csak egy percet, egy percnyi szusszanást kérek. egy verítékcsepp csorog le félmeztelen felsőtestemen, ahogy tartom az egyik álmennyezet darabot a lihegőben. ez a legjobb hely, ahova igazából nem mindig szabadna belépni az alkalmazottaknak, mert Bacchus ezt a nőknek tartja fent két menet között. de ki mondta, hogy akkor nem tartózkodhatnak bent férfiak, amikor szerelni kell? bár nem kételkedem az itt dolgozó lányokban, sok mindennel tudnak bánni, akkor kalapáccsal, meg szegekkel miért ne tudnának? és igen, mielőtt még valaki megkérdezné, tudom, hogy pálcával sokkal egyszerűbb lenne megoldani a dolgokat, de odavagyok mindenféle mugli módszerért és ha csak ideig-óráig sikerül megjavítani ezt a szart, hát majd kapok újabb indokot arra, hogy bejöjjek ide, mikor fülledtebb a hangulat és kevesebb a ruha. mert ki ne akarna a nők között félmeztelenül javítani? ugyan, nem vagyok álszent, dolgoznak ezen a helyen bizony olyan nők, akiket elvinnék egy körre. mondjuk belőlük is kiemelkedő helyen van Bambi, ugyanis ő valahogy egészen más hatással van rám, mint mondjuk Angie, aki ugyan még nem volt meg, de ami késik – az nem a Roxfort Expressz – hanem a… mi is? hagyjuk. inkább beverek még egy szöget, hogy most már az alattam a létrát tartó Carlos nevű bamba kidobó is megnyugodhasson, hogy ezen kívül már csak tíz darab van hátra és végeztünk is. közben rágyújtok egy cigarettára és amikor szegelnem kell, akkor ajkaim közé veszem a dekket, hogy félig lehunyt szemmel, a füstöt elkerülve lássam is, mit ütök. legalább kétszer verek rá a kezemre és ötször mondok el egy basszameget, mind másik nyelven. olaszul, franciául, németül, oroszul és végül angolul. hogy biztos megértse az a három légy, amelyik rajtunk kívül bent van. jönnek a húsra, biztos ami lassan ellepi e helyet. oké, már csak két szög maradt vissza. azonban nyílik az ajtó, pedig világosan megmondtam, hogy legalább másfél óráig senki ne merjen zavarni, tökmindegy hogy maga Bacchus az, vagy bármelyik csaj. de úgy látszik valaki nem tartja tiszteletben azt, hogy más itt dolgozna. oldalra pillantok, ami elég arra, hogy Carlos megbillentse alattam a létrát, én pedig amúgy is a legtetején állok – és bár nem olyan magasan, de én is megbillenek vele együtt, szóval a vége az, hogy egy orbitálisat zakózom. sajnos nem tudok spanyolul egy büdös kukkot sem, ez a gyökér meg angolul alig beszél, szóval az olaszt keverve az angollal elmagyaráztam neki, hogy én felmegy létra, te tartani azt, én meg beüt szög falba – te tulok pöcs, de ezt már csak magamnak tettem hozzá, nehogy még a végén az én fejemet verje be. mert tényleg, amennyire erős, pont annyira hülye is. szerintem ezek mindig így vannak fele. - Carlos, ha azt mondom, hogy tartsd a létrát, akkor tartod a létrát és nem engeded el, comprende? – tápászkodom fel a földről, de be kell valljam azért nekem is nagy szerepem volt abban, hogy a földön végeztem, mikor megláttam, hogy Bambi lépett be az ajtón. gyorsan rendeztem vonásaimat és elindulhattam volna igazából megkeresni a pólómat, ami valahol a közelben volt, de helyette egy cigarettára gyújtottam és gőgös mosolyra kúsztak ajkaim. - úgy látom olaszul is ki kellett volna írnom a lihegő ajtajára, hogy „ne lépj be még legalább két óráig”, nemde? – szörnyű az olasz akcentusom, de hidd el Bambi, hogy most miattad szólaltam meg így. méltóztattam megcsillogtatni a tudásomat. kezemmel közben intek ennek a mamlasz Carlosnak, hogy igazából kimehet friss levegőt szívni, vagy kiverni, vagy bánom is én mit csinálni. nem kell ő most ide.
Alapvetően azért szeretek a Bacchusban dolgozni, mert élvezem a munkát. Mert jól fizet és szeretem azt a hatalmat, amit a kezembe ad. Kezdhetünk arról is beszélni, hogy milyen morális problémákat vet fel, de őszintén? Nem érdekel. Tetszik és csinálom, és amikor majd azt érzem, hogy túl sok, akkor kiszállok. Ilyen egyszerű, nem? Legalábbis én így képzelem. Szegény kiskorú Ninát úgysem tartaná itt senki... Na igen, szóval ott tartottam, hogy ez egy jó meló, kivéve akkor, mikor semmi, de tényleg semmi kedvem a visszatérő vendék hülyeségeihez. Mert közülünk mindenki tudja, hogy (a diszkréció érdekében nem nevezzük nevén az úriembert) Mr. X meglehetősen erőszakos és ugyan van egy határ, amit sosem lép át, valahogy mégis mindig a legrosszabb időben jön és igenis megterhelő vele az együttlét. Nos, ma pedig én voltam a soros. És persze kiakadhatok, hogy miért és különben is nem kéne elviselnünk, de... ahhoz sajnos túl jól fizet. De a szobából kilépve csak arra vágyom, hogy végre nyugodtan pihenhessek a lihegőben valami hideg pia mellett, mert ez most sok volt. Egyszerűen csak sok. És nem a lila foltokkal van baj, mert azok csak szelídek és eltakarhatóak... sokkal inkább az, hogy ő az egyetlen, akivel nem érzem magam teljes biztonságban.
Nem csoda tehát, ha odaérve a lihegőhöz csak egy röpke pillantást vetek arra a jelre, miszerint most nem a megszokott állapotában van a helyiség, majd minderre fittyet hányva belépjek. Őszintén szólva elképesztően le akarom már dobni magamról ezt az átizzadt göncöt, amin még mindig érezni Mr. X jellegzetes - és minden bizonnyal méregdrága - parfümjét, de a gondolatmenetemet félbeszakítja az az eseménysorozat, ahogy Nico lezúg a létráról, és hát mit tehetnék, az első reakcióm, hogy kulturáltan kiröhögöm, miközben lerúgom a magassarkúmat és kiveszek egy mentolos cukorkát a tálból. - Ugyan, kérlek - forgatom meg a szemeimet végigmérve Nico felsőtestét, mert hát izé.. na. Van rajta mit nézni. - Mindenki tudja, hogy csak azért javítgatod két órán keresztül kézzel a... nos nem is tudom mit éppen, hogy bámulhasd a csajokat itt - vigyorodom el szemtelenül, ahogy elvágódom a kanapén. Annak ellenére, hogy az ő olasza nem teljesen tökéletes, az enyém még az. Egy kicsit bosszús vagyok, hogy pont így nézek ki, mert hát.. elég leharcoltnak tűnhetek, szerintem a sminkem is kicsit elkenődött, kócos is vagyok és a ruhám sem kifejezetten makulátlan. Felsóhajtok, majd feltápászkodom, mert az kimaradt, hogy muszáj innom egy pohár vizet, különben kiszáradok. - Amúgy őszintén, olyan nehéz lenne előszedni egy kibaszott pálcát? Két perc alatt megoldódna a dolog - vonom meg a vállamat, ahogy belekortyolok a vízbe és lassan, mezítláb visszasétálok a kanapéhoz. - Tudod, akkor nem kéne a folyosón, meg üres szobákban csöveznünk, amíg itt a hasadat villogtatod - jó, ez így nem teljesen igaz, mivel nincs éppen csúcsidő, szóval az tény, hogy ilyenkor használjuk a legkevesebben ezt a helyiséget és Nico sem utolsó látvány, meg hát.. ahh, hagyjuk is, valahogy mindig képes vagyok összezavarodni, ha itt van, pedig valljuk be, a zavarodottság általában nem az én asztalom. Elvileg. Vagy nem tudom. - És egyébként köszönöm szépen, de a nyelvtudásomra eddig semmi panasz nem érkezett - kacsintok rá a pohár fölött immár angolra váltva, ahogy végül leülök a kanapéra, kicsit lecsúszva, kicsit elcsúszott ruhával, de végre pihenve legalább három percet. elvégre ilyen kemény munka után megérdemlem.
amikor azt gondoltam, hogy kiírom a lihegőre, hogy belépni szigorúan tilos és életveszélyes… nos nem éppen arra számítottam hogy az egyetlen személy az lesz, akire igazából titkon vártam is, meg nem is. mert Bambi pont egy olyan ember, aki hatással van rám. hogy milyennel, azt igazából nem tudnám megmondani. az egyik pillanatban a falhoz akarom vágni, a másikban pedig távolságot akarok tőle tartani. mert megégethetem magam vele. azt pedig nagyon, de nagyon nem akarom. és mégis akarom, hiszen ki ne akarná a gyönyör minden egyes édes pillanatát? ki ne akarna elveszni azokban a szemekben, a testének azon vonalaiban? minden egyes férfi, aki ezt tagadja, buta. minden egyes férfi, aki azt mondja, hogy nem vonzó és nem őrjít meg, bolond. mert hallom, hallom ahogyan testem minden egyes porcikája azt mondja nekem, hogy ’csináld’. csak még egyet lökj rajta, csak még egyszer szántsd végig fogaiddal puszta nyakát. megrázom a fejem, még így a földön fekve. tuti hülyének nézhet, hogy ott rázogatom a fejemet, de most mit tehetnék? vannak olyan nők, akik teljesen elveszik az eszemet. nos, Bambi pont egy ilyen kategóriába esik bele. - ugyan, kérlek. – utánzom én is. - azért javítgatom itt a mennyezetet, mert Bacchus megkért, én pedig mint egy jó alkalmazott, igyekszem is teljesíteni a kéréseit. – tűzök egy cigarettát ajkaim közé még a földön fekve és gyújtom meg az öngyújtóval. nem méltóztatok egyelőre felkelni innen, elég jó a helyzet, még így is. - különben is, a munkaköri leírásomban benne van, hogy senkire nem vethetek szemet, nem igaz Bambi? – emelkedik meg a szemöldököm, villannak íriszeim, mikor szépen lassan felkelek, hogy közelebb menjek a hangrendszerhez. egy pálcaintésre elindul valami zene, igazából nem tudom micsoda, de én szinte ólomléptekkel közelítek a lány felé. különös kapcsolat a miénk. szinte felfalom a tekintetemmel. követelem, hogy több legyen, hogy most azonnal vesse le a zilált gönceit, hogy végre be tudjam zárni azt az ajtót és használjuk a lihegőt arra, amire igazából nagyon-nagyon nem való. de nem tehetem meg, hogy itt… a munkahelyemen, úgy, ahogy korábban már összeforrtak testeink. nem tehetem meg, pedig belül szinte üvöltök, hogy csak egy kicsit mozduljak közelebb hozzá. csak még egy kicsit. úgy, míg végül lábaink, ahogy korábban is – csak akkor más testhelyzetben – most is összeérnek, miután ő helyet foglalt a kanapén, megint. - ti aranyvérűek olyan egyszerűek vagytok. hogy kéne mindent pálcával megoldani? az olyan könnyű lenne. olyan sekélyes. – nevetek fel halkan. mert ez az igazság, az összes aranyvérű – még velem az élen is – annyira el van telve magától, hogy nem veszik észre az élet apró örömeit. ez csak egy pálca, a mágia pedig csak egy múlandó dolog. az életet nem bűbájokban és átkokban mérjük. - biztos annyira bánja mindenki veled az élen, hogy én itt villogtatom a kockáimat ugye? Suzie-t az előbb alig lehetett kikergetni innen, még annak a mamlasz Carlosnak kellett szólnom, hogy törölje fel utána a nedvet. – még mindig pofátlanul közel állok Bambihoz, sőt. egyre közelebb is merészkedem, míg egy hirtelen mozdulattól vezérelve lehuppanok mellé és a kanapé melletti hűtőből egy üveg Morretti-t veszek ki. a kupakot a hűtő sarkával verem le róla, hogy belekortyoljak. ki mondta, hogy nem élvezem én a munkámat? nők, italok és puncik. a kedvencem. - már csak az a kérdés, hogy a nyelvtudást hogy ejtjük? nem láttam még vendéget elégedetlenül távozni, bár ami azt illeti, a ziláltságod arra enged következtetni, hogy megint az a barom járhatott nálad. – és hogy honnan tudom, melyik lánynál ki jár éppen? könnyű válasz: elvégre valami biztonsági főnök vagyok, vagy valami ilyesmi. rálátásom van arra, hogy ki, mikor, hol és merre kettyinti a nőket. - bántott? – talán féltékenység is vegyül hangommal. hallod ezt Bambi? kezem óvatosan a combjára siklik. a legkisebb jelét sem mutatom annak, hogy tisztelném azon akaratát, hogy takarítsam el onnan a kezemet. Equinox talán megtenné. azonban Nicolas nem. és itt így ismernek, igaz?
Tekintetemmel még mindig a földön fekvő Nicót figyelem, miközben én is hasonlóan megrázom a fejem. Csak én jobban nézek ki, mert nem a földön fekszem, mint egy idióta. Bár azért egy pillanatra elfeledkezve magamról zöld íriszeimet a hasán felejtve döntöm oldalra a fejem. - Pff.. - megforgatom a szemeimet, és eszem ágában sincs közel menni a földön fekvő Nicohoz, mert ahhoz azért túl rövid a ruhám, ő pedig jelenleg tökéletes pozícióban van ahhoz, hogy belásson alá. Bennem meg maradt valami... erkölcs? Hát az mondjuk talán nem, de nem adom teljesen ingyen magam. Na jó... ez igazából pont a Nico-viszonylatban nem teljesen állja meg a helyét, de legyünk szívesek most erről szépen megfeledkezni. Kösz. - Nyilván, benne van a leírásban és azt minden alkalmazott szépen be is tartja - forgatok ismét a szemeimen, gúnyosan elmosolyodva. Nem most jöttem le a falvédőről, hát kapásból sorolhatnék legalább három esetet aminek fül- vagy szemtanúja voltam. Rajtunk kívül persze. - Honnan tudod, hogy aranyvérű vagyok? - csattanok fel, átható zöld pillantásommal az arcát fürkészve, szerintem soha, egyetlen szóval sem mondtam neki. És csak lassan, nagyon lassan esik le, hogy ha eddig nem is volt benne biztos, akkor most az iménti felháborodásommal elárultam magam. Bosszúsan préselem össze az ajkaimat, ahogy a hütőhöz lépek és egy sör helyett zéró kólát veszek ki. Figyelek az alakomra, vagy mi. A koktélokat persze szeretem és most is jól esne, de hosszú még ez a nap, talán bőven elég, ha csak estére érem el a bódulat azon fokát, ahol még kellemesebb a munka. Felröhögök, ahogy visszahuppanok a kanapéra, a ruhám feljebb csúszik és máris mintha közelebb ülnék Nicohoz, mint eddig, pedig ő még le sem ült. - Oh, igen, csak ezért jöttem - nézek rá jelentőségteljesen, majd előre dőlve tenyeremmel végig is simítok a hasán, éppen csak megállva az öve fölött. Érzem az ujjaim alatt az izmokat, és érzem azt is, hogy kibaszott nehéz nem hozzáérni. Bocs, Nico, tudom, hogy kihasználod ahogy kinézel, de ki mondta, hogy én nem? - Nem értem, igazán adhattál volna Suzie-nak egy jó napot - vonom meg a vállamat, ahogy elhúzva a kezem kibontom a kólát. Közben persze cseszettül igyekszem nem arra gondolni, hogy Suzie és Nico... pedig simán elképzelhető, és nem is kéne, hogy érdekeljen, nem igaz? Nem tarthatom meg csak magamnak azokat az adoniszi kockákat, még akkor sem, ha szeretném. Főleg akkor nem, ha még ilyen előzékeny is a kolléga és ő maga foglal helyet mellettem. Mindezt csak egy kérdő tekintettel nyugtázom, ahogy először a létra, meg a szerelt izé felé villan, majd ismét a hasára... akarom mondani Nicora.
Újabb szemforgatást követően felhorkanok, majd állkapcsom megfeszül és a ruha lecsúszott, cérnavékony pántját egy ideges mozdulattal húzom fel a vállamra. Mintha bármit is eltakarna. Sajnos a lendületem nem sokat ér, mert fél perc múlva újra lecsúszik és a harmadik próbálkozást követően inkább hagyom. Ehelyett inkább csak kortyolok a kólából, és fejemet a másik irányba fordítom. - Fizetett érte, nem? - újabb vállvonás, és a ruhám gyűrődései pedig kifejezetten izgalmasnak bizonyulnak. Mert nem akarok a barna szemekbe nézni, nem akarom látni a felvillanó szikrát, mert mi van, ha csak én képzelem, hogy bármi is érdekli? - Szóval innentől kezdve tökmindegy, én meg még egyben vagyok - nevetek fel, árnyalatnyi idegességgel. Mert nem fáj, nem zavaró az a pár folt, karmolás, de mindig megtalálja a határt, ami nem sok, de már megterhelő. Aljas egy játék. Egyszer jobb, egyszer rosszabb... ma pont az utóbbi. Zöldjeim pár percig némán figyelik a kezet, ami a combomra siklik, miközben a kóla címkéjével babrálok. Jól esik az érintése, még akkor is, ha tudom, hogy nem nekem szól, csak a testnek. Fészkelődök egy kicsit, mire a Nico tenyere alatt feszülő ruhaanyag észrevétlen siklik ki a bőre alól, hogy immár meztelen combomon pihenjen a keze. És zöldjeim végül rátalálnak azokra a mély barnákra. Na, mi lesz most Nico? Te is úgy téped le rólam a ruhát, ahogy Mr. X akarta? Talán azért büntetett, mert nem hagytam, hogy darabokra szaggassa a finom anyagot, talán azért kaptam pár foltot a karomra, combomra a keményen markoló ujjak miatt.
nem hiszem, hogy bacchus az átlátszó trükkökért fizetne? fizetne? pff basszameg, nem is fizet, én ingyen szívok ebben a lebujban már lassan egy éve. mondjuk nem mondanám, hogy nem élvezem és tudod, hogy miért nem? azért, mert végre előhozhatja valami belőlem ezt a belső vadállatot – ja így szokták mondani a kiégett negyvenes pumák, tudod, akik arra várnak hogy valaki a pókhálóval… na érted, remélem. szóval igen, én titokban nagyon élvezem, hogy néha félholtra verhetem a hülyéket, vagy bámulhatom a csajokat. esetleg néha egy-egy kóbor numera beleférjen, de nem ám akárkivel. nekem Bambi kell. más kérdés, hogy nem csak őt kaphatnám meg – és kaptam is, de erről a részről most leszünk oly’ szívesek hallgatni igaz? – de bizonyítottan ő kell nekem. valahol akarom, valahol pedig elborzaszt az, hogy mennyi, de mennyi mindent nem tudok róla. hogy igazából csak a keresztnevét tudom. meg amúgy is: ki a franc nevezi el a gyerekét Bambinak? biztos olyan hülye lehetett, mint az, aki elnevezte Equinoxnak a fiát, vagy Venusnak a lányát. kösz Amycus, igazán jófej apa vagy. mondjuk egy percet nem beszéltem veled, de legalább hagytál nekem két örökséget: azt, hogy Carrow vagyok és azt hogy… talán egy kicsit hasonlítok rád - vagy ha nem, akkor ott vagyok én, és szépen betartatom mindenkivel. – nem sok választ el attól, hogy betegre röhögjem magam ezen a megszólalásomon, de a háttérben valahol Equinox rosszallóan ingatná a fejét, ha tudathasadásom lenne, hogy „ejj-ejj Nico, te paraszt.”. pedig egyébként valahol igazam van, hiszen én ügyelek arra, hogy a crew ne keveredjen romantikus viszonyba a lányokkal. az, hogy köztem, meg Bambi között mi történt, az pedig azért nem tartozik senkire, mert bárkinek be tudom verni az orrát, ha éppen olyan kedvem támad. - honnan tudom, hogy aranyvérű vagy? ugyan, csak meg kell nézni a természetes gőgöt az arcotokon. pont így. – egy pillanatra akarom csak felvenni az aranyvérűek természetes gőgjét, de úgy tűnik már az ábrázatomon ragadt. azt hiszem most én is elárultam magam, bár ha a vezetéknevemet – mármint az itt használatosat – nem tudja Bambi, akkor még tartogathatok neki meglepetéseket. felszalad a szemöldököm a zéró kólára, majd akaratlanul is elnevetem magam. olyan jó hangosan, öblösen. igazi Nico módjára, de azért megpróbálom regulázni magam, egyelőre nem sok sikerrel. megpróbálom úgy álcázni, mintha tényleg valami apróságon röhögnék, de nem valószínű, hogy Bambi el fogja hinni. hogy miért? az üveg látványától már a földet verdesem. - gondoltam. nem bírtad kihagyni, hogy legalább… – hogy vajon mit is akartam volna mondani, az talán már a feledés homályába vész, ugyanis teljesen elakad a szavam, ahogy Bambi a hasamhoz ér. egy pillanatra ki is esek Nico álcájából, és arcomon némi pír is megjelenik. amit a szoba sötétje jótékonyan elfed, amikor testünk összeér, most teljesen valódivá válik és talán óráknak is tűnő másodpercek, percek kellenek, amíg rendezni tudom vonásaimat és újra visszaáll arcomra a gőg, amely ráköltözött még az aranyvérűek említésénél. hirtelen érzékelem is, hogy milyen idő van egyébként a lihegőben, amiről egyáltalán nem is vettem eddig tudomást. de az álcám akaratlan felbomlása miatt nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy újra vissza tudjak rázódni. nem könnyű menet, ami a következő szavaimból a hanglejtésemből és a gesztusaimból is látszik. hiába próbálom a gőgös, pökhendi Nico álarcát újra felhúzni, Equinox azért fel-felfedi magát. ha másban nem is, itt most abban tuti, hogy egyből visszahúzódóbbá válok. talán egy pár lépést hátrálok is, mikor Bambi elveszi a kezét. - honnan tudod, hogy nem adtam már? – akadozva, kicsit nyikorogva indul meg a gépezet, de mire kérdésem végénél a lány szemeibe pillantok, már ugyanaz a gőg tükröződik vissza íriszeimből, mint amit percekkel ezelőtt olvashatott ki belőle. nem gondolnám, hogy lényeges lenne a helyzetből az, hogy közöttem és Suzie között mi történt – igazából semmi – de úgy érzem, most van egy kártya a kezemben. ugyanakkor viszont azt sem tudom tagadni, hogy Bambi milyen hatással van rám. van benne valami olyasmi, ami megmagyarázhatatlan módon vonz hozzá, amitől úgy érzem, hogy nekem meg kell ismernem ezt a lányt és mindent tudnom kell róla. azt, hogy mitől ilyen puha a bőr, mitől ilyen a tapintása. pedig nem kéne ilyenekre gondolnom. nem kéne úgy tennem, mintha érdekelne ez. nem is szabadna. - leszarom, ha fizetett érte, ha nem. – rajtam van a felhorkanás sora. - nem kellene, hogy ez az ember ilyet műveljen veled. – hangomból kiderül, hogy az indulat elöntött. valahogy úgy történt, hogy nem is akartam megállítani azt, ami bennem zajlott. féltékeny vagyok? talán. vagy csak nem szeretném, hogy ezt a lányt bántódás érje. illetve… Bambit. baszdmeg, még a végén fontos is lettél nekem kislány. - nem mindegy, kurvára nem. – fújtatok egyet. érzem, ahogyan a finom anyag kisiklik kezeim alól, míg ezzel párhuzamosan a kezem egy leheletnyit feljebb, így már egészen Bambi combjának tetején pihen tenyerem. talán egy kicsit beljebb is siklik a kezem, hogy biztosan jó helyen legyen. - hé. – szólok neki. ha nem fordítja ide a fejét, akkor gyengéden megpróbálom magamhoz fordítani. - nem fogom engedni, hogy többet ez az ember betegye ide a lábát. – talán közelebb is hajolok. nem azért, hogy megcsókoljam, inkább azért, hogy a barnáimból szűrődő elszántságot jobban észrevegye. hanglejtésem is árulkodik róla, hogy ez munkaügy. és magánügy is.
