Cauliflower

A táskámban félbehajtva pihentek a javításra váró zárthelyik, egy kacsacsőrű emlőst ábrázoló apró üdvözlőlap, rajta Gild hieroglifákra emlékeztető kézírásával, egy szakkönyv, egy félig megírt levél a lányom házvezető tanárának és minden, ami egy női táska teljes súlyát kiteszi. Gild azt gondolta, hogy téglákat cipelek magammal. De Gild azt is gondolta, hogy karfiolt venni virág helyett a házassági évfordulónkra romantikus. Gild sok mindent gondolt, csak éppen átgondolni nem volt szokása a dolgokat. Bár a karfiol már egyfajta hagyománnyá vált nálunk, talán zokon is vettem volna, ha idén nem készül vele. Gyerekes volt, értelmezhetetlen, de a mi tradíciónk, és ha nem várt volna reggel egy csokornyi karfiollal, úgy éreztem volna, hogy valami nincs rendben a házasságunkban. Merlinnek hála ez a probléma nem állt fenn, éppen elég volt a lányunk miatt aggódni. Arya egyszerűen képtelen volt beilleszkedni a Roxfortban. Katasztrofális jegyeket produkált, elfelejtett megjelenni órákon, a többi gyerek kigúnyolta és még a gyengélkedőnek is állandó látogatója volt kisebb sérülésekkel. Aggódtam érte és tudtam, hogy Gild is, hiába bizonygatta, hogy Arya rendben lesz, csak meg kell szoknia az új környezetet és az elvárásokat. Nem akartam, hogy a lányom szenvedésként élje meg az iskolát, márpedig a levelei és végképp a tanárai levelei erre engedtek következtetni.
Péntek délután kettő óra volt, az időpont, amikor Fridával minden héten összeültünk a kedvenc kávézónkban, az Espresso Patronumban - igen, tényleg ez volt a neve. Már két teljes hete nem találkoztam az unokatestvéremmel, ugyanis Gilddel az Egyesült Államokba utaztunk vendégelőadóként egy ottani varázslóegyetemre. Hatalmas meglepetésemre azonban Frida még nem volt ott, pedig általában ő érkezett hamarabb, pusztán amiatt, hogy a kávézó néhány saroknyira volt a Heliostól. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, biztosan elhúzódott a munka a színházban vagy feltartotta valaki. Rendeltem magamnak egy cappuccinót egy cukorral és egy áfonyás muffint, majd helyet foglaltam vele a kedvenc asztalunknál. A karfiolcsokrot magam mellé tettem, meg sem kíséreltem elrejteni azt a bizarr ajándékot.
A kávémra és Frire várva előszedtem a táskámból a félkész levelet, majd átfutva a kész sorokat folytattam a hivatalos, de nem éppen indulatmentes szöveget. Felháborítónak találtam, hogy a tanári kar képtelen bármit is tenni azért, hogy a lányom könnyebben boldoguljon elsősként. Talán személyesen kellett volna velük beszélnem, még ismerős is akadt közöttük. Több, mint ismerős. Rody Lestrange egészen pontosan, talán vele kellett volna beszélnem.
Ebben a pillanatban futott be Frida, mire azonnal felpattantam az asztaltól, hogy egy öleléssel üdvözöljem.
- Megvadultak a jelmezek és nem eresztettek?

Nem tudtam hova tenni Frida sietős érkezését a rengeteg késés után, egyszerűen nem vallott rá. De biztosan csak a munka, mi más lehetett volna a háttérben? Legalábbis ezt gondoltam, amíg át nem ölelt és meg nem csapott a cigarettafüst szaga. Olcsó cigaretta volt, nem dohányzóként is meg tudtam állapítani, az akadémián éppen elég hallgató és oktató füstölt, mint a gyárkémény, de annak sosem ilyen szaga volt. És éreztem még valamit, amit végképp nem tudtam értelmezni, nem tudtam megragadni pontosan, hogy mi ez az illat, csak azt, hogy egyszerűen idegen volt Fridától és talán... férfias? Igen, talán ez volt a jó szó rá. Valami férfiasat éreztem rajta, elütött Frida megszokott parfümjétől és a mindig rendezett, mindig nőies megjelenésétől.
- Te dohányzol? - pislogtam rá döbbenten. Utoljára roxfortos korunkban láttam cigarettát Frida kezében és akkor is csak alkalmanként. Én is kipróbáltam, egyikünk sem gondolta akkora egetrengető kihágásnak, hogy egy-egy alkalommal rágyújtottunk, mikor Rodyékkal lógtunk. Pontosabban Fri Bertie-vel, akiről már akkoriban nyílt titok volt, hogy szinte minden szünetben kint volt az iskolaudvaron vagy Hisztis Myrtle mosdójában dohányozni és előszeretettel füvezett is. Nem örültem neki akkoriban, hogy az unokatestvérem éppen vele tölti minden idejét, Bertie-ről már akkor ordított, hogy nem lesz fényes élete. Sajnáltam, hiszen rendes fiú volt, a légynek sem tudott volna ártani és a közvélekedéssel ellentétben én kifejezetten értelmesnek is tartottam, mikor nagy ritkán néhány mondatnál többet beszélgettem vele. De volt benne valami, a folytonos viccelődés és a kedves mosoly mögött, valahogy folyton azt éreztem, mikor a szemébe néztem, hogy rettentően szomorú és talán azóta sem találkoztam még annyira magányos emberrel, mint ő. Azonban akkor még senki sem gondolta volna, hogy hol fog kikötni, és be kell vallanom, nem is érdekelt, mert szentül hittem, hogy Fridánál ez csak valami fellángolás, Bertie ballagása után szakítanak és majd évek múlva csak egy jó sztori lesz, amin nevethetünk. "Emlékszel, mikor a Roxfort ügyeletes fűdílerével jártál?" Igen, ez egy vicces történet lett volna, csak sajnos nem ért itt véget. Lerántotta magával Fridát, akinek nem egy hétvégi buliban elszívott cigi volt a legrosszabb húzása. Amióta Alina megszületett, még egy cigarettát sem láttam a kezében, éppen ezért lepett meg annyira, hogy most megcsapott rajta a füstszag.
- Házassági évforduló - magyaráztam. - Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tett semmit, Gildről beszélünk, nyilván csinált valamit... Most éppen az új életcélja kidobni néhány roxfortos gyereket a Griffendél-toronyból, akik teljesen rászálltak Aryára.

Megnyugtatónak találtam a válaszát, milyen buta voltam, hogy erre nem gondoltam. Frida és Gild miatt is gyakran jártam a színház backstage-ében, a saját két szememmel láttam, hogy a próbák között szinte minden színész úgy rohangált ki dohányozni, mint akinek az élete múlik rajta. Persze ennyi művésztől az lett volna furcsa, ha nincsen semmilyen káros szenvedélyük. Gild is szeretett elszívni egy-egy füves cigit, nem érdekelt különösebben, amíg nem a gyerekek előtt csinálta és nekem nem kellett szagolnom. Mert valóban könnyen beitta magát a füstszag a ruhákba, nem csoda, hogy Fridán is ilyen erősen éreztem.
- Ez tényleg ilyen, Gildet is legszívesebben kilométerekre zavarnám, mikor füvezni támad kedve. Egyszerűen nem bírom elviselni a házban a szagát. Szerencsére nem mer ellenkezni. - Gild ritkán mert nemet mondani nekem és akkor is többnyire csak viccből.
Nem Frida volt az, akinek el kellett magyaráznom, hogy a gyerekeket legtöbbször minden ok nélkül bántják. Nem mintha létezne arra ok, hogy valakinek pokollá tegyék az életét... Frida bizonyára még mindig nem felejtette el, mit művelt vele Lionel Weasley hónapokon keresztül sértődöttségében. Vagy ott volt Bertie Ollivander, aki Fridával ellentétben nemcsak a verbális abúzust tapasztalta meg. Arya bűne ugyanannyi volt, mint nekik. Kicsit kilógott a sorból.
- Eltaláltad. Nem olyan, mint a többiek, ezért kitaszítják magul közül. Tudod milyen Arya, én elismerem, hogy kicsit kilóg a sorból, de mindenkivel annyira kedves és olyan különleges kislány... Sejtettem, hogy nem lesz neki egyszerű, de... Nem neked kell ezt elmagyaráznom, azt hiszem... - Gyerekként sosem értettem, miért bántották az unokatestvéremet. Nekem a legjobb, legkedvesebb barátnőm volt, akivel mindent megoszthattam és egyszerűen nem tudtam rájönni, mások miért nem olyannak látják őt, mint én. - Jobbra nem vagy képes? És mi a helyzet a sípcsont szétrúgással? Abban régen nagyon jeleskedtél.
Még most is úgy emlékeztem arra a napra, mintha tegnap történt volna. Bár magát a jelenetet nem láttam, de Frida minden mozzanatát olyan érzékletesen mesélte el, hogy szinte én magam is éreztem a rúgás erejét, amivel napokra sántává tette Weasley-t. Megérdemelte, kétség sem fért hozzá, akkor átlépett egy határt a sértegetéseivel. Az volt az az eset, ami után Weasley legjobb barátjával, Rody Lestrange-el is habozás nélkül szakítottam. Ki kellett állnom az unokatestvérem becsületéért.
- Weasley-ről jut eszembe... Azóta békén hagyták az aurorok Alinát és a kis barátnőjét? Annyira sajnálom azt a szegény Dolohov lányt - sóhajtottam fel. Tényleg nagyon sajnáltam, csak egy kislány volt még és bennem fel sem merült, hogy megkérdőjelezzem a vád jogosságát, amivel Kyle Briggset illette. Nem tudtam elképzelni szörnyűbb dolgot, ami megtörténhetett egy nővel. És még belőle akartak bűnöst csinálni... - Azért elég érdekes fintora a sorsnak, hogy éppen Bertie lett az alibije. Ugye azóta nem keresett?
Mikor elmesélte a parancsnokságon történteket, először el sem akartam hinni. Kezdve azzal, hogy éppen Alinát akarták kihallgatni az aurorok, akinél ártatlanabb lélek nem sok létezett ezen a világon. És még Ollivander is... Frida csak futólag említette meg, hogy ő is ott volt, éreztem, hogy kínos számára ez a téma és inkább kerülni szeretné, ezt pedig tiszteletben tartottam, nem faggattam róla, milyen érzéseket keltett benne újra látni a lánya apját, csak tapintatosan megkérdeztem hogy van Bertie és elmondta-e Frida Alinának az igazságot az édesapjáról. Most sem akartam többet kihúzni belőle, csupán meg szerettem volna győződni róla, hogy Bertie semmilyen módon nem próbál befurakodni az életükbe. Fridának és Alinának erre volt a legkisebb szüksége, én abszolút támogattam, hogy Frida ne beszéljen Alinának az apja kilétéről. Semmi jóra nem vezetett volna, egy kisgyereknek nem ilyen apára volt szüksége, márpedig ha tudta volna Bertie nevét, valószínűleg találkozni is akart volna vele.

- Pedig az arcukba fújhattad volna a bagósoknak, mint amikor egyszer képen fújtam parfümmel Beckyt - jegyeztem meg. Becky az egyik roxforti szobatársunk volt. Sosem tudtam megítélni, hogy mi jártunk szerencsétlenül Fridával, amiért Beckyvel és Daphne Greengrasszel is meg kellett osztanunk a hálókörletünket vagy őket verte a sors velünk. Daphne egyszerűen irritált mindkettőnket, vele nem is foglalkoztunk sokat, ő sem velünk, más csoportba tartoztunk az iskolai hierarchiában és őt különben is jobban lefoglalta a jövőben félresikló kapcsolata Levin Dolohovval - azóta is rettentő viccesnek találtam, hogy Frida meglepően jó kapcsolatot ápolt Dolohovval a lányaik miatt. Becky viszont más volt, őt nem lehetett elviselni. Mindenért hisztizett, mindenkiről pletykált, a rosszindulat két lábon járó példája volt és még rémesen buta is. Egyszer tényleg az arcába fújtam rengeteg parfümöt, hogy elhallgattassam végre. - Nem hiszem, hogy Gild bármilyen kapcsolatban képes lenne viselni a nadrágot. Szerintem jobban is örül neki, hogy nincs rajta akkora felelősség, tudod milyen.
Én nem voltam ennyire optimista Arya jövőjét illetően a diákközösségben. Nem fog megváltozni és nem is akartam, hogy megváltozzon, még akkor sem, ha olykor csak a fejemet fogtam a döbbenettől és nem értettem, hogyan lehet valaki ennyire elvarázsolt. De Arya így volt tökéletes.
- Az a baj, hogy nem tudom hogyan segíthetnék neki. Behívtak egy fogadóórára beszélgetni róla, de nem tudom, hogy erőteljesebben közbe kéne-e lépnem vagy hagyni, hogy Arya oldja meg. Nem akarom cserben hagyni, de azt sem szeretném, ha csak tovább rontanám a helyzetét egy öntudatos magánakcióval. Gildet éppen ezért nem is akarom vinni a fogadóórára, nem bírná ki, hogy ne tegyen valamit Arya érdekében, ami könnyen fordítva sülhetne el - sóhajtottam fel. - Te mit tennél, ha Alina lenne ilyen helyzetben?
Alina Merlinnek hála nem került ilyen helyzetbe, tudott barátokat szerezni, aktív közösségi életet élt, ezen a téren kicsit sem hasonlított Fridára (vagy éppen az apjára). Természetesen nem volt ebben semmi meglepő, hihetetlenül szerethető lány volt, már kiskorában is imádtam rá vigyázni, mikor éppen az unokatestvéremnek bébiszitterre volt szüksége, Gilddel örömmel magunkra vállaltuk a feladatot.
- Szerintem Weasley-t már röpke húsz éve nagyon megijesztetted és most csak megerősítetted benne, hogy jobban teszi, ha messziről elkerül. Remélem, még mindig belesajog a lába, ha rád gondol - nevettem. Fogalmam sem volt róla, milyen felnőtt férfi vált Lionel Weasley-ből, minden bizonnyal sokat változott a gyerekkori önmagához képest. De ettől még nagyon viccesnek találtam, hogy Frida ennyi év után is halálra tudta rémíteni.
Nem ilyen válaszra számítottam Fridától. Mindig borzasztóan hazudott, de ahogy most lefagyott és csak bámult rám zavartan, az minden eddigi próbálkozásánál siralmasabban sikerült. Egyértelműen nem mondott igazat Bertie-vel kapcsolatban. Nem tudtam, hogy mi aggaszt jobban, a hazugság ténye vagy az, hogy Ollivander ezek szerint megkereste a minisztériumi találkozásuk után.
- Merlinre... megkeresett téged, igaz? - meredtem rá hatalmas szemekkel, izgatottan kevergetve a kávémat. - Mit akart? Alináról ugye nem tud?
Abban talán nem volt semmi meglepő, hogy beszélni akart Fridával, hiszen egyik napról a másikra eltűntek egymás életéből. Ugyan abban az időszakban, mikor ők másodszor egymásra találtak, én nem voltam jelen, de a Roxfortban nap mint nap láthattam, hogy az a szerencsétlen fiú a világon mindennél jobban szerette az unokatestvéremet. Azóta biztosan kialakította a maga életét, talán volt is valakije, de az lett volna megdöbbentő, ha nem akar legalább néhány mondatot beszélni Fridával. Ez önmagában nem is lett volna annyira szörnyű fordulat, egy ártatlan beszélgetéssel nem tudta belerángatni semmibe Fridát, de... ott volt a képben Alina is, a közös lányuk, akiről a férfi nem tudott semmit.

- Szerintem első körben Rodynál próbálkozott, de hogy végül hol kötött ki, arra már nem emlékszem. Nehéz volt követni, éppen ki élete szerelme - forgattam a szemem. - Valakitől úgy hallottam amúgy, hogy eljegyezték. Csinálhatnál neki egy esküvői ruhát a mély barátságotok tiszteletére.
Fridának engem leszámítva nem sok mély barátság jutott az életben, de talán Lionel Weasley-t is hamarabb soroltam volna a barátai közé, mint Beckyt. Kettőnk közül Becky talán engem gyűlölt jobban, de ez nem igazán az én érdemem volt, mindössze annak köszönhettem, hogy Rody Lestrange nekem jutott tinikorunkban. Rody persze rendes fiú volt, népszerű, jóképű, sportoló, még jól is tanult és a hab a tortán, hogy a Lestrange nevet viselte. De azért akkora főnyeremény egyetlen férfi sem lehetett, hogy valaki ilyen gyűlöletet érezzen hatalmas féltékenységében - igaz, tőlem mindig távol állt a féltékenykedés és a valódi gyűlölködés, a Fridával való pletykáláson kívül többnyire hidegen hagyott mások élete.
- Hát elhiheted, én sem úgy akartam kezelni, mint apád - vágtam rá szinte már rémülten. Mindig vegyesek voltak az érzéseim a nagybátyámmal kapcsolatban. Velem végtelenül kedves volt, a családi összejöveteleken remekül elbeszélgettünk, a gyerekeimmel és Gilddel is mindig kifogástalanul viselkedett. Sosem voltam szemtanúja annak, ahogyan Fridával bánt zárt ajtók mögött, ettől függetlenül természetesen nem vontam kétségbe az unokatestvérem szavait. Biztosra vettem, hogy a nagybátyám túl kemény vele, túl szívtelen, és bár Frida tényleg hozott rossz döntéseket az életében (ki nem?), nem érdemelte meg ezt a bánásmódot, mindig annyira igyekezett megfelelni az elvárásoknak... Legalábbis egy ideig, érthető, hogy egy bizonyos ponton túl már nem törekedett rá. - Nekem is nagyon nehezen fog menni. Ráadásul Lestrange a házvezető tanára, biztosan vele kell majd beszélnem. Arya pedig... nem tudom, félek, hogy már teljesen elvették a kedvét az iskolától, amikor annyira várta már, hogy végre ő is roxfortos legyen, és egyszerűen nem tudom, mivel biztathatnám. Hazudni nem szeretnék neki, hogy egyik pillanatról a másikra mindenki megkedveli majd.
Nem akartam hülyének nézni a saját gyerekemet. Gilddel őszintén neveltük őket, nem hazudtunk nekik, csak mert kicsik voltak, most sem terveztem ezt tenni.
- Biztos még mindig az bántja, hogy nem ő az apja. Tudod, ő kviddicsezett a Roxfortban és minden buliban ott volt, kész főnyeremény... - Sejtettem, hogy Lionel Weasley sem úgy gondolkodik már az életről, mint húsz éve, és valószínűleg nem a kviddicsezést és a bulikat tette meg az emberek jellemének mércéjeként, de régen tényleg ilyenek voltak Rody Lestrange-el.
Az nyilvánvaló volt, hogy Frida az előbb nem mondott igazat Bertie-vel kapcsolatban, de a válasza felülmúlta minden elképzelésemet. Vagyis talán az alulmúlta jelen esetben helytállóbb kifejezés lett volna... Egy pillanat erejéig nagyon rosszul esett, hogy mindezt eltitkolta előlem, de amikor tudatosult bennem, hogy milyen rosszalló kifejezésbe rándultak össze az arcizmaim, rájöttem, hogy pontosan ezért nem rohant elmesélni a történteket. Tudta, hogy nem fogok örülni, de hát Merlinkém, hogyan is várhatta el tőlem, hogy boldog legyek?
- Kitől tudta meg Alina? És hogy lehetett ennyire meggondolatlan, hogy egyedül elment a Zsebpiszok közbe? Még jó, hogy nem esett semmi baja... - adtam hangot a leplezetlen rosszallásomnak és döbbenetemnek.
Alina szerencsére ép bőrrel megúszta a kirándulást a Zsebpiszok közbe, de ettől még nem tetszett jobban ez a történet. Bertie Ollivander hónapok óta egy helyen dolgozott az unokatestvéremmel és Alinával is tartotta a kapcsolatot? Nem, ebből semmi jó nem sülhetett ki...
- Eszemben sincs megkérdőjelezni, hogy a legjobbat akarod Alinának... de biztos, hogy ez jó ötlet? Tudom, hogy Bertie nem olyan veszedelmes, mint amilyennek apád beállítja, de nos... van olyan állapotban, hogy időt töltsön Alinával? Egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon igyekszik és szereti a lányotokat, csak... - Csak egy tizenhét éves lánynak a lehető legtávolabb kellett volna maradnia a heroin vagy ki tudja milyen függő apjától. Nem vitt rá a lélek, hogy hangosan kimondjam, mert úgy éreztem volna, hogy Fridát is kritizálom ezzel a múltjára való tekintettel. Nem akartam megbántani őt, de neki is látnia kellett, mennyire rosszul is elsülhet mindez.

- És ezek után még képes vagy megkérdőjelezni, hogy a Mardekár jó döntés volt-e a Süveg részéről? - vontam fel a szemöldököm. Frida sokszor kifejtette diákkorunkban és később is, hogy számára a Mardekár a lehető legrosszabb választás volt. Amit ő és sokan mások is az észnek és az ambíció hiányának véltek, én azt egyszerűen a kevés önbizalmának tudtam be. Lettek volna tervei és képességei is azok megvalósításához, ha nem veszik el mindentől a motivációját és nem hiszi azt, hogy alkalmatlan bárminek a kivitelezésére. Sosem lehettem elég hálás Gildnek, amiért végül ő segített megtalálni Fridának azt a szakmát, amiben sikerült kibontakoznia. Szomorú, hogy a szülei egy színházat igazgattak és nem ők terelték efelé, noha adottak lettek volna a körülmények. Összetehettem a két kezem, amiért az én szüleim nem ilyenek voltak, apa és anya bármit megtettek volna azért, hogy Rolffal megtaláljuk a saját utunkat az életben.
- Igen, Rody Lestrange - bólintottam. - Gildie szerint is jó tanár, abban pedig egészen biztos vagyok, hogy jobb, mint amilyen aurornak lehetett. Sosem értettem miért akart ennyire auror lenni, ő nem volt olyan érzéketlen tuskó, mint a kis barátja... Igazából hálás vagyok neki, hogy így odafigyel Aryára, de ettől még nem tudja kezelni a helyzetet sem ő, sem a többi tanár. És nem tudom mit várnak tőlünk, a szüleitől, mikor ők vannak ott velük az iskolában, én engedély nélkül be sem tehetem a lábam oda. Különösen a Briggs-ügy óta, szerintem egy madár sem repülhet be engedély nélkül a birtokra.
Bár gyerekként nem váltak el szépen az útjaink Rodyval, nem éreztem a legkisebb neheztelést sem az irányába. Rendes fiú volt, nyilván rendes férfi is lett belőle, úgy hallottam, azóta még a családja is kitagadta, ami egy Lestrange esetében azt jelentette, hogy számomra is megfelelő értékrendet vallott felnőttként. Biztos voltam benne, hogy próbál segíteni Aryának a maga módján, de sajnos abban is, hogy képtelen rá. Talán egyik tanárnak sem voltak meg rá az eszközei, hiszen a gyerekek otthonról hozták az elfogadás képességét, jelen esetben annak hiányát. Ezen a professzorok nem változtathattak egyik napról a másikra.
Ha az én gyerekeim jártak volna egyedül a Zsebpiszok közben, valószínűleg elájultam volna Gilderoy-al együtt. Nem tartottam magam egy ártatlan, gyámoltalan virágszálnak - Gildet annál inkább, őt egy ötéves is lefegyverezte volna -, de ott felnőtt, talpraesett nőként is féltem volna. Sosem jártam még ott és ezen nem is terveztem változtatni, egyáltalán minek mentem volna oda? Nem terveztem koszos kocsmákban leinni magam, sem pedig drogot vagy más illegális árut venni, márpedig oda ezért jártak az emberek. A gyerekeim pedig hetven éves korukig szobafogságban találták volna magukat, ha egyáltalán csak eszükbe jut betenni oda a lábukat. Igaz, Aryából kinéztem volna, hogy elkalandoznak a gondolatai és véletlenül besétál a Zsebpiszok köz legsötétebb sikátoraiba...
- Igen, sajnos attól még ott járt. Azért remélem, Alinának van annyi esze, hogy többet nem csinál ilyet. Vagy Bertie-nek, hogy nem hívja meg magához teázgatni... - Ismertem Alinát, megfontolt, komoly lány volt, igazából meglepett, hogy ilyen butaságot tett. Bíztam a józan ítélőképességében, hogy többet nem csinál ilyet, Bertie józanságában már kevésbé, a szónak minden értelmében. Nem voltam benne biztos, hogy képes még felmérni, mi veszélyes Alina számára és mi nem, azt hiszem, ő egy egészen más valóságban élt, mint mi.
- Tudom, hogy szándékosan nem tenne olyat, de egészen biztos vagy benne, hogy fel tudja mérni, mi ártalmas és mi nem? - Próbáltam finoman fogalmazni, esküszöm, hogy minden erőmmel azon voltam, mert nem szerettem volna megsérteni Fridát. De annyira vak volt mindig, amikor Bertie Ollivanderről volt szó, én pedig aggódtam érte és Alináért is. - Fri, én nem szeretnélek megbántani és tudod, hogy Bertie-t sem utálom, elismerem, hogy a lelke mélyén egy nagyon kedves, önzetlen ember, de... be kell látnod neked is, hogy húsz éve függő. Szerinted az mennyire reális, hogy innentől kezdve tiszta marad, akárhányszor csak találkozik Alinával? Vagy veled, mert őszintén szólva én abban sem vagyok biztos, hogy neked egy függővel kell töltened az idődet. Tudom, hogy nagyon szeretted őt és biztos jó érzés látni őt, de nem véletlenül hagytad ott, amikor terhes lettél. Nem szeretném megmondani, hogy mi a jó neked vagy Alinának, azt csak te tudhatod, de szerintem jobb lenne, ha fenntartásokkal kezelnéd ezt a helyzetet, bármennyire is igyekszik. Nem szeretném ha csalódnotok kéne Alinával.
Frida annyira zavarban volt, folyton a ruháját igazgatta, láttam, hogy az arca természetellenesen vörös színt kezdett ölteni. Nem tudtam hova tenni, ennyire kínosan érintette volna ez a beszélgetés?

- Dehogynem - ellenkeztem. - A sors akarta így, mihez kezdtem volna nélküled egy szobában Beckyvel és Daphneval? Már biztosan az Azkabanban ülnék gyilkosságért...
Fridával ellentétben nekem voltak barátaim az iskolában. Nem olyan szoros barátságok, mint amit vele kötöttem, a nagy részükkel már nem is tartottam a kapcsolatot, de volt kivel elütnöm az időmet abban a hét évben, az unokatestvéremen kívül is. Azonban nélküle nem lett volna ugyanolyan, senki sem pótolhatta a hajnalig tartó tinilányos pletykapartikat és azt a bizalmat, ami kettőnk között alakult ki.
- Ó, falak azok egészen biztosan lesznek. Különösen, ha Gild is velem jön, tudod milyen, ha a gyerekekről van szó. Nem is tudom, honnan rántja elő a komoly, vérengző énjét, mert esküszöm, hogy soha máskor nem láttam még tőle. - Gild sosem viselkedett igazán komolyan, felnőtthöz méltóan. Sosem mondtam ki hangosan, de a lelkem mélyén szerettem az olykor gyerekes viselkedését, kettőnk helyett is elég lazaság szorult belé. De ha a gyerekekről volt szó, minden gyermeki vidámságát és naivitását elveszítette. Fridának még nem volt szerencséje ehhez a Gildhez, a helyében talán el sem hittem volna, hogy a férjem valóban képes így is viselkedni.
- A környéktől függetlenül sem hiszem, hogy Bertie lakására kéne járnia... Gondolom, még nem hagyott fel a nos... az üzleteléssel. - Be kell vallanom, nem tudtam pontosan, hogyan működik a dílerkedés. Talán Bertie lakása biztonságos hely volt, talán nem, de nem is szerettem volna túl mély ismereket szerezni ezekről az illegális üzletekről, Alinának pedig az volt a legjobb, ha semmiről nem tud semmit.
- Fri, Merlin szerelmére, most komolyan piedesztálra emeljük, mert nem hányja nyakon a lányotokat bedrogozva? Ne haragudj, de te hallod magadat egyáltalán? - fakadtam ki. Én komolyan próbáltam higgadt maradni, megérteni Frida nézőpontját és érzéseit, de egyre lehetetlenebbé tette. Nem, számomra cseppet sem tűnt pozitívnak, hogy mikor Bertie betépve jelent meg a munkahelyén, akkor tapintatosan elkerülte Fridát. - Igenis beleszólhatsz az életébe. Ha látni akarja Alinát, akkor szedje össze magát. Megértem, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de nem attól lesz elfogadható apja a lányotoknak, hogy takargatja milyen állapotban van. Nem tilthatod el tőle Alinát, nyilvánvalóan nem, de ez hosszútávon, ebben a formában senkinek sem lesz jó. Gondolom, nem szeretnéd a lányod kezét fogni Bertie temetésén, miután túladagolta magát, mert senki sem érezte úgy, hogy beleszólhat az életébe.
Túl kemény voltam vele? Talán. De amilyen ostobaságokat beszélt, muszáj volt stílust váltanom. És amikor azt hittem, hogy már nem tudja tovább fokozni, akkor kimondta...
- Ezt te sem gondolod komolyan. - A vörös egy egészen különleges árnyalatában játszó arcát fürkésztem. - Édes Merlinem, te lefeküdtél vele... Most is tőle jöttél, igaz?
A döbbenet és felháborodás elegyétől a mondat hangosabbra sikeredett, mint terveztem. Mire észbe kaptam, a kávézó szinte összes vendége minket bámult rosszallóan, pedig esküszöm, hogy nem Frida megalázása volt a célom.

- Kicsit rosszul esik, hogy éppen bablevest hoznál. Mi lesz a borral? - Fogalmazzunk úgy, hogy Fridával érdekes baráti viszonyt ápoltunk a borral. A jó borral egészen pontosan, Gild számtalanszor megjegyezte már, hogy nálunk nagyobb borsznobokat nem ismer - mintha ő nem húzta volna az orrát a rossz minőségű alkoholra. A közös kávézások az unokatestvéremmel állandó heti programok voltak, de viszonylag gyakran sort kerítettünk a bor felett pletykálásra is és egyikünk sem akart változtatni ezen a jó szokásunkon. Még az Azkaban sem állhatott az utunkba.
- Néha nekem is nehéz elhinni, de örülök, hogy Gild néha nem úgy viselkedik, mint egy mugli rajzfilmfigura. - A férjemmel élvezettel merültünk el a mugli filmkultúrában, és amíg mi egy éjszaka alatt végignéztünk egy évadot a Trónok Harcából vagy a Kártyavárból, addig Aryának ott voltak a rajzfilmek. Gild szerintem jobban élvezte nála azokat a meséket, valószínűleg tudott azonosulni a bizarr karakterekkel.
Aggasztott Frida válasza. Nem Bertie életminősége érdekelt, habár őszintén sajnáltam, hogy hova jutott az a kedves, félénk fiú, akit még én ismertem a Roxfortban. Engem az foglalkoztatott, hogy Frida mennyire elnéző volt vele szemben, mennyire nem látta a veszélyforrást abban, hogy Bertie az életük részévé vált. Meg sem fordult a fejében, hogy talán ő is visszaeshet, ha túl sok időt tölt Bertie-vel? Hogy Alina olyat lát majd, ami egy életre megsebzi? Igaza volt, senkit sem lehetett kényszeríteni a változásra és nem is lehetett csodát elvárni egy függőtől, de apró lépéseket igen. Nem maga miatt, még csak nem is Frida miatt - felnőtt nő volt, bármennyire is éreztem szükségét, hogy beleszóljak az életébe, attól még nem tudtam helyette felelősségteljes döntéseket hozni -, egyedül Alina miatt. Talán ő már felnőttnek érezte magát, de akkor is csak egy gyerek volt, egy apa után sóvárgó gyerek, akinek elképzelése sem volt róla, milyen terhet vett a nyakába azzal, hogy megkereste Bertie-t.
- Szerintem nem akkor kéne megbeszélned vele, ha rosszabbra fordul a helyzet. Nem változtathatsz helyette, tudom, hogy nem kényszerítheted semmire, de attól még beszélhetsz vele. Ha valakit meg fog hallgatni, az te vagy. Nem azzal segítesz neki, ha nem beszéltek róla, te is tudod. Neked is segített, hogy volt kivel beszélned. - Nem voltam rá büszke, hogy eltűntem Frida életéből, mikor mélypontra került és ott kötött ki, ahol. Semmit sem tudtam az egészről, levelet is elfelejtettem küldeni neki, túlságosan lefoglalt az akadémia és Gilderoy. Talán nem tudtam volna változtatni semmin a jelenlétemmel, talán igen, erre már sosem fog fény derülni. A legtöbb, amit utólag tehettem, hogy a terhessége alatt és utána is maximálisan Frida mellett álltam, összeszámolni sem lehetett az órákat, amiket mély beszélgetésekkel töltöttünk. Egy dolog tanulni a pszichomágiát és idegen emberekkel foglalkozni, megint másik a legjobb barátnődet kisegíteni a legnagyobb gödörből, ahova ember kerülhetett. Ezerszer nehezebb feladatnak bizonyult, de szerettem volna hinni, hogy valóban támaszt nyújtottam akkor Frinek.
Hangosabb voltam a kelleténél, de nem tudtam magam annyira szégyellni miatta, mint illett volna, még Frida lángoló vörös arcát látva sem.
Először azt gondoltam, Frida most összepakol és távozik, zavarában vagy sértettségében, azt nem tudtam eldönteni. Azonban nem ezért fordult a táskájához. Nem hatódtam meg könnyen; nem sírtam a Titanicon, gyűlöltem a Szerelmünk lapjait, rezzenéstelen arccal húztam meg zokogó hallgatókat a vizsgáimon (eddig egyedül Apollo Shackleboltnak sikerült kihoznia a béketűrésemből). Ez viszont rám is hatással volt, nem is kifejezetten Frida szavai, hiszen nem volt számomra újdonság, milyen rossz körülmények között éltek Bertie-vel, sokkal inkább az érintett meg, hogy még ennyi év után is úgy őrizgette azt a papírdarabot, mint a világ legnagyobb kincsét. Hát tényleg ennyire szerették egymást?
Elpárolgott minden bosszúságom, nem tudtam rá haragudni a hibákért, amelyeket az utóbbi hetekben egymásra halmozott. A szeretet hatalmas ostobaságokra sarkallja az embert.
- És most mihez akarsz kezdeni? Nem titkolózhatsz örökké, ez így nem fog működni.

Nem találtam kivetnivalót a borfogyasztási szokásainkban. A következményei néha mások számára kellemetlenek voltak - helyesbítek: a férjem számára voltak kellemetlenek -, de ez a legjobbakkal is megesik. Szerencsére csak valamelyikünk otthonában gyakoroltuk a borsznob szokásainkat, így a külvilág elől rejtve maradt, hogy ketten együtt mennyit meg tudtunk inni és milyen remek irányba mozdította el az amúgy sem túl simulékony természetünket. Gildnek pedig egy szava sem lehetett, én az év minden napján elviseltem, hogy ő józanon is furcsa volt.
- Ha már itt tartunk, valamikor átjöhetnél, Gild kapott ajándékba egy üveg vörösbort, elég jónak tűnik. Valószínűleg ő is akart inni belőle, de talán majd egy pohárral hagyunk neki. - Talán.
Ahogy a beszélgetésünk további alakulása is mutatta, nagyon ránk fért, vagyis leginkább Fridára, hogy leüljünk néhány órára és nyugodtan elpletykáljunk egy pohár bor felett. Ugyanis Frida már megint nagyon rossz irányba menetelt és nagyon úgy tűnt, hogy jelenleg nem akart foglalkozni az aggodalmas észérveimmel. Nyilvánvalóan neki is igaza volt valahol, már ami a Bertie-hez hasonló függők torz gondolkodását illeti, valószínűleg tényleg kereket oldott volna, ha Frida túl erőteljesen próbál hatni rá. De engem nem igazán érdekelt, hogy Bertie Ollivander min sértődik meg és mivel nyugtatgatja magát, mikor éppen kicsúszik a lába alól a talaj. Engem csak az érdekelt, hogy Frida és Alina ne sérüljenek, márpedig a jelenlegi helyzetben erre nem láttam esélyt hosszú távon, csakis akkor, ha Frida hatott valahogy arra a szerencsétlen emberre. Vagy elkerülte a lehető legmesszebbről, de elég nyilvánvaló volt, hogy ez nem fog megtörténni. Az unokatestvérem szemmel láthatóan pont olyan szerelmes volt, mint tizenöt évesen, csak most már nem a prefektusi fürdőben bujkált a fiújával.
- Tudom, hogy ez nem egyszerű. De akkor sem hagyhatod rá az örökkévalóságig, valószínűleg mindenki ezt teszi a környezetében, viszont ez neki is csak árt. És tőled máshogy hatna, mint bárki mástól, tőled ez nem üres prédikáció - erősködtem.
Soha nem értettem, Frida hogyan képes ennyire háttérbe szorítani saját magát. Azt elfogadtam, hogy Alináért eldobott mindent, hiszen egy jó anya bármit feláldozna a gyermekéért, én is akármit megtettem volna Gildy és Arya boldogsága érdekében. De Frida nem csak Alináért tette ezt meg, hanem ösztönösen nem törődött a saját szükségleteivel. Alárendelte magát másoknak, többnyire a nagybátyámnak, most pedig már megint ott tartottunk, hogy csak abban gondolkodott, ő mit áldozhatna fel a Bertie-vel való kapcsolata működéséért.
- És már megint ott tartunk, hogy csak arról beszélsz, te milyen áldozatot tudnál hozni ezért - ingattam a fejem. - Nem miattad szól bármi is ellenetek. Nézd, Fri, tudod, hogy mi a véleményem erről az egészről, tudod, hogy már régen is mit gondoltam Bertie-ről... De azt is látom, hogy még mindig nagyon szereted őt. Ha ő is így érez és még mindig hasonlít arra az emberre, akit én ismertem a Roxfortban, akkor le kell ülnöd megbeszélni vele mindent. Tényleg mindent. Kettőtöket, Alinát, hogy ő hogyan lenne képes megváltozni, mert be kell látnod, hogy itt nem neked kell bármin is változtatnod. Ez a titkolózás nem működhet hosszú távon és ne haragudj meg, amiért ezt mondom, de szerintem elképesztően megalázó rád nézve. Csak beszélj vele, jó? Ígérd meg nekem, hogy megteszed, mert különben én fogok beszélni vele arról, hogy nem döngetheti egy drogos Zsebpiszok töltelék az unokatestvéremet egy színházi raktárban, titokban. Komolyan mondom.
A hangulatot akartam oldani, de talán tényleg képes lettem volna kezembe venni a dolgokat, ha Frida nem tesz nekem ígéretet. Be kellett látnia, hogy én csak neki akartam segíteni és megvédeni egy méltatlan helyzettől.