőségét, habár eddig nem is gondoltam arra, hogy ez egyáltalán opció lehet. Az emberek mindig meg tudnak lepni, hiába hiszem azt sokszor, hogy már mindent láttam. - Egészen meglep, hogy nem kedveli önt, fogalmam sincs, mi lehet az oka. -A hangomból egészen kicsikét csöpögött csak az irónia. Nekem nem volt kifejezetten problémám a személyével, Eggsy mellett megedződik az ember, és egyébként sem volt szokásom ilyen jellemvonások alapján ítélkezni. Attól, hogy nem egy a stílusunk, még tudunk együtt dolgozni. Csak tudnám, hogy képes valaki ilyen korán ennyire pörögni. Vajon megitta azt a kávét, amit nekem szánt? -Már ittam kávét, de köszönöm. Az ötleteit pedig tartsa meg későbbre, ha ezzel végeztünk, mindenképpen megnézem őket. -Nem állt szándékomban ezzel tölteni a napomat, és biztos voltam benne, hogy migrénem lesz, mire távoznak az irodámból, úgyhogy szerettem volna minél rövidebbre fogni. Éppen csak sikerül leülnöm a székemre, amikor megjelenik a másik jómadár is, hasonlóan túlpörögve, én pedig nem tudok elnyomni magamban egy elégedetlen morgást. Még, hogy friss és üde... az otthoni légfrissítőmre van ez írva, és még neki sem hiszek. De legalább egész biztosan meglesznek ezek ketten egymással, ha nem borítják ki túlzottan a másikat. Majd meglátjuk, mi lesz a végeredmény. - Éppen időben érkezett, Mr. Travers. -Általában itt szoktak az emberek egy mosolyt húzni az arcukra, de én még csak meg sem próbáltam megerőltetni magam. Azt is hozzátettem volna, hogy nyugodtan foglaljon helyet ő is, de nem kellett kérni, anélkül is megtette. Igazán udvarias. -A virágföldről majd kérdezze a kolleginát, ő tartotta kifejezetten érdekfeszítőnek a fikusz táptalaját. Előhúzok egy dossziét a fiókomból, még tegnap (vagy az már ma volt?) mielőtt hazamentem volna a papírkupac tetejére helyeztem, hogy most reggel kéznél legyen. Nem lett volna szép látvány, ha szét kell túrnom itt mindent. - Dolgoztak már együtt vagy ismerik egymást korábbról? -kérdeztem még a mozdulatsor közben. Sokat tudtam az alkalmazottaimról, mert szükséges volt, de ennyire részletesen nem voltam tisztában a kapcsolati hálójukkal. -Ha nem, az sem gond, mindent el kell kezdeni valahol. Az első közös munka is egy ilyen fontos pont, és nagyon kíváncsi vagyok, mire mennek ezzel.
Yours sincerely, Mr. Hami
Vendég
Szer. Dec. 02, 2020 10:52 am
Mavis & Hami
Egy valamihez mindig és mindenkor ragaszkodok, legyek bármennyire szétcsúszott és fáradt, ez pedig a formaiságok és a nagyvonalúság. Ha valamit az elmúlt években megtapasztaltam, akkor az, hogy ha nem szeretnék ellenségeket, akkor elengedhetetlen a látszat kedvesség fenntartása. Márpedig ebben profi vagyok és nem is engedek belőle. Egy belépővel tudni kell elterelni a delikvens figyelmét arról, hogy késtem akár egy percet is, felhívni valami teljesen lényegtelen dologra az érdeklődést. Bármennyire próbáltam út közben elképzelni, hogy a zöldfülűnk ellen milyen taktikát alkalmazzak, ha ezer ötlet is merül fel, arra nem lehet kellően felkészülni, ami fogad. És márpedig az első benyomásom róla ahogy megpillantom és leülök mellé elég vegyes. Nem tudom eldönteni, hogy elég pimasz vagy csak nincs képben azzal, hogy Hamilton milyen, mindenesetre egyszerre tetszik és nem is az a bátorság, ami belőle fakad. Ki kontárkodik mégis bele első napján a főnök virágágyásába? Tudom, hogy csak kellékdísz és igazából ha nem lenne elég talpnyaló, aki öntözze azt a szerencsétlen növényt, akkor rég kiszáradt volna. De igen, határozottan tetszik. Azért értetlenül a leányzóra nézek, szégyellje már szépen össze-vissza magát. Attól tartok, hogy nem lesz semennyire sem hasznos, ha ilyen lazán a lényegre tér. Francba, érzem, hogy ebből a beszélgetésből én nem jövök ki nyertesnek. Bár még van egy dobásom, hogy ha kellően sok szarságot halmozok rá, akkor megunja a társaságom és kereshetnek más mentort. Meadowes tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem való egy fiatal fruska mellém, mert nem tudom sokáig elviselni őket, ha szakmaiságról van szó. A többi természetesen már más kérdés. - Akkor írhatna egy cikket a fikuszok és táptalajaik közti csodálatos felfedezésekről. - jegyzem meg kellően pimaszul, miközben gúnyos félmosolyt küldök az említett kollegina felé. Nem szórakoztat engem a szituáció, á, cseppet sem. Csak épp elég ahhoz, hogy felébredjek és az amúgy várható rossz hírre felélénküljek. - Nem, dehogy. - és ezzel nyújtom is a kezem felé, hogy bemutatkozzak illően. Csak mert egy úriembertől ez az elvárt és az ilyen suttyó úriemberek sem szeretnek a főnökük előtt leszerepelni, legyen bárki bármilyen zűrös. Majdcsak jutunk valahogy A-ból B-be és akkor én is rettentően boldog leszek. - Szóval már adott a téma. És az az elvárt, hogy mi ketten együttműködve kihozzunk abból egy ütős cikket? - kérdezem meg a nyilvánvalót, még mielőtt egy nagy falatként megrágnám, hogy mivel is fogunk foglalkozni. Abban sajnos nem bízhatok, hogy valami pepecs dolgot bíznak rám. Vagyis ránk. - És minek kell utánajárnunk? - legyünk diplomatikusak és vágjunk jó képet a dologhoz, de azért nem bírom ki, hogy ne tegyek egy újabb megjegyzést. - Remélem a kisasszony hamar túllendül a fikuszok talajának elemzési szintjén és felnéz a földkotorászásból.
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧
Vendég
Kedd Dec. 22, 2020 12:50 am
to Felix and mr. Hami
get your office less than one minute
Természetesen izgatott vagyok. Melyik gyakornok ne lenne az, mikor megtudja, hogy a főnöke beszélni akar vele? Persze előre remélem, hogy nem valami ostobaság miatt akar látni és még ennél is jobban örülnék neki, ha nem most kötné az orrom hegyére, hogy ezennel el vagyok bocsátva. Megsemmisítő vereség lenne és őszintén nagyon fájna, ha Mr. Hami előtt leszerepelnék. Nem véletlenül adok bele mindig apait-anyait, ha csak megérzem magamon az átható pillantását. A kudarc szóba sem jöhet! - Ha engem kérdez biztosan bal lábbal kel fel.. Egy ideje.. - vonom meg a vállamat. Fogalmam sincs, miért szúrom a szemét, de innen-onnan már hallottam, hogy nehéz a kedvében járni. Talán ha jóvágású pasas lennék, más lenne a véleménye rólam. Persze nem vagyok én előítéletes, de mintha láttam volna, hogy egészen másképp bánik a férfiakkal. Velem is lehetne kedves. Azért nem várok ölbe tett kézzel, míg ez be is következik. De azért szomorú vagyok, hogy Travers érkezése bezavar és ma se tudom meg, Hami hogy issza a kávéját. Vajon ő olyan cukros-tejszínes fazon? - Neeem, fikusztalajvizsgálatokról szóló cikkek egészen biztosan nincsenek az ötleteim között... - rázom meg a fejem. Remélem, hogy csak odaképzeltem a pökhendi stílusát. Igazán megmondanám neki, hogy hova dugja Mr. Hami fikuszát, de a főnök valószínűleg nem díjazná, ha Travers megrontaná a kis csemetéit. Így kénytelen vagyok csak szélesen mosolyogni rá és remélni, hogy legalább annyira idegesítem ezzel, mint ő a jelenlétével engem. - Persze, nem ismerem túl jól és nem dolgoztam még vele, de ő Felix Travers.. Hallottam a botrányáról.. Kínos.. - húzom el a számat, miközben megrázom a felém nyújtott jobbját. - Mavis Yates-Newman vagyok, harmadéves akadémista, lelkes gyakornok. Látja, ismerem a kollégáimat, Mr. Meadowes. Másképp hogy dolgozhatnék hatékonyan?! - teszem fel a nagy kérdést, aztán visszapillantok az asztal túlfelére, az üzenet címzettje felé, de igyekszem nem túl színpadiasan sóhajtani mellé is egyet. Nagyon remélem, hogy mindketten értik a célzást, és azt is, hogy elég finom voltam ahhoz, hogy a főnök ne penderítsen ki az irodájából ezzel a lendülettel. - Alig várom a közös munkát.. - bólintok beleegyezően. Bár nem kimondottan Traversszel akartam kezdeni a karrieremet, de úgy tűnik, Hami másképp gondolja. Biztos nyomós oka van rá, hogy egy nagyképű firkászt választ mellém mentornak, legalábbis nagyon remélem, máskülönben panaszt kellene tennem. Azzal pedig kétlem, hogy szorosan a szívébe zárna... Még nem egészen tudom, hogy mennek ezek a dolgok, úgyhogy csak lelkesen pislogok egyikről a másikra, fürkészem az arcokat, várom a fejleményeket. - Engedjük már el ezeket a fikuszokat! Mr. Meadowes fikuszai szemlátomást jól vannak tartva, borzasztóan szép csemeték.. Ha szeretnék, beleáshatom magam jobban is a témába... - nevetem el magam aztán. - Értik, beleásni magam... - szórakozom továbbra is a remek poénon. - Nem?! - hervad le a vigyor az arcomról, és fészkelődni kezdek a széken. Hát ez kínos, de gyorsan rendezem a vonásaimat és igyekszem jó képet vágni a szituációhoz, még akkor is, ha egyébként ez totál jó szójáték volt. Értek én a jelekből, azt nem várom meg, míg valamelyik visszavágjon azzal, hogy bár magamat ásnám el... Pedig talán megnevettetne. Talán. - Szóval mi lesz a feladat? Állok elébe! - rázom meg a fejem, még egy karlendítést is teszek, hogy biztosan mindketten lássák, mennyire teljesen odáig vagyok attól, hogy a főnök személyesen engem választott ki a nagy feladatra. Bármi legyen is az.
Vendég
Szer. Jún. 23, 2021 1:40 pm
Mavis & Felix & Hamilton
Surrounded by craziness
Hatalmas sértésnek vettem volna, ha hangosan kimondja, hogy szexista vagyok, vagy akár bármilyen utalást tesz rá. Ítélkeztem az emberek felett, nagyon is, ezt pedig egyáltalán nem állt szándékomban letagadni. Ennyi önismerettel még én is rendelkeztem, hogy ezeket a negatív tulajdonságokat lássam magamban. De az ítéletalkotásom soha nem fűződött mások neméhez, mert tudtam, hogy sokszor egy nő is képes ugyanolyan jól ellátni az újságírói munkákat mint egy férfi, sőt, olykor jobban is, erre ékes példa volt a saját lányom is. Ha valaki alkalmatlan volt a munkájára, irritáló volt vagy nemes egyszerűséggel életképtelen, azt nem az határozta meg, hogy férfinak vagy nőnek született. Sokmindent mondhattak rám, de azt nem, hogy ezt így gondoltam volna. - Biztos vagyok benne, hogy a kertészeti rovat nagyra értékelné az ilyen jellegű munkálatokat. Kár, hogy nincsen kertészeti rovatunk. -Tényleg nem volt, azt meghagytam a herbológusoknak és a saját kis nyomdájuknak. Nem a Reggeli Próféta feladata volt, hogy megtanítsa a szomszéd Muriel néninek, hogy miért nem szabad fél liter vizet rálocsolni az orchideákra. Mert mint megtudtam, nem szabad, hála Eggsy egyik ajándékának. Néha aggasztott, mennyit tudtam egy olyan témáról, ami teljesen hidegen hagyott. Rezignált arckifejezéssel néztem végig a kellemesnek nem nevezhető bemutatkozásukat egymásnak, bár ahogy elnéztem, nem volt nagy szükség rá. Valamilyen úton-módon mindkettő ismerte a másikat. Ez megerősített abban az elhatározásomban, hogy jó lesz őket párba rakni. Mert ha nem is fogják élvezni, legalább könnyen tudják kezelni egymást. Nagyon reméltem, hogy ez lesz a helyzet. - Csodás. Akkor vágjunk is bele. Kyle Briggs halála ügyében fognak nyomozni. Ne, nem kell így nézniük rám, teljesen komolyan mondtam. Önök ketten több mint kompetensek arra, hogy ezt megtegyék, mert ennek az ügynek még messze nincsen vége, sőt, alig kapargattuk meg a felszínt. -Az asztalra dobtam a dossziét, közvetlenül eléjük. -Ebben minden információt megtalálnak, amit eddig sikerült kiderítenem a saját informátoraim által, de sajnos nincsen időm rá, hogy én magam ássak a mélyére, ezért önökre bíznám a feladatot. Tartottam egy rövid szünetet, amíg előszedtem az íróasztal másik oldali fiókjából egy szivartartó dobozt. Közvetlenül utánuk olyan látogatót vártam, akit meg kellett kínálnom belőle, addig pedig én magam is elfogyasztok egyet. - Előre szólok, hogy nem lesz egy sétagalopp. Szeretném, ha nem beszélnének erről másokkal az irodán kívül, maradjon meg hármunk között a dolog. Én vagyok jelenleg az egyetlen, aki biztonságban tudja tartani magukat, miközben kutakodnak, ehhez viszont szükséges a diszkréciójuk. Nem akarok hazudni sem, mert hiába nem tudom pontosan, mi vár ránk itt, ennek a végén, de akár még veszélyes is lehet, úgyhogy előre leszögezem, hogy bármikor ki lehet szállni. Szeretnének belevágni?
Yours sincerely, Mr. Hami
Vendég
Csüt. Júl. 01, 2021 7:10 am
Mavis & Hami
Ha a szétszórtságból tantárgyat kellene oktatni, akkor biztosan én lennék az a tanár. Néha ugyan akadnak jobb napjaim és tudom, hogy ha motiválnám magam, akkor egyenesen csodát tennék az egész életmódommal, de amíg kényelmes így, addig senki és semmi nem vesz rá, hogy változtassak azon, amilyen vagyok. Aki elfogad így, annak úgyis mindegy, akinek nem, annak pedig okkal nem vagyok az életében. Nem aggódok az újonc véleménye miatt sem, mert ő meg nem szólhat be nekem. Hogy miért nem? Mert akkor nemes egyszerűséggel lepasszolom a szerkesztőség legunalmasabb firkászának, aki arról ír cikkeket, hogy naponta milyen szívszorító történeteket mesélnek el neki emberek. Lássuk be, senki nem kíváncsi egy újabb brazil szappanoperára az év 365 napján keresztül. Én főleg nem. De ahogy elnézem a tanoncot, lehet, hogy tudna izgalmas szerelmi életet írni a fikuszokról, hogy aztán a kertészeti újság vérszemet kapjon, hogy mit merészelünk rájuk licitálni. Az élet már csak ilyen. A kis halat bekapja a nagy ha, azt pedig... Hami fogja kihorgászni, ha nem fogom vissza magam. Tudják hogy van ez, amíg valaki rajztehetséget kap örökül, valaki szép énekhangot, addig Hami olyan csúnyán tud nézni, hogy ahhoz fegyvertartási engedélyt kellene adni a szemeire. De lehet, hogy én is gyorsan szerzek egy ilyen engedélyt, ha a kisasszony újabb hasonló megjegyzéseket tesz. Elég bosszantó tud lenni maga az elutasítás, nem kell még tetéznie pont neki, akinek egyébként semmi köze az egészhez. Mit tud ő még az életről, de igazán? Mikor meghallom, hogy Meadowes mivel bíz meg, a zsigereimben érzem a választ, NEM! Mármint a témát rohadtul jó kiugrólécnek érzem az unalmas mindennapjaimból, de könyörögve kérem, ne egy zöldfülűvel indítson el, mert... mert csak nem bízok a képességeiben, amíg nem látom, mit tud. Bevallom őszintén, sosem néztem utána, mert nem érdekelt a sokadik gyakornok a lapnál. Meg egyébként is a fele kihullik és én már csak akkor állok velük szóba, amikor már valóban kollégaként tekinthetek rájuk. Tudom, szörnyű vagyok. De ez van. Az azonban még mindig elgondolkodtatásra késztet, hogy ő máris utánam nézett. - Nem... ezt itt senki sem gondolhatja komolyan, én vele a Briggs ügyön nem fogok dolgozni! - jelentem ki határozottan, de még azelőtt gyorsan benyúlom a doksit, hogy rávethetné a kis mancsát. Abból már nem eszik olyan forrón, legyen bármennyire is alapos a kisasszony, legyen otthon bármilyen trükközésben. Engem nem hat meg semmivel sem. Annyira érzem a zsigereimben, hogy valamivel majd jó alaposan belemárt minket a rosszba, hogy az valami hihetetlen. Megvallom, köze lehet hozzá, hogy a legtöbb újonc tényleg elég pancser volt eddig és őt is tekintem egy minden lében kanál pancsernek, mint bármi másnak. Egy szájhős. Kicsit rám emlékeztet, mert én is bevállalós voltam, de ez nem jelenthet semmit. - Oké.... szerintem Ms. Yates-Newmant - miért van ilyen áldott hosszú neved? - meghagyhatnánk a fikuszok nevelési szokásainak leírására, mert abban már most vérprofi. Természetesen a diszkrécióját megtartja, különben repülhet is innét olyan gyorsan, amilyen gyorsan jött. Én nem tartom jó ötletnek azt, hogy egy kezdővel álljak neki egy ilyen jellegű munkának, legyen bármekkora protekciója is. - fogalmam sincs kinek a kicsodája ez a fruska, de már most a hátam közepére kívánom. De ahogy a főnököm tekintetéből látom, ő nem viccelt. Kurvára nem viccelt. - Oké... két feltétellel. Abból a szivarból jut egy nekem is... a másik pedig az, hogy az lesz, amit én mondok. És te rám hallgatsz, azt csinálod, amire kérlek és semmi olyat, amire nem. Máskülönben nem viszem magammal sehová. - nézek előbb a lányra, majd Hamira elég elszánt tekintettel. A feladat az feladat, de én vagyok itt a rangidős és ez itt egy komoly tétű témakör, nem kis rizikóval, nekem pedig nincs kedvem sem eltemetni egy kollégát, sem az Azkabanban rohadni ki tudja hány évig.
