Atanas & Leo - Asshole

Amikor az egyik edzésen elharapózik két ember között a vita és még én sem tudom máshogy megfegyelmezni őket, mint a silencioval elnémítani egymás hallgatását és egymásra reagálás esélyét. De komolyan, mint az oviban, amikor az egyik meghúzgálja a másik haját. Ja nem, az én vagyok Livvel. Mindegy, ahogy a szobába visszaérek dühtől kissé tajtékozva, az első dolgom az, hogy Atanashoz vágjak egy párnát. Mert ki másnak volt akkora a pofája, mint a bécsi kapu?
- Kösz, hogy elkussoltál, amikor mondtam, hogy abbahagyhatjátok. - mondtam akkor ennél cifrábbakat is, amikor elkapott és bedarált az a gépszíj. De a kurva életbe már, örülnék, hogy kapitányként hallgathatnának rám, amikor a pályán vagyunk. Szerintem nem kértem sokat, csak hogy beszéljük meg a leledző konfliktusokat. De akkor ahogy nézem, csak az év végi fejmosásra marad minden, ha már végül is mindennek teljesen mindegy lesz. Azért az az átkozott vereség eléggé fájt, főleg, hogy nem egy Griffendél csapatról van szó, hanem azokról a náthás bánatból szalajtott sárgák ellen kaptunk ki. Oké, el kell ismernem, soha nem voltak olyan összeszedettek, mint idén. De attól még bosszant, hogy nem a töketlenségünkön csúszott el a dolog.
- Téged nem dühít, hogy elvertek minket a hugrások és még így is pattogsz? - nem fejezem be, á dehogy. Ha Ty-t is képes vagyok előszedni és lekapni őt a tíz körméről, akkor Lazarovval szemben már gyerekjáték. Főleg úgy, hogy ha jól sejtem, akkor rohadtul büszke a sikereire. Ismerem már egy ideje ahhoz, hogy tudjam, mi motiválja, de hogy én mivel tudnám motiválni és féken tartani, már fogalmam sincs. Nem kicsit tud elbizonytalanítani, hogy mint csapatkapitány eddig nem sok tekintélyem van. De nem akarok akkora faszkalap lenni, mint Briggs volt a haláláig. A csapat azért volt sikeres, mert nem csak, hogy nem cseszett le senkit, ha csalt a játékban, de még kimondottan biztatott is minket arra. Én rohadtul nem élem az elcsalt játékokat, amikor tudom, hogy anélkül is elég jók vagyunk és elég lenne bízni magunkban, de főleg egymásban, hogy megnyerjünk egy játékot.
- Szóval mégis mi az isten volt az a megmozdulásod?

Mondhatnám, hogy egy kicsit felkúr ez az egész, de sajnos a kicsit jelző nem írná tökéletesen az érzéseimet. Tavaly nyár óta a kviddics az egyetlen, ami motiválni tud, és amiben igyekszem átlagon felül teljesíteni, erre nem elég, hogy a kibaszott fogónk nem képes elfogni a kibaszott cikeszt, de még a Hugrabug elleni meccs utáni edzéseken is balfaszkodni kell. Nem csoda, hogy eldurran az agyam, és elmondom a véleményemet a delikvenseknek, hiszen én őrzőként jobban játszom a pozíciómban, mint ők a sajátjaikban. Megsúgom, eredetileg egy kurva terelő lennék, nem pedig egy kicseszett őrző.
Fújtatva baszom be magam után a hálóterem ajtaját, hiszen még Leónak is bele kellett ugatnia a szövegelésembe. Igazán sajnálom, hogy nem vagyok egy képmutató geci, és mások arcába vágom a problémámat.
Le is rúgom a cipőmet, és levetem magam az ágyamra.  Fontolgatom, hogy előhalászom azt az üveg vodkát az utazóládámból stresszlevezetés céljából. Pár perccel később felbukkan a hőn szeretett csapatkapitányunk, akinek nincs jobb dolga, mint belém álljon a faszságaival.
− Kösz, hogy nem hagytad befejezni azt a kurva mondatot Lovell teljesítményével kapcsolatban – vetem oda foghegyről, hiszen még mindig dolgozik bennem a harag. Meg amúgy is, senki ne pofázzon bele a szavamba, én is megadom másoknak a tiszteletet. Kivéve, ha épp elküldök valakit a picsába, mert akkor nem érdekelnek a mentségei. Amikor hozzám bassza a párnát, még közelebb állok ahhoz, hogy eldurranjon az agyam, de helyette csak szorongatom azt a szart, és mondom a magamét.
A következő kérdésére még ingerültebben csapom a lábamat a matracnak. Mégis miből gondolja, hogy szarok az egészre? Vagy talán nem esik le neki, hogy felkúr a saját csapatunk hülyesége?
− Legszívesebben feldugtam volna Yanovich seggén keresztül a seprűjét, hogy a torkán jöjjön ki, annyira idegesít az egész. De, mint korábban említettem, nem az én hibám az, hogy a kibaszott fogónk nem képes elfogni a cikeszt, és megnyerni a meccset – dohogok, bár bőven én is tehetek arról, hogy beengedtem néhányszor a kvaffot. Csak hát Yanovich meg a kibaszott Jerusalemje úgy gondolta remek dolog lesz engem kipécézni a mérkőzések során. Ne aggódj, Ziggs, beverem még a pofádat emiatt.
− Egyébként meg ne idegesíts! Megtehetem, hogy pattogjak, mert ezen az edzésen nem hiszem, hogy szarul teljesítettem volna. Nem úgy, mint egyesek – forgatom meg a szemeimet, és azon kapom magam, hogy idegességemben kiütközik a jó kis bolgár akcentusom. A Durmstrangban a Yanovich-féle kis köcsögöket meg kétbalkezes nyomorék geciket másképpen intéztük el. Nem simogattuk meg a fejüket bátorítóan, hogy jól van, legközelebb jobb lesz, hanem őszintén közöltük velük mi szar a játékukban, és min kell kurva gyorsan javítaniuk, ha a csapatban akarnak maradni.
− Építő jellegű kritika? – kérdezek vissza, miközben izomból visszabaszom a párnát a nagy és csodálatos csk-nak. – Neked sem ártana megtanulnod, Lestrange.
Mert öcsém, ha össze akarod fogni a csapatot, akkor vagy Briggs nyomdokait követed, vagy kurva gyorsan kivívod mások tiszteletét valami úton, és az bizony jópofizással nem fog menni. Ha valaki szar, szar is marad, amíg nem tréningezed, vagy nem baszod ki a csapatból, és keresel olyanokat a helyükre, akik tudnak is játszani.

Sosem állt közel hozzám, hogy dirigáljak, ha szükséges. Márpedig ha egy egész csapat kapitánya szeretnék lenni, minimum meg kellene tanulnom kezelni azokat a helyzeteket, amikor igenis higgadtan kell navigálni és nem hagyni, hogy elszabaduljanak az indulatok. Ez azonban elég nehéz, amikor összesen akad egy, előtte kettő lány játékosunk, az összes többi tesztoszterontól túlfűtött gorilla pedig mondja a maga igazát és veri a nyálát. Ilyenkor pont az egekben van a pulzusom és ezt nem kellene engednem magamnak. Túl nagy luxus.
Amivel először szembesültem a pályán, hogy nem mindig adhatok annak igazat, akinek nagyobb a hangja és jobban mellé állnak, bár ebbe a helyzetbe még nem voltam. Atanassal sosem volt nézeteltérésünk amióta csak csatlakozott hozzánk a szobába, inkább pont ellenkezőleg, eléggé összehaverkodtunk és elviseljük azóta is egymás faszságait. Már amikor. De most igazán figyelembe vehetné az én helyzetemet is - nem fogja.
- Csak annyit kértem, hogy fogjátok be. - mert mondjuk hallani akartam volna a saját gondolataimat. Eléggé nehéz úgy lavírozni, hogy mindenkinek IS jót tegyek. De már lassan kezdem elengedni ezt a mentalitást. Ennyire szar cséká vagyok? De azért az instant felbasz, amikor a saját dühének érzi azt, hogy kikaptunk és a Hugrabug lett az első HELYETTÜNK.
- Szerinted engem nem zavar? Én örülök a Hugrabug szezonnyerésének? - oké, akkor játsszunk nyílt lapokkal. Engem is zavar, hogy nem nyertünk. Mi több, különösen zavar, hogy ahhoz képest a második meccsünkre milyen szépen összeszedtük magunkat, most ugyanannyira voltunk pocsékak. És nem a másik csapat ügyességén múlott a dolog - persze, a fogójuk szerencsésebb volt -, de azért rajtunk is.
- Arra nem gondolsz, hogy szétcsúszott a meccs óta? Nem szar a fogónk, Stormie télen is elkapta a cikeszt, egyszerűen csak ennyire nem voltunk jó passzban csapatilag. Nem tudom, ez az én felelősségem is, hogy ilyen állapotban voltunk. Nem a te hibád, senki nem rossz játékos most. De nem az a megoldás, hogy bűnbakot keresünk! - ez az, amit el akarok kerülni, nem az, hogy kinek is adjak most igazat. És hogy boldogságomat tetézze, még vissza is vágja a párnát. Kurva szád, Lazarov!
- Az építő jellegű kritikát ne így fogalmazd meg a csapatod felé, seggfej. Nem a véleményeddel volt baj, hanem mert elszállt az agyad és olyanokat mondtál, amiből mindent lehet, de tanulni nem. - addig gyűröm a párnát a kezemben, amíg vissza nem vágom neki.
- A kurva életbe, csak annyit kértem, hogy kicsit viselkedjetek bajtársakként.

Eddig sose volt feszkó köztem és Leo között, de most úgy érzem, kurvára elszaladt vele a ló. Értem én, hogy úgy érzi a csapat az ő felelőssége – ez amúgy kibaszottul így is van – ettől függetlenül még nem kéne úgy fellépnie, mint egy tudálékos faszkalapnak. Igenis, Lovell elbaszta az edzést, és a Hugrabug ellen sem volt képes elkapni a kikúrt cikeszt, ezért pedig megérdemelte a kritikát. Ráadásul, nem tudom miért viselkedik így, hiszen Lovell látványosan kifejezte, hogy mennyire kurvára nem érdekli őt az én véleményem. És mégis őt védelmezi! Ha az ő helyében lennék, akkor fognám magam, és jövőre kibasznám a csapatból a gecibe, mert ez nem így működik.
Fújtatva pillantok rá. Talán még a képemen is látszik, hogy mennyire nem értékelem a kioktatását. Ahelyett, hogy gyengelelkű idióták lelkét pátyolgatná, inkább értékelhetné azt, hogy őszintén kiállok a véleményem mellett. De nem! Ehelyett hozzám basz egy párnát, amit szétnyomkodok, cibálok és fel-feldobálom, miközben magyarázok neki.
− Tudod, öregem, állítólag kurvára szólásszabadság van, szóval bocsáss meg, hogy ki mertem mondani a gondolataimat! – Mert bizony vannak olyan helyek ebben a mocskos világban, ahol családustul elvihetnek egy-egy félreértett megjegyzés miatt, vagy akár a fejedet is lecsaphatják érte, de nem itt, nem az Egyesült Királyságban, amely lassan majdnem olyan béke- és szólásszabadságpártivá nőtte ki magát, mint a csodálatos faszkalapokkal teli USA, vagy a csigaevő gecikkel teli Franciaország.
− Akkor, ha nem örülsz neki, fogd be a pofádat, Lestrange! Nyisd ki a szemed, és lásd be, hogy ebben a csapatban kurvára nem úgy mennek a dolgok, mint kellene! – üvöltök vissza, hiszen bár nem vagyok egy vezéregyéniség, azt még én is tudom, hogy a gyengeláncszemeket ki kell szórni, vagy használhatóvá formálni őket. – Jövőre is ez lesz, ha nem kapod össze magad és a csapatot, drága „csk uraság”! – ejtem az ölembe a párnát, és az ujjaimmal idézőjelet mutatok a levegőbe.
− És én mit csináljak neked azért, hogy a csapat változzon? Szarjak knarlt, hogy értékeljék a kapitányi szerepedet, és hallgassanak rád, vagy mi a faszt akarsz? – kérdezem miután hozzábaszom a párnát. Elvégre, nem az én dolgom a világmegváltás, neki kell kezébe vennie az irányítást.
− Egyébként meg igenis vannak olyanok, akiknek a helyére lehetne jobbakat is találni – forgatom meg a szemeimet, és ezalatt nem csak Lovellre gondolok, hanem akad még egy-két ember – köztük jómagam is −, akiket nem ártana lecserélni. Az teljesen más kérdés, hogy magamtól nem fogok lemondani a posztomról, noha terelőként több hasznom lenne, ott jövőre se lesz szabad hely.
− Amúgy azt akarod, hogy mindenki tiszteljen téged? Kezdjél tenni érte, öregem. Mondjuk, kezdhetnéd azzal, hogy akármennyire is geci idegesítő vagyok én, vagy bármelyik csapattag, befogod a hatalmas szádat te is, és meghallgatsz mindenkit, hogy szerintünk mi lehet a probléma forrása – szúrom oda neki, remélve, hogy a kapitányi poszttal járó dolgok felemlegetése alaposan odaszúr majd neki. Én nem vagyok az az ember, aki csak cukormázas hányástengerbe csomagolja a gondját, és ezt ne is várja el tőlem.
Felülök az ágyamon, és addig nyújtózkodok, amíg Tyler ágyáról el nem tudom venni a párnát.
− Építőjellegű kritika ez is, seggfej. Nem tehetek arról, hogy ilyen a stílusom – vágom hozzá Ty párnáját is, ha nem térne ki előle időben. Már nyúlok is a következő szomszédos ágyon lévőért, ugyanis a sajátomat nem vagyok hajlandó hajigálni. Váratlanul ér, hogy ismét az arcomba csapódik a párna, s ezúttal már kettőt dobok vissza neki.
− Veled, Ty-jal, Josie-val meg Jerry-vel kurva jól kijövök. Arról nem tehetek, hogy Kamensky egy magának való balfasz, Lovell meg egy hisztis picsa – vágok pofákat, és veszem a fáradtságot, hogy feltápászkodjak, összegyűjtsem az összes párnát a szobában, ami nem Lestrange-nél van, és azokat is a fejét célozva elhajítsam.
− Mégis miért várod el, hogy ezekkel az emberekkel bajtársak legyünk, amikor az egyik antiszoc, a másik meg szimplán irritál?!
Lehet, hogy mások ilyenkor csapatépítő tréningen, vagy egyéb faszságokon esnek keresztül, nekünk viszont Kyle halála óta nem volt semmi ehhez hasonlónk, sőt arra sem emlékszem, hogy csapatszinten valaha is beszélgettünk erről, bár az emlékeim gyakran homályosak egy-egy átmulatott éjszaka után…

Kurvára irritál, amikor félreértenek. Nem mondanám, hogy Lazarov szándékosan forgatná ki a szavaimat, de kezdem úgy érezni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Én minden mérgem az első szavaimban töltöm ki, aztán utána viszonylag hamar higgadni kezdek. Alighanem ez remek tulajdonság egy olyan szituációban, amikor alaposan összeveszek valakivel. Jelen pillanatban pedig ez történik, Atanas-szal eddig nem vesztünk még így össze akkor sem, amikor piás faszok voltunk. Pedig aztán ebben a szobában meg lehet halni a tesztoszteronfelhőtől néha. Tudom én is.
- Én kurvára nem arról beszélek, hogy nem mondhatod el a véleményed, hanem arról, hogy ha kurvára mindenki a maga igazát mondja, nem lesz belőle semmi, csak mellébeszélés és sértődés. - én márpedig kötöm az ebet a karóhoz, hogy ha egy kicsit lejjebb vesz a vérmérsékletéből, akkor meg lehetett volna ezt normálisan is oldani.
- Tudom! Tudom, hogy kurvára meg kellett volna nyernünk. Nem tudom, hogy mi tenne jót a csapatnak, olyan az egész rohadt állapot, mintha az előző meccsen még fel sem fogtuk volna, hogy Briggs meghalt, most pedig olyanok voltunk, mintha egy dementor kiszívta volna belőlünk az életet is. - nem tagadom, hogy mintha az összes személyes probléma, ami eddig csak görgetődött, most kiborult volna a pályán a meccsen és az edzésein. Nem voltunk rossz csapat, nyertünk sok meccset már ebben a felállásban is, nem hinném, hogy itt leledzene a probléma. Most mégis úgy rugdossuk egymást és a csapatunk rátermettségének tényét, mintha szánt szándékkal akarnánk tönkre tenni.
De mégis eljön az a pont, amikor már én szorítom ökölbe a kezem, mert érzem, hogy ő is átlép egy határt. Tudni kell őszintének, indulatosnak lenni, de nem pofátlannak. Én sem voltam egy percig sem az vele.
- Mondjuk higgadj le! - vágom vissza neki mérgesen, most már én is megemelve ismét a hangom. Próbálom visszafogni magam, de egyszerűen olyan stílust üt már meg, amit nem tudom figyelmen kívül hagyni. Nem azt mondtam, hogy tegyen csodát, csak próbáljon ő is kicsit türelemmel lenni. A csapatunk elsődleges problémája most az, hogy meg sem hallgatjuk egymást, csak mindenki mondja a magáét. Úgy kapom el azt a párnát is, mintha benne akarnám kitölteni a világ összes bosszússágát, de legalábbis az enyémet most biztosan. Vissza is vágom hozzá, amilyen lendülettel csak tudom. Térj észhez ember, hogy csak elordibálunk egymás mellett!
- Jók ők is, egyszerűen csak szétestek. Briggs előtt is jól tolták, most pedig egyszerűen nem figyelnek... nem tudom. Nem érzem úgy, hogy szar lennék, csak amit akarok, az nekik túl gyenge. De nem akarom, hogy csalással nyerjük meg az összes meccset, mint ezt eddig tettük. Ennél jobbak vagyunk. - újból két párna érkezik, amiből az elsőt reflexből ütöm el, a másik pedig alaposan betalál, hogy el is kapjam.
- Miért, most mi a jó büdös francot csinálok? A pályán is meghallgattalak volna titeket, de egyikőtök sértetten elvonult, a másikótokat pedig ellepte a vörös köd. Esküszöm, mintha rég környékeztél volna meg valami lányt, olyan vagy, ember. - mondom én, akinek nem áll jobban a szénája. De legalább nem a másikon élem ki a frusztrációimat.
- Nem vagyok gyakorlott egy csapat vezetésében, oké? De rajta vagyok. Szeptemberben úgyis beválogató lesz és ha nincs jobb, akkor maradunk így, csapatilag, ha tetszik, ha nem. Sajnos ez itt nem a profi pálya, hanem azokból verődik össze a csapat, akik egy kicsit jobban tudnak kviddicsezni a többségnél. Ebből kell csapatot csinálni. - újból hozzá vágom azt a párnát, amit elkaptam, majd a másikhoz lépek, hogy felvegyem a földről és késztetést érzek rá, hogy oda menjek Atanashoz és jól képen töröljem vele.
- Azért, mert ők is a csapatunk tagjai, ha tetszik, ha nem és meg kell tanulni együtt dolgozni velük. Ha meg szarok, akkor nem leszólni kell, hanem segíteni. Te sem vagy tökéletes, én is ütöttem ki kvaffot a karika elől, mert kikerültek. - esküszöm jól esik ez a párnás baromság.