Lyra & Cassia

Kedd Júl. 14, 2020 2:45 pm

Cassia & Lyra

Ritka alkalmak egyike, amikor Laurence nincs elfoglalva a minisztériumi munkájával, és még akad ideje velem is tölteni egy keveset. Mindig is felnéztem rá, gondoskodó báty, határozott célokkal, és egy bebiztosított jövővel. Mindig a maximálisat nyújtotta mindenben, száz százalékig kitartott a saját elképzelései mellett, és az eredmények magukért beszélnek. Büszke vagyok rá, és szeretném támogatni őt abban, amit kitűzött célt maga elé, ahogy ő is mindig támogatta az én álmomat. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokat segített abban, hogy túl tudjam tenni magamat a testvérünk halálán. Részben kicsit a mai is ilyen. A nyarakat a kúria falain belül igen csak nehezen viseltem. Gyakran inkább elutaztam Franciaországba az édesanyám szüleihez, családjához, ha meg az egész család ráért, akkor együtt mentünk el valamelyik nyaralónkba. Most viszont pont egy olyan üresjárat volt, ami miatt bent ragadtam a négy fal között. Nem is igazán tudtam mit kezdeni magammal, nem tölthettem minden időmet a Szent Mungoban, ugyanis azt a szüleim nem igazán szerették. Szerintük így is túlhajszolom magamat. Ezt én erősen tagadom, az ispotály majdnem olyan a számomra, mint egy második otthon, az ott töltött idő igenis értékes a számomra. Természetesen nem fogok emiatt szembemenni a szüleim akaratával. Tudom, hogy csak a legjobbat akarják nekem, ezért is igyekszem minél több időt otthon tölteni, hogy lássák, hogy pihenek.
- Sziasztok! köszönök előre a testvérpárnak, akiket elég hamar, és még annál is könnyebben ki lehet szúrni a tömegből. Rosierék. Apa és a bátyám rendkívül jó kapcsolatot ápolnak velük, a közös nézeteik és céljaik pedig úgy érzem, csak erősítik ezt a kapcsolatot. Én személy szerint sohasem ápoltam túl szoros kapcsolatot velük. Mindketten fiatalabbak voltak nálam, valahogyan egyikükkel sem mozogtam közös társaságban, a Mardekárosat leszámítva. A bátyám, Laurence és Lyra bátyja, Barrington sokkal inkább álltak közel egymáshoz. Mindketten a Minisztériumban dolgoztak, támogatták egymást, hogy semmiképpen se essenek ki az adott miniszter kegyeiből. Ugyanis az, hogy halálfalók gyermekei bekerültek ennek a kormánynak az irányítása alatt, már magában csoda volt. Most is,a hogy köszöntötték egymást, valami halaszthatatlan munkaügyi dologra hivatkozva félre is vonulnak, magunkra hagyva minket. - Édesapám mesélte, hogy eljegyeztek, gratulálok. Equinox-szel egy évfolyamban voltunk, elég normális volt, bár ha jól emlékszem, akkor a Hugrabugba került... - elgondolkozom egy pillanatra. Eredetileg csak szerettem volna valamit feldobni, hogy el tudjunk kezdeni beszélgetni, de kicsit bizonytalan vagyok, hogy mit is kéne mondanom Carrow-ról. Maga a Carrow család elég nehéz eset, viszont Equinox abszolút nem tűnt balhés gyereknek.

•

Kedd Júl. 14, 2020 7:06 pm

Cassia & Lyra

Azt hiszem, sikeresnek könyvelhető el a kis kiruccanásom Barryvel. Milyen kár, hogy foglalt vagyok, mert a minisztériumi ember fia, akinek bemutatott, igazán kedvemre való személyiség. Nem csak látványra, hanem a felfogása és az életvitele is hasonlít a miénkéhez. Megpróbálhattam volna az ujjam köré csavarni, és egy kicsit elszórakozni vele, de tekintve, hogy a fickó a bátyám kollégája, így nem vethetem ki a hálómat a fiára. Pedig igazán megnézném Equinox arcát, ha a sráccal az oldalamon látogatnám meg a csodálatos munkahelyén! Biztosan értékelné. Végül is nem szólhatna semmit, hiszen nem Carrow, mint tudjuk ő a Bacchusban Yaxley, tehát semmi köze ahhoz, amit csinálok.
Épp a főutcán sétálunk, hogy egy hopponáláshoz alkalmat keressünk, elvégre neki vissza kellene térnie újdonsült feleségéhez, engem pedig várnak a kicsikéim, hiszen ma házimanót ígértem vacsorára. A sors viszont teljesen másképpen dönt a délutáni programunk kapcsán, hiszen régi családi ismerősökbe botlunk. Egyből elbűvölő mosolyt varázsolok az arcomra.
− Hello. Rég találkoztunk! – köszöntöm őket vidáman, mintha ténylegesen örülnék a találkozásnak, de mindez zseniálisan felépített színjáték. Mit is mondott az a mugli író? „Színház az egész világ?” Nos, én inkább sakktáblaként tekintek a világra, de ettől függetlenül képes vagyok szerepekbe bújni.
− Laurence, Barry mesélte, hogy neked is sikerült elhelyezkednek a Minisztériumnál. Gratulálok – fordulok először a fiú felé, hiszen a testvérem jóvoltából időnként csurran-cseppen némi információ a Minisztériummal kapcsolatban, én pedig mellette vagyok, hogy begyűjtsem ezeket az apró morzsákat, és elraktározzam őket olyan szituációkra, mint a mostani is.
− Cassia, és te hogy érzed magad a Szent Mungóban? – érdeklődök, bár a mai napig nem értem, hogy miként lehet ott dolgozni. Egyszerűen belőlem hiányzik az, hogy beteg embereknek akarjak segíteni. Az egyetlen segítségnyújtási forma, amit ajánlani tudok nekik az egy visszatéríthetetlen jegy lenne a túlvilágra. Kegyetlen lennék? Talán. De a természetes szelekció ellen felesleges lenne küzdeni. A gyenge meghal, az erős túléli. Ez az élet körforgása mióta világ a világ.
Laurence a fivéremmel távozik, így kettesben maradok Cassiával, aki egyből a tárgyra tér. A mosolyom továbbra is nyájas marad, de a gondolataim már korántsem árulkodnak kedvességről.
− Köszönöm! Alig várom már az esküvőt! Igen, a Hugrabugba járt, igazán szerencsés vagyok vele– Továbbra is fenntartom az álcámat és kontroll alatt tartom az arcvonásaimat, holott nagyon szívesen elpanaszolnám, hogy Equinox minden, csak éppen nem normális. Legalább is, az én igényeimnek nem kifejezetten felel meg egyes helyzetekben. Pedig még élénken él bennem a Bacchusban való találkozásunk, csakhogy legnagyobb bánatomra az esetek többségében nem úgy viselkedik, ahogy elvárnám.
− Mit szólnál hozzá, hogy amíg várunk, addig beülnénk valahová? – ajánlom fel, elvégre semmi kedvem nincs itt ácsorogni, és ki tudja, hogy a fivéreink mikor méltóztatnak visszajönni. Inkább Cassiába karolunk, és mióta közösen eldöntjük, hogy hova menjünk, elindulok vele.
− Közben pedig elmesélhetnéd, hogy veled mi újság. Olyan rég hallottam felőled! − futom a szokásos, tapogatódzó köröket, amikkel minél több információt húzhatok ki másokból. Mások udvarias érdeklődésnek hihetik, én pedig továbbra is játszmaként fogom fel. Ki tudja mikor lenne szükség arra, hogy megszorongassuk egy kicsit a Shafiq családot…

Pént. Júl. 31, 2020 7:36 pm

Cassia & Lyra

Legnagyobb meglepetésünkre a Rosier testvérpárba botlunk, ami már kevésbé meglepő, hogy mindketten megállunk, hogy üdvözöljük a másikat. Laurence számára ez csak természetes, hiszen Barrington egy fontos kapcsolat a Minisztériumon belül, arról nem is beszélve, hogy a két család jóbaráti viszonyt ápol, már csak a vértisztaság kedvéért is. Őszintén szólva, megkönnyebbültem, amikor megkaptuk a meghívót Barrington esküvőjére. Számomra félő volt, hogy a korra való tekintettel esetleg ő legyen jegyesemül kiválasztva. Elvégre, ha azt nézzük, a Shafiq család már egy ideje nem házasodott Rosier-ekkel. Ilyen szempontból mindenképpen jó eséllyel indultak, hiszen az esetleges betegségek elkerülhetőek lettek volna.
- Igen, köszönöm, Lyra. A bátyád nagyszerű kolléga, úgy érzem együtt még sokra vihetjük a Minisztériumban... felelte a bátyám Lyrának, egyértelműen célozva a két család összefogására, az általuk helyesnek talált világnézetre. Én csak mosolygok, mint eddig is, most sem érné meg szót emelnem, akármennyire is látom másképpen a dolgokat. Tudom, hogy a változás pont nem a Rosier és Shafiq család körein belül fog megtörténni. Laurence és apa is túl elfogult a vértisztaságot illetőleg. Nem látják, hogy ez már a végét hozta nem egy másik családnak is. Bár tudom, hogy ők nem ezért dolgoznak, mégis félek, hogy rossz vége lesz.
- Köszönöm kérdésed, kellemesen. A többi gyógyító rendkívül kedvesek, és sokat segítenek az előrehaladást illetőleg is a tanulmányaimban. - Sosem tudtam eldönteni, vajon mennyi őszinteség szorul az ilyen szavakba. Tudom jól, hogy a társadalmunk felsőbb rétege erősen megkérdőjelezhető, ha bizalomra és őszinteségre kerül sor. Ténylegesen még nem volt szerencsém megtapasztalni, de ezzel kapcsolatban anya sok mindenre megtanított, ami a túléléshez szükséges. Mint nő, főleg. Bár messzemenőleg nem megy még olyan jól a műmosoly, s talán soha nem is fog, mint Lyra-nak, de legalább képes vagyok megállni ezen az ingoványos talajon, egyensúlyozva a családomét és a saját értékeimet elválasztó pengén. Tudom, hogy nem szabad egyik oldalra sem húznom, de néha félek, hogy a pártatlanság sem megfelelő módszer. Kíváncsi vagyok, Daffy mit tenne.
- Meghiszem. Kijelölésre került már az időpont, vagy még egyeztet a két család? Őszintén szólva semmi kétségem nincs afelől, hogy gyönyörű menyasszony leszel. Néha elgondolkozom, vajon Equinox mivel érdemelt ki téged. - Halkan kacagok, a szám elé téve a kezemet, hogy ne legyen olyan feltűnő. Nem tervezek kitűnni a tömegből. Őszintén szólva, kicsit jobban örültem volna, ha a bátyám nem hagy kettesben Lyra-val. Nem vagyok a legjobb, ha bájcsevejről van szó. Márpedig úgy érzem, Lyra pont az az eset, aki mindent megtesz a látszat kedvéért. Bár, melyik aranyvérű sarj nem? Még én is próbálkozom, még ha visszafogottabban is, akármennyire nem élvezem.
- Ez kiváló ötlet. Egy sarokkal arrébb van egy igazán kiváló cukrászda, nem tudom mennyire vagy oda az édes dolgokért, de ha mégsem, akkor is vannak olyan termékeik, amiket külön kevesebb cukorral készítettek. A kávé pedig, amit felszolgálnak mindig rendkívüli aromával rendelkezik… - kezdek el csacsogni, amint túlléptem a pár másodpercnyi zavaromon, ahogy belém karol. Még egy pillanatra hátra tekintek a vállam felett, csak éppen látom, ahogy a bátyjaink teljesen eltűnnek a tömegben, így magamat azzal bíztatom, hogy legalább, ha édesség lesz, tűrhetőbb lesz a várakozás is.
- Nos, leginkább lefoglalt a Szent Mungóban való munka, tudod, az akadémiára is el kellett végezni a nyári gyakorlatunkat, ahogy önkéntesként is sokat segítettem. Most viszont kivettem egy kis szünetet. Itt az ideje, hogy kiélvezzem az itthon létet, és egy kis időt töltsek a családommal is. Nem sokára tervezzük, hogy meglátogatjuk a franciaországi rokonokat is. Minden nyáron el szoktunk ott tölteni egy kis időt, édesanyámnak a mai napig honvágya szokott lenni, rendkívül hiányolja a Sète-i otthonukat. Bár el kell ismernem, a tenger gyönyörű… - felsóhajtok a mondandóm befejeztével. A francia életvitel teljesen más. Valahogy sokkal könnyebbnek tűnik, mint itthon, Angliában. Néha irigylem az unokatestvéreimet, szívesen cserélnék velük. - Na és te hogy vagy? Ugyan hallottam az eljegyzésedről, azon felül nem sok minden mást. Vannak már terveid a nyárra? Esetleg gondolkoztál te is az akadémián? Bár lehet, az az esküvő kitolásával járna, ami nem lenne olyan szerencsés… - Próbálom magamról ráterelni a szót. Őszintén szólva, nem kenyerem a beszéd, még ha nem is mutatom, kényelmetlen számomra a rivaldafény.

•

Csüt. Aug. 20, 2020 12:57 pm

Cassia & Lyra

Mosolyogva bólintok Laurence szavaira miközben a bátyám ugyanerről biztosítja a Shafiq-testvéreket. Barry olyan álnok kétszínűséggel tud viselkedni, hogy néha irigylem őt ezért. Sokkal jobbnak találom őt ebben a játékban, bár engem sem érdemes lebecsülni. Ennek ellenére a fivérem jóval gyakorlottabb az ármánykodásban, és abban, hogy jóembernek tüntesse fel magát. Én az utóbbival nem is próbálkozom, hiszen a félelemre építve vívom ki mások tiszteletét. Ki akarna rajongótábort, ha helyette retteghetnek tőle? Hiszen ha szeretnek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy egy szép napon hátba szúrnak, ellenben ha tartanak tőled, akkor nem mernek ilyesmit tenni.
− Ez igazán remek hír! Nem lehet egyszerű. Azt mondják, eléggé felelősségteljes és stresszes szakma, de igen dicséretméltó dolog, hogy segíteni szeretnél az embereknek. Hatalmas szerencséd van akkor, hogy jól kijössz a kollégáiddal – játszom meg magam, bár nem is értem miért ilyen önzetlen természet. A világnak ki kellene vetnie magából a gyengéket, a haszontalan mocskokat, ő pedig ezeket a személyeket tartja életben… Ezeket az élősködőket, akiknek létezniük sem kellene, hiszen ha egyszer már annyira gyengék, hogy maguktól életben sem tudnak maradni, akkor nincs értelme a létezésüknek.
Mindenesetre ezeket a gondolatokat egy bűbájos mosoly mögé rejtem, s talán Cassia nem is sejti, hogy milyen gondolatok járhatnak a fejemben. Ha valamit megtanultam az a véleményem megtartása lenne bizonyos helyzetekben, mint például a mostani.
− Decemberben lesz. Addig még rengeteg időnk van, de ne aggódj! Ha eljön az ideje, akkor mindenképpen megkapjátok a meghívókat, sőt, egész előkelő helyet szánok nektek az asztaloknál – mosolyodok el, bár annyira az esküvőszervezésben nem mélyültem el. Egyébként is anyám fogja a dolgok nagyrészét intézni, én jelenleg csak csendes megfigyelője vagyok az eseményeknek, és csak akkor csattanok fel, ha valami kifejezetten nem meri el a tetszésemet. Például Equinox tesze-tosza viselkedése. Azzal az őrületbe tudna kergetni néha.
− Ó, köszönöm! De biztos vagyok benne, hogy te is csodálatos menyasszony leszel majd – mosolyodok el, s bár tudom, hogy még nem nyilvános információ, mégis a rokonaimtól hallottam, hogy Cassia is hamarosan csatlakozik a köreinkbe. – Végül is, szegről-végről rokonok leszünk – jegyzem meg nevetve, utalva arra, hogy bizony Gregory az én nagyszerű unokatestvérem, akit majdnem annyira szeretek Barringtont.
− Mivel? A szüleink intézték így – kuncogok halkan. Egyébként ezzel az egész házassággal nem is lenne gond, ha a leendő partnerem időnként hajlandó férfiként viselkedni. Ettől függetlenül remekül mutatom, hogy mennyire odáig vagyok Equinoxért – vagy inkább azért a személyért, akit a Bacchusban mutatott −, és játszi könnyedséggel teszek úgy, mintha elragadtatna az egész esküvői hercehurca.
− Imádom a citromtortát, de ha az nincs, akkor biztos akad valami kedvemre való. – Ajkaimon még mindig szelídnek tűnő mosoly ül, miközben hallgatom Cassiát. – Annyira nem tartom magam kávésnak. Jobban rajongok a koktélokért, de hiszem, hogy remekül fogunk szórakozni, és akár te is mesélhetsz egy kicsit a jövőbeli terveidről – válaszolok, miközben belekarolok. Tisztára úgy viselkedek, mintha egy lányregényből szalasztott kisasszony lennék.
− Valóban, ha ennyi időt, energiát és figyelmet szánsz az embereknek, akkor egy idő után te is lemerülsz. Érthető, hogy szükséged volt már neked is a pihenésre, főként, ha a család a sok munka miatt háttérbe kerül – bólogatok egyetértően, de azt már nem teszem hozzá, hogy én pontosan ezért nem törődök olyanokkal, akik nem érdemlik meg a figyelmemet. Ha mindenkivel rendes és segítőkész lennék, akkor épp olyan kimerülté válnék, mint Cassia.
− Ó! Franciaországon belül merrefelé található? Én is fontolgatom, hogy el kellene utazni valahová, valami kis kellemes, tengerparti városkába – mosolyodok el, bár a családjával kapcsolatos megjegyzésre nem reagálok. Megjegyzem az édesanyjával kapcsolatos szavakat, azonban annyira nem tartom érdeminek, hogy válaszoljak is rá.
− Én megvagyok köszönöm. Sajnos, az Asztronómia tanáromnak nem voltam szimpatikus, ezért egész évben addig szórakozott, amíg végül meg nem tudott buktatni, szóval ezt az évet még a Roxfortban töltöm. Utána viszont szeretnék az Akadémiára jelentkezni Bestiagondozó szakra – felelek a kérdésére, persze elég furcsa lehet neki ezt hallani. Nem is mindennap látják az emberek Lyra Rosiert állatokkal dolgozni, vagy éppen teljesen hétköznapi ruhában, felkötött hajjal legendás lényekre figyelni. Pedig van egy ilyen oldalam is, ritkán mutatkozik meg, ugyanis borzasztó nehezen veszem rá magam arra, hogy tényleges figyelmet szenteljek apám parkjának, mégis szükséges mindent tudnom arról a helyről és a működéséről, mert egyszer teljesen az enyém lesz.
− Az esküvőt viszont mindenképpen megtartjuk téli szünetben. Utána még nem tudom mi lesz – vonom meg a vállamat, miközben elérkezünk a cukrászdához, és belépek az ajtón. A véleményét ki sem kérve leülök egy ablakhoz közeli asztalhoz, ami elég jó helynek tűnik, majd a kezembe veszem az étlapot.
− És te hogy jössz ki Gregoryval? – érdeklődök, miközben a tekintetemmel átfutom a nyomtatott betűkkel írt sorokat, azonban egyelőre még nem jutok dűlőre, hogy mit is válasszak.