HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Levin & Alexander

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Levin & Alexander   Pént. Márc. 18, 2016 8:10 pm




Levin & Alexander






E
dzés. Két csapat összeméri tudását. A Griffendél és a Hollóhátasok.
Szeretek kvidicsezni, ilyenkor jobban figyelek a többiekre, mint máskor. Vagyis a magam módján. Egyszerűen csak jobb szeretek elszigetelődve lézengeni, mint sem bohókás vonaglásba kezdeni, jó pofizni. Majd, ha eleget ittam esetleg.
Az meg ki van zárva! A csapatkapitány csak mondja, és mondja, talán önvédelemből, talán dacból, talán mindenből kifolyólag. Már nem számított… a lényeg hogy képtelenek vagyunk összefogni. Ez a nagy baj. Komolyan mondom, itt már mindenkinek elment az a maradék józan esze is?! Az még valahol rendben van, hogy Tod nem bírt a vérével és elhúzott már megint, dacára annak, hogy legutóbb se néztük valami jó szemmel és újfent így lesz. De hogy már Mich is hirtelen átmenjen megint hisztis picsává és csak úgy lelépjen, minden előzetes jelzés nélkül… na azért álljon már meg a menet.
A kvaff a társam kezében pihent, a gúrkó pedig nem rég haladt el kettőnk között. A harmadik hajtónk kicsit távolabb várakozott, pont az aki a legjobban rühell. Okot ne kérdezz, az bőven van. Senkit se érdekel, engem meg aztán pláne nem. Már jó ideje halad a játék, még egyikünk se lőtt, inkább mindenki kitér a gúrkó elől, vagy épp a fogóknak üvöltöznek.
Mellém érkezik a hajtó társam, az undok dög. - Ugye tudod… - befejezni nem tudja, az egyik gurkó neki rontott a seprűjének elvesztve az egyensúlyát ezzel és eltávolodik tőlem.  Odébb rántom én is a seprűm mielőtt a másik nagy labda is belém találna durranni.
Oldalra pillantok.
A cikesz hirtelen felém jön, irányt változtat, a hajtó pedig nem tudja bevenni már a kanyart utána és nekem hajt.
Figyelek, nézek, látok - igyekszem. Csak sok volt. Túl sok, túl rövid időn belül és felkerült sajnos az i-re is a pont, meggyulladt a gyújtózsinór.
A gurkó pedig….
Kiáltanék, hogy ne tegye, de nincs hangom, nincs szó, csak a hirtelen jött nyekkenés, amikor a csontom töri és ránt egyet a végtagon. Egy pillanatra tökéletesen leblokkoltam, miközben fejemben szinte skandálta száz apró hang szüntelenül, hogy "baj van".
Percek, vagy talán órák telnek el amikor a fájdalomtól felüvöltök. Elájulhattam, fogalmam nincs mi történt. De őrülten fáj. A varázslat meg semmit nem old meg… annyit értek csak a körülöttem lévő beszélgetésekből, hogy hívták apámat. Mintha őt érdekelnék ilyen kis apróságok…. nem fog ugrani, mert egy „kicsit” lesérült az egyik gyereke.
Fogható a sokkra, hogy nem akarok róla beszélni, hazudhatnék is, hogy jól vagyok, de egy ilyet nem lehet olyan könnyen rejtegetni. Azt hiszem, a (fél)igazság lesz a legkifizetődőbb, amikor erről kell valamit jelenteni.
A lányok, akik imádnak érdeklődnek, hogy mit mondott az a barom oda fent. Valahogy nem jutnak el szavaik, kérdéseik hozzám, nem is figyelek rájuk.
Nem vagyok itt.
Bár ne lennék itt.
Most se kedvem, se egyebem nem volt erről beszélni, vagy legalábbis erre vonatkozóan témát indítani, úgyhogy tekintetem elvándorolt róluk. Óvatosan tornáztam fel magam, némileg csálénak éreztem a kiállásom - okkal -, amire rátett a korábbi események hatása. Inkább az ablakhoz sétáltam.
Nem akartam igazából erre a dologra mondani úgy semmit, de miután vártam, meg nem is vártam, ránk borult az a bizonyos kínos csend.
Hallom a lépteiket, de a tekintetem még mindig az ablakot és a tájat figyeli.
Nem kívántam kommentálni mindazt, ami apámat fogadta - már csak azért sem, mert gőzöm nem volt mit mondtak neki. A hallgatásból is tud baj keveredni, de talán kisebb, kevesebb, mintha elpofáznék mindent, vagy a nyilvánvalón túli dolgokat. Harc, vereség. Több kell nekem.
Azt a többet akarom érezni és érteni, amibe az előbb épp csak belekóstoltam.
/Még az Iskolában/


SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE: Fight MEGJEGYZÉS:Ha nem jó, szólj és javítok.  




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Pént. Márc. 18, 2016 9:39 pm


Alexander & Levin

Tudtam, hogy a gyerekeimet sok atrocitás éri az iskolában, de azzal is tisztában voltam, hogy ez ellen nem tehetek semmit. Megkérdeztem Carolt, szeretné-e, hogy beszéljek a tanáraival, de elvből elutasította még az ötletet is, szabályosan megtiltotta, hogy megtegyem. Így hát hagytam, hogy maguk oldják meg ezt a problémát - vagy éppen némán szenvedjenek benne. Ilyen távolságból, a Roxfort védővarázslatain kívülről nem sok támaszt nyújthattam nekik. Készségesen válaszoltam a leveleikre, máskor én kezdeményeztem a levelezést, de ez nyilvánvalóan nem érhetett fel egy bensőséges beszélgetéssel. Sajnos ilyesmikre akkor is csak ritkán voltam kapható, ha a gyerekeim otthon tartózkodtak. Nagyon szívesen meghallgattam őket bármikor, de általában ennyiben ki is merült. Nem arról volt szó, hogy nem akartam ennél jobban foglalkozni velük, hanem arról, hogy nem tudtam. Törtem magamat, hogy megértsem az érzéseiket, a helyzetüket, de ebbe a feladatba legtöbbször belebuktam. Nem tudtam, apaként mit kéne ilyenkor tennem, sosem volt előttem példa. Kölyökként az apám nevelése többnyire kimerült a verésben, később pedig még ennyiben sem, lévén, hogy Azkabanba zárták. Tavaly meg kivégezték, ezek után már a remény apró szikrája sem maradt meg arra, hogy a kapcsolatunk változhatott volna.
Az időm döntő többségét a Minisztériumban töltöttem, hiába mehettem volna haza kedvemre bármikor, mint főosztályvezető, azonban mégis én voltam az, aki elsők között érkezett és utolsóként távozott az irodájából. Szerettem a munkámat és nem tudtam félgőzzel végezni. A Roxfortból érkező levél azonban otthon ért, kivételesen már korán hazaértem, reggel lényegében semmilyen feladat nem várt az asztalomon, leszámítva egy bögre kávét, amelyet a titkárnőm készített oda. Már kérnem sem kellett, mindig így fogadott - egy bögre kávé, tejjel vagy tejszínnel, cukor nélkül. Ebből a nap folyamán még legalább háromszor hozott, ma viszont nem volt rá szükség, néhány óra után hazamehettem. Szinte nem is tudtam mit kezdeni a hirtelen szabadidővel. Az érkező bagolyra a kutya figyelt fel először, Norman púpos háttal morogni kezdett az ablak felé. Hiába, az agarak vadászkutyák, azonnal életbe léptek az ösztönök, de engedély nélkül nem tett semmit. Mondanom sem kell, amilyen váratlanul ért az üzenet, olyan ideges is lettem. Mi az, hogy a fiam ilyen súlyosan megsérült? Nem azért vannak ott a tanárok és a többi dolgozó, hogy vigyázzanak a diákjaikra? Mégis hogy történhetett ilyen? Nem késlekedtem, azonnal hozattam az egyik házimanóval a zakómat és a kalapomat, zsebre vágtam a varázspálcámat és Roxmortsba hoppanáltam.
Már a birtok szélénél várt az aggodalmas képű házvezető tanár, aki sápadtan, szinte remegve az idegességtől vezetett el a fiamhoz az iskola gyengélkedő szárnyába. Nem tudtam eldönteni, hogy a pedagógus ijedtsége a fiam sérülésének tudható-e be vagy annak, hogy éppen az én fiammal történt ez. Attól tartok, inkább utóbbiról lehetett szó.
Kivágtam a kórterem ajtaját, ahol azonnal megpillantottam az ablaknál ülő fiamat. Nem tudtam pusztán szemmel felmérni, hogy mennyire súlyos az állapota, bár az határozottan megnyugtató volt, hogy fel tudott kelni.
- Nem kéne feleslegesen megerőltetned magad - álltam meg tőle körülbelül egy méterre. - Hazaviszlek, majd ott elmesélsz mindent, holnap pedig elmegyünk orvoshoz. Nem bízom ezekben.
Megvetően körbenéztem a gyengélkedőben. Ha más szituációban jövök ide először, bizonyára semmi problémám nem lett volna a hellyel, így viszont azonnal leminősítette magát a szememben.
- Tudsz járni vagy pihennél még indulás előtt?
Minél hamarabb haza akartam vinni. Nyilván itt is ugyanolyan állapotban volt, mintha otthon pihent volna, de engem határozottan megnyugtatott volna a tény, ha a saját, komfortos szobájában tudom a fiamat, és olyanok kezelik, akiknek a szakértelmében én is megbízom. Linwood bennfentesként biztosan rövid úton elintézi majd nekünk, hogy a Szent Mungóban azonnal sorra kerülhessen Alexander.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Pént. Márc. 18, 2016 11:11 pm




Levin & Alexander






T
alpon voltam. Fél siker. Nem jöttem rendbe teljesen és tökéletesen, de már nem jelentett gondot a helyváltoztatás. Nem problémázok, talán 2 óra ha eltelt azóta. Egyetlen alig észlelhető szusszanás, ennyi pusztán a reakcióm arra, hogy apám feltépte az ajtót. Tudtam, hogy ő az… amolyan apa-fia kapcsolat, amiből rájöttem. Észlelhető volt a nyomás, annak növekvése. Érzem a közénk zuhanó, kíméletlenül beékelődő falat. - Csak a kezem és a mellkasom sérült… - a kezem nyílt törést szenvedett, ellátták az ápolók, bekötötték, a mellkasom meg zöld, lila és vörös színben pompázik. Állni és járni tudok, de a környezetet utálom.
A helyben engem is zavart ez-az, de bőven volt időm és alkalmam ilyen téren önkontrollt szerezni….bár a sarokban a pókháló és a szekrényen a por… vastagon méghozzá. Itt rengeteg zavar volt, léptek zaja, visongás, etye- pettye. Otthon nyugodtabb.
Kurva gáz lenne, ha valahol azért blokkolnák le, mert sokkol a sérülés. Igaz, nem láttam belőle semmit, mert mire feleszméltem már mindent elrendeztek.  
Apára pillantottam, mikor kijelentette, hazavisz. Egy apró mosolykezdemény csúszott arcomra, aztán elléptem az ablaktól, hogy a cuccaimat felvegyem. Nem szenvedtem azzal, hogy kórtermi pólóra veszem fel a kabátom, melyet már behozott valaki. - Majd pihenek eleget még. … - álltam meg a mozdulatban hirtelen, aztán folytattam. - Vigyél haza… - kissé kétségbe esetté vált a hangom, fogalmam nincs mi váltotta ki, de így csúszott ki.
Megismerem lassan a határaimat, mindenféle értelemben, akkor is, ha addig még rengeteg ilyen, ehhez hasonló pofonnak leszek a gazdája. Nincs könnyebb út.
Majd akkor kerülök ehhez úgyis a legközelebb, amikor már lesz mit veszítenem, addig ez csak egy kurva vészkijárat, amin nem fognak átlökni. Nem mondom, hogy soha, mert ezt tényleg egyikünk sem tudhatja, de most biztosan nem. Volt már rosszabb, lesz még rosszabb, de nem adhatom fel. Apa sem tette. Az ajtó felé indulok, nincs semmi, amit elvinnék innen, magamon kívül… a baglyom és a macskám otthon… Az egyik ápoló meglepetten figyelte, hogy fent vagyok, azóta nem látott, hogy bekötözhette a kezem. Épp vissza akart tessékelni, de lesöpörtem a kezét a vállamról egy hirtelen jövő indulattal és félre löktem laposan, hogy eltűnjek a koszfészek ápolóiból. Gusztustalan...Nem vagyok dühös, nincs bennem se gyűlölet, se indulat felé, csak töménytelen arrogancia. Apára pillantottam mellettem/mögöttem haladt, gondolom az udvaron hopponál... utálom a dolgot...mindig hánynom kell tőle.


/Még az Iskolában/


SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE: Fight MEGJEGYZÉS:Ha nem jó, szólj és javítok.  




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Vas. Márc. 20, 2016 12:53 am


Alexander & Levin

Csak a keze és a mellkasa sérült, én ezt nem neveztem volna egyszerűen csaknak. Persze jobb volt, mintha a fejét érte volna a sérülés, vagy esetleg a nyakát, gerincét. Akkor minden bizonnyal most nem beszélgettünk volna itt ilyen békésen.
A három gyerekem közül Alexander volt az, aki leginkább szembesített azzal, micsoda hiányosságaim voltak az apaság terén. Nem szándékosan tette, ebben biztos voltam, alapvetően egy nagyon jó gyerek volt, és azt is fel tudtam mérni, hogy felnéz rám. De amíg Carol egyszerűen szemet hunyt minden hibám felett, Lena pedig korából adódóan rajongott értem, addig Alexander egyik kategóriába sem illett bele. Sokan talán azt gondolják, hogy mivel férfiként egyedül neveltem őket, a lányaimmal volt nehezebb dolgom. De közel sem. Egyikük sem várta el tőlem, hogy megtegyem, amit az anyjuknak kellett volna. Alexander viszont jogosan várhatta el tőlem, hogy olyan apja legyek, amilyennek lennem kellett volna. Nem tudtam, mit jelent ezt pontosan, de abban biztos voltam, hogy nem ezt. Pedig a magam módján tényleg nagyon szerettem a gyerekeimet, lényegében jobban, mint bármi mást az életemben. De ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy én alkalmatlan voltam az emberi kapcsolatokra. Ennek az okába nyilván nem avattam bele őket. Nem mondom, hogy tabutéma volt ez otthon, de nem túl gyakran beszélgettünk például a nagyszüleikről. A nagyapjuk egy éve meghalt - kivégezték - , de mivel nem is ismerték őt, így nem hiszem, hogy mélyen érintette bármelyiküket is az apám halála. Az anyámmal természetesen többször találkoztak már, de azt elég hamar nyilvánvalóvá tettem mindhármuk számára, hogy a kötelező alkalmakon kívül nem vagyok hajlandó érintkezni a nagyanyjukkal. Merlinnek hála az anyám sem erőltette a kapcsolattartást. Néha elgondolkodtam azon, hogy ő vajon jobban gyűlölt-e engem, mint én őt. Talán igen. Az évek során részemről ez már átcsapott egyfajta lemondássá és megszokássá.
A hangja kétségbeesést tükrözött. Hajlamos voltam úgy gondolni rá, mint egy majdnem felnőtt fiúra, de ilyenkor rá kellett jönnöm, hogy hiába tölti be lassan a tizenötöt, attól még nem nőtt fel. Most is az én segítségemet kérte, még ha nem is mondta ki. Azért valahol jó érzéssel töltött el, hogy tőlem remél mentsvárat.
- Már indulunk is. - Összeszedte a cuccait, amelyeket azonnal ki is kaptam a kezéből, mikor odaért mellém. Még csak az hiányzott volna, hogy ebben az állapotban cipekedjen is. Persze nem sok holmiról volt szó, de egy nyílt csonttörés után aligha kellett volna megerőltetnie magát.
Pusztán a jó modor kedvéért elköszöntem a teremben tartózkodó ápolótól, majd a fiammal az oldalamon kiléptem a folyosóra. Sikerült memorizálnom az idevezető utat, úgyhogy néhány perc alatt sikerült lejutnunk az iskola főbejáratához. Ha nem aggasztott volna ennyire a fiam helyzete, minden bizonnyal képzeletben vállon veregetem magam, amiért sikerült problémamentesen eligazodnom egy vadidegen helyen. Exdurmstrangos lévén nem igazán jártam még a Roxfort épületén belül.
Nem szólaltam meg, amíg kiértünk az udvarra, otthon akartam vele mindezt megbeszélni. Amint a védővarázslatok határain kívülre értünk, a karomat nyújtottam neki és együtt hoppanáltunk. Tudtam, mennyire nehezen bírja, de értelemszerűen a Moszkva melletti kúriába nehezen jutottunk volna el másképpen.
A kúria első emeletének egyik szalonjába érkeztünk, csak néhány másodpercnek kellett beletelnie, hogy besiessen az egyik házimanó és mindent elvegyen tőlünk - kabátot, csomagokat, bármit, ami akár csak egy kicsit is terhünkre lehetett.
- Tudni szeretném, hogy mi történt pontosan. Tisztában vagyok vele, hogy a kviddics nem veszélytelen sport, de egy edzésen tudtommal nem szoktak ilyenek történni. - A szobájába kísértem, hogy le tudjon pihenni. - Tehát?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Vas. Márc. 20, 2016 12:55 pm




Levin & Alexander






A
pa ismer a legjobban, még a nővérem sem ismert ki teljesen, de apa… ő más. Még úgy is hogy a maga módján nevel minket. Még úgy is hogy kezet emelt anyára, a válás után talán tényleg csak belé kapaszkodhatok. Ahogy a testvéreim is.
Csak figyelem, ahogy elveszi tőlem a pulcsimat… mentem tovább és alig vártam hogy haza érjünk. Nem azért, hogy mindent elmondjak. Csak nem könnyű pár dolog…. az udvar külső részein álltunk meg, figyeltem, ahogy a karját nyújtotta, egy apró sóhajt engedtem ki, s’ megfogtam és már mentünk is…. Amilyen gyorsan eltűntünk én olyan gyorsan szorítottam össze szemhéjaimat. Utálom… gyűlölöm! sose fogom megszokni… pedig egyszer majd meg kell tanulnom…
Amikor hazaérkeztünk, elengedtem apát és elhátráltam tőle, a szemeim is kipattantak és nagy levegőt kellett vennem. - Olyan ez... mintha útközben... elhagytunk volna... valamit… - a tüdőmet például, vagy a csontjaim pattogtak ki… kellemetlen érzés, nah. Felegyenesedek, amint az egyik házi manónk megjelenik és elcuccol tőlünk. Apa pedig szónoklatot tart, közben felmegyünk a szobámba. Kérdésére értetlenül rebben meg a szemem. Ezzel együtt pedig ezernyi emlék kezd el lerohanni, körbejárni, emészteni, mint valami tűzbe dobott faág.
Csak némán menetelek és íriszeimmel keresem a macskámat, de tuti alszik… Ahogy beérünk a macskám az ágyamon nyújtózkodik, még jó hogy a kutya ki lett tiltva a szobámból. Tématerelés. - A baglyom haza jött? - pillantottam körbe a szobában, minden a helyén van. A baglyom mindig haza küldöm, különben a srácok a suliban kicsit szétszednék... Szerencséje van a húgomnak, hogy nem tért be hozzám. Beteg volt múlthéten azt tudom… tuti hogy bejött és átráncigálta a kórokozóit is. A macskám felé nyújtom épp kezemet és fejét kezdem simogatni, csak némán állok és bambulok magam elé, de a kérdésre válaszolnom kell. Jól esik, hogy most nincs köztünk az a bizonyos vasfüggöny. Csak vagyunk, együtt... és élvezzük ezt a pillanatot, amiben minden rendben van. Nagyjából. Sokat jelent, nekem mindenképp!
- Figyelmetlen voltam. - nem akarom a többieket, akik úgy sem szívlelnek bajba keverni? Egyszer el jön az ő idejük… - A többiek nem tetszése elterelte a figyelmet a gúrkóról… az első elől időben odébb repültem, de a fogónak és a cikesznek pont útban voltam…aztán a másik gurkó… - magyarázom lassan és érthetően, már amire emlékszem belőle, aztán lehuppanok az ágyra, a macska a járataiba igyekszik, hogy feljebb lehessen, mint mi.
- És ha már itt tartunk... - kényelmetlenül vonom oldalra a szám - Valamit nem árt, ha tudsz. - nagyon sóhajtok, mintha nem érné elég oxigén a tüdőmet. - Jövő héten lesz egy mérkőzés… eljössz megnézni? – pillantottam apára. Igen. ez a kis lesérülés nem tartott vissza a továbbiakban. Élvezem a magaslati levegőt.
Nem arról van szó, hogy nem akarom, hogy apa ott legyen a mérkőzésen, az összesre eljött eddig, hanem mert majdnem lekaptam az egyik srác fejét visszatartott dühömben a legutóbb és az is most ott lesz... - Jó lenne. - villantottam egy apró mosolyt, de mindez csak figyelemelterelés volt az előző beszélgetésről.




SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE: Fight MEGJEGYZÉS:  




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Hétf. Márc. 21, 2016 8:47 pm


Alexander & Levin

Amíg az ember nem tud egymaga hoppanálni, valóban kellemetlen érzés. Egyedül egy fokkal mindig jobb, és különben is, egy idő után megszokja az ember. Ha mindenhova így közlekedik, akkor már fel sem tűnik az a kellemetlen érzés, amely a hoppanálás alapvető velejárója volt.
- Nos... a fejed még megvan, és úgy látom, más részedet sem veszítetted el.
A kutya a folyosó végéről bámult ránk, de a szobába nem mert bejönni utánunk. Megtanulta már, hogy vannak helyek, ahova bemehet, és van, ahova szabályosan tilos. Ezek közé tartozott a fiam szobája, az étkező és a fürdőszobák. A többi helyre mondhatni szabad bejárása volt, persze azzal a feltétellel, hogy a bútorokat messziről elkerülte. Még csak az kéne, hogy csupa kutyaszőr legyen valamelyik ágy vagy kanapé...
- Igen, hazajött. Nem is igazán értettem, hogy miért maradt itt - ráztam meg a fejem. Persze általában gyorsan visszaküldtem a madarát a válaszleveleimmel, de az minduntalan visszajött, miután kézbesítette őket. Nem igazán értettem a dolgot, de nem is firtattam.
Figyelmesen hallgattam a rövid beszámolóját a történtekről. A többiek nemtetszése... Ez már önmagában ellenérzéseket váltott ki belőlem, és azt sejtette, hogy itt nem egyszerű balesetről volt szó. Alexander nem volt figyelmetlen, legalábbis ennyire biztosan nem. És valljuk be őszintén, a legszétszórtabb embernek is feltűnik, ha csak úgy száguld felé egy gurkó, hacsak épp nem terelik el a figyelmét vagy fogják közre, hogy ne tudjon menekülni. Annak idején én is kviddicseztem a Durmstrangban, de az már rég volt. Terelőként játszottam, egy évig csapatkapitány is voltam, de ami azt illeti, az iskola elvégeztével már nem sok motivációt éreztem a játékra. Most pedig nem ültem volna seprűre csak úgy, annál azért többre tartottam a saját testi épségemet. Úgyhogy megmaradtam a játékok nézésénél, kijártam szurkolni a gyerekeimnek és négyévente elvittem őket a világkupára. A legutolsót is páholyból nézhettük végig, remek rálátásunk nyílt az egész pályára.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ebben az állapotban játszanod kéne. De ha valami csoda folytán rendbe jössz addig, akkor természetesen megnézem a meccset. - Nem örültem neki, hogy ezek után azonnal vissza akar térni a pályára. Legalább pár hetet igazán pihenhetett volna. Persze arra is megvolt az esély, hogy a mungós orvosok néhány nap alatt helyrerakják.
Odahúztam az ágyhoz az íróasztala melletti széket és helyet foglaltam rajta.
- Azért nem vagy teljesen egyedül, igaz? - A nővérét rendszeresen zaklattam efféle kérdésekkel, többnyire igyekezett helyzetjelentést adni az öccséről és a húgától is. Azok alapján pedig de, egyikük sem igazán találta a helyét ebben a közegben. - A folyosón láttam egy csoportnyi lányt, rólad beszéltek. Velük jóban vagy?
Nem ismertem a gyerekeim barátait, vagy akiket igen, azokat is csak látásból. Ezek után elképzelésem sem volt arról, kik lehetnek azok a kislányok, minden esetre Alexanderrel egyidősnek tűntek. A fiam nem beszélt különösebben a lányokról, pedig már kezdett abba a korba lépni, hogy komolyan érdeklődjön az ilyen dolgok iránt. De nem zaklattam felesleges kérdésekkel, majd ha akar, akkor beszél róla. Mielőtt Olivia itt hagyott minket, tudtam, hogy mindent az anyjával beszélt meg, én pedig tőle értesültem a legtöbb dologról. Ennek egyszerűen vége szakadt a válásunkkal, úgyhogy most mindhárom gyerek kénytelen volt beérni velem. Régebben ezerszer rosszabb szülőnek tartottam magam a volt feleségemnél, most viszont legalább azt elmondhattam, hogy nem hagytam magukra a gyerekeinket. A magam módján komolyan figyeltem rájuk és az ügyes-bajos dolgaikra.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Szer. Márc. 23, 2016 11:33 am




Levin & Alexander






A
madaram maradjon épségben, ez a legfontosabb… azért is küldöm haza, itthon senki sem árthat neki. Tudom, apának nem tetszik, hogy különcködöm a suliban, de nem tehetek róla. Valahogy nem szimpi az a közösség. Leszólnak, mert kölyökképem van… leszólnak, mert orosz vagyok. Én szeretem a származásom. Ebbe születtem bele, nekem ez már olyan, mint másnak a levegő. Szeretem a családom… én se szólok be másnak, mert teszem azt, hogy kínai.
- Mindenképp rendbe fogok jönni! Nem maradhatok le róla. - nyomtam meg a végét erőteljesen, hiszen egyikről sem maradtam le se edzésről, se mérkőzésről. Jobban szerettem, mint bármi mást. A családom persze fontos, de ez… szabadság volt. Oda fent siklani az égbolton….
Apa kérdése meglep, érdeklődik? Szeretem őt. A legjobban azt szeretem benne, hogy nem aggódja túl a dolgokat. - Tudod… vannak barátaim… érdekbarátok. Így mondják, ugye? - villantottam egy fintort, majd sóhajtottam… - Nem barát az olyan, aki a hátunk mögött pusmog… utálom az ilyet. - pillantottam rá….elmondtam, anyunak szoktam mesélni, de ő most nincs, apa vette át a szerepét. - A lányok? A lányok „cukinak” tartanak a kölyökképem miatt… vigyorognak és majd elolvadnak. – kérdezhetném, ki volt a családomból ilyen gyerekképpel megáldva ennyi idősen és akkor fény derülne mindenre. Csak egy... Igen, megkönnyebbült sóhaj szakad fel a mellkasomból.
Tizenöt vagyok és még mindig ha 10-nek kinézek… talán ez miatt is ez a rengeteg atrocitás. Mit kellene tennem? Nagyszájúnak lennem és kössek bele mindenkibe, hogy aztán ezzel zargassák apát?
Legjobb lenne, ha mindez csak egy álom lenne és néhány perc múlva pedig felébrednék. De úgy tűnik, ez egy véget nem érő rémálom. Vagyis de… véget érhetne.
- Apa. - pillantok rá, egy ideig elidőzök arcán. Hallgatok. Lehet, hogy ennek a csendnek kínossá kellene válnia, de fel sem tűnik, hogy egy percig vagy egy óráig vagyok képtelen ennél többet kinyögni. DE kimondom, megkérdezem. - Tanítasz nekem egy gyilkos varázslatot? - még mielőtt félre értené és válaszolna rá még hozzá teszem. - Nem szeretném használni addig, míg nem muszáj. Tudod... van egy nagy pofájú srác és olykor fenyegetőzik... nem tudom meddig akar ezzel elmenni...- vakarom meg a tarkómat, de ha pálcát is rántana, akkor meg kell védenem magam valamivel és nem akarok hoppon maradni sulis varázslatokkal.
Egyszer az életben végül is megtehetem, hogy nem a másik érdekét tartom szem előtt.
Apa meg azért tud pár dolgot, elég profi varázsló és szeretnék tőle is tanulni.
Sokat.
Ha már a nagyapám nincs már köztünk... pedig megismertem volna jobban.
Biztos, hogy nem épp a kellemes beszélgetésekben volt jó a társasága. Ezt a jelenlegi kapcsolatot viszont kettőnk közt képtelen vagyok értelmezni. Hiába az apám, a maga módján törődik velünk, de olyan, mintha nem is akarna minket, csak távolról..messziről.





SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE:   MEGJEGYZÉS:  




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Szer. Márc. 23, 2016 11:34 pm


Alexander & Levin

Alexander mindig is elszánt gyerek volt, amire büszkeséggel gondoltam. A kitartás és az önmagában való hit az én szememben hatalmas erénynek számítottam, nem tartottam semmire sem a gyenge embereket. Az én gyerekeim szerencsére nem voltak azok, még Lena sem. Nem tehetett a folyamatos betegeskedéséről, és azt leszámítva belé is szorult akaraterő bőven. Ezt tényleg sokra tartottam mindhármójukban.
- Remélem, hogy így lesz. És nem csak a meccs miatt. - Talán nem látszott rajtam, ha aggódtam, sőt, biztosan nem, de attól még így volt. Egy ilyen nagy esés után még csoda, hogy egyáltalán talpra tudott állni azonnal. Hatalmas szerencséje volt, hogy "csak" ennyire sérült meg.
Felhorkantam, de nem gúnyosan, legalábbis a gúny nem neki szólt. Nagyon is jól ismertem az érzést, megkockáztatom, hogy Dominicen kívül soha, egyetlen barátot sem sikerült szereznem. Érdekkapcsolatokat számtalanszor kötöttem, annak idején a Durmstrangban is egész falkát gyűjtöttem magam köré, de egyiküket sem engedtem közel magamhoz. Sőt, valójában még csak nem is kedveltem őket, az én szememben egyformán középszerűek és jelentéktelenek voltak mindannyian. Akinek pedig volt egy csepp esze is, az nagy ívben elkerült engem, ezáltal velük alkalmam sem volt tüzetesebben megismerkedni. Kivéve persze Dominicet, de ő hozzám hasonlóan, nos... furcsa volt.
- Az ilyeneket valóban jobb elkerülni. Tudod, fiam, az emberek többsége ilyen. Most utálnak azért, ahonnan jöttél, de ha húsz évvel korábban jártál volna közéjük, akkor meg irigykedtek volna. Ha jobban belegondolok, talán most is ezt teszik. A gyerekek kegyetlenebbek tudnak lenni bárkinél. - Akárki akármit mond, a gyerekek tudták leginkább tönkretenni a társaik életét, mérhetetlen gonoszság szorulhatott beléjük is. - A lányok hozzáállásának meg inkább örülj. Talán most még nem értékeled ezt annyira, de nemsokára még előnyödre fog válni.
Nem akartam indiszkréten faggatni, hogy egyáltalán mégis mi a helyzet ezekkel a lányokkal. Még nem töltötte be a tizenötöt, lassan úgyis eljön az az idő, amikor ez is elkezdi érdekelni. Nem kell siettetni, mindenki máshogy áll ehhez hozzá. Majd ha akarja, akkor megosztja velem, ha valaki "tetszik neki", nem fogom ilyen kérdésekkel zaklatni.
A következő kérdése egészen letaglózott, teljesen váratlanul ért. Hogy tanítsak neki gyilkos átkot? Egyáltalán felfogta ő a szavai jelentőségét? Azt hiszem, egy pillanatra meg is rémültem, hogy talán a fiammal nincs rendben valami. Eddig fel sem merült bennem annak a lehetősége, hogy esetleg olyan lehet valamelyik gyerekem, mint én. De aztán végigfuttattam az agyamban mindent, amit a témáról tudtam. Nem, semmilyen kritériumnak nem felelt meg. Egyszerűen csak elkeseredett, nyilván megfordult ez is a fejében, de úgysem tenné meg. Ő nem az a fajta volt. Már hogy is lett volna az? Ha valaki tudta, milyen az a fajta, akkor az én voltam. Érintettként nem kellett nekem bemutatni, milyenek azok a gyilkos gondolatok... Pláne nem azt, hogy mi történik akkor, ha ezek tettekké fajulnak... De az ilyesmi nem ilyenkor kezdődik, az nem most jött volna elő. Ezzel valamelyest meg is tudtam magam nyugtatni, és előrukkoltam egy épkézláb válasszal.
- Nem fogok neked semmi olyat tanítani, amivel megölhetsz valakit. Felfogod te egyáltalán ennek a jelentését? Szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy milyen helyzetben vagyunk enélkül is, te is iszod a levét annak, hogy a nagyapád... Mindegy, hagyjuk. - Nem akartam belemenni ebbe a témába, azon kevesek közé tartozott, amelyek nagyon érzékenyen érintettek. És nemcsak az apám kivégzése kapcsán, hanem sokkal messzebbre visszanyúlóan. - Mikkel szokott fenyegetőzni ez a fiú? Csak szóban, vagy bántott már máshogy is?
Nem kellett volna sokat tennem azért, hogy a fenyegetőző kölyökre egy életre ráhozzam a frászt. Elég lett volna a legpitiánerebb emberemet ráküldenem... de nem, a Libro Clavát nem erre találtuk ki. Arról nem is beszélve, hogy ennél sokkal ügyesebben is ki lehetett küszöbölni ezt a problémát.
- De ettől függetlenül megtaníthatom neked, hogy hogyan védd meg magad. Azt viszont nem szeretném, hogy valóban erőszakos varázslatokat használj. Hidd el, csak tovább rontaná a helyzetet. Máshogy is megvédheted magad, anélkül, hogy megölnél valakit. Vagy teszem azt csonkolnád, ami szintén nem kellemes ugyebár... - Eltűnődtem egy ideig, próbáltam felidézni, én mit csináltam ennyi idősen. De nem jártunk egy cipőben. Nem voltam soha szociális alkat, de tőlem féltek, amolyan tisztelettel vegyes félelemmel, sosem mertek volna kekeckedni velem. És jól is tették. Valahogy soha, senki nem merte hangosan kimondani a gyanúját az egykori durmstrangos barátnőm halálával kapcsolatban. Tudták, hogy nem olyan vagyok, mint ők, de efelett szemet hunytak. Csak sajnos Alexander nem tudott ilyen tekintélyt kialakítani magának, már amennyire az sajnosnak tekinthető, hogy nem hasonlított rám. - Egy az igazán fontos: ne legyen ott más. Aminek nincs szemtanúja, az nem történt meg. Ezt jegyezd meg, még hasznodra válhat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Pént. Márc. 25, 2016 6:36 pm




Levin & Alexander






A
pa nem tetszése érződik zsigereimben, valahogy sejtettem, hogy hasonló reakciót váltok ki belőle. Nekem is ugyanaz a sorsom, mint apának, vagy én még alakíthatom kedvemre az egészet? Vagy már rég késő? Egyesek elkerülnek és hozzám se szólnak… félnek, azt hiszem. A nevemtől, vagy a származásomtól? Fogalmam nincs. A többiek meg pont ezért gúnyolódnak.
Nem vártam, hogy tapsikoljon örömében, vagy jó arcot vágjon. Egyetlen vágyam volt: fogadjon el úgy, ahogy vagyok. Mindenki.
A gyerekek kegyetlenek… apa szavai visszhangot vernek belém és kissé elmosolyodok, valahol igaza van.
Apa erős, mert nem hagyta, hogy a sok szarság eltemesse. Én erős vagyok, mert hagytam, hogy a sok szarság eltemessen és magamba ittam mindent, ami változtatott rajtam. Nem váltam olyanná mint apa, de még változhat.
A lányok meg lányok… tudom, hogy egyszer majd mellém kell lépjen valakinek a több pénz érdekében, meg a kapcsolatok miatt… csak azt remélem nem olyan fiatalon leszek apa, mint az enyém volt akkoriban. Kicsit meghúztam a számat oldalra, hiszen annyira nem egyszerű erről beszélnem. Főleg, mert tényleg senki nem tudott róla a családban. Anyának szoktam beszélni ilyenekről, nem apának.
A gyomrom görcsbe szorult, miközben tanulni akartam volna tőle. Nevetséges... A szívem pedig már most úgy dobogott, mintha mentek ki akarna belőlem szakadni. Hát, ez nem természetes! Vagy mégis... csak eddig nem ismertem...?
A következő szavakra visszaengedtem vonásaimra márványos vonalaim, bár ezúttal mindösszesen rezzenéstelen, kifejezetlen arcot vágtam. Elgondolkoztatott, bár nem gondoltam komolyan őket. Szívdobbanásnyi percig időztem el a mondatai súlyán, aztán elmosolyodtam kedvesen és ártalmatlanul.
Lecseszett a lábamról. Alapos fejmosást tartott, talán most először.
Cseppet se volt min csodálkoznom amúgy, azt se értem, mire számítottam - tényleg túl fiatal vagyok még.
Más vagyok, hogyne lennék? Apa és a testvérei sem hasonlítanak egymásra. De hogy különleges? Annak sosem éreztem magam, életem egyetlen pillanatában, nem csak a magam, de más számára sem. Semminek, annál sűrűbben - a büszkeségem nem abból fakadt, hogy különlegesnek éreztem magam, hanem hogy minden szar ellenére egyáltalán eddig eljutottam valahogy és mindig felálltam.   - A múltkor a WC-ben nyomott a falnak… - nem akarom folytatni, szégyellem a dolgot, hogy nem döngöltem a földbe…de több eszem van annál, minthogy egy paraszttal vitába szálljak. Aranyvérű ő is, de nem olyan tehetősek mint mi, csak nagy darab…elég volt belőle. Belőlük.
Apára pillantottam, ahogy segíteni próbált gyilkolást mellőzve, amire elmosolyodtam magam, de kuncogás is kiszökött belőlem.
A legfontosabb dolog is előkerül...tátott szájjal rágtam magamban szavait, emésztgettem és őrlődtem rajta, aztán halál komolyan figyeltem tekintetébe. - Értem!
Büszkén figyeltem apámat és örültem, hogy van nekem... majd a sérült karomra pillantottam és sóhajt engedtem ki magamból. - Holnapig várunk? - fáj? Naná! De annak örülök, hogy ez a kis beszélgetés elterelte róla a figyelmem. Nem vagyok érzéketlen, nem vagyok kegyetlen... érzem a fájdalmat a szívemben, a csontjaimban.






SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE:     MEGJEGYZÉS:  




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Szomb. Márc. 26, 2016 8:42 pm


Alexander & Levin

A szavai csak alátámasztották azt a tényt, hogy a gyerekek valóban kegyetlenek. Nem abban a formában, ahogy én voltam az, vagy Dominic, hanem azon a kicsinyes, túlságosan emberi módon kegyetlen. Én más voltam, sosem éreztem volna késztetést arra, hogy terrorban tartsak valakit. Az ember végezzen tiszta munkát, ugyebár. Persze ezzel nem arra akartam célozni, hogy azt akarom, a fiamban maradandó kárt tegyenek vagy ne adj isten megölje valaki - addig élt volna az illető, személyesen végeztem volna vele.
- És te mit csináltál, amikor ezt tette veled? Hagytad magad? - vontam fel kérdőn a szemöldököm. - Mert ha igen, akkor ne csodálkozz, hogy rád szálltak. Nem szabad hagynod, hogy bántsanak, mert ha rájuk hagyod, akkor azt hiszik, hogy minden következmény nélkül megtehetik. Ha ez tart vissza, akkor elárulom, hogy még vállon is foglak veregetni, ha valamelyik tanárod behív egy elbeszélgetésre, mert betörted valakinek az orrát.
Talán szülőként nem kellett volna erőszakra buzdítanom, de jelen helyzetben nem láttam más megoldást. Ostoba, aki azt gondolja, hogy az erőszakra nem erőszak a válasz. A gyenge emberek gondolják így. Ha valaki megdob kővel, akkor minimum egy ugyanakkora kővel, de inkább egy egész heggyel kell visszadobni. A finomkodás még nem segített senkin.
- Persze, ma még pihenned kell. De holnap majd mutatok néhány dolgot. Tudtam én, hogy a Durmstrangba kellett volna íratnom titeket. A Roxfortban nem tanítanak nektek semmi értelmeset... - ingattam a fejem rosszallóan. A Durmstrangban, mikor én annak idején odajártam, megtanítottak minket párbajozni. A katonás rend mellett elsajátíthattuk a varázslópárbaj és a test test ellen harc alapjait is, amivel valljuk be őszintén, többre megy az ember, mint az elméleti sötét varázslatok kivédése oktatással. Persze az oktatásügy nem az én specialitásom, nincs jogom beleszólni... annyira.
Nemcsak miatta nem akartam ma elkezdeni. Még nekem is át kellett gondolnom, hogy pontosan mit mutathatok meg neki és mit nem. Ebben a témában bizonytalan voltam, könnyen elszaladhatott velem a ló. Mikor annyi idős voltam, mint ő, a gondolataimat jóformán csak olyan dolgok tették ki, amelyek normális embernek még csak eszébe sem jutnának - meg persze a lányok, de az mégis melyik kamaszfiú figyelmét ne kötné le? Foghattam ezeket a beteges gondolatokat arra, hogy végignéztem a nagybátyám lemészárlását, de ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy ezen pörgött az agyam és ez nem volt természetes. Természetes, hogy Alexandert kétségek gyötrik és keresi a helyét a világban, ez amolyan korosztályos sajátosság lehet. Ő az atrocitások gyűrűjéből próbál szabadulni, én a saját gyilkos gondolataim elől igyekeztem elmenekülni. Sajnos nekem nem sikerült leküzdenem ezt a késztetést, neki viszont még volt esélye arra, hogy a sarkára álljon és megvédje magát a többiekkel szemben. Még ha a két dolog nagyban is különbözik egymástól, attól még ugyanolyan nehéz feladatot állít egy tizennégy-öt éves fiú számára. Alexander tulajdonképpen örülhet, hogy az ő problémájából létezik kiút. És ha rajtam múlik, akkor hamarosan véget ér Maurice Briggs beteg társadalomszemlélete. Mocskos sárvérű...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Kedd Márc. 29, 2016 9:01 pm




Levin & Alexander






B
eletörődni a romlásba, elsüllyedni a saját mocsarunkban, sőt, még élvezni is azt, hogy bátran ráfoghatjuk a körülményekre azt, hogy meddig jutottunk, milyenné formálódtunk.
Gondolt-e valaha ilyen szemszögből a helyzetére? Ha azt mondanám, hogy rendben vagyok, akkor hazudnék. Persze ez cseppet sem meglepő, hiszen mégis hogy lehetne rendben valami, ami eltört? Még ha össze is ragasztom, mindig ott lesznek a hegek, amik nem hagynak majd nyugodni. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy már több darabot ragasztottam össze, mint amennyit mondjuk a válásuk előtt.
Nem válaszolok a kérdésére, kiröhögne, megvetne, elítélne, eltaszítana magától. Soha többé nem tekintene rám a fiaként.
Lesütöm a szemem és elfordítom a fejem tőle, tekintetem kissé dühös is egyben, de ez nem rá irányul, hanem a másikra… valamit nagyon fordítanom kell a jelenlegi helyzetemen, mert ha nem, hát annak röhej lesz akárhogyan nézzük, s vesézzük. A Dolohovok fattya. Nem akarok senki lenni, nagyobb akarok lenni… nagyobb, olyan mint apa, nem teljesen, de olyan. Senkitől nem fél. Tőle félnek! Nem akarok áldozat lenni egész életemben. Tudni akarom, hogy mi miért történik, hogy képes legyek átlátni az eseményen, feldolgozni és továbblépni.
Ma még nem megyünk sehova és nem teszünk semmit, hát ez…rendben. Igaza van. Ma katasztrofálisan sült el a nap, ki kell pihenni a dolgot. - Akkor miért nem oda vittél? - pillantottam felé kíváncsian. - Nem álltuk volna meg a helyünket, vagy más okok miatt? Talán a múltad miatt… -ez már inkább kijelentés volt, mint kérdés és el is halkultam, mert apa épp nem szeret azokról az időkről beszélni. - Bocsánat...
- Tudod…örülök, hogy te vagy az apám. - mosolyodok el szélesen, én büszke vagyok rá… nem tudom, valahogy nem illenék össze Malfoyékkal, vagy a másikakkal. Apa olyan „mágikus” és megfoghatatlan és én így szeretem őt…mint fiú az apát, még mielőtt félre értések esnének.



SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE:     MEGJEGYZÉS:Bocsi a rövidségért  




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Szomb. Ápr. 02, 2016 1:05 pm


Alexander & Levin

Nem vetettem volna meg a tehetetlenségéért. Nem örültem volna neki, nyilván, de tudtam milyen érzés a változtatásra való képesség nélkül vergődni egy kilátástalan szituációban. Gyerekként én is gyakran átéltem ezt, bár a kortársaim nem bántottak - tudták, hogy furcsa vagyok, más, mint ők, de tartottak tőlem és tiszteltek engem, így nem mertek fellépni ellenem. De itthon ezzel nem mentem sokra. Ha épp nem az apám fizikai-lelki gyötrését kellett elviselnem, akkor az anyám megvető pillantásával voltam kénytelen szembesülni. Nekem te nem vagy a fiam. Egy kis szörnyeteget kell felnevelnem, ne várd el, hogy még foglalkozzak is veled. Bár meg se születtél volna... Ahhoz hamar hozzászoktam, hogy az apám a legkisebb baklövésért is lekevert egy hatalmas pofont vagy leüvöltötte a fejem, ha elrontottam valamit. Azt jogosnak éreztem. Az anyám gyűlöletén viszont még most sem tudtam túllépni, azon a tényen, hogy ellökött magától, mikor szükségem lett volna rá. Aztán egy idő után már nem vágott ilyeneket a fejemhez, mert egyszerűen nem érintkeztünk egymással, ha nagy ritkán hazajártam, akkor is elkerültem őt. Most pedig, hogy felnőttem, évente csak párszor láttuk egymást, akkor is nyilvános helyen, ilyenkor meg úgy tett, mintha nem lenne semmilyen betemethetetlen szakadék kettőnk között.
A bocsánatkérésére megráztam a fejem. Ha valakinek volt joga ilyeneket kijelenteni, azok a gyerekeim voltak.
- Nem azért. Szerettem oda járni, és engem is kedveltek. Mármint a tanárok. Egyszerűen csak nem akartam, hogy oda járjatok, mert ugyan sok tekintetben színvonalasabb iskola, de nem hiszem, hogy nektek szükségetek lenne arra a vasszigorra. Meg az anyátok is azt akarta, hogy a Roxfortba menjetek. - Mikor Carol kezdte az iskolát, még együtt vittük ki a pályaudvarra őt. Akkoriban még minden rendben volt a házasságunkban, vagy ha el is kezdődött a romlás, még nem érzékeltük. Teljesen természetes volt, hogy közösen állapodtunk meg az iskoláztatás kérdésében, és végül mindketten arra jutottunk, hogy a Roxfort talán szerencsésebb választás lenne.
Valószínűleg kívülről nem sok látszott ebből, de valójában nagyon jól estek a szavai. Sokan teljesen érzéketlennek tartottak, akit semmi sem tudott meghatni. Ez nem volt így. Egyszerűen csak megtanultam az évek során, hogy semmit sem szabad kimutatnom, mert abból semmi jó nem származhat. De attól még megérintett az ilyesmi, elvégre nem sokan örültek annak, hogy bármi közük lehet hozzám.
- Én pedig örülök, hogy te vagy a fiam. Ne foglalkozz senkivel, rendben? Nem az számít, amit ők mondanak. És az iskola csak hét év, nem mérvadó, egyszer úgyis vége lesz. És utána senkit sem fog érdekelni, hogy ki mennyire volt népszerű a Roxfortban. Többet érsz náluk, és nem csak a neved miatt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   Vas. Ápr. 10, 2016 10:27 am




Levin & Alexander






N
em akarta egyik szülőnk se, hogy vasszigorral neveljenek bennünket. Amiért roppant hálás is vagyok. Nem tudom mit csináltam volna a másik suliban… az a vasszigor… valahogy nem díjaztam volna, ha épp büntetésbe kerülök a meg nem mukkanásomért.  Kérdések, kétségek, amiket talán soha ezelőtt nem fogalmaztam meg, nem mondtam ki, de talán gondolatban is félve tettem őket össze. Nem tagadom, jó érzés, ha elsőre megkapom, amit szeretnék. Sóhaj szakad fel a mellkasomból, talán sokkal felszabadultabb vagyok, mint az eddigi egy évben bármikor, és nem emlékszek arra, mikor is éreztem magam ennyire kisimultnak, ennyire nyugodtnak. Főleg akkor dobbant erőset a szívem, mikor kimondta azt, hogy örül, hogy a fia lehetek. Szerintem még soha semmi nem okozott ekkora kellemes dolgot az életemben, mint ez az egy szó…mondat. Ez több volt, mint egy szülinap, vagy egy osztályelsői díj, vagy visszapofázás bárkinek. Szeretnék sírni. Őszintén, erőteljesen, szívből, de nem teszem. Előtte nem sírhatok...
- Többet érek náluk és nem csak a nevem miatt... - ismétlem el apám szavait, majd megkönnyebbült nevetés hagyott el. - Igazad van, megint. - pillantok rá széles mosollyal, aztán az ajtóm felé pillantok. - Hm... lepihennék... - letudom igy is vedleni a ruháimat, egy kézzel, segítség nem kell... nem vagyok már 10 éves...akor álladóan anyához rohantam minden apróságért. De ő már nincs, a problémáimmal nem rohanhatok állandóan apához. Még mielőtt kimenne a szobámból felállok. - Apa! - ha visszapillant, csak az őszinte mosoly és az arc az, amivel szembe találhatja magát. - Köszönnöm, hogy eljöttél értem.
Elvileg itthon lesz. Gyakorlatilag én meg aludni fogok egy kis időt... holnap megnézi a kezem. Utálom az ilyen napokat. Persze nem azokat ahol apuval lehetek, hanem hogy így lesérültem... De ilyen is kell az életünkbe.



SZAVAK SZÁMA: legközelebb megszámolom ZENE:     MEGJEGYZÉS:Hát köszönöm a játékot. Következőt esetleg? 




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Levin & Alexander   

Vissza az elejére Go down
 
Levin & Alexander
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sera & Alexander ~ Egy eltitkolt szerelem.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Offtopik :: Bagolyház :: Archívum-
Ugrás: