Nathaniel & Bailey Yordmoon [ Kids, photos and nature ]
Vendég
Vas. Jún. 14, 2020 9:17 pm
Nathaniel x Bailey Kids, photos and nature Nagyon unatkoztam ma ezért is beszéltem le egy gyors találkozót, egy majdnem tanulmányi kirándulást, de mégse azt, hanem csak egy céltalan lófrálást a házuk környékén, mert nagyon szép helyen laknak. Nekem, meg szükségem van egy kis növényfelfrissítésre. Szeretnék egy nagy növényterráriumot és ahhoz több kell, mint ami otthon nálunk van. De náluk itt szerintem senki nem fogja hiányolni ha elviszek egy kis mohát, vagy páfrányt, esetleg homokot a partjukról, már csak a díszítés miatt is. Köveket, kagylót. Attól függ mi az amit találunk, már ha találunk valamit és a drága Jess nem előz be engem a gyűjtőakcióval, mert kinézem belőle. Amúgy ma tudtam, hogy csodás napunk lesz. Sütni fog a nap és kellemes idő lesz ahhoz, hogy túrázzunk egy kicsit. Ő fényképezhet, én meg gyűjtögethetek kedvemre mindenfélét amit úgy gondolok, hogy fontos lehet és díszíti a terráriumot is. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy milyen „témájú” terráriumot alkotok, de biztos volt, hogy kell moha, homok, páfrány és aprócska kövek. A kövek tényleg csak a díszítés kedvéért lennének ott, hogy minél élethűbb és vagányabb legyen az egész. Egyszer valaki megkérdezte, hogy miért nem termesztek valami sokkal értékesebbet és károsabbat a szervezetre. Azért mert nem akarok úgy meggazdagodni, mint aki kannabiszt árul. Jól megpakoltam a táskámat, raktam bele mindenféle elemózsiát, ami csak kelhet és persze üres dobozokat, amiben az összegyűjtött növényeket fogom tárolni, mert kelleni fog, nem is kevés. Elköszöntem otthonról anyáéktól, szóltam, hogy majd jövők, de ha nagyon akarnak akkor elérnek telefonon, mert az is nálam volt. Őket ismerve vagy legalábbis anyát nem fogja kibírni anélkül, hogy ne kérdezze meg mi is a helyzet velem. Mert mindig megteszi. Átmehettem volna egyszerűen hozzájuk bringával, busszal, ahogyan annak rendje és módja a muglik világában, de nekem most nem volt nagy kedvem várni míg megérkezem, ezért mivel már lehetett magamtól oda hopponáltam hozzájuk. Olyan vidám voltam és tudtam, hogy senki és semmi nem fogja elrontani ezt a napot, mert Jess elfoglalt lesz, az édesanyja gondoskodni fog arról, hogy lefoglalja őt, sütni fognak valami finom, mert meg akarnak lepni minket. Vagy legalábbis Nate-et, mert engem nem fognak tudni már. De sose árulom el neki, hogy mivel készülnek, hogy esetleg azért lehet, mert tudják, hogy jövök és mert anya is mindig így várja őket. Ez már szokás, mintha egy tökéletes süteménnyel akarnának lenyűgözni minket és arra kíváncsiak ki készíti a legfinomabbat. De számomra mindkettőjüké ugyanolyan jó. Persze örülnék ha nem tudnám, ha nem volnék ilyen holt nyugisan biztos az egészben. De semmi baj. Amint megérkezem becsengetek hozzájuk, a nénikém nyit ajtót. Szokás szerint a gyerkőcök megint elvannak a saját világukban és nem hallják meg ha csenget valaki vagy nem akarják. Köszönök neki. A táskámat meglátva szerintem tudni fogja, hogy miért vagyok itt. – Nate készen van már? – megpróbálok nagyon édesen rámosolyogni a nagynénémre, még mielőtt gyorsan türelmetlennek titulálni és talán nem is tévedne akkora nagyot. Na sebaj. Aztán meglátom őt. – Áh szervusz! Mehetünk? Készen állsz? – nem igazán szerettem volna tovább időzni, mert valószínűleg itt tartanak a kedvességükkel és a növényterráriumomnak lőttek. öltözék
Szinte minden készen állt: elpakoltam a holmijaimat, váltás ruhát, cipőt, pálcát, a fényképezőgépemhez felszerelést, épp a konyhában pakoltam el anya szendvicseit, amikor Bailey befutott. Amikor meghallottam a hangját, széles mosoly jelent meg az arcomon, amelyet a családom leginkább csak a legkedvesebb rokonom társaságában láthatott. Ellenőriztem a csatokat a táskámon, aztán egy lendítéssel a vállamra vettem. − Hello. Persze, csak egy pillanat – köszöntem neki, miközben az előtérbe léptem felhúzni a cipőmet. Amíg megkötöttem a fűzőket, anya folyamatosan arról kérdezgetett, hogy mindent eltettem-e és hogy mikor fogunk hazaérni. − Fogalmam sincs anya. Ne aggódj, még ma hazajövök – sóhajtottam fel, miközben mellé léptem, és nyomtam egy csókot az arcára. Ezután Bae felé fordultam egy olyan pillantással, hogy „tűnjünk innen gyorsan”, és kinyomultam az ajtón. A háztól eltávolodva megkönnyebbülten felsóhajtottam, és az arcomat a nap felé fordítottam. − Merlinre! Azt hittem, sose nyugszanak le! – fakadtam ki, hiszen Jesst alig bírtam levakarni, mert követni akart minket. Anya szerencsére résen volt, és lekapcsolta őt. − Na, és mi a terv mára? – kérdeztem az unokatestvéremtől, miközben előkészítettem a kamerámat. Elég változatos környéken éltünk, szóval tényleg csak Bailey-n múlt, hogy mi legyen a mai úticélunk, én már attól boldog voltam, hogy a családom nem lógott végre a nyakamon, és végre egy kicsit az ellenőrzésük nélkül lehetett. Túlságosan is aggódóak voltak, én pedig ezt nehezen viseltem.
remélem, tetszeni fog :3
Vendég
Kedd Aug. 25, 2020 8:09 pm
Nathaniel x Bailey Kids, photos and nature Egy kicsit izgatott voltam. Nem tudtam leplezni az örömömet sehogy sem. Végre egy kis szabad idő Nate-el. Jesse mentesen. Nincs semmi bajom az unokaöcsémmel, csak néha olyan izgága, hogy az már nekem is fáj nézni, nemhogy még azzal is ijesztgetni, hogy vigyázzon egy kicsit magára. Ha róla van, szó direkt tréfálkozom olyasmivel, hogy ide vagy oda ne menjen, mert nagy baj lesz. Holott nem lenne semmi nagy baj, de ő ezt persze nem tudhatja biztosra. Elég volt egyszer-kétszer igazat mondani neki azzal kapcsolatban, amit láttam. De vele kevesebbet beszélek, nem osztom meg vele az ötleteimet. Nem úgy, mint Nate-el, akivel elválaszthatatlanok vagyunk. Ilyenkor nagyon sajnálom, hogy nem lehet a testvérem. Persze Lilia-val sincs semmi bajom. Ő legalább még normális is, nem aggódik annyit, mint Ems. Pontosabban nem aggódik annyi mindenen és ezt szeretem benne, de nagyon ritkán mondom neki ezt. Talán többször kellene. Na, mindegy. Várakoztam. Egyik lábamról a másikra álltam mire Nate is megérkezett végre. Semmi sem számított igazából, csak az, hogy menjünk végre. Mindegy hová, csak el a házuktól, minél messzebb a parton annál jobb. Megigazítottam a hátizsákomat és türelmesen vártam, hogy előbb ő induljon el. Követni akartam őt, elvégre ezt a területet ő ismerte jobban, nem is laktam itt és ahányszor hozzájuk jövök, mindig más jut az eszünkbe, csak nem az otthonról való elkóborlás. Legalábbis messzebbre biztosan nem, amíg láttuk a házat mindig biztonságban éreztük magunkat. Én sem voltam annyira elveszett. – Én nem csodálkozom azon, hogy nincsenek lenyugodva. Le tudnak egyáltalán nyugodni? Én nem láttam őket már egy ideje jól kipihenni magukat és békén hagyni mindent és mindenkit, főleg téged. – mármint ami Jesse-t illeti biztosan. Őt nehéz megállítani legalább öt percre. Hátrapillantottam a házuk irányába. Csak az érdekelt, hogy minden rendben van-e ott, nem indult véletlenül a nyomunkba, mert most nincs ínyemre őt is figyelni. – Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de arra gondoltam, hogy elmehetnénk ahhoz a régi faházhoz, amit már a moha is belepett. Emlékszel régen mennyire féltem attól a helytől? A nővéreink azzal ijesztgettek minket, hogy ott egy troll lakik, aki az olyan rosszcsontokra éhezik, mint te meg én. – nevetek, akkor persze még nem tudtam mi fán terem a varázslény és bevettem az ilyesmit. Most szerencsére már nem. Jóval okosabb és erősebb lettem azt hiszem. Arra az irányba megyek, amerre ez a mohás faházikó is található volt. Nincs innen olyan messze, de az biztos, hogy onnan nem fogjuk látni a Yordmoon házat. Sebaj. öltözék
![Nathaniel & Bailey Yordmoon [ Kids, photos and nature ] Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
