A napok kevés dologban tértek el Angliában, mint ahogy otthon teltek el. Minden időt edzéssel töltöttem, amikor csak tehettem, hogy formában legyek. Bármennyire szerettem a tanítást, és azt, hogy látom a diákokon, hogy lassan megértik az általam magyarázott anyagot, azért nem bírtam volna csupán ennyivel megelégedni. Olyan hirtelenséggel döntöttünk a költözés mellett, hogy időm se nagyon maradt arra, hogy új csapatot keressek, ahol évközben átvesznek, a Roxforttól egyébként is elég messze volt minden mugli egyesület. Ez kicsit megnehezítette a dolgokat, azonban Ellie miatt úgy döntöttem, kicsit engedékenyebb leszek, és az évközi versenyekre majd magamban edzek. Igazság szerint csak azért jó csapatban csinálni, mert mindig felspanolja az embert, ha le kell győznie másokat, ami velem sincs másként. Meglehet néha talán túl komolyan is vettem ezeket a gyakorlásokat. Az is felmerült bennem, hogy az iskolában talán a diákok között is akadhat olyan, aki érdeklődik mugli sportágak iránt, ezért érdemes lenne velük megismertetni. Végül azonban lassan elvetettem, mert a tóban nem lehetne hosszú távot úszni, és biciklije se nagyon volt senkinek, csak futással pedig egyáltalán nem élnék át a triatlon szépségét. Talán majd jövőre a mugliismeret tanárral sikerül összefogni, Hawkins professzor sincs itt olyan régóta, biztos nyitott az ilyesféle újításokra. Nem, mintha előítéletes akarnék lenni a többi tanárral, csak még nem igazán ismerjük egymást. A gondolataim mindig kitisztultak egy nagy futástól, a Kastély körül pedig igazán szép volt a táj, éppen ezért arra vettem az irányt. Úgy vettem észre, hogy reggelente többen kezdik így a napot, amit dicséretesnek tartottam, még diákok is, nem csak tanárok, ez ám a lelkesedés! Gondolom a kviddics miatt nem árt sokaknak formában lenni, elvégre az sem éppen a könnyű sportok közé tartozik. Már ott tartottam, hogy visszafelé kanyarodjak, amikor egy ismeretlen alakot fedeztem fel a víznél. Persze, számomra még sokan ismeretlennek mondhatóak, azonban kiváló volt az arc és névmemóriám, a felfedezett alak viszont egyetlen tanárra sem hasonlított. Egy illetéktelen behatoló lenne? Az iskola történetében számtalan olyan esemény van, ami a nem éppen békés látogatókról vált híressé, ezért ez a felvetés nem tűnt légből kapottnak. Sokakkal ellentétben nem pálcával indultam futni, azonban a magam részéről elég jól feltaláltam magam puszta kézzel is. Meg se fordult a fejemben, hogy ésszerűbb, és megfontoltabb lenne visszamenni a Kastélyba, ott pedig értesíteni valakit az idegenről. Ó nem. Ehelyett felgyorsítottam, és hátulról teljes erővel érkeztem a háta közepére, hogy elveszítse az egyensúlyát. Sokkal magasabb volt nálam, így csak a meglepetés erejére támaszkodhattam, meg arra a közel tizenhárom évre, amit különböző harcművészetek gyakorlásával töltöttem. Így a békaként kiterült férfi hátán térdeltem, és próbáltam a földön tartani. - Jobb, ha nem mozdulsz, figyelmeztetlek! Legalább hét féleképpen tudlak mozgásképtelenné tenni ebben a helyzetben. Illetéktelenül hatoltál be az iskola területére, szóval miben sántikálsz? - Hogy egy kicsit őrmesteres lenne a hanghordozásom? Megjegyezték már páran, de a diákoknak szükségük van a szigorra!
Ha néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy harminchoz közel a Roxfort folyosóin fogok sétálgatni... nos, elhittem volna nekik. Nem azért, mert ostoba voltam, utáltam tanulni vagy bármiből is bukásközeli állapotba kerültem (ami azt illeti, még V-t is csak nagyon ritkán kaptam), de kinéztem magamból, hogy szándékosan bukok el tárgyakat, pusztán azért, mert nem akarok még elballagni. Na nem mintha túl jó lett volna a gyermeki lét, de még mindig jobbnak tűnt tíz évet eltölteni végzősként, mint közgazdaságtant tanulni. Azóta is felfoghatatlan számomra, hogyan voltam képes azt is csupa kiválóval elvégezni, amikor egyik tárgyat jobban gyűlöltem mint a másikat... Mindegy is, a lényeg, hogy nem lett volna meglepő, ha a Roxfortban ragadok még tíz évre, de azt már nem gondoltam, hogy egyszer dolgozni fogok visszajönni. Hogy tanárként? Merlin faszára, dehogy, még csak az kéne. Egész biztosan sikerülne valahogy megölnöm az egyik gyereket, vagy hagynom neki, hogy kiélje tudatalatti szuicid tendenciáit és valamilyen módon a halálba vezesse magát. Mondjuk megeteti magát valamelyik húsevő növénnyel vagy közelebbről nézi meg a tüzes rák segglyukát és kissé megpörköli a saját fejét. Köszönöm, azt hiszem, ezt inkább kihagynám az életemből. McGalagony kért fel, pontosabban nem engem, hanem a mesteremet, aki mellett dolgoztam a műhelyben. Az egyik festmény súlyosan megsérült szállítás közben, lezúgott a lépcsőkről és telibe átszúrta az egyik páncél kardja. El sem tudtam képzelni, hogyan járhatott ennyire pórul egy festmény, de a lakója azóta is keservesen zokogott. Szerencsére akadt másolata a portrénak, úgyhogy el lett zavarva oda, amíg én elszállítottam a festményt és a mesterrel a vállam fölött rendberaktam. Egyszerű munka, egyszerű nap, minden egyszerű, amilyenre vágytam. Úgy döntöttem, még maradok egy kicsit a birtokon. Több mint tíz éve nem jártam itt, szerettem volna egy kicsit nosztalgiázni, bármennyire nem volt szokásom. És tekintettel arra, hogy nyár volt (meg valami kirándulás Amerikában, hallottam róla az egyik tanárt beszélni) még diákok sem rohangáltak az ember lába alatt. Úgyhogy kiálltam szépen a tó partjára és elnézegettem az óriáspolipot, ahogy az egyik lábával vagy csápjával vagy mi az neki csapott egyet-egyet a vízben. Olyan békésnek tűnt minden, hirtelen jól is esett a mindennapok zajában. Aztán ez egyik pillanatról a másikra véget ért, amikor egyetlen pislogás után a földön találtam magam, jó nagy súllyal a gerincemen, ami úgy fájt, hogy egy percig levegőt sem tudtam venni. - Mi a faszom?! -nyöszörögtem a lehetetlen helyzetből, amiból sejtettem, hogy nem fogok egyszerűen szabadulni. Azért megpróbáltam, hátha fel tudok állni, persze nulla sikerrel. -Már a Roxfort is biztonsági trollokat alkalmaz mint a Gringotts? Szállj le rólam!
Amikor úgy döntöttem, hogy elfogadom a tanári állást a Roxfortban, akkor még fel se merült bennem, hogy egyben biztonsági őrként is működnöm kell majd. Természetesen, ha boszorkány az ember lánya, ráadásul tanár, akkor kiválóan ért ahhoz, miként védje meg magát, és a diákjait, talán éppen ezért nem töprengtem túl sokat, mielőtt cselekedtem volna. A legtöbben ismerték ennek az iskolának a múltját, hogy mik történtek itt évekkel ezelőtt, azóta viszont már-már békésnek mondható, kivéve persze a tavaly téli gyilkosságot. Minden bizonnyal ez az információ is hozzájárult ahhoz, hogy az idegen ténykedését erősen gyanúsnak véljem, és ne hagyja figyelmen kívül. Mármint mégis melyik egészséges, végzett varázsló jönne csak úgy nosztalgiázni a nyár végén? Még csak az egyik szülőnek se látszik, ha csak nem tiniként lett apuka, bár ebben az esetben se mászkálna itt, engedély és felügyelet nélkül, elvégre még vagy két hét van hátra az iskola kezdéséig. Szóval minden bizonnyal vagy belógott, vagy éppen nem a megbízott feladatát látja el. Bármelyik is a helyzet, teljesen jogosan tartóztattam fel, mielőtt valami kárt tesz a védett lényekben, esetleg önmagában. Azért annyira mondjuk nem aggódtam. A méreteihez képest nem tanúsított sok ellenállást, engedelmesen terült el a földön, nagyjából, ahogy gondoltam. Persze, volt tapasztalatom abban, hogy nálam esetenként nagyobb darab férfiakat küldjek földre, de nem ebből űztem sportot. Azt hiszem… A meglepetés ereje sokban hozzájárult ehhez, egy szemtől szembeni küzdelemben valószínűleg sokkal nehezebb dolgom lenne, de egy behatoló amúgy sem érdemel sportszerű hozzáállást. - Ha felvilágosítást vársz erre a kérdésre, igazán rossz ajtón kopogtatsz, javaslok egy matrónát, aki egészségügyi képzésben részesült, kiválóan értenek az emberi test felépítéséhez. - Én otthonosabban mozogtam a lerombolásában, vagy legalábbis az amortizálásban. Nem vettem róla tudomást, hogy valószínűleg egészen más okból hagyta el a száját a káromkodás, ha egy diákról lenne szó, biztos jobban felháborított volna. Az alattam elterülő férfi azonban közel sem emlékeztetett egy tizenévesre. Vagyis nagyon reméltem, mert ellenkező esetben elkezdtem volna aggódni az itteni kölykök étrendje miatt. - Igazán vicces, azonban ha valóban ez lenne a helyzet, a hátad nem bírta volna ki a közel egy tonnás tömeget, ami rád nehezedne. Vagy arra célzol, hogy kövér vagyok, hogy ezzel sérts meg? - Húztam el a számat, akit ilyen könnyű megbántani, az meg is érdemli. - Bár, ha úgy érzed, hogy a szagod vonzhat egy hegyi trollt, akkor lehet valóban jobb ötlet lenne, hogy leszálljak rólad… - Miért megyek bele ebbe a gyerekes adok-kapokba? Jó, nem is kérdés, mindig belemegyek. - Elengedlek, de muszáj figyelmeztesselek, egyetlen rossz mozdulat, és ismét a földön találod magad! - Lassan engedtem a szorításon, és felálltam a hátáról, hogy legalább valamennyire összeszedhesse magát. - Nos, mit is keresel engedély nélkül az iskola birtokán, ami vadvédelmi terület? - Fontam össze mellkasomon kezeimet, várva a válaszra.
Teljesen hidegen hagytak a világ drámái, legyen az társadalmi, politikai vagy bármi más, mondjuk ötletem sincs, min lehet még kollektíven sipákolni. Éppen ezért nem is gondoltam arra, hogy milyen állapotok uralkodhatnak itt, a kastély falain belül. Ha nem ismerném Ollivandert, a gyilkosságról sem hallottam volna, csak ő elpanaszolta nekem, hogy mekkora parasztok voltak az aurorok és milyen csúnyán bántak a lányával, aki meg sem érdemelte, mivel semmi köze nem volt a történtekhez. Előbbivel még egyet is értettem, már bocsi, Artemis, de a legtöbb auror nem a kedvességéről híres, ékes példája apám. Azonban azt nem gondoltam volna, hogy gyerekekkel is képesek így viselkedni... Mindenesetre fogalmam sem volt róla, hogy mennyire felforgatta a diákok és a tanárok életét az egész ügy, persze ennek az egyetlen oka az ignoranciám volt. Athene sem emlegette, bár ő tudtommal nem folyt bele az eseményekbe, azért csak szólt volna róla, ha egy nemi erőszaktevő megölésével vádolják. Úgyhogy még vele sem beszéltem ezekről, márpedig rajta kívül senkit nem ismertem az iskola falain belül, akitől hallottam volna a részleteket. Mindezek ellenére elég lett volna némi empátia részemről ahhoz, hogy sejtsem a helyzet súlyát, csak sajnos nem tudott megmozgatni ezeknek az embereknek a nyomora. Ez van. Itt kötöttem ki tehát, kiszolgáltatottan, hála a nemtörődömségemnek, de sokkal inkább annak, hogy McGalagony professzorasszony tanerőfelvételi módszerei még Albus Dumbledore megkérdőjelezhető választásait is felülmúlják. Mégis ki akarna egy hegyi trollt a gyerekek közé? - Rettentő humoros itt valaki -forgattam a szemem, mert másra nem igazán voltam képes ebből a kellemetlen pozícióból. Talán ezt sem látta, sőt, nagyon reméltem, hogy nem látja, mert egész biztosan nem tetszett volna neki. Már most biztos voltam benne, hogy egy igazi diktátorral van dolgom. Hamar feladtam a küzdelmet, mert minél jobban vergődtem, annál közelebb éreztem magam egy csigolyatöréssel egybekötött fulladásos halálhoz. Valahogy így működnek a nyúlcsapdák is, nem igaz? - Husikám, azt sem tudom, hogy nézel ki, mert azelőtt rám támadtál, hogy lehetőségem lett volna rád nézni. Felőlem egy rúd szalámi is lehetsz. -Elégedetlenül morgolódtam a figyelmeztetésére. Mintha bármit is akartam volna tenni... Eddig sem csináltam semmi rosszat, csak a tavat néztem, roppant fenyegető viselkedés. Biztos látta rajtam a szándékot, hogy bele akarok húgyozni egy sellő szájába. Mély levegőt vettem, ahogy leszállt rólam, a tüdőm azt hiszem, zokogott örömében. Pár másodpercre ott maradtam a földön, mielőtt feltápászkodtam volna, elégedetlenül söpörve le magamról a koszt, ami a ruhámra tapadt. - Nem engedély nélkül vagyok itt, bár ezt elmondhattam volna már percekkel ezelőtt is, ha nem képzeled magad ninjának -grimaszoltam. -Az igazgatónő kérésére javítottam meg egy sérült festményt, azt hoztam vissza a kastélyba.
