HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Raphael & Lexie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Raphael & Lexie   Szomb. Márc. 19, 2016 1:46 pm




Raphael & Lexie



Hála az égnek, ahogy eddig, úgy most is hatottak a különféle bájitalok amikkel a gyengélkedőn tömtek mostanában, ha minden jól megy, egy darabig megint nyugtom lehet tőlük... A tünetek is mérséklődtek már annyira, hogy az óráimat sem kellett kihagynom miattuk, így mondhatni, minden visszatért a rendes kerékvágásba. Azt leszámítva, hogy a szobatársam háta mögött csak úgy tömöm magamba a mindenféle bogyókat, meg nem győzöm azt játszani, hogy valami vírusos nyavaja döntött le a lábamról. De gyakorlat teszi a mestert, nekem pedig bő három év alatt volt időm gyakorolni.
A Sötét varázslatok kivédése órám után Raphaelhez is odamentem annyira, hogy megérdeklődjem, mikor érne rá órákon kívül, hogy gyakoroljunk egy kicsit a RAVASZ-hoz, mert attól, hogy ez a fránya gyengélkedés ellenem dolgozik, az idő sajnos pörög megállíthatatlanul, a vizsga időpontja pedig napról napra közelebb. Én pedig egyre jobban kétségbeesek, hogy még mennyi mindent kéne tanulnom...!
A helyet nem kellett különösebben egyeztetnünk, megvolt már a mi kis szokásos helyünk a gyakorlásra, csupán egy időpont kellett, tovább viszont nem is zavartam – nem kell azt másnak tudnia, hogy már egy ideje túlléptünk a sima tanár-diák kapcsolaton, beszélgetni meg majd lesz bőven időnk, ha magunk között leszünk, nem pedig egy egész seregre való diák között.
Este felé szóltam a szobatársamnak, hogy elmegyek sétálni egyet, a betegeskedésből való felépülésnek úgy is jót tesz némi friss levegő, ez köztudott, amiatt meg ne fájjon a feje, hogy valójában nem oda készülök. Mivel a napokban kaptam otthonról egy egész nagy doboz száraz- és aprósütit, így ebből is pakoltam egy jó adagot, mielőtt nekivágtam volna a kastély útvesztőinek, egyenesen a szükség szobájához.
Bejutva aztán első dolgom volt meghagyni a szobának, hogy ki a az egyetlen személy, akinek rajtam kívül szabad bejárást engedhet ide, amikor azonban megfordulva az asztalhoz indultam, hogy lepakoltam a cuccaimat, egy fáradt sóhajjal kíséretében realizáltam, hogy a szokásos berendezés mellett egy ággyal is bővült a kínálat.
- Tévedsz. Lehet, hogy pihennem sem ártana, viszont arra nagyobb szükségem van jelen helyzetben, hogy ne szerezzen tudomást róla. - válaszoltam a szobának, mint ha élő, érző emberi lény lett volna... mert ha nem is így volt, abban biztos voltam, hogy lelke az van. És tudtam ám, a szívem mélyén, hogy igaza van, valószínűleg nagyobb hasznomra válna ha inkább erőt gyűjtenék ahelyett, hogy tovább fárasztom magam, de már így is túl sok időt vesztegettem.
- Arról nem is beszélve, hogy ez így elég félreérthető is. - fűztem még hozzá, de miután csak nem akart eltűnni az a pihe-puhának ígérkező, bevetett ágy, végül megadtam magam. Az asztal helyett inkább annak a végébe ejtettem le a tatyómat, majd amíg Raphaelre vártam, le is huppantam a szélére – majd gondolva egyet, el is dőltem rajta, és meg kell hagyni, sokkal kényelmesebb, mint valami kanapé. Azért remélem, nem feledkezett meg a mai kis óránkról.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Szomb. Márc. 19, 2016 6:53 pm


Lexie & Raphael

***






Már a második órán eljutottam odáig, hogy legszívesebben beteget jelentettem volna, bár azt hozzá kell tennem, ez minden második nap eszembe jutott. Azért csak minden második, mert a többi napon még felkelni se akartam, nemhogy bemenni tanítani.
Persze ahogy más napokon, ma sem volt más választásom.
Valójában nem tudnám megmondani, miért nem hagytam még ott ezt a munkát, valószínűleg azért, mert a Sötét Varázslatok Kivédését még mindig szeretem, a diákokat meg elviselem azért cserébe, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. És ugyan megvolt a magam stílusa, arról nem is beszélve, hányszor előfordult már, hogy valamelyik diákot a sárga földig aláztam, a visszajelzések alapján tanítani legalább tudtam. Csak néha fordult elő, hogy valaki nem értett valamit.
A nap valójában csak akkor kezdett érdekessé válni, amikor a hetedévesek órája végén Lexie odajött hozzám időpontot kérni. Nem kommentáltam, csak megmondtam, mikor találkozzunk - az, hogy hol, nem volt kérdés -, beszélgetni ráérünk akkor, ha senki nem lesz körülöttünk.
Amikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, erővel kellett megállnom, nehogy felpattanjak, és előbb távozzak, mint a diákok, pedig szívem szerint ahhoz lett volna kedvem. Mégis nyugton maradtam, az asztalra könyökölve, unott arccal figyeltem, ahogy mindenki kivonul, és csak akkor álltam fel, amikor már biztos voltam benne, hogy senki nincs a közelben.
Fekete hátizsákomat felkaptam a földről és a hátamra lendítettem, csak a fél karomat bújtatva bele a pántba, majd kisiettem a teremből. Azonnal a Szükség Szobája felé vettem az irányt, ami már messziről megjelent előttem, mint aki előre tudja, miért jövök. Tétovázás nélkül léptem be.
Amikor megláttam, hogy Lexie mennyire kényelembe helyezte magát egy ágyon - egyáltalán miért van itt egy ágy? -, végigmértem a tekintettemmel és alig láthatóan felvontam a fél szemöldököm, de arckifejezésem nem változott.
- Mások általában legalább egy vacsorához ragaszkodnak előtte.
A táskám ledobtam az egyik székre, és már nem is néztem felé, lévén nem vártam tőle választ, tulajdonképpen semmilyen más reakciót sem.
- Úgy nézel ki, mint akit alaposan megtépett egy kákalag, csak hogy az SVK-nál maradjunk - közöltem vele kertelés nélkül, és az ágya mellé sétáltam. - Nem sokat alszol mostanában. - Nem kérdeztem, kijelentettem, bár valójában fogalmam sem volt az alvási szokásairól. Mindenesetre én akkor szoktam pontosan ugyanígy kinézni, ha napokig csak két-három órát alszom, ami elég gyakran előfordul.
Egy pontosan ugyanolyan ágyra gondoltam, ami azonnal meg is jelent Lexie-é mellett, én pedig rögtön hanyatt feküdtem rajta. A lábamat is gond nélkül felpakoltam rá, nem zavart, hogy cipő van rajtam.
- Szólj, ha ma nem vagy harcképes állapotban. Én a relaxáció-gyakorlatokban is benne vagyok. - Összefontam a kezem a tarkóm alatt, és tekintetem a plafonra függesztettem. A pihenés nekem is mindig jól jött.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Szomb. Márc. 19, 2016 9:25 pm



Raphael & Lexie



Nyílik az ajtó, én pedig azzal a lendülettel tornászom fel magam félig ülő helyzetbe, a könyökömön támaszkodva a hátam mögött az ágyon, ám elég meghallanom Raphael belépőjét, hogy egyből a plafon felé irányítsam a tekintetem.
- Aaannyira tudtam! Pasik, cöhh... - csóváltam a fejem hitetlenkedve, naná, hogy mindent félreértenek, amit csak lehet, sokáig viszont nem problémáztam rajta, inkább visszadőltem az ágyra, amíg lepakol. Legalább addig se látszik a tenyerembe temetett arcomon a vörös pír.
- Ennyire látszik? - dönnyögöm az ujjaim közt, át is leskelődve egy kicsit, nesze neked smink! Pedig azt hittem, elég lesz az alapozó meg egy erősebb szemceruza ahhoz, hogy eltüntessem a kialvatlanság nyomait. És lehet, hogy a többséggel szemben elég is, de mégis, kit próbálok én átejteni? Gondolom Raphael sem épp tegnap jött le a falvédőről.
- Biztos a telihold az oka. - feleltem szórakozottan a megállapítására, hiába nem szánta kérdésnek, de ismerhet már annyira, hogy tudja – kérdeznie sem kell, ha olyanom van, mondom én magamtól is.
Lelkiekben már treníroztam magam a következő beszólására, ám amikor megjelent még egy ágy, na, arra már én is kíváncsian kaptam fel a fejem – át is gurultam gyorsan a hátamról a hasamra, úgy figyelve, ahogy kedvenc tanárom is kényelembe helyezi magát.
- Relaxációs gyakorlatokban...? Na ne már... mi ez, jóslástan óra? Lazíts, vegyél egy mély levegőt, tartsd benn, fújd ki, na még nyolcszor, hörpintsd fel a teádat, aztán ha teljesen készen állsz, hogy bepillantást nyerj a jövődbe, akkor nézz a csésze aljára! - parodizáltam ki kissé a jóslástan óráinkat, de nem tehettem róla, annak valahogy sosem sikerült belopnia magát a szívembe. Szenvedtem is vele keményen.
- Vagy inkább mint valami délutáni alvós óvodáscsoport? Tényleg, te voltál ovis annak idején? Mi volt a jeled? - ötlik eszembe egy egészen ide nem illő téma, de ha nem akar válaszolni, majd lerázza megint magáról a kérdést valami semmitmondó aprósággal. Vagy visszavágással.
- Komolyra fordítva a szót, nekem nem akadály, hogy gyakoroljunk. Vagy... - ül ki gonoszkás mosoly az arcomra - Csak nem azért mondod, mert te vagy az, aki ma nincs ilyen... hogy is mondtad? Harcképes állapotban? - incselkedtem egy sort, hadd érezze csak a törődést, ha esetleg a diákoktól nem kapott volna eleget a nap folyamán. Tanárból van, imádja, tudom ám! Hiába próbálják tagadni.
- A diákok az oka, vagy korral jár? - érdeklődtem szemtelenül, bár minek, akármelyik is a válasz, nekem arra jó eséllyel úgy se lesz soha gondom, mert eszem ágában sincs tanárnak állni, és hátralévő éveimet is itt Roxfortban, a négy fal között tölteni. A második meg... inkább hagyjuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Vas. Márc. 20, 2016 12:47 am


Lexie & Raphael

***






Magamban nagyon jól szórakoztam a reakcióján, de ezt véletlenül sem mutattam ki, tényleg úgy tettem, mint akit lefoglal az, hogy művészi pontossággal vágja le a táskáját arra a székre.
Azért vetettem rá egy félpillantást.
- Miért? Te vacsorát sem szeretnél? Elképzelhető, hogy valóban a pasik gondolják túl, és nem is kéne vacsora. – Természetesen most is kiforgattam a szavait, mint általában mindig. Mindenesetre azt nem mondta ki, mire gondol pontosan, úgyhogy hiába tudtam, végül is a saját maga által ásott gödörbe esett bele. Vagyis én löktem bele.
Az arcára pillantottam, és bár eltakarta a kezével, nem kellett látnom ahhoz, hogy sejtsem, miért csinálja. Valószínűleg elvörösödött, és ezt is nagyon viccesnek találtam.
- Még annál is sokkal jobban látszik – kontráztam rá, még mindig az arcát nézve, és egy mosoly árnyéka jelent meg az arcomon látva azt, hogyan leskelődik az ujjai között, de nagyon hamar el is tűnt. – Ha engem szeretnél átverni, próbálkozz több sminkkel. Sokkal többel.
Épp ledőltem volna az ágyra, ám ekkor meghallottam, amit mond, és felvontam a szemöldököm.
- A telihold. Most már vérfarkas is vagy? Nagyon érdekes. Jövő hónapban mi leszel, törpegolymók?
Elhelyezkedtem az ágyon, ami pontosan olyan kényelmes volt, amilyennek gondoltam. Lehet, hogy ide kéne járnom aludni, ez sokkal jobb, mint az én ágyam. Ez nem fair.
A szemem sarkából láttam, ahogy megmozdul és a hasára fordul, úgy néz engem. Ellenálltam a kísértésnek, és nem tettem meg ugyanezt, vagyis nem fordítottam felé a fejem. Hagytam, hogy figyeljen.
Halvány vigyorra húztam a szám a kirohanására, de még mindig egyenesen a plafont bámultam.
- Úgy érzem, a jóslástan nem a kedvenc órád. Pedig azon lehet a legtöbbet aludni. Ha rád szól a tanár, csak mondd, hogy épp a jövődet álmodtad meg. Mindig működik.
Lehet, hogy mint tanár, nem éppen ilyen tanácsokkal kellett volna ellátnom a diákjaimat, de innen úgysem fog kijutni, a többieknek pedig nem adtam ilyen – lássuk be – fantasztikus ötleteket. A titkos taktikáimat megtartottam azoknak, akik megérdemlik, vagyis történetesen Lexie-nek.
Én is csak SVK-ból voltam mintadiák annak idején.
Meglep a kérdése, mert bár megszoktam tőle ezeket a váratlan kirohanásokat, néhány különösen nem ideillő témával még mindig tud újdonságot okozni. Arra a kérdésre, voltam-e ovis, nem válaszoltam, csak az utolsóra.
- Egy póni. Szárnyakkal. Nagy szárnyakkal. Ekkorákkal. – A kezemmel mutattam, mekkorákkal.
Természetesen nem ez volt a jelem. Valójában én sem tudtam, miért nem mondtam meg egyszerűen azt, hogy a jelem hal volt, mikor ez egyáltalán nem olyan nagy dolog. A póni viszont valahol mégiscsak jobban hangzik.
Amikor szünetet tartott a „vagy” szócska után, már tudtam, hogy baj lesz. Elhúztam a szám, és épp készültem visszavágni, amikor hozzátette az utolsó kérdést, amitől úgy meglepődtem, hogy szabályosan felnevettem, bár pár másodpercen belül be is fejeztem.
Most már felé fordítottam a fejem – szerencsére annyira nem volt közel. Azért az arcát tökéletesen láttam.
- A hozzád hasonló diákok az oka. Várj, nem, csak te. De ne aggódj, ez nem gátol meg semmiben. Nagyon is harcképes állapotban vagyok.
Újra a plafon felé fordítottam a tekintetem.
- Szóval miért nem alszol mostanában? Csak nem találtál egy fiút, aki hajlandó téged elviselni?
Valójában nem feltételeztem róla, hogy a tipikus tinis rózsaszín ködtől ne tudjon aludni, egyáltalán nem az a típus volt, de ugratni jólesett vele. Őt mindennel jólesett ugratni.
A vicc mögött pedig tényleg érdekelt, mitől néz ki úgy, mint akit megtaposott egy csorda gnú. Ezt persze nem kell tudnia.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Hétf. Márc. 21, 2016 7:19 pm



Raphael & Lexie



Már nem is reagálok szavakkal a vacsorás szókiforgatására, úgy sem tudnék olyasmivel visszavágni, amiből jól jönnék ki, helyette inkább csak egy nyelvnyújtással reagálom le a dolgot mielőtt még visszavonulót fújnék a kezeim mögé egy kis időre.
- Ettől többel? Az már nem smink lenne, hanem vakolat. - feleltem megborzongva, mert azért sminkelés ide vagy oda, de azért van egy határ nálam is, ami már sok, túlmegy a jó ízlésen... és a sokkal több, nos, az bizony már ez a kategória.
- Naná. - vigyorodok el büszkén - Az azt követőben meg unikornis, utána meg sárkány, aztán hipogriff, meg... - feleltem abszolút komolytalanul, de ha már Raphael is viccelődik a maga módján, miért pont én legyek az kettőnk közül, aki komoly marad? Amúgy is, ő a felnőtt kettőnk közül, nekem meg hiába van küszöbön a nagykorúságomat jelentő születésnapom, utána is megmaradok nagyra nőtt gyereknek.
Ahogy neki is megjelenik egy ágy és szó nélkül elterül rajta, egyből elvigyorodok, aztán meg jöhet a filozofálásunk a jóslástan kapcsán.
- Ó, hogy ez eddig nekem nem jutott eszembe...! - csapom a homlokomra színpadias mozdulattal - Na, ezt legközelebb kipróbálom! Aztán majd mesélek, milyen véleménnyel fogadta drága tanárnőnk. – kezdtem szórakozottan tekergetni az egyik tincsemet, ami hullámos mivolta miatt egész engedelmesen rendeződött laza csigába a mutatóujjam körül.
- Hú de menő. Ehhez képest az enyém tiszta uncsi volt. Alma. - biggyedt le a szám széle, bár emlékeim szerint nálunk sem volt senkinek ilyen hú-de-extrán bonyolult jele, mert egyrészt a kiscsajok meg kedves szüleik vérre mentek volna azért, hogy kié legyen a hűn áhított jel, másrészt meggebedne bárki írástudatlan, hogy aláírás mellett egy komplett pónit rittyentsen oda a lap sarkába... Apropó, papír!
- Ezek szerint akkor te profi pónirajzoló vagy! Rajzolsz nekem egyet? Naaa, légyszi! - gördültem át hátról hasra, bevetve csodálatos őziketekintetemet a cél érdekében, hátha... Tudom, hogy úgy sem használ nála, de hátha...?
- Csak én, csak én... ezt tőled bóknak veszem, hogy nincs még egy hozzám hasonló az egész suliban. - könyveltem el sikerélményként a dolgot, mielőtt megint visszatértünk volna erre az álmatlanság témára. Anyám... Inkább a plafon felé emeltem a tekintetem.
- Én nem látok semmi rózsaszín ködöt megfelhőket a fejem felett, hát te? - nem, nem Cupido nyila a vétkes a dologban - Egyébként meg kikérem magamnak, mi az, hogy hajlandó engem elviselni? Meg hogy csak egy? Van egy egész kviddiccsapatra való fiú, aki örül, ha lát. - igaz, lehet az inkább annak a számlájára írható, hogy évek óta vagyok a csapatunk őrzője, így ha én kiesek, nos... kicsit problémás megfelelő embert keríteni a helyettesítésemre.
- Igaz, nekik se sok közük van ahhoz, mennyit alszok. Passz... a tavaszi fáradtságot elfogadod indoknak, vagy kukacoskodsz tovább? - pillantottam Raphael felé komolyan, hátha végre sikerül túllendülni a témán.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Kedd Márc. 22, 2016 9:07 pm

(Átváltottam jelen időre inkább, remélem, nem gond.:3)




Lexie & Raphael

***






Azon is elmosolyodom egy pillanatra, ahogy kiölti rám a nyelvét, de erre már én sem reagálok szavakkal. Valószínűleg egyébként sem lenne szabad ilyen célzásokat tennem neki, mert ezért is kicsaphatnának.
- Ebben az esetben el kell viselned, hogy előttem nem tudod elrejteni, mennyire fáradt vagy – felelem, és fürkésző pillantást vetek rá, mintha így ki tudnám találni, mitől néz ki így. Talán csak sok a tanulnivaló, vagy pár hónapon belül itt a vizsga, és máris jelentkezik a stressz.
Vagy valami komolyabb.
Nem mosolyodom el a felsorolására – pedig valójában tetszett, hogy belement a játékomba –, csak tűnődő arckifejezéssel bámulom a plafont, összeráncolt homlokkal, mintha legalább a világbéke megoldása járna a fejemben.
- A törpegolymókság állna neked a legjobban – döntök végül. Igen, kettőnk közül én vagyok a felnőtt, de sajnos a megkomolyodás nem jár a korommal együtt. Akkor sem, ha csak nagyon kevesen látják ezt az oldalamat. – Sárkány az nem leszel, már most is az vagy. – Finom utalás a jellemére, pedig valójában nincs így. Nagyon vicces nézni, amikor hiperaktívkodik, pörög, és csoportmunkánál szinte mindig ő akar lenni a főnök.
Ezután osztom meg vele fantasztikus ötleteimet a jóslástannal kapcsolatban.
- Ne felejtsd el tényleg elmesélni – vigyorodom el halványan, mert nagyon érdekel, vajon másnál ugyanúgy működne, ahogy nekem is működött. Lehet, hogy nekem sem hitt soha, csak toleráns volt velem, mert tudta, hogy a Sötét Varázslatok Kivédésén és a kviddicsen kívül gyakorlatilag semmi nem érdekelt. Ez minden bizonnyal már sosem fog kiderülni.
- Minden második gyereknek alma a jele – jegyzem meg. – Ennél sablonosabbat kitalálni sem lehetne.
Persze tény, hogy könnyebb ezeknél maradni, mint például egy szarvasnál, amit egész biztosan egy óvodás sem tudna lerajzolni. Ennek ellenére a saját jelemet is rettenetesen unalmasnak találtam.
Felé fordítom a fejem, ahogy a hasára fordul, és pár másodpercig csak figyelem, ahogy őziketekintettel bámul rám. Meg kell hagyni, kifejezetten… édes, amikor így néz.
- Viccelsz? Egy narancsot sem tudnék lerajzolni. – Néha rám jött a rajzolhatnék, de olyankor általában felismerhetetlen, sajátos és sötét hangulatú dolgok jöttek ki. A maga nemében biztos jók, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki értékelné – ha meg nincs hozzá ihletem, tényleg gondot okoz egy egyszerű pálcikaember is.
Veszek egy mély levegőt, és úgy döntök, beavatom a „titkomba”.
- A jelem hal volt – ismerem be, mintha tényleg valami óriási dolgot osztanék meg vele. - Nem hittem volna, hogy ilyen egyszerűen tudomásul veszed, hogy póni volt. Láttál már valaha pónit ovis jelként?
Hangomban van némi gúny, de mégsem igazi bántásból mondom, és bízom benne, hogy ezt ő is tudja.
- Tényleg nincs még egy ilyen idegesítő lány – hagyom rá, csak hogy legyen valami sikerélménye is ma. – Erre akár még büszke is lehetsz.
Látom rajta, mennyire elege van az alvás témából, de azt nem értem, miért. Egyszer sem adott konkrét indokot, annyit sem, hogy csak a stressz miatt.
- Persze, mert te vagy az őrző – felelem azonnal tárgyilagosan. Valójában nem feltételezem azt, hogy csak ezért örülnének neki, azt én is nagyon régen kiszúrtam, hogy a fiúk jogosan nézik meg a folyosón.
Az utolsó kérdésére felvonom a szemöldököm.
- Kukacoskodom? Honnan szedsz te ilyen szavakat? – Felülök az ágyon. – Tudod mit, elfogadom, csak ne kolbászoljunk itt tovább, elméletileg a vizsgádra kéne, hogy felkészítselek.
Fel is állok, mielőtt megadnám magam és visszadőlnék az ágyra, majd előhúzom a fekete pálcám, amin arany vonalak villannak fel a fény hatására.
- Van konkrét kérdés-kérés mára? Párbaj? Vagy valamilyen lény?
Máris visszaváltok tanárba, mert minden ellenére mégiscsak komolyan veszem azt, hogy engem kért meg, hogy segítsek a RAVASZ-ra készülni.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Vas. Márc. 27, 2016 3:15 pm

(nem, nekem a legkevésbé sem... És bocsi, hogy csak most, beszippantott a nagy húsvéti készülődés = napok óta tojást festek, és még mindig nincs kész az összes... T__T  :D)



Raphael & Lexie



- Úgy tűnik... - sóhajtok mintegy megadva magam, legalábbis erre az esetre értve biztosan, azt meg, hogy a későbbiekben hogy sikerül, majd meglátjuk... Lényegében azóta visszatérő problémáról van szó, szinte mióta ő is itt tanít Roxfortban, mégis, azért minden alkalommal ő sem szórta ki, hogy valami nem okés.
- Mert azok is olyan kis cukik hogy mindenki szívét megolvasztják, mi? - kérdezek vissza komolytalanul, arra meg, hogy így is sárkánynak tart...
- Látod? Milyen jó, hogy csak az órákon kell elviselned. Meg néha órán kívül amíg a RAVASZra gyakorolunk, mert mi lenne veled? - amúgy meg a sárkányok menők, én simán kibékülök azokkal is. Inkább az, mint házimanó, az milyen már...
- Majd megpróbálom. - vágom rá, bár ha tényleg bejön, szerintem alig várom majd, hogy elújságolhassam neki, ha meg nem... hát, akkor azért, hogy leteremtsem, milyen szar tippeket osztogat itt nekem. Mert gondolom, szándékosan csak nem ejtene át ilyesmivel, ugye?
- Ne nekem mondd, nem én választottam. Amúgy meg, mint ha az ovis jelek többsége nem lenne amúgy is sablonos... - csóválom a fejem, mert most komolyan, mi az ami nem az? Pillangó? Kiscsibe? Zászló? Házikó...?
- Mit gondolsz, miért mondtam? - kérdezek vissza -  Pedig egy narancsot nem nehéz... csak egy kört kell rajzolni, ha nem szabályos, még az se gond. Mint a kis herceg báránya, ami a dobozban alszik. - utalok a híres, régi Saint-Exupéry műre. Ez itt egy doboz, olyan bárány alszik benne, amilyet csak szeretnél.
- Hal? Hát az se sokkal jobb mint az alma, gusztustalan nyálkás izé. - közlöm vele őszinte véleményem, az alma legalább finom... oké, persze, van akinek a hal is, de... az nem én vagyok. Maradok az almánál, köszi!
- Még nem, de amíg nem jelentkeztem ide, sárkányt meg törpegolymókot se láttam, aztán mégis létezik. - biztos létezik valahol egy olyan kisgyerek is akinek póni a jele, de tekintve, mennyit járok óvodákba... nem hiszem, hogy valaha lesz szerencsém hozzá.
- Az is vagyok. - felelem, hisz tudom, hogy nem sértésnek szánta, amúgy meg a negatív hírnév is hírnév, szóval...
- Diákszleng. Ne mondd, hogy még sosem hallotad, amúgy meg mit kell ezen úgy kiakadni? Ha ennyire zavar, legközelebb majd utánanézek a te generációd szókincsének, amik ma már röhejesen hangoznának. - vonok vállat, tuti, hogy akad egy rahedli olyan szó is ami akkor teljesen elfogadott volt, ma meg inkább hangzana röhejesnek...
- Te akartál cseverészni... - tárom szét a karjaimat, majd nekilátok, hogy feltápászkodjak az ágyon, térdeplő ülésbe helyezkedve, amíg Raphael is összekapja magát annyira, hogy kezdjünk.
- Inkább párbaj. - vágom rá gondolkodás nélkül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Hétf. Márc. 28, 2016 6:05 pm

(semmi gond, teljesen átérzem T-T :D)






Lexie & Raphael

***






Az tényleg igaz, hogy minden bizonnyal nem szúrtam ki minden alkalommal, akárhányszor volt valami gond vagy fáradt volt, mindenesetre elég sokszor feltűnt, csak nem mindig volt ennyire látható. Most különösen úgy nézett ki, mint akinek nem csak ez a hét, de az egész élet is megártott.
Ez mellesleg egy elég ismerős érzés.
A visszavágására elhúzom a szám, de valójában csak a vigyoromat fojtom el így, több-kevesebb sikerrel, mert tartok tőle, hogy a szám sarkán még így is látszik az a majdnem-vigyor.
- Tartottál már valaha törpegolymókot? Egy pillanatra nézel félre, és az egész szobádat meg életedet átrendezik.
Volt már szerencsém egy rózsaszín bolyhos kis szörnyeteghez, mert azt kellett bemutatnom az elsőéveseknek az első pár órájuk valamelyikén, és hiába kapott egy csinos ketrecet is, az a bestia hamar kitalálta, hogy kell kinyitni. A zoknijaim felét azóta se találom.
Egyszóval ezért is találtam tökéletesnek a törpegolymókságot Lexie-nek.
- Unatkoznék – nézek rá somolyogva az igazságnak megfelelően. Lévén meglátásom szerint ő a nagyon kevés normális diákok egyike, ha valaki mással kéne órák után foglalkoznom, valószínűleg már rég megfojtottam volna magam egy kanál vízben. Egy teáskanálnyi vízben.
Nos, szívatni valóban őt a legjobb, de nem, határozottan nem vágnám át valami ilyesmivel. Legalábbis nem a Jóslástannal kapcsolatban, az a legrosszabb tantárgy, nem is tudom, minek vettem fel annak idején. Minden bizonnyal a jövőmet akartam tudni, de azon kívül, hogy a tanár borzalmas teákat csinál, többet nem tudtam meg.
- Ez így van – vonok vállat, de azért mégis rákontrázok. – Ettől függetlenül az alma különösen sablonos. Mindenkinek mindig az alma jut először eszébe.
Persze igaza van abban, hogy mindegyik óvodás jel sablonos, elvégre az a lényeg, hogy könnyen megjegyezhető és könnyen lerajzolható legyen, de miért is adnék neki teljesen igazat?
Unottan rábámulok, miközben felvilágosít arról, hogyan kell narancsot rajzolni.
- Most nagyon sok újdonságot mondtál. Esetleg azt is elmagyarázod, hogyan kell labdát rajzolni?
Mondjuk a Kis Herceg báránya a dobozban talán még nekem is menne.
Tény és való, megenni én is utálok mindenfajta létező halat, de akváriumban tartani vagy csak nézni őket… én inkább érdekesnek tartom őket, mint nyálkásnak.
- És almát tarthatsz akváriumban? – vágok vissza. Részletkérdés, igazából tarthat az ember… Nos, Lexie-ből még ki is nézem. Oké, ezt meg sem kellett volna kérdeznem.
A következő válaszát figyelmen kívül hagyom. Mindkettőnknek olyan a személyisége, hogy úgysem fogjuk belátni, ha nem nekünk van igazunk, nincs értelme ezen is vitázni egy sort.
Majdnemhogy hátrahőkölök.
- Az én generációmnak?! Mit gondolsz, hány éves vagyok én?! – Lehet, hogy jobb lenne, ha inkább nem is válaszol. Az a tíz év nem olyan sok idő, hogy annyi változás legyen a szlengben, talán egy-két szót leszámítva.
Megvárom, amíg ő is feltápászkodik, közben kiropogtatom a hátam és nyújtózom egy sort. Az egyik kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott a vele való párbajozás, már csak azért is, mert nagyon vicces arcot vágott, amikor legutóbb a megbeszélt átok helyett lelocsoltam a haját vízzel.
Nem mintha ezt nem kaptam volna vissza többszörösen is, de azért teljesen megérte.
- Nagyszerű – mondom, ahogy végül feláll. - Legyen szabad párbaj.
Ez annyit jelent, nincsenek előre megbeszélt átkok, és voltaképpen bármit bevethet, ami eszébe jut. Mivel a Szükség Szobájában vagyunk, ez különösen vicces módja a párbajozásnak.
De végül is egy valós párbajban sem feltétlenül játszanak a szabályok szerint, nem igaz?
Vigyázzállásba állok, ahogy a szabályzat előírja, az arcom elé tartom a pálcám, majd ahogy újra leengedem a kezem, meghajolok előtte. Ezzel nem csak őt „köszöntöm” mint vetélytársat, de a párbaj kezdetét is jelzem.
Rászegezem a pálcám, de nem csinálok semmit, mert arra várok, hogy ő lépjen először. Ha én tenném ugyanezt, se nem túl fair, se nem túl hosszú küzdelem nem lenne.





_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Pént. Ápr. 01, 2016 11:32 am



Raphael & Lexie



- Nem, azt nem, de van egy bátyám, így hallás alapján nem sokban különbözik a kettő. - vigyorodtam el, nagy felfordulást képes egy pasi is csinálni fél szempillantás alatt, pláne ha a trehányabb fajtából való... Gondolom nem kell Raphaelnek sem fejtegetni a témát, ő is pasiból van, igaz, amennyire az órákon ismertem meg, nem ez a minden-cuccát-szanaszét-hagyja kategória, bár ki tudja a hétköznapi életben milyen? Amikor épp nem dolgozik. Lehet, hogy rosszabb mint egy szatyor törpegolymók, csak jól titkolja.
- Pedig túl rövid az élet ahhoz, hogy az ember unatkozással töltse. - csóválom a fejem rosszallva, én sosem szerettem különösebben, nem is szoktam túl sokat, mert ha mégis felütné a fejét ilyesmi veszély, hát teszek ellene.
- Nem mondtam hogy nem az. - tárom szét a kezeim megadóan még mindig az ágyon fetrengve, még jó, hogy nem az ovis jelünk határozza meg azt, hogy később milyen emberekké válunk. Szép is lenne, mert mi lennék most, almatermesztő? Raphael meg halász...
- Ugyanúgy, csak szerezz hozzá körzőt előtte. És reménytelen vagy. - állapítom meg nemes egyszerűséggel, amikor meg előjön az akvárium téma... hajjaj!
- Mi az hogy? Van aki tengerimalacot tart. Meg hörcsögöt. Meg virágokat. Meg tudja még a búbánat hogy miféléket... Szóval almát miért is ne? - kérdezek vissza, a legkevésbé sem fennakadva a kérdés milyenségén, nem is én lennék, ha nem ilyen választ adtam volna, szerintem ahogy kimondta, már Raphael is megbánta...
- Hmm, jó kérdés. Ha már McGalagonyról azt rebesgetik, hogy 120... tekintve, hogy milyen szigorú meg karót nyelt tudsz lenni... nem is tudom? 80? 60? 40? Csak jó géneket örököltél? Vagy valami bűbájjal trükközöl? - billentem oldalra a fejem, ahogy hangosan gondolkozok, ám a legkevésbé sem gondolom komolyan – csupán egyetlen céllal mondom azt, amit, hogy bosszantsam, bár úgy is tudja. A végén még csalódna, ha tényleg megpróbálnám megtippelni, hány éves, meg amúgy is, abban semmi poén...!
- Szuper. - pattanok végül fel az ágyról, hogy arrébb masírozzak, némileg bemelegítve a párbajhoz, amikor pedig közli, hogy nincsenek szabályok, csak széles mosolyra húzódik a szám. Az viccesebb, bár tudom, igazából nem a poénkodáson van a hangsúly, meg hogy jól szórakozzunk, hanem hogy ne húzzanak meg a közelgő vizsgán, de én mondom, nem élvezetesebb a tanulás úgy, ha közben jól is érzi magá az ember?
A kis köszöntő rituálét én is viszonzom, majd ahogy realizálom, hogy enyém az első lépés, nem vagyok rest bevetni magam, még ha nem is lesz túl hosszú küzdelem – vagy azért mert beválik a trükköm, vagy azért mert Raphael röhögve felülírja a helyzetet. Amúgy meg senki nem mondta hogy csak egy próbálkozás vagy párbaj lehet, úgyhogy ahogy rászegezem a pálcámat az övére, már mondom is a varázsszót.
- Invito! – és ha beválik a tervem, most az ő varázspálcája is az én birtokomba kerül. Ha meg nem... akkor azt hiszem, jobb, ha nagyon gyorsan kitalálok valami mást...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Kedd Ápr. 12, 2016 10:33 pm


Lexie & Raphael

***






Most először vigyorodom el rendesen és őszintén a mai nap folyamán. Teljesen megértem ezt a megjegyzését, annak ellenére is, hogy alapvetően én nem az a típus vagyok, aki mindent mindenhol ottfelejt, és ha esetleg kipakol, nem pakol vissza – tudom, hogy a legtöbb férfi épp az ellentétem.
Persze bizonyos szempontból valóban rosszabb vagyok, mint egy szatyor törpegolymók, vannak elég hülye pillanataim.
Az én esetemben sem kifejezetten az áll fent általában, hogy unatkozással töltöm az életem, inkább csak nem igazán csinálok értelmes dolgot. Tanítok, a hétvégéket a Három Seprűben töltöm, korrepetálok néhány diákot, meg itt van Lexie, akinek különórákat adok. Ezek közül még mindig Lexie a legérdekesebb, így nélküle valószínűleg tényleg átmenne az egész unatkozásba.
Ezúttal ő adja meg magát, ezért már én sem fűzök hozzá semmit kötekedés gyanánt.
- Reménytelen? – vonom most már a fel szemöldököm, mert nem vagyok biztos benne, hogy csak ugrat, vagy komolyan is gondolja. – Vicces, hogy ezt pont te mondod.
Nem mintha ő az lenne. Én pontosan azért kedvelem, mert hiperaktív és folyton kötekszik velem.
Teljesen biztos voltam benne, hogy ki fogja magyarázni az almás-akváriumos dolgot, lemondóan fel is sóhajtok.
- Ezt fogod kapni szülinapodra. Egy almát egy akváriumban. Kapsz mellé majd tápot is, hogy azt se neked kelljen megvenned.
A szám elé kapom a kezem, amikor tippelgetni kezd a koromat illetően, és megdörzsölöm a szám szélét, így álcázva a mozdulatot, valójában ugyanis a vigyoromat próbálom elfojtani, vagy ha már az nem megy, legalább leplezni. Vicces, mennyivel jobb kedvem lesz a társaságában.
- Oké, lebuktam – forgatom meg a szemem, most már teljesen unott arccal, egyszóval a szokásos arckifejezéssel. – Mugli pakolásokkal próbálkozom, uborkákkal a szememen meg minden. Így szoktam relaxálni a szobámban.
A legijesztőbb az egészben, hogy mennyire el tudom magam képzelni azzal a zöld akármivel az arcomon és uborkákkal a szememen, éppen a fürdőkádban fekve.
- Egyszer te is leszel majd ilyen öreg – teszem hozzá. Fogalmam sincs arról, hogy beteg, ezért arra sem gondolok, hogy ez a megjegyzés esetleg érzékenyen érintheti.
A köszöntés után várok az első lépésére, csak éppen arra nem számítok, amit csinál. Felkészülök a félreugrásra, a pajzsbűbájra, a reflexből visszatámadásra, mindenre, de hogy magához hívja a pálcám – nos, arra nagyon nem.
Pedig rá vall.
Tehetetlenül nézem, ahogy a pálcám a kezemből az övébe repül, és elkapja a levegőben.
- Te most csak szórakozol velem, ugye?
Pedig valójában egyáltalán nem rossz lépés, ha őszinte akarok lenni. Erre szinte soha senki nem számít, ha nem valami hivatalos varázsversenyen van, hanem mondjuk rátámadnak, ez nagyon hatásos lenne.
Teljesen nyugodt léptekkel elé sétálok és lenézek rá. Én arra is kész vagyok, hogy pálca nélkül szálljak vele szembe, vagyis ez annyiból állna, hogy kikerülök mindent, amit rám küld, és megpróbálom visszaszerezni a pálcám. Aztán ha eltalál… akkor minden bizonnyal ráfázok.
A pálcám felé nyúlok, de valójában én sem számítok rá, hogy ilyen egyszerű lenne. Nem állítottam le a párbajt, tehát még mindig megtehetett bármit, annak ellenére is, hogy nem feltétlenül lenne sportszerű.
Nem baj, szándékosan nem mondtam azt, hogy adja vissza a pálcám és kezdjük elölről. Így gyakorol és még vicces is.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Csüt. Ápr. 14, 2016 12:25 am



Raphael & Lexie



Lévén Raphaelt ilyen oldaláról nincs szerencsém ismerni, így a vigyorát csak annak tudom be, hogy telibe trafáltam. Ezek szerint ő is trehány disznó, mint a tesóm, meg nagyjából az összes létező pasi. Pedig már kezdtem reménykedni hogy akad olyan is, aki nem.
- Miért, nem? - billentem oldalra a fejem a kérdése hallatán, költőinek szánva a kérdést, amikor meg visszapasszolja nekem a bókot, csak kelletlenül sóhajtok.
- Akkor legalább már ketten vagyunk. - tudom le ennyivel a dolgot, bár kétlem, hogy ne lenne még egy rakás nehéz eset rajtunk kívül csak a kastély falai között. Sőt... inkább azon csodálkoznék, ha végre olyannal találkoznék, aki egyszerű eset.
- Ú, tiszta menő! És azt is tudod, hogy mikor van a szülinapom? Hmmm? - kíváncsiskodok, ha már ilyen vagányan felajánlotta, hogy meglep az alkalmából... Mert emlékeim szerint nem sűrűn említettem neki, azt meg nem tudom, tanárként mennyire van rálátása a diákok adataiba... Bár ha van, képzelem, akkor is pont az én aktámat olvasgatja unalmas perceiben, kac-kac.
- Mik derülnek ki. És te ezek után képes voltál elmenni sötét varázslatok kivédése tanárnak ahelyett, hogy bájitaltant tanítanál? Szörnyű! - csóválom a fejem, csak hogy tovább cukkoljam, ha már ennyire nyeregben vagyok vele, meg ő is vevő rá.
- Jesszus! Ne! - csukom be a szemem sietve, ahogy elkezd az ubikarikákkal magyarázni, próbálom elhessegetni a képes a lelki szemeim elől, de... késő, attól tartok. Te jó ég, fogadok, hogy este rémálmaim lesznek miatta.
- Hogy én? Szép is lenne... - vágom rá reflexből, fintorogva, mire leesik, hogy mi is csusszant ki a számom, mentem is a menthetőt sietve, egy legyintéssel letudva a dolgot.
- Ennyi idősen már igazán tudhatnád: a nők örökké tizennyolc évesek maradnak. - közlöm végül roppant komolyan, mielőtt nekikészülnék a párbajhoz.
Ami meg kell mondjam, egész jól sikerül, legalábbis ahogy meghallom a kirohanását, ha akarnám, se tudnám elfojtani a vigyoromat, ami egyre szélesebbre kúszik az arcomon.
- Nyaf-nyaf-nyaf. - lóbálom meg a pálcáját a kezemben, használni eszem ágában sincs, nem az enyém, ha valamennyire engedelmeskedne is, szerintem akkor is visszafelé sülne el a varázslat, ami egy sötét varázslatok kivédése órán nem épp életbiztosítás.
- Amúgy miért? Ha a nadrágot rántom le rólad valami bűbájjal, azt jobban értékelted volna? A végén még zavarba jössz, elesel, betöröd az orrod, aztán mit mondanánk a nővéreknek a gyengélkedőn... - gondolkozok hangosan, bár inkább csak időhúzásként, amíg megálmodom, mi legyen a következő lépés. És meg is van, a Levicorpus. Igaz, el is némíthatnám az ellenfelem, az se rossz taktika egynek, de lévén, a pálcája már így is nálam van, varázsolni nem tud, ellenben fejjel lefelé lógni a levegőben, azt igen – már ha sikerül eltalálnom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Csüt. Ápr. 14, 2016 7:59 pm


Lexie & Raphael

***






Ha tudom, minek tudja be a vigyorom, egész biztosan felvilágosítom az ellenkezőjéről. Kár, hogy nem mondta ki hangosan.
A kérdésére én is enyhén oldalra biccentem a fejem, és pár másodpercig elgondolkodva nézek rá, bár tudom, hogy nem vár választ a kérdésére. Minden bizonnyal tényleg jogosan nyilvánít reménytelennek, de hát nos igen, legalább ketten vagyunk. Akkor is, ha én nem kifejezetten tartom őt annak.
Épp a héten néztem át a hetedévesek átlagát, amihez nem csak a nevük, de a születési dátumuk is fel volt írva, valami határozottan rémlik Lexie-vel kapcsolatban is. Újabb pár másodpercig ezúttal mozdulatlanul nézek rá.
- Május – mondom végül, de csak tippelek, mert nem vagyok biztos benne, hogy április vagy az előbb említett hónap; hiába voltak az ő adatai viszonylag az elején, már akkor kezdtem összekeverni az átlagokat is, nemhogy a születés idejét, amire nem is figyeltem oda igazán. Hiába szántam kijelentő mondatnak azt, hogy május, egy kis kérdő hangsúly mégis hallatszik benne – a napot megtippelni sem próbálom, fogalmam sincs. Remélem, azért elmondja, csak hogy tényleg vehessek neki egy almát akváriumban.
- Bájitaltan-tanárnak túl jó lettem volna. Az igazgató nem akarta, hogy olyasvalaki tanítson, aki jobb nála. Persze SVK tanárnak is túl jó vagyok – teszem hozzá, és a tipikus egoista félmosolyommal az arcomon összefonom a karom a mellkasomon.
Rendben, talán tanárnak valóban nem vagyok tökéletes, de legalább tényleg nagyon jó vagyok az SVK tantárgyból. Az már valami, nem?
- Hé, ennyire azért nem lenne rossz! – nézek rá rosszallóan, pedig valójában az én képzeletemben is hasonlóan jelent meg a kép, és hasonlóan szeretném minél hamarabb elfelejteni.
Felvonom a szemöldököm fintorát látva, mert ebből azonnal lejön, hogy ezt most nem viccből mondja. A mentőmondatával sem tud kompenzálni, pedig szép próbálkozás volt.
Összehúzott szemmel nézek rá, de végül nem kérdezem meg. Úgy teszek, mintha tényleg elhinném, hogy csak azért mondta, mert „a nők örökké tizennyolc évesek maradnak”, a többit pedig rábízom, talán egyszer majd elmondja.
- Te nagyon gyanús vagy. Most már igazán bevallhatnád, hogy McGalagony a húgod. - Ezzel leginkább a korára célozok. Úgy is mondhatjuk, hogy jelzem, nem kell magyarázkodnia.
Elhúzom a szám, és kissé morcosan nézem, ahogy meglóbálja a pálcám, amivel vörös szikrákat idéz elő. Tudom, hogy nem direkt csinálja, a pálca tudatta vele, hogy nem fog engedelmeskedni neki.
Nem mintha Lexie használni akarná, csak az agyamat húzza vele.
Önelégülten elvigyorodom.
- Ha a nadrágot rántottad volna le rólam, te most sokkal inkább zavarban lennél. – Ebben teljesen biztos vagyok.
Ennek ellenére izmaimat megfeszítve állok, mert ki tudja, mikor és mi fog eszébe jutni, jobb felkészülni. Bár számítok rá, hogy akkor próbál majd eltalálni, amikor a legkevésbé sem várom, és a következő másodpercben félre is ugrok, az átok mégis súrol; érzem, ahogy egy láthatatlan erő kirántja alólam a lábamat, de mivel csak súrolt, ennél többet nem csinál. Az eredmény így is elég fájdalmas, ugyanis nagyjából egy méter magasról esek az oldalamra, és csak annyit sikerül tompítanom, hogy ne a könyököm bánja az egészet. Összeszorítom a fogam egy pillanatra, de semmilyen hangot nem adok ki, ami jelezné, hogy megütöttem magam, és amilyen hamar csak tudok, feltápászkodom.
Nagyjából az egész jobb oldalam lüktet a fájdalomtól, de ennek sem adom semmi jelét azon kívül, hogy egyszer akaratlanul megdörzsölöm a könyököm, mert persze tompítanom sem sikerült eléggé.
Én sem tudtam, hogy ez történhet attól, ha súrol a Levicorpus, mivel a legtöbb átok ennyitől nem csinált volna semmit.
- Azt hiszem, ezzel az állás egy-null a javadra, Alexandra szűröm a fogaim közt. A következő pillanatban váratlanul előtte termek, és ha nem ugrik hátra, elkapom mindkét kezét és széttárva a karjait olyan magasra emelem őket, hogy nekem pont kényelmes legyen. Bár a pálcám még mindig nem tudom elvenni tőle, legalább ő sem tudja használni az övét.
- Ha ideadod a pálcám, elengedlek – közlöm vele pókerarccal. – Ha nem, tartok tőle, hogy mugli verekedés lesz a párbajunkból.
Persze nem bántanám puszta kézzel, és ezt minden bizonnyal ő is tudja.
Amennyiben valahogy kikerüli a „támadásomat”, azonnal félreugrok, mielőtt megint eltalálhatna valamivel, és bemenekülök az egyik gyakorlóbábu mögé, ahonnan ki tudok találni valami új tervet anélkül, hogy ezúttal tényleg eltörné valamimet.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Vas. Ápr. 17, 2016 7:20 pm



Raphael & Lexie



- Hmm... eddig helyes. - mosolyodok el a válaszára, miután néhány pillanat erejéig csak szótlanul, szigorúan vizslatom, mint ha épp nagyon mellélőtt volna a tippjével, pedig nem is. Azért várok egy darabig, megpróbálja-e a napot is eltalálni, de úgy tűnik, erre aztán várhatok, így végül elárulom. De csak azért, mert idén még egész poénos is.
- Tizenhárom. Idén péntek. - vigyorodok el, elárulva a nagy titkot, azt meg cska gondolatban teszem hozzá, hogy majd várom az almát az akváriummal együtt.
- Persze, természetesen. Ezért nem leszek én se SVK tanár, amíg te itt tanítasz, mekkora csorba esne már az egódon, hogy a tanítvány túlszárnyalja a mesterét? - vágok vissza, mert engem se kell félteni, egóból jutott bőven ide is, nem csak neki.
A következő kifakadását azonban inkább válaszra sem méltatom. De, ennyire rossz lenne, sőt... még rosszabb is! Elég aberrált ízlés kell ahhoz, hogy valaki ilyesmiről álmodozzon...
- Hát... most lebuktam. - vonok végül vállat a McGalagonyos megjegyzésére. Érzem én, hogy sejt valamit, nem is csoda, nem hülye, az én vagyok hogy így belefutottam a kis elszólásomba, most azonban igyekszem a lehető legtermészetesebben viselkedni. Nem, még őzikeszemeket sem meresztgetek rá, már az is csak további gyanút keltene benne. Csak várok, amíg inkább úgy nem dönt, hogy munkára, én pedig már pattanok is, hogy nekikészüljek a párbajnak.
- Lehetséges. Mindig elfeledkezek róla, hogy titeket, pasikat mennyire nem zavar az ilyesmi... - forgatom a szemeimet, és mondanám, hogy ezt már úgy sem fogjuk megtudni, de... inkább nem mondok semmit, bár az tény, valóban nem lenne szerencsés hasonló szintre süllyedni a viccelődésekkel, mert elég beláthatatlan következményei lennének. Akár kettőnk közt is, ha meg valaki másnak is tudomása szerezne róla, hát... az egy, hogy engem azzal a lendülettel csapnának ki a suliból, de azért lenne némi lelkiismeretfurdalásom, ha Raphael is miattam repülne.
Az első támadásom sikerrel jár, ha a második már nem is teljesen, bár így is összerezzenek egy pillanatra ijedtemben, ahogy Raphael csattan a padlón. Na jó, elég genyó dolog tőlem hogy úgy támadok ellene, hogy fegyvertelen, de ha már ő villog itt a fene nagy egójával nekem minden alkalommal, hogy milyen faszagyerek sötét varázslatok kivédéséből, akkor gondolom, van annyira vagány, hogy tudjon mit kezdeni a helyzettel, és ne egy ilyen elsőéves bűbáj fogjon ki rajta...
A teljes keresztnevem hallatára csak elfintorodok, hiába, koronázatlan királya annak, hogy dícsérjen meg valakit úgy, hogy az egy sértéssel is felérjen. Kár, hogy nem tudom, mi a második neve, mert most tuti a fejéhez vágnám viszonzásképp. És kár, hogy én meg ilyen hülyeségeken kattogok ahelyett, hogy figyelnék, mert mire észbe kapok, már el is kapja a kezeimet, nekem meg csak annyi lélekjelenlétem van, hogy markolom mindkét pálcát rendületlenül.
- Dehogy adom. - felelem makacsul, még ha nekem marha kényelmetlen is ez a lábujjhegyen pipiskedés a magasságkülönbségekből adódóan... De sebaj, van egy mugli bátyám, gyepáltuk egymást kölyökként nem keveset, néha még manapság is, szóval annyira az a terep sem idegen tőlem.
- Biztos, hogy azt szeretnéd? - kérdezek azért vissza, mire pedig a kérdésem végére érek, a lábam, térdem, ahogy jobban kivitelezhető, már neki is támasztom a combjának. Pasiból van, gondolom, nem nekem kell felvilágosítani, hogy innen nekem már csak egy apró mozdulatba kerül az, hogy neki nagyon fájjon, én meg térdre kényszerítsem, úgyhogy... egyelőre megvárom, még mindig van-e kedve a mugli verekedéshez, vagy kezdjünk új párbajt?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Hétf. Ápr. 18, 2016 10:22 pm


Lexie & Raphael

***






Félig felvont szemöldökkel, mozdulatlanul várom, hogy megmondja, jól tippeltem-e, és elégedetten összefonom a karom a mellkasomon, amikor a május helyesnek bizonyul. Szerencsére nem vár sokáig arra, a napot is megtippelem-e, így most már biztos lehet benne, hogy kapni fog egy almát egy akváriumban.
- Ez pont olyan szerencsétlenül jött ki, mint amilyen szerencsétlen te is vagy – húzom el a szám, pedig valójában egyáltalán nem vagyok babonás. Semmi ilyesmiben nem hiszek, amiért párszor le is szidott a jóslsátan tanárnő annak idején.
Remek, kevesebb mint egy hónapom van szerezni egy akváriumot. Az almával már csak nem lesz olyan nagy probléma.
- Túlszárnyalja? – Látszik rajtam, ez mennyire szórakoztat. – Élénk a fantáziád, kölyök.
Akkor hívom kölyöknek, ha idegesíteni akarom. Vagy ha érzékeltetni akarom, mennyire sehol sincs még hozzám képest – valójában őt tartom a legértelmesebbnek és legtehetségesebbnek az összes diák közül, de ezt miért kéne tudnia?
Most nem kezd el hülyéskedni, mint máskor, egyszerűen csak vállat von, amivel még egyértelműbbé teszi számomra, hogy valami nagyon nincs rendben. Kíváncsivá tesz vele, de tudom, hogy tiszteletben kell tartanom azt, hogy nem akarja, hogy rájöjjek arra, miért mondta ezt, ezért inkább úgy döntök, itt az ideje csinálni valami értelmeset is.
A nyelvemen van az, hogy minden bizonnyal őt sem kifejezetten zavarná, de ezt végül mégsem mondom ki, és utólag hálát is adok ezért az égnek. Nem, már most sem normális a kettőnk között lévő tanár-diák viszony, és pontosan ezért nem kéne még jobban tetézni.
Azért a szemem villanásából nagyjából kitalálhatja, mi jutott eszembe, azt nem sikerült lepleznem. Megköszörülöm a torkomat, és inkább nem is mondok semmit a megjegyzésére.
Nos, igen, már akkor is bajban lehetnénk, ha eddigi kapcsolatunk kiderülne. Az, hogy engem kirúghatnak, kicsit sem érdekel, de Lexie-nek inkább nem tenném tönkre a jövőjét azzal, hogy végzősként kicsapatom Anglia egyetlen varázslóiskolájából.
Akárhogy is, sajnos tényleg kifogott rajtam egy elsőéves – helyesbítsünk, ötödéves – bűbáj, le is szidom magam miatta. Az, hogy nincs pálcám, nem mentség arra, miért nem tudom kikerülni az átkát, ami ráadásul nem is a veszélyesebb vagy bonyolultabb fajtákból való volt.
Kihasználom pillanatnyi figyelmességét, így sikerült elkapnom mindkét kezét. Kifejezetten viccesnek tartom, ahogy lábujjhegyre áll, ahogy próbálja kompenzálni a köztünk lévő magasságkülönbséget, enyhén gúnyos mosolyomból ezt ki is találhatja.
- Nem tudom eldönteni, hogy én vagyok túl magas, vagy csak te vagy túl alacsony – közlöm vele, majd végigmérem. – Valószínűleg az utóbbi.
Valójában minden bizonnyal mindkét eset fennáll.
Meglepetésemben kitágul a szemem, ahogy térdét a combomnak támasztja, és egy pillanatra megfeszülnek az izmaim. Persze, tudom én, mire játszik, de ez nem változtat a tényen, hogy valahol ez a felállás mégiscsak kihívó, főleg úgy, hogy közben a kezeit is lefogom.
Ennek ellenére nem engedem el. A büszkeségem akkor se engedné, ha akarnám.
- Ennek nagyon csúnya vége is lehet – mondom felvont szemöldökkel, és nem úgy értem, hogy számomra. – Kapsz egy utolsó esélyt, hogy elvedd onnan a lábad.
Testsúlyom a másik lábamra helyezem, hogy abban a pillanatban, ahogy mozdulni próbál, ellene tudjam fordítani a lendületét. Nem lenne olyan nehéz, csak nagyon gyorsnak kell lennem: abban a pillanatban, amikor megmozdul, nekem is mozdulnom kell, hogy a legkritikusabb pontot elkerülje, aztán ugyanebben a pillanatban kicsit meglökni a lábammal, hogy elveszítse az egyensúlyát.
- Nagyon veszélyes játékot játszol – teszem még hozzá, és enyhén megszorítom mindkét kezét, hogy nyomatékot adjak szavaimnak.
Lehet, hogy egy ilyen húzásért más tanár már rég büntetőmunkára küldte volna. Még szerencse, hogy én nem vagyok olyan, mint ők.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Szer. Ápr. 20, 2016 7:02 pm



Raphael & Lexie



- Olyan egy dög vagy. - vágom hozzá tettetett sérdőtöddséggel, még karba tett kézzel hátat is fordítok neki néhány pillanatra, mint ha tényleg bevágtam volna a durcát... ám mielőtt még esetleg komolyan vehetné, visszalesek a vállam mögött, elvigyorodva. Mindenesetre megjegyeztem! És ha minden hasonló beszólását feljegyezném, amiért legszívesebben nyakon vágnám, terjedelemben szerintem lassan a Bibliával vetekedne az a kötet...
- Inkább legyen élénk, mintsem annyi fantáziával legyek megáldva mint egy marék kavics, nem igaz? Tanárúúúr. - viszonzom a kedvességét, tudom, ő is oda meg vissza van érte, amikor órán kívül szólítom így. Jóóól elnyújtva a szótagokat, szinte már-már énekelve...
Azt hiszem, kiegyezhetünk abban, mindketten jobban jártunk-járunk azzal, ha inkább megtartjuk magunknak ama gondolatainkat, amik a legújabb témaváltást követően merülnek fel bennünk. Igaz, Raphael egy árva szót sem szól, mégis, azt arckifejezése kellően beszédes helyette. Ahogy én elcsíptem a tekintetét, azt hiszem, ő is észrevette az arcomon átsuhanó, röpke vigyort, amit igyekeztem mielőtt eltűntetni.
De ideje a tanulásra is koncentrálni, ha már azért vagyunk itt, azt pedig sikerélményként könyvelem el, hogy rögtön az első tervem sikerrel is jár – már ha a második nem is épp úgy sikerül, ahogy elképzeltem, no de ő sem tegnap jött le a falvédőről, no meg nem hiába ő a tanár... Mindenesetre az ellentámadása meglep, amikor pedig meglátom azt az önelégült képést, legszívesebben... ááá!
- Én így vagyok tökéletes, ahogy vagyok, szóval kizárásos alapon te vagy zsiráf. - közlöm nemes egyszerűséggel, miközben dacos tekintettel tőröm a szavait. Az utóbbi, mi? Jah, ilyen a töpszlik élete, de sajnos nem valószínű, hogy az alig 1.60 méteres magasságomon olyan sokat dobna a természet ereje a jövőben.
A szavait még csak-csak eltűröm, arra azonban, ahogy méreget, belém is belém bújik a kisördöt, emelem is a lábam kétértelmű módon felkészülve egy esetleges támadásra... És úgy tűnik, ismét sikerült meglepnem.
- Nekem mondod? - kérdezek vissza, igaz, valószínűleg nem ugyanarra gondolhatunk, de hát nem vagyok gondolatolvasó, honnan tudhatnám, pontosan mi jár a fejében?
A felszólítását hallva sem mozdulok, csak rezzenéstelen tekintettel nézek farkasszemet vele, mígnem néhány pillanattal később egy szusszanás kíséretében ereszkednek meg kissé a vállaim, már amennyire ilyen „akasztott” pózban ez lehetséges. A lábamat is visszaengedem a földre, mert bár elbalettoznék itt neki még egy darabig fél lábon egyensúlyozva, de jobb a békesség. És tekintve, hogy én már megint lábujjhegyen pipiskedek ilyen kiszolgáltatott helyzetben, míg ő fogva tart, harcképtelenné téve, ráadásul még a kezemre is rászorít némi fejmosás kíséretében... hát ez csodás, végül csak én adom meg magam előbb.
- Aki folyton a veszély közvetlen közelében él, az lassan hozzászokik. Nem igaz? - vonok vállat, ennyivel letudva az útravalóként kapott tanácsot, mielőtt kérdő tekintettel pillantanék a fogva tartott kezeimre.
- Elengedsz, vagy arra vársz, hogy könyörögjek? - netalántán hogy melyikünk bírja tovább, bár tekintve, hogy milyen csökönyös, makacs öszvér módjára tudunk viselkedni mindketten, ez utóbbi érdekes játszmának ígérkezik.[/justify]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Pént. Ápr. 22, 2016 11:38 pm


Lexie & Raphael

***






- Csak az igazat mondom – vágok vissza azonnal, aztán halvány mosolyra húzom a szám, ahogy hátat fordít nekem, mert így úgysem lát. Tudom, hogy nem komolyan mondja, nehéz lenne valóban megsérteni őt. Ebben szerencsére hasonlítunk. Amikor hátranéz rám a válla fölött, egyetlen pillanatig hagyom, hogy lássa a mosolyom, aztán eltüntetem, és összefonom a karom a mellkasomon.
- Honnan tudod, mennyi fantáziája van egy marék kavicsnak? – vonom fel a szemöldököm, természetesen a legnagyobb ostobaságba belekötve. Sajnos másba nem tudtam. Elhúzom a szám, amikor jóformán énekelve hozzáteszi, hogy tanárúr, ugyanis ezt mindig is nagyon jellegtelennek találtam. Roveghan tanárúr, Roveghan professzor, bármi, de egyszerűen csak tanárúr… mintha én a gyereket egyszerűen csak diáknak hívnám.
Igen, mindenképpen jobb, ha inkább egyikünk sem mond semmit, bár sajnos a röpke vigyora is beszél, ugyanúgy, ahogy az előbb az én tekintetem. Lehet, hogy vissza kéne vennünk? Nem, akkor egész biztosan unatkoznék. Valószínűleg ő is. Amíg nem tud róla senki, addig nem is zavar senkit…
Az ellentámadásom után nagyon elégedetten nyugtázom, mennyire irritálja az önelégült tekintetem, ezért ugyanilyen stílusban még szívélyesen rá is mosolygok, ahogy mozdulatlanul tartam a kezeit.
A mosolyom féloldalas, gunyoros vigyorrá szélesedik, ahogy közli, ő milyen tökéletes. Hozzám azért még mindig nem ér fel.
- Te nem vagy tisztában a tökéletesség fogalmával – mondom sajnálkozva. – De semmi gond, ne érezd magad emiatt hátrányos helyzetben. Csak nézz rám. Így könnyebb, mint elmagyarázni.
Aztán lábát nekitámasztja az enyémnek, nyilvánvaló fenyegetést mutatva.
A kérdésére nem válaszolok, pár másodpercig rezzenéstelenül bámulunk egymás szemébe, aztán most kivételesen, és talán először is ő adja meg magát elsőnek.
Még mindig ugyanolyan viccesnek találom, ahogy lábujjhegyen áll, mint az előbb. Csak hogy még tetézzem kicsit a dolgokat, még feljebb emelem a kezeit, hogy minél kényelmetlenebb helyzetbe hozzam. Nekem ez még mindig semmi, ennél sokkal rosszabb is lehetne. Amit alkalmazni is fogok, ha nem kívánja visszaszolgáltatni a pálcámat.
- Felettébb bölcs vagy ma – nyugtázom. – A jelenlétem meghozza az eszed.
Újabb önelégült, lekezelő pillantás.
- Ha visszaadod a pálcám, igen – vonok vállat. – De könyöröghetsz is. Szeretem, ha könyörögnek nekem. – Mosolyom ezúttal inkább sötét és sokatmondó.
Tényleg lehetetlennek tűnik, hogy valaha visszaadja, olyan erősen szorítja ökölbe a kezét, hogy engem is meglep. Megpróbálhatnám szétfeszegetni, de nem akarok valóban fájdalmat okozni neki; kizárásos alapon marad ez a hatalmi-cicaharc.
- Tulajdonképpen büntetőmunkára is küldhetnélek szemtelenségért – nézek rá eltűnődve. – Pálca nélkül, mugli módszerekkel leporoltathatnám veled az összes festményt a Roxfortban. Vagy lehetnék sokkal kreatívabb is.
Egyszer biztosan el fogom küldeni büntetőmunkára. Csak mert vicces, és mert nagyon jól szórakoznék a figyelése közben. Nahát, eddig miért nem éltem vissza tanári hatalmammal?
Mindenesetre ez egy elég hosszú játszmának ígérkezik, ha mindketten hozzuk a formánkat, vagyis rosszabbak vagyunk mint két csökönyös öszvér.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Kedd Ápr. 26, 2016 11:46 pm



Raphael & Lexie



- Tudod, hogy kezded túlzásba vinni a kukacoskodást? Csak nem visszavágtál a frappáns visszavágásokból? - kérdezek vissza, mert ugyan már, tud ő jobbat is, ha akar, ne adjon már okot a csalódásra... A fanyalgására meg csak még szélesebben vigyorodok el. Hát persze... tisztában vagyok vele, hogy csak úgy név nélkül használni a „tanárúr” meg „tanárnő” szavakat mennyire jellegtelen, és szívük szerint falra tudnának mászni tőle, de... miért vagyunk, mi, diákok, ha nem azért, hogy ehhez erőt adjunk nekik?
- Igaz is... most, hogy mondod. Olyan sokoldalú vagy, hogy az már gömb. Egy tökéletes gömb. Egy tökéletes, gömb alakú, felfújt hólyag. Hmm? - kérdezek vissza angyali tekintettel, hogy ugye, kitaláltam, hogy így gondolta? Persze képzelem, mennyire, de azok után, mennyi hülyeséggel szívjuk egymás vérét, csak nem fog megsértődni rajta, pláne, mert ezt a bókomat is annyira kell csak komolyan venni, mint az előzőeket.
Aztán jöhet a kis összecsapásunk, meg a visszavágása, amíg nem teszek egy kísérletet arra, hogy szabaduljak a fogságomból, de úgy tűnik, nem fog ez olyan könnyen menni, mint sejtettem. Miért is menne, Raphaelről van szó...
- Most, hogy mondod... majd a vizsgáimra magammal viszlek kabala gyanánt. Tudod, kinek mi, van akinek plüssfigura, van akinek karkötő... mondjuk megnézném a többi tanár képét, ahogy megjelensz velem a vizsgákon, ezzel a magyarázattal. - gondolkozok hangosan, egy pillanatra sem akadva meg azon, hogy pusztán az ő jelenléte lenne ilyen áldásos hatású.
- Én meg szeretem a csokipudingos sütit, de csak macaront küldtek a szüleim. Látod, milyen kegyetlen az élet... Szóval a pálcádat felejtsd el, szerezd vissza, ha annyira akarod. - hunyorítom össze a szemeimet, ha harc, hát legyen harc, én adtam neki esélyt az egyszerűbb megoldásra, de ha egyszer ő nem akar élni vele...
- Szemtelenségért? Nekem még megvan mindkettő... amúgy meg ezt nevezem kreativitásnak. Wáo... - hódolok tettetett elismeréssel a fantáziájának - Azt hiszem, most már világos, miért nem művészettanár lettél. Ha az eddigi rajzos képességeidről szóló ódák nem bizonyították volna, most már tudom. - húzom tovább az agyát, mert őszintén? Akar a halál ilyen uncsi büntetőmunkát, törlök én otthon port dunszt eleget, lévén a család férfi fele mugli... Amúgy meg azt hiszi, nem passzolnám tovább a munkát valami betoji elsőévesnek? Azok úgy is rettegnek tőlünk, végzősöktől.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Csüt. Ápr. 28, 2016 10:38 pm

(ez azt hiszem most határozottan nem életem reagja T-T xD)


Lexie & Raphael

***






- A frappáns visszavágásaimat nem pazarlom rád, hova gondolsz? – Vetek rá egy lesújtó pillantást. Lehet, hogy tényleg kezdek fáradni, de azért ezt belátnom még nem kell. Ő is biztosan tudja, hogy egész nap hálátlan, hormontúltengéses és mérhetetlenül sötét gyerekeket próbáltam tanítani.
Nagyon örülök, hogy ilyen jól szórakozik, remélem, egyszer valakitől vissza fogja ezt kapni. Nem mintha lenne olyan hülye, hogy tanárnak menjen. Nem baj, akkor majd tőlem fogja visszakapni.
Döbbenten pislogok rá a következő beszólásánál, nem csak hogy hosszan kifejti, de mellé még úgy is néz rám, mint aki tudja, hogy én is így gondoltam eredetileg; végül megint megmutatom neki a fölényes vigyoromat.
- Sajnálom, ha nem tudod értékelni a tökéletességemet, de azt megértem, hogy féltékeny vagy. – Vállat vonok, jelezve, hogy a téma részemről le van zárva, de valójában számítok rá, hogy valamit még hozzá fog tenni, ha mást nem, legalább egy grimaszt.
Persze, hogy nem fog olyan könnyen menni. Ha egyszerűen csak elengedném, akkor unatkoznánk.
A kabalás megjegyzésére megcsóválom a fejem, de ha figyelt, látta, hogy majdnem vigyor lett belőle. Tényleg nagyon vicces elképzelni, ahogy a többi diák padján a plüssökből meg különböző állítólagosan szerencsét hozó értéktelen tárgyakból gyakorlatilag kirakodóvásárt lehetne nyitni, ő meg pókerarccal berángat a terembe engem.
Enyhén felvonom a szemöldököm.
- Ez nagyon szomorú. Még jó, hogy majdnem tizennyolc évesen feltaláltad magad, és lementél a konyhába sütit kérni a manóktól, ugye?
Az arckifejezése is nagyon vicces, amikor azt mondja, szerezzem vissza a pálcámat, ha annyira akarom. Ezt végig kell gondolnom: fél kézzel nem biztos, hogy szét tudom feszíteni az övét, de ha elengedem a pálcás kezét, a szobából is kiátkoz. Veszélyes szituáció.
Felnyögök és a plafon felé fordítom a tekintetem.
- Ez a „vicc” már akkor is elcsépelt volt, amikor az én generációm volt fiatal. Látom, még mindig nem unjátok.
Újra felvonom a szemöldököm, ezúttal rendesen.
- Nem a jó emberrel szórakozol, kiscica. – Valójában nem vettem magamra, ahogy soha nem tettem, és ő sem az én ugratásaimat. – Mellesleg ne hidd, hogy nem tudom, hogy az első szembejövő elsőst befognád magad helyett. Én is voltam diák, emlékszel? Végig felügyelnélek.
Negédesen rámosolygok, a következő pillanatban pedig, remélve, hogy nem számított rá, villámgyorsan elengedem a pálcámat tartó kezét, lefogom azt, amiben a saját pálcája van, és hüvelykujjam az ő ujjai közé csúsztatom, megpróbálva kifeszegetni a pálcát az ujjai közül.
Ha sikerül, a pálcáját a kezemben tartva elhátrálok tőle, és meglóbálom az orra előtt, miközben önelégülten elmosolyodom. Ezt láttam biztos módszernek, az én pálcámat nem fordíthatja ellenem, így pedig ez megint patthelyzet.
- És most? Megnézzük, mit csinálnak, ha egymás ellen fordítjuk őket? – Felemeltem a pálcáját, ami azonnal piros szikrákat kezd szórni, akárcsak az előbb az enyém az ő kezében. Balesetveszélyes ilyenekkel szórakozni, de engem tényleg érdekel, mi történne az említett esetben. Ezeket a próbálkozásokat nem lehet megunni, ugyanis minden pálca másképp reagál ebben a helyzetben.

Amennyiben nem sikerült a kis akcióm, újra elkapom a másik kezét is, és megint felemelem őket, hogy véletlenül se legyen kényelmes neki.
- Lehet, hogy elkezdek pontokat levonni a Griffendéltől. Egészen addig, amíg vissza nem adod. Mit szólsz? – Tettetett érdeklődéssel nézek rá, nem mutatva, hogy lassan tényleg kezd zavarni, hogy nem tudom visszaszerezni tőle. Illetve vissza tudnám… de nem, továbbra sem akarok fájdalmat okozni neki.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Kedd Május 03, 2016 3:55 pm



Raphael & Lexie



- Hát ezek után már én sem tudom... - biggyedt le a szám széle csalódottságot tettetve, mert milyen már, hogy ennyi volt, vége... Oké, tudom, valójában semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen megfogtam és nem tud mivel visszavágni, jobb meg nem jutott eszébe, hogy kivágja magát. Öregszik, van ilyen.
A vigyora láttán csak szép lassan felvonom a szemöldökömet, pláne, amikor még előjön itt a tökéletességével.
- Még, hogy én? Féltékeny? Jó vicc. - grimaszolok a szavaira, bár meg kell hagyni, ha pontozni kéne a tanárainkat külső alapján, Raphael egész előkelő helyen végezne, az én ranglistámon mindenképp. Az meg részletkérdés, hogy a rakás vén trotty tanárunkat nem nagy művészet megelőzni, fiatalból meg nincs olyan sok. Na jó, „viszonylag” fiatalból, mert azért ő sem mai csirke már. Vagy kiskakas...
- A manók nem tudnak olyat, mint a hazai. - vonom meg a vállam nemes egyszerűséggel, lehet, hogy ízre hasonló, de mégsem ugyanaz, már csak az eszmei értéke miatt sem.
- Nem hát, igazi örökzöld. - vigyorodok el a pofavágására, amikor azonban kiscicának mer becézni, csak egy nyelvnyújtással viszonzom a kedvességét. Hadd érezze a törődést.
- Mert miért is nem? - kérdeztem vissza, amikor azonban közölte a miérteket a bünti kapcsán, amit úgy se lesz szíve a nyakamba sózni, mert vannak szép számmal akik inkább kiérdemelték, csak a fejem csóválom - Ó, hogy te is velem tartasz. Vagy figyelsz. Akkor meg plána jó poén, legalább lesz társaság. - jó, tudom, úgy is megoldja, hogy ne kelljen mellettem állnia, de hát na. Úgy érdekesebb lenne, talán még be is vállalnám a dolgot.
- Hé-hé-hé-HÉÉÉ, mit csi... - kapcsolok kissé fáziskésve pánikolós üzemmódba, amikor azon kapom magam, hogy a kezemet elkapva épp a saját pálcámat próbálja megszerezni, és tekintve, hogy erőben nem épp egy súlycsoport vagyunk, akármennyire is szorítom úgy a pálcámat mint ha az életem függne tőle, csak megszerzi a bitangja! A fenébe is...
- Nem tudom, akarom-e tudni, hogy mit művelnek. - mormogtam az orrom alá, kezemben az ő pálcájával, ami már csupán a gondolatra, hogy ezt kéne használnom, is apró, vörös szikrákat hányt kifejezve nemlétező együttműködési szándékát.
- Amúgy meg te vagy a tanár. Nem az lenne a helyes, hogy te beszélj le ilyen hülye ötletekről, amit nekem kéne eléd tálalni? - kérdezek vissza, ha meg így is megkapom a pontlevonós fenyegetést, csak dühös tekintettel pillantok rá. Hogy ez milyen egy görény húzás lenne...
- Visszaadom a pálcádat, ha te is az enyémet. - tettem ismét egy próbár, nem sok reményt fűzve a dologhoz, mert tudja a fene, hogy milyen végeredménnyel zárulna az, ha ilyen ramaty egészségi állapotban állnék neki Rambózni... Így sem tűnik fel, hogy a korábbi kis közjáték után most ráérős kis patak módjára kezd folyni a vér az orromból szép lassan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Vas. Május 08, 2016 1:01 am


Lexie & Raphael

***






Még szerencse, hogy nem hallottam a gondolatát – pontosabban az szerencse, hogy nem hangosan mondta –, miszerint öregszem, különben legalább harminc pontot levontam volna a Griffendéltől és pluszban elküldtem volna büntetőmunkára.
- Nahát, csak nem te is kifogytál a visszaszólásokból? – vonom fel a szemöldököm tettetett sajnálkozással, mert tényleg többre számítottam ennél. Azt hittem, megint megpróbál majd a sárga földig alázni – a saját stílusában, persze –, mennyire nem vagyok tökéletes, de nem tette.
Lehet, hogy belátta, hogy tényleg az vagyok.
Felsóhajtok és megforgatom a szemem. A „hazai süti” dolog nekem kimaradt a gyerekkoromból, ezért fel nem foghatom, hogy tud ez olyan fontos lenni az embereknek, de nem szólok semmit, mert tolerálom, hogy neki az.
A szám sarka felfelé rándul, ahogy kinyújtja rám a nyelvét, válaszként felvonom a szemöldököm egy pillanatra, de nem alacsonyodom le hozzá és viszonzom a gesztust is. Gyerekes húzás, de ezzel együtt mégis aranyos valahogy. Egy kicsit.
Tényleg nem küldeném őt büntetőmunkára komoly ügy kapcsán, vagy komolyan gondolva, semmiképpen sem, de azt ne higgye, hogy nem tenném meg ugyanezt viccből, csak hogy végignézhessem. Úgyis gyakran előfordul, hogy unatkozom.
- Örülök, hogy poénként fogod fel – húzom félmosolyra a szám. – Holnap kitakaríthatnád a szobám. Persze mindezt büntetőmunkaként.
Tényleg vicces lenne. Ha tovább húzza, komolyan kénytelen lesz nálam tölteni a holnapi délutánt.
A „támadásom” sikeres, a reakcióján pedig muszáj vigyorognom. Teljesen kizökkentettem a megszokott higgadtságából, az a legszórakoztatóbb, ahogy pánikol. Én pedig elégedett vagyok magammal.
Apró köröket kezdek a levegőbe írni a pálcájával, ami most már megállás nélkül szikrázik. Egész biztosan a tűzzel játszom, a pálca pedig egész biztosan már most utál; a körözés különösen nem tesz jót neki – illetve nekem, ha megtalálja a módját, hogy ellenem forduljon – úgy, hogy az én kezemben van, de nem igazán izgat.
- De igen. Ellenben tekintve, hogy te elfelejtetted tálalni ezt a hülye ötletet, nekem pedig nincs miről lebeszélnem téged, megfordítottam a szereposztást.
Természetesen így is megkapja a pontlevonós fenyegetést, mert különben nem is én lennék; mosolygok azon, hogy ezúttal tényleg sikerült felidegesítenem.
Nem vonnék le tőle pontot.
- Ez egy remek ötletnek tűnik – mondom, és épp kezdeném felvázolni, hogy oldhatnánk meg biztonságosan a cserét, hogy egyikünknek se legyen esélye trükközni, amikor észreveszem, hogy vér folyik az orrából.
- Lexie – mondom halkan, és azonnal leengedem a pálcáját, befejezve a körözést. A szememben megvillan az aggodalom, ahogy gondolkodás nélkül sietek oda hozzá, véget vetve az egész huzivoni játéknak, és leteszem a pálcáját a mellettünk lévő asztalra, ami ebben a pillanatban jelent meg ott.
- Jól vagy? – Hülye kérdés, de nem látszik rajta semmi. Mintha egészen eddig azt sem vette volna észre, hogy vérzik az orra. Nem tudom, mi váltotta ki nála, de amikor átbeszéltük a különóráink elején, hogy mire figyeljek egészségügyi okokból, nem említette, hogy hajlamos lenne erre.
Ezért tartok tőle, hogy valami más van a háttérben.
- Pihenned kéne. – Elgondolkodva nézem a szemét, mintha abból ki tudnám olvasni azt, amit nem mond el; közben előveszek egy használatlan zsepit a zsebemből, és a kezébe nyomom. – Ülj le egy kicsit! Ha biztosan jól vagy, pár perc múlva felkísérlek a gyengélkedőre.
Kérdő pillantást vetek rá, aztán fejemmel az ágy felé intek. Ha egyelőre nem is érzi magát rosszul, jobb, ha megelőzzük.
Nagyon remélem, hogy nem fog ellenkezni, különben nekem kell leültetnem az ágyra. Én is leülök mellé.
- Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz – kezdem, és egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy tehetném fel a kérdést, hogy ne bolygassak fel semmit, amiről nem akar beszélni. – Mennyire kéne aggódnom?
Igen, valószínűleg ez a legjobb megfogalmazás. Ha nem akarja, nem kérdezek többet. Az is lehet, hogy most fordul elő vele először, és ő sem tudja, mi a gond, de valamiért ez a lehetőség eszembe sem jut.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Kedd Május 10, 2016 11:10 am



Raphael & Lexie



- Milyen ciki rád nézve, hogy még így is tovább kitartottam, nem igaz? - vigyorodok el a sajnálkozására, hiába próbál szépíteni a helyzetén, vallja csak be nyugodtan, jobb voltam. Oké, tudom, úgy se fogja, több büszkeség meg egó szorult belé annál.
- Oké, ezer örömmel! - csaptam le felcsillanó tekintettel az ajánlatára, sokkal inkább arra, hogy legálisan túrhatom fel meg át az egész szobáját, jól megnézve magamnak a cuccait, meg kutakodva a kis titkaiban, mintsem annak, hogy hurrá, takaríthatok. De azt hiszem, ismer már annyira, hogy tudja, sok köszönet nem fog abból a szobatakarításból sem, bár... ha azt nézzük, hogy ő találta ki, lehet, annyira mégsem. Vagy nagyon félre ismert. Így vagy úgy, én állok elébe! Remélem, a gyors beleegyezésem azért nem fogja kedvét szegni, mert a fenébe is a fordított pszichológiával, hogy találjam ki előre, mire hogy fog majd reagálni... De szó mi szó, a szobájában kutakodni jó muri lenne, még úgy is, hogy elkobozza a pálcámat előtte. Azt hiszem, ha engedné, simán meglepném közben annyi kis csínnyel, hogy eszébe ne jusson többet naivan beengedni oda más diákot, amíg itt tanít...
- De ne már, nem akarok én lenni a felnőtt. Az olyan uncsi. - próbálom meg rávenni, hogy visszatérjünk az eredeti szereposztáshoz, igaz, én is tisztában vagyok vele, milyen erőtlen kis kísérlet lehet az egész. Legalább arra hajlik, hogy a pálcáinkat visszacseréljük, amíg nem üt be az apokalipszis, csak mert egyik pálca konokabb és makacsabb, mint a másik, én meg hirtelen nem értem, miért ül ki az a riadt kifejezés az arcára.
- Igen? - kérdezek vissza gyanakodva, és még az is felmerül bennem egy pillanatra, hogy csupán valami újabb csel lesz az egész, vagy valami elterelő hadművelet, hogy így toljon ki velem és szerezze vissza az irányítást, de amikor meghallom az óvatos kérdését, és azt a jellegzetes, fémes illatot, már kapok is az orromhoz, félve...
Hogy amikor a vértől maszatos kezemre nézve beigazolódik a félelmem, csak földbe gyökerezett lábbal álljak, mint egy rakás szerencsétlenség. Ne... ne most, könyörgöm, ez nem lehet...!
Csak bólintok a tanácsra, mint ha valami holdkóros lennék, majd már megyek is, hogy leüljek az ágyra, hogy miután elvettem a zsepit és elhümmögtem egy köszönetet érte, az orromhoz szorítva, fejemet hátra döntve vizslassam a plafont, amíg el nem áll a vérzés. Remélhetően minél előbb, bár a rutinos mozdulataimból talán már az is nyilvánvaló lehet kedvenc tanárom számára, hogy nem ez az első ilyen eset.
- Nem szükséges, tényleg! Jól vagyok... - mármint ha csak a pillanatnyi helyzetet nézzük, mert úgy érzékelem, hogy lassacskán, de kezd alább hagyni a vérzés, így pedig megvagyok a medimágusok segítsége nélkül is.
- Csak... izé kéne, na... - nyúlok oldalra, tapogatózva, mígnem megjelenik egy dobozka gyógyszer az ágyon, én meg a kupakot lepattintva próbálok kipecázni egy szem bogyót belőle, miközben továbbra is a vérző orromat pátyolgatom gőzerővel. Csak bekapom a gyógyszer, majd egy-kettőt rágva rajta nyelem is le, úgy, ahogy volt, víz meg minden nélkül. Így előbb hat, előbb szabadulok – remélem. A kérdését hallva viszont nem is tudom hirtelen, mit válaszoljak így hallgatok néhány pillanatig, amíg összeszedem a gondolataimat.
- Hogy őszinte legyek... nincs miért. - felelem csendesen, óvatosan formálva a szavakat, bár tudom, mennyire hamisnak tűnhetnek számára, pláne azok után, amit az előbb nézett végig, így úgy érzem, tartozok annyival, hogy legalább minimális magyarázattal szolgálok még mellé - Mert úgy sem lehet segíteni rajta. - vallom be. Ha már a suli összes medimágusa együtt nem talált megoldást a bajra annyi éven át, nos... nem tartom valószínűnek, hogy ő elő tudna rukkolni olyasmivel, ami használja, miután pedig úgy sem tud semmit tenni ellene, mintsem beletörődni, minek aggódni? Nem igaz...?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Csüt. Május 12, 2016 11:31 pm


Lexie & Raphael

***






Elhúzom a szám és megforgatom a szemem.
- Mindjárt el is bujdosok szégyenemben.
Ezúttal sajnos tényleg ő nyert, de még mindig foghatom arra, hogy nem ő próbált egész nap egy ménesnyi ostoba tinédzsert féken tartani. Az ilyen kis dolgok eléggé leszívják az ember energiáját.
Felvonom a szemöldököm arra, milyen lelkesen egyezik azonnal bele abba, hogy kitakarítsa a szobámat, és máris tudom, mire gondol. Biztosan szívesen áttúrná a dolgaimat, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy elintézné, hogy a végén ne köszönjem meg neki a takarítást. De végül is, pont ezért izgalmas az egész.
- Nem leszel egyedül – világosítom fel, mielőtt nagyon beleélné magát. – Végig figyelni fogok rád, mert ismerlek.
Önelégült mosolyt villantok rá, ugyanis most már nem hátrálhat ki – bár valószínűleg ebből nem lesz semmi, ugyanis már ezekkel a kis találkozóinkkal is a tűzzel játszunk, nemhogy ha valaki látná őt bejönni a szobámba, de van tantermem és irodám… vagy valami olyasmim is. Ezek még mindig rá várnak, ráadásul saját akaratából ment bele.
- Pénteken ötkor az osztálytermem előtt? Az egészet kitakaríthatod, az irodámmal együtt.
Iroda, tanári szoba, teljesen mindegy. A lényeget biztosan érti, ő is megfordult már a helyiségben, ahova a tantermem végéből egy lépcsőn keresztül lehet feljutni.
Halványan elmosolyodom, kicsit savanykásan, de mindenesetre őszintén.
- Igen, elég uncsi.
Ebben kétségkívül igazat kell adnom neki. Lehet, hogy ha valaki jó munkát választ, például auror, akkor nem uncsi az élet. De nekem, tanárként… Ezt egész biztosan nem gondoltam végig, amikor munkát választottam. Persze akkor még minden másképp volt.
Aztán vérezni kezd az orra.
Csak bólint a tanácsomra, olyan, mint egy holdkóros, és ez még jobban megijeszt; nem ellenkezik, nem szól vissza, egyszerűen teszi, amit mondtam neki. A mozdulatai túl rutinosak ahhoz, hogy most forduljon elő először, aztán amikor gyógyszerért nyúl… Tényleg szabályosan megrémülök, és ezúttal nem próbálom leplezni az érzelmeimet.
- Nem úgy nézel ki, mint aki jól van – mondom feszülten, de most már én is értem, hogy fölösleges a Gyengélkedőre mennie. A javasasszony valószínűleg pontosan tudja, mi baja van, Lexie-nek pedig van rá gyógyszere; ennél többet aligha lehet tenni.
Nem veszem le a tekintetem az arcáról, próbálom minden kis rezdülését észrevenni – a hangja rettenetesen hamis, amikor azt mondja, nincs miért aggódnom, amitől nyilvánvalóvá válik, hogy van.
Mert úgysem lehet segíteni rajta.
Nyelek egyet, és pár másodpercig csak nézek rá, míg végül összeszedem a gondolataim.
- Lexie – mondom újra a nevét csendesen, és egy pillanatra megérintem a vállát, mert egyenesen rátenni a kezem nem akarom, nehogy feszélyezve érezze magát.
- Milyen… betegséged van?
Aggódom ugyan, de kíváncsi is vagyok. Nem küldött el melegebb éghajlatra, ezért merek rákérdezni; az, hogy ez valamiféle betegség, már egyértelművé vált számomra.




_________________
Mr. Roveghan

Trust no one.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   Hétf. Május 16, 2016 10:11 am



Raphael & Lexie



- Bújj! Bújj zöld ág, zöld levelecske...- idézek szórakozottan a régi, bugyuta kis gyerekdalból, amit még a nagyitól hallhattunk sokszor, amikor Aidennel kis tökmag totyisok voltunk, és épp hozzá voltunk lepasszolva, hogy vigyázzon ránk. A régi szép idők!
- Reméltem is. - vigyorogtam továbbra is a büntetésemen, no meg azon, hogy még társaságot is szolgáltat hozzá! Hát milyen unalmas lenne már egyedül, nem igaz? Így meg, hogy ő lesz jelen végig, nem valami sótlan, zöldfülű kis varázsló- vagy boszorkakezdeményt kapok társnak, pláne buli az egész. Ó te jó ég, hogy várom már!
- Igenis, kapitány! - hát, az osztályterem meg az iroda lehet, hogy mégsem ér fel a rendes szobájával, de ki tudja, ott is milyen titkokra bukkanhat az ember. A leleményes diák mindig megragadja a kínálkozó lehetőségeket, nem igaz?
Nos, azon úgy tűnik, nem fogunk összeveszni, hogy a felnőttlét uncsi, miután ő is megerősít benne, azt hiszem, egy hajszálnyival jobban örülök neki, hogy nem lesz részem sokáig „élvezni” az unalmasságát... nem mint ha úgy tervezném tölteni, de na. Vérezni kezd az orrom, az a fránya, gaz áru, és nem igazán akad lehetőségem rá, hogy tovább filozofáljak kedvenc vitapartneremmel azon, milyen is a felnőttek élete.
Birka módjára hagyom, hadd ültessen le, és szinte már robotosan monoton, rutinos mozdulatokkal teszem, amit kell – szorítom a felkínált zsebkendőt az orromhoz, meg nyelem a megjelenő gyógyszereimet, mielőtt még tovább fajulhatna a helyzet. Kezd egyre szimpatikusabb lenni ez a szoba, lehet, be kéne költöznöm állandó jelleggel?
Raphael szavaira csak féloldalas mosolyra húzódik a szám. Ó, pedig ha tudná, mennyivel jobban nézek ki, mint amilyen a helyzet valójában...! Magam sem tudom, mi okból, de végül mégiscsak kikotyogom, hogy mi a helyzet valójában, ha már úgy esett, hogy szemtanúja lett... titkolni úgy is felesleges lenne, tanárként nem kerülne sok energiájába, hogy kiderítse, mi a helyzet valójában, és amúgy is csodálom, hogy legalább ennyi ideig sikerült titkolnom előle. Vagy az, hogy valójában nehezebb feladat a nap huszonnégy órájában leplezni a valóságot mindenki előtt, és kezdek belefáradni? Még akkor is, ha közel a tanév vége...
- Hm? [/colo]- pillantok fel rá szótlanul, amikor meghallom a nevem, még csak a vállamon lévő kezét sem hessegetem el valami komolytalan megjegyzéssel, mint egyébként várható lenne tőlem. Csak csendesen sóhajtok, azon dilemmázva, mégis, mennyit mondjak? Vagy mit? Hogyan...?
- Nem tudom... Senki sem tudja pontosan. - szólalok meg végül, igaz, sokkal okosabb biztosan nem lesz tőle, így némi hezitálás után folytatom, még ha kissé döcögősen is - Még azelőtt kezdődött az egész, hogy idekerültél volna, mint tanár. Épp a városon kívül volt meccsünk, amikor egy csapat varázsló rajtunk ütött, valami... politikai fanatikusok, vagy valami hasonlót mondtak később, én meg bekaptam valami rontást tőlük, vagy átkot, vagy valami hasonló sötét varázslatot, nem épp az ismertebbek közül. - tekintve, hogy a mai napig nem sikerült rájönnünk, hogy mi is ez pontosan, vagy mivel lehetne semlegesíteni - Nem én voltam az elsődleges célpontjuk, csak... járulékos veszteség lettem én is. Néha javul az állapotom, néha rosszabbodik... Vagyis inkább rosszabbodik többnyire... - magyaráztam csendesen, és tessék, most már arra is választ kaphat, miért pont az ő tantárgya érdekelt annyira, miért tepertem annyira már az első perctől kezdve. Igaz, eső után köpönyeg, de legalább többet ne fordulhasson elő még csak hasonló sem. Vagy talán hátha magamtól sikerül megfejtenem, mi bajom? Magam se voltam már biztos, mi volt az indíttatásom igazából.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Raphael & Lexie   

Vissza az elejére Go down
 
Raphael & Lexie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Roxfort :: Kastély :: Titkos folyosók, termek-
Ugrás: