Valaki előre figyelmeztetett volna arra, hogy Clyde csak azért akart velem tartani Roxmortsba, hogy végigrinyálja az egész délutánomat, akkor már a kastély udvarán lecsaptam volna a hollóhátas prefektust. Így viszont már ki tudja mióta ültünk a Három Seprűben, és elég unott fejjel figyeltem kedvenc hősszerelmesünket. Bal kezemmel kitámasztottam a fejemet, jobbommal pedig az előttem lévő üres korsó száját pöckölgettem. Vajon mennyi vajsörre lett volna szükségem ahhoz, hogy eltompuljak, és meg se halljam a nyöszörgését? Mármint, nagyon szívesen meghallgattam bárkit, de ez a gyerek annyira reménytelen volt, mint az, hogy én még egyszer kviddicscsapatban játszak. Tehát teljesen esélytelen. − Nézd, Bonnieclyde gyépésebbik fele… A lányok nem szeretik, ha parán koslatsz utánuk meg bámulod őket… Amiket meg te leművelsz haver, az borzasztó. Ha tudná, hogy mit csinálsz, akkor biztosan többet nem állna veled szóba! – eresztettem le a kezemet, és intettem az egyik felszolgálónak, hogy hozzon még egy kört. Muszáj volt italba fojtanom a bánatomat, miszerint ma is egy unalmas, lelkizős napnak néztem elébe. Ennél még Madsék hülyeségei is jobbak voltak, mert ők legalább másféleképpen voltak furák. Ha Clyde értem rajongott volna ilyen beteges módon, és tisztában lettem volna mindezzel, azonnali hatállyal intéztem volna egy távoltartási végzést ellene. Bár nem tudom, hogy a varázsvilágban létezett-e ilyen egyáltalán, de anya mesélte, hogy az egyik mugli barátnőjét zaklatta egy pasas, és rendőrségi ügy lett belőle. − Nem szeretnél értelmesebb témáról beszélgetni? Mondjuk, miként akarsz a csapatból bandát kovácsolni… Vagy milyen dalt akarsz legközelebb gyakorolni? – Bármiről szívesen beszélgettem, de nem akartam ezredjére is végighallgatni Az ifjú Corner szenvedéseit. Bőven megfelelt a színházi mugli változat is, nem hiányzott az életemből még egy dráma. − Amúgy, hogy van Bonnie? Még mindig csigákat hány? – érdeklődtem a testvére felől, miközben megérkezett a következő adag vajsörünk. A vajsör láttán egy pillanatra visszatért belém az élet, és olyan gyorsan kaptam a saját korsóm után, hogy egy pillanatra megmutatkoztak egykori, fogói reflexeim.
credit ❀
Vendég
Csüt. Jún. 11, 2020 2:20 am
Team Clytiana
Ő lett az én lelki szemetes ládám, ha tetszett neki ha nem, de ilyen átokkal sújtották őt azzal, hogy nekem igent mondott, hogy eljött a próbára akkor azon a pénteken és szerves része lett a bandának. Imádom amúgy ahogy énekel, meg is szoktam dicsérni, túlzásba is szoktam esni, de mindig elkanyarodok az én témámra. Mostanában egyre többet beszéltem róla, ha kellett ha nem. Tudom, hogy volt jobb dolga, hogy mást is csinálhatott volna, minthogy itt üljön mellettem és hallgasson. Hogy hallgassa a siránkozásomat. Igazából csak arra volt szükségem, hogy valaki figyeljen rám, hogy meghallgasson és utána már teljesen mindegy volt, hogy mit fogok tenni. Valószínűleg semmi jót, mert nem fogok odamenni csak úgy Héloise-hoz. Persze tervben van. De mindig sikerül lebeszélnem magam és békén hagyni azt a szegény lányt, ahogy mások emlegetik. Talán ciki, hogy így van, talán nem. De megszoktam én hallgatni bárki tanácsát is? Persze, hogy nem! Miért tennék ilyet? Ahhoz túl elszállt vagyok. Legalábbis mások szerint. Én ugyanolyannak látom önmagam, mint előtte. Még mielőtt megpillanthattam volna Héloise-t azon a születésnapi bálon. Őszintén addig észre se vettem, nem figyeltem fel rá, de akkor… Nem fogok most gondolatban is ömlengeni róla, elég ha kifejeztem szóban a csodálatomat olyas valakinek aki meghallgat. – Tudom, de… Nem tudom mit mondjak neki. Ha beléd volnék szerelmes sokkal hamarabb be tudnám vallani, mert te már tudod, hogy kell elintézni engem, ő meg még nem tudja. Gondoltam már olyasmire, hogy esetleg megpróbálhatnék kiábrándulni belőle de… – és itt megint magyaráztam szegénynek a magyarázni valómat. Túl unalmas. Én azt meghiszem. De amint végre sikerül pontot tenni egy elég hosszú folyamat végére, és én már eléggé kibeszéltem magam Héloise-ről nyugodtan témát válthattunk. – Értelmesebb téma? – kérdezek vissza, megállva egy pillanatra. Úgy téve, mintha tényleg gondolkodnom kellene értelmesebb témákon. Nem kellett. Sajnos a vajsörtől csak sokkal jobban megered a nyelvem és ő ezt nem tudta. De majd fogja és tuti biztos nem fog a közelébe engedni, azt fogja kérni bárcsak a józan Clyde-al beszélgethetne nem pedig a most kialakulóval. – Igazából azon gondolkodtam, hogy kellene egy csapatépítő találkozó, amikor mind nálunk vagytok vendégségben. Játszhatnánk is, nem csak hangszeren hanem valami társasjátékon is. Ki kell derítenem, hogy a Madden ikrek mennyire képesek elviselni az én hülyeségeimet és mit tesznek meg azért, hogy zenélhessenek. De jobban meg kellene ismernünk egymást is. Például mesélhetnénk sztorikat is, hogy minél barátságosabb hangulat alakuljon ki. Bár ez csak egy olyan álomkép, mint az összes többi. Kétlem, hogy szívesen beszélnének és mennének bele részletekbe, például milyen céljaik vannak a jövőre nézve. Itt ki tudnám szűrni, hogy milyen nagyok az álmaik. Tudod van egy mondás, miszerint ha az álmod nem ijeszt meg, akkor nem elég nagy. – klisé tudom. Ám amint a testvéremre kerül a téma, egy kicsit lebiggyesztem a számat, valószínűleg az én hibám, hogy odakerült. Valószínűleg… biztosra veszem. – Alakul a jobban léte. Próba után voltam fent nála és ahhoz képest… Láttam már rosszabb bőrben is őt, elhiheted. – különben is Bonnie erős, nem féltettem őt annyira, csak tök ciki volt, hogy az én hülyeségem miatt szenvedett ő. Az újonnan hozott vajsörre felcsillant a szemem. A sok beszéd után jól esett újra inni egy kicsit, mert jó rendesen megszomjaztam.
Vendég
Pént. Jún. 26, 2020 8:38 pm
Clyde & Tatiana
Erősen megfordult a fejemben, hogy lecsapom az előttem lévő üres korsóval, de hát… A barátom volt, így kötelességeim közé tartozott meghallgatni őt, akkor is, ha egyáltalán nem érdekelt az a dráma, amit maga köré kerekített. Kedveltem Clyde-ot, de néha olyan határokat feszegetett, amik még az én türelmemet is végessé tették, pedig Merlinre esküszöm, én nagyon próbálkoztam higgadt maradni. Szóval csendben hallgattam a szenvedéseit, egészen addig a ponton, amíg példaként felhozta, hogy milyen egyszerűbb lenne a helyzet, ha belém lenne szerelmes. Itt nem tudtam megállni, hogy ne adjak hörögve hangot a véleményemnek. – Kérlek ne! Soha eszedbe ne jusson ilyesmi! – Mármint, nem volt egy ronda gyerek, sőt a hülye feje egész kellemes volt a szemnek, de ha a fejéhez hozzátettem a fanatikus személyiségét, akkor inkább zárjanak az Azkabanba, semmint a rajongóm legyen. Miután ezt a gondolatot vele is megosztottam, ismét visszasüllyedtem az unott állapotomba, és hagytam, hadd fejezze be a szövegelését. − Nézd, Clyde… Én értem, hogy rettentő módon bejön neked, azonban ez nem így működik. Amit csinálsz… − Ennél a pontnál felsóhajtottam, mert eszembe jutottak azok az általa elregélt történetek, amiktől még úgyis a hideg futkosott a hátamon, hogy nem én voltam a célpontja. – Szóval… Ha szeretnél közel kerülni a lányhoz, akkor bármennyire is nehezedre esik, de fogadd meg a tanácsaimat. Először is, szokj le erről a macskás hülyeségről, mert irtó ijesztő. Másodszor, a lányok azt szeretik, ha odamész hozzájuk, ha érdeklődsz felőlük, ha megmutatod, hogy igenis törődni akarsz velük. Nem pedig azt, hogy egy rühes macskaként kukkolod őket nap, mint nap. Fogalmam se volt arról, miként verhetném a kis csökött fejébe, hogy hiába volt animágus, semmi haszna nem származott abból, hogy gyáva kukacként az egyszerűbb megoldást választotta a leskelődésre. − Legyél már könyörgöm egy kicsit férfiasabb! Ha akarod azt a lányt, akkor szedd össze magad! – masszíroztam meg a homlokomat, és ezáltal lezártnak tekintettem a témát, és nem is akartam ismét hallani Héloise Brugiére-ről, amíg ez a szerencsétlen nem barátkozott vele a valós alakjában. − Igen, értelmesebb téma a rinyálásodnál – szusszantottam fel kicsit ingerülten, bár mintha nála beakadt volna a lemez, és hirtelen Héloise Brugiére-centrikussá vált volna a világa. Azért nagyon reméltem, hogy legalább a jelenlétemben hajlandó volt kibújni a hősszerelmes szerepéből, különben hazafelé bezárom majd a Szellemszállásra. − Na, látod? Tudsz te, ha akarsz – sóhajtottam fel megkönnyebülten, és nem is volt marhaság, amit mondott. – Én nagyon szívesen elmegyek oda, és hajlandó vagyok csapatépítő tréningre, azonban kételkedem benne, hogy Madsék társasozni szeretnének – vontam meg a vállamat, mert hát… A Mads-ikrek nem tűntek túlzottan játékos természetűnek… Bár lehet elég lett volna pénzben játszani, és nekik is megjött volna a kedvük hozzá. − Judy fejével akár én is beszélhetek. Nekem könnyebb a nyakára járnom, és biztosra veszem, hogy ha nem hagyom aludni, akkor beadja a derekát – vigyorodtam el, hiszen én könnyűszerrel bejutottam a hálókörletébe, de ő nem tudott belépni az enyémbe. – Amúgy ne aggódj, ha ezt szeretnéd, és a többség támogatja az ötletet, ami engem meg titeket takar, akkor hagyd rám Madséket. Elvégre, én előbb képes voltam meggyőzni Judyt, mint Clyde. És ha már Judy beadta a derekát, akkor Jeznek nem volt választása. Ergo, ha az egyik félre rákényszerítettem az akaratomat, akkor a másikra is. − Na, ne érezd magad szarul, Clyde! Egy-kettőre rendben lesz, és majd én is felugrok hozzá, hadd örüljön – nyúltam át az asztal felett, és vigasztalóan megpaskoltam Clyde kezét mielőtt még a vajsörömért nyúltam volna. − Majd viszek neki valami finomságot a Mézesfalásból, az kárpótolni fogja a csigáért – tettem hozzá. Igazából fogalmam se volt arról, hogy milyen érzés lehetett csigákat felöklendezni, és nem is akartam átélni, de abban biztos voltam, nem okozott kellemes szájízt. Szóval, a Mézesfalásból hozott édesség biztosan nyerő ötlet lesz, amint képes lesz enni megint. Belekortyoltam a vajsörömbe, és hátradőltem a széken. Na, ez már sokkal kellemesebb volt. Valami ilyesmit képzeltem el korábban is, szerelmi dráma nélkül. Már csak abban bíztam, hogy Clyde ne hozza fel ismét azt a lányt, mert akkor a macskabundájából csináltattam volna sapkát télire.
Vendég
Csüt. Júl. 16, 2020 2:48 pm
Team Clytiana
Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, hogy vannak hibáim és amióta valamiért beleestem Héloise-ba egyre csak növekednek s, olyanok is tudomást vesznek róla, akiknek valójában nem kellene. Most nem akarok listát vezetni arról, hogy ki hallott már róla, de túl sokan ahhoz, hogy ez már ne legyen titok. Sajnos. Nehezemre egyik ugyan de egyet kell értenem vele, mást nem igazán tehetek ez ellen. Szóval nem kezdek el vitatkozni azzal kapcsolatban amit mond, hiszen ha normális akarok lenni akkor egy lányt valóban nem ilyen módon kell lenyűgöznöm. Igazából gondolkodtam azon, hogy esetleg megosztok még valamit Tanya-val de aztán meggondoltam magam. Nem akartam ennél is jobban elrontani a roxmorts-i kiruccanását. Örültem, hogy meghallgatta a siránkozásomat, ezért is térhetünk át nyugodtabb vizekre, amik nem olyan vészesen ijesztőek és agyfárasztóak, mint az én Brugiére ügyem. Mint aki vette azt a bizonyos képébe vágott lapot, inkább terelem a témát. A lehetséges banda találkozóról. Erre szerintem bármelyikük fellelkesülne. Főleg ha nyáron lenne és elmehetnénk egy úttal a tengerpartra is. Hiányzik Brighton, a tengerpart főleg, meg talán az ottani szomszédaink. Na mindegy. – Akkor tengerpart, jobb nem jut eszembe. Egy közös kirándulás esetleg? Judas meg szerintem már annak fog örülni, hogy az én fejemet többet látja a kelleténél és piszkálhat. Ezt is simán felhozhatod neki, tuti szerepel a nyerő okok között. – vállat vonok, nem is értem igazából, hogy ez a Judas miért nem bír engem, úgy őszintén. Hiszen minden hülyeségét elnézem, hagyom, hogy néha olyan zenét játszunk amit ő is szeretne, még a fikázását is elengedem a füleim mellett. Kell ennél jobb kompromisszum? Na ugye, hogy nem?! Jesus is hasonló eset, csak vele azért kell viaskodnom, hogy ne akarjon már feleslegesen kilépni a bandából, mert ez az egész jó móka, szórakozás, kacagás meg minden. Nehéz megbízható dobost találni, ennyi az egész és ez… zavaró. – Okés akkor a Madden ikreket rád bízom. Én meg foglalkozok Reese-el akkor, ő nem a rokonom, szóval neki szintén valami frappáns okot kell kitalálnom, hogy miért érdemes velünk tartania még a szabadidejében is. – bár kétlem, hogy őt egy lapon lehetne emlegetni Madden-ékkel, akiket úgy kell kérlelni mindenre. A baj az, hogy sokan vagyunk és nem tudok mindenkinek igazat adni és úgy intézni a dolgokat, hogy az időpont mindenkinek megfeleljen. Ezért szólok legalább szerintem egy hónappal előtte, hogy még véletlenül se tudjanak kifogásokat találni és minden egyes alkalommal emlékeztetem őket rá, hogy ne felejtsék el. Tudom, tudom, elviselhetetlen szokás, de valakinek be kell osztania az ők idejüket is, nem csak a sajátját. – Neked jó szíved van Tanya. – motyogom el az egészet, még mielőtt túl érzelgőssé válnék a jelenlétében és úgy viselkednék ahogy nem kellene. Mosolyogva fogadom a kezének érintését, de mielőtt én is rátehetném a „mancsaimat” az övére, már el is húzza a kezét és beleiszik a vajsörébe. – Amúgy arra gondoltam még, hogy zenélhetnénk majd az évzárón is. Biztosan nagyon vagány lenne ha élő zene mellett táncolhatnának a többiek. A végzősök is nagyon örülnének neki, ha ismerősök búcsúztatják el őket. Na mit szólsz hozzá? Tetszik ez az ötlet? Szerinted a többiek benne lennének? – vonom fel kíváncsian a szemöldökömet. Mert ha ő benne van, akkor hiszem, hogy a többieket is rá tudjuk venni ezzel az erővel és akkor már csak a tanárokkal kell beszélnem, hogy mit szeretnék vagy, hogy milyen fantörpikus ötletem támadt. Megiszom a vajsöröm felét, azt hiszem, ha ez elfogy akkor még kelleni fog egy. Ilyenkor ugyanis elég ötletem támad ahhoz, hogy meg is akarjam valósítani őket. Talán jegyzetelnem kéne?
Vendég
Hétf. Júl. 20, 2020 8:05 pm
Clyde & Tatiana
Volt már dolgom idiótákkal, sőt olyanokkal is, akiket a szerelem vakított meg teljesen, de olyat, amit Clyde időnként leművel, még nem pipáltam előtte soha. Pedig azért én is láttam egy-két dolgot, és nagyon is jól ismerem a pasik gondolatmenetét, elvégre még a Durmstrangban – és sajnos azóta is −, rengeteg sráccal lógtam együtt. Az teljesen más történet, hogy ezek közül az emberek közül Lars az egyetlen, aki végig mellettem áll, viszont a vele való kapcsolatom még jóval a Durmstrang előtti időkre nyúlik vissza. Nem is emlékszem már, hogy milyen volt az életem nélküle. Most is jobban értékelném, ha ő ülne velem szemben, és idióta sztorikat mesélnénk egymásnak, aztán olyan hangosan röhögjünk, hogy a fogadós is ránk szóljon emiatt. Ellenben a mai délutánra Clyde-ot kapom a nyakamba, és bármennyire is szívesen beszélgetek vele is, időnként van egy bizonyos információ mennyiség, amely nekem is sok, ezért újra és újra a korsómhoz nyúlok, fokozatosan magamba döntve a vajsörömet, miközben azon töprengek, hogy ennél valami erősebbre van szükségem. Hatalmas mázlija, hogy Merlin tudja mennyi idő után végre kapcsol, és olyan témára tereli a szót, amiről én is sokkal szívesebben társalgok. Mert amúgy most komolyan, a homlokomra van írva nagybetűkkel, hogy szerelmi tanácsadó lennék? Á, nem is értem miért folyok bele amúgy ezekbe a dolgokba. Igazán maradnék a saját ügyeimnél, és próbálhatnám megfejteni azt a rejtélyt, hogy engem miért csak hülyék találnak meg. − Akár hozzánk is jöhettek – jegyzem meg, hiszen a birtokunk hatalmas, Velingrad kellemes hely, és a család sem kifogásolná, bár lehet jobb lenne, ha ezt a csapatot nem vinném haza. Mégis mit mondanék a szüleimnek? „Nézd apa! Itt van Bonnieclyde, az egyik hülye, a másik normális, de ha már hülyékről van szó, akkor kérlek Madséket inkább kerüljétek el, ahogy a depressziós galambot is, akinek az az életcélja, hogy minél több ember fejére csináljon rá. Ó, a csapat nőcsábászáról nem is beszéltem… Vagyis, jelenleg neki van a legnagyobb rajongótábora, bár ebből a választékból nem csodálom, hogy a többségnek ráesik a választása…” Á, inkább el is hessegetem a gondolatot, mielőtt még Clyde valóban élne az ajánlatommal. − Kirándulás? – akaratlanul is felröhögök. Mármint, részemről rendben van, de nehezen tudom elképzelni, hogy a pincebogár unokatestvérüket meg Maddenéket ki lehetne rángatni a négyfal közül. − Hát, döntsd el, hogy mit szeretnél, aztán majd kész tények elé állítom – felelem, bár nem gondolom azt, hogy nagyon győzködnöm kellene. Némi hiszti után úgy befenyítem mindkettőt, mármint Judyt és a fivérét, hogy utána egész nyáron alig szólnának egy szót is. − Szerintem Tommynak kevésbé kell könyörögni. Úgy gondolom, ő sokkal nyitottabb az ilyenekre, mint az unokatestvéred – teszem hozzá, miközben az ujjaimat a korsó köré fonom. Készen állok a következő körre. Úgy gondolom, az egész bandából én vagyok az egyik, vagy talán az egyetlen, aki helyre tudja tenni Judast, s bár Jesusszal nem olyan a viszonyunk, de neki kevésbé nagyobb a pofája, ezért könnyedén veszem őket egy kalap alá. Tommy már kicsit más kérdés, őt nem tudom még hová tenni, de tekintve, hogy nem is vagyunk háztársak, nem találkozunk túl sokat sem. − Á, hagyjál – forgatom meg bosszúsan a szemeimet, holott tényleg jól esnek a szavai, csak… Néha úgy érzem, hogy pont a jó szívem fog a sírba vinni engem, vagy ha nem is, de pont emiatt fognak kihasználni. A következő ötletével viszont igazán meglep. Nem gondoltam volna, hogy hasonló valaha is az eszébe jut, vagy egyáltalán tényleg bármi olyan programot be akarna vállalni, ahol ténylegesen egy bandaként lépnénk fel. − Én szívesen énekelek nekik. Szerintem király ötlet, viszont mindenképpen beszélni kellene a suli vezetőségével ezzel kapcsolatban. Úgy gondolod, engedné? – ráncolom össze a homlokomat bizonytalanul, arra a kérdésre pedig, hogy a többiek mit szólnának a dologhoz, csupán megvonom a vállamat, aztán rendelek magamnak némi Lángnyelv Whiskey-t.
Vendég
Szer. Aug. 19, 2020 12:37 am
Team Clytiana
Vállat vonok. Nem tudom mit mondjak neki, hogy mehetnénk-e hozzájuk. Lehet róla szó, de nem akarok nagy súlyt helyezni rá és a családjára, de főleg rá. Így is elég stresszes, nem akarom, hogy még miattunk is stresszeljen otthon a családja előtt. Nem merek belegondolni abba, hogy az apjával egy telken legyünk. Bizonyára szigorú és azt hinné, hogy mindahány a lányára hajtunk. Pedig nem. Én legalábbis nem amiatt vagyok vele, mert szerelmes lennék belé, hanem azért, mert szükségem van a tanácsára, arra, hogy meghallgasson. Különben sincs vele baj. Látszik persze, hogy Krum lánya, de igazából ennyi. Ha a családneveink nem lennének mögöttünk ő is meg én is csak egy egyszerű mágusok lennénk, egyszerű élettel. – Figyelj, mehetünk hozzátok is, de nem akarom, hogy az öreged félreértsen minket. Nem tudom, hogy nálatok mi a szokás Bulgáriában, de nálunk nem egy fiú vagy lány háremmel állítunk haza, szóval inkább nem hergelném fel ezzel az édesapádat vagy az édesanyádat. – röhögöm el a végét. Csak poénkodni próbálok, de szerintem ettől függetlenül ő is érti, hogy mire gondolok vagy én hogyan látom a helyzetet. Ha én lennék az ő helyében és az én szüleimnek kellene bemutatnom a fiú bandámat, tuti félreértenék. Így mivel van fogalmuk arról, hogy minek kellett nekem hangszer, sokkal megértőbbek, de egy kviddicsjátékos, aki még sikeres is, nem tudom mit szólna ilyesmihez. Lehet, hogy előítéletes vagyok, de nem tudom, hogy Viktor Krum értékelné a művészetet. Főleg olyat, amit nem értene meg. De ha esetleg a lánya tehetségét értékelné, a szép hangját, akkor lehet, hogy meglágyulna az ő szíve is. Igazából nem tudom. Ezért vágok most nem tudom fejet és vonom meg a vállamat, annak érdekében, hogy észre vegye tényleg nem tudom eldönteni mit kellene most tenni. Mármint azzal, hogy menjünk Bulgáriába vagy sem. – Rendben, meglátjuk akkor még, hogy hogyan és mint lesz. Nem fogok elfogadni nemet válaszul senkitől sem, tehát addig kell rájuk járnunk amíg be nem adják a derekukat. – nem csak a hangomban vélhet felfedezni egy kis határozottságot, hanem még ki is húzom magam. Látnia kell, hogy tényleg érdekel, hogy mi lesz a lehetséges összejövetelnek a vége, vagyis, hogy egyáltalán lesz-e. – Ugyan már! – nem fogom annyiban hagyni, hiszen tényleg jó szíve van, amit mi rendszeresen ki is használunk az ártatlan tekintetünkkel. Legalábbis én mindig. Bár szerintem a többieket sem kell félteni ilyen téren. Épp rá akarom tenni a mancsomat a vállára, hogy megnyugtassam őt, el fogom én ezt az egész fellépés dolgot intézni. De aztán úgy döntök mégsem. Lehet, hogy rossz ötlet piszkálni őt, viszont eszembe jutott még valami. Hirtelen felugrok a székemből és ennek következtében nem csak én, hanem még az asztal is megmozdul, vele együtt a poharam is megbillen és ezzel egyidejűleg, úgy tűnik a tartalma sem marad benne. Megvillogtatom a fogaimat előtte. – Uhhh ezt nem így akartam.
