What about us?

Már egyetlen perc alatt is rengeteg minden történhet, hát akkor fél év alatt meg pláne. Rengeteg olyan dolog, amiről sosem gondoltam volna, hogy bármikor is megtörténhet velem... erre tessék. Most mondanám, hogy azért, mert normálisan álltam az élethez, de... hahó, rólam van szó. Az valahogy nem működik, soha nem is működött. A szüleim vagy a fentiek valamit nagyon elcsesztek, mikor készültem. Hát, van egy hírem, még ha nem is tudom egyértelműen behatárolni, hogy most jó - e, avagy sem. Nézőpont kérdése, de az biztos, hogy tény: tudjatok rá! Meg persze én is, mert én sem tudok ellene mit tenni.
Viszont nem igazán értem, hogy most mi a fenéért gondolkozom ilyeneken, amikor már egyáltalán nem kellene ilyeneken agyalnom. Oké, értem én, hogy nálam nincs olyan, hogy nem, de azért mégiscsak...
Direkt szóltam anyának, hogy ha lehet, akkor most legyen kevésbé minisztériumi munkatárs, és inkább anya, mert arra lenne szükségem, ugyanis hamarosan megérkezik Ziggy, és nem szeretném, ha elővenné a karvalynézését. Már anya, nem Ziggy, persze. Te jó Merlin! Ebbe is fura belegondolni, hogy ők ketten találkoznak... jaj basszus, mi lesz itt! Még belegondolni is fura, úgyhogy nem, egyelőre nem is akarok. Az már más kérdés, hogy anya valószínűleg megint figyelmen kívül hagyja a kérésemet, miszerint: ne, ismétlem ne legyen annyira fontoskodó minisztériumi munkatárs, mint egyébként. Valamint ne, ne akarjon átmacskásodni, mert akkor olyat teszek, amit nem szoktam: kiteszem, hogy végezze a dolgát. Macskaként. Nem szép dolog, de a helyzet sem túl szép, úgyhogy... anya, nagyon szépen kérlek, viselkedj! Már csak abban reménykedek, hogy én se csinálok semmi idiótaságot... bár, engem ismerve valószínűleg hozom a formám. De az meg már senkit nem fog meglepni. Mert van, ami nem változik. Na jó, ez most éppen változhatna, nagyon örülnék neki... Tessék mondani: eltűnhetek, hogy ne idegeskedjem túl, meg végig az egészet?

love is strong

persze, hogy ideges vagyok. bár igazából boldognak kéne lennem, pillangónak kéne repkedniük a gyomromban, meg ilyenek, mikor nyáron megyek a barátnőmhöz azért, hogy bemutasson a családjának. mondjuk arra még nagyon nem készítettem fel, hogy nem csak egy hetet fogok náluk tölteni, de majd szépen lassan beadagolom neki, hogy éppen nem olyan rózsás a viszony, mint volt és… igazából sajnálom Luisét. sajnálom azért, mert azt gondolja, hogy éppen milyen jó kettőnknek, mennyire boldogok vagyunk – ami egy részről bizony így is van egyébként – de másrészről pedig ott motoszkál a fejemben az, amit anyám ültetett el benne. hogy ez a lány nem hozzám való. ha csak öltük egymást négy éven keresztül, majd pont akkor fogjuk máshogy csinálni, amikor éppen együtt vagyunk? ugyan kérlek, hiszen én próbáltam megmagyarázni anyámnak, én esküszöm próbáltam! de nem, nem akarta. sőt. még meg is fenyegetett, hogy elátkoz, ha nem fogom be a számat. hogy lehet valaki… hogy lehet valaki ENNYIRE egy féreg velem? miért jár rám a rúd, miért gondolom úgy, hogy nem akarok élni és miért érzem azt, hogy a világon minden, de minden összeesküdött ellenem egyébként?
tuti valami hülye tinidolog ez is. tuti azért csinálják ezt velem, mert én nem vagyok olyan hidegvérű orosz, mint Vex, vagy az anyám, vagy az apám, vagy a bátyám. de tudom, tudom hogy anyám sem hidegvérű, neki is vannak érzései. akkor miért nyomja el magában? miért viselkedik úgy, ahogy? nagyot sóhajtok, ahogy végre elbúcsúzom tőle a Brugiére birtok előtt és igazából két nagyobb táskával a vállamon, egy cigarettával ajkaim között kezdek lépkedni befelé. üres minden, senki nem vár rám. hümmögök egyet ezen, majd inkább csak tovább sétálok, miközben meg-meg állok, hogy egy nagyobb slukk cigarettát szívjak. mindenesetre furcsa, mindenesetre jó érzéssel tölt el, hogy végre nem a rideg birtokon kell lenni, az hogy a családom pedig jó messze van tőlem, sokkal inkább felemelőleg hat rám is, mint az, hogy a közelben lennének.
- öh, jó napot! – pillantok a velem szemben álló Luise szüleire – gondolom ők azok, hiszen a megszólalásig hasonlítanak lányukra – vagy éppen fordítva igazából. kényszeredett mosolyra futja tőlem és egyik lábamról a másikra állok, miközben a cigaretta ugyan már nem ég a kezemben, mégis árad rólam, hogy most nyomtam el egy cigit. - szia Luise! lenni ma is csodálatos gyönyörű. – ha engedi, egy nagyon gyors puszit nyomok az arcára, mikor meglátom előlépni, de éppen annyira a szája sarkába, hogy biztosítsam, nem felejtettem el semmit, vagy ilyesmi. - a nevem lenni Ziggy Yanovich, én örül hogy találkozni önök, sokat hallani már maguk. – kicsit szabadkozó mosoly és pillantás is látszik az arcomon, de elmúlik, ahogy beljebb lépek és körülnézek. - ó te kurva életbe! ez lenni gyönyörű! – a káromkodást oroszul ejtettem meg, így remélem hogy nem értenek az anyanyelvemen, mert akkor eléggé égni fogok, de a gyönyörű már a hibás angolommal hangzott el. megfogom Luise kezét és boldogan pillantok rá. azt hiszem, most kivételesen… tényleg jó minden?