Ha nem jön be a kedves énem, én teszek rá magasról. Nem azért vagyok itt elvégre is, hogy a lelkét pátyolgassam. Arra ott vannak a nagyon jó szakemberek az ispotály másik szárnyában, akik pont az olyan alakok lelki nyűgjeire specializálódtak, mint a mindig részeg Travis Macmillan nyavalyái. De sajnos ellátás hiányában nem küldhetem át, ugyanis nagyon is ide tartozik. Mondjuk vitatkozhatnánk azon, hogy küldhették volna az első emeletre is, hátha nem kellett volna összefutnunk, de inkább erőt veszek magamon. Elvégre akkor is hamarabb kirúghatom innét. Hiába mondja, hogy bízik bennem, valamiért még mindig érzem a hangjában a kételkedést, de már nem szalad ki a számon semmi rosszalló. A végén úgyis ő fogja magát rosszul érezni, mert igazam lesz. Mondjuk ez nem meglepő, mindig igazam van. Nem tanulta még meg, de hamarosan rájön magától is erre. Ha nem, akkor csak magára vessen. Mi tagadás, azért elégedetten nézem, ahogy issza a főzetet, utána meg apránként a vizet is. - Nem... Nem akarok erről beszélni. Ne csináljon semmit a hátam mögött, te meg ne biztasd arra, hogy hamarabb kezdjen felnőttként viselkedni, mint kellene. Magától is elég önfejű, nem kell hozzá asszisztálnod... És ha kérhetem, meg se említsd neki ezt az egészet.. Még a végén komolyan fontolóra venné... - morgom az orrom alatt. Ez azért már több a soknál. Nincs a szerződésében olyan pont, ami arra utalna, hogy az öcsémet szexuális feszültséglevezetésre noszogassa és különben sem adtam rá engedélyt, hogy beleszóljon a magánéletébe. A karrierjét egyengesse, az a feladata. Nem más. - Szédülni fogsz.. De ha faltól falig akarsz közlekedni, mint valami kóbor flippergolyó, akkor ám legyen. Én nem erőszakoskodok. Veled ellentétben.. Ha meggondolnád magad, majd szólj.. - hagyom annyiban a témát. Mielőtt még azt hinné, hogy valami egészen más miatt akarom hazakísérni. Mondjuk, hogy lecsekkoljam mekkora szeméthalomban gázol nap mint nap. Ilyenkor eszembe jut az a francos kalapja, amit már első alkalommal is legszívesebben tűzre vetettem volna.. Mennyi hátborzongató dolog rejtegethet még... - Mindjárt jövök, addig ne halj meg, ha kérhetem.. - kelek fel mellőle, miután az utolsó kötéstől is megszabadítottam, a pohár vizet az ágya mellett hagyom és egy vesetálat nyomok a kezébe. - Ha hánynod kellene... De ebben az esetben jobb az bent, mint kint, különben egy óra múlva kezdjük elölről az egészet.. - esküszöm nem fenyegetésnek szánom, mégis úgy hangzik, mintha ez a személyes perverzióm lenne. Pedig csak azt akarom, hogy vegye komolyan és viselje férfiként. A kettőből legalább az egyiknek mennie kellene..
Vendég
Hétf. Aug. 24, 2020 6:56 pm
Travis & Gwen
T
udom, hogy nem vagyok egy egyszerű eset, főleg nem akkor, amikor valami kínom is van éppen. De alighanem ha ezt a morgós, dörmögős mackó énem elviselik, annál már nincs lejjebb. Nem, még részegen sem. A sors furcsa fintora, hogy részegen vagyok inkább vicces, mint durva és mogorva. Lehet páran csak ezért viselnek el, mint a húgom is. Mondjuk előtte még nem szerepeltem le olyan csúnyán, hogy azt mondja, inkább többet nem áll velem szóba. Anyánk hisztis, erőszakos természetét nehéz ugyebár felülmúlni és előre sajnálom azt a nőt, aki ezt majd elszenvedi tőle - haha, jó vicc, ilyen sosem lesz, ha így folytatom. De gyerekem se, ha ennyit iszok. Különben is az ilyen tervekről sürgősen letehetek, hacsak nem egy muglit veszek el feleségül, de ennyire elkeseredett még én sem vagyok. Te jó ég, miért ilyenek járnak a fejemben? Még jó, hogy ez a nőszemély itt hagyni készül, különben a fájdalmas nyöszörgéseimet, amik nem is a kezelésnek szólnak, hanem annak, hogy fájok saját magamnak. Csak egy vélemény-dús hmpf a válaszom arra, amit az öccséről mond. Talán ha nem így vélekedne róla és nem kezelné ennyire gyereknek, akkor lehet nem hinné el magáról, hogy nem százas. Oké, nem hiszi el magáról, hogy nem százas, mert akkora néha az egója, hogy csak pislogok. De hogy a figyelme nem ott van, ahol kellene, az ezer százalék, hogy valami lány miatt lehet. Vagy a lányok miatt, még nem figyeltem ki. Piás vagyok, nem hülye. - A flippergolyót nagyon adom, ha csak egy kicsit is tudom magam úgy navigálni, mint egy gurkót, akkor meg se kottyan, hogy hazaérjek. Tényleg nem hinném, hogy minden vágyad az lenne, hogy engem kísérgess. Hacsak nem valami berögződésed, hogy lecsekkolod az otthonom, miféle dolgokat is tartok magamnál. Bár ha ilyen óhajod lenne, bármikor beengedlek. Már nem olyan célból... - teszem gyorsan hozzá, mielőtt még visszatérnénk arra, hogy az előbb is az volt a legnagyobb problémám, hogy áll, avagy sem. Eszem ágában sincs rámászni, még megvádol, hogy megerőszakoltam és egy perverz disznó vagyok. Pedig ha tudná, hogy mennyire nincs így... csak ő is nő és a nőket meg lehet nézni, nem? - Nyugi, nem tervezem itt hagyni ezt a világot. Köt a szerződés... - dünnyögöm most már inkább azzal küszködve, hogy vízszintesbe tegyem magam, mert elfog a szédülés. A kurva életbe, már megint igaza van. De inkább lenyelem a nyelvem, mint ezt megmondjam neki. Inkább csak karomat a szemeim fölé támasztom és becsukom a szemeimet, hátha ez a borzalom is elmúlik. Inkább dúdolni kezdek valami indulót, hátha azzal gyorsabban telik el az idő és egyszer csak jobban leszek. Jól jönne már, ha tényleg a saját lábamon mehetnék haza, de úgy érzem, hogy az egy örökkévalóságnak fog tűnni. Vagy már most is az? Nem tudom, elvesztem az időérzékem. /div>
Vendég
Hétf. Szept. 07, 2020 10:32 pm
daily surprise
Akár sikernek is könyvelhetném, hogy Travis - vagyis a befektetésem, más néven az öcsém jövőjébe vetett hitem - nem a kezeim között akar meghalni. Habár eléggé szenved és látványosan rosszul néz ki, de kérem szépen ne legyen a nevem Gwendolyn Goldsmith, ha nem sétált ki innen a saját lábán olyan páciens, aki valóban élet és halál között lebegett egykor. Itt nem az a kérdés, hogy kifog-e a szakértelmemen néhány darázscsípés, hanem hogy Travis mennyi ideig képes még eljátszani, hogy nála súlyosabb beteg jelen pillanatban nem hogy a Mungóban, de az egész világon sincs. És hogy közben mennyi sületlenséget fog még összehordani. Bár lassan kezdem azt hinni, hogy nem ismer határokat. Márpedig ha az öcsémről van szó, én pedig a tréfát nem ismerem. Kár, hogy olyan nehéz a felfogása. Mondjuk ezzel nem okozott meglepetést, arról sem volt könnyű meggyőzni, hogy vállalja el az edzői szerepet. Miért éppen most hazudtolná meg magát, mikor a testi épsége került veszélybe?! De ha komolyan gondolná, hogy nem éli túl, legalább az utolsó szavaival ne arról próbáljon meggyőzni, hogy az öcsémnek feltétlenül szükséges nemi életet élnie a sikeres kviddicskarrierhez. De legalább az eljut a tudatáig, hogy valóban nem akarok tovább erről beszélni. Őszintén szólva ez egy olyan pillanat, amire büszkének kellene lennem. Talán egy kicsit ki is húzom magam, miközben teljes komolysággal avatom be a ténybe, hogy innen aligha távozhat majd egyedül a kezelés után. - Nem, valóban nem az minden vágyam, hogy hazakísérgesselek.. És ha kíváncsi lennék arra, hol élsz, már tudnám.. - szögezem le gyorsan. Azt már tudhatja, hogy nem azért dolgozom itt, mert mindenképpen szükségem van a pénzre, hanem mert hivatásomnak tekintem a segítségnyújtást. - De ne kerülj vissza éjszakára... - figyelmeztetem még mielőtt a flipperes trükkje rossz irányt venne és hosszabb távra is kibérelné ezt a fantasztikus kórházi lakosztályt. Legszívesebben visszavágnám neki, hogy "még szép", hogy nem akar elpatkolni a kezeim között, de csak egy 'azt ajánlom is' nézéssel reagálok a szavaira, majd tényleg magára hagyom. Nagyon remélem, hogy a fenyegetésem működik és nem tartja magában a gyomra kikívánkozó tartalmát. Nem szívesen nézném végig, ahogy a gyulladt kelései újra bedagasztják az arcát, mert ezzel a hatalmas feladattal nem tudott megbirkózni. Nem időzök kint hosszú ideig, épp csak felmarkolom az utóápoló hozzávalóit, majd visszafelé indulok. Visszatérve pedig gyorsan kisajtolom a növények nedvét, majd egy fiolába csepegtetem. - Na, hogy vagyunk? - kérdezem aztán újra az ágya mellé lépve. A homlokát végigtörlöm a borogatással, aztán a tenyeremmel megvizsgálom a hőmérsékletét is. Senkinek nem hiányzik egy újabb allergiás reakció, vagy magas láz. - Szédülés, émelygés, hidegrázás? - sorolom, hátha valamelyiket tapasztalja. Bár úgy látom, kezd jobb színben lenni, de a látszat nem minden ugyebár...
Vendég
Szomb. Szept. 12, 2020 9:01 pm
Travis & Gwen
V
alahogy nem az az első dolgom, ha a kórházba kerülök, hogy indokolatlanul is hazakísértessem magam. Mert annyira minden vágyam, hogy ország-világnak mutogassam a nyamvadt lakásomat, aminél rosszabb nincs is. Tudom, hogy nincs nagy rend, mi több, a káosz megállapítás ráadásul egy igen szelíd jelző is arra az állapotra, ami odabent uralkodik. Maradjunk annyiban, hogy azt nem kell senkinek látnia, főleg nem neki, különben menten bontja a szerződést. Márpedig egészen bírom a kölyköt és a szitut is, hogy mehetek a Roxfortba. Ha meglátja azt az őskáoszt, akkor biztos eltilt az öccsétől, nehogy még csak hasonló sorsra se jusson, mint én. De ezekkel foglalkozni akkora luxus, miközben épp azzal szenvedek, hogy ne akarjam kidobni a taccsot, igyam rendesen a folyadékot és úgy legyek rendesen magamnál, miközben érzem, hogy az egész mindenem egy nagy lüktető pattanássá válik. Tényleg csodás. De legalább egyet ért velem annak ellenére is, hogy az elkerülhetetlenről nem tudom lebeszélni. És igen, pont most nem tudok igazán örülni, mert fáj a pofám, ha kinyitom, bassza meg. Igazából fogalmam sincs, hogy ennek örüljek vagy ne, hogy ennyire ódzkodik tőlem. Az egóm műve az egész. - Nem fogok visszakerülni éjszakára. - dörmögöm egykedvűen végül. Nincs se neki, de főleg nekem szükségem arra, hogy folyamatosan vagy kioktasson, vagy hallgassam, hogy neki van igaza. Alighanem ha öt percnél többet kellene huzamosabb ideig egymás társaságában eltöltenünk, akkor rövid időn belül kinyírnánk egymást. Még jó, hogy az öccse szereti ezt a sportot és nem ő, mert egy ennyire makacs hisztérikát nem szívesen oktatnék hosszú távon. Csak intek neki, hogy nyugodtan magamra hagyhat, én pedig behunyom a szemem és kiélvezem azt a ki tudja hány perc magányt, amivel megtisztel. Egek, hogy mennyire hiányzott már ez, komolyan pár napig ki sem teszem a lábam a lakásból. Amúgy sem, mert még egy hobó is szebb napokat élt meg hozzám képest, de el fogom tudni viselni a dolgot. Teljesen elveszítem az időérzékemet végül, mert fogalmam sincs, hogy mennyi idő után tisztel meg ismét a társaságával. Ökölbe szorítom a kezem és felmutatom a hüvelykujjam, úgy jelzem, hogy minden oké. Aztán végül csak kinyitom a szemem és figyelem őt, ahogy ismét megvizsgál. - Egyik sem. Szóval akkor mehetünk is végre? - a jelenlegi állapotomhoz képest egy kicsit gyorsan ülök fel, így kell pár másodperc, hogy úgy emberesen magamhoz térjek, de végül ledobálom a lábaimat is az ágyról. - Essünk túl rajta, haza akarok menni. - kemény pasas vagyok én, még keményebb fából is faragtak. Szóval csak állom a tekintetét és a sorsomra várva felkészülök a lehető legrosszabbra. Az arcára, amit majd a lakásom láttán fogok látni és a véleményére, amit nem teszek egyhamar zsebre.
