HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Astoria Malfoy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


TémanyitásTárgy: Astoria Malfoy   Csüt. Márc. 24, 2016 9:27 am




Astoria Serena Malfoy


Becenevem:
Tori

Nemem:

Születési dátumom:
1982.08.12.

Iskolám:
Roxfort; Docendo Discimus Mágusakadémia, jogi kar

Foglalkozásom:
Ügyvéd

Patrónusom:
Farkas

Pálcám:
10 hüvelyk, almafa, sárkányszívizomhúr mag, kellemesen rugalmas

Vérem:
Aranyvérű


Otthon, édes otthon

Apám:
Galvinus Greengrass
A munkájának élt, gyermekei nevelése alól ügyesen kihúzta magát. Roxforti éveim alatt általában elismeréssel adózott tanulmányi eredményeim előtt, úgy tűnt, büszke rám, a továbbtanulási terveimet mégsem támogatta. Kapcsolatunk hűvös és konvencionális.

Anyám:
Drusilla Greengrass
Kislányként a szeme fénye voltam, később megromlott a kapcsolatunk. Mióta saját családom van, keveset találkozunk, és habár nem mondja ki egyenesen, tudom, hogy rosszallással tekint az életvitelemre és a fiam nevelése sem az ízlése szerint való. Egyébként igazi arisztokrata asszony, szemei hideg gyémántok, melyekben sosem láttam melegséget…Sokan mondják, ha rám néznek, mintha csak az anyámat látnák. A vonásaimat, a hajamat, a szemeimet tőle örököltem.

Nővérem:
Olivia Greengrass
Oliviával fiatal felnőttként fűződött szorosabbra a kapcsolatunk, azóta jó barátságot ápolunk. Gyakran találkozunk, szívesen szervezünk közös programokat, legyen szó vásárlásról vagy egy kávé melletti könnyed csevegésről.

Nővérem:
Daphne Greengrass
Daphne-val szintén baráti a kapcsolatunk. Ő a középső hármunk közül, a korkülönbség köztünk pedig igen csekély, mindössze két év. Ez még roxforti éveink során táptalajt adott némi rivalizálásnak, mely máig tartó hatásaként valamiféle távolságtartást hozott a kapcsolatunkba.

Férjem:
Draco Malfoy
Az egyetlen férfi, akit az életem során szerettem.
Házasságunk a szüleink által, még kisgyermekkorunkban megkötött szerződés eredménye. Máig irtózom az elrendezett házasság szokásától, pedig talán hálásnak kellene lennem… ha nincs a családi kényszer, meglehet, sosem találunk egymásra Dracoval.
Kapcsolatunk nem mentes a konfliktusoktól, nap mint nap adódnak kisebb, jelentéktelen vitáink, de kitartunk egymás mellett. Igyekszem jó feleség lenni; tapintatos és odaadó - de mindeközben megtartva saját függetlenségemet is.

Fiam:
Scorpius Malfoy
Egyetlen fiunk, akit én és Draco is a tenyerünkön hordozunk. Annál is inkább, mivel nem lehet több gyermekünk. Már a várandósságot sem viseltem jól, a szülés során azonban súlyos komplikációk léptek fel, és noha egészséges gyermeket hoztam a világra, a medimágus szerint egy újabb szülés az életembe kerülhetne. Scorpius azonban mindenért kárpótol; okos és talpraesett kisfiú, külsőre pedig kiköpött apja. Noha a munkám sok időt elvett tőlem és a fiamtól, igyekeztem mindig ott lenni, mikor szüksége volt rám. Az én kezemet fogta, mikor megtette az első, totyogó lépteit, esténként pedig sosem aludt el jó éjt puszi nélkül. Sokszor olvastam neki Bogár bárd meséiből, örök kedvence A három testvér meséje, amit kívülről fúj.
Az én neveltetésem az, mely segítséget nyújtott ahhoz, hogy miképpen fogjak hozzá a gyermekneveléshez. – Igyekszem mindent éppen ellenkezőleg csinálni, mint ahogy azt az én szüleim tették. Azt szeretném, ami a fiamnak a legjobb – ezért tanítottam neki azt, hogy az emberek egyenlők és nem a származásuk, a vérük határozza meg őket.


A lélek tükre

Pozitív tulajdonságaim:
Nos, gondosan ügyelek rá, hogy alapvetően kellemes képet alkossanak rólam az emberek. Hiába láthatnak olykor hiúnak vagy gőgösnek, nem ezt jegyzik meg; csupán erről szól az egész. Széppel és jóval fedni el azt, ami kellemetlen – nem nagy tudomány, de rettenően hasznos.
Kétszínű volnék, netán alakoskodó? Meglehet, de ez nem számít. E képesség hiányában ugyanis nem tudtam volna talpon maradni; képtelen lettem volna előrelépni vagy megóvni a családomat.
Nem vagyok tehát idealista, tisztában vagyok vele, hogy az élet, a siker, a szerencse áldozatokat kíván, hogy a becsület szépen csengő fogalom, de a társadalom agyonhasznált közhellyé tette. Racionálisan, hideg fejjel gondolkozom, azonban ismerem és fontosak számomra az igaz értékek: a család, a szerelem és a barátság.  
A cél szentesíti az eszközt – ezt a politikát folytatom.
Képes vagyok megalkudni, - akár kellemetlen - kompromisszumokat is vállalni, ha a szükség úgy kívánja, de nem alacsonyodom talpnyalóvá. Éppen ezért elvetem a radikális szélsőségeket, amik csupán bajt és szerencsétlenséget hoztak ránk.
Nem feledkezem el róla, mit jelent a származásom, mit jelent arisztokratának lenni, de nem kérek a vérmániából és azokból az érdekkapcsolatokból, amik már gyerekkorban is az érzelmek kiölésére törekszenek. Én még aranykalitkában nőttem fel; bezárva hideg rácsok közé, de fényűző, szemet gyönyörködtető környezetben – és megfogadtam, hogy a fiam élete más lesz. Jobb anya szeretnék lenni, odaadóbb, gondoskodóbb, mint amilyen az anyám nekem volt.

Negatív tulajdonságaim:
Olykor zavaró tud lenni az a belém nevelt gőg, amivel a világra nézek. Büszkeségemet sokan úgy értelmezik, hogy fenn hordom az orrom… nos, annyi mindenesetre igaz, hogy sokaknál jogosan különbnek érzem magam. Nem a származásom okán, azzal csupán azok takaródznak, akiknek más érdemük nincs. A jelenlegi helyzetem – ami nem ezüsttálcán kínálkozott – jogosít erre; megküzdöttem azért, hogy elismert ügyvédként tekintsenek rám és megharcoltunk azért – nem csak én, Draco is –, hogy épségben átvészeljük a zavaros időket. Éppen ezért lenézem azokat, akik nem képesek másra, mint tehetetlen siránkozásra. Egyébként általánosságban elviselhetetlennek tartom az olyan embereket, akikből az életrevalóság csírája is hiányzik.
Hiú vagyok, mióta bakfisként az első bókok által rájöttem, hogy milyen is az, mikor felfigyelnek a szépségedre. Sok pénzt szórok el ruhákra, cipőkre és ékszerekre, egy átlagos bevásárlás alkalmával egy kisebb vagyonnal csökken a gringottsi széfünk aranykészlete. Egyébként is…az előnyös külső sosem hátrány a szakmában.
A színtiszta igazság az, hogy volt, amikor éltem is az adottságaimmal. Nem sokszor és egy bizonyos határt sosem léptem át, de nőként egy alapvetően patriarchális társadalomban a boldogulás során ez kikerülhetetlen.
Kellemetlen tulajdonságaim közé tartozik még a parancsolgatás, nehezen viselem, ha ki kell engednem a kezemből a gyeplőt, emellett a visszautasítást vagy az ellentmondást sem viselem túl jól. Mindez okoz némi konfliktust a házasságomban.

Múltam:

A családi kúriában

Anglia északi részének szürke hegyei közt nőttem fel a családi kúriában, mely egy kis falu határában állt magányosan, fenyvesek sötét gyűrűjében. Volt, mikor áldásként tekintettem a világtól való elzártságunkra, de általában inkább kitartóan utáltam azt.
Nem mondhatnám, hogy rossz gyermekkorom volt, még csak kellemetlen emlékeim sem igazán maradtak a Roxfort előtti évekről, azonban jobban belegondolva…ezekben az emlékekben nincs semmi bensőségesen szeretetteljes, csupán kellemesek, semmi több.
Mint a legfiatalabb gyermekeket általában, engem is dédelgettek a szüleim; főként édesanyám tekintett úgy rám, mint szépen formálható anyagra, mint egy játékbabára, akit kedvére öltöztethetett és cicomázhatott. Ez a túlzott becézgetés azonban éppen elég önfejűséget, konokságot és öntudatot ültetett belém ahhoz, hogy egy idő után anyám szelíd irányítását is megtagadjam, és kijelentsem: a magam ura vagyok. Gyermeki lázadásom végül a kapcsolatunk megromlásához vezetett, de ezt nem vettem a szívemre túlzottan; gyermeki ösztönnel már akkor is tudtam, hogy édesanyám szeretetét sosem birtokoltam igazán, figyelme pedig nem nekem szólt. Ízig-vérig arisztokrata nő volt abból a szempontból, hogy egy lépéssel sem akart közelebb kerülni hozzánk, mint ahogy azt a társadalmi elvárások diktálták.
Két nővéremmel, Oliviával és Daphne-val sem ápoltam felhőtlen testvéri kapcsolatot; egyikőjüket sem szerettem igazán, mert az ő társaságukban mindig én voltam a mellőzött kisgyerek – jobban pedig nem is sérthettek volna önérzetemben.

Roxforti évek

A Roxfort gyökeres változást hozott az életembe; elsősorban azért, mert igazán ez volt az első alkalom, mikor a ’pórnép’ tagjaival találkoztam. Egészen addig csupán rangbéli aranyvérű csemetékkel érintkeztem; játszótársaim közé tartoztak apám munkatársainak, anyám barátnőinek gyermekei és Draco is, akivel – ha nem is tudtunk róla – már akkor is jegyesek voltunk. A tanításokat a származásom okán kiérdemelt felsőbbrendűségről természetesen vittem magammal, noha ezeket sosem tudtam igazán összeegyeztetni a tapasztalataimmal.
A háború küszöbén koptattam az iskola padjait, de sokáig ebből mit sem érzékeltem. Önző módon magamon kívül nem sok mindennel foglalkoztam. Jól tanultam, kimagasló eredményeket értem el, mert hajtott a maximalizmusom és a versenyszellem, de a társasági életet sem hanyagoltam el. Élveztem, ha körülzsongtak; számtalan viharos szerelmi kalandba bonyolódtam, habár a játék izgalmán kívül ezek semmit sem jelentettek számomra. Mindeközben ott volt a vőlegényem is, Draco, aki két évvel járt fölöttem, és aki igencsak csekély figyelmet szentelt nekem. Pedig én rajongtam érte – ahogy majd az összes fiatalabb lány is odáig volt a Mardekár szőke hercegéért. Nem különösebben bántam tehát az elrendezett házasságot, de nem is foglalkoztatott igazán.
Ötödéves voltam, mikor a Roxforton belül is szemléletváltás következett be – a Sötét Nagyúr hatalma az iskolát is elérte és uralma alá vonta azt. Nekem ugyan nem volt félnivalóm, ennek szellemében pedig igyekeztem is úgy tenni, mintha minden rendben lett volna, és csupán a közelgő vizsgáimmal foglalkozni, de ez lehetetlenné vált a halálfalók garázdálkodásait látva. Ekkor találkoztam először erőszakkal, megfélemlítéssel, terrorral és tehetetlenséggel. Iskolatársaim kínsását kellett végignéznem; láttam, mi vár az ellenszegülőkre és azokra, akiknek a családjában rebellisek voltak – és bár ettől kezdve undorral gondoltam a vérmániára és az egész bagázsra, aki ezeket az elveket követte vakon, de tétlen maradtam. Szerettem volna segíteni, de visszatartott a büszkeségem, a neveltetésem és a józan eszem, mely a biztonságot helyezte az első helyre – habár egyre inkább lázadtam e passzivitás ellen. Draco is megváltozott; és már én sem úgy néztem rá, ahogy korábban.
Majd robbant a bomba. A nagy csata idején még nem töltöttem be a tizenhatot, és lelkileg sem voltam érettebb a koromnál; gyerekfejjel mégis úgy véltem, hogy miután a házvezető kíséretében, a csata előtt kimenekítettek minket a kastélyból, jó ötlet visszalopódzni oda. Mikor a titkos alagúton keresztül, vaksötétben igyekeztem megtalálni a visszautat, remegett a kezemben a pálca, mégis kiléptem a káoszba. Visszagondolva nem tudnám megmondani, pontosan mi okból szöktem vissza… homályos kíváncsiság vezetett, gondolataimban pedig Draco képe bukkant fel többször is.
A csata forgatagában azonban mindenről elfeledkeztem. Akkor és ott már csak a szörnyűségeket láttam: a sebesült embereket, köztük a barátaimat, az ismerőseimet, a leomló, ősi falakat és csak a segélykiáltásokat hallottam. Mindezeken az életösztönöm kerekedett felül, a harcok gócpontját elkerülve vészeltem át a csatát. Dracot még csak nem is láttam.
Azon a tavaszi napon nem csupán az én világnézetemben változott meg valami véglegesen, hanem a társadaloméban is. Azt hiszem, az aranyvérűek uralma ekkor roppant meg először.
A csata után alig néhány nappal már sok nyakon szorult a hurok; noha a családomban senki sem viselte a Sötét Jegyet, nyílt titok volt, hogy melyik irányba húztunk a zavaros időkben. Mialatt én a Roxfortban a vizsgáimon izzadtam, az otthonunkat aurorok forgatták fel, házkutatást tartották, de semmit sem találtak. Ennek ellenére vád alá helyezték az édesapámat, és el is ítélték. Nem tudom, pontosan miben találtatott bűnösnek, mindenesetre a szüleim nagy megkönnyebbüléssel fogadták a büntetést, ami csupán pénzbírság és közügyektől való eltiltás volt. Noha az apám ezzel kiszorult a Minisztériumból, elvesztette pozícióját, de ez nem jelentett súlyos csapást, mivel egyébként is készült már visszavonulni.
Keveset tudtam arról, hogy miképpen alakult a korábbi halálfalók sorsa. Őszintén szólva nem is érdekelt a meghurcoltatásuk; azok azután, amiket elkövettek, rendíthetetlen voltam: nekik nem jár bocsánat. Mivel pontosan tudtam, hogy a családom valójában milyen szoros barátságban állt a Nagyúr híveivel, ők sem voltak kivételek; többé már egyáltalán nem tudtam felnézni a szüleimre, a lelkem mélyén megvetettem őket.
Az egyetlen, akit sajnáltam, az Draco volt. Úgy éreztem, kötelességem vigaszt és támaszt nyújtani neki, noha addig felületes ismeretségen kívül nem fűzött minket kapcsolat egymáshoz. Akkoriban azonban keresni kezdtem az alkalmakat, hogy találkozhassam vele. Sok időt töltöttünk együtt; míg a Roxfortba jártam, a nyarak és a roxmortsi hétvégék kínáltak alkalmat a közös programokhoz. Ekkor éreztem úgy először, hogy szerelmes vagyok.
Időközben nővérem, Olivia megházasodott. Míg el nem hagyta a szülői házat, nem hittem, hogy megérzem majd a hiányát, elvégre egészen addig eléldegéltünk egymás mellett, anélkül hogy igazi, szoros testvéri kapocs alakult volna ki köztünk – de hamarosan be kellett látnom, hogy hiányzik. Ironikus, de ez a szétválás kellett ahhoz, hogy figyelmet fordítsunk a másikra. Ma már a legjobb barátaim közt tartom számon nővéremet, akihez bármikor, bármi bajjal fordulhatok. Szerencsére időközben felbontotta a házasságát, ami az utóbbi években – ahogy láttam - csupán keserűséget juttatott neki.

Új kezdet

Visszatérve, mikor már a hetedik évemet tapostam a Roxfortban, kitartóan tartva helyemet az évfolyam legjobb tanulói közt, felmerült a kérdés: merre tovább? Számomra nem volt kérdés, hogy az Akadémián szeretném folytatni a tanulmányaimat, a szüleim azonban szembehelyezkedtek velem. Ők úgy gondolták, elsődleges feladatom férjhez menni Dracohoz és gyereket vállalni – minél előbb, annál jobb -, arról pedig hallani sem akartak, hogy a jogi pályát válasszam. Ha évekkel korábban adódott volna ez a konfliktus, minden bizonnyal vesztesként kerültem volna ki belőle, a háború azonban az aranyvérű társadalom dogmáit is bizonyos mértékig kikezdte. Lazultak az addig feszes béklyók, így mikor eléjük álltam, nyíltan kijelentve, hogy beadtam a jelentkezésemet az Akadémiára, és bár hozzámegyek Dracohoz, a gyerekvállalást kissé elodázzuk - ahelyett hogy kitagadtak volna, beletörődtek a döntésembe. Noha anyám azóta sem bocsátott meg nekem; látom a tekintetében, ahogy rám néz.
Huszonhárom voltam, mikor megszületetett a fiunk, Scorpius. Addigra sikeresen elvégeztem az Akadémiát, de csak a szülés után álltam munkába, mint ügyvéd. A házasságom Dracoval kiegyensúlyozott volt, ami nem egy barátnőm irigységét kiváltotta. Magam is jól tudtam, milyen szerencsének örvendhettem; kevesen mondhatták el magukról, hogy elrendezett kényszerházasságuk szerelmi kapcsolathoz vezetett. Minden okom megvolt tehát a boldogságra; gyengéd férj, tündéri kisfiú és – a két család hathatós támogatásának hála – jómód. Ez a háttér pedig lehetőséget teremtett ahhoz, hogy teljes erőbedobással és lelkesedéssel fogjak neki jogi pályám egyengetésének.
Egy elismert ügyvédi irodánál helyezkedtem el, aminek társtulajdonosa hamarosan a szárnyai alá vett; pár évig mellette, az ő segédjeként munkálkodtam, és neki köszönhetem azt is, hogy megismertem a szakma kulisszatitkait. Akkoriban sem voltam naiv, jól tudtam, hogy támogatása mögött több áll puszta jó szándéknál és szívjóságnál; jól csengő nevem és bejárásom a felsőbb körökbe vonzhatta hozzám, habár amint később kiderült, a két szép szemem sem hagyta egészen közömbösen.
Charles-ról senki sem feltételezte volna, hogy szoknyavadász; és nem is volt az. Agglegényként teljes egészében a munkájának élt, ami nem is volt véletlen, a törvénycikkelyek világban sokkal ügyesebben elboldogult, mint nők társaságában. Kezdetben észre sem vettem rám irányuló figyelmét, később, a közös munka során már mosolyogtam érdeklődésén és játékosan csipkelődtem vele – amit nem viselt túl jól. De sosem feltételeztem volna, hogy kapcsolatunk átlépheti a bókok és ártatlan flört szintjét, mitöbb élveztem, hogy hála neki némi kivételezésben részesültem. Charles elintézte, hogy egyre fontosabb ügyekben járhassak el, és abban is jelentős szerepe volt, hogy felfigyeljenek rám a szakabeliek, és lassan megkezdhessem az önállósodást.

Egy tévedés

Már két éve dolgoztam mellette, mikor egy sikeres tárgyalás örömére, ahol nagyobbrészt védőbeszédemnek hála felmentették a védencünket, meghívott egy italra. Nem ez volt az első alkalom, hogy kettesben beültünk valahova, de ez az este más volt. Sokat beszélgettünk; Charles az életéről mesélt, miközben sorra ürültek az előttünk álló poharak. Figyelmesen hallgattam őt, és sajnálatom iránta egyre növekedett; a férfi, aki a szakmájában oroszlánnak tetszett, az életben magányos, szürke kisegér volt. Egyedül élt, mióta elköltözött otthonról, míg engem egy jóképű, fiatal férj várt haza… Mindezek dacára, aznap nem aludtam otthon.
Talán már akkor is tudtam, hogy rossz döntést hozok, mindenesetre csak hajnalra tisztult ki a fejem. Sietősen, búcsúzás nélkül távoztam Charles lakásáról, és szemem sem rebbent, mikor Draconak elpanaszoltam, hogy hajnalig kellett az íróasztal fölött görnyednem, annyi munkát varrt a nyakamba a főnököm. Hazudtam, de mindkettőnk számára így volt a legjobb; egyébként is gyötrő lelkiismeretem és a tény, hogy magamnak sem tudtam megmagyarázni, miért léptem félre, mikor nem is kívánhattam volna szebb életet, elég büntetést jelentett.

Küzdelmes évek

Az incidens után még néhány hétig Charles irodájánál dolgoztam, de kapva kaptam az első konkurens cég munkaajánlatán. Nem hoztam rossz döntést, új munkáltatómnak már korábban is fájt a foga rám, a kormányváltás pedig szintén az én malmomra hajtotta a vizet. A Pure Aspiration hatalomra jutása miatt a származás tekintetében vegyes irodának nem jött rosszul egy olyan munkatárs, aki a vezető pozíciókat elfoglaló aranyvérű arisztokrácia köreiben mozgott. Pályám a munkahelyváltás után kezdett el igazán felfelé ívelni, viszonylag fiatalon sikeres, keresett ügyvéddé váltam.
A következő választások előtti évben az iroda egyik tulajdonosa egy szerencsétlen sportbalesetben – egy gurkóval való találkozás során – maradandó mentális sérüléseket szenvedett, ami karrierje végét jelentette; a megüresedett pozíciót elfoglalva pedig hamarosan az iroda társtulajdonosa lettem. A megmaradt, régi taggal, Castiellel a remek munkakapcsolat mellett igazi, jó barátokká kovácsolódtunk az évek során.
Fortuna ezzel ismét a pártomra állt, ugyanis az új kormány uralma, mely nagyon hamar érvényt szerzett aranyvér ellenes szemléletének, szomorú változásokat hozott. Az iroda is megszenvedte ezt; az addig lendületes munka döcögni kezdett, elvégre senkinek sem kellett olyan névvel fémjelzett védelem, amit az első sorokban emlegettek, mikor az egykori halálfalók gaztetteiről és az aranyvérűek korrupt, a többi réteget kizsigerelni igyekvő életmódjáról volt szó.
A Malfoy név, melynek elhangzása korábban számos kaput képes volt megnyitni, ekkor szitokszóvá aljasult. Az aranyvér gyűlölete óriásit csattant rajtunk, Draco apjának tettei lemoshatatlan foltot nyomtak Draco és a család megbecsülésére. Mindennapossá váltak a fenyegető levelek, az Abszol úton pedig nem tudtam végigmenni anélkül, hogy ne kiabáltak volna utánam ocsmány gorombaságokat – Scorpiust nem is mertem az utcára vinni, és rettegve vártam azt a napot, amikor el kell majd engednem a Roxfortba, ahol nem óvhatom meg a támadásoktól, attól hogy csupán a neve miatt megbélyegezzék.
Dracoért is aggódtam; tudtam, hogy neki nálam is százszorta többet kell kiállnia, de tehetetlen voltam. Mindketten feszültebbé váltunk, az életünk kilépett a megszokott, nyugodt medréből, mégis úgy éreztem, a szükség megújította a régi fogadalmat: jóban, rosszban; egészségben és betegségben. Újra úgy szeretem a férjemet, ahogy a kapcsolatunk kezdetén.
Mára részben sikerült talpra állnunk, noha az életszínvonalunk – nem egy téren – nem éri el a régi szintet.
Rengeteget dolgozom; többet, mint korábban bármikor, hogy újra egyenesbe kerüljön az iroda. A stratégiánk, hogy bizonyítsuk, az aranyvérűek közt akadnak kivételek, egészen sikeres. Csökkentettük a tarifáinkat, és olyan ügyekben dolgozunk, ahol – úgymond – közszemlére tehetjük liberális szemléletünket. Másrészt Castiel félvér származása sem hátrány, ahogy az sem, hogy aranyvérű nőként a tradícióinkat megtörve a modern, dolgozó nő szerepét vállaltam fel.
Nos, igen, ahogy tudunk, igyekszünk újra a magasba kapaszkodni...

Külsőm:
Szó mi szó, előnyös adottságokkal áldott meg a természet. Noha viszonylag alacsony termetű vagyok, alkatom arányos – törékeny és karcsú, amellett kellőképpen nőies. Bőröm sápadt alabástrom, amivel sötét hajkoronám és határozott vonalú szemöldökkel és seprűs pillákkal kontúrozott sötétbarna íriszeim különleges kombinációt alkotnak. Vonásaim ugyan árulkodnak az ereimben csörgedező nemesi vérről, de családom nőtagjaival ellentétben engem sosem illettek a hideg szépség jelzővel. Arcom beszédes; apró rózsaajkaim mosolya édes, mandulaszemeim csillogása vagy éppen dühös izzása őszinte.
Nem vagyok álszerény; tudom, hogy szép vagyok. Impozáns megjelenésem azonban nagyban dicséri a kozmetikumokat és a ruhatáramat is. Stílusomat elegancia jellemzi; kedvelem a szép kiegészítőket, és nem bánom, ha nem olvadok bele a szürke tömegbe – tehát nem zárkózom el a kihívóbb, különlegesebb daraboktól sem.


A madarak csiripelték

Amortentiám:
Rózsa, vörösbor, tiszta levegő.

Mumusom:
A fiam holtteste.

Edevis tükre:
„A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

Hobbim:
Olvasás, különféle sportok.

Elveim:
Minden eszme fölött áll a saját és családom boldogulása.
Egyébként úgy tartom, mindenkit megillet a jog, hogy ugyanarról a helyről rajtoljon, ahonnan ellenfelei. Tisztelem és becsülöm az életrevalóságot, az elszánt küzdelmet, de nem ismerem a feladás szót.

Amit sosem tennék meg:
Sosem engedném, hogy megalázó módon térdre kényszerítsenek.

Ami zavar:
Az emberek pipogyasága és elvakultsága, a monotonitás, az ostobaság.  

Ami a legfontosabb az életemben:
Hogy minden egyes nap úgy hajthassam álomra a fejem, hogy tudom, az életem a saját kezemben van és a családommal minden rendben.  

Ami a legkevésbé fontos számomra:
A hazug normák, melyek az őszinteség, a becsületesség győzelmét hirdetik, mégis csupán gyermekmesékben jutnak érvényre. A világ nem így működik.

Amire büszke vagyok:
A fiamra, a karrieremre és a házasságomra.

Ha valamit megváltoztathatnék az életemben:
’Ha’ és ’megváltoztathatnék’ – felesleges ilyesmin rágódni. Ha változtatni akarok, akkor találok rá módot. A múlt hibáival pedig nem foglalkozom.

Így képzelem a jövőmet:
: Szeretném, ha végre valahára egyenesbe kerülne a helyzetünk, és nem kellene attól tartanunk, hogy az aranyvér szitokszó marad, és származásunk miatt negatív diszkrimináció ér minket. Biztonságban akarom tudni a fiam, látni akarom, ahogy felnőtt varázslóvá cseperedik.

Egyéb:
Járatos vagyok az okklumenciában.




Playby:
Beren Saat

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


TémanyitásTárgy: Re: Astoria Malfoy   Csüt. Márc. 24, 2016 12:29 pm




Elfogadva


Gyönyörűen megírt karakterlapot hoztál nekünk, nem is tudom, mikor olvastam utoljára ennyire jót. Mind a stílus, mind a karakter tökéletes, együtt pedig tényleg egy élmény volt. Astoria egy haladó gondolkodású nő, ez pedig igencsak ritka az aranyvérűek körében - még most is, noha már sokat lazultak a tradíciók. Egy igazán határozott, céltudatos ember, akinek egyszerre fontos a karrierje és a családja. Úgy éreztem, hogy a kettő között meg tudja tartani az egyensúlyt, ez pedig nagyon fontos. Talán az előtörténete nyűgözött le leginkább, igazán érdekes volt minden apró kis mozzanata, és mindennél tágabb betekintést engedett Astoria jellemébe és gondolkodásába. Remélem, sikerrel jár majd és tisztára tudja mosni a családja nevét - már csak a kisfia miatt is.
Nincs is más dolgod hátra, mint playby-t foglalni és játékostársat keresni magadnak!




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Astoria Malfoy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Offtopik :: Karakterek :: Aranyvérű-
Ugrás: