HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Lexie Wilson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem :
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Lexie Wilson   Pént. Márc. 18, 2016 12:53 pm




Alexandra Maude Wilson


Becenevem:
Lexie

Nemem:

Születési dátumom:
1998. 05. 13.

Házam / Iskolám:
Griffendél

Évfolyamom / Foglalkozásom:
7. évfolyam | tanuló

Patrónusom:
róka

Pálcám:
kökény, sárkányizomhúr maggal, 9,5 hüvelyk

Vérem:
félvér


Otthon, édes otthon

Apám:
Mordred Jonathan Wilson, ember
Született londoni, sőt, amennyire tudja, az összes felmenője idevalósi volt. A szülei egy híres étteremlánc tulajdonosai, így aztán annyira nem meglepő, hogy ő is a gasztronómiai vonalnál maradt – igaz, nem séfként, inkább cukrászként helyezkedett el, a mi nagy örömünkre. A mai napig virágzik az üzlet, sőt... igazából ennek köszönhetően ismerte meg anyát is, aki a barátnőivel pont abba a cukrászdába járt sütizni, ahol történetesen apám is dolgozott... Egyébként, míg kettőjük közül inkább anya a szigorúbb típus, apa kimondottan szétszórt és szórakozott tud lenni néhanapján...

Anyám:
Maude Saoirse Wilson, boszorkány, az írországi Docendo Discimus Mágusakadémia egykori diákja
Ír és skót szülők gyermeke, aki Írországban nőtt fel, s csak később, egyetemi évei alatt költözött Londonba. Mindig is kiemelkedő tehetsége volt a bájitaltan tudományában, így miután mágus tanulmányait befejezte, egy mugli egyetemen a gyógyszerész szakot is elvégezte, azóta pedig mind emberek, mind varázslók és boszorkányok számára készíti a különböző főzeteket és gyógyszereket. Anyának egyébként kiváló, Aidennel karöltve remek gyermekkort tudhatunk magunkénak gondoskodásának hála. Ha egyszer nekem is saját családom lesz, szeretnék én is olyan jó anya lenni, mint ő.

Bátyám:
Aiden Mordred Wilson, az egy szem testvérem, tőlem nagyjából 3 perccel idősebb bátyám, ikertestvérem
Kiskölyökként még együtt tervezgettük a jövőnket: egy suliba fogunk járni, aztán egy egyetemre megyünk, és ha végül meg is házasodunk, egy városban maradunk, amíg csak élünk. Ennek ellenére sajnos egészen hamar bebizonyosodott, hogy nem minden így lesz, hisz ahogy nőttünk, cseperedtünk, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy míg én örököltem anya mágia iránti fogékonyságát, addig benned a legkisebb szikrája sem volt sem ennek. Vagy csak a hátad közepére sem kívántad ezt az egészet, és jól titkoltad. Így hát, míg én a Roxfortba mentem, te maradtál a mugli iskoláknál, és míg én lassan végzek a tanulmányaimmal, te még csak most akarsz nekifutni az Oxfordi Egyetemnek...

Párkapcsolatom:
Állandó partnerem nincs, pár hónapnál hosszabb ideig nem is volt soha egy se, és egyelőre nem is vágyok rá különösebben, élvezem a szabadságot és függetlenséget. Mondanám, hogy talán majd egyszer, ha beüt a nagy szerelem... de nem vagyok biztos benne, hogy lesz időm vagy alkalmam megtapasztalni az életben.


A lélek tükre

Pozitív tulajdonságaim:
Sorolhatnám őket napestig, ügyes vagyok, okos, szép, kedves, aranyos, vicces... Komolyra fordítva a szót – nem mint ha az előzőek nem lennének igazak – egész barátságos, társasági embernek tartom magam, annak ellenére, hogy néha nekem is vannak olyan pillanataim, amikor legszívesebben csak egyedül lennék. Ha elkötelezem magam valami mellett, roppant mód kitartó vagyok, és már csak azért is befejezem. Nem szeretek félmunkát végezni, legyen szó akár tanulásról, főzésről, edzésről, vagy bármi másról, ha én valamibe belekezdek, akkor az legyen szép, kerek és befejezett, olyan, amivel én is elégedett vagyok. Ami nem egyszerű, mert önmagammal szemben rendkívül kritikus tudok lenni...
A tanulással sosem volt különösebb gondom, ami érdekel, azt egész könnyedén megjegyzem, legyen szó akár elméletről vagy gyakorlatról, ami meg nem... hát, hacsak nem kínai a téma, afölött se kell szerencsére órákig gubbasztanom, hogy bemagoljam.
Nem szeretek unatkozni, úgyhogy biztosra veheted, hogy valamivel mindig lekötöm magam, ahogy azon sem kell különösen meglepődni, hogy ha valami pörgősebb esemény van, hamarosan én is felbukkanok a közelben. Már ha nem épp nekem köszönhető a dolog...
Azt nem mondanám, hogy olyan nagyon jó lennék a lelkizős témákban, de valami különös oknál fogva egész jól sikerül általában elkapnom mások hangulatát, megtalálni a közös hangot velük. Akiben megbízok, azok bárhol, bármikor számíthatnak rám a bajban, megteszek értük minden tőlem telhetőt.

Negatív tulajdonságaim:
Ó, nekem ilyenem nincs! Na jó, a viccet félre téve, talán akad egy-kettő... három négy. Mind közül a legrosszabb talán az, ahogy a betegségemhez viszonyulok. Nem mint ha teljesen figyelmen kívül hagynám, sőt! Megteszek mindent, amit tudok, hogy kordában tartsam, de szinte már mániákusan vigyázok rá, hogy a néhány ápolón és tanáromon kívül senki, de senki még csak ne is gyanakodjon miatta. Ami néha egyszerűbb, néha viszont átkozottul nehéz, és ha úgy hozza a helyzet, akár szemrebbenés nélkül tagadom, vagy hazudok is róla.
Nehezen viselem a túlzott szigort, ha megpróbálnak visszafogni, a szabadságomban korlátozni bármilyen módon. Ha valamit a fejembe veszek, kimondottan makacs tudok lenni, bár a másik oldalról megközelítve ezt hívhatjuk elszántságnak vagy ambíciózus természetnek is, és egyből jobban hangzik, nem igaz? Azt nem mondanám, hogy túlságosan haragtartó vagyok, de ha keresztbe teszel nekem, elhiheted, abban nem sok köszönet lesz. Még ha nem is egyből kapod vissza a kedvességet, hanem később, amikor nem számítasz rá... Illetve néha napján, rosszabb napjaimon, amikor bal lábbal kelek, kimondottan szétszórt tudok lenni, de hála az égnek, hogy ilyesmiből nincs túl sok. Talán még annyi, hogy szeretem néha áthágni a szabályokat, vagy ha azt nem is, csak a határokat feszegetni, mert mi lehet izgalmasabb, mint a tűzzel játszani?

Múltam:
Olyan gyerekkorom volt, amit minden fiatal megirigyelhetne. Jó fej tesó, szerető család, jó fej szülők, akik mindenben támogattak minket. Fiatalabb koromban mindig is úgy képzeltem el, ha egyszer felnőtt leszek, hasonlóan tündérmese szerűen fog alakulni az életem, mint a szüleimnél. Elismert boszorkány leszek, aztán találkozok álmaim férfijával, egymásba szeretünk, összeházasodik, születik két-három csodálatos gyerekünk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Ahhoz képest...
Még a 18-at sem töltöttem be, igaz, már két hónap sincs vissza a szülinapomig, én pedig itt ülök a suli gyengélkedőjében, arra várva, hogy az ügyeletes boszorkány visszaérjen valami újabb fajta bájitallal, ami segít enyhíteni a panaszaimat. Épp, amikor az ajtón belép, tör tám az újabb köhögéshullám, én pedig egyből kapom is a szám elé a zsebkendőmet, néhány újabb, apró vérpettyel díszítve azt. A nővér csak dorhálóan csóválja a fejét, miközben tölt egy pohár vizet a bájital mellé, én meg mit tehetnék? Egy vállvonás kíséretében engedek meg egy halvány mosolyt.
- Jól vagyok. Fogjuk rá... Vagy inkább úgy mondanám, hogy voltam már rosszabbul is. - pontosítok, mielőtt még kapnám az újabb dorgálást, hogy de többet kéne pihennem, abbahagyni a kviddicset, az óráim megválogatásánál is tekintettel kéne lennem a betegségemre, de... Nem akarom. Nem akarom, hogy mindenki tudja, ha már eddig sikerült titokban tartanom a többség előtt, és fenntartani a látszatot, hogy teljesen rendbe jöttem az évekkel ezelőtti balesetem után.
És igazából először én is azt hittem... Negyedéves voltam, amikor épp a városon kívül, egy külföldi csapat ellen játszottunk fontos kviddicsmeccset, és már-már úgy tűnt, hogy végre a végéhez közeledik a játék, amikor néhány varázsló és boszorkány megzavarta a meccs folyamát... Utólag azt beszélték, hogy politikai fanatikusok voltak, akik a közelgő választások miatt akarták kifejezni nemtetszésüket, és nem is én voltam az elsődleges célpontjuk a támadások során, mégis sikerült több olyan átkot is benyelnem, amik örökre megváltoztatták az életemet. Igaz, a rendbontókat később sikeresen elkapták, és a többiek is csak könnyebb sérüléseket szereztek, de valahogy nem igazán tudott vigasztalni a dolog.
Az átmeneti bénultság és a vágások, fájdalmak bár kellemetlenek voltak, annyira, hogy soha senkinek nem kívánnám őket, idővel mégis nyomtalanul eltűntek – legalábbis bizonyos értelemben. Az emlékeimben azóta is élénken él a rettegés, amit akkor éltem át, amikor bénultan lefordultam a seprűmről, több méteres magasságból, vagy a becsapódás fájdalma, hiába tompították az érkezésemet varázslattal.
Miután kiengedtek, hetekig, sőt, hónapokig úgy tűnt, hogy teljesen rendbe jöttem, az újabban egyre sűrűbbé váló fejfájásokat és szédüléseket is csak a tanulás miatti túlhajszoltság számlájára írtam, egészen addig, amúgy az egyik vizsgára készülve rám nem tört egy köhögési roham, a végén pedig észre nem vettem a tenyeremen éktelenkedő vérpettyeket. Te szentséges jószagú ég...
Még a legjobb barátnőim elől is elhallgattam a dolgot, helyette inkább egyből a gyengélkedőre siettem, az ottani boszorkányok pedig nem voltak restek egy-két tanáromat is értesíteni a dologról, mígnem hosszas kivizsgálások és faggatózások után sikerült kideríteni, hogy mire is vezethető vissza a dolog. Meg hogy mekkora is a baj valójában, mely eddig csak aljas mód lappangott: igaz, pontosat ők sem tudtak nekem jósolni, de közölték, hogy készüljek fel a legrosszabbra – hogy akár az is lehetséges, hogy néhány éven belül teljesen felemészt a betegség...
Azóta szerencsére már eltelt három év, de egész jól sikerült kézben tartanom a dolgot a mindenféle gyógyszerekkel és bájitalokkal, amik lassítják a folyamatot és enyhítik a tüneteket.
Akaratlanul is az órámra siklik a tekintetem – még van bő tizenöt percem a Sötét varázslatok kivédése órámig, és ha valamit, hát azt végképp nem akartam kihagyni, tekintve, hogy az egyik kedvencem volt, no meg ha év végén szeretném letenni belőle a RAVASZ-t, nem járja, hogy pont erről hiányozzak! Arról nem is beszélve, hogy Raphael órája, akit a legjobban bírok az egész tanári karból, és mivel mostanában a gyengélkedéseim miatt nem is nagyon volt alkalmunk órán kívül találkozni, biztosan gyanút keltene benne, ha most az órán sem jelennék meg.
És nem, nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy talán hiába, mert lehet, hogy 10 év múlva ilyenkor már nem is leszek életben... Lehet, hogy ez a fejemet-a-homokba dugom struccpolitika nem a legjobb megoldás, de akkor sem akarom elpazarolni az évekeimet, amik még hátra vannak. De nem vágyom mások szánalmára, együttérzésére sem, így hát nem is terjesztem különösebben – mint ha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Csupán Aidennek, a bátyámnak tettem róla említést, azzal a feltétellel, hogy még csak véletlenül se mondja el a szüleinknek. Nem akarom, hogy túlzottan aggodalmaskodjanak értem...
- Elnézést, Mrs. Pimplebottom, de... ha ezt megittam, és megígérem, hogy két hét múlva visszajövök, addig pedig sokat pihenek, akkor ugye elmehetek? Nem kell maradnom...? - vetettem be a jókislány alakításomat, megeresztve mellé egy egészen ártatlan, angyali mosolyt is, hogy biztosítsam a nőt arról, hogy betartom a szavam, amikor pedig végül megadóan sóhajtott egyet, kis híja volt, hogy nem boxoltam a levegőbe diadalittasan örömömben. Gyorsan föl is hörpintem az undorító ízű, sűrű, kékes színű folyadékot, sietve leöblítve a pohár vízzel, majd némi borzongás és grimaszolást követően már szedelőzködök is.

Külsőm:
Ahhoz képest, hogy van egy ikertestvérem, és totyogós korunkban olyanok voltunk mint két tojás, mostanra különbözőbbek már nem is lehetnénk. Míg Aiden hozzám képest kimondottan magasra nőtt, addig én csak alulról súrolom a 160 cm-t, de amennyire zavart ez régebben, mára egész megbarátkoztam vele – legalább ha egyszer lesz párom, nyugodt szívvel hordhatok magassarkút mellette, nem kell attól félni, hogy lekörözném magasságban. Ő anya aranyszínű tincseit örökölte, az én sötétbarna fürtjeim inkább apánk fekete hajszínéhez közelít. Igaz, mindkettőnké hasonlóan megzabolázhatatlanul hullámos, míg ő letudja annyival, hogy időnként rövidebbre vágatja, addig én semmi pénzért nem vetemednék ilyesmire. Akinek hosszú haja van, annak nem kell ecsetelnem, hogy milyen sok idő újra megnöveszteni... Többnyire csak kiengedve hordom, ha pedig végképp nem bírok vele, vagy nagyon nincs kedvem tanulni, vagy egy laza copfba fogom össze, vagy nekiesek a hajvasalóval.
Szép kék szemeim egész ártatlan megjelenést kölcsönöznek a babaarcomnak, én pedig, szégyen vagy sem, nem vagyok rest néha visszaélni a helyzettel. Hisz ha elég csupán egy angyali mosolyt és némi szempillarebesgetést bevetni, miért törje magát az ember? Egyébként kimondottan sokat mosolygok, még ha nem is mindig a legszívmelengetőbb fajta jelenik meg az arcomon, mondhatni, ez az én pókerarcom. Igazodjon rajta ki az, aki tud. Vagy ismer.
Az alkatomat kimondottan átlagosnak mondanám, ott gömbölyödök, ahol kell, és sosem voltam egy vasággyal 50 kilós alkat – ami nehéz is lenne egy cukrásszal a családban. Az edzőtermeket annyira nem csípem, sokkal szívesebben járok el futni, vagy kviddicsezek, ha már testmozgásról van szó.
Öltözködés terén jobb kedvelem a nőies darabokat, sok más csajjal ellentétben az sem frusztrál, hogy épp szoknyát hordjak, vagy valami ruhába bújjak, viszont az aktuális divatot sosem követtem különösebben, inkább hordok olyasmiket, amiben jól érzem magam. Ami a sminkelést illeti, kimondottan szeretem, így egészen a hétköznapjaim részévé vált, még akkor sem szívesen hagyom ki ezt a kis reggeli rituálémat, ha épp elaludtam és késésben vagyok. Mert ha csak egy kicsit, akkor még belefér, ha meg nagyon... akkor meg nem mindegy? Ha már elkések, nézzek ki jól.


A madarak csiripelték

Amortentiám:
Sütik, minden mennyiségben! Nem tehetek róluk, egyszerűen a megszállottjuk vagyok... szeretem még a mindenféle tavaszi virágokat, közülük is a tulipán a kedvencem. Nagy viharok közben egy bögre forró csokival a kandalló előtt ücsörögni, éjszaka odakint csavarogni, az ötórai teázásokat, fotókon megörökíteni a világ szépségeit, vagy a számomra fontos pillanatokat, az olyan játékokat amik némi fejtörést és kreatívitást is igényelnek.

Mumusom:
A betegségem. Továbbá bevallom, a pókoktól mindig is a hideg futkosott a hátamon, pláne, ha embernagyságúra nőnek. És lehet, hogy ennyi idősen már cikinek számít, nem is híresztelem különösebben, de a mai napig rettegek az injekciós tűktől.

Edevis tükre:
Látom magam megöregedni, épen és egészségesen.

Hobbim:
A fotózás! Ha egyszer emberi munkára kényszerülök, biztos, hogy fotósként fogok elhelyezkedni. Amúgy szívesen segítek be anyunak is a bájitalok kotyvasztásánál, ahogy apámnak is, amíg a konyhában pepecsel a szebbnél szebb sütikölteményeivel.  És mielőtt kifelejteném: természetesen a kviddics, legyek akár néző, vagy játékos.

Elveim:
A legnagyobb hiba az, ha valamibe nem mersz belevágni azért, mert félsz, hogy hibázni fogsz. /Bob Glass/
Senki sem tudja, mit tartogat a jövő. Épp ezért határtalan lehetőségeket rejt. /Steins;Gate c. film/

Amit sosem tennék meg:
Sosem árulnám el azokat, akik igazán közel állnak hozzám.

Ami zavar:
A begyepesedett eszű emberek, akik birka módjára követik mások utasításait. Ha korlátoznak a szabadságomban bármilyen módon, legyen akár egy előttem totyorgó, bambuló diákról, vagy „forgalmi dugóról” a suli folyosóján, amikor épp órára sietek. Mások hanyag viselkedését is nehezen tolerálom, pláne, ha ezzel az én munkámat nehezítik meg...

Ami a legfontosabb az életemben:
A családom, és mindaz, amit önerőből értem el, amire büszke vagyok – lásd lentebb.

Ami a legkevésbé fontos számomra:
Valahogy az sosem dobogtatta meg különösebben a szívemet, hogy mi az aktuális divat, mi számít éppen menőnek, vagy mik a legfrissebb pletykák amit a suli folyosóján sugdosnak egymásnak a diákok, pláne, hogy két-három ember után már köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Amire büszke vagyok:
Minden, amit önerőből értem el, és nem a szüleim révén hullt az ölembe: az iskolai teljesítményemre, hírnevemre, megbecsülésemre, a kviddicscsapatban őrzőként elért eredményeinkre. És természetesen arra is, hogy kissé különc módon inkább kilógok a többi, korombeli lány közül, nem olvadok birka módjára a nyájba.

Ha valamit megváltoztathatnék az életemben:
A múltamon nem igazán változtatnék semmit, hisz annak köszönhetően váltam azzá, aki most vagyok. Ha nagyon változtatni kéne valamit... Hmm... Talán a hullámos tincsek helyett inkább egyenes hajat szeretnék? Azt egyszerűbb kordában tartani.

Így képzelem a jövőmet:
Egyelőre nem igazán bírom elképzelni magam sem családanyaként, sem otthon, a tűzhely mellett szorgoskodó mintafeleségként... sokkal inkább mint valami világutazó, aki a többször is körbeutazza a Földet, vagy mint híres, elismert boszorkánya a mágia világának, aki valami maradandót alkot az utókor számára.

Egyéb:
Már elsőéves korom óta kviddicsezek, és igaz, több posztot is kipróbáltam, de végül őrzőként bizonyultam a legsikeresebbnek, ami egész hamar ki is derült – az utóbbi pár évet ebben a pozícióban töltöttem be a csapatban. Továbbá van egy házipatkányom, Mir.




Playby:
Grace Phipps

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


TémanyitásTárgy: Re: Lexie Wilson   Pént. Márc. 18, 2016 3:22 pm




Elfogadva


Egy igazán szépen megírt, igényes lapot kaptunk tőled, jó volt olvasni. Már az elején megemlítetted Lexie betegségét, ezután érdeklődve vártam a magyarázatot és a bővebb kifejtést, amit végül meg is kaptam. Szörnyű, hogy egy ilyen fiatal lánynak ilyeneken kell keresztülmennie, és attól kell félnie, hogy talán meg sem éri igazán a felnőttkort. Bízom benne, hogy a jövőben gyógyírt találnak majd a betegségére, hiszen mindenki megérdemli az életet - márpedig előtte még ott áll élete nagy része. Sok minden vár még rá, de annyi biztos, hogy minden percet ki kell élvezni, és úgy látom, őt erre nem kell külön emlékeztetni.
Nincs is más hátra, mint hogy playby-t foglalj, meghirdesd a keresettjeidet és játszótársakat keress magadnak!




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Lexie Wilson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Offtopik :: Karakterek :: Félvér-
Ugrás: