HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Astoria & Levin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Astoria & Levin   Hétf. Márc. 28, 2016 5:24 pm


Astoria & Levin

Előző nap hatalmas meglepetésemre levelet kaptam Astoria Malfoytól, egykori sógornőmtől. Amióta Oliviával elváltunk, ezáltal pedig szinte minden kapcsolatot meg is szakítottunk egymással, nem igazán találkoztam a húgával sem. Előtte sem ápoltunk szoros barátságot, bár én egészen kedveltem a nőt. Intelligens volt és határozott, de megmaradt abban a szerepkörben is, amelyet az aranyvérű társadalom elvárt tőle - legalábbis kifelé mindenképp tökéletes családot alkottak Draco Malfoy-al és a kisfiukkal. Nem ismertem elég jól, hogy túl nagy következtetéseket vonjak le a viselkedéséből, minden esetre többre tartottam a nővérénél. Még mindig nem tettem túl magas teljes mértékben azon a tényen, hogy Olivia képes volt félredobni és elárulni engem. Legalábbis én így fogtam fel a válásunkat. Arról nem is beszélve, hogy a három közös gyerekünk közül eggyel sem érintkezett többet a kötelezőnél, és ezen nem is óhajtott változtatni. És még az én fejemhez vágta hozzá számtalan alkalommal, mennyire alkalmatlan vagyok szülőnek... is.
Nem tudtam, Astoria hogyan viszonyult a mi viharos válásunkhoz, külön fejtörést okozott a levele. Leírta, hogy a gyerekekről lenne szó és emiatt szeretne velem találkozni, de akkor is furcsának találtam, hogy éppen engem keresett meg, mikor talán még soha nem folytattunk semmilyen bizalmas beszélgetést. Úgy tűnik, ez most meg fog változni.
A megbeszélt időpontban, pontosan érkeztem a kávézóba. Volt néhány szabad órám, mielőtt vissza kellett mennem a Minisztériumba egy értekezletre - a már megszokott cserediákprogram változásait készültünk megtárgyalni, bár én személy szerint nem örültem az eddigi felvetéseknek. Nagyrészt az én munkám gyümölcse volt a tökéletesen működő rendszer, amelyben már évek óta cserélgették egymást a nagy varázslóiskolák diákjai, és nem örültem volna, ha Briggs valamelyik hozzá nem értő embere belekontárkodik.
Ritkán jártam a Panem Bevásárlóközpontban, ami azt illeti, nem rajongtam túlzottan a helyért. Rengeteg ember, temérdek bolt és sorban állás... az effélék mindig frusztráltak. Évente egyszer, ha betettem ide a lábamat, akkor is csak a gyerekeim kedvéért, mert nekik feltétlenül szükségük volt valamire, és ehhez én is kellettem. Minden egyéb bevásárlást a házimanók intéztek, nekem eszem ágában sem volt ilyesmire időt szakítani, pontosabban pazarolni. De valóban az egyik itteni kávézó tűnt a legalkalmasabb helynek arra a célra, hogy találkozzunk Astoriával. És a hírek szerint még a kávéjuk is egészen jó volt.
Én érkeztem meg elsőként, így miután kértem magamnak egy kávét, leültem az egyik félreeső asztalhoz. Alig néhányan lézengtek itt rajtam kívül, de ösztönösen kerestem a tőlük legtávolabbi helyet.
Amíg türelmesen vártam egykori sógornőmre, felcsaptam az asztalon felejtett Hírverőt, pusztán kíváncsiságból. Az első néhány oldalon felsorakoztatott képtelenségek után már-már üdítően hatott a politikai rovat, noha egyértelműen a rossz oldalon állt az újság - az én szempontomból mindenképp. Hosszasan méltatták benne Briggs legújabb reformjait, egy teljes hasábot szántak a mi kormányunkkal való összehasonlítására. Az adatok természetesen nem voltak mérvadóak, és véleményem szerint még csak helytállóak sem. De aki ilyen lapokat forgatott heti rendszerességgel, annak úgyis mindegy... Mikor megláttam Astoria alakját belépni a helyiségbe, összecsuktam az újságot és megvető mozdulattal átdobtam a szomszédos asztalra. Talán valakit még érdekelni is fog...
Intettem a közeledő Astoriának, igaz, valószínűleg enélkül is észrevett. Nem csupán a termetem miatt, egyszerűen nem illettem a hely összképébe a gyűrődésmentes, drága öltönyömmel. Le sem tagadhattam volna, hogy munkából ugrottam ki néhány órára.
- Rég találkoztunk - jegyeztem meg tényleges köszönés helyett. Általában könnyen felmértem, mi illendő és mi nem, azonban most csődöt mondtam e téren: nem tudtam, mi lenne a helyes köszöntés. Nem tettem fel felesleges kérdéseket a hogylétét illetően, amennyiben erről akart beszélni, azt megtehette enélkül is, másként viszont úgysem adott volna valós választ. Mint régi ismerősök, akár ki is kerülhettük az ilyen értelmetlen, formális köröket és áttérhettünk a lényegre. Hiszen nyilván okkal hívott ide, és akad közölnivalója, amely nem annyiból áll, hogy "köszönöm kérdésed, remekül vagyok. És te?".

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Levin   Kedd Márc. 29, 2016 9:45 pm

Levin & Astoria

Hosszú ideje nem hagyott már nyugtot nekem Scorpius helyzete; tehetetlen voltam, ezt az érzést pedig képtelen voltam elviselni. Tudtam jól, hogy bántják származása miatt - noha leveleiben sosem panaszkodott –, ennek tudata pedig egy anya számára elviselhetetlen. Sokszor eszembe jutott, hogy mekkorát fordult a kocka; az én időmben még a mugliszármazásúaknak volt félnivalója, míg mi, aranyvérűek kiskirályoknak képzeltük magunkat.
A teljes tétlenséget végül is nem sokáig tudtam elviselni; elhatároztam magam, hogy lépéseket teszek a fiam védelme érdekében – ennek szellemében hívtam találkozóra Levin Dolohovot. Ugyan kapcsolatunk megszakadt, mióta a nővéremmel elváltak az útjaik, őt találtam erre a legalkalmasabb személynek. Neki is roxfortos korú gyermekei voltak - a legfiatalabb pont a fiammal egyidős -, emellett úgy gondoltam, a cserediákrendszer felállításán keresztül bizonyos mértékig beleláthat az iskola dolgaiba. Nem volt mellékes az sem, hogy egykor rokoni kapcsolatban álltunk, elvégre egy idegenhez mégsem fordulhattam egy ilyen témában.
Más lapra tartozott, hogy házassága Oliviával csúnyán zátonyra futott, én pedig igazán nem is bántam ezt. A nővérem az évek múlásával egyre keserűbben beszélt kapcsolatukról és Levinről is - ezek alapján pedig a férfi cseppet sem nyerte el a szimpátiámat. Úgy gondoltam, a régi rend híve, ami számomra elfogadhatatlan volt, és a feleségével sem úgy bánt, ahogy az megérdemelte volna.
Tehát támogattam Oliviát, mikor úgy döntött, kilép boldogtalan házasságából, habár a gyerekek ügyében számomra elfogadhatatlanul járt el. Ezt az egy dolgot nem magyarázhatta meg nekem; nem mutattam ki felé, de valójában megvetettem, amiért eldobta magától a gyermekeit. Ez szentségtörés volt a szememben, de sokáig nem foglalkoztatott – végtére is nem az én dolgom; semmi közöm nem volt hozzá. És Olivia iránti sajnálatom mellett – kár volna tagadni – ott volt az az örömteli tudat is, hogy az én házasságom remekül működik. Ilyen az ember; örül, hogy a baj nem vele, hanem mással történt meg.
A mai napra végeztem az irodában. Néhány ügy iratait, melyekkel otthon terveztem foglalkozni, még a tértágító bűbájjal ellátott táskámba süllyesztettem, majd egyenesen a Panembe indultam, aminek barátságos kávézóját – ahol igazán ízletes volt az eszpresszó - jelöltük meg a találkozó színhelyéül.
Belépve egy futó pillantást vetettem a karórámra; ez a gyors ellenőrzés már elhagyhatatlan szokásommá vált. A késést ugyanis rettentően illetlennek tartottam; bár nem voltam az etikett hajlíthatatlan, szigorú őre, a pontosságot olyan erénynek tartottam, aminek hiánya szúrta a szemem. Ezt pedig szóvá is tettem olykor; ezt a célt szolgálta az idő ellenőrzése is.
Levin azonban már várt rám; intésére egy rövid félmosollyal egybekötve biccentettem. Ruganyos léptekkel szeltem át a helyiséget a férfi asztaláig. Üdvözletére udvarias mosoly szaladt az ajkamra; nem zavart, hogy ilyen formában indított, noha válaszolni már problémásabb volt – elvégre elég kínos oka volt annak, hogy mostanában nem láttuk egymást. Ezt azonban nem szándékoztam felhozni.
- Valóban rég – hagytam helyben mosolyogva, miközben kibújva könnyű kabátomból, a szék támlájára terítettem azt. Csak ezután helyezkedtem el a férfival szemközt.
- Köszönöm, hogy eljöttél. – Személyes hangot ütöttem meg, elvégre szerettem volna elérni, hogy közvetlen hangulatban tudjunk beszélgetni. Szükségem volt arra, hogy adott esetben számíthassak Levinre – amíg pedig ez a helyzet áll fent, addig nyájasságom töretlen marad függetlenül a körülményektől. – Minden bizonnyal megleptelek a levelemmel. Sok minden megváltozott az utolsó találkozásunk óta, mindamellett azt remélem, hogy ezektől el tudunk tekinteni és úgy beszélgethetünk, mint két, régi barát. – Gördülékenyen adtam elő mindezt, és ugyan figyelmem legnagyobb hányada a férfi felé irányult, közben a mellettünk üres kézzel elsétáló felszolgálónak is intettem. Mire a fiatalember az asztalunk mellé ért, hogy felvegye rendelésünket, éppen mondandóm végére értem.
A rövid közjáték után tértem csak a tárgyra.
– A levélben is említettem, hogy a gyerekekről szeretnék beszélni. Scorpius idén kezdte a Roxfortot, évfolyamtársak a lányoddal. – Itt mosolyom és hangom is lágyabbá vált egy pillanatra. – De már most egyértelmű, hogy a neve mintha csak célkereszt lenne rajta, amit sosem vetkőzhet le… Tudom, hogy csúfolják és bántják érte. Biztos vagyok benne, hogy érted, miről beszélek, három gyermeked jár a Roxfortba… bár el sem tudom képzelni, hogyan bírod mindezt már évek óta elviselni. – Komoly, fürkésző tekintettel kutattam hűvös íriszeit, noha tudtam, azok semmit sem fognak elárulni nekem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Levin   Szomb. Ápr. 02, 2016 1:31 pm


Astoria & Levin

Figyelmesen hallgattam őt, attól a pillanattól kezdve, hogy először megszólalt. A baráti hangnemet nem a saját személyemnek tulajdonítottam, hanem annak a nyilvánvaló ténynek, hogy szeretne tőlem valamit. De a helyzet valóban ezt kívánta meg, éppen ezért tettem félre én is minden sérelmemet, amely a nővérétől ért engem - tulajdonképpen nem is volt igazán okunk haragudni egymásra, legfeljebb közvetetten okoztunk valaha is fájdalmat a másiknak. Tudtam, hogy jó kapcsolatot ápol Oliviával, így nyilván volt némi belelátása annak idején a kapcsolatunkban. Megeshetett, hogy akár biztatta is a válásra a testvérét, de az is lehet, hogy teljesen pártatlan maradt ebben a kérdésben. Az igazat megvallva nem érdekelt túlzottan, a tényeken nem változtatott. És most különben sem azért voltunk itt, hogy feltépjük a régi sebeket.
- Ez csak természetes. A kamaszkort áthaladva már illik túllépni a sérelmeken, nem igaz? - Érett felnőttekként valóban el kellett volna már sajátítanunk a régi ellentétektől való elvonatkoztatás képességét, és azt hiszem, ez sikerült is mindkettőnknek. Egy halvány mosollyal is megtoldottam a szavaimat, bár anélkül sem találtam benne semmi sértőt.
A kisebbik lányom, Lena sokat mesélt a leveleiben mind az iskolában uralkodó állapotokról - ezek sajnos nem értek újdonságként - , mind pedig az évfolyamtársairól. Többek között Scorpiust is említette, és ezekben a levelekben elég sok utalást találtam arra, hogy a fiút is elég komoly atrocitások érik az iskolában. És a legszomorúbb mindebben az volt, hogy ezeket a gyerekeket tényleg minden értelmes indokot mellőzve állították pellengérre. Ismertem a gyerekeimet, nagyon jól tudtam, hogy nem ártanának senkinek és nem érdemelték ezt ki. És amennyire Astoria kisfiát ismertem eddigi találkozásaink alapján, ő is egy végtelenül jól nevelt, rendes kölyök volt. Nem tudtam elképzelni, hogy akármelyikünk gyereke rászolgált volna erre.
- Ami azt illeti, elég nehezen bírom, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy teljesen tehetetlen vagyok ebben a helyzetben. Többször felajánlottam már nekik, hogy megpróbálok tenni valamit az ügy érdekében, de azonnal elutasították, és ebben igazat is kell adnom nekik. Sajnos ebbe kívülről nem avatkozhatunk bele. - Lemondóan megráztam a fejem. - Ha teszem azt, a tanárok még cselekednének is, az sem érne semmit. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni olykor, és ez csak olaj lenne a tűzre. Lena említette néhány levelében, hogy a fiadat is komoly atrocitások érik.
A kávésbögrét fixírozva gondolkodtam. Nap mint nap eszembe jutott ez a kilátástalan helyzet és az, hogyan lábalhatnánk ki ebből, de egyszerűen nem láttam a kiutat, különösen nem a roxforti helyzetből. Felnőtt, befolyásos emberként én nyilván meg tudtam védeni magam és nem is igazán mertek nyíltan konfrontálódni velem, de ez két tizenegy éves kisgyerektől nem volt elvárható. Különösen nem úgy, hogy eddig az otthonaik családias, többé-kevésbé békés környezetében éltek. Persze, a kislányom végigszenvedte velünk a válást, de az anyja elvesztése nem személyesen ellene irányult, és amennyire tudtam - tudtuk - , igyekeztünk is megkímélni őt is és a testvéreit is.
- Szívesen megoldanám helyettük a problémát, minden bizonnyal te is így érzel, de sajnos ezt maguknak kell elintézniük. Carol és Alexander már idősebbek, de még ők sem tudják minden támadással szemben megvédeni magukat, nem tudom, két tizenegy évesnek hogyan kéne. Te mit mondtál Scorpiusnak?
Érdekelt, hogy ő mivel biztatta a fiát. Sosem bírtam túl nagy tehetséggel az emberek megvigasztalását illetően, de ő anyaként, méghozzá a látottak alapján elég jó anyaként, valószínűleg jobbnak bizonyult ebben. Ha csak egy pillanatra is, de megnyugvással töltött el annak a gondolata, hogy talán kölcsönösen segíthetünk egymásnak... pontosabban a gyerekeinknek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Levin   Szer. Ápr. 06, 2016 9:21 pm

Levin & Astoria

Finom mozdulatokkal kevergettem a fehér porcelán csészében gőzölgő, jellegzetes aromájú feketét, melyet az imént helyezett elém a pincér. Mindig is nagyon kellemesnek találtam a kávéfogyasztás szokását; a forró ital felszínét beborító krémes hab, mely a mokkáskanál nyomában körkörös mintát alkot az italon, a kockacukrot lassan átitató nedű és az elegáns kis porceláncsészék, melyeket külön tudomány volt megfelelő módon kézbe venni – ezek mind-mind a kávézás élvezetekben gazdag procedúrájának elmaradhatatlan részei voltak.
- Vagy legalábbis illik félretenni őket – bólintottam helyeslően, félig-meddig módosítva az eredeti megjegyzés tartalmán. Mit szépítsük, a sérelmek éppen ugyanolyan szúró tüskék kamaszkorban, mint felnőttként, az évek múlásával talán csak megtanuljuk eltussolni vagy éppen előnyösebb köntösbe bújtatni az ezekkel kapcsolatos érzelmeinket. Ismerem annyira magam, hogy tudjam, nem felejtek könnyedén – képes vagyok átlendülni a múlton, de ez sosem jelent garanciát arra, hogy el is feledtem a történteket.
Aprót kortyoltam a kávémba, óvatosan, mert az ital még mindig forró volt, miközben Levint hallgattam. Noha én is úgy éreztem, hogy meg van kötve a kezünk, ezt nem tudtam elfogadni, Levin egyszerű kijelentése ellen pedig csak tiltakozni tudtam.
- Márpedig be kell avatkoznunk – nyomatékosítva szavaimat az eddig ujjaim közt tartott csészét eltoltam magamtól, és karjaimat egymásra fektetve minden figyelmemet az előttem ülőnek szegeztem. – Képtelenség és elfogadhatatlan dolog, ami ma a Roxfortban zajlik. A hallgatás beleegyezés – ha nem teszünk semmit, az egyenlő azzal, hogy szemet hunyunk a dolog fölött. – Rövid szünetet tartottam, mielőtt folytattam volna. – Átkozottul nehéz helyzet. Nincsenek eszközeink, pedig lépnünk kellene. Elvégre a gyerekeinkről van szó…
Indulatok nélkül beszéltem; hangom színezete sem változott, noha utolsó szavaim engem is emlékeztettek arra, mit éreztem, mikor Scorpiustól elbúcsúztam a King’s Cross peronján, és mikor a leveleit fogtam a kezemben. Egy pillanatra sem tudtam szabadulni a folyton kísértő, gyötrő gondolattól, hogy őt valaki bánthatja. Az egy szem fiam volt ő – már önmagában ez is elég lehetne, hogy rettenetesen nehézzé tegye az elválást, de ezt még tetézte jogos aggodalmam a sorsa iránt - elvégre pontosan tudtam, a többségben milyen aranyvér gyűlölet fejlődött ki az elmúlt években, mely a szülőkön keresztül a fiatalabbakig is eljutott. Azt sem felejtettem el, hogy mikor mi tizenegy évesen átléptük a Roxfort kapuját, már milyen mélyen hittünk az aranyvér-ideológiában, mennyire vakon tettük, amit a neveltetésünk helyesnek gondolt, pedig egy kis józan ésszel be lehetett volna látni, hogy az ostoba és alávaló dolog.
- Nem hiszem, hogy meg tudnák oldani. Talán megtanulják visszaverni a támadásokat, védekezni vagy éppen visszaadni a kölcsönt, de ez csupán tüneti kezelés, a probléma nem szűnik meg - ugyanolyan ellenszenv fogja őket továbbra is kísérni. –Egy roxforti gólya pedig még rosszabb helyzetben van; sajnos nem hihetem azt, hogy az olyan bevett szokások, mint a kisebbek és gyengébbek bántalmazása, mára kiveszett az iskolai életből.
- Sokat beszélgettem vele erről, fel akartam készíteni arra, ami az iskolában várni fogja… Elmondtam, hogy nincs miért szégyenkeznie, semmiben sem hibás. – Tudtam, hogy találkozni fog majd a származása sötét oldalával, a felmenőivel, akik sötét mágusok és gyilkosok voltak. Tisztában kellett lennie azzal, hogy bármit is követtek el a Malfoy nevet viselők vagy épp az aranyvérűek, ahhoz neki semmi köze, az nem az ő sara. Büszkének kell maradnia; egy Malfoy mindig emelt fővel jár – és ez alól Scorpius sem lehet kivétel.
- De elmeséltem, hogy a mi időnkben éppen fordított volt a helyzet. – Cinikus mosoly görbülete játszott ajkaimon. - Scorpius okos fiú; a legjobb, ha megtanulja, hogy példát mutasson abban, amivel minket, aranyvérűeket vádolnak. – Tehát emelkedjen felül származásán, ne zárkózzon el azoktól, akik nem a mi családjaink körébe tartoznak. Jelenleg úgy láttam, csak ez a mentalitás segíthet neki enyhíteni hátrányos helyzetén; ezzel a tanárok, de a diákok egy részének szimpátiáját is elnyerheti. Más hozzáállással azt hiszem, csak olajat öntene a tűzre.
- Lena gondolom, a testvéreivel tudott erről beszélni, és ők a Roxfortban is mellette vannak, ami némi biztonságot mindenképpen nyújthat. – Ettől függetlenül nem hittem, hogy Levin számára ez a helyzet kielégítő. Ha nem is élt bennem a legkedvezőbb kép róla, azt nem tagadhattam, hogy szülői szerepében lényegesen jobban helytállt, mint Olivia. Ezzel mindenesetre részemről némi tiszteletet garantált magának.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Levin   Vas. Ápr. 10, 2016 10:50 pm


Astoria & Levin

Úgy döntöttem, jótékonyan nem reagálok a módosított kijelentésre, pusztán egy erőltetett mosollyal nyugtáztam azt. Természetesen igaza volt, és úgy tűnt, nem is akarta a véleményét teljes mértékben véka alá rejteni. Az őszinteség a legtöbb helyzetben nagy erény, de ha az ember olyan régóta dolgozik a politikai színtéren, mint én, ösztönösen ferdíti el a valóságot még akkor, ha nem feltétlenül szükséges. Én minden esetre azt az elvet vallottam, hogy a jó modor mögé bújtatott hazugság tulajdonképpen nem is hazugság. Astoria talán mégiscsak kivételt képezett amolyan most már beazonosíthatatlan távolságú rokonként. Mellesleg igazán elgondolkodtató volt a gondolat, hogy most egész pontosan milyen szál is fűzött minket egymáshoz - bár azt hiszem, az aranyvérűek szövevényes családfáján végigtekintve kár is lenne ilyesmin tűnődni, elvégre mindenki valamilyen módon kötődött mindenkihez.
- Teljes mértékben megértem az álláspontodat. De be kell látnod, hogy nem ronthatunk be tajtékozva az igazgató asszonyhoz, ennél sokkal diplomatikusabb módszerekhez kell folyamodnunk. És sajnos egyre inkább azt gondolom, hogy pusztán a szavak süket fülekre találnak a Roxfort vezetésénél. - Rosszallóan megráztam a fejem. - Múlt hétvégén haza kellett vinnem Alexandert az iskolából, nagyon csúnyán eltört a karja egy kviddicsedzés alatt. Azonnal értesítettek, de arról már bőszen hallgattak, hogy a többi gyerek okozta a sérülését. Mégis milyen tanári kar az, amelyik szemet huny egy ilyen eset felett? És a legdühítőbb, hogy nem tehetek semmit, mert nem tudom bebizonyítani, hogy szándékosan találták el egy gurkóval.
Más kérdésben meglepett volna Astoria elszántsága, most viszont maradéktalanul megértettem. Én magam is aggódtam a gyerekeimért, noha az efféle érzések igen messze álltak tőlem, és mint férfi, nem is tudhattam magaménak az állítólag hatalmas erejű anya-gyermek köteléket. Habár ennek a létezésében erőteljesen kételkedtem, de a látszat azt súgta, hogy Astoria és Scorpius között mégis jelen volt. Talán csak én jártam szerencsétlenül a saját anyámmal, később pedig a feleségemmel.
- Ebben is igazad van. De a problémát egyikünk sem tudja gyökerestül kiirtani, mert sajnos ez nem a Roxfort falain belül kezdődött. Azok a gyerekek csak azt szajkózzák, amit otthon is hallanak. Erősen kétlem, hogy önmagától egy tizenegy éves gyerek egyáltalán felfogná ennek a jelentőségét, talán még azt sem tudják, mi történt tizennyolc éve... - Nem hittem, hogy alapjaiban megszüntethetnénk ezt a problémát. Még ha esetleg a tanárok bele is avatkoztak volna, akkor sem írhatták volna felül az általános birkagondolkodást és a kölykök szüleinek a véleményét. Márpedig a legtöbbjük bőszen bólogatott Maurice Briggs uszító szavaira. - Azt gondolom, hogy egyelőre a legnagyobb siker, amit egy esetleges külső beavatkozással elérhetünk az az, hogy abbahagyják a folyamatos terrorizálást. De ez csak a tanárok közbenjárásával lehetséges. Sajnos csak néhányukat ismerem személyesen, és hiába beszéltem erről például Hector Blackkel, nem sokat tehet az ügy érdekében. Nem elég, ha egy-egy professzor kiáll a gyerekeink mellett, nem lehetnek ott folyamatosan ők sem.
Hectort a Libro Clava és a Pollux Black révén is jól ismertem, szimpatikus fiatal férfi volt és habozás nélkül rá mertem volna bízni a gyerekeim biztonságát, ha esetleg úgy adódott volna. Kiskora óta ismerte a nagyobbik lányomat, nagyon jó viszonyban voltak egymással, de ebben még ő sem segíthetett. És ha még ő sem nyújthatott segítséget, akkor mégis ki?
- Nos... igen, ezek úgy vélem, valóban jó tanácsok - bólintottam rövid gondolkodás után. - Bár attól tartok, sokan elvből elzárkóznak a gyerekeink barátságától. Persze akadnak kivételek. Carol meglepő módon, de sokat mesél a Weasley ikerfiúkról. Ki gondolná, hogy pont két Weasley...? De sajnos nem ez az általános.
Tényleg csodálkoztam rajta, hogy a lányom ilyen jó barátságot ápolt két Weasley ivadékkal. Nem elleneztem a barátságukat, valójában örültem, hogy legalább a két fiú támogatja őt valamelyest. Amíg nem feleségül akar menni hozzájuk - márpedig ilyen jellegű kapcsolatról szó sem volt - engem nem érdekelt. Egyedül a Weasley szülőknek lett volna miért közbeavatkozniuk, elvégre igencsak sok veszteséget köszönhettek a családjukban az apámnak és társainak.
- Örülnék, ha így lenne. Carol sokat segít neki, de nem hiszem, hogy ez elegendő lenne. Magát sem tudja megvédeni mindentől. - Nem, cseppet sem volt számomra kielégítő ez a helyzet. - Bár legszívesebben magam szedném ízekre az agresszorokat, de egyelőre azt tartom a legjobb ötletnek, ha az igazgatónőhöz fordulunk. Ez tűnik a legbékésebb megoldásnak jelen pillanatban, és ha ennek sem lesz foganatja, még mindig tehetünk radikálisabb lépéseket is. Te vagy kettőnk közül a jog szakértője, de gondolom nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezek az atrocitások már átlépnek egy bizonyos határt. Nem mondom, hogy bírósági ügyet kéne belőle csinálni, de végső lehetőségként még ez is előttünk áll. Természetesen te ezt jobban tudod, csupán csak egy ötlet volt, elég keveset tudok a témáról.
Valóban csak annyit tudtam a jogról, amennyi az én munkámhoz is kellett, de ez a rengeteg iskolai bántalmazás és zaklatás már minden bizonnyal eltiporta az emberi méltósághoz való jogot. Persze nem akartam pert indítani, de mint esetleges fenyegetés a tétlen és közönyös pedagógusgárdával és a kölykökkel szemben ez is felmerülhetett.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Levin   Szomb. Ápr. 23, 2016 9:31 pm

Levin & Astoria

Az ügyvédi pályán mozogva az ember könnyen összefonódhat egy olyan életformával, melyben minden kimondott szó hazugság vagy valamiféle kifacsart igazság. Én pedig sikeresen lavíroztam abban a környezetben, ahol ez volt a kulcsa mindennek, tehát már egy csepp nehézséget sem jelentett, hogy a magánéletben is alkalmazzam a jól begyakorolt, ügyvédi fogásokat. Olykor meg is tettem; hazudtam és taktikáztam, hogy az érdekeimet védjem, noha jól tudtam, a tárgyalótermen kívül ez mennyire undorító dolog. Merthogy annak éreztem; szerepjátéknak, mely bármelyik kapcsolatot megmérgezné, mely pont attól fosztaná meg az életet, ami abban a legfontosabb: a tartalomtól, mely szükségszerűen őszinte kell hogy legyen.
Ezt az utat igyekeztem tehát követni a magánéletemben, olyan emberekkel szemben, akik számítottak nekem – egyéb helyzetekben kevésbé voltam az egyenesség híve. Igazság szerint szerettem kóstolgatni az embereket, próbára tenni őket, hogy megfigyelhessem reakcióikat, amiket mélyen elraktároztam emlékezetemben; tehát ez volt az ok, amiért gyakran kiléptem az udvariasság diktálta keretek közül.
Most is megfigyeltem Levin nem éppen őszinte mosolyát, mely szavaim nyomán jelent meg ajkain, de csupán egy további pillanatig foglalkoztatott az, miközben kávémat kortyolgattam; azután visszatértek gondolataim ahhoz a témához, amiért most itt voltam.
Nem vettem magamra Levin kijelentését, noha reméltem, hogy ő sem feltételezte rólam, hogy a diplomatikus eszközökön túlmutató lépésre szánnám el magam. Dühös, elszánt és kissé talán türelmetlen is voltam, de a józan eszemet még nem tettem félre. Persze, legszívesebben varanggyá átkoztam volna azokat, akik miatt Scorpiusnak szenvednie kell, ahelyett hogy végignézzem mindezt – de ezt nem tehettem meg, így pedig egy percre sem vesztettem el annyira a fejem, hogy bármi meggondolatlan lépést tegyek.
- Ebben igazad van – bólintottam egyetértően. Egyelőre magam sem tudtam, hogyan kellene fellépnünk a gyermekeink védelme érdekében, mert ahogy Levin is mondta, a probléma gyökerei mélyebben vannak, nem a Roxforton belül. A gyerekeink bántalmazása politikai csatározások és ideológiai harcok eredménye, a társadalom beidegződésein és gondolkodásmódján pedig, ami miatt idáig fajultak a dolgok, szinte képtelenség változtatni.
Szótlanul hallgattam a fiával történteket, közben akaratlanul is olyan képek úsztak be lelki szemeim elé, amik Scorpiust mutatták ugyanebben a szituációban, sérülten, törött karral. Borzasztó volt erre gondolni, tudva azt, hogy mindez vele is megtörténhet.
- Szégyenletes. Hogyan is várhatnánk a diákok részéről változást, amíg a tanáraiktól azt látják, hogy azok inkább félrenéznek, szabad utat nyitva a bántalmazásoknak?! – Összeszűkült szemel csóváltam meg a fejem. Nem fejeztem ki sajnálkozásomat, őszintétlennek éreztem volna a szokásos sablonos fordulatokkal állapota felől kérdezősködni vagy gyógyulást kívánni neki; elég volt annyi, hogy Levinnel kivételesen egy csónakban eveztünk - ma az ő fia, holnap talán az enyém. Egyszerűen kimondhatatlanul szörnyű érzés volt ez a tudat.
- Talán az elsődleges az volna, hogy a tanári kart felrázzuk. A fiaddal történtekből is látszik, hogy szemet hunynak a dolgok felett, így nincs is a diákok számára visszatartó erő. Képtelenségnek tartom, hogy ne vennék észre, ami az orruk előtt folyik. Ideje lenne, hogy beszéljenek a bántalmazások ügyéről; üljön össze a tanári kar, vitassák meg a dolgot, ahelyett hogy a homokba dugják a fejüket. – Ezt a részét is hiányoltam; minden pitiáner kérdésben tanácskozások folynak, bizottságok állnak fel, ebben az ügyben mégis mindenki hallgat.
Nem tettem megjegyzést, mikor Carol és a Weasley fiúk barátságáról beszélt; számomra ebben semmi szokatlan nem akadt. Ezenfelül úgy gondoltam, ha nem lett volna Voldemort és Briggs az ostoba követőikkel, mára ez volna az általános. Nélkülük kikophattak volna az olyan megkülönböztető jelzések, mint tisztavérű, véráruló vagy sárvérű.
- A lehetőségünk megvan rá, hogy jogi oldalról közelítsünk. Ezek a bántalmazások már elég eszközt szolgáltatnak ahhoz, hogy bíróságra vigyük az ügyet, és amennyiben ügyesen forgatjuk a kártyáinkat – annak ellenére, hogy sokaknak szúrhatja majd a szemét az eljárás – még sikert is arathatnánk. – Briggs és a köre, de a Roxfort vezetése sem valószínű, hogy örömmel fogadná, ha bíróságra mennénk, ettől függetlenül egy kis utánajárással és némi felkészüléssel könnyedén megkomponálhatnánk egy olyan ügyet, mely az ellenséges közhangulat ellenére is a kezünkre játszaná a sikert – elvégre az igazság, a bántalmazások ténye a mi oldalunkon áll. Viszont nem árt, ha számolunk a következményekkel, mert azzal, hogy felkavarjuk az állóvizet, túl sok embernek lépünk a tyúkszemére.
- De ezzel meglehet, többet ártanánk magunknak, mint amennyit használnánk. A közvélemény így is ellenünk van uszítva, egy bírósági ügy ezt csak tovább fokozná. Manapság az emberek képtelenek igazságosan ítélni, ha meghallják azt a szót, hogy aranyvérű. – Egy apró fintor ráncai futottak arcomra. – Viszont elgondolkodtató, hogy megérné-e a nagy nyilvánossághoz fordulni a médián keresztül. Az emberek elé tárni, hogy mennyi gyerek szenved az iskolai bántalmazástól nap mint nap. Sajnálatot ébreszteni bennük, ahelyett hogy erőszakosnak tűnő lépésekkel – mint a bírósági ügy – újabb löketet adnánk az aranyvér-gyűlöletnek. – Kérdő tekintettel pillantottam Levinre. A sajtó hatalma kétségbevonhatatlan és ezen az úton sokakhoz el tudnánk juttatni az üzenetünket, a kérdés az, milyen eredménnyel.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Levin   

Vissza az elejére Go down
 
Astoria & Levin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: London :: Panem Bevásárlóközpont :: Kávézó-
Ugrás: