All Distortions Are Intentional - Gwen & Travis

em szeretném részletezni azt, hogy mi történt az elmúlt két órában. Igazából nem is emlékszem és nem is igazán hinne nekem senki, hisz árad belőlem a piaszag - már megint. Helyette csak igyekszem feleleveníteni azokat a csodás perceket, amikor az a seggfej belém kötött a kocsmában, én pedig férfiasan a képébe vágtam a korsóm tartalmát és közöltem, hogy intézzük el férfiasan. Mit ne mondjak, kicsit más értelmezést nyer neki a dolog, mint nekem, mert amennyire viszketett a tenyerem, hogy szétverjem azt a sunyi turcsiorrú kalácsképét, úgy lepett meg, ahogy pálcát húzott. Ja, te seggfej, te is varázsló vagy. De így az alkoholmámorban hajlamos vagyok erről egy pöppet elfeledkezni és különben is az lett a vége, hogy letaroltam és derékból felemelve a szeméttárolóba dobtam.
Az még nem jelenti azt, hogy az a seggfej teljesen ártalmatlan volt, mert sikeresen megszórt engem egy irritare crabrones-sel, aminek következtében egy komplett darázsraj lepett el és szarrá csípték az arcom. Hogy utána mi történt? Megbolondultam és a raj követett engem is, a fickóval együtt, mindeközben pedig riasztották az aurorokat ránk. Egy ejnye-bejnyével megúsztam és még milyen rendesek is voltak, hogy behoztak - ja nem. Inkább borogatnám fagyasztott sörös dobozzal a képem, mint ücsörögnék itt az osztályon egy ágyon, várva, hogy a beadott szérum következtében lejjebb lohadjon a csípés. De még így is elég karfiol fejem van. Nincs mit tenni, várni kell. Szerencsétlenek így sem tudták eldönteni, hogy ezekkel a sérülésekkel melyik osztályra vigyenek, de végül nem tartottak elég súlyos esetnek. Pedig az vagyok, én mondom.
Vagy akár járhatnám a várost, mehetnék vége seprűt javítani. Legalább a két nap múlva esedékes Roxfortos kiruccanásomra elmúlnak ezek a francos kis duzzanatok, de mondja már valaki, hogy nem vagyok elég jóképű így is? A csapzott hajammal, a megrángatott ruhámmal, ami itt-ott sörfoltos és véres, a gomb elszakadt az ingemen - pedig esküszöm ma úriember módjára akartam kinézni. De hát semmi nem úgy alakult, én pedig utálom a kórházakat. Csak fölösleges időpocséklás itt tölteni az időt, amikor...
Honey? - gyullad fel a piros kérdőjeles lámpa a fejemben, hogy ő mégis mit keres itt? De biztosan nem engem, szóval kizárásos alapon és az öltözete alapján csak arra tudok következtetni, hogy ő itt dolgozik. Nem is mondta, különben már biztosan kértem volna tőle valami jó tömény alkoholt vagy pár jópofa pirulát - őt ismerve pofont is előbb kapnék, minthogy kiszolgálna. Ilyen ez a nő, kész szeszély.
Kényelmesen hátradőlök az ágyon, kezeimet a fejem mögé pakolom és összekulcsolom az ujjaimat, miközben a lábaimat felpakolom az ágy végén lévő rácsra. Arany életem is lehetne itt a békében és nyugalomban, akkor már kihasználom.

alahogy nem számítottam elnöki lakosztályra, meg a hozzá passzoló fogadtatásra, de azért arra semmiképp sem, hogy majd úgy itt hagynak engem, mint annak a rendje. Hé, emberek, egy jókora takonyhal ül a nyakamon és ezt anélkül is meg tudom állapítani, hogy tükörbe néznék. Az kellene még csak, biztosan megijednék saját magamtól is. Mindenesetre azért az ágy elég kényelmes. Nem panaszkodhatok igazán, főleg miután magamra hagytak. Pedig én most úgy de úgy beszélgetnék valakivel, aki meghallgatja az ide kerülésem sztoriját. Nem hétköznapi, annyi szent. Mi több, igazán hősies, hogy eljutottam egyáltalán idáig élve, nem igaz?
A nyugodt lelki békémet végül egy olyan személy forgatja fel, akire nem számítok. Nem csak, hogy megpillantom ŐT itt és egészen kikerekednek a szemeim a meglepettségtől - biztosan jelen pillanatban megszégyenítenék bármilyen ázsiai személyt az így is résnyire szűkült szemeimmel -, de megpróbálom felidézni, hogy mondta-e, hol is dolgozik. Biztosan nem azért van rajta az a ruha, hogy valami szexi szerepjátékhoz beöltözzön. Oké, jól áll rajta, nem tagadom. De még mindig csak csöndben ülök, amikor oda is jön hozzám és megszólít. Csak amikor tekintete találkozik az enyémmel, akkor vigyorodok el amolyan jóllakott gyerek módjára.
- Honey. - nem felejtem el a becses nevén hívni őt és mellé még szélesebben vigyorogni. De végül csak felülök.
- Elvileg kaptam valamit, de akkor nem használ, ha ilyen kétségbeesett arcot vágsz. - görbül le bánatosan a szám, miközben még mindig az öltözetét forszírozom. Nem tehetek róla, hogy ennyire másképp látom most innen őt. Lehet, hogy az az oka, hogy alig látok a duzzanattól.
- Volt egy kis... nézeteltérésem. Aztán nekem eresztettek egy méhkast. - vonok vállat, történet vége. Nem kell részleteznem, hogy miért tettem, ahogy az orra megrándul, észreveszem, hogy kapisgálja már, honnét jöhettem. De még csak véka alá sem rejti.
- Az most mindegy, nem tudsz valami gyorsabban ható istentelen cuccot adni? - kissé azért kellemetlenül érzem magam, mert tényleg minél tovább néz rám, annál jobban látom az undor jeleit rajta. Hé, ennyire nem vagyok visszataszító.
- Ennyire csúf? - kérdezem mellékesen, de szinte rögtön témát is váltok.
- Miért nem mondtad, hogy itt dolgozol?

ötekedik. Hát nem hiszem el, hogy már itt is kötekedik. De bírom, különben nem tudnék ilyen jól szórakozni az egész szituáción és az összes beszélgetésünkön. Tényleg imádom szívni a vérét, de csak mert máskülönben biztosan halálra unnám magam. Oké, kell, hogy valaki őt is tréningezze és kimozdítsa a komfortzónájából. Én csak vigyázok arra, hogy ne legyen a jövőben besavanyodott vénasszony belőle. Mint mondjuk az a bácsi, akit épp kísérgetett. Nem tűnt egy hű de kedves fickónak, inkább egy csendes gyilkosnak. Mindegy is, olyan főleg nem kell, hogy legyen.
- Nemt'om. - adom meg a rövid tömör és velős választ. Biztosan nagyon éli, hogy ennyire segítőkész vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit tömtek belém. De esküszöm, ha valaki csak latin szavakat vág hozzám, még én sem leszek egy kibaszott tudós, hogy megmondjam, ez mi és miként hat. Már azt sem tudom, hogy hangzott és nem is arra figyeltem, amit mondott, hanem hogy mennyire kurvára fáj az, ahogy szétnyomkodja az arcom.
- Konkrétan megszadizott! - vágom rá még kifogásként, de inkább a kérdésén kezdek el kattogni. Hmm, ha leszámítjuk az instant hányingert, ami akkor kerülgetett, amikor szétnyomodott, majd belém tukmálta azt az izét, aminek utána kellemesen...
- Karamellizált íze volt! - akartam mondani karamell, de így azért mégis csak jobban hangzik. Nem vagyok azért műveletlen, csak piás. Na és akkor mivan?
- Nahát, honnét találtad ki? - kínos vigyor és kínos csend a velejárója annak, hogy válaszolok rá. Erre tényleg nem lehetek olyan kurva büszke, hogy kihívtam az ipsét bunyózni. Ő biztosan nem értené meg, ez különben is férfi dolog. Gwen pedig annyit vonna le az egészből, hogy műveletlen és oktalan, felelőtlen seggfej vagyok. És ebben még igaza is van, kiskezét csókolom.
- Rám küldtek egy egész rajt, hogy a máját is vinné el az alkohol. - újabb rövid és velős információ, amiről lemaradt az, hogy mikor történt és hogyan. Nem, a hogyant már megválaszoltam. Vagyis a mit. Mindegy is.
- Nem olyan rég, két órája. - tűnődök el egy pillanatra, mielőtt még újabb megjegyzéseket nem szegezne hozzám. Megforgatom csak a szemem a válaszára. Igenis, Honey.
- Jó... - törődök bele, de ahogy megint hozzá ér az arcomhoz, iszonyatos lüktetés lesz úrrá konkrétan az egész fejemen.
- Ne bassz már ki velem, Honey, nem dehogy fáj, csak úgy csinálok, mint aki igen. - konkrétan vinnyogok, ahogy válaszolok, mert másra képtelen vagyok. Kurva férfias, de ez van.
- Ha az öcséd lesérül, akkor legalább téged keresnélek vele és nem csak behoznám. - lényeges információ lehet, hogy azért ő is tudjon róla, mert biztos vagyok benne, ha egyszer így alakulna és behoznám anélkül, hogy szólnék neki, biztosan lekapna a tíz körmömről, hogy miért nem szóltam neki.
- De csinálj már valamit. Menthetetlen vagyok?

enki nem mondta azt, hogy vele könnyű lesz. Alapból is egy kibaszott kórházban vagyunk, ahová nem szórakozni járnak az emberek, de ő még itt a szokásosnál is gyászosabb szerepet erőltet magára. Pedig a múltkor már egészen tetszett az a spicces megnyilvánulás, amit egyetlen pohár bor kiváltott belőle. Nem vagyok boros, de esküszöm, ha megyek hozzájuk, akkor legközelebb is bontatok egyet vele, hogy aztán megint igyon. Nem gyakorlott ivó, de aranyos, ahogy megnyilvánul. Ellenben a mostani stílusával. Komolyan, mintha az utolsó kenetet akarná egyben feladni nekem. Mit ártottam neki? Ha nem tetszik, hogy itt vagyok, akkor passzoljon le valaki másnak, ahogy tette azt az öregemberrel. Nem várja senki tőle, hogy tegyen pont velem csodát, csak ne legyen ennyire karót nyelt.
Csak vágok egy grimaszt a megjegyzésére. De komolyan, most mit kellene csinálnom? Betűzzem le magamnak, hogy mit tuszkoltak le a torkomon? Ráadásul fantasztikus módon nem is az ellenszérumot kaptam, csak valami átmeneti cuccot. Remek, itt tényleg azt szeretnék, ha kimúlnék. Úgysem hiányoznék senkinek, a fülük botját sem mozdítanák. Oké, ennek már így a fele sem tréfa és én is csúnyán kezdek kijózanodni. Lehet, hogy még spicces vagyok, de nem jelenti azt, hogy ennyire lekezeljen.
- Szóval valakinek mindegy az is, ha feldobom a pacskert. - cisszegek is mellé a változatosság kedvéért. Persze, nem tetszik, ez még kérdés?
Nem is tudok igazából figyelni arra, amit mond, mi több elfeledkezek arról is, hogy mit kér, annyira fáj ahogy már csak hozzá is ér az arcomhoz. Nem egy kellemes dolog és biztos vagyok benne, hogy ennél visszataszítóbbnak nem is láthatna. Más kérdés, hogy nem neki kell tetsszek. Igazából azt sem tudom bántani, aki már így hozzám sem érne, de az megint más lapra tartozik.
Kínok kínját megélve tűröm - a lófaszt tűröm - el a nyomkodását, mire nagy sokára abbahagyja. Épp csak fellélegezhetek egy pillanatra, de tényleg csak annyi időre, amíg figyelem, hogy készíti el azt az izét. Mindjárt nem lesz kedvem ellenkezni vele és lejjebb vetkőzöm az inget, ahogy arra kér. Csak szabadítson meg ettől az izétől, oké?
- Ebben nem vagyok biztos. - már abban, hogy túlélem. Ennyire rossz talán egyszer volt, amikor akkorát zakóztam egy meccsen, hogy azt hittem a földön fetrengve, a tüdőm leszakadt a helyemről, olyan sokára kaptam végre levegőt. Nem kis becsapódás volt, utána rendesen megkaptam a magamét az asszonytól. Régi szép idők. Most pedig ugyanezt átélem az arcommal. Csodálom, hogy még nem szálltam el egy ekkora lufival.
- Tudom a dolgom. - ez ellenben már nem tetszik. Amíg konkrétan múmiát farag belőlem, nem felejtem el rosszallóan a tudtára adni, hogy olyan témába durrog már megint bele oktalanul, amibe nem kellene. Vagy ha ennyire nem bízik bennem, miért az én kezembe adja a felelősséget?
- Rajta vagyok. - rendesen elfekszek, hogy azok a gézdarabok ne akarjanak levándorolni idő előtt rólam, miközben figyelem, amit és ahogy csinálja. A fene a gyors és ügyes kezeit, elég menő, ahogy csinálja.
- Én már csak attól is boldog vagyok, ha leszedálsz... - bele sem gondolok, hogy mennyire félreérthető, amit mondok, de már mindegy is neki.

em vonom kétségbe a szavait, mégsem tudok teljesen hinni neki. Azért engem előbb hagynak itt ilyen állapotban, mint mást, mondván, hogy magamnak köszönhetem azt, hogy így nézek ki. Ami végülis úgy igaz, ahogy az van, de most mit tegyek, ha így van? Nem tehetek róla, hogy bűzlök a piától - de, igazából tehetnék, de így kényelmesebb - és arról sem, hogy ennyire visszataszító vagyok. Van egy sanda gyanúm, hogy mostantól mindig ez a fantasztikus arcom fog Gwen eszébe jutni. Nem lepne meg, ha ennyire sokkolnám. De hé, nálam nem kell már semmin sem meglepődni.
- Ugyan nézz már rám, ki látna el szívesen? - próbálom elütni szórakozottan a dolgot, hogy igen csak visszataszító képem van. Bár alighanem ez inkább komolyan van így, mint nem. Ki piszkálna szívesen egy csöves megjelenésű fickót?
- És mi van akkor, ha én vagyok az a kis százalék? - azért jócskán rám tudja hozni a frászt, ha ilyeneket mond nekem. Jó, hogy nem már az utolsó kenetet adja fel. Azért hagyom, hogy az arcomra gyömöszölje azt a sok gusztustalan szagú fáslit. Annyira büdös, hogy még a piaszagomon is túlteljesít, pedig az azért nem akármilyen. Amondó vagyok, hogy már a beszédemmel is akadályozom a mumifikálásom folyamatát, szóval abbahagyom a mocorgást és a dumálást és inkább csak nézem. Nem tudom eldönteni, hogy azért nincs jó kedvében, mert meglátott itt engem és ennyire gáz mutatkoznia velem, vagy mert ennyire visszataszító volnék, vagy egyszerűen mindegyik miatt. Komolyan nem, ezen a nőn nem lehet kiigazodni és annyira árad belőle a kedvesség és a szeretet, mint a csaposból, amikor már nem viselkedek épp úriember módjára.
- Megpróbálom. - forgatom meg a szemem, kezeimet pedig ismét a fejem mögé pakolom támasztékként. Mondhatnám, hogy pokoli jó dolgom van, de nem, mert gecire fáj. Pedig most tényleg körbeugrál egy nő, még akkor is, ha nem szeretné.
- Sztorizzak? Szerintem nem érdekelne, hogy mi a helyzet velem, mert a kocsmába is egyetlen egyszer jöttél el, akkor is hozzám. Szóval igazából tök mindegy, hogy mit mondok. De azért kíváncsi lennék, hogy egyszer úgy őszintén is megkérnél, meséljek valamit. - észreveszem ám, hogy nem is figyel, mert a negyedik hümmögése már inkább bassza a fülem, mint el tudnék fölötte siklani. Bár mit csodálkozok, ha ő hozzám képest úrikisasszony módjára viselkedik? Nem is érdekel, egészen kellemesnek kezdem érezni ezt a borogatást is, így csak lehunyom a szemem és megelőzöm az újabb hümmögést. Majd meglököd, ha elkészül.

ondjon bármit, amit csak akar, most már nem fogja lemosni magáról úgysem azt, hogy csak azért lát el, mert muszáj. Nem mintha bármit várnék tőle, de ebben teljesen biztos vagyok, ahogy abban is, hogy eszem ágában sincs neki igazat adni. Hiába tudom, hogy tényleg el kell lássanak és hiába látom, hogy némiképp enyhül. Nahát, lassan észreveszi magát? Hé, eddig még nem rendeztem jelenetet, szóval igazán elégedett lehetne az itt töltött időmmel. Én csak végre kijutni akarok innét legyen ez bármily' meglepő, de ebben egyezik a célunk. Ő megszabadul tőlem, én meggyógyulok és mindenki is boldog lesz.
- Elég kézzel fogható vagy. - dörmögöm végül egykedvűen még akkor is, ha sejtem, hogy erre nem feltétlenül vár választ. Hogy mi ez a makacsság? Csak úgy, mert eddig mindig úgy kezelt, mintha tényleg muszájból kellene hozzám szólnia. Pedig ő bízott meg, miatta van ez az egész átkozott helyzet és nem várom el, hogy jó képet vágjon hozzám, de a megjegyzéseire semmi szükségem. Kösz, nélküle is tisztában vagyok dolgokkal, csak egyszerűbb a homályban elfedni.
- Hurrá, akkor szerencsés vagyok. - ismét megforgatom a szemem, de a figyelmem már inkább az vonja el, hogy mennyire rohadtul csiklandoz meg a géz és úgy kezdem el rángatni a szám, hátha attól jobb lesz. Hát nem, szóval megtanulok együtt élni ezzel a viszketéssel pár percig. Fő a relaxálás, nem?
- Te is letehetnél arról, hogy állandóan azt nézed, figyelnek-e minket, mert láttam ám azokat a pillantásokat. - nem tudom, hogy ennek a szarnak a hatása vagy az az egyetlen viszkető pont zavar ennyire, hogy kezdem elveszíteni a türelmemet, de úgy érzem most magam, mintha zabszem lenne a seggemben és hirtelen mindenre is tudnék ugrani.
Inkább relax... az jobb lesz, miután tényleg nem jut eszembe több minden. Most mi a francért meséljek bármit is neki, ha tudom, hogy úgysem kíváncsi rá igazából? Néha az a sanda gyanúm, hogy amíg náluk voltam többször a szünet alatt, akkor sem volt egy cseppet sem kíváncsi arra, hogy mi van velem. De hát a szemében csak egy csöves vagyok, akinek nincs jobb dolga, mert csak úgy. Úgyis elittam az agyam, nem? Ellenben az öccse kérdéseire alig győztem válaszolgatni és őszintén tényleg felüdülés volt, hogy ennyire faggatott, még ha ezt nem is vallanám be.
- Mi? Nem... vagyis nem tudom, hogy az összeszurkálás okozott-e ilyet. - vonok vállat. Az biztos, hogy egy pillanatra sem tudott a fickó hozzám érni, szóval csak én ropogtathattam meg egy kicsit jobban a kelleténél.
Szinte azonnal kipattannak a szemeim, ahogy megemlíti a mellékhatásokat. Hogy micsoda? Hát ez gyönyörű lesz, ha mondjuk a kocsmában tör rám a dolog, mert aztán magyarázhatom a nagyérdemű előtt, hogy nem épp a szomszéd sörös, büdös néhány napos kabátjára gerjedtem be. Franc essen bele, ez akkor egyet jelent azzal, hogy sörözhetek a lakásom magányában jó néhány napig.
- Nem, akkor inkább nem iszom meg. Erekció ki tudja meddig? Nekem? Az... inkább a halál.

átom ám, hogy nem tetszik neki a válasz és azt is, hogy igazából kikívánkozna belőle a nemtetszése, de most itt munkahelyen van és neki teljesen mindegynek kell lennie, hogy én most épp mit mondok. Igazából bele sem gondolok, hogy ezzel lazán visszaélhetnék, mert ennyire barom én sem vagyok. De most valamit válaszolnom kellett, mert még mindig jobban esik, hogy enyém az utolsó szó, mint nem. Hát ez van, hogy őszinte legyek, tudom, hogy egy kiállhatatlan seggfej vagyok. Bizonyára okkal, de ezt nem kötöm az orrára, mert ő maga sem kötötte az orromra, hogy itt dolgozik.
- Ha hiszed, ha nem, ma is seprűt javítani indultam, csak gondoltam legurítok előtte egy sört. Aztán nézd meg, most oda sem érek, az ingemnek is lőttek és még vállalható állapotban sem vagyok. - na igen, ez az, ami inkább a neheze a dolognak, valószínűleg többet oda sem hívnak, hogy kezdjek valamit az átkozott seprűikkel, amit gyakorlatilag minden héten lenulláznak. Valahogy nem érzem szégyennek, hogy pont neki vázolom ezt, amikor tőle kapok és nem is keveset.
Annyira lefoglal a viszkető rész kiküszöbölése, hogy csak utólag jut el a fülemig a kérdése és úgy nézek rá meglepetten, mintha nem is az én nyelvemen kérdezte volna meg azt, amit.
- Jah, persze. - vágom rá, miközben lassan összerakom a dolgot. Hé, ez a zsibbadós baszás a józan gondolkodást is blokkolja, mert hogy a sör nincs már bennem, az is ezer százalék. Meg kellene kérdeznem, hogy mennyire normális ez a hatás. Rohadtul nem kóser, de még azt is kinézné belőlem, hogy tényleg ilyen lassú a felfogásom.
Rosszallóan vonom össze a szemöldököm és vágok vissza egy "jól van már"-t, hogy akkor egye meg a fene a gyanúsítgatásomat, de ennyire ne morranjon már rám, amikor nem is hallucinálok.
- Hát akkor a másiké. - Tárom szét a kezeimet amolyan nekem mindegy alapon, mire érzem, hogy picit megmozdulnak a lassan rám tapadó gézdarabok, lehet nem kellene megmozdulnom? Mindegy is, mert tulajdonképpen teljesen más köti le a figyelmem, mint az, hogy nagyon bámul.
De az már inkább jobban hangzik, amit mond. Oké, akkor a nőkről kell lemondanom. Nem mintha bármelyik is szóba állna velem ilyen saláta fejjel. Kénytelen leszek lemondani nagyon sok mindenről amiatt a seggarc miatt és ezt még le fogom rajta verni. Ellenben azért némi sápadtság kiül rám, nem mintha látszana a rögtönzött arcmaszkom alatt.
- Áh... szóval... ne számítsak semmit a kis haverra.

sak elhűlök, nem is kicsit, amikor nekem szegezi a feltételezett vádjait. Oké, lássuk be, hogy úgy mond igazat, hogy nem is látja. Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy vajon gondolatolvasó és fosnom kellene, hogy kiolvassa az összes többi titkom, vagy teljesen véletlenül ráhibázott? Nem, ennyire biztos nem hibázhat rá. Mégis annyira kifagyok tőle, hogy egy szó, annyi sem szalad a nyelvemre, amit mondhatnék neki. Most komolyan jól jönne olajozáshoz a sör, de gyógyszerre főleg nem kapok. És nem is kaphatok, szóval felejtsem el a dolgot sürgős gyorsan. Aztán csak megköszörülöm a torkom.
- Nos... ez aztán a kioktatás. - hümmögök még párszor tovább, amíg nagyjából magamban sikerül elrendeznem a dolgot.
De még kezdjen el a másik miatt aggódni, hát komolyan mondom, felkelek és itthagyom. Én kurvára nem érzem mázlistának magam, hogy ellát, hozzám vágja a megjegyzéseit és még a másik után érdeklődik. Hé, az senkit nem érdekel, hogy én igazából elszenvedője vagyok valaminek?
- Jobb is, hogy nincs itt, jön nekem néhány lepedővel. - vagyis galleonnal, de az most teljesen mindegy. A lényeg, hogy tartozik és még jól ki is babrált velem, szóval ne most akarjon elém kerülni itt, mert megint megütöm.
- Csak jól találtam el az orrát, azért ennyi vércsepp. Nem a halálán van, nem kell aggódni. - attól még, hogy iszok, van erőm, nem tunyultam el, mint a legtöbb sörhasas fickó. Ha nem is látszik, én edzek, hisz mibe telik megemelni egy olyan jókora korsót?
- Persze, relaxálok, nem látszik? - kérdezek vissza. Minél tovább vagyok itt, annál idegesítőbb az egész szituáció. És most már tényleg nincs sok türelmem. Pedig nekem ne lenne? Mindent arra a cuccra fogok, amivel mumifikált. Esküszöm az sem lepne meg, ha most és itt örökre fiatal maradnék, mert ez a szer olyan csodát tesz velem.
- Kár, pedig épp a napokban akartam benézni hozzád. - nem bírom ki. És nem bírom ki, szóval ez van. Muszáj lecsapnom azt a magas labdát, ahogy meglátom az arcán a pírt, hát milyen aranyos már? Ez is csak az elméletemet igazolja, hogy nem sokat mozog férfitársaságban.
- Hozd... legfeljebb valaki szomorú lesz.

ondoltam, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor egymásnak feszülünk a túlságosan is eltérő nézeteink miatt. Én túlságosan élem a szabadságom és azt, hogy nem kell kinek megfelelnem, ő pedig annyira szigorú szabályok közé préseli magát, hogy azon gondolkozok, vajon ez mennyire vall mazochista jellemre? De most őszintén, ki akarná annyira bekorlátozni magát, mint ő? Mikor először találkoztam vele, annyira abszurdnak tűnt ott a kocsmában és még mindig nem javult sokat a megítélése. Pedig a múltkor talán már szavaztam volna neki egy kis bizalmat, hogy mégis van remény. A frászt van!
- Szerintem ebbe csak ne szólj bele. - adom a tudtára, hogy bizonyos témákat csak jobb nem boncolgatni. Biztos talál jobb elfoglaltságot is annál, mint hogy azt forszírozza, mennyire normális a kapcsolatom a sörre. Tökéletesen megvagyunk, köszönöm!
- Nem vagyok a halálomon! - ha látná, hogy most rosszallóan összehúztam a szemöldököm, akkor biztos azt is tudná, hogy mennyire nem derogál ez a viselkedés. Hé, még mindig kórházban van és még mindig én vagyok a beteg, ne akarjon még itt pattogni nekem. Tudom, hogy nehéz természet vagyok, de ilyet akkor sem játszunk, ha amúgy tök jó kedvemben lennék. Nem vagyok.
- Nem... - vágom rá amolyan dulifuli módon, mert azt meg kösz nem kérek. Esküszöm, hogy vesztésre állok az ő terepén, amin igazából nincs mit csodálkozni. Miért élvezi ennyire, hogy most ő van nyeregben? Bezzeg, ha egy férfi végre helyre tenné, nem lenne ennyire besavanyodott, csipkelődő és magabiztos. A fene vinné el, hogy ilyenkor nem tudok úgy igazán visszavágni neki.
- Vannak egyáltalán vendégeid? - kérdezek vissza immár megkapaszkodva az egyetlen elém vetett fogódzkodóban, miközben eleresztem a fülem mellett a barátnős megjegyzését.
- Pedig hidd el, csodákat tenne veled. - úgy fest ha egy picit is szexuális jellegű a téma, egy pillanat alatt zavarba tudom hozni. Úgy fest, kilátásba került az új hobbim, amit esküszöm imádni fogok.
Kényszeredetten nyitom a szám, ahogy oda illeszti az első kortynyit, de ahogy lenyelem azt, már el is fog az undor. Ha nem fogom magam vissza, még ki is rókáznám magam mellé a földre. Szerencsére az ilyen visszatartásában már profi vagyok, de attól még nem esik olyan hű de jól. Most komoly a kérdése?
- Szerinted? Ennél még az is jobb, ha hagysz itt helyben meghalni. Mi ez az ocsmány izé?

ljas húzás lenne a részéről, ha tényleg beajánlana a medimágusnak, ugyanis nekem van csak és kizárólag jogom arra, hogy eldöntsem akarok-e inni, mikor és mennyit. Addig mit foglalkozik vele, ameddig az öccsét józanul tréningelem? Mert egy rohadt szava nem lehet, én sem teszek megjegyzéseket arra, hogy ő meg igazán lejjebb adhatna a kurva falaiból, amivel folyton-folyvást pofán vág. Nem azt kértem tőle, hogy legyen az enyém, csak egy kicsit jobban elviselhetne. Nagy kérés lenne ez tőle? Mert úgy fest, hogy ő a gondolatom tényét sem akarja elviselni, nem hogy még a szokásaimat... Eh...
- Dehogy akarok belehalni. Fogalmad sincs, hogy mibe lehet tényleg belehalni. - állom a tekintetét és ebben nem engedek. Ha őt érte volna olyan szégyen, mint annak idején engem, akkor átértékelné, hogy miért iszok. Mert azt nem lehetett ott és akkor kibírni, de hát ezt miért is kössem az orrára? Biztos vagyok benne, hogy nem hinne nekem és elbagatellizálná. Mint most ezt. Inkább csak elhessegetem a gondolatát is, hogy ne mérgesedjek jobban fel a kelleténél. Esküszöm kihozza belőlem a legrosszabbat és még csak nem is kell különösebb erőfeszítéseket tennie érte.
- Tegyél, várom. - inkább csak megint kényelembe helyezem és várom tőle a csodát. Ugyan nem olyat, mint szeretnék, de ha már megint úgy látnék, mint eddig, az is nagy előrelépés lenne. Mondjuk úgy a szemhéjamnál tovább és még tovább.
Nem ízlik ez a szar ráadásul és még csak meg sem jegyezhetem. Kissé megütközve nézek rá, aztán csak elkap a röhögés. Próbáld csak meg te meginni.
- Egy szóval sem mondtam, hogy sört kérek, nem tudom honnét veszed. Mára elég is volt a sörből. - és már megint az ő sztereotípiáinál tartunk, amit lássuk be, hogy elég nehéz megcáfolni. Biztos, van alapja, de akkor sem érzem, hogy oka lehetne ennyit szurkálódni vele.
Nem sokáig hagy szóhoz jutni, de annál hamarabb diktálja belém a löttyöt, hogy még levegőt is vegyek közötte. Hát... jobb túlesni rajta, nem?
- Pedig felőlem levehetnénk, úgysem leszek már szebb múmia tőle. És ezzel az izével meddig kell még itt feküdnöm? - meg úgy különben is, itt hagy akkor ezek után? Gyanítom van dolga még, én pedig úgysem leszek nála elsőosztályú beteg. Pedig ha tudná, hogy az öccsének mit mutattam...
- Az öcsédet meg kellene tanítani felszedni egy normális lányt. Nem nagyon megy neki.

e csináljon már úgy, mint akit érdekel, hogy mi van vagy mi lesz a májammal. Teljesen nyilvánvaló, hogy nincs vele semmi gond, épp ezért sem azzal vagyok itt. De már megint az én piásságomat firtatja és ez egyre jobban nem tetszik. Nem tudja csak úgy elengedni az egészet? Nem az ő mája, nem az öccse mája, kész. Téma lezárva.
- Szerintem elég ha tényleg azok májával törődsz, akik igényelik. - jegyzem meg amolyan sunyi surmó módjára, mielőtt még azt gondolná, hogy mennyire okosakat mond. Vagyis de, okosakat mond, csak épp nem vagyok kíváncsi rá. Az én életem, az én döntésem, hogy hogyan szándékszom elpatkolni mondjuk.
Nem olyan kényelmes ezt a francot meginni, miközben érzem, hogy kezd melegem lenni. Ha rajtam lenne még az ing, biztos most jönne el a pont, hogy ledobjam magamról. De mivel már átesett Gwen mindent látó szuper lézerszűrő tekintetén, így aztán nem kell megválnom tőle. Ahhoz képest tényleg kényelmetlen, mert olyan mintha a bőrömet is le akarnám lassan dobni. Vagy még a nadrágot, az alsót, a bakancsot, ilyesmi.
- Hogy mi? - olyannyira belesüppedek ebbe a gondolatmenetbe, hogy igazából csak utána gondolom végig, mit is mondott. Erős nem tetsző grimasszal konstatálom, hogy a vizet sulykolja. Oké, értem, szóval lényeg, hogy nem lehet alkoholtartalma, különben tényleg elpatkolok.
- És mondd Honey, az normális, hogy nekem már most geci melegem van? - kérdezem nem túl diszkréten tőle, mert bizony kényelmetlenné is kezd válni a dolog. Vagy erre mondta volna, hogy igyak mint egy alkesz gödény? Mert akkor mondja csak, hol az a víz?
Én is felülök, ahogy látom, hogy ő is leül. Oké, szóval itt marad és nem hagy magamra meghalni. Akkor ideje, hogy az öccséről beszéljünk. De úgy komolyan, mert rájöttem, hogy mi lehet igazából a baja.
- Nézd, ez hozzájárulna a kviddicsbeli sikereihez. Tudod egy kamasz kölyök elég frusztrált és ha le tudja vezetni, utána tud koncentrálni. - fejtem ki neki minden szégyenérzet nélkül. Közben érzem, hogy kurvára innom kell. De végül csak megszeppenve kussolok el a kérdésére.
- Nem. Miért jönne értem bárki?

ké, felfogtam. Nem olyan nehéz ám megérteni, hogy mennyire káros. Ó, ha tudná, hogy nem ő az első, aki igyekszik meggyőzni arról, hogy szokjak le. A húgomtól annyiszor kapom meg, ahányszor ellátogat hozzám. Mert én ugye nem tudom őt, a család el nem bírná viselni, hogy én csont szárazon is beállítsak. Hát mind meghalnának a szégyentől, ha velem kellene mutatkozniuk. De hogy azért ennyire kiforgassa a szavaimat, ahhoz kell tehetség. Ha így folytatjuk, akkor inkább nem is fogunk szólni egymáshoz, szép lesz. Végül is csak addig kell elviselnünk egymást, amíg az öccse otthon van vagy ne adj isten bekerülök ide. De akkor már ezt a helyet is messziről elkerülöm legközelebb, annyi szent.
- Én ilyet nem mondtam. - visszakozok is sértetten, de végül rá hagyom. Nem kell mindent szó szerint venni tőle, mert még elkap az idegméreg. Így sincs eléggé melegem, hát... inkább menekülnék már, mert egyre jobban érzem, hogy felgyulladok és nem tőle. Pedig sokkal kellemesebb lenne. Bár amilyen beszólásai vannak, instant leveri azt a kurva libidót is.
- Nahát, olyan is létezik? - hojojojoj, nem tudok felkelni tőle, mert esküszöm úgy tol az ágynak, hogy menten hanyatt vágódok. A gézlapok azok rendre útjukra is indulnak és őszintén nem ez a legnagyobb gondom. Nem is merek most már ellenszegülni, csak visszapuffanok a helyemre. Oké, inkább mozdulatlan maradok.
- Az tök klassz, de felgyulladok, mire végére érek, ha pedig megitatsz, akkor szétdurranok. Hát nem látod, hogy így is mekkora a fejem? - hüledezek nem is kicsit, mert igen csak féltem magam, hogy szétdurranok. Ha nem a sör visz el, akkor Gwen és a töménytelen mennyiségű vize.
- De hidd el, hogy jót tenne neki, nem gyerek már. - megforgatom a szemeimet. Miért érzem úgy, hogy ebben szélmalomharcot fogok vele folytatni?
Elhallgatok. Nem tudom, hogy kommunikáljam le máshogy, hogy senki nem jön értem. Ez az igazság, rám se bagóznak a rokonok, a tizenhat éves unokahúgomat pedig nem fogom ide rángatni.
- A húgom épp külföldön van. Más nem jönne. - vonok még egyszer vállat és értetlenül nézek rá. Remélem ebből jobban érti.

alószínűleg sok mindent inkább csak a fáradtság és a fájdalom mondat velem, mert ennyire kényes nem szoktam lenni. Még akkor sem, ha egy nagyon szar napon vagyok túl. Ami azt illeti, normális esetben lehet, hogy egy kicsit elszégyellném magam, most mégsem ez történik, hisz kisebb bajom is nagyobb, Máskülönben még egy kicsit érzem a sör jótékony hatását magamon és ettől sem jobb a józan ítélőképességem.
Rögtön elcsitulok, ahogy meglátom, hogy olyanná válik, mintha belenyúlt volna a véres kardba és ezen nem kicsit házisárkánnyá válik. Gwen, amikor egyszer csak teljesen ártatlan visszafogott nőből valami brutálisat alkot. El is felejtem pillanatok alatt, mi is volt az én nyűgöm és csak rá tudok figyelni. Mert rá KELL figyelnem jelen pillanatban.
- Oké, bízok. - szűkszavú vagyok, de csak mert nem találtam még rá igazán a saját hangomra. Gáz, mi? Álmomban nem gondoltam volna, hogy majd ő így oda csap az asztalra és aztán jól megmondja a frankót. Perpillanat azt, hogy igenis rakjam vissza a seggem és lefogadom, hogy ahhoz is ragaszkodik, hogy csak akkor mozdulhatok meg, ha azt ő mondja. Mint egy jól nevelt kölyök, úgy sunnyogok vissza és egy nyikkanásom sincs. De tényleg nincs, mert annyira belém fagyasztja a szót, hogy még azt is elfelejtem, hogy rohadtul melegem van. Meg úgy egyáltalán minden bajom IS.
- Oké-oké, értelek. Bízok benned, jó? - válaszolok, hátha ezzel megnyugtatom és úgy iszok, amikor kell, mintha azért külön fizetnének.
Az öccse témájától azonban én nem akarok tágítani. Mi több, kész vagyok felhasználni a szavait és visszavágni vele. Pont úgy, ahogy ő tette, pont annyira fájdalmasan. És ami késik, nem is múlik.
- Akkor te se vond kétségbe a szakértelmemet és hidd el, hogy bármi ilyen jót tenne az öcsédnek. Különben is, inkább csinálja a hátad mögött? - nem, akkor sem tágítok, ha ezért konkrétan ostorral agyon ver. Lásd kölyök, hogy mit meg nem teszek érted és a karrieredért.
Inkább vesézem azt a témát, mint szembesíteni, hogy értem tényleg nem jön el senki. De az ég adta világon senki. Ki mutatkozna mégis egy ilyen lezüllött alakkal, hát nem? Ez eszébe juthatott volna amúgy is, hogy felhozom és akkor meg sem kellett volna ejtsük ezt a beszélgetést róla. Vagyis rólam.
- Nem kell, tényleg. Tudom merre az arra. Nem kell fáradoznod, biztos a nap végére kifáradsz. Különben is, mit mondasz, ha valaki megkérdezi, hogy mit keresel velem?