Finite Incantatem



 
Finite Incantatem
◇◈ We've all got both light and dark inside us ◈◇
Canon
és
keresett
karakterek

Flora & Fabien 2018/19-es tanév ~ we rise by lifting others

Anonymous



Flora & Fabien 2018/19-es tanév ~ we rise by lifting others Empty
Vendég
Hétf. Júl. 20, 2020 9:25 pm

Fabien & Flora

A cserediákok érkezése mindig izgalommal tölt el, hiszen sose tudom, hogy kik érkeznek hozzánk, ahogy jelen pillanatban azt sem tiszta még, kinek fogok segíteni. Korábban nem vettem részt ilyenen, most mégis kedvet kaptam ahhoz, hogy mentora legyek egy új diáknak.
Az emberek között az öcsémre sandítok, aki éppen a haveri társaságát szórakoztatja. Még innen is látom a heves gesztikulálását, amely csak akkor csillapodik le, amikor bevezetik a terembe az új diákokat.
Kíváncsian pillantok végig rajtuk: van köztük egy szélesvállú, kopasz srác, akiről biztosra veszem, hogy valahonnan Kelet-Európából érkezett közénk. Nem tartom magam előítéletesnek, mégis úgy érzem, hogy nem jönnénk ki jól egymással. Mögötte egy kék hajú lány lépdel talán még az előbbi srác vállánál is szélesebb vigyorral, arra sem vette a fáradtságot, hogy egyenruhába bújjon, így ha nem látnám a felsőjén található amerikai zászlós mintát, akkor nem tudnám hova sorolni őt. Érkezik még két fiú, akiknek a megjelenése sokkal visszafogottabb. Lehet, hogy velük nagyon jól kijönnék, mert olyan békésnek tűnnek, mint magam. Őket követi egy csinos lány, akit szívesen körbevezetnék a kastélyunkban, de azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, mert a mögötte lévő srác le sem veszi a tekintetét a lány fenekéről.
Csendben szemlélem, ahogy felsorakoztatják őket, és egyesével kilövik az ezüstnyilaikat. Egykor nagyon izgatott voltam, amikor én estem át a beosztási ceremónián, most már csak udvarias tapssal üdvözöljük a cserediákokat azoknál az új házaikhoz tartozó asztaloknál.
A miénkbe a korábban kiszemelt lány és a két nyugodtabb természetű srác kerül. Kíváncsian szemlélem őket, viszont annyira távol ülnek tőlem, hogy nincs alkalmam bemutatkozni. A vacsora viszonylagos csendben telik az igazgató beszéde után fel is állok, és csatlakozok a házvezetőmhöz, aki egy mappát nyújt át nekem. Nem én vagyok az egyetlen, hiszen idén elég sokan jelentkeztünk arra, hogy segítsük az újak beilleszkedését.
Két háztársam társaságában elhagyom a termet, és ahogy a tanárok ígérték, elfoglaljuk a helyeinket a bejárati csarnokban. Ekkor lesek bele a mappába, hogy megtudjam a mentoráltam nevét. Az első lap tetején gyönyörű kézírással a következő név áll: Flora Travers.
Akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra a neve láttán, ha a szülei ennyire természetbarátok, akkor rossz ember nem lehet. Becsukom az információkat tartalmazó mappát, lesöpröm az egyenruhámról az esetleges morzsákat, aztán a pálcámmal felírom a mentoráltam nevét a levegőbe. A többiek hasonlóan tesznek, így felettünk hamarosan féltucat név ragyog.
A vacsora véget ér, így kész diáksereg áramlik ki a csarnokból, én azonban kivételesen nem sorolok be közéjük. Még elcsípem a tömegből az öcsém idióta vigyorát, ahogy a felettem lebegő névre mutat, de nem reagálok rá. A tekintetemmel azt a lányt keresem, aki korábban az asztalunkhoz került.
− Mademoiselle Travers? – szólítom meg mosolyogva azt a cserediákot, akit a mentoráltamnak vélek, ha kell bemutatkozásnál enyhén meghajolok, és kezet csókolok neki. Talán kissé idejét múlt szokás, mégis előszeretettel alkalmazzuk a Beauxbatonsban.
− Üdvözöllek a Beauxbatons Mágusakadémián! Engem Fabien Villiersnek hívnak, én leszek a mentorod, hogy könnyedén eligazodj az iskolánkban, és hamar beilleszkedj a diákok közé – automatikusan köszöntöm őt franciául, bár ügyelek arra, hogy ne beszéljek túlságosan gyorsan. Mi több, meg is kérdezem, hogy miként boldogul a nyelvünkkel, s ha szükséges, akkor szívesen átváltok angol, illetve német nyelvre. Nem szeretek azokat a nyelvek használni, de egyértelműen népszerűbbek a franciánál a cserediákok körében. A kezemben még mindig a mappáját szorongatom, s lopva körbe pillantok, hogy a többi mentor miként boldogul. Ahogy elnézem, mindenki megtalálta a maga párját.

Vissza az elejére Go down
Anonymous



Flora & Fabien 2018/19-es tanév ~ we rise by lifting others Empty
Vendég
Szer. Aug. 05, 2020 9:43 pm


meet
FABIEN & FLORA


Nem gondoltam volna, hogy az utazás pillanatában nehéz szívvel veszem tudomásul, hogy végül nem a Roxfort expresszre szállok a többiekkel, hanem egyenesen Franciaországig utazom. Egészen a megérkezésem pillanatáig az lebegett a szemeim előtt, hogy talán mégsem kellene itt lennem és hogy a francia nyelv nem is megy annyira jól, hogy teljesítsek egy évet a Beauxbatonsban. Ez a rossz szájíz azonban épp csak addig tartott, míg meg nem pillantottam a kastély semmihez nem fogható épületét. Pedig a Roxfort sem semmi, de ez...
Kérdezősködtem azoktól, akik már voltak, olvastam az iskoláról, az igazgatóról és még a franciákról is, pedig kikérhetném magamnak, hogy jártam már a fővárosban, ezért ismerem mi a dörgés arrafelé. Mégis elég alázatot mutatok a cserediákprogram irányába, és igyekszem a tőlem telhető legjobb benyomást kelteni mindenkiben, akivel csak találkozom az út során. Eszembe jut bátyám óvó tekintete, és az a néhány szó, amit búcsúzóul mondott nekem, na meg persze az ösztönös fenyegetés, miszerint ne hozzak haza francia sógort neki.. Nos, ettől azt hiszem nem kell tartania. A búcsú pillanataiban csak anyát hiányolom és a biztató szavait, amiket apámtól sosem kapnék meg... Nos, még szerencse, hogy Egerton a maga furcsa módján felismerte, hogy mennyire hiányzik anya és próbál a bátyámként jól teljesíteni. Eddig mondjuk sikerült is neki..
Nem vagyok túl bőbeszédű a többi újonccal, én inkább csendben vagyok, de lelkesen pislogok körbe és le merem fogadni, hogy nem tudom eléggé leplezni a lenyűgözöttségemet, mikor megpillantom a nimfákat a kastély kertjében, ahogy messziről üdvözölnek minket. Nem én vagyok az egyetlen, aki reflexből visszainteget nekik..
Néhány társammal ellentétben én adok a látszatra, így tetőtől talpig felöltöztem az új egyenruhámba, ami sokkal kényelmesebbnek bizonyult, mint a már megszokott talárom. De azért bevallom, egy kicsit hiányzik, hogy nem takarja tetőtől talpig fekete köpeny a testemet. McGalagony igazgatónő biztosan nem osztozna a véleményemben, ha megmondanám neki, hogy sokkal könnyedebb viseletet is beiktathatna a házirendbe. És mondjuk lehetne kék, lehetne ilyen selymes anyaga és... Oké, a kalaphoz nem ragaszkodnék. De a kék ruha, a pelerinnel és a sötét harisnyával úgy áll, mintha ízig-vérig beauxbatons-ös diák lennék. Még a szemeim kékjét is kiemelik.
- Tudod, illett volna átöltöznöd.. - jegyzem meg halkan, angolul a lánynak, aki mellett kikötök, míg az aulában várakozunk. Láthatóan őt nem zavarja, hogy nem a megfelelő öltözetben fog bevonulni. Ami engem illet, nos, én csak attól rettegek, hogy valami balul sül el a beosztási ceremónián. Nálunk ugyanis semmit sem kell produkálni, elég néhány perc a Teszleg süveggel a fejünkön és máris üdvözölhetjük az új háztársainkat. De mindvégig azzal nyugtatom magam, hogy nem lehet nehezebb kilőni egy ezüst nyilat, mint kivédeni MacNamara kvaffját. Végül így is lesz, szerencsére nem sülök fel az első próbálkozásnál és vakító zöld fény jelzi, hogy már nem csak Griffendéles vagyok.
Őszintén szólva nem sokat tudok arról, hogy mit jelent a Bellefeuille ház tagjának lenni, de látszólag mindenki örül annak, hogy ide kerültem, az asztal mellől felém pillantó arcok pedig szinte egytől-egyig barátságosak, így lelkesen ülök le közéjük és mosolyodva mutatkozom be a szomszédaimnak.
A vacsorával voltak előzetes fenntartásaim, de szerencsére gondoltak azokra is, akinek a francia konyha nem áll túl közel a szívükhöz. Több újdonságot is megkóstoltam és csak megjegyzem, hogy Avis tök idióta volt, mikor azzal poénkodott, hogy egy évig csigán fogok élni. Azt bezzeg senki nem mondta, hogy ennyi gondjuk lesz azzal, hogy helyesen kimondják a nevemet. Pedig a Travers még nem is olyan bonyolult.
Vacsora végeztével bizonytalan léptekkel indolok meg a többiekkel a kijárat irányába. Azt az információt kaptam előzetesen, hogy várni fognak ránk és ha minden igaz, akkor ez nem csak a mai napra értendő, hanem az elkövetkező néhány hétre. Ebben mondjuk annyira nem is különbözik a két iskola. Vagy... mégis? Nálunk nincsenek ilyen helyes srácok, az biztos...
- Oui, s'il te plait appelle moi Flora.. - mosolyodok el a nevem láttán, majd viszonzom az üdvözlést egy apró pukedlivel és még a szoknyám szélét is megemelem hozzá. Ilyen fogadtatásra nem számítottam, úgyhogy kell néhány másodperc, mire felocsúdok a csodálkozásból. Majd egyszer megtanítom őt is kimondani a nevemet.
- Nagyon köszönöm, itt minden annyira... Csodaszép.. - keresem a szavakat, nem csak azért mert hirtelen kell hozzászoknom a francia nyelv folyamatos használatához. Még mindig csak kapkodom a fejemet. Persze arra azért szakítok időt, hogy előre is elnézést kérjek, ha valami butaságot találok mondani az ő nyelvén, de elutasítom az ajánlatát. Angolul tudok beszélni otthon, illetve fogok jónéhány levelet írni a következő napokban az élménybeszámolóról, a francia tudásom viszont csak és kizárólag akkor tud fejlődni, ha megerőltetem magam. Bevallom az igazgatónő beszédét nem sikerült teljesen megértenem.
- Van valami, amire érdemes odafigyelnem? Vagy esetleg valamilyen tanácsod? - kérdezem lassan egymás után, még olykor megfontolva a szavakat, de nem sietek sehová. Ahogy pedig a diákok többsége elvonul, én is lelkesebb arcot tudok vágni. Imádok színészkedni, de egész este éreztem magamon a kíváncsi pillantásokat, hosszú volt ez a színdarab.

Vissza az elejére Go down
 Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:

Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: