Lyra & Theo

Imádom ugráltatni az embereket. Olyankor igazi királynőnek érzem magam, amikor mindenki más az én parancsaimat lesi. Szerencsére, a baráti köröm elég rugalmas ilyentéren, vagy csak félnek attól, hogy Barry mit szólna hozzá, ha ellenem szegülnének. De az is lehet, hogy szimplán nem veszik magukra a csettintéses utasításomat. Nem érdekel különösebben. Azt gondolnak, amit akarnak, amíg hallgatnak rám, és jó kutya módjára viselkednek.
Ezt persze nem játszanám be az unokatestvéremmel szemben, elvégre mégis csak a rokonom, vele nem viselkedhetek tiszteletlenül. Kár a fiúért! Annyi minden lehetne belőle! Olyan tehetséges sötét varázslóvá válhatna, de ő elzárkózik azoktól az elvektől, amiket a családom mélyen vall. Próbáltam meggyőzni, sikertelenül, így el kellett fogadnom, hogy sose lesz közénk való. Érthető. Ő nem egy Rosier. Ő csak egy Nott. Sose lesz olyan, mint mi vagyunk.
Mindenesetre elmosolyodom, amikor helyet foglal mellettem, és kommentálja a korábbi kijelentésemet. Annyira mégsem reménytelen a kölyök.
− Pontosan Theodore. Ezek az emberek tökéletesek arra, ha befolyásolni kell valakit, vagy megvesztegetni másokat, megfélemlítésre, feláldozásra… Ők csak gyalogok a nagyok játékában, abban segítenek, hogy magukat feláldozva sakk-mattot adjunk a királynak – pillantok végig a baráti társaságomon. Én nem vagyok király. Nekem nem lehet mattot adni, mert magam vagyok a királynő. Lesöprök mindenkit a tábláról, aki az utamba kerül. Ezt mások is tapasztalhatják, amikor erőfitogtatásról van szó.
Azonban kétlem, hogy Theodore éppen azért tart igényt a társaságomra, mert a társadalmunkról szeretne filozofálni. A tekintetemet az ő arcára emelem. Valahogy érzem, hogy tényleg az édesanyjáról szeretne beszélni.
− Igen, tisztában vagyok vele – bólintok óvatosan. Emlékszem rá, hiszen pont ezért küldtünk neki korábban üzenetet. A kérésére egy pillanatra elgondolkozok. Nem is tudom… Tudtommal nem tervezünk semmit egy ostoba családi ebéden kívül.
− Természetesen szólok neki, de biztos lehetsz benne, hogy bármit is tervezett anyám aznapra, a megemlékezés miatt bármit képes elhalasztani – felelek komoly arccal. Ezúttal valahogy nincs kedvem viccelődni, hiszen tudom, hogy anyának mennyit jelentetett a testvére, mégsem derítettek fényt az ügyre.
− Van valami híred arról? – kíváncsiskodok. Noha anyát felettébb bántja a dolog, engem nem avatott be senki abba, hogy saját erőforrásból nyomozni kezdett volna bárki is. Pedig én úgy gondolom, hogy vér vért kíván, s ha egyszer a tudomásomra jut, hogy ki ölte meg a nagynénémet, az a személy nem részesül abban a kegyben, hogy az Azkabanban rohadjon el.

Kevesen értenek mások manipulálásához, pedig igen egyszerű, és annál is szórakoztatóbb tevékenység. Tudom, hiszen a családomnak köszönhetően elég magas fokon űzöm ezt. Először az édesanyámtól tanultam el az alapokat, aztán Barry segített csiszolni a képességeimen, amíg együtt tanultunk a Roxfortban. Épp ezért húzódnak vérvörösre festett ajkaim rémisztően kegyetlen mosolyra.
− Miért félnék, kedves kuzin? – pillantok rá még mindig mosolyogva. Láthatja, hogy nem érzem azt, hogy félnivalóm lenne. Sose éreztem az életem során félelmet, talán nem is tudom igazán milyen az.
− Ez igen egyszerű. A markomban tartom őket – nyújtom ki az ujjaimat, hogy egy hirtelen mozdulattal ökölbe zárjam őket szemléltetve, hogy milyen könnyedén a vesztüket okozhatom, ha megtagadnak engem. – A titkaikkal. A titkok kifecsegésének a veszélye nem is tudnád mennyi mindenre készteti az embereket. Olyan engedelmessé válnak, hogy még csak idomítani sem kell őket.
Billentem oldalra a fejemet, miközben a baráti társaságomra pillantok. Hiszen kedves Theodore, ezzel te is tisztában lennél, ha csatlakoztál volna a belső köreinkhez. El sem tudnod képzelni, hogy miféle magasságokba emelkedhetnél mellettem, vagy éppen milyen népszerűségre tennél szert az oldalamon kuzin. Nem is kell szeretniük érte, sőt, bőven elég, ha rettegnek tőled.
− Ráadásul, nekem nincsenek titkaim – nevetek fel. Aligha találnának rajtam olyan fogást, hiszen látszólag teljesen makulátlan vagyok. Ha csinálok is valamit, mindezt úgy teszem, hogy az árnyékban maradjak. De ezt bizonyára te is tapasztaltad drága rokon, hogy mennyire egyszerű a háttérből figyelni, és információkat szerezni másokról. Aztán a megfelelő pillanatban, amikor az illető nem tud védekezni, betoppansz az életébe, a sarokba szorítod, és a báboddá teszed. Imádnivaló egy elmejáték. Majdnem olyan zseniális, mint a varázslósakk. Bár, az is attól függ, hogy ki játssza. Egy felhasználható katona szemszögéből az egész egy csatatér, amelyben bajtársak és ellenségek esnek el. Egy hadvezér szemében viszont rajta kívül mindenki feláldozható a nagyobb jó érdekében. Én pedig átkozottul jó stratégának tartom magam.
Azonban kénytelen vagyok félretenni az egómat, hiszen ez a beszélgetés kivételesen nem rólam szól, hanem Theodore édesanyjáról, elhunyt nagynénémről. Mérhetetlen bosszant és sért, hogy még mindig nem sikerült kideríteni pontosan mi is történt vele. Így figyelmesen hallgatom a magyarázatát.
− Ha gondolod, megkérhetem a bátyámat, hogy próbáljon meg a Minisztériumon belül találni valami aktát, vagy információt. Vagy esetleg szólhatok apának, hogy kenyerezzen le valakit, de anya is körbe kérdezhet magasabb körökben – ajánlom fel a segítségem, hiszen a vér vért kíván. Legalább is, a mi családunk felfogása szerint ennek így kell lennie. Ha valaki kezet emel valamely családtagunkra, vagy árt neki bármilyen módon, onnantól kezdve az illető ember halott ember.
Nekem nincsenek kapcsolataim a Minisztériumban, de megtalálom azokat az embereket, akiken keresztül információkat lehet szerezni.
− Valószínű egyébként. A mostani vezetőség nem rajong értünk. Azt sem nézik jó szemmel, hogy a fivérem gyakornokként dolgozik náluk, de amíg nem tudnak bizonyítani semmit, addig intézkedni sem tudnak – vonom meg a vállamat egykedvűen. Egyértelműen megpróbálnak minket ellehetetleníteni, csakhogy aki elég okos, az így is utat tud törni magának. A béke, amit kivívtak maguknak igencsak ingatag lábakon áll, és csak arra vár, hogy egy nagyobb esemény elsodorja magával.
− Szóval, fékezd a haragodat, kuzin. Megértem, hogy dühös vagy, de ezt az energiát fordítsd a célodra, legyen az, ami előre segít az utadon, de az elméd legyen tiszta, a céljaid pedig világosak. Csak így járhatsz a dolgok végére. – Meg természetesen akkor, ha félreteszed a makacsságodat és a büszkeségedet, és elfogadod a segítségünket. Nem azt várjuk el, hogy vedd fel a Rosier nevet, azt sem kérjük, hogy válj olyanná, mint mi, viszont azt tudnod kell, ha egyszer segítünk neked, akkor rokoni kapcsolat ide, vagy oda, de az adósunk vagy.