alami különös és végképp megmagyarázhatatlan oknál fogva, mindig is vonzott az éjszaka. Már gyerekként is sokat lógtam a kertben, csak ültem a kinti, rozoga padunkon, amiről már javában pattogott le a zöld festék, és bámultam a Holdat. Leginkább a teliholdat szeretem. A húgom sokáig ijesztgetett azzal, hogy vérfarkas vagyok, és azért vonzódom annyira a sápadt gömb iránt, ami a fejünk felett lebeg. Azt mondta, hogy ha majd embert ölök, akkor váltom ki a farkas átkomat. Ja, elég beteg egy gyerek volt.
Aztán persze, amikor bekerültem a Roxfortba és megismerkedtem - bővebben - a varázs világgal én is rájöttem, hogy nem vagyok vérfarkas. Persze, nem mintha bármi bajom lenne azzal, ha az ember lánya, vagy fia vonyít havonta egyszer, nem vagyok én rasszista, de akkor is megnyugtató volt a tudat, hogy én nem vagyok alakváltó.
Szóval, bár a vérfarkasos gátlásaimat levetkőztem, a szokásomat, hogy éjjelente kijárok, azt nem. Igazából szeretek kilopakodni, és elterülni a tóparton, a zöld fűben. Figyelni, ahogy a polip hosszú csápjai táncot járnak a végtelen tóban, és figyelni, hogyan ragyognak a csillagok. Néha elszívok egy cigit is, csak úgy nyugatótként, aztán pár óra leforgása után vissza vánszorgok a kastély ódon falai közé, hogy egy-két órát aludhassak az óráim kezdete előtt. Jesszus, talán ezért nézek ki ennyire szarul.
A mai éjjel sincs ez másképp. Hosszú, nyurga lábaimat egymás elé rakva közelítem meg a partot, a szokásos helyemet. Már út közben elkezdem tekerni a cigit, amibe egy kis pluszt is csempészek. Odaérve ledobom magam, a hátamra fekszem, a számba emelem a cigit, és meggyújtom. Nagyot szippantok bele, és magamba szívom a bizsergető érzést. Istenem, csak egy kis csöndre vágyom.
Vendég
Vas. Szept. 13, 2020 6:02 pm
from Eadlyn
•• Are you high? ••
Gyakran elveszítem az időérzékem és fel sem tűnik, hogy mennyire késő van. Ma sincs ez másképp. A konyhában téblábolok a kedvenc zenéimre. Nincs is jobb mint Nonsens dalokra vicces sütit sütni, ugye? Na ez az az adag, amiből talán nem is kérnek majd a szobatársaim, de nem is gond, szeretek többet sütni belőle, hogy aztán sütis dobozba tegyem és bármikor kivehessek egyet belőle. Persze ez is finomabb frissen, mint a legtöbb süti, de mivel egy keksz alaprecept felturbózva így kábé a végtelenségig is elállna szerintem. Kiszedem a sütiket a dobozkámba, de a tetőt még nem rakom rá, amíg ki nem hűl. Kikapcsolom a zenét és csak most látom, hogy elszaladt az idő, már megint. Hmmm... Úgy rémlik, hogy nem voltak felhők a láthatárom, akkor mi lenne, ha kisurrannék, némi csillaglesre? Talán anya csillaga lepislog rám. Lehet gyerekesen hangzik, de az egyik csillagról eldöntöttem, hogy az övé, mert nem sokkal a halála után fedeztem fel, hogy mennyire fényesen ragyog. Érdekes, hogy korábban észre sem vettem. Na mindegy. Gyorsan összepakolok, hogy ne hagyjak kupit a konyhában, majd a doboz sütikémmel felszaladok a dzsekimért, majd a frissen süli kekszecskéimmel elindulok ügyelve arra, hogy ne keltsek feltűnést. Amint kijutok a nagy ajtón megkönnyebbülten szippantom be a friss levegőt és nézem, hogy mennyire tiszta az égbolt. A tópart az egyik kedvenc helyem a csillaglesre, így arra veszem az irányt, de megtorpanok, amikor meglátom, hogy valaki fekszik ott. Mégis mit csinál itt ilyenkor? Aztán megcsapja az orromat is ismerős illat, áh szóval ezért jött, akkor biztos nem zavarok majd. - Szia, bocsi nem zavar, ha csatlakozok?
to Blaine
•• Megjegyzés ••
Vendég
Csüt. Szept. 24, 2020 10:10 am
Eady xx Blaine
“I feel so high”
C
sak fekszek ott, bámulok ki a fejemből, és hagyom, hogy a testrészeim elernyedjenek. Ilyenkor mindig úgy érzem, mintha repülnék, ami elég ciki, tekintve, hogy úgy fosok a repüléstől, meg a seprűktől, meg a kviddicstől úgy általában, mint más emberek a szekrényben rejtőző mumustól. Most mégis jólesik kikapcsolni az agyamat, nem koncentrálni semmire, és hagyni, hogy messzi tájakra sodorjon a szél. Ez már igazán kijár nekem, hiszen pár óra múlva úgyis kijózanodok, és visszatérek oknyomozói pályafutásomhoz.
A szél dallamos süvítése mindent elnyom körülöttem. Lehunyom a szemem. Lila foltokat, és sárgászöld négyzeteket látok csak az elém táruló sötétségben. Most nem létezik semmi más, csak én vagyok, és én vagyok a szél, meg a tó, talán még a polip is. Én vagyok a minden, és ez a minden, jelent engem.
Dallamos, kedves női hang kúszik a fülembe. Felkönyökölök a nyirkos fűben, és az előttem álldogálló vörös üstöködre pillantok félig lehunyt szemeimmel. Első lépés, Blaine: Feldolgozni, hogy hozzád szólt egy lány. Második lépés: Megfejteni, amit mondott. Harmadik lépés: Válaszolni valami értelmeset, és összefüggőt.
Csak bámulok rád, úgy kb. négy másodpercig, majd széles vigyorra húzom ajkaim. Asszem’ egy kicsit örülök neked. Nem igazán szoktam ezen a helyen másokkal együtt lógni, és Merlin tartsa meg ezt a jó szokásomat, de azt hiszem most az egyszer kivételt tehetek. Hasizomból ülök fel - ami meglep, mert eddig a percig azt sem tudtam, hogy van hasizmom -, és kitárom a két kezem. - Gyere nyugodtan, van itt elég hely kettőnknek is - mondom, majd hanyagul magam mellé ejtem karjaim - amúgy, te ki is vagy?
