stars can't shine without darkness

Mondhatom, hogy meglepetésnek szántam magam ma estére és mondhatom, hogy Sky arca egészen el fog nyúlni, mikor meglát. Ilyenkor sosem vagyok benne biztos, hogy örül nekem vagy csak ezzel az ábrázattal akarja elhitetni, hogy egyébként minden a legnagyobb rendben van körülötte. Egészen gyorsan nyargalom végig a boltot, hogy kislányokat megszégyenítő lelkesedéssel vegyem szemügyre az újdonságokat. Mindig kiszúrom a legújabb portékákat - a bácsikám biztosan roppant mód örül is neki -, de szerencsére már le tudom küzdeni a késztetést, hogy minden csecsebecsét meg is fogdozzak. Érett huszonegy éves nő vagyok, nem okoz gondot a jólneveltség, bár gyakran meghazudtolom önmagam. Főleg, ha családtag közelében vagyok.
- Helló, Sky bácsi... - szólok be a műhely ajtaján. Tessék, most is megállom, hogy ne törjem rá az ajtót és hozzam rá a szívbajt vagy valami egyéb kórságot. Épp elég neki a megszólítás, hogy tudja ki zavarja meg munka közben. Tudom, senki más nem hívna egy harmincas pasast bácsinak rajtam kívül, de túl sokszor ugrattam már vele, így odaforrt a nyelvem hegyére, és már gondolkodás nélkül ejtem ki a számon.
- Ne fáradj, beengedem magam... - szólok hátra ismét, a válaszát persze meg sem várom, a szükség túl nagy úr, így a pult mögé sasszézva elemelem a lakásának kulcsát - ugye mennyire praktikus, ha az üzlet fölött lakik az ember? - és sietős léptekkel beengedem magam. A Próféta és az üzlete között épp kellően hosszú a távolság, hogy mire ideérjek megérezzem a harmadik kávém jótékony hatását, történetesen, hogy irgalmatlanul kell pisilnem. Csak nem lesz mérges, amiért önjáró unokahúg üzemmódba kapcsoltam. Ha pedig mégis, úgysem tudna rám sokáig haragudni, ahhoz túl gyorsan süvítek végig az egész életén, mint egy valódi tornádó. Fejben meg merem jegyezni, hogy erre igenis szüksége van, de ezt nem lenne illendő az orrára kötni. Máskülönben meg alig találkoznánk, ha nem törném rá időről-időre az ajtót, enném ki a hűtőjét és innám meg a kedvenc borát. Meg sem merem tippelni, hogy milyen sorrendben átkoz el ezek miatt gondolatban. Na jó, épp csak amiatt nem neheztelhet rám, mert szívemen viselem a boldogságát. Olyan rég láttam már igazán jókedvűnek, és meg kell mondanom, hogy erről az egészről csak Layla tehet. Ha nem lenne itt, Sky legalább el tudná engedni a történteket.
- Hoppá, bocsánat Layla... - szaladok át rajta a bejárati ajtót feltépve, amivel gondolom alaposan vérig - öööhh - is sértem. Legalábbis hallom, hogy valamit morog, de már rég a fürdőszobában vagyok és két perc múlva sem szándékozom a további bocsánatáért esedezni. Valahogy sosem álltunk egymáshoz olyan közel, mint az elvárható lett volna. Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy próbálom a bácsikámat kilökdösni ebből a tespedtségből, amiben ő simán eléldegélne - he? - még néhány évtizedig. Még jó, hogy csak gondolatban vagyok ilyen humoros a feleségét illetően, máskülönben egész este a komor ábrázatát bámulhatnám. Így viszont legalább elintéztem egy estét kettesben, tíz pont a Hollóhátnak!
Amíg arra várok, hogy a ház ura is megérkezzen - ergo félretegye a munkát holnap reggelig és bezárja az üzletet - addig feltalálom magam, nem kell engem félteni. Bár leginkább azon gondolkozom, hogy jobb lenne a vacsorakészítést olyasvalakire bízni, aki ért is hozzá. Én ugyanis csak abban vagyok jó, hogy elpusztítsam a tegnapi maradékot. Jobb ötlet híján tanácstalanul várok Skyra és csak hogy előrébb mozdítsam az ügyünket előkészítek néhány éttermi szórólapot, hátha célzásnak veszi.

Sky bácsi, persze. Mindig valahol egy ér kidudorodott a halántékomon és a szemem elkezdett tikkelni, mikor meghallottam, hogy az unokahúgom betoppan az üzlet ajtaján. Persze szélvész kisasszony sosem törődött azzal, hogy éppen látogatásra alkalmas-e az időpont, vagy éppen a műhely – és vele együtt a bolt is – szalad, de legalábbis kacsalábon forog. Egyetlen pillanatig sem tudtam haragudni Mave-re, sőt. Valahol hálás is voltam neki, amiért időről időre felbukkant, előre soha be nem jelentkezve, hogy akkor most ide megyünk, akkor most oda megyünk. Nem hagyta, hogy az évek során teljesen felőröljön Layla elvesztésének tudata. Vagy éppen annak, hogy még mindig nem vesztettem el igazán.
Az, hogy az üzlet ajtaja csapódik és a csöngő pedig jelzi, hogy valaki jött. Talán épp itt lenne az ideje, hogy abbahagyjam a munkát, elég későre jár már, én pedig a szokásosnál is többet dolgozom mostanában. Nem mondanám, hogy felkavart a June-nal való találkozás, sokkal inkább lelket öntött belém. Azóta mondhatni, hogy sokkal pozitívabban szemlélem a világot, meg nem is vagyok igazából olyan, mint aki citromba harapott volna. Inkább olyan, mint aki belepottyantotta azt egy gintonicba és utána pedig, miután a pohárból kiitta az alkoholt, egy jó nagyot harapott belőle.
- Gondoltam, hogy beengeded magad. – jegyezem meg szórakozottan. Ajkaim közé egy cigarettát tűzök, még a műhelyből kifelé lépdelve szívom el és a feljáró melletti hamutálba nyomom el. Lassan lépdelek fel, lenyomom a kilincset és a konyhába érve rögtön az unokahúgommal, meg egy rakat szórólappal találom magam szembe. Magasba szalad a szemöldököm, az arcom mosolyra húzódik, ahogy ezt a furcsa kettősséget nézem.
- Hányszor elmondtam már, hogy ne hívj bácsinak. – csóválom meg a fejem egyre szélesedő mosollyal, de hanglejtésemből kiderülhet Mave számára, hogy egyáltalán nem dorgálni akarom. Inkább csak a kettőnk között húzódó örökös csipkelődés jegyében tettem hozzá, csak úgy mellékesen. Egyik kezemet ráhelyezem a kajáldák szórólapjaira. Azért annyira nem vagyok borzalmas szakács. Tény, hogy a tojásrántottám, valamint a chilis babom egyébként világbajnok, de különböző tésztákat is elég jól tudok elkészíteni. Mellékes, hogy alig marad időm az üzlet mellett szakácskodni – mert szabadnapnak híján van az ember, ha saját maga csinál egy vállalkozást – így megragadtam egy szinten. De az mindenképpen az ehető szint!
- Éhes vagy? Csináljak valami tésztát? Isteni pestos csirkét tudok csinálni. Bár a hűtőben találsz még lasagnét is. – lemondó sóhaj, de boldog mosoly. Elvégre mire való egy nagybácsi, ha nem arra, hogy etesse-itassa kedvenc unokahúgát? Határozottan erre, meg arra, hogy azért egyszer-kétszer figyelmeztesse, hogy „Mave, de ugye eszel rendesen? Fiúk, minden oké? Cica? Akadémia?” persze ezt úgy előadni, hogy az esetek legnagyobb többségében felhívjam a figyelmet arra, hogy én valójában milyen öreg is vagyok. - Kérsz egy teát? Bort esetleg? És enni? Enni mit kérsz? – én töltök magamnak egy pohár teát, a pálcaintésre pedig már gőzölögni is kezd, hogy legalább öt percig fújjam-kevergessem.
- Na és… mesélj. Akadémia? Gyakorlat? – ugye tudod kedves, hogy most jön a kedvenc kérdésed? Pimasz mosolyra kúszik ajkam, ahogyan szemem sarkában a szarkalábak is vidám táncot járnak. - Fiúk? –

Nem véletlenül áll közel hozzám a bácsikám, és nem véletlenül imádom őt. Többek között azért is, mert soha nem vont kérdőre, mikor egy átmulatott éjszaka után inkább hozzá támolyogtam be, mintsem hazamentem volna. Nem régóta élek csak külön a szüleimtől, ennek jótékony és árny oldalát is megismertem már. Például senkit nem zavar, ha rendetlen és hangos vagyok, ellenben senki nem is találja ki, hogy megérdemlek egy pizzát vacsorára. Mármint.. Rajtam kívül. Persze néha kedvem támad fizetésemelésért dörömbölni Mr. Hami ajtaján, de biztos nem venné ki jól magát a múltkori fikuszos eset után...
- Remélem nem gond.. - teszem hozzá, de tudom, hogy úgysem az. Én vagyok a kedvenc unokahúga, az lenne a probléma, ha nem látna szívesen. De akkor mégis ki lenne az a nem várt, üde színfolt a napjában, ha nem én? Lyla? Még viccnek is elég béna. - Ha esetleg vendéget vársz, pillanatok alatt fel tudok ám szívódni.. - kacsintok rá, ezzel is igazolva, hogy tényleg én vagyok a világ legjobb fej kishúga, ha arról van szó, hogy Sky bácsikám csapjon egy görbe estét. Bár egy szellemes csajozás talán nem hiányzik neki...
- Hányszor mondtam már, hogy ne szívd azt a vackot, mert nem menő... - vágok egy grimaszt a megjegyzésére. Kimondatlan szerződés van közöttünk, abban a pillanatban befejezem a bácsizást, hogy ő felhagy a pöfékeléssel. Szerencsére nem kell a nyelvembe harapnom, mert kár attól tartani, hogy a két szép szememért majd nem gyújt rá. Egyébként nem különösebben zavar a füst, néha én is rágyújtok, de mentségemre szóljon, hogy ez nagyon ritkán fordul elő.
- Te mindig ráérzel, mire van szükségem... - hümmögök egyetértően. Ha nem lett volna elég nyilvánvaló a sok gyorséttermes szórólap, akkor is megkérdezte volna, hogy mit kérek enni. Ő már csak ilyen. Így csak kicsit felgyorsítottam az eseményeket, mielőtt kilyukad a gyomrom. - Uhhh, egy pestos csirke isteni lenne.. - csillannak fel a szemeim és a nyál is összefut a számban az említésére. Meg kellene tanulnom főzni, de még arra is időt szánni tiszta pocsékolás, mikor helyette törtethetek is felfelé a ranglétrán, vagy boldogíthatom a kedvenc nagybátyámat. Tiszta haszon, és sokkal olcsóbb, mint minden este pizzát rendelni. Attól csak a seggem lenne nagy.
- Ehhez fehérbor illik, ugye? - próbálom megcsillogtatni a tudást, ami ragadt rám az évek alatt, bár nem túl sok, de nem veszem el teljesen. - Mondd, hogy éppen rám vár egy Chardonnay behűtve! - tépem fel a hűtőt minden teketóriázás nélkül, hogy feltérképezzem a helyzetet. Egészen otthonosan érzem magam nála. Bár azok után, hogy hánytam már a fürdőjében (meg az erkélyről ki), ez talán magától értetődő is.
- Minden rendben, azt hiszem. Az Akadémiával biztos, de a Próféta... Képzeld el, hogy az asztalom egy fickóval szemben van, aki szerintem az életben nem beszélt sporton kívül másról és azt se nővel.. Úgyhogy megőrülök bent.. Bár egész jó hallgatóság ez a Charles, de azért olykor várnék némi visszajelzést is... - forgatom meg a szemeimet. - Lehet, hogy süket? Én meg egész végig pofáztam neki és még csak nem is érti? - döbbenek le az első gondolaton, ami hirtelen eszembe jut magyarázat gyanánt. Ez így felettébb kínos, tanácstalanul hátra is pillantok a vállam felett. Kit érdekel, hogy tárva-nyitva marad a hűtő?

Azt mondják az ember életében igazából nem történhet annyira rossz dolog, ha állnak hozzád közel olyan emberek, akik kihúznak a szarból, vagy megmosolyogtatnak. Hogy az unokahúgom melyik ember a kettő közül arra igazából könnyű választ adni: az első. Meg igazából a második is és a harmadik, kimondatlan szerepe az pedig olyan, mintha a kislányom lenne. Vagyis a kamasz nagylányom, akinek amúgy felvágták a nyelvét és roppant büszkévé tesz az is, hogy ő maga egy ilyen… jelenség, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Egy olyan ember, aki mellett nem lehet unatkozni, vagy éppen depressziózni. Egyiket sem, igen. - Gond? – kérdezek vissza bujkáló mosollyal ajkaimon, aztán újra szólásra nyílik szám. - Sosem gond Mave. Legalább nem kell egyedül töltenem az estét. Vagyis tudod, hogyan. – nyomom meg egy kicsit a mondandóm végét. Belefáradtam már abba, hogy az exfeleségem szellemével kell farkasszemet nézzek, akit még igazán el sem tudok üldözni innen, hiszen ki tudja meddig fogja itt enni a továbblépés hiánya. Valószínűleg addig, amíg bele nem őrülök teljesen.
- Nem is azért szívom, mert menő. – szórakozott mosolyra kúszik ajkam. - Vagyis de, azért is. És azért, hogy valaki mindig tudjon csicseregni ezért is. – ugyan fejemet elfordítom, de hallhatóan szélesen mosolyogva szánom unokahúgomnak a csipkelődő szavakat. Elvégre miért is ne lennénk így és ennyire jóban ha… nem ennénk egymást folyton? Unalmas és eseménytelen életem lenne Mavis nélkül, az már egyszer szent. Csak túl sokat hallja, és túlontúl a fejébe szállt. - Családban marad kedvesem, a nagynénéd is pontosan ugyanezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, amikkel éppen te és… fogalmam sincs, hogy ez hogyan történhet meg. Gének. – vonom meg a vállam, miután belekeveredtem egy olyan mondatba, aminek igazából sem eleje, sem vége de azért mire befejezem, halkan elnevetem magam. Mert Mave tényleg nagyon olyan, mint a húgom, aki igazából pont ugyanilyen életvidám ember, még a válás sem törte meg annyira, képes az élet pozitív oldalát nézni. Minden téren. - Akkor megcsinálom, igazából tökre gyorsan készen is lesz. Mióta megtanultam ilyen egyszerű főzős varázslatokat, könnyebb az életem. – hogy be is mutassam intek a pálcámmal, mire a hozzávalók elkezdenek szállingózni a konyhapultra a szekrényekből, a pestos csirke pedig szépen elkezd készülni, addig pedig vadászhatom Mave-vel együtt azt a Chardonnayt, amit éppen keres. Le sem tagadhatnánk egymást, már én is odaállok mellé, hogy úgy túrjam a hűtőt. Néha elfelejtem, hogy bizony harmincnégy vagyok, nem húsz, de nem sajnálom. Ilyenkor legalábbis nem, amikor minden második percben azon kapom magam, hogy talán most élek igazán. Látod, Layla?
- Fehér és… chardonnay azt hiszem, de sajnos nincs itt Celeste Selwyn, hogy tőből megmondja nekem, melyik bor illik ide. Pedig itt lehetne. – engedem el halkan az utolsó megjegyzést, míg a többi azért normál hangerőn szól. - Nézd, ott lesz egyébként! – kapom is ki az üveget a hűtő polcáról, majd távolodok is, miközben hallgatom Mave mondandóját. Két poharat veszek le az egyik szekrényből, a pultra rakom őket és töltök is belőle. - Vagy csak elveszik a mondanivalód, meg a szemeidnek a tengerében, nem gondolod? – nevetek fel őszintén, bár azért nem fejeztem még be itt. - De gondolj bele az ő helyzetébe is, megkapott téged és lehet hogy előtte unalmas élete volt. Melletted kinek van unalmas élete, erre a kérdésre válaszolj nekem. – borzolom össze a haját, majd két köhintés meg a hűtőre mutogatás közben próbálom jelezni, hogy ’Mave, nem felejtettél el valamit?’
- Én pedig… én pedig azt hiszem, hogy szerelmes vagyok Mave. Bármit csinálhatsz velem, miután megtudod hogy ki az… csak… – sóhajtok egyet, miközben újabb cigire gyújtok és egy jelentőset kortyolok a borból. - …a Blake famíliától sosem tudok megszabadulni. – csúsztatom hozzá közel az általam oly’ nagy becsben tartott „Javíts(d) meg kérlek! J-” üzenetet. Remélem tudja, hogy kiről van szó, hiszen… találkoztak már, igaz régebben.

Tudom hogyan.. Naná, hogy tudom, hogy tölti minden egyes napját. Nem nehéz kitalálni. Az igazat megvallva, nem tudom, hogy bírja még ép ésszel elviselni az életét. Gyanítom, hogy a bormámor olykor képes elfeledtetni vele az egészet, de hogy azon túl mi van...
- De azért mondd, hogy nem töltesz minden estét így?  - pislogok rá kérlelőn. Nagyon remélem, hogy nem így van és néha kimozdul, meg úgy csinál - legalább úgy csinál! - mintha élne. Mármint persze a kérdés alatt nem arra gondolok, hogy minden este befutok hozzá pisilni, az még tőlem is túlzás lenne, ha ingyenbudinak nézném a lakását. Bár talán Layla több szabadságot adna neki, most is hogy elviharzott... Micsoda vendéglátó...
- Ha a legújabb trükköd az, hogy minél több rossz szokást gyűjtesz be, hogy Layla eltűnjön, akkor csak mondom, hogy ezzel maximum magadat csinálod ki... Említettem múltkor, hogy beszélned kellene valami szellem-specialistával. Hátha el lehet tűntetni valahogy... - említem meg finoman, csak épp hogy megkapargatva a kényes téma felszínét. Óhatatlanul megfeledkezem ilyenkor arról, hogy épp a nagybátyám nejéről van szó és hajlamos vagyok úgy kezelni, mint valami ritka, soha el nem múló betegséget.
- Ha eltűnne, te nyugodtabb lennél, kevesebbet bagóznál, én meg nem rágnám mindig a füledet érte.. - vezetem le neki nagyon szépen a teóriámat. Igazából ez az elmélet már az első vagy második pillérénél megakadna, tudom jól, de reménykedni mindig lehet. És kell is. Jelen esetben ráadásul nekem, Sky helyett.
- Tudom, tudom, a Newman vér... Ne is ragozd tovább. Csodabogárnak születtem.. - forgatom meg a szemeimet. Túl sokszor hallottam már ezt, általában tőle. Másokat gyakran az őrületbe kergetek, pedig esküszöm, hogy nem én tehetek arról, hogy nem tudom magam takarékra kapcsolni. Nehéz velem tartani a lépést, ez tény. De van akinek éppen arra van szüksége, hogy valaki felrázza a tespedtségből. Ha nem tudnám, hogy hamvában holt ötlet, most azonnal elrángatnám magammal Sky bácsit bulizni. Kikapcsolódni. Vagy egy mugli moziba. A mugli mozi a muglik legzseniálisabb találmánya. Ezt kár lenne firtatni.
- És nem mellesleg a nőket is le lehet vele nyűgözni pillanatok alatt... - teszem hozzá cinkos mosollyal az arcomon. Talán mégsem rozsdásodott be annyira, mint elsőre gondoltam. Szép csavar, Mr. Hill-Grimwood, a végén még büszke is leszek. - Tudod, ritkák a főzni tudó férfiak.. Domnak is mindig ezt mondom, aki kifejezetten sokat szokott is szeret is főzni. Az egyetlen egyébként normálisnak mondható szokása. Bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy azért főz, mert szeret, vagy azért, mert túl finnyás ahhoz, hogy megegye más főztjét.. - gondolkozom el hangosan ismételten. A család jelenlétében mondjuk nem meglepő, hogy szabadjára engedem a gondolataimat és a számat is, Sky mellett pedig lazább vagyok, mintha a szüleim lennének itt.
Elismerően pillantok a precíz mozdulataira, de a figyelmem java részét a hűtő kémlelése viszi el, ahol a bor mellett azt is feltérképezem, hogy jár-e rendesen bevásárolni. Oké, ez már szinte berögződött rossz szokás. Dash miatt, nyilvánvalóan. Mármint a szomszédomnak nem rossz éppenséggel, hogy minden alkalommal feltöltöm a hűtőjét, másként már rég éhen halt volna...
- Ez a Celeste ekkora borszakértő? - pillantok oldalra felé, ahogy mellém áll. Fáradt vagyok, de figyelek ám a részletekre, főleg ha új női nevek is vannak a képletben. Nem vagyok seggfej, de a Layla-t már egy kicsit unom. Ezt neki nem kell tudnia. Igazából egyiküknek sem. - Kicsit borozgattok, kicsit... tudod... - vonom meg egymás után kétszer is a szemöldökömet jelezve neki mire is gondolok. Jót tenne neki, efelől semmi kétségem.
A bort is megtalálom, ment volna egyedül is, felismerem ám a borosüveget, de nem teszem szóvá. Azt sem, hogy elhappolja előlem, mert ezt legalább így illik. Sky nem rossz vendéglátó.
- Persze.. Pont Charles.. Ez még viccnek is rossz.. De komolyan..- forgatom meg a szemeimet. Nem várok mást a nagybátyámtól, természetesen egyből arra gondol, hogy levettem a lábáról, pedig én aztán tudom, hogy egyáltalán nem így van. A pasik nem így szoktak viselkedni, ha leveszem őket a lábukról. Igazából.. Nem is szoktam levenni őket a lábukról, ahhoz túl hiperaktív vagyok, nem bírják a pörgést. - Inkább ne is beszéljünk pasikról. Inkább mesélj, mi van ezzel a Celeste-tel? - dobom vissza a labdát, mielőtt még ő kezdene el történetet szövögetni, mikor mindketten tudjuk, hogy az az én dolgom. Közben a hajamat igazgatom, és egy látványos "nem szívesen" kifejezéssel becsukom helyette a hűtőt is, mielőtt helyet foglalnék a pulton.
- Belezúgtál? Mondd, hogy belezúgtál! És kedves? Csinos? Layla tudja már? Hogy fogadta? Nem akart még elköltözni melegebb éghajlatra? Izé... Bocsi.. Szóval randevúztok? - búgom felé halkan, mintha valami hatalmas titkot árulna el éppen. Oké, végülis ez az, és nekem elmondhatja, néha tartani is tudom a számat. Most is éppen befogom, de csak addig míg iszok egy kortyot a borból. Esküszöm jól esik, kellemesen bizsergeti végig az ízlelőbimbóimat, de elég savas ahhoz, hogy ne hajtsam fel egyből az egész pohárral.
Figyelemmel kísérem a mozdulatát is, amivel elém tol egy darab pergament. Nem vizsgálgatom sokáig, nem tűnik különleges darabnak, és lefogadom, hogy nem a kézírásba lett szerelmes. Annyira még csak nem kergült meg...
- Mit titkolsz, Grimwood, ki vele! - fókuszálok rá résnyire nyílt szemekkel. Épp most beszélt egy Celeste nevű nőről, de vagy baromi rondán ír vagy Sky beszél félre egy korty bortól. Vagy Jeleste-nek hívják a nőt. Mondjuk ezen se lepődnék meg, de azért ha nem muszáj, nem vetném fel neki ezt az opciót. Inkább megvárom, amíg színt vall.

- Az nagyon elcseszett lenne, ha minden estét így töltenék, nem? – elvégre mire számítson az ember lánya – jelen esetben Mave – egy másik olyan embertől, aki igyekszik nem a múltban élni, de nem tud szabadulni egy olyan élettől, ami hozzá már nem igazán köthető? Jól benne vagyok a slamasztikában, de ezt egyébként még nem kötöttem az orrára, mert fogalmam sincs, hogy mit kapnék azért tőle, amiért késve tudja meg, hogy a Blake família nem is szakadt el tőlem egykönnyen. De erről majd… máskor, azt hiszem. - Én próbálkozom Mave, de nem könnyű szabadulni egy olyan helyről, ahonnan állandóan a múltad néz veled szembe. A legtöbbször sajnos szó szerint is. – míg az első kérdésnél huncut mosolyra húztam ajkaimat, most már meg sem próbáltam leplezni, hogy mennyire rosszul érzem magam ebben a helyzetben. Nem lettem alkoholista, nem menekültem a bortengerbe – bár megtehetném! – de előfordul, hogy az egy deci bornál egy kicsit többet is iszom. Az még nem árt meg, de sosem arról voltam híres, hogy mennyire bírtam az alkoholt. Nos, leginkább semennyire egyébként, de a részletekbe nem kell belemenni és nem fogom megütni a bokámat, azt hiszem.
- Ha vannak szellem-specialisták a földön, akkor biztos vagyok benne ,hog ezt a boltot messzire elkerülik. Beszéltem egy ismerősömmel a minisztériumból, aki valamennyire jártas ebben a témában, de… – előre bukó fejem, kissé nagyobb sóhajom jelzi, hogy a hatásszünet nem véletlen és a végkifejlet sem lesz éppen olyan boldog, mint amilyenre Mavis számít. - …ha az itteni világban ragadt lélek nem akar továbblépni, akkor bizony esély sincs arra, hogy… megszabaduljak a saját feleségem emlékétől. – mintha csak arra várnék, hogy mikor libben át valamelyik falon, olyan halkan mondom el a végét. Sokat gondolkoztam már azon, hogy Layla vajon miért nem volt kész arra, hogy elmenjen innen. Elvégre az élete, amíg tartott boldog volt és teljes. Az más kérdés, hogy egy gyerek hiányzott volna, igen. Sok év hiányzott volna, igen. De én már belefáradtam ebbe az egészbe és ha tehetném, én magam segíteném át teljesen a túlvilágra. Sok ez már nekem. - Ha eltűnne, úgy érezném magam, mintha egy börtönből szabadultam volna ki. Ahol magam voltam a rab és az őr is egyben. – vallom be töredelmesen. Mert tényleg kezdem magam úgy érezni, mint egy elcseszett könyvben, ahol a férfi karakter nem tud szabadulni a múltjától, ezért igyekszik mindent gyökeresen máshogyan csinálni, hogy aztán a végén a múlt utána nyúljon, egyszer alaposan tökön rúgja, utána pedig menjen az egész kerék elölről. - Édesapád és édesanyád büszkébb nem is lehetne azért, mert ilyne csoda lányuk van. No meg én sem, amiért az unokahúgom az egyetlen napsugaram ebben a szar életben. – általában figyelek arra, hogy ne káromkodjak. Igen, még a szart is ritkán mondom ki, de most így kívánta a helyzet. Elmosolyodok és igyekszem nem könnyekig hatódni, amiért ilyen unokahúgom van, mint Mavis. Az utóbbi időben, főleg az elmúlt pár évben, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és hirtelen azon kaptam magam, hogyha nincs itt nálam, akkor máris hiányzik az, hogy körbe csacsogja a lakást, itt töltsön egy estét, aztán másnap reggel egy itt hagyott cetlire ébredjek. Valahogy tényleg jól esik.
- Persze, a mugliknál, ahol nincsen varázspálca, hogy a piszkos munkát elvégezze helyettük. Nálunk, vagyis esetemben azért nehezebben nyűgözi le a nőket az, ha tudok főzni. – kuncogok fel. Persze nem lettem díjnyertes varázsló-szakács, de azért azok a kajáim, amiket varázslattal készítek el, egész finomak. - Na igen, ez általában egy elég erős tényező. Bár aki azért főz, hogy ne más kajáját egye, az meg is érdemli, hogy válogatós legyen. Azt hiszem. – nevetek fel őszintén. Talán először, mióta Mave beviharzott a ma estémbe. De a lelki szemeim előtt megjelnik Dom, ahogyan éppen nem tudja eldönteni, hogy mit főzzön, csak azért, mert a más által főzött ebédet nem hajlandó megenni. Azért néhány pillanat alatt moderálom magam és Mave kérdésére először egy sokatmondó hallgatás tőlem a válasz, de aztán bujkáló mosollyal némi megjegyzést teszek. - Nos nem éppen ez a fő profilja, ha éppen erre gondolsz. – bár zavarom azért kétségtelen, nem gondolnám, hogy Celeste Selwyn éppen a borszakértelméről lenne híres. Inkább arról, hogy a Wizengamot egyik tagja, ami őszintén meglepett, amikor valamilyen oknál fogva a minisztériumba keveredtem. Nem gondoltam volna, hogy pont az a foglalkozása, de az embert azért érhetik meglepetések. - Aztán a férje pedig nem kicsit átkozza le a fejemet a helyéről. Thaddeus Selwyn nem az az ember, akivel érdemes lenne ujjat húzni, úgy gondolom. – persze nem mondom, hogy nem osztom Mave álláspontját a dologról, ugyanis a mondandójára huncut mosoly kúszik ajkaimra, szemeim azonban arról árulkodnak, hogy ezt nem tartanám annyira mégsem jó ötletnek.
- Ohohó, azért nem gondolnám, hogy rossz vicc lenne. Fiatal vagy, vonzó, egyáltalán nem unalmas, cserfes, és… – szélesebb mosolyra húzom ajkaimat. - Cserfes, ami egy hatalmas pluszpont. – büszke vagyok arra, hogy Mavis ilyen ember. Kinek ne tetszene igazából, ha egy lánynak lennének önálló gondolatai és nem olyan lenne, hogy két szó után igazából csendben marad, mert más megosztanivalója egyáltalán nincsen? És van is mire büszkének lennem, olyan embert neveltek belőle a szülei, aki kellően érett, ugyanakkor az életet nem úgy fogja fel, hogy egy bizonyos kor után már nem érezheti jól magát. Talán mégis van valami, amit tanulhatok tőle. A két kérdéscsokorra igyekszem egyben válaszolni, a gondolkodásomat jelzi az is, hogy egy darabig hallgatásba burkolózom, szemöldökömet összeráncolom, hogy jobban végig tudjam gondolni a történteket.
- Celeste egy ügyfelem, aki megbízott azzal, hogy készítsek neki egy új pálcát. – kezdem gyűrögetni a konyhaszekrény szélén lévő papírzsebkendőt. - A belezúgás talán erős szó lenne, főleg a randevúzás. De a levegőben volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan, amikor a férje nélkül lépett be a boltba. – felpillantok Mavisre. - Azt hiszem flörtöltünk egymással, méghozzá elég sokáig. Ami a helyzet fényében egyébként egész nagy haladás tőlem. Layla ebből semmit nem érzékelt, mert éppen valahol… Fene tudja merre volt. – valahogy elengedem az elköltözéses témát a fülem mellett. Nyilván szándékosan, de arra nem vagyok felkészülve, hogy kérdőre is leszek vonva. Zavarom talán csökken, ahogy az unokahúgomra pillantok a következő kérdése után. Nem vagyok benne biztos, hogy a válasz után még mindig Thaddeus Selwyn lesz az, akitől tartanom kell, mert Mavis lehet előbb szabadítja meg a nyakamat ezután.
- Nos a helyzet az, hogy ez a kézírás egy teljesen másik nőhöz kapcsolódik. – nyelek egy hatalmasat. Ez kabaré, én tényleg jobban tartok a huszonegy éves unokahúgomtól, mint Celeste férjétől. - Ez a kézírás Layla húgához tartozik, Junehoz. Hónapokkal ezelőtt egy pálca és ez a levél landolt a boltomban. Egy ideig gondolkozhattam rajta, hogy vajon mégis ki hagyott volna így ott egy pálcát. Aztán belépett a boltba June, én pedig azt hiszem, hogy teljesen belehabarodtam. És… elhívtam randira. –

Egy pillanatig hezitálok a válaszon. Úgy szeretném, ha nem ironizálna saját magával, de nem ma lesz annak a napja, hogy ezt kiverem a fejéből, így csak elfogadom.
- Áh, dehogy... A te korodban már... - legyintek egyet grimaszolva. A hangomból úgyis hallja, hogy ez azért dorgálás is, mert ennél többet érdemelne. Még akkor is, ha az idegsítő exfeleségének a szelleme folyton a nyakán lóg. Komolyan, nem találtak még ki módszert arra, hogy lehet a röghöz kötött lelket szélnek ereszteni? Kéne rá valami pacsuli, amivel ha Sky bácsi befújja magát, a közelébe se megy többé..
- Nem próbáltad még Renével elijeszteni? Engem anyámnak sikerült...  - teszem hozzá, és ezt egyáltalán nem szánom viccnek. Persze az más kérdés, hogy mennyire jó ötlet az öcsémet bárminemű éghető dolog közelébe engedni. Bár Sky is tudja milyen fából faragták. Az öcsémet is, nem csak a pálcáját. Le merem fogadni, hogy letétbe helyezteti a platándarabot, mielőtt beeresztené az ajtón. Még a végén tényleg felgyújtana egy egész városrészt.
- De viccet félretéve szerintem az lenne a megoldás, ha leülnétek megbeszélni, vagy hát te ülnél, ő meg... Mindegy, érted. Hogy te szeretted, amíg élt, de az esküd is addig szólt, erre fixen emlékszem, amíg "a halál el nem választ". Mivel ez - sajnos - megtörtént, te meg nem akarsz bekattanni attól, hogy nem tud leszakadni rólad, jobb lenne, ha elválnának útjaitok.. - vázolom a helyzetet, mintha teljesen hétköznapi dolog volna leülni a szellem feleségével az esti rakottkrumpli mellett megbeszélni, hogy kísértsen magának másik férjet. Lehetőleg kevésbé élőt. - És akkor nem kellene ide semmiféle specialista hozzá, aki tudományosan megszakérti, hogy tudsz elválni a kedves nejedtől. És ne mondd, hogy próbáltad, mert ha így lenne, akkor sikerült volna, elvégre Grimwood vagy. Szóval inkább azt meséld el, hogy miért nem próbáltad? - vonom fel a szemöldökömet kérdőn. Tessék, már megint tök hasznos vagyok és ezt se az akadémián tanultam. Ez csak úgy jött, mert a zsigeri okosságokhoz aztán nagyon értek.
Nem akarok párhuzamot vonni Layla és a dementorok között, Merlinre mondom, hogy nem, de még csak gondolni se rá, mégis megteszem és csak azért nem nevetek fel prüszkölve, mert időben moderálom magam. Nem kéne, hogy Sky megsejtse, hogy ilyenek járnak a fejemben a börtönös hasonlatára. Pedig egyébként Layla pont olyan, mint az a fekete csuklyás izé, csak még sokkal rosszabb. Ha a nagybátyám tudná, hogy épp azért szívom mélyre a levegőt, hogy ne röhögjek teli torokból, míg ő engem dicsér, biztosan visszavonná a bókot, de igyekszem csak egy mosolyt megengedni magamnak, hadd higgye csak, hogy azon somolygok ennyire.
- A másik kettő meg ne hallja, mert még féltékenyek lesznek.. De ne aggódj, senkinek nem árulom el, hogy én vagyok a kedvenced. Csak egy kicsit.. - nevetem el magam végül. Immár szabad a pálya, és Pippa meg René így jártam. Félreértés ne essék, tökre szeretem a testvéreimet. De azt még jobban szeretem, amikor messze vannak tőlem. Főleg az öcsém esetében.
- Szerintem menő, ha egy férfi tud főzni. Pálca ide vagy oda, a legtöbb srác, akivel találkoztam pizzát rendelt vagy... Nem tudom, oké, Dom éppenséggel kivétel ugyebár, de ő meg kizavar a konyhából, mert irritálja, ha lenyalom a fakanalat... - teszem hozzá durcásan. Egyszer tudtam csak beosonni hozzá, akkor is majdnem kihullott az összes haja. Hiába egy centi az egész, jó?! Kihullott, ha mondom! Azóta nem főz, ellenben a kajálásról még az ő kedvéért sem fogok lemondani, és az sem zavar, hogy ő tartja a tányért a képem elé, hogy ne morzsázzam össze a pultot, a padlót vagy bármit. Cserébe, amiért ilyen savanyú még Puccinit is megetetem szardellával.
- Selwyn... Selwyn.. Ismerem a fiát! Egy kicsit. Na jó, igazából nem ismerem annyira, csak tudom ki az. Devon. Alattam járt. Szóval Celeste-tel borozgattok, miközben férje van? - teszem fel a nagy kérdést. A szemöldököm immár nem vonogatom hozzá, mert ezt egyértelműen nem helyeslem. De valószínűleg neki is helyén van az esze és nem kezd férjes asszonnyal. Különben talán nem is kell Layla miatt aggódni a továbbiakban, megoldja a kedves férj a dolgot rövid időn belül. De ha egy mód van rá, nem szeretnék a temetőbe járni borozni Skyhoz.
Csak legyintek, ezzel elhessegetve a témát és inkább arra várok magyarázatot, ami engem érdekel. Persze, cserfes vagyok. A négy évesekre szokták ezt mondani, nem a nőkre.
- Félre ne érts, tökre örülök, hogy nyitsz a nők felé... De a fia velem egyidős, nem öreg ő egy kicsit? És nem foglalt egy kicsit túlságosan? Nem örülnék kimondottan, ha Mr. Selwyn egyszer csak rád gyújtaná a műhelyt vagy ilyesmi.. - forgatom meg a szemeimet. Komolyan egy házas nővel kell flörtölnie? Nem talál jobbat ennél?
- Van egy ötletem! Majd én szervezek neked egy randit. Layla nélkül persze.. Ha Celeste-tel megy a flörtölés biztos vagyok benne, hogy mással is. Csak esélyt sem adsz neki, mert... - már nem is tudom, hogy fejeztem volna be a mondatot, mert amint megüti a fülemet, az, hogy elhívott valakit randira, teljesen bezsongok. Fülig virul a szám és lelkesen a levegőbe is bokszolok, aztán esik csak le, hogy ki is az illető. Nem mondom, hogy nem tartom felettébb furcsának, minden esetre én nem ítélkezem.
- ÉS EZT CSAK MOST MONDOD? - csapok az asztalra, hát nem hiszem el. Percek óta csépelem a számat, a vacsora is félig megfőtt, és a chardonnay is bemelegedett már annyira, hogy iható legyen. És csak most mondja a lényeget. - És megvolt már? Vagy csak most lesz? - faggatózom tovább. Rosszabb vagyok, mint egy óvodás, de számolnia kellett ezzel. Úgy nagyjából akkor, mikor rájött, hogy soha nem fogom kinőni a kérdezősködést.

Persze tudom, hogy nem itt és nem most lenne a helye annak, hogy ironizáljak a saját nyomoromon, de az ember fia nevethet akkor is és úgy is, ha éppen semmi boldog nincs az életében. Igaz? Legalábbis szeretném azt gondolni, hogy valamiféle boldogság azért mégis csak elragadott engem, azonban nem én vagyok az, aki az elrontója bármilyen életbéli dolgomnak. Vagyis nem csak én, de a vizes lepedőt nem tudom ráhúzni Laylara. Azt hiszem.
- Csoda, ha éppen bármilyen varázslat nélkül tudok menni, igen. – nevetem el magam, de a szemem úgy villan, hogy Mave rájöjjön a nyilvánvalóra: megértettem azt is, hogy mondatai mögött nem csak vicc volt, hanem bizony ott volt az aggódó él is. - Azt hiszem René egy megfelelő kísérlet lenne arra, hogy mi történik akkor, ha egy ördögfiókát bármiféle félig halott dolog közelébe engedünk. Lehet tennem kéne vele egy próbát, Layla sosem szerette a malacokat. – milyen jó ötleteid vannak kedvesem – ez persze kimaradt egyébként a válaszomból, de gond egy szál sem, a kezem elindul, hogy az unokahúgom haját összeborzolja és meg is teszem egyébként, nehogy azt gondolja, hogy nem ez történik. Nagyot sóhajtok a következő mondataira. És egy bizonyos ideig csendben is maradok. Végül nem tudok többet kinyögni, mint:
- Nem ment. – a fejemet is elfordítom, hogy ne lássa az arcomon legördülő könnycseppet. - Nem könnyű elengedni a dolgokat, Mave. És bármennyire is szeretné az ember, hogy éljen egy ilyen történet mellett nem olyan könnyű. Míg végül azt veszed észre, hogy talán te magad is egy szellem vagy. De fogalmam sincsen, hogyan mondjam meg az embernek, akit egykor igazán szerettem, hogy ’kopj le.’ Még ha nem is ezekkel a szavakkal tenném meg, akkor is nehezemre esik. Pedig a szabadságnál talán semmire nem vágyom jobban. – nem tudom mennyi időre áll meg a csend közöttünk a levegőben, de már nagyon elegem van belőle. Inkább elkezdek matatni, forgatni a pálcámat a kezemben, de így csak nagyobb galibát okozok. Minden egyes dolog, amit előkészítettem a főzéshez, a földön köt ki, én pedig csak ott állok. - Oh, basszameg. – inkább lehajolok, hogy kézzel szedjem össze a dolgokat, aztán valahogy guggolva, de mégis felpillantva rá elmosolyodom. - Ha azt hiszed, hogy nem vettem észre a bujkáló nevetésed, tévedtél. Bár valóban, minden nagybácsinak kell egy kedvenc, igaz? – a kérdés inkább csak költői, mindketten tudjuk, hogy a tényleges kedvencem Mavis és vele is töltöm a legtöbb időt. Ebből a szempontból, meg abból, hogy nem engedi el a kezem, tényleg ő a kedvencem. Meg aztán pont annyira van felvágva a nyelve, mint a Newmanek női tagjainak. És nem tagadom, hogy emlékeztet a testvéremre. Bár sosem őt kerestem benne. Mavis teljesen más miatt különleges számomra.
- Oh, ez azért nem ennyire egyszerű. Mármint, Mrs. Selwyn nem egy olyan nő, akivel a jelenlegi állapotában szívesen kezdenék, és ha valamilyen csoda folytán megszűnne a férje nevét viselni, akkor sem tartanám tökéletes ötletnek. Mindenesetre dekoratív nő, aki értelmes. Csak éppen idióta férje van. – rántom meg a vállam. A kockázati tényező magas és ha Mr. Selwyn megtudná azt, hogy a kedves felesége beljebb lépett az egészséges mértéken belül, akkor bizony lehet, hogy könnyen Layla után mehetnék. Nincs kedvem a túlvilágon tengetni a napjaimat, egyelőre. - Mave, eszem ágában sincsen Layla után menni a félig-túlvilágra. Ott sajnos nem lehet a női érintéseket élvezni, a szőke fürtöket csodálni… Mármint akarom mondani de, ő eléggé foglalt ahhoz és a férje is eléggé befolyásos ahhoz, hogy eszem ágában sem legyen szorosabbra fűzni a kapcsolatomat vele. Bárminemű egyezés a valósággal a véletlen műve, én csak felajánlottam neki egy pohár bort addig, amíg elmagyaráztam neki, hogyan is működnek igazán a varázspálcák. – persze egy bujkáló mosolyt nehéz eltűntetni az arcom szegletéből, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ez így történjen.
- Én ebbe még bele is egyeznék, csa… – megakad bennem a szó, amikor a randiról beszél, mert utána az asztalra csap. Hát igen, ilyenkor jön az a rész, hogy úgy kezdek el heherészni, mint egy tizenhat éves tinédzser, aki fülig szerelmes és a szíve választottja végül mégis elmegy vele randira. Vagy valami ilyesmi, azt hiszem. - Hát, nem kérdezted. – talán még egy kicsit zavarba is jövök, de a vigyorom egyre nagyobb lesz. - Majd nemsokára, mert elkészítettem a pálcáját és megadta a címét, hogy majd utána oda vigyem a már működő pálcát. Aztán arra gondoltam, hogy akkor elhívom kávézni, vagy Merli tudja mit. Kirándulni. Fogalmam sincs Mave. Hogyan kell randizni? – beletúrok a hajamba és most már le sem tagadhatnám a zavaromat. - Nem csináltam ilyet ezer éve. –