Amikor Rick azt mondta, hogy csomagoljak össze, még nem gyanakodtam. Már legalább három hete voltunk ugyanabban a motelban, és csak a nyári szünet miatt nem találta még be a gyámügy, mint előtte pár hónappal, amikor iskolába is kellett utána járnom. Sokan érthetetlenül hallgatták, hogy nincsenek otthon különösebb szabályok, és nagyjából azt csinálom, amit csak szeretnéd, de számomra meglepőbb volt, hogy egyeseknek mindent előírtak. Azért mégiscsak kilenc évesek, nem kisbabák, tudják, mi érdekli őket, mikor fáradtak, és mennyire undorító, amikor sültkrumpli helyett párolt zöldségeket tesznek a tányérra.
Szóval nem gyanakodtam, mert mindig költöztünk, amint Rick lebukott valamelyik fantasztikus ötletével, vagy kifogyott a szerencséből. Akkor húztam fel először a szemöldököm, amikor a kis kertvároson sétáltunk végig a buszállomásról, egyre-másra elhagyva az apró házakat. Nem úgy tűnt, mintha a közelben lenne bármiféle motel, vagy kemping, mást pedig nem igazán engedhettünk volna meg magunknak. Ha az én megtakarításom is beleszámoljuk, nagyjából tizenhárom fontunk és negyvenkét pennynk volt, mert már a buszjegyet is nekem kellett megvennem, pedig jégkrémet szerettem volna ebédre. Másodszor akkor húztam fel a szemöldököm, amikor végül lecövekelt egy egészen takarosnak nevezhető ház előtt, és előadta a majd érted jövök, de most itt kell kicsit maradnod szöveget. Sose volt kifejezetten jó pókeres, mert elég hamar elárulta magát, mikor hazudott. A jobbjával megvakarta az orrát, és közben mosolyogni próbált, ekkor már lehetett tudni, hogy kamu van a dologban. Most is ezt csinálta. Annyiszor rávilágítottam már neki, hogy milyen hibát vét az asztalnál, de nem figyelt oda, képtelen volt eme szokásán változtatni. De így már értettem, hogy a ruháim mellé mért tett be egy nagy köteg papírt is a hátizsákomba, tényleg rosszul hazudik. Bólintottam, nem láttam értelmét a vitának, ha egyszer elhatározott valamit, úgy se lehet lebeszélni, plusz úgy láttam, hogy elég nagy kert volt, azokat meg szeretem. Lehet, hogy két napig is maradhatok, ráadásul a gyomrom kezdett rakoncátlan módon hangosan korogni, Rick megint elfelejtette a reggelit. Felnyúltam a kopogtatóhoz, aztán megint a férfi felé fordultam, hogy megkérdezzem, mégis ki a fene lakik itt, de ő már sehol se volt. Nem úgy, mint amikor elrohan valaki, vagy gyorsan elhajt egy autóval, hanem mint a filmekben a szuperhősök, amikor teleportálnak. Kifutottam az útra, hátha onnan látni, de tényleg nem volt sehol se. Meglepődhettem volna, de csak beletörődve sóhajtottam, és miközben az ajtónyitásra vártam, előkotortam a köteg papírost. Bele se kellett pillantanom, tudtam, hogy hivatalos dokumentumok, bár Rick annyira nem ügyelt arra, hogy ne egy köteg salátára hasonlítsanak. De legalább voltak. Az mondjuk bizonyos, ha az itt lakó hívja a rendőröket, őt akkor se találják meg, reggelre szerintem az országot is elhagyja. Gondolataimból az ajtó zöreje szakított ki, és igyekeztem a lehető legmegtörtebb arcom felvenni, elvégre engem épp most hagytak egy küszöbön, holott rég nem voltam csecsemő. - Jó napot! Coraline Avery vagyok, és Rick azt mondta, hogy ez az új otthonom! - Nyújtottam a kupac papírt az ismeretlen férfi felé, aki akár hivatásos szervkereskedő is lehetett. Most már mindegy, úgyis minden belső szervem kicsi még, nem vagyok jó alany.
Végre nyár volt, hát el sem hiszem! Nagyon szerettem a Roxfortban tanítani és igazából ott élni is, szerettem a diákokat és a tanárokkal is jól megvoltunk. Nem tökéletes, ahogy semmi sem az, de attól még imádtam. Az idei tanévet leszámítva. Az elejétől a végéig pokoli volt, amilyen a világ legrosszabb éve csak lehet. Először Richard jött be a szobánkba rettentő feldúltan azzal, hogy Kyle Briggs megerőszakolta a Dolohov lányt, ami önmagában borzasztó hír volt, és mi még nem is tudtuk akkor, milyen szartenger fog ellepni minket nagyon hamar. A gyilkosság, az iskola lezárása, a nyomozás, ahol még az unokaöcsémet is kihallgatták mint potenciális gyanúsítottat... A katasztrófa nem volt megfelelő szó rá, túlságosan gyermekien hangzott amellett, ami odabent zajlott. A tanév végére kezdtek csak lecsendesedni a dolgok, de az is mind csak a felszín volt. Hiába állt vissza a rend a Roxfortban és nyugodtak le a diákok is, a háttérben az ügy még mindig zajlott, még mindig nem volt meg a történtekért felelős személy és továbbra is berángattak olyan embereket mint Caroline Dolohov kihallgatásokra, meg természetesen minket is. Szóval jó érzés volt végre otthon lenni. Örültem neki, hogy elmúlt a zsibongás, hogy ha nem raktunk fel egy Queen lemezt Richarddal, akkor szinte ollóval lehetett vágni a csendet, és hogy teljes béke honolt a házunkban. Leszámítva Kenyeret, aki szerette megszakítani a meghitt csendet a plüsskaktusza sípoltatásával. Aztán csengettek. Kérdőn néztem Richardra, de ő csak vállat vont, aztán visszafordult a könyvéhez. Rám maradt hát az ajtónyitás, úgyhogy feltápászkodva a kanapéról, mindezt egy szál alsónadrágban és kinyúlt pólóban, mert rohadás meleg volt, kimentem ajtót nyitni. Valamelyik szomszédra számítottam, esetleg a kedves kis család nagymamájára, aki visszahozza a hétvégén nekik adott sütemény tányérját, vagy a gonosz Gaylord bácsit szemből, aki megint talált valami kifogásolhatót a cseresznyefánk szabad szemmel nem is látható gyökérzetében. Ehelyett egy kislánnyal találtam szemben magam, aki mielőtt bármit is szólhattam volna, a kezembe nyomott egy köteg papírt és elhadarta a látszólag jól begyakorolt szövegét. Nem tudom, mennyit pisloghattam rá értetlenül, szépen lassan összerakva a fejemben, amit mondott. Coraline Avery? Akinek egy bizonyos Rick azt mondta, hogy mától itt fog lakni? Merlin zöldhályogjára, Richard mégsem volt annyira meleg, mint gondoltam? - Izé, szia... Gyere csak be. -Félreálltam az ajtóból, hogy beengedjem a kislányt, még mindig kissé döbbenten. Beljebb tessékeltem a nappaliba, hogy bemutassam Richardnak a... rokonát. -Ő itt Richard. Richard, bemutatom Coraline Averyt. Rick azt mondta, hogy itt fog lakni. Nem hiszem, hogy szavakkal le lehetne írni azt a fejet, amivel Richardra néztem. Ugye füves cigit szívtam véletlenül rendes helyett az előbb?
Vendég
Vas. Szept. 27, 2020 1:39 pm
Kiscsalád
Aki ismert, jól tudta, hogy gyűlöltem a hideget, ellenben a nyári meleget legalább olyan jól tűrtem, mint egy kínai gömbláng sárkány. Azonban az idei nyár még engem is megviselt, pedig ehhez aztán tényleg pokoli hőségnek kellett lennie. Semmit sem segített a jeges limonádé, még kevésbé az esténként elfogyasztott lehűtött koktél - Rody esetében Lángnyelv whisky, én személy szerint azt gyűlöltem -, legfeljebb vízparton lehetett volna elviselni ezt az időjárást. Én viszont ki nem állhattam a strandolást, nem volt olyan eleme, amiben örömömet leltem. Nem mintha idén készültünk volna nyaralni Rodyval, ez az év ebből a szempontból is kivételes volt. A Kyle Briggs nyomozást végző aurorok már májusban jelezték a tanári karnak, hogy nagyra értékelnék, ha külön bejelentés és engedély nélkül senki nem utazna el, aki érintett volt korábban bármilyen formában is az ügyben. Minket kihallgattak, így ránk is vonatkozott ez az apró célzás, Rodyval pedig úgy ítéltük meg, hogy inkább nem bonyolítjuk túl a dolgokat és ezen a nyáron itthon maradunk. Volt saját kertünk, kutyánk, Rody úgyis jobban főzött bármilyen éttermi szakácsnál, rám várt több polcnyi elolvasandó könyv, egy hosszabb tanulmányon is dolgoztam és még a kertünket is gondozni kellett. És ki ne felejtsem: a mugli szomszédok beavattak minket a Netflix nevű csodálatos mugli találmány rejtelmeibe, így újonnan az Outlander és a Mindhunter töltötte ki az estéinket. Egyszóval remekül elvoltunk nyaralás nélkül is, még Gaylord bácsi folyamatos felügyelete ellenére is. Újonnan a fenyegető aurás idős szomszédunk már nem is azt kifogásolta leginkább, hogy mi egy pár voltunk Rodyval (vajon a tagadhatatlan homofóbiája a neve miatti frusztrációból eredt?), hanem a baglyokat és a nyári szárazság ellenére virágzó kertünket utálta a legjobban. Eddig is "kémkedett" utánunk, de mostanság már minden lépésünket figyelte, kezdtem az öreget veszélyesnek ítélni a Varázstitok-védelmi Alaptörvényre nézve. Vajon megállt volna az a vallástól ájtatos, keresztény szíve, ha megtudja, hogy két varázsló él a sövény túloldalán? Mikor csengettek, az első gondolatom nem véletlenül volt az, hogy Gaylord bácsi az már megint. Megrántottam a vállam, jelezve Rodynak, hogy engem aztán nem érdekel annyira a vendégünk, hogy felkeljek a fotelemből. - Most te nyitsz ajtót - vetettem oda Rodynak, épp csak felpillantva a könyvem lapjai közül. - Biztos bagolyallergiája lett Gaylord bácsinak és meg akar gyanúsítani minket, hogy szándékosan meg akarjuk ölni. Szerintem ki kéne lógatnunk a cseresznyefára egy szivárványos zászlót, hátha elköltözik a sokktól... Azonban miután Rody ajtót nyitott, nem hallottam meg az öreg hangos, agresszív panaszáradatát. Ez sem jelentett elég motivációt a felkeléshez, inkább visszafordítottam a figyelmemet a regényemre egészen addig, amíg Rody be nem lépett a nappaliba... egy kislánnyal. Mi a Merlin? - Rody, ez egyáltalán nem vicces - forgattam a szemem. Nem ismertem semmilyen Coraline Averyt, de még csak Ricket sem. Nyilvánvalóan Rody annyira unatkozott már itthon, hogy trollkodni támadt kedve, tipikus Rody-féle gyenge, fárasztó viccnek tűnt. Kelletlenül felálltam a fotelből, egy könyvjelzőt csúsztatva a regény lapjai közé. - Ne foglalkozz vele, nagyon rossz humora van - fordultam a kislányhoz. - Mi az igazi neved és mit szeretnél? Bizonyára a környéken lakott és zsebpénzt akart gyűjteni valahogy, vagy az eltűnt macskáját-kutyáját kereste. Ez csak egy eseménytelen, mugli környék volt, ahol ennél több sosem történt.
Igazság szerint elég jól hazudtam, ellentétben Rickkel. Mivel erre sokkal többször volt szükségem, mint ahányszor mondjuk a brokkoli evés segített volna kikeveredni egy-egy helyzetből. Sokszor olvastam róla, hogy ez tulajdonképpen nem a legjobb dolog, viszont mindenki ezt csinálta, éppen ezért sose értettem, miért kell álszent módon azt tanítani, hogy nem szép dolog.
A velem szemben álló férfi elég meglepettnek tűnt, miután bemutatkoztam, mintha azzal lenne problémája, nem pedig a mondandóm végével. Engem azért fordított esetben jobban érdekelne, hogy mégis miért akar valaki a házamban lakni, de különösebb figyelmet nem szerettem volna ennek szentelni, elvégre legalább beinvitáltak. Beléptem mellette a lakásba, és valóban egészen másmilyen hely volt, mint ahol eddig jártam, vagy aludtam. Szinte hiányoztak a foltok, vagy a kissé pergő vakolat. Félrebillentett fejjel mértem végig a berendezési tárgyakat, ami lehet némiképpen meglepő volt, pedig nem azért tettem, amiért néha Rick, hogy tudja, hogy mit érdemes először megfújni. - Szia Richard! - Emeltem meg a kezem, hogy integessek. Annyira nem értettem, hogy mi történik, nekem azt mondta Rick, hogy csak egy valaki lesz itt, aki majd vigyáz rám. Persze, valószínűleg ő maga se tudta, mi a csudáról beszél, és csupán az első szimpatikusnak kinéző háznál kitette a szűröm. Komolyan, ezt a felelőtlenséget! És ha egy körözött pedofil kapujában tett volna ki? Néha azt kellett gondolnom, hogy számára mindegy is, hogy mi történik velem, pedig az esetek többségében jó fej volt. - Nem úgy tűnik, mint aki nevet ezen a dolgon. - Pillantottam bizonytalanul a Rudynak nevezett férfi felé, inkább úgy látszott, mintha menten elájulna, vagy olyasmit hallott volna, amit nagyon nem akarna. Így néztem ki, mikor azt mondta Cornie, hogy megette az összes csokoládé fagylaltot. - Az igazi? Áh! Coraline Milou Avery, de a Milou-t csak azért kaptam, mert Cornie holland, és szerette volna, ha valami erre emlékezteti. - Feleltem, miközben leengedtem a vállamról a táskát, kezdett nehéz lenni. - Igazából Rick elfelejtette a reggelit, szóval a leghőbb vágyam egy kakaó, azt hiszem. Minden valószínűség szerint nem éppen így értette, hogy mit szeretnék. Nem voltam teljes mértékben értetlen, a kilenc évesek elég sok mindent felfognak a világból, többet, mintsem a felnőttek azt hiszik, bár ne így lenne. De magam se tudtam, hogy szeretnék-e itt maradni. Egyiküket se ismertem, bár egyelőre nem tűntek rossz embereknek, csak kicsit letaglózta őket az érkezésem. - Minden adatom a papírok között van, már jártam a gyámügyön, szóval valószínűleg benne vagyok a rendszerben, ha szóltok a rendőröknek. - Próbáltam megkönnyíteni a dolgukat, elvégre nem tehettek arról, hogy Rick éppen milyen eszement dolgokat talált ki. - Nincs ezzel semmi gond, nagyon gyorsan intéznek mindent, és mindig van édesség az örsön, legutóbb azt is megengedték, hogy kicsit szirénázzak a parkolóban. - Jó, az tényleg nagyon menő volt.
