A 230-as tanterem. Megesik, hogy mindenki ezt keresi, de sose találja meg, azért mert túl nyilvánvaló, hogy hol van és mindig eltévesztik. De én nem. Megfigyeltem, hogy mikor nincsenek itt órák, hogy használja-e rajtunk kívül valaki. Hogy esetleg ki lehet udvarolni ennek a teremnek a használatát gyakorlásra, igaz azt kellett mondanom, hogy a Madden ikreknek segítek felzárkózni a roxforti zenekarba, de erről szó sem volt. Ők értik a dolgukat – bár többet gyakorolhatnék velük és kínozhatnám a fejüket a puszta jelenlétemmel – amíg meg zenélhetnek mondhatni kötetlenül, nem úgy mint a hivatalos zenekarban, aminek azért nem lettem a tagja mert, az már nem fért bele a tökéletesre csiszolt időbeosztásomba. Vagy én voltam túl önző ahhoz, hogy csatlakozzak és segítsek másoknak, vagy mások segítsenek nekem. Így úgy gondoltam sokkal jobb. Sokkal átláthatóbb, hogy kinek mi a dolga. Hogy min kell javítani. Nem kis feladat összetartani őket se. Ha egyszer beüt valamelyiküknél az a bizonyos „ménkű” akkor nem lehet őket kizökkenteni, mondják a sajátjukat és ennek ellenére is imádom a fejüket. Nélkülük valószínűleg nagyon unatkoznék és nem lenne ennyire színesen sokszínű a bandánk sem. Szerintem csak egy kis idő kell nekünk ahhoz, hogy megszokjuk egymást, jobban összebarátkozzunk és elfogadjuk, azzal az erővel amivel utáljuk a másikat megpróbálhatnánk túl tenni magunkat ezen s, összefoghatnánk. Bár egyelőre ez a harcias szellem az összefogásról és erők egyesítéséről még csak az én agyamban van jelen, valahogyan azonban a többiek agyában is el kell ugyanezt ültetnem. Talán majd az idő segít ebben. Ha látják, hogy igenis van értelme azoknak a sztereotípiáknak amiket az őseink felállítottak, csak nem mindenkire ugyanolyan intenzíven jellemzőek azok a minket idegesítő tulajdonságok. Én elismerem, hogy idegesítő vagyok. Valószínűleg a csodás személyiségem miatt. Mégis igyekszem viselkedni. Valahogyan. Nem mindig megy, ezt belátom. Vettem még egy utolsó pillantást az udvarra, majd útra keltem a 230-as terem felkutatása érdekében. A testvérem a gyengélkedőre került, ezért ő most nem lehet itt. Minden bizonnyal kérdőre fognak vonni érte, hogy kiütöttem szegényt, mert azt akartam az enyém legyen a dicsőség vagy mi? Sajnos nem így van. A jó gyermekségem oka, hogy a szobatársaim agyára mentem és mivel ő volt az első aki úgy nézett ki mint én s, persze, hogy őt kapták el, nem engem. Most ott gubbaszt és köpködi a meztelen csigákat miattam. Valószínűleg most éppen engem átkoz, eléggé ég az arcom, na de mindegy. Elértem a 230-as teremhez és benyitottam az ajtón. Még volt idő, nincs senki sem késésében. Tudják, hogy mikor kezdünk és először úgyis szóvá tesszük, hogy a másik milyen kretén és csak azután kezdünk bele az értelmesebb dolgokba.
// Sorrend: ahogy érkeztek az tökéletes lesz. Szószám: max. 350-400, ha több az se baj, csak tudjunk haladni. //
tudod mi a baj egyébként a zenekari próbákkal? megmondom én neked. az, hogy A héten kurvára van kedvem hozzá, B héten pedig… akkor meg a pokolra kívánnám mindkét cornert, minden idiótát az öcsémen kívül, aki benne van és… lássuk be, elég sokan vannak. de tök mindegy, mennyire vagyok nyűgös a próbák előtt, egyébként mindig elmegyek. mikor kreatívabb, mikor rosszabb időszakomban és most éppen az előbbi van, bármennyire is a halál faszára kívánom az összes hülyét. unott képpel nyitok be a terembe, ahol meglátom a tökömtudjamelyik cornert álldogálni. rögtön gúnyos mosoly kúszik ajkamra, amikor meglátom, hogy bizony Clyde-dal van dolgom. az a kibaszott cselló, az. - briliáns corner, eltelt egy újabb hét, te pedig még mindig ezzel a szarral jössz ide. – pedig én tényleg jószándékból csesztetem, mert egész egyszerűen nem tudom megérteni, hogyan fér meg a cselló egy rockzenekarban, de bárki is van odafönt, az lássa a lelkem, hogy jót akarok. odalépek az erősítőmhöz, bekapcsolom, hogy legalább melegedjen be, és összekötöm a gitáromat, meg a pedálokat, amiből jobbnál jobb hangokat tudok kicsikarni. ha végeztem, nekidőlök az erősítőnek és rágyújtok – először még egy normális cigarettára. bekapcsolom a mikrofonomat is, hogy később még ezzel se kelljen törődni. - talán a többieket órává kéne átváltoztatnom. akkor legalább ismernék az időt. – dobbantok egyet türelmetlenül, majd gitártáskámhoz lépek és kiveszek egy stóc papírt, amit se szó, se beszéd, lerakok Clyde elé. - egyébként tessék, hoztam pár dalt, ötletet. tudod, olyat amit normális zenekarok játszanak, nem olyan szarok mint az a vonós akármi. – ha ránéz, négy betűt lát rajta, meg egy dalcímet: INXS – To Look At You. ahogy a nyakamba akasztom a gitárt és párat lépkedek a pedálokon, egy visszhangos gitárszólót kezdek játszani, amit Clyde láthat a kottán, de alatta észreveheti, hogy van vonósra is szólórész írva, így ha beszáll, örömmel folytatom. ha pedig végeztem a gitárszólóval, akkor lerakom a földre, hogy egy újabb cigire gyújtsak rá. - hogy telt a heted? még mindig azután a hugrás csösös után futsz? mi a neve? héloise? yanovich már megbaszta, szóval kösd fel a farkad corner, ha nem akarsz szégyenben maradni. – röhögök fel mondandóm végén. pedig az eleje jól indult, de hé: senki nem mondta, hogy nem tudok szocializálódni. most is megkérdeztem mi a pálya.
Komótos léptekkel haladok a terem felé, még kissé kapatos vagyok, belecsúsztunk a hajnalba az ivászattal, és ezen nem segített, hogy utána még valami éberségnek álcázott nyitott szemmel alvással kellett végigtolni az egész napot. Őszintén szólva rohadtul semmi kedvem a próbához, még a cintányért is szívesebben fejelgetném, mintsem, hogy most bármilyen összetettebb gondolatmenetet, vagy gyakorlatot kelljen lefuttatnom. Bezzeg egy whisky. Na az jól esne. Csak a Roxforton belül igen csak nehéz ezt a mennyei nedűt jól elrejteni. Már gondoltam arra is, hogy le kéne fizetnem valahogyan a házimanókat, hogy rejtsék el nekem... Lehet próba után le kéne oda néznem, vagy helyette. Viszont semmi kedves Judas, vagy éppen a Corner ikrek nyavalygását hallgatni, hogy miért nem mentem. - Dehogy zavarsz, babám! Épp ellenkezőleg. - Egy kaján vigyor játszik az ajkaimon, ahogy végigmérem a szőkét, megkerülve őt, hiszen éppen csak utána toppanok be. Már a folyosón kiszúrtam, éppen előttem haladt a 230-as terem felé. Úgy pedig, hogy egy csinos csaj is arra felé ment, kinek ne jönne meg a kedve legalább benézni? - Ha előbb mondjátok, hogy csajok is lesznek, még időben is jövök. - Fordulok a fiúkhoz, immárom a dobok mögé beülve. Nem, akkora seggfej még én sem vagyok, hogy Clyde útjába álljak, sőt. Azután, hogy végre tisztáztuk a félreértéseket, még szurkolok is neki. Az meg eskü nem az én hibám volt, hogy félrecsúszott a kommunikáció. Szerintem teljesen érthető, hogy miért rajongana értem, de no homo, bro. A szívem mélyén megkönnyebbültem, hogy még őt is a csajok vonzzák, különben le kellett volna annyira itatnom, hogy el tudjam hitetni vele, hogy Judas én, és... Ja, egyszer ő is feláldozhatja magát értem, vagy inkább még egyszer. Viszont a Gus bácsis eset most nem számít, Judas meg úgyis csúnyán leszerepel a csajoknál. Ki tudja, lehet még segítettem is volna rajta...
Vendég
Szer. Okt. 14, 2020 5:47 pm
softer than satin
a banda tagjai & Héloise & Trixi
Nem vagyok benne biztos, hogy szükségem van erre az életben, vagy hogy egyáltalán beleillek-e egy rockbandába, épp ezért vergődöm kétségek között, mikor el kell döntenem, hogy egyáltalán mit vegyek fel a próbára. Az LB-fiúk jó zenét játszanak, nem zúzzák ki a ház oldalát, de így is fel kell készülnöm mindenre, ami csak elképzelhető. Mint legújabb tag, nem vagyok benne biztos, hogy nem lesz valami idétlen beavatási szertartásuk vagy ha eddig nem is volt, kinézem belőlük, hogy engem mégis megtisztelnek majd valami ilyennel. Nem állítom, hogy lámpalázas vagyok, de azért izgulok és lássuk be, csak a szereplési tapasztalatomnak köszönhetem, hogy végül veszem a bátorságot és átlépem a küszöböt. Maddenékről ugyanis sok mindent lehet hallani, csak jókat nem. Kár volna rossz társaságba keveredni az utolsó évre, mikor eddig olyan szépen kimaradtam minden balhéból. - Sziasztok fiúk... és Héloise! - köszönök széles mosollyal, a küszöböt átlépve megkönnyebbülten veszem észre, hogy bár Pru még nincs itt, ennek ellenére sem én vagyok az egyetlen lány. Már csak azért is, mert legalább őt felismerem, nem úgy, mint az ikreket. Bevallom, néha gondot jelent megkülönböztetni őket, akár Cornerékről, akár Maddenékről van szó. - Te is beállsz a bandába? - vonom fel a szemöldököm kérdőn a lányra pillantva. Nem zavarna, ha így állna a helyzet, csak azt nehezményezném, hogy erről én szerzek tudomást legutolsóként. Bár utolsóként csatlakozott tagként az első próbán talán nem kellene panasszal élnem. Személy szerint a békákkal mindig is voltak fenntartásaim, úgyhogy kifejezetten élvezném, ha közöttük megtalálva a helyem, a továbbiakban mellőzhetném a kórust. - Kire várunk még? - pillantok körbe, miközben megigazítom magamon a ruhát. Látszik rajtam, hogy nem vagyok ahhoz szokva, hogy ilyen vékony göncöket húzzak magamra. Máskor inkább maradok a farmernél. - Na és hogy szoktatok bemelegíteni, skálázol vaaagy...? - nyújtom el a mondat végét, és nem fejezem be, mielőtt még idiótát csinálnék magamból az első öt percben. A kérdést a banda legízléstelenebbül öltözött tagjához intézem természetesen, elvégre ő az énekes. A frontember, ha úgy tetszik. De persze ha akarnám se tagadhatnám le, hogy a mindig szépen megkomponált békakórus próbáit veszem alapul. Nekem itt minden totál új.
️
