Bájitaltan és lelkizés a gyertyafényben - Hunter & Rusty
Vendég
Hétf. Aug. 03, 2020 5:19 pm
Hunter & Rusty
Az ember mindig megérzi annak a hangulat rezdüléseit, akit szeret. Ha érzi, hogy nyomasztja valami, szeretné ávállalni a terheit, ha bántják, megvédené, ha öröme van, meg akarja osztani örömét. S a lányoknak ehhez valahogy nagyobb tehetségük van, mint a fiúknak.
A klubb helységben üldögélve nézek a kandallóra, mely télen ontja magából a kellemes meleget. Lábaimat magam alá húzom, jobb alkarommal a karfának támaszkodom, míg másikkal a sérült részt masszírozom. Mintha a mai napig érezném a penge hidegségét és élét. Vissza kötöm karkötőm, mely jótékonyan elfedi és az előttem lévő asztalon kitárt füzetet nézem. Tanulnom kellene. Utolsó évem nagy hajrájára, hogy ne akkor kelljen vakaródznom, mint a rühes kutyának, hogy elszaladt ez az év. A gyertyák fényében olvasva a sorokat volt egyfajta csendes meghittség érzésem. Az állatok megérzik, ha gazdáikat bántja valami, ennek megfelelően Cila felugrott a szabad karfára majd úgy kért helyet magának ölemben. Egymáshoz közel ülő szemei miatt olyan bánatosan tud tekinteni, mintha egész életében az lett volna. Szerintem viszont boldog. Megvakargatva a gerincét engedem neki, hogy letelepedjen, lábamra hajtva egyik mancsát és fejét. Így dorombolt nekem hangja pedig, mint egy rossz kávé darálóé. Így szeretem. Viszont... Zavar Hunter esete. Egyre nem is tudom... talán szétszórtabb. Talán csak nem figyel oda eléggé? Mindegy minek nevezem, aggódom érte. Azt is jól tudom, hogy mind a ketten aggódunk Apáért. A motoszkálásra felkapom fejem a füzetről és a hang irányába tekintek. -Hunter? - kérdezek némi aggodalommal kevert izgalommal a hangomban. Mint valami vacak horror filmben, mikor összekeveri a szerettét a gyilkossal. Sajnos csak egy csapat tag volt, aki azonnal szólt is, hogy nem ő az és nem is látta. Egy apró fintort követően tovább olvasom jegyzeteimet, ezzel esélyt adva arra, amit mindig csinált, ha belemerűltem valamibe; megkocogtatja a fejem vagy elhúzza az orrom előtt a tollát.
Farkasvihar || A zenének semmi köze a reag témájához.
Az évfolyamunkon mindenki őrült módjára készült a R.A.V.A.Sz. vizsgákra, persze nekik számított is az eredmény. Nekem teljesen mindegy volt milyen jegyet adnak az egyes tárgyakra, amíg átengedtek, mert nem terveztem továbbtanulni. Sosem ment jól a suli, már a mugli iskolában is csak bukdácsoltam. Lassabban tanultam meg olvasni másoknál, sokszor összefolytak a betűk a szemem előtt, a számokkal pedig végképp hadilábon álltam - de leginkább azzal, hogy nyugton megüljek a seggemen. Nem tudtam hosszasan koncentrálni, ha közben egy helyben kellett szobroznom, egyszerűen nekem ez nem ment. Eddig azonban elboldogultam valahogy, ha nem is fényes jegyekkel, de azért átrugdostak minden évben, már csak a kviddicsteljesítményem miatt is. Amióta azonban minden tönkrement - először az a borzalmas ügy Kyle Brigsszel, amit kimondani sem voltam képes, aztán a szakításunk Carollal, mellé pedig Eddie egyre romló állapota -, még annyira sem tudtam teljesíteni az órákon, mint korábban. Legutóbb elaludtam egy átváltoztatástan dolgozat felett, azután pedig bájitaltanon összekevertem két alapanyagot és ezzel sikerült folyékonnyá olvasztanom az üstöm alját. Nem javított a helyzeten, hogy annyit edzettem, mint eddig soha. Korábban keltem, hogy többet tudjak futni, tíz kilométer feletti távokkal indítottam a reggeleimet, hetente pedig több magánedzést beiktattam Carneirus proffal, mintha az életem múlt volna rajta, hogy mennyit kviddicseztem. Lekötötte a gondolataimat a sok tréning, nem volt időm sajnálni magam és aggodalmaskodni, de a tanulmányi eredményeim is erősen megérezték ennek a hatását. Ezen a délutánon sem volt ez másképp, két teljes órán át gyakoroltam Carneirus proffal egy új cselt, neki kellett rám szólnia, hogy most már bőven eleget edzettünk, ideje pihennem is. Pedig még volt mit csiszolni a technikámon, én még maradtam volna a pályán... Lezuhanyoztam az öltözőben, visszavedlettem kviddicstalárból egyenruhába, majd kelletlenül a klubhelyiségünk felé vettem az irányt. Tudtam, hogy tanulnom kéne a másnap esedékes bájitaltan tesztre, de még a gondolat is elvette az életkedvemet. Azt sem tudtam, milyen témakörnél járunk éppen... A klubhelyiségben lepacsiztam néhány haverral és csapattárssal, kikerültem Alina Scamander morgolódó golymókját, majd amikor kiszúrtam Rustyt az egyik fotelben, lazán ledobtam magam az egyik élénksárga puffra vele szemben, magam mellé támasztva a versenyseprűmet. - Folyton csak a tanulás - emeltem ki a kezéből a jegyzeteket, mintha valami igazán ocsmány dologtól szabadítottam volna meg. - Néha szórakoznod is kéne. Attól, hogy sárgarépa színű a hajad, még nem kéne olyan unalmasan töltened az idődet, mint egy sárgarépának... Amióta csak ismertem Rustyt, mindig a vörös hajával cukkoltam. Természetesen minden rosszindulat nélkül, csak baráti piszkálódásnak szántam. Ha más szólt volna be a vörös hajára, annak betörtem volna a képét.
Hunter Tuttle
When the snows fall and the white winds blow, the lone wolf dies but the pack survives.
Vendég
Szer. Aug. 12, 2020 2:25 pm
Hunter & Rusty
Az ember mindig megérzi annak a hangulat rezdüléseit, akit szeret. Ha érzi, hogy nyomasztja valami, szeretné ávállalni a terheit, ha bántják, megvédené, ha öröme van, meg akarja osztani örömét. S a lányoknak ehhez valahogy nagyobb tehetségük van, mint a fiúknak.
Hazudnék, ha azt mondanám minden rendben. Hazudnék ha azt mondanám, nem zavar semmi, hogy jól vagyok. Csupán hazug fél mosoly mögé bújva rejteném aggodalmam. Senki nem láthatja, hogy lassan véresre harapom alsó ajkam. De vajon tudok segíteni a szeretteimen? Nem hiába mondják, hogy ki-ki a maga keresztjét hordja, mégis... jó lenne, ha át tudnék venni belőle, hogy ketten vigyük. Ez olyan, mintha nekem nem lenne, vagy nem lenne gondom vele, pedig akad, nem is kicsi. Mégis, jobb szeretném a sajátommal együtt a szeretteimét is vinni, hogy nekik könnyebb legyen. Talán túl feláldozó lennék? Meglehet, úgy érzem értük megéri. Megéri minden cselekedetem, minden gondolatom. A jegyzeteim soraiba mélyedve Cila érzi, hogy valami nyomaszt, így mancsával dagaszt, majd belátva, hogy sajnos ez nem segít, hátára fordul, hogy fehér hasát simogassam. Általában ez segít, de megérezve számban az ismerős édes, fémes ízt, rá kell jönnöm, nem, itt a kis szőrmók most nem elég. Túlzottan el vagyok mélyülve a soraimban, a kis kiegészítésekben, nem igazán érzékelem, hogy valaki leül elém, csupán az utána következő mozzanatot. Ahogy kikapja kezemből füzetem, a benne lapuló kis lapok, szanaszét reppennek. Akad köztük jegyzet kiegészítés, magyarázatok és beszélgetések Emrys-szel. Egy ilyen meglehet Hunter kezébe akad, melyben elküldjük egymást a lehető legmelegebb éghajlatra, mit ne mondjak, van szókincse mind a kettőnknek. Utóirata pedig "Majd kereslek, ha elmúlik a telihold.". Sajnos még a főzettel is agresszívabb vagyok, talán elnyomott részemből kifolyólag. -Tusé! - biccentek öcskösnek a répás megjegyzésére, felé nyúlok, hogy összeborzoljam barna tincseit. Ha sikerül, ha nem kiveszem Cilát az ölemből, hogy összeszedjem a papírjaimat. -Szoktam szórakozni. Bár Apa nagy valószínűséggel nem örül azoknak a leveleknek. - vonom meg színpadiasan vállam, miközben összeszedem a lapjaimat. Talán az egyetlen varázs használó vagyok, aki nem használja ki a mágia adta előnyöket. -Különben, ha nem lennék répa nem tudnék majd Apának segíteni a boltban. - vigyorgom rá miközben átveszem a füzetem, hogy visszarendezgessem a cuccaimat, ha kell a levelet is átveszem tőle. -Különben... minden rendben? - lohad le vigyorom és aggódon mellé telepszem a földre, meghagyva Cilának a fotel kényelmét. Bíztatásként ha engedi a másik, lapockái között megsimítom. Ismerhet már annyira, hogy fitos kis orrom mindig beleütöm a "családom" dolgába, ahogy azt is, hogy tőlem semerre nem fog menni semmi.
Farkasvihar || A zenének semmi köze a reag témájához.
