Rodynak volt barátnője, nem is akármilyen csaj, hanem Hester Scamander. Még annak a tizenöt dioptriás szemüvegű, házimanó külsejű nyominak is volt barátnője, akin első óta röhögtünk és volt olyan szerencsétlen, hogy egy szobába került velünk. Mindenkinek volt barátnője, csak nekem nem. Mármint... lehetett volna persze, ha nem azzal lettem volna elfoglalva már hónapok óta, hogy Frida Scamander úgy lekoptatott, mintha minimum egy dementor lettem volna. Nem értettem az okokat, miután Rody összejött Hesterrel, úgy éreztem, nyert ügyem lesz, itt az én nagy lehetőségem is végre valahára, hogy felszedjek egy csajt. Népszerű voltam, kviddicseztem, mindenki ismert engem és Rodyt a Roxfortban, ugyan miért kosarazott volna ki Frida Scamander, aki minden volt, csak éppen közkedvelt nem? Hát ezt rohadtul benéztem, ahogyan a mellékelt ábra mutatta. Nemrég összejött Bertie Ollivanderrel, egy hetedikes hugrabugos sráccal, akitől Rodyval néha füvet vettünk és akit elég sokan szopattak a suliban. Engem nem különösebben érdekelt (Weasley-ként emiatt nem ítélkezhettem), de még a vak is látta, hogy igazi csóró gyerek, füvet is azért árult, mert a szülei semmire sem küldtek neki pénzt. Szedett-vedett cuccokban járt, ezeréves használt tankönyvekből tanult, már amennyire tanulásnak lehetett nevezni a siralmas teljesítményét és tulajdonképpen mindenki csont melegnek gondolta, amíg össze nem jött Fridával. Nekem pedig rohadtul nem tetszett, hogy helyettem azt a szerencsétlent választotta Frida. Egyáltalán miért gondolta ezt jó döntésnek? Nagyjából három napig tartott az iskolában a szenzáció, utána már senkit sem érdekelt ez a különös páros... rajtam kívül. Sértette az egómat, nem segített a helyzeten, hogy napi szinte huszonnégy órában kellett bámulnom, ahogy Rody harcsa módjára szinte bekapta Hester egész fejét smárolás címszóval, ha pedig éppen nem vele volt, akkor azzal hencegett, mit csináltak ők ketten. Akárhányszor lehetőségem nyílt rá, Fridán vezettem le minden sértettségemet, amit az elutasítása miatt éreztem. Cukkoltam Bertie miatt, minden nap sikerült kitalálnom egy új, kreatív sértést, amit a fejéhez vághattam két tanóra között vagy akár az órák közepén. Sosem reagált, tűrt, bármit is mondtam neki. Legalábbis egy bizonyos pontig. Rody reggelinél osztotta meg velem a legszaftosabb pletykát, miközben lenyúltuk egy elsős kissrác elől az utolsó adag eperlekvárt. Hester véletlenül elkotyogta Rodynak, hogy Frida lefeküdt Ollivanderrel. Mégis hogyan volt lehetséges, hogy még kibaszott Gilbert Ollivandernek is hamarabb sikerült megfektetnie nálam egy csajt? Rody kiröhögött, ami cseppet sem javított a hangulatomon. Délután kviddicsedzésünk volt, a tőlem megszokottnál sokkal rosszabbul teljesítettem, egyszerűen minden dobásom a karika mellé ment, kiesett a kezemből a kvaff, nem sikerültek a cselek, majdnem lelöktek a seprűmről. Egyszóval szarul ment, szétszórt voltam. Rody az edzésünk után eltűnt Hesterrel, egyedül indultam vissza az öltözőből a Griffendél-toronyba, még várt rám egy nagy adag mágiatöri beadandó, a gondolattól is jóformán el tudtam volna aludni, gyűlöltem Binns óráit. Ekkor futottam bele a roxforti tó partján Frida Scamanderbe, aki éppen a bájitaltan tankönyvét lapozgatta, magányosan, a parton üldögélő többi diák tőle külön tanult vagy pihente ki a nap fáradalmait. Úgy fékeztem le, mint aki láthatatlan falba rohant. - Hallottam a nagy hírt, Rody mesélte - vetettem oda neki, gúnyos vigyorral a seprűmre támaszkodva.
Annyira jó volt együtt lenni Bertie-vel. Szerencsétlenek voltunk mindketten, minden téren. Nem is tudom, melyikünk csókolt kínosabban legelőször vagy hogy mennyi idő kellett, mire képesek lettünk megfogni egymás kezét úgy, hogy ne legyen fura érzés. Olyanok voltunk mint két hihetetlen nagy balfasz, de még ennek is megvolt a maga szépsége. Én legalábbis így éltem meg, hiszen végre volt valaki, akinek fontos voltam, és nem volt a családtagom. Nem támaszkodhattam örökké Hesterre, hiszen neki is megvolt a maga élete ugyanúgy barátja volt mint nekem és egyébként is... De minden jóban van valami rossz, ebben pedig Lionel Weasley puszta létezése volt az igazán szörnyű. Menthetetlenül rám szállt, miután kikosaraztam, azóta pedig, hogy nyilvánosan is együtt voltam Bertie-vel, még rosszabb lett a helyzet. Személyes sértésnek vette, hogy nem őt választottam, az iskola vagány csávóját, hanem azt a kis nyomit, akit többek között ő maga is rendszeresen bántott. Nem is tudom, melyik világban élt, hogy elhitte, ez működni fog. Mindenesetre tűrtem a beszólásait, azt, ha megpróbált megalázni, de még azt is, amikor sikerült neki. Nem volt benne semmi újdonság, a sűrűségét leszámítva. Meg tudtam vele birkózni. Nem volt ma jó napom. Másnap dolgozatot írtunk bájitaltanból, én pedig szenvedtem, de még mennyit... Nem akartam megint Trollt vagy Borzalmast kapni, muszáj volt legalább egy Elfogadhatót összekaparnom belőle, de hiába próbálkoztam, képtelen voltam megtanulni. Bertie is annyit segített, amitől csak még ostobábbnak éreztem magam, hiába nem ez volt a célja. Komoran lapozgattam a könyvet, miközben igyekeztem lenyugtatni és biztatni magam, hátha akkor könnyebb lesz megtanulni, amikor meghallottam azt a jól ismert és nagyon utált hangot. Elfojtottam egy undorodó morranást és felnéztem a könyvből. - Szervusz, Lionel. -Olyan kifejezéstelen volt a hangom, amennyire csak lehetett. Így volt a legkönnyebb hozzászólni, ha nincs reakció, hamar megunja. -Nem tudom, milyen hírről beszélsz, de igazán szólhatnál a kis barátodnak, hogy pletykálni nem túl macsós dolog. Tudom, hogy arra hajtotok, elég sikertelenül. -Sejtettem, mit tudott meg, de nem adtam meg neki az örömöt, hogy ki is mondjam. Szakadjon meg. Visszafordultam a nyomorult összetevők felé, lezártnak tekintettem a beszélgetést.
✼ remélem, fájni fog ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
Vendég
Vas. Júl. 12, 2020 10:06 am
Frida & Lyle (2000 tavasza)
A válaszára vágtam egy fintort. Régen csendben tűrte, ha bántották, az unokatestvére védte meg mindig. Akkor még nem tőlem vagy Rodytól, mi békén hagytuk Fridát, igazából sosem értettem, hogy miért lett a gúnyolódások célpontja. Nem volt magabiztos, borzasztó jegyeket szerzett, barátokat nem igazán sikerült gyűjtenie és még csak különösebben kedves sem volt, de az az igazság, hogy nem tett semmi igazán egetrengetőt. Nem hordott hülye ruhákat, nem beszélt fura dolgokról, nem volt csúnya, szemüveges, fogszabályzós vagy akármi, nem csinált semmi kínosat, mégis néhányan szerettek belékötni. És most én is egy voltam közülük, de úgy éreztem, hogy az egyetlen, aki okkal teszi. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért kosarazott ki engem és állt össze Ollivanderrel. Én kedves voltam Fridával, komolyan, elhívtam egy csomó helyre, próbáltam vicces lenni, mellé ülni az órákon, mindent megtettem, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Erre le sem szart, amit elfogadtam volna, hiszen lehet a szülei sem engedték volna, hogy barátja legyen. Aztán nem sokkal később megláttam őket kézenfogva andalogni Roxmortsban Bertie-vel. Azzal a Bertie-vel, akit mindenki baszogatott, akiről mindenki tudta, hogy állandóan füvezik - voltak pletykák róla, hogy mást is használ, de én ezeket nem hittem el -, és aki egyszerűen csak egy igazi csóró kis szerencsétlen volt. Miért ő kellett Fridának? - Hát igen, neked biztos elég szilárd elképzelésed van Bertie mellett arról, hogy mi macsós. Csendben elárulom, hogy Hisztis Myrtle mosdójában bőgni és közben elfüvezni az amúgy is selejtes agysejtjeidet nem az. - Azt hittem, megijed majd és azonnal mentegetni kezdi magát, de vagy más stratégiát választott vagy még nem esett le neki, hogy tényleg megtudtam mi történt közöttük. - Igazából meglep, hogy egyáltalán összejött neki. Mondjuk az is, hogy te meg hagytad, eléggé elkeseredett lehetsz, ha éppen vele akartad csinálni... Totál hülye, ez nem újdonság, de ha legalább kinézne valahogy, akkor még megérteném... Most komolyan, miért pont ő? Te is olyan junkie leszel, mint ő? Ahogy már említettem, nem hittem el a Bertie-ről szóló pletykákat. Őszintén szólva a junkie szót is pár hete hallottam először, előtte azt sem tudtam mit jelent, de most jól esett Frida fejéhez vágni. Pedig nehezen tudtam róla bármit is elképzelni, szerintem még egy gyümölcsös sört sem láttam soha a kezében. Hester néha rágyújtott Rodyval és velem, de Frida nem igazán. Nyilván a feltételezés is abszurd volt, hogy Frida valaha is idáig süllyedne, de jó sértésnek találtam.
Lionel Weasley egy méretes seggfej volt, erre pedig nap mint nap bizonyítékot is adott. Átláttam rajta, azon, ahogy próbált engem mindenáron felszedni. Biztos voltam benne, hogy csak azért esett rám a választása, mert könnyűnek tűnt neki, hogy szerencsétlen Frida Scamandert szedje fel és fektesse meg, aki úgysem érdekelne senki mást. Nem tudnám megmondani, hogy miért, de mindig ez volt az érzésem, hiába nem adott rá konkrét okot, hogy így gondoljam. Aztán megjelent Bertie az életemben és hirtelen világossá vált minden. Lionel Weasley, aki előtte úgy tepert nálam, mintha mi sem lenne fontosabb, hirtelen a legnagyobb paraszttá vált, mivel nem őt választottam. Ekkor már az érzéseim is bizonyítva lettek és örültem, amiért hallgattam rájuk. Csakhogy a többi emberrel ellentétben Lioneltől nem tűrtem úgy a parasztságot mint másoktól, pusztán az undorító viselkedése miatt sem. Bertie-t meg senki nem bánthatja, amíg én itt vagyok. - Vállra vetett seprűvel és kitolt mellel tipegni sem az, mégis ezt csinálod. Ettől nem lesz nagyobb a farkad, remélem, tudod. -Nekem aztán ne mondja meg, hogy mi a macsós és mi nem, amikor az ő viselkedése éppen olyan szánalmas, mint amilyennek Bertie-ét tartja. Szívesen kiröhögtem volna, amikor így rótta a folyosókat, de az a baj, hogy inkább volt siralmas a látvány mint nevetséges. Vettem egy mély levegőt, miközben a lap sarkát behajtva becsuktam a tankönyvet, hogy Weasleyre tudjak figyelni. Szóval így játszunk? Hát legyen. - Nem tudom, hogy hallottál-e már arról, hogy az orrméret nagyon jó bejóslója más méreteknek. Neked például olyan kis cuki pisze orrod van. -Rámosolyogtam, nulla őszinteséggel, a szemeim inkább mondták azt, hogy menjen innen, mielőtt megölöm, mint nevettek volna. -Sajnállak, Lionel. Szar érzés lehet, hogy még egy szerencsétlen kis junkie is előbb veszíti el a szűzességét, mint te. Biztos nagyon szeretnél már egy perc alatt robbanni, amíg nyomorult csaj próbál nem röhögni a csutka farkadon, de úgy látom, ez még várat magára.
✼ remélem, fájni fog ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
Vendég
Csüt. Júl. 16, 2020 10:34 pm
Frida & Lyle (2000 tavasza)
Nem értettem, honnan jött ez a hirtelen önbizalom. Azt gondoltam, hogy az unokatestvére támogatása nélkül igazán könnyű préda lesz, ehhez képest pitbull módjára jött nekem verbálisan. Vagy sikerült rossz pillanatot választanom a cseszegetésére vagy túl jót tett az önbecsülésének, hogy összejött Ollivanderrel. Bármelyik változat fedte az igazságot, az biztos, hogy nem tetszett ez a fordulat. Bertie-vel is ez volt a legnagyobb baj, egy született lúzer volt, aki képtelen befogni a pofáját. A hozzá hasonlók meghúzták magukat és próbálták kerülni a konfliktust, ő szinte vonzotta, sőt, kiprovokálta. Beszólt másoknak, visszaugatott a tanároknak, idétlenkedett, nem tudott csendben megmaradni a háttérben. Valahogy nehéz volt Fridát is ilyennek elképzelni. - Tudod, elég nevetséges ezzel dobálózni, amikor mindenki azon röhög már legalább egy éve, hogy milyen deszka vagy. - Túlzás volt azt állítani, hogy mindenki ezen röhögött, de azért tényleg deszka volt. Engem amúgy nem érdekelt volna, mert szép lánynak tartottam. De ha ő így akar játszani, akkor így fogunk, rajtam ne múljon... - Látom, hirtelen hatalmas szakértője lettél a témának - vágtam rá, egyre erősebben szorítva a seprűnyelet. Igen, tényleg idegesített, hogy Bertie-nek is előbb lett nálam barátnője, amikor ő az iskola egyik legnagyobb nyomorékja volt és mégis sikerült felszednie azt a csajt, aki engem lekoptatott. Nem tetszett, hogy ilyen irányt vett ez a beszélgetés, nem szerettem, ha megfordultak a dolgok és hirtelen én voltam az, akit szarrá oltottak. Nagyon ritkán fordult elő ilyen, mindent megtettem annak érdekében, hogy ne tudjanak a többiek pellengérre állítani. Fontos volt nekem a népszerűség, nagyon is, és nem értettem, Frida miért nem rajongja úgy körbe Rodyt és engem, mint mások. Mi a franc baj van vele? - Nem félsz, hogy majd mindenki egy ribancnak fog tartani? Mert annak fognak. A népszerűségednek nyilván nem tud ártani, mert amúgy senki sem kedvel, szarba sem vesznek a többiek, épp ahogyan a pasidat sem. Miért nem futamodott meg még mindig? - Azért vigyázzatok, mert nem kéne összehoznotok egy kölyköt. Nyilván egy igazi genetikai selejt lenne.
Én magam sem értettem, hogyan jutottam el ide. Máskor nem lett volna elég lelkierőm ahhoz, hogy ezt megcsináljam vele, hogy vissza merjek szólni Lionel Weasleynek és pusztán szavakkal döngöljem a földbe. Nem tudom, mi segített, talán az, hogy nem volt itt Hester és mivel nem volt senki a közelünkben, azt sem éreztem, hogy mások is rajtam röhögnének Weasley miatt. És erőt adott az, hogy volt egy Bertie-m, így már nem voltam olyan magányos, hogy ne érdekeljen, amit a fejemhez vágnak. - Vajon apád is ezt mondta anyádnak, amikor túl részeg volt felállítani? -Nem tudtam semmit a családjáról, nem voltunk puszipajtások, hogy ilyesmiről beszélgessünk. Egyszer hallottam csak egy pletykát, hogy az apja szerette megnézni, milyen belülről az üveg feneke, azt sem tudtam, hogy igaz-e egyáltalán. Nem érdekelt, csak valamit a fejéhez akartam vágni, mert megérdemelte. Végre nem én voltam a kis szerencsétlen, akivel bármit megtehetett, hanem hajlandó voltam kiállni magamért. Nem mondom, ideges voltam, remegett a kezem és nehéz volt kontrollálnom az érzelmeimet, de megtettem. Nem nyerhet mindig ez a vörös paraszt. - Ha úgysem ront a helyzetemen, akkor miért érdekelne? Egyébként sem érdekel mások véleménye, legfőképpen a tiéd nem, Lionel. Menj, és keress magadnak egy elsőst, akit baszogathatsz, hátha attól nagyobbnak érzed majd a mikropéniszed. Összeszedtem a könyvemet és a szétszórt, kiesett pergameneket, majd felálltam, hogy otthagyjam. Nem akartam időt fecsérelni rá, ráadásul kezdtem érezni, ahogy egyre kevésbé tudom kordában tartani magam. Szerettem volna itt helybe kibelezni, annyira megérdemelte volna. Aztán megszólalt, még egyszer, mikor alig néhány lépésnyire voltam tőle. Megálltam, vettem egy mély levegőt, hátha megnyugszom tőle, de nyilván nem sikerült. Úgyhogy megfordultam, és lendületből rúgtam bele egy akkorát a lábába, amekkorát csak tudtam. Jólesett? Igen. Elég volt? Nem. Adtam még neki? Hogyne. Megrúgtam még egyszer, ugyanott, aztán kapott egy mocskos nagy pofont, amekkora csak a nyeszlett karomból kitelt. - Ha még egyszer a szádra mered venni Bertie-t, vagy bárkinek a még csak meg sem született gyerekeit, esküszöm, hogy darabokra szedlek és megetetlek a kibaszott sellőkkel! Egy utolsó senkiházi fasz vagy és remélem, hogy egyedül fogsz megdögleni, miközben azon sír a szád, hogy miért nem szeret téged senki!
✼ remélem, fájni fog ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
Vendég
Vas. Aug. 02, 2020 10:48 am
Frida & Lyle (2000 tavasza)
Nem beszéltem másoknak az apámról, még Rodynak is ritkán említettem meg, mi a helyzet otthon. Apám sokat ivott, tulajdonképpen nem volt róla olyan emlékem, ahol józan lett volna. A munkáját ezer éve elveszítette, ha valaki rákérdezett, akkor álláskeresőként definiálta magát, pedig rohadtul nem keresett munkát. Reggel felkelt, bedobott egy felest, majd eltűnt egész napra, beült a közeli kocsmába és estig nem is igazán láttuk a képét. Nem volt okom panaszkodni, mert apa nem olyan volt, mint a legtöbb alkoholista. A légynek sem ártott, szerintem még az árokba is úgy esett be részegen, hogy közben ne bántsa a fűben mászkáló bogarakat. Sokat viccelődött, kisgyerekként a világ legmókásabb emberének tartottam és sosem értettem, a felnőttek miért nem nevetnek rajta. Anyával sem veszekedtek soha, lényegében olyan volt, mintha anya egyedül nevelt volna minket és lett volna egy állandó szállóvendégünk, akit apának kellett szólítani és akinek az olcsó sörösdobozai sok helyet foglaltak a hűtőben. Nem volt szörnyű gyerekkorom, nem volt okom panaszra, de szégyelltem az apámat és ha valaki szóba hozta, az mindennél jobban felhúzott. Miért nem lehetett az én apám is olyan, mint Arthur bácsi? Vele most biztosan nem vágott volna vissza Frida Scamander... Remegett a kezem az indulattól, ha nem egy lány állt volna előttem, biztosan betöröm a képét vagy kap a pofájába egy csúnya átkot. De Frida lány volt, nem tehettem meg, csak a sértő szavakra hagyatkozhattam, amikből hirtelen úgy éreztem, teljesen kifogytam. - Ne vedd a szádra az anyámat. Attól, hogy egy frusztrált picsa vagy, mert a szüleid még a vonathoz is basznak kijönni érted, nem kell mindenféle faszságot kitalálnod mások családjáról. - Nem tudtam semmit Scamanderékről, csak amit a saját két szememmel láttam. Az pedig az volt, hogy Frida elé nem repültek reggelente a baglyok a szülei leveleivel és az az igazság, hogy még a pályaudvaron sem láttam őket. - A szüleid helyében én is szégyellnélek. Már nem is értettem, miért akartam valaha is összejönni Fridával. Semmi szerethető nem volt benne. Már szépnek sem láttam. Tökéletesen megérdemelték egymást Ollivanderrel. - Mindenkit érdekel mások véleménye, csak azok mondják, hogy leszarják, akiket semmibe vesznek. Csodálkozom rajta, hogy Hester még nem koptatott le, rohadt ciki lehet neki veled lógni. Különben tényleg nem értettem, hogy Hester miért lógott Fridával. Hester Scamander népszerű volt, okos, a tanárok is rajongtak érte, bárki szívesen lett volna a barátnője, ő mégis az unokatestvére társaságát választotta. Talán szülői nyomásra, más magyarázatot nem tudtam elképzelni. Még felfogni sem volt időm, hogy megindult felém, amikor a lábamba hasított egy olyan éles fájdalom, mintha egy gurkó talált volna sípcsonton. Felnyögtem és azonnal hátraléptem Fridától, habár egy pillanatig még abban sem voltam biztos, hogy rá tudok állni arra a lábamra, amelyikbe belerúgott. - Te nem vagy normális - meredtem rá hatalmas szemekkel. - Neked komolyan elmentek otthonról. Megérdemlitek egymást Bertie-vel, remélem mindketten valami drogtanyán fogtok kikötni és tizenévesen felcsináltatod magad. Merlin faszára, te teljesen kattant vagy...
Nem számítottam rá, hogy érzékeny pontra tapintok a megjegyzésemmel. Semmit nem tudtam az apjáról vagy a családjáról, azt leszámítva, hogy hatalmas, mindenki vörös és tízből kilenc Weasley a gyökér Griffendélesek táborát erősíti. Csak valami olyasmit akartam hozzávágni, ami sokszor megtörténik családokban, nem azért, mert így bele tudok trafálni akár, hanem mert... nem is tudom. Nem találtam rá magyarázatot, egyszerűen csak ez jött a számra, ezt tudtam könnyen előhalászni a fejemből. De vissza tudott vágni, elég könnyen. Nagyon szíven ütött, amit a szüleimről mondott, nem is csak azért, mert nem voltam tisztában a helyzettel, de eddig legalább el tudtam hitetni magammal, hogy mások nem veszik ezt észre. Nem beszéltem apámékról, nem szidtam a szüleimet Hesteren kívül senkinek, mégis tudta. Észrevette, hogy én vagyok az, akiért soha nem jönnek el addig, amíg ki nem ürül a peron, akinek soha nem érkezik levél és aki maga sem küld el egyet sem, mert nem akar a sosem érkező válaszra várni. Azt hittem, hogy lassan kezdem megszokni, de nem, még mindig nagyon fájt, hogy ezt a fejemhez vágták. - A te retardált fejeddel sem kevésbé kínos, nehogy azt hidd -vágtam rá, hirtelen nem találva a megfelelő szavakat. Annyira megzavart az előző megjegyzése, hogy egyszerűen nem tudtam visszavágni semmivel. Miért éppen nekem kell elszenvednem Lionel Weasley parasztkodását? Mondanám, hogy jó érzés volt jól megrugdosni Weasleyt, de hazugság lenne. Dühös voltam, egekbe szökő pulzussal, pusztán idegből cselekedtem, nem azért, mert azt hittem, hogy ettől majd jobban érzem magam. Nem akartam mást, csak kikaparni a szemeit és megetetni azokat vele. Ez pedig a következő mondataira még inkább felerősödött bennem. Hirtelen ellepte a vörös köd a szemeimet, mint egy bikáét, aki nem lát mást, csak a matador vörös posztóját. Úgy vetettem rá magam, mintha ott helyben meg akarnám ölni, talán így is volt. Ütöttem, rúgtam, martam, karmoltam, ami csak kifért belőlem. Hosszú hetek és hónapok minden felgyülemlett gyűlölete, haragja és elkeseredése került gócpontba ebben a cselekvésben. Még csak nem is ő volt a felelős az egészért, nem csak róla volt itt szó, hanem a szüleimről és a saját magamból táplált önutálatról is. A nem messze tanuló diákok szedtek szét minket, pontosabban engem le Weasleyről, nehogy a végén tényleg maradandó sérüléseket szerezzek neki a vérző orrát, szétrúgott lábát és az arcán vöröslő szépséges karmolásokat nem számolva. - Gyűlöllek! Kibaszottul gyűlöllek, te rohadék! -Nem láttam jól a könnyeimen keresztül (mikor kezdtem el sírni?), de nem is akartam. Amint lekerültek rólam a kezek, azt sem tudom, kik voltak azok, egyszerűen elfordultam. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne zokogjak túl látványosan, és minél gyorsabban össze akartam szedni a földön széthullott könyvemet és jegyzeteimet. Kedves naplóm! A mai napot sem bírtam ki anélkül, hogy ne gondoltam volna rá, milyen jó lenne meghalni.
✼ remélem, fájni fog ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
