dirywiad glas - Bae & Marge

Szer. Jún. 24, 2020 11:18 pm

★ dirywiad glas ★
Bailey Yordmoon
Amikor ma, vagyis szombat reggel felébredtem, és kinéztem az ablakon, nagyon megörültem. A nyári napsütés szinte azonnal kihúzott ölelő karjaival a takaró alól, és egész gyorsan, mégis a legnagyobb finomsággal lökdösött a kijárat felé, hogy szabaduljak csak ki nyugodt szívvel a természetbe. Be kell vallanom, hogy már régóta várom, hogy kiülhessek a tó melletti parkba, mégis mára még sok dolgot hátrahagytam. Ritkán vagyok ilyen botor. Mindig meg szoktam csinálni a házi feladataimat amint az időm engedi, és sosem halogatom a feladataimat. Hajnalban azonban mégis elaludtam a jegyzeteim felett. Nagyon rosszul éreztem magam, ahogy pár órával később felébredtem, és álmosan, fáradtságtól alig élve vonultam át a puha ágyam védelmező melegébe. Ahhoz képest, hogy nyár van, az éjszakák a hideg falak közt még inkább hűvösebbnek tűnnek, mint amennyire odahaza. Mondjuk én mindig szerettem betakarózni.
Az odakint száz ágra sütő nap szerencsére ösztönzőleg hat rám, ezért hamarosan befejezem a maradék házi feladatot, amin sikerült elaludnom. Pedig alapvetően imádom a számmisztikát, és nem számít általában, hogy hány órakor kell azt megtanulnom. Mindig szeretem, nincs ez időhöz kötve. Ami jó, az mindig jó, nem csak akkor, amikor tétje van, és nem csak mikor az óra tart.
Ahogy elpakolom a könyveimet, már indulok is le a bejárati csarnok felé, és bár akármennyire hosszú az út a hollóhátas klubhelyiségből a földszintig, a lábaim már megszokták a lépcsők szeszélyeit és a faforgács porát. Akárcsak az udvaron kialakított és kitaposott ösvényekét. Imádom, ahogy a lábam alatt ropognak az ágak, és mindenfelé csiripelnek a szikrázó napsütésben a vidáman röpdöső madarak. Felemelő érzés kicsit a természetben lenni. Ilyenkor nyáron különösen szeretem, mert arra emlékeztet, amikor apával kicsi gyerekkoromban túráztunk. Mindig valamelyik közeli tisztáson aludtunk a tábortűz mellett, és sosem vittünk sátrat, hanem csak hálózsákot. A csillagos ég úgy lehet csak igazán varázslatos, ha az ember nem tagadja meg önnön magától ezt a fajta gyönyörforrást. És semelyik másikat sem, például a könyveket. Ezért is használom ki jelenleg a természet és az olvasás adta élményeket a tóparton. Engem nem zavar a koncentrációban az, hogy békák kuruttyolnak, és ugrálnak a vízben a halak. Sokakat zavar, de ők talán nem is olvasnak igazán. Úgy nem az igazi, ha nem szippant be teljesen amit olvasol.
- Szia, leülhetek? - lépek egy háztársam mellé, mert nem szeretnék elfoglalni egy külön padot, ha pedig mindketten elvagyunk azzal, amit csinálunk, nem hiszem, hogy kifejezetten zavarnánk a másikat. Remélem, hogy ő is így gondolja, de ha esetleg mégsem, akkor máshol fogok belemélyedni Milan Kundera irodalmi, filozófiai és irodalomfilozófiai magaslataiba.

Kedd Aug. 25, 2020 8:22 pm

Margery x Bailey
_{You, love and nature}Korán keltem, most kivételesen nem rángattam ki senkit sem az ágyából. Hagytam, hogy akkor ébredjenek fel, amikor ők úgy érzik már eleget álmodtak és itt az ideje felébredni, élni az életet meg hasonlók. Persze még álmos voltam, nem állítom, hogy nem, de ha egyszer felébredek, akkor tehetek, bármit nem alszom vissza sehogy sem. Még ha a fejem tetejére állok, akkor se, de nem számít. Szeretek korán kelni és gyorsan elintézni a napi teendőimet, legyen az nagyon egyszerű, is mint például gondoskodni a házi kedvencem reggelijéről. Ezért kelek minden egyes nap korán, emiatt nem bírok veszteg maradni az ágyamban pihenve, mint a barátaim, a háztársaim, a szobatársaim. Tennem kell valamit, hogy ne csak a tanulás körül forogjanak a gondolataim. Eddig azonban nem jártam sikerrel. Minden egyes reggel korán felkeltem és csalódottan estem az ágyamba, mert otthonról is képtelenek voltak levelet küldeni nekem a szüleim. Mintha valamit elrontottam volna. Természetesen még nincs vége az iskolának, nem késik a levél sem, csak én vagyok megint túlpörögve. Ami lehet, hogy nem rossz, de nem is olyan jó, ha azt nézem mennyivel helyesebb volna az energiámat az iskolai tevékenységekre tartogatni. De nem, én sosem gondolok ilyesmire, mert... mindegy. Amint sikeresen elintéztem a házi kedvencem etetését és még megejtettem a reggeli tisztálkodást is, egyszerűen fogtam magam és a konyhából kifele tartva elindultam a Fekete tóhoz. Ha a Roxfortról van szó természetesen türelmetlen vagyok, kellett egy üres rajztömb, amit eltudtam hozni a szobánkból egy grafit ceruza és radír kíséretében. Rajzolni terveztem, hogy mit, azt még én magam sem tudom. Egyelőre csak egy békés helyszín kellett, ahol egymagam lehetek és a természet. Hogy miért kellett ez nekem? Ez egy kicsit bonyolult. De addig, még akárhogy is nézem, még mindig sok van azokból a dolgokból, amiket le akarok rajzolni. Azonban nem számít. Tervezni attól még lehet. Komolyan be kellene hoznom a lemaradásomat. Nem vagyok ebben tökéletes. Nem is arra törekszem, csak az számít, hogy egy kicsit lenyugtasson. Hogy ne azon kattogjon az agyam, hogy mi lesz később. Amint megérkeztem az úti célomhoz leültem ott egy padra és vártam, közben hol a rajzaimmal teli lapokat figyeltem, hol meg a természetet, hátha beugrik valami, amit lerajzolhatok. Egyedül teljesen nyugodt ábrázattal az arcomon lapozgatok még egy kicsit, majd egy üres lapra érek. Igen, azt hiszem itt az ideje, hogy neki kezdjek. Már épp a laphoz érinteném a grafitceruza hegyét, amikor megszólal valaki mellettem.
– Szia Margery! Persze, ülj le nyugodtan. Mihez kezdesz éppen?
_öltözék

Emme's Codes