Óriási teljesítménynek könyvelhetem el, hogy ma este Mimóza nem gondolta úgy, hogy kalandra vágyik az ágyam kényelmes melege helyett, de nem ringatom magam hiú ábrándokba, mikor arról van szó, hogy sikeresen megneveltem a macskámat. Sosem hallgat rám, most sem az én kedvem miatt döntött így, így valójában csak mázlim van vele. Ha tudná, hogy lemondtam a Leoval való randit csak azért, hogy mással találkozzak, biztosan foggal-körömmel harcolt volna, hogy a kedvenc párnáját válasszam inkább Max helyett. Most viszont, hogy már mindenki előtt nyilvános a kapcsolatunk, tartozom neki egy magyarázattal. Utálok hazudni neki, és legutóbb úgy kellett a nyelvemre harapnom, mikor azt mondtam, hogy nincs semmi különös velem. Csak furcsa dolgok történtek! Kezdve azzal, hogy Ada meg én... Nos, kezdünk egymással úgy viselkedni, mintha idegenek lennénk. Annyi mindent nem mondtam el neki, hogy szégyenlem a képemet, mégis elhívtam. Mostanában feltűnt, hogy egyre népszerűbb a tó környéke, de a mi titkos helyünket még nem találták meg. Legalábbis most nem botlottam bele itt enyelgő párosokba, úgyhogy egész kellemes hangulatban tudom várni Max érkezését a fűben ücsörögve, azon merengve, hogy akár köztünk is alakulhattak volna egészen máshogy a dolgok. Nem bántam volna, ha egy olyan srác mellett kötök ki, mint ő és... Hát lássuk be, Aurelius Lestrange nem egészen ugyanaz a kaliber. Sokan feltehetőleg azt sem értik, mit keres valaki olyan mellett, mint én. Az elején én sem értettem, nem is gondoltam komolyan. Sikerült hónapokig parkolópályán tartanom őt, de nem adta fel. Azóta pedig azt is bebizonyította, hogy nem úgy kezel, mint az előttem lévőket, akikkel nyíltan vállalta, hogy csak arra kellenek. Ettől persze még tudom hogy néz ki az egész. Nem véletlenül választottam azt a megoldást, amiről már tudtam, hogy működőképes. A titkot. Maxről és rólam ugyanis a mai napig kevesen tudják, hogy továbbra is jóban vagyunk. Csak azt nem vettem számításba, hogy olyan jól sikerül majd a rejtőzködés, hogy még neki sem tűnik fel a dolog. Persze az is lehet, hogy én foglalkozom túl sokat a szerelmi életemmel és túl keveset minden mással, ezért tűnik csak akkora számnak, hogy rövid idő alatt mennyi minden történt. Az viszont elég egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy Tyler szülinapi bulija után nem várhatok tovább. És csentem sütit is. A süti mindent megold. Főleg, ha csokis keksz.
Vendég
Szomb. Jún. 27, 2020 3:25 pm
Liv & Max
Sóhajtva dobom le a tollamat, azt hiszem, esélytelen befejeznem ezt a fejezetet ma este. Ráadásul, megígértem Livnek, hogy ott leszek a megbeszélt találkahelyen. Annak ellenére, hogy egy éve megegyeztünk abban, hogy barátok maradunk, még mindig fontos nekem. Annyi különbséggel, hogy az iránta táplált szerelmem idővel egyfajta különleges szeretetté szelídült. Épp ezért, csak egy szavába kerül, és minden alkalommal ugrok. Belebújok a cipőmbe, intek a szobatársaimnak, hogy majd kicsit később jövök, aztán elindulok a klubhelyiség kijárata felé. Amíg leérek a hetedik emeletre, és kikanyarodok az udvarra, addig bőven van időm gondolkozni. Néha egy-egy ilyen találkozó előtt elfog a bűntudat, hiszen miattam kell rejtőzködnünk, sőt ha annak idején kiállok mellette, és leállítom a nővéremet, akkor talán még mindig együtt lehetnénk. De nekem sokkal fontosabb volt az, hogy Livnek ne esse baja, és Sabine ne pécézze ki őt is, ezért gyáva módon kihátráltam az egészből. Jobb így. Biztonságosabb, ráadásul Olivia sokkal jobbat érdemel nálam. Ettől függetlenül örülök, hogy barátok maradtunk, és annak is, hogy belement a rejtőzködésbe. Talán jövőre jobb lesz, hiszen Sabine idén végez, így végre lehet egyetlen egy nyugodt évem, amely során nem kell se titkolódznom, se rejtőzködnöm, és bátran önmagam lehetek. Addig nem tehetek mást, mint eltűrni a nővérem terrorját, mert tudom, ha elárulnám őt, akkor valami szörnyűséget csinálna. A tóhoz közeledve körbepillantok, hogy követ-e valaki, vagy hogy egyáltalán kik lehetnek a környéken. Amíg Sabine az iskolában tartózkodik, addig sose lehet az ember elég óvatos. Még utoljára körülnézek, aztán csatlakozom Oliviához. − Szia Liv – köszöntöm a lányt. Ő azon kevesek közé tartozik, akiket egyáltalán a becenevükön szólítok, még a szobatársamat is Larsonnak hívom, ahogy az írói mentoromat pedig Chancellornak. Fogalmam sincs miért, egyszerűen a Lars és a Chance nem jön a számra, vagy csak nem érzem azt, hogy annyira közelállnék hozzájuk, mint amilyen jó viszonyt ápoltam Livvel. − Minden rendben van? – cserélem le a szokásos „Hogy vagy?” kérdést, hiszen az elmúlt időben kicsit furcsának tűnt. Lehetséges, hogy általában nem mutatok túlzottan érdeklődést mások dolgai iránt, hiszen gyakran egy teljesen másik világban járok, de ez nem jelenti azt, hogy ne tűnne fel a barátaim viselkedésének a megváltozása.
Vendég
Szomb. Jún. 27, 2020 5:45 pm
to Maximilian
Egy marék fűszálat forgatok az ujjaim között és nagy gondossággal apró darabokra tépkedem, miközben a tó fodrozódását figyelem. Az est már leszállt, így gyakorlatilag nagyon kevés az esélye annak, hogy bárki megzavarná a magányomat. Max pedig prefektus, rá az ilyesfajta szabályok aligha vonatkoznak rá, ha abból indulok ki, hogy Leo is prefektus és sok esetben fittyet hány mindenre. Tessék, valahogy mindig sikerül párhuzamot vonnom közöttük, mintha csak gondolatban versenyeztetném őket, pedig ez egyáltalán nincs így és nem is jellemző rám. Megértettem az okokat, hogy miért nem akar velem lenni és miért jobb mindkettőnknek külön. Mármint egy idő után. Először rémesen rosszul esett az elutasítás ténye, de melyik lány örülne neki, ha kikosaraznák, mert a vére nem elég tiszta? Mintha ezzel azt sugallná, hogy nem vagyok elég jó.. Még Adának sem beszéltem erről, hiszen a titoknak akkor van lényege, ha megtartják... Talán ott kezdett elromlani minden kettőnk között. Apa halála pedig csak tetézte az egyébként sem rózsás helyzetet. Későn kezdtem csak elfogadni, Max indokait, azóta viszont kivétel nélkül mindig számíthatok rá. Nem egyszer avattam már be kínos dolgokba vagy téptem ki a karját óvatlanságában, miközben épp igyekezett valahová folyosón, ha sürgősen szükségem volt valakire, akivel nyíltan és mindenféle kötöttség nélkül beszélhetek. Talán önzően hangzik, de örülök neki, hogy így hozta a sors. Mert bár valójában el tudtam volna képzelni magam mellette, most már tudom, hogy amit akkor éreztem, az egészen más, mint a mostani. Halk neszezésre pillantok hátra, melyet a lassú léptek gazdája okoz, aki felém igyekszik. A magas alakot a sötét miatt nem ismerném fel, de a hangja elárulja őt. - Max! - könnyebbülök meg egy szempillantás alatt. Felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg Leo gondolja meg magát és követ.. Nem tudom, mit gondolna, ha meglátná itt a párosunkat, de biztosan félreértené a helyzetet. Épp ezért kell tiszta vizet öntenünk a pohárba. Előtte tényleg nem szeretném, ha titkaim lennének, hiszen ő is könyörtelenül beavat mindenbe, akkor is ha esetleg az rosszul esik nekem. Most pedig, hogy eljutottam arra a szintre, hogy bízzak benne, nem szeretném, ha az ő bizalma rendülne meg bennem. - Már azt hittem nem is jössz.. - fordulok felé ülés közben, várva, hogy csatlakozzon hozzám. Elég kényelmetlen helyzetben vagyunk, míg le nem ül hozzám, hogy.. Nem is tudom, bámulja velem a vizet. Miért jönnek ilyen nehezen a szavak? - Nincsen baj.. - várom rá hosszabb csend után, még mielőtt aggódni kezdene. Valamilyen különös oknál fogva sokkal jobban aggódunk egymás lelki békéjéért, mint a sajátunkért, de erre már nem is akarok magyarázatot találni. Így alakult ki a barátságunk és kész. - Nem azért akartam veled olyan hirtelen beszélni, mert baj lenne... Épp ellenkezőleg. Azt hiszem, minden a legnagyobb rendben van. - kezdem lassan kibontani a témát, de csak lépésről-lépésre haladok, még egy biztató mosolyt is megeresztek felé. Persze sokat látom őt a folyosón, meg a klubhelyiségben, de nem szoktunk odamenni egymáshoz, még a köszönést is csak futtában ejtjük meg, hogy elkerüljünk mindenfajta feltűnést. Ezért számítanak felüdülésnek az ilyen esték. Neki nincs ebből elege?
Vendég
Vas. Jún. 28, 2020 1:38 am
Liv & Max
Feltűnik az idegessége, és nem értem miért feszült. A találkozó miatt nem kell aggódnia, Sabine nem fog ránk találni, eddig se tette, ezután se fogja. Meglepetten pillantok rá. Mégis miből hitte azt, hogy lógva hagyom? Ennyire azért nem vagyok szörnyű barát. − Tudod jól, hogy nem hagynálak cserben – felelem, miközben elhelyezkedek mellette a fűben. Felhúzom a térdeimet, és a fejemet a lábamnak döntöm. Valahogy nem tudom elhinni, hogy ne lenne vele valami. Legalább is, annyira kiül az arcára, hogy valami jár a fejében, mégsem jövök rá, hogy mi van vele. Nem értem. Összeráncolom a homlokomat, és úgy meredek rá. Ha nincsen semmi baj, akkor miért tűnik ennyire idegesnek? Felesleges, hiszen tudnia kellene, hogy én csak örülök a boldogságának. − Hát, akkor mitől félsz? Bármit megoszthatsz velem, tudod jól. Akármi is történik veled, amíg boldog vagy, addig én is az vagyok – próbálom bátorítani, bár elképzelem sincs arról, hogy miről lehet szó. Azonban amíg Liv tényleg jól érzi magát, és semmi nem bántja, addig én is nyugodt vagyok. De ha bármi történik vele, akkor is itt leszek, hogy megvigasztaljam, vagy megvédjem őt. Elvégre, erre vannak a barátok. Persze, sokkal egyszerűbb lenne az élet a nővérem nélkül, de már csak egy kis ideig kell kibírnunk, mert jövőre én is szabadabb lehetek. Addig pedig kénytelenek vagyunk így találkozni, mert nem szeretném Livet a gyengélkedőn látni Sabine szemétkedései miatt. Szívesen rágyújtanék most is, de tudom, hogy Liv nem szereti, szóval most békénhagyom a zsebemben rejlő cigarettás dobozt, mert eszem ágában sincs elveszíteni azt. Pedig úgy nekem is egyszerűbb lenne, legalább is enyhíteni a bennem lévő feszültséget.
Vendég
Vas. Júl. 19, 2020 11:31 pm
to Maximilian
Nem kellene aggódnom Max reakciója miatt, ez a téma mégis elég kényes ahhoz, hogy felvetődjön bennem a lehetőség, hogy talán mégsem lesz boldog a hallottaktól. Köztünk nem alakultak jól a dolgok, pedig akár több is lehetett volna puszta barátságnál. A kapcsolatunk mégis olyan őszinte és olyan biztonságot sugároz a jelenléte és a hangja, hogy egyből el is szégyellem magam az ostoba gondolataim miatt. Max biztosan nem venné számításba, hogy nem örülnék a boldogságának. - Tudom.. - lehelem magam elé, hangomon hallhatja, hogy nagyon szeretném, ha most azonnal megnyílna alattam a föld és eltűnhetnék a színe elől. Kell egy perc mire megnyugszom és félre tudom tenni a bennem lappangó kétségeket. Tényleg nincs mitől félnem. - Erről még senkinek sem beszéltem.. Mármint tényleg senkinek. Adának sem.. - vonom meg a vállam, mintha ez olyan mellékes dolog lenne. Pedig cseppet sem az, csak jelen pillanatban épp nem az volt az elsődleges gondolatom, hogy a nővérem orrára kössem a történteket. Persze ő a bálon látott dolgokat, biztos sejt is valamit, de nála már lecsúsztam a megelőzésről. Maxnek pedig tartozom annyival, hogy beavatom, nehogy őt is meglepetésként érje ez az egész. - Nem félek, csak nem tudom hogy kezdjek bele. - vallom be neki. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy kitárgyaljam a fiúkat, leginkább azért, mert régen ezt is a nővéremmel tettem meg. - Oké, kinyögöm.. Szóval elég sok huzavona után úgy alakult, hogy Leo meg én... Hivatalosan is egy pár vagyunk. És ez nagyon furcsa, nagyon féltem tőle, még most is tartok attól, hogy valaki megátkoz a folyosón, mert tudod mennyien odavannak érte.. De azt hiszem boldog vagyok.. - fejezem be a rövid monológomat és végre el is mosolyodom. Sokkal jobb érzés, hogy túlestem rajta. Max pedig nem is sejti, hogy amiatt hívtam ide, hogy ő legyen az első személy, aki előtt hivatalosan is felvállalom, hogy egy ideje párkapcsolatban vagyok, így azért egy kis izgatottság van bennem a reakcióját illetően.
Vendég
Csüt. Júl. 23, 2020 4:46 pm
Liv & Max
Nem értem a feszélyezettségét, hiszen semmi értelme aggódnia. Soha egyetlen rossz szavam nem volt sem rá, sem pedig a döntéseire. Sőt, tudja jól, hogy igyekszem őt mindenben támogatni. Az ő boldogsága sokkal fontosabb bárminél, ezért engedtem, hogy az iránta való érzéseim megszelídüljenek, és egyikünknek se fájjon annyira a dolgok alakulása. Felsóhajtok, és lassan kinyúlok, hogy megfogja a kezét, és biztatóan megszorítsam. − Akkor meg nincs értelme félned – felelem bátorító mosollyal. Fogalmam sincs, hogy mi jár az eszében, vagy mi lehet az, ami ennyi foglalkoztatja őt. Előttem viszont nem kell titkolódznia, hiszen nem fogok ítélkezni felette. − Adának sem? – vonom fel a szemöldökömet. Ha még őt se avatta be eddig, akkor tényleg valami komoly dolog állhat a háttérben. Megértem a helyzetét, mármint, tudom milyen az, akik titkok nyomják a mellkasodat nap, mint nap. Ahogy pedig telik az idő, egyre nehezebb ezekkel a titkokkal felkelni reggelente. Az ujjaimmal a fűben kezdek matatni, amíg egy kavicsot nem találok, és azt elhajítom a tó felé. A vízfelszínén pattog párat, majd elsüllyed a mélybe. Egyszer én is úgy fogok járni, mint az a kavics. Ez a beszélgetés viszont Livről szól, és nem rólam, ezért is fordulok vissza felé, amikor beszélni kezd. − Kezdj in medias resszel. Néha az a legjobb megoldás – nevetek fel halkan, kissé szórakozottan, és türelmesen várok, hogy belefogjon a mondandójába. Most az egyszer egyébként hálát adok Sabine-nak, hogy általa megtanultam viszonylag kontrollálni az érzéseimet, ahogy azért is hálás vagyok, hogy ilyen kései időpontot választottunk, így nem látszik annyira az arcom. Hát, elég kellemetlenül érzem magam, hiszen valahol mégiscsak nyoma van annak, hogy közös a múltunk, de mindent hajlandó vagyok félretenni Liv érdekében, hiszen tudom, mi már sose fogjuk újrakezdeni. Ha lett volna lehetőség rá, ő már megtalálta a párját más személyében. − Mármint a Lestrange srác? – kérdezek vissza, csakhogy megbizonyosodjak arról, hogy egy személyről beszélünk. Hallottam róla dolgokat, de úgy igazán nem ismerem. Meg hát… Ha Liv mellette döntött, akkor nekem nincs ebbe beleszólásom. − Nagyon örülök, ha boldog vagy – mosolyodok el, és abszolút meg tudom érteni a félelmét. Az emberek, főként a féltékeny emberek szörnyű dolgokat képesek tenni. − Ha meg bárki is bántana, vagy csak próbálkozna, akkor szólj nekem, elintézem – teszem hozzá, s ezzel nem csak arra utalok, hogy prefektus vagyok, de Sabine jóvoltából megtanultam jó pár átkot, és titokban helyre tudok tenni másokat, ha a szükség úgy kívánja. − És miért féltél ezt elmondani nekem, vagy Ada miért nem tudja? – pillantok rá kérdőn, hiszen szerintem mindketten csak örülünk neki, ha őt boldognak látjuk. Megfordul a fejemben, hogy talán idővel amúgy sem működött volna a kapcsolatunk, elvégre, ha összehasonlítom magam Leo Lestrange-dzsel, ég és föld köztünk a különbség, de mint említettem, az én örömöm abból fakad, ha Olivia jól érzi magát, ezért teljesen mindegy, hogy kinek az oldalán teszi ezt.
Sóhajtva dobom le a tollamat, azt hiszem, esélytelen befejeznem ezt a fejezetet ma este. Ráadásul, megígértem Livnek, hogy ott leszek a megbeszélt találkahelyen. Annak ellenére, hogy egy éve megegyeztünk abban, hogy barátok maradunk, még mindig fontos nekem. Annyi különbséggel, hogy az iránta táplált szerelmem idővel egyfajta különleges szeretetté szelídült. Épp ezért, csak egy szavába kerül, és minden alkalommal ugrok.
