Flora & Fabien 2018/19-es tanév ~ we rise by lifting others
Vendég
Hétf. Júl. 20, 2020 9:25 pm
Vendég
Szer. Aug. 05, 2020 9:43 pm
Nem gondoltam volna, hogy az utazás pillanatában nehéz szívvel veszem tudomásul, hogy végül nem a Roxfort expresszre szállok a többiekkel, hanem egyenesen Franciaországig utazom. Egészen a megérkezésem pillanatáig az lebegett a szemeim előtt, hogy talán mégsem kellene itt lennem és hogy a francia nyelv nem is megy annyira jól, hogy teljesítsek egy évet a Beauxbatonsban. Ez a rossz szájíz azonban épp csak addig tartott, míg meg nem pillantottam a kastély semmihez nem fogható épületét. Pedig a Roxfort sem semmi, de ez... Kérdezősködtem azoktól, akik már voltak, olvastam az iskoláról, az igazgatóról és még a franciákról is, pedig kikérhetném magamnak, hogy jártam már a fővárosban, ezért ismerem mi a dörgés arrafelé. Mégis elég alázatot mutatok a cserediákprogram irányába, és igyekszem a tőlem telhető legjobb benyomást kelteni mindenkiben, akivel csak találkozom az út során. Eszembe jut bátyám óvó tekintete, és az a néhány szó, amit búcsúzóul mondott nekem, na meg persze az ösztönös fenyegetés, miszerint ne hozzak haza francia sógort neki.. Nos, ettől azt hiszem nem kell tartania. A búcsú pillanataiban csak anyát hiányolom és a biztató szavait, amiket apámtól sosem kapnék meg... Nos, még szerencse, hogy Egerton a maga furcsa módján felismerte, hogy mennyire hiányzik anya és próbál a bátyámként jól teljesíteni. Eddig mondjuk sikerült is neki.. Nem vagyok túl bőbeszédű a többi újonccal, én inkább csendben vagyok, de lelkesen pislogok körbe és le merem fogadni, hogy nem tudom eléggé leplezni a lenyűgözöttségemet, mikor megpillantom a nimfákat a kastély kertjében, ahogy messziről üdvözölnek minket. Nem én vagyok az egyetlen, aki reflexből visszainteget nekik.. Néhány társammal ellentétben én adok a látszatra, így tetőtől talpig felöltöztem az új egyenruhámba, ami sokkal kényelmesebbnek bizonyult, mint a már megszokott talárom. De azért bevallom, egy kicsit hiányzik, hogy nem takarja tetőtől talpig fekete köpeny a testemet. McGalagony igazgatónő biztosan nem osztozna a véleményemben, ha megmondanám neki, hogy sokkal könnyedebb viseletet is beiktathatna a házirendbe. És mondjuk lehetne kék, lehetne ilyen selymes anyaga és... Oké, a kalaphoz nem ragaszkodnék. De a kék ruha, a pelerinnel és a sötét harisnyával úgy áll, mintha ízig-vérig beauxbatons-ös diák lennék. Még a szemeim kékjét is kiemelik. - Tudod, illett volna átöltöznöd.. - jegyzem meg halkan, angolul a lánynak, aki mellett kikötök, míg az aulában várakozunk. Láthatóan őt nem zavarja, hogy nem a megfelelő öltözetben fog bevonulni. Ami engem illet, nos, én csak attól rettegek, hogy valami balul sül el a beosztási ceremónián. Nálunk ugyanis semmit sem kell produkálni, elég néhány perc a Teszleg süveggel a fejünkön és máris üdvözölhetjük az új háztársainkat. De mindvégig azzal nyugtatom magam, hogy nem lehet nehezebb kilőni egy ezüst nyilat, mint kivédeni MacNamara kvaffját. Végül így is lesz, szerencsére nem sülök fel az első próbálkozásnál és vakító zöld fény jelzi, hogy már nem csak Griffendéles vagyok. Őszintén szólva nem sokat tudok arról, hogy mit jelent a Bellefeuille ház tagjának lenni, de látszólag mindenki örül annak, hogy ide kerültem, az asztal mellől felém pillantó arcok pedig szinte egytől-egyig barátságosak, így lelkesen ülök le közéjük és mosolyodva mutatkozom be a szomszédaimnak. A vacsorával voltak előzetes fenntartásaim, de szerencsére gondoltak azokra is, akinek a francia konyha nem áll túl közel a szívükhöz. Több újdonságot is megkóstoltam és csak megjegyzem, hogy Avis tök idióta volt, mikor azzal poénkodott, hogy egy évig csigán fogok élni. Azt bezzeg senki nem mondta, hogy ennyi gondjuk lesz azzal, hogy helyesen kimondják a nevemet. Pedig a Travers még nem is olyan bonyolult. Vacsora végeztével bizonytalan léptekkel indolok meg a többiekkel a kijárat irányába. Azt az információt kaptam előzetesen, hogy várni fognak ránk és ha minden igaz, akkor ez nem csak a mai napra értendő, hanem az elkövetkező néhány hétre. Ebben mondjuk annyira nem is különbözik a két iskola. Vagy... mégis? Nálunk nincsenek ilyen helyes srácok, az biztos... - Oui, s'il te plait appelle moi Flora.. - mosolyodok el a nevem láttán, majd viszonzom az üdvözlést egy apró pukedlivel és még a szoknyám szélét is megemelem hozzá. Ilyen fogadtatásra nem számítottam, úgyhogy kell néhány másodperc, mire felocsúdok a csodálkozásból. Majd egyszer megtanítom őt is kimondani a nevemet. - Nagyon köszönöm, itt minden annyira... Csodaszép.. - keresem a szavakat, nem csak azért mert hirtelen kell hozzászoknom a francia nyelv folyamatos használatához. Még mindig csak kapkodom a fejemet. Persze arra azért szakítok időt, hogy előre is elnézést kérjek, ha valami butaságot találok mondani az ő nyelvén, de elutasítom az ajánlatát. Angolul tudok beszélni otthon, illetve fogok jónéhány levelet írni a következő napokban az élménybeszámolóról, a francia tudásom viszont csak és kizárólag akkor tud fejlődni, ha megerőltetem magam. Bevallom az igazgatónő beszédét nem sikerült teljesen megértenem. - Van valami, amire érdemes odafigyelnem? Vagy esetleg valamilyen tanácsod? - kérdezem lassan egymás után, még olykor megfontolva a szavakat, de nem sietek sehová. Ahogy pedig a diákok többsége elvonul, én is lelkesebb arcot tudok vágni. Imádok színészkedni, de egész este éreztem magamon a kíváncsi pillantásokat, hosszú volt ez a színdarab.