HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Antigone & Adam

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem : Férfi
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Antigone & Adam   Hétf. Márc. 14, 2016 12:29 am



Antigone & Adam





Az iskolai zaklatásnak és mások kipécézésének olyan régre nyúlik vissza a hagyománya, amióta csak kitalálták, hogy fiatalkorúakat zárnak össze egy ilyen rémunalmas helyre. És egy olyan bentlakásos iskola, mint amilyen a Roxfort is volt, csak táptalajt szolgáltatott az ilyen szemétkedéseknek. Ha valaki nem úgy öltözködött, mint mások, ha okosabb vagy butább volt, esetleg tehetségesebb, azt máris kinézték maguk közül a tömegben. Voltak, akik elég erős egyéniségek voltak ahhoz, hogy előnyt kovácsoljanak a másságukból, az ilyenekből lettek vezéregyéniségek, míg másokat egyszerűen kilökött magából a közösség. Talán még csak gyengébbek sem voltak, egyszerűen csak nem érdekelte őket a többi ember. Azt hiszem, én is ilyen voltam. Nem szerettem barátkozni a többiekkel, egyszerűen nem értettem őket, semmi közös nem volt bennünk. Ők meg nem tartottak engem sokra, kivéve talán azóta, hogy megalapítottuk a bandát. Azóta valamiféle félelemmel vegyes tisztelettel néztek rám. Féltek, mert tudták, hogy még mindig ugyanaz a zűrös arc vagyok, mint régen, és tiszteltek, mert látták mire vagyok képes, ha akarom. Úgyhogy egyszerűen nagy ívben elkerültek, szerencsére azért akadt kivel eltöltenem a szociálisabb pillanataimat.
Éppen ezért háborított fel, amikor megláttam, hogy az új lányt - hiába nem érdekelt, ami körülöttem zajlott, az új csaj érkezésének híre hozzám is eljutott - cseszteti néhány griffendéles hatodikos, illetve egy-két évfolyamtársam. Nem hiszem, hogy ennek ahhoz lett volna köze, hogy új volt a suliban. Sokkal inkább ahhoz, hogy uramisten, aranyvérű volt... Egyszerűen kikészített ez az új kifordított aranyvér őrület, amit képesek voltak azzal magyarázni, hogy így akarják megakadályozni egy újabb rémuralom kialakulását. De hát nem veszik észre, hogy most ugyanazt csinálják, mint annak idején a halálfalók, csak épp fordítva? És mindezt azokkal, akiknek semmi köze nem volt ahhoz a cirkuszhoz. Ez a szerencsétlen lány is, még csak meg sem született akkor, amikor Voldemort és cinkosai hatalmon voltak. És most mégis annak issza a levét, hogy "rossz" családba született. Az ilyesmit egyszerűen nem bírtam tétlenül nézni, bárkiről is volt szó. Tudtam milyen érzés az, amikor olyan miatt bántanak, ami te vagy, amin egyszerűen lehetetlen változtatni.
Eredetileg azért mentem ki az udvarra, hogy elszívjak egy szál cigit, de a gúnyolódók által közrefogott csaj látványa hirtelen el is feledtette velem a nikotin utáni sóvárgásomat. Visszasüllyesztettem a zsebembe a cigisdobozt és dühösen megindultam feléjük.
- Ti komolyan ekkora gyökerek vagytok? - rántottam hátra az egyik srácot a vállánál fogva. - Jobb dolgotok nincs, bassza meg? Csoportosan nekimenni valakinek azt könnyű, mi? Bátor griffendélesek, büszkék lehettek magatokra... El lehet kotródni innen, de nagyon gyorsan.
Az egyik már épp visszaszólt volna valamit, de a szavaimat nyomatékosítva egyszerűen felborítottam. Nem voltam különösebben erős, de még csak magas sem, viszont az évek alatt megtanultam verekedni és ezt ők is nagyon jól tudták. Nem tartottam attól, hogy esetleg csoportosan nekem esnének, már csak azért sem, mert lányok is voltak közöttük. És különben is, az ilyeneknek csak a szájuk nagy.
Az előbbi srác gyorsan feltápászkodott a földről és zúgolódva, a haverjait is maga után rángatva elindultak a kastély irányába. Nagyon jól tették, nem voltam vitatkozós kedvemben. Ritkán kapott el bárki is diplomatikus, kedves hangulatban, úgyhogy valószínűleg ők sem vártak tőlem semmi jót. Mégis ki akar egy ilyen szép tavasz eleji délutánt pont a gyengélkedőn kezdeni? Na ugye...
- Ne foglalkozz velük. Csak a szájuk jár, ilyenkor nagynak hiszik magukat, de amúgy... - lesajnálóan megráztam a fejem. - Gondolom, nem erre számítottál, mikor idejöttél.
Mindenhol ódákat zengenek a Roxfort nagyszerűségéről, a remek tanulmányi átlagokról és a többiről. Azért a felszín alatt itt sem olyan tökéletes minden, mint azt gondolják a mi kis sulinkon kívül. Persze a mai világban nem is lehetne mást várni, ha odakint ilyen szánalmasak az emberek, idebent miért viselkednének másként?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 18

TémanyitásTárgy: Re: Antigone & Adam   Hétf. Márc. 14, 2016 11:33 am

Adam & Antigone

Sejtettem, hogy nem lesz könnyű - mégis reméltem. A szüleim elvesztése, az otthonom elhagyása nagy fájdalmat érlelt bennem, mégis hittem, hogy már elég lesz, talán véget érnek a szenvedéseim, vagy legalábbis megállapodnak - tévedtem.
A megszokottság hiánya nem engedte, hogy könnyen beilleszkedjek a megváltozott életem első fejezetébe - sem a nagybátyámnál, sem az iskolában töltött idő nem változtatott ezen. Mindkettőnél hiányzott valami - talán az ismeretség hiánya leginkább. Azt nem állítom, hogy szerettem volna - vágytam a régi életemre, persze mindhiába -, de megértettem, ennek így kell lennie. Ha rendbe szeretném hozni az életem, legalább egy kis részét, tennem kell érte. Először is el kell fogadnom mindazt, amit a sors mért rám - akármennyire is nehezemre esik.

Csak korántsem bizonyultak megértőnek a körülmények - legfőként az iskolában nem. Míg a professzorok kellően tolerálták az ittlétemet, megértették miken mentem keresztül, a diákok már magasról tettek mindezekre - őket nem azok a bizonyos előzmények érdekelték, inkább a származásommal foglalkoztak javarészt. Nem igazán értettem. Persze, tudtam, hogy mi zajlott le Angliában az utóbbi évtizedekben, de Franciaországban nem volt ekkora éle a vérelleniségnek. Itt viszont megtapasztalhattam, hogy mennyire merőben más nézeteket nyújthat egy másik ország - ha szerettem volna, ha nem.

Azt mondják, a gyermekek néha kegyetlenebbek szoktak lenni, mint a felnőttek. Hogy mindez mennyire igaz, a saját bőrömön tapasztalom.
Csak arra vágytam, hogy a levegőn legyek - már fullasztott a bezártság, az a tömör, velős ellenszenv, amit minden alkalommal éreztem, ha rám néztek a társaim. Naivan azt gondoltam, békén hagynak, ha nem leszek az útjukban - megint tévedtem. Nem számítottam rá, hogy képesek lesznek utánam jönni, csak azért, hogy bántsanak - bizonyára túlzottan unatkoznak, és jelenleg én jelentem nekik az egyetlen izgalomforrást. Nem tudok örülni neki. Mégsem szólok egy szót sem, semmi hagyjatok békén jellegű mondat nem hagyja el az ajkaimat, úgy képzelem, ha nem ágálok, megunják, és abba hagyják. A percek múlásával nem így tűnik - mégis elhallgatnak, amikor egy fiú hátratántorítja az egyiket. Ahogy hallgatom őt, meglepődve veszem tudomásul, hogy nem ellenem irányulnak a szavai - sokkal inkább a kör tagjainak szánja azokat. Eddig talán ő az egyetlen, aki nem rajtam köszörüli a nyelvét - nem is gondoltam volna, hogy mennyire jó érzés is tud lenni ez.
Abban azért reménykedem, hogy nem keveredek bele egy verekedésbe - nem hiányozna túlzottan. És azt is remélem, hogy a fiúnak nem fog baja esni - pedig nem is ismerem. De már azzal sikerül megkoronáznia a napomat, mikor pár perccel később a zaklatóim - nem önerőből ugyan, de - elhagyják az udvart. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. - Köszönöm. - kockáztatok meg egy kis, bátortalan mosolyt - valójában rég nem ült már ki az arcomra. - Igyekszem figyelmen kívül hagyni őket, de.. túl sokan vannak, hogy ez lehetséges legyen. - rázom meg a fejem szomorúan. - Franciaországban más volt a helyzet. Nem volt ennyire.. kiélezett. Azt gondoltam, hogy itt sem veszik ennyire véresen komolyan azt, hogy valaki honnan származik. Hát azt hiszem, elég nagyot tévedtem. - vonom meg a vállaimat keserű szájízzel. Végül észbe kapok - még a nevét sem tudom. -- Antigone Rosenthal vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek, és igazán hálás vagyok azért, amiért megjelentél, és segítettél nekem. Nem sokan tennék meg ezt egy.. friss húsért. - húzom el a számat, amint kiejtem az utolsó két szópárt - élénken él az emlékezetemben, mikor két Mardekáros fiú jegyzett meg így. Elég alantasnak találtam. - Esetleg.. nincs kedved beszélgetni egy kicsit? Őszintén szólva, nem nagyon volt még lehetőségem arra, hogy ismerkedjek.. - azt már nem teszem hozzá, hogy pedig nagyon jól esne, ha lenne mellettem valaki. Jelenleg erre vágyok a legjobban.

©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Antigone & Adam   Hétf. Márc. 14, 2016 8:02 pm



Antigone & Adam





Olyan hálásnak tűnt a lány, mintha minimum az életét mentettem volna meg. Pedig ilyesmiről szó sem volt, épp csak elüldöztem az őt zaklató szerencsétleneket. Persze aztán lehet, hogy ő ezt így élte meg. Ha eleget bántják az embert, a végén már komolyan az életét kezdi félteni, noha tudja, hogy nincs veszélyben. De élet-e az, amikor mindig attól kell rettegned, hogy mikor esnek neked csoportosan? Nem volt számomra ismeretlen az érzés, kisebb koromban én is megtapasztaltam. Most már Merlinnek hála messziről elkerültek az ilyen kis taplók. Igaz, azt egy ilyen lánytól nem várhatja el senki, hogy félelmet keltsen a zaklatóiban. Még csak megnyikkanni sem mert, amikor rajta köszörülték a nyelvüket. Azt hiszem, valahol sajnáltam őt.
- Nincs mit megköszönnöd. Utálom az ilyeneket, nem bírom nézni, amikor csoportosan nekimennek valakinek. - Tényleg nem csak miatta tettem, egyszerűen sértette ez az egész a személyes értékrendemet. - Itt mindenki megőrült mostanában. Egy-két kivétellel szinte mindenkinél az a fő téma, hogy ki honnan jött. Eddig azért szapultak valakit, mert nem hordott elég márkás ruhákat vagy csinált valami hülyeséget, most meg ez jött "divatba". Próbáld meg ignorálni őket, ha mást nem tudsz tenni. És a legjobb, ha nagy ívben kerülöd mindegyiket, majd megunják és találnak mást, akin kiélhetik a kisebbségi komplexusukat...
A szavaiból áradt a keserűség, de nem az az önsajnáltató fajta. Egyszerűen nem bírtam felfogni, miért jó az valakinek, ha az elkeseredés szélére sodor valaki mást. Szegény lány nyilván nem jókedvében jött ide, és még csak meg sem könnyítik neki ezt a nagy változást az életében. De az emberek már csak ilyenek, örülnek, ha találnak maguknál gyengébbet, akit a porba alázhatnak.
- Adam Dawlish - biccentettem felé. Az én nevem már szinte furcsán egyszerűen hangzott az övé mellett. Antigone Rosenthal. Tulajdonképpen nagyon szép neve volt, azt hiszem, a görög dráma hősnőjét leszámítva nem sokan rohangáltak ilyen névvel. Az aranyvérűek aztán elég furcsa neveket tudtak választani a gyerekeiknek, ott volt például az az elsős kissrác, Scorpius. Nos... úgysem hívnám a gyerekemet, az egyszer biztos. De az Antigonénak legalább szép hangzása volt és kevésbé negatív jelentéstartalma, mint a Scorpiusnak. - Látod, én ebben sem állok be a sorba. Az első számú hobbim az új lányok kimentése a szorult helyzetekből.
Biztatóan rámosolyogtam, közben előhalásztam a zsebemből a cigisdobozomat és kihúztam belőle egy szálat. A számba vettem és a varázspálcámmal gyorsan meggyújtottam. Alapvetően jobban kedveltem az öngyújtót, de azt ezúttal nem hoztam magammal.
- Beszélgetni? Bármikor. Gondolom, még nem sokat tudsz az itteni életről. Pont jó emberbe botlottál bele, én mindenről fel tudlak világosítani. - Cinkosan rávigyorogtam. Arról valóban tudtam volna neki mesélni, hogy hol vannak a titkos járatok az iskolában és Roxmortsban hol lehet a legjobb sört kapni, de ez aligha érdekelte. Még szerencse, hogy hetedikes lévén ezen kívül is tudtam erről-arról informálni. - Csak menjünk arrébb, mert nincs kedvem megint büntetőmunkára menni.
Tettem egy mozdulatot a kezemben tartott cigarettával, csak hogy értse, mire gondolok. Hiába számítottam már nagykorúnak, a tanárokat ez teljesen hidegen hagyta és minden alkalommal, amikor rajtakaptak dohányzás közben, elég nagy mennyiségű büntetőmunkát sóztak a nyakamba.
Elindultam egy fás, pados része felé az udvarnak, ahova kényelmesen leülhettünk és nem is lehetett közvetlenül ránk látni az ablakokból és az udvarra nyíló árkádoktól.
- Teljesen őszintén... milyen eddig a Roxfort a Beauxbatons-hoz képest? Azt mondják, ott nagyobb a fegyelem, én biztos nem bírnám ki. Tényleg alig járnak oda fiúk? - halmoztam el a kérdésekkel, amik épp eszembe jutottak. Nem volt nehéz felmérni, hogy semmi másra nem vágyik, csak egy kötetlen beszélgetésre. Mintha minden rendben lenne. Néha én is csak ennyire vágytam...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 18

TémanyitásTárgy: Re: Antigone & Adam   Hétf. Márc. 14, 2016 10:10 pm

Adam & Antigone

Hálás voltam, igazán. Lehet, hogy számára érdekesen hatott, de az utóbbi időben nekem nem volt alkalmam őszintén hálás lenni valamiért - sem valakiért. Így az apró dolgok is teljesen más jelentéssel kezdtek bírni az életemben - márpedig az nem volt éppen kisstílű számomra, hogy megszabadított a zaklatóimtól. Talán, ha százszor köszöntem volna meg neki, azt sem éreztem volna elegendőnek - amióta Angliában élek, senki sem védett meg, inkább csak bántott. Szerencsémre eddig még csak a szavak erejével.

- De igenis van - legalábbis én így érzem. - mosolygok megint, kicsit bátrabban, mint előzőleg. - Bár ki tudja, lehet értékelnem kellene, hogy vannak, akik legalább foglalkoznak velem - még, ha így is teszik. - vonom meg a vállaimat - és nem, nem ironikus próbálok lenni, lassan kezdem tényleg így gondolni. A magány nagy hatással van az ember lányára. - Kicsit megértem azért őket. Legalábbis a származási nézeteik miatt. Nem lehetett könnyű a családjaiknak.. a szüleiknek sem. - teszem hozzá alig hallhatóan - önkéntelenül is felötlik bennem az apám, és az anyám emléke. Észrevehetetlenül megrázom a fejemet. - De ez még nem ad tényleges okot a viselkedésükre - úgy érzem, mintha bánnom kellene, hogy aranyvérűnek születtem. Nem, mintha tehetnék róla, ki vagyok. - még akkor sem, ha legszívesebben feladnám a véremet, csakhogy visszakaphassam a szüleimet.. Persze tudom, ennek semmi értelme - a halál az egyetlen, amin ellen még a mágia sem tehet semmit sem..
A neve egyszerű, mégis különlegesen cseng számomra - mintha a tulajdonosa felruházná minden pozitívummal, ami saját magában terjeng. Érzem benne a bátorságot, a merészséget, az akaratot - lehet csak azért, mert elfogulttá váltam vele szemben, és nem tudok rá nem a megmentőmként tekinteni. De lehet, hogy amúgy is ugyanezt éreztetnék velem a szavai. Egyelőre még nem tudhatom. - Mindenesetre, tényleg örülök, hogy ilyen becses szabadidőtöltést választottál magadnak - biztos nem én vagyok az egyetlen igazán hálás kuncsaftod. - mosolyom változatlanul megül az arcomon - mintha egyre mélyről jövőbb lenne. Még engem is meglep.
Nézem, mint keveri a varázstalan világ termékét a varázsos másikéval - mindig érdekelt a mugli lét mássága, előfordult, hogy irigykedtem a félvérekre, hogy ha csak kicsit is, de részt vállalhattak belőle. Nekem nem volt szabad - amit pedig nem szabad, az akaratlanul is vonzza az embert, ugyebár.
- Szinte semmit, ami valójában lényeges lenne. - persze nem a napi rendről, a személyzetről, sem pedig a tanórákról szeretnék hallani, leginkább az itteni élet normális körforgása érdekelne - már, ha lehet annak nevezni. - Szóval, te amolyan rosszfiú figura vagy az iskolai hierarchiában? - kérdezem pirultan, mégis felderülve a társaságától - semmi rosszallással. Közben beleegyezően követem a fa árnyékában elterülő pad felé.
Helyet foglalok mellette. - Őszintén? Érdekes - ha ugyanolyan értelemben vesszük, mint, amikor egy nem túl finom ételt minősítesz vele. Igen, fegyelemben nincs hiány, viszont aki az elejétől fogva abba a világba csöppen bele, annak már fel sem tűnik, hogy ilyen téren korlátozzák a viselkedését. A fiúk létszáma pedig tényleg igen.. alacsony, de, ha nincs hozzájuk szokva az ember lánya, nem érződik annyira a hiányuk. - válaszolok a kérdéseire - tetszik, hogy ennyire érdeklődő, nekem pedig jól esik a múltamról beszélnem, még ilyen formában is. - Itt kevésbé fegyelmezik a diákokat, engedékenyebbek velük? Vagy csak te nem bírod a korlátokat? - kérdezek vissza incselkedve. Kezd egyre jobban érdekelni, hogy milyen is ő valójában.

©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Antigone & Adam   Kedd Márc. 15, 2016 4:24 pm



Antigone & Adam





Nagyon el lehetett keseredve, ha már ilyeneket mondott. Hogy jobb így neki, mintha nem is foglalkoznának vele? Inkább legyen egyedül az ember, mint hogy a földbe tiporják az önbizalmát... Hiszen ez nem azt jelenti, hogy foglalkoznak vele. Ha azt tennék, akkor nem bántanák, mert a felszín alá látnának és felfognák, hogy ő is épp ugyanolyan, mint ők. Hiába nevezik őket aranyvérűeknek, ugyanaz folyik az ereikben, mint nekünk. Épp csak kicsit jómódúbbak - bár az sem minden esetben - , és máshogy nevelik őket. Hogy sok felmenőjüknek köze volt Voldemorthoz? Jó, ezt én is elismerem, de azok nem ők voltak. Példának okáért ott volt Carol Dolohov, egy kviddicscsapatban játszottunk. A nagyapját kivégezték a legkegyetlenebb halálfalók között, Carol viszont a légynek sem tudott volna ártani, és megkockáztatom, hogy még az apjának sem volt köze a halálfalókhoz.
- Nem, ezt nem kéne értékelned. Undorító, amit csinálnak. - A hangomból nagyon is kiérződött a véleményem. - Elhiheted, hogy a legtöbbjüket még csak veszteség sem érte, egyszerűen csak hülyék. Vagy ha meg is ölték valakijüket, ahhoz neked nincs közöd, nincs joguk rajtad leverni.
Mint sok minden másról, úgy erről is elég szilárd véleménnyel rendelkeztem. Talán túl makacs voltam, de az ilyenekben egyszerűen nem lehetett megingatni. Ellenkezett mindennel, amit az alapvető emberi erkölcsről gondoltam, amit ezek műveltek.
- Senki sem tehet róla, hogy hova születik. Az viszont már rajtad áll, hogy merre mész tovább. És remélem nem veszed zokon, ha azt mondom, nem nézel ki egy dühöngő tömeggyilkosnak... - Ezen azt hiszem, senki sem sértődne meg. Még egy dühöngő tömeggyilkos sem...
A mosolyát egyre természetesebbnek éreztem, és ez tetszett. Utáltam a színlelt érzelmeket, az erőltetett mosolyokat. Az ilyesmit azonnal észre lehet venni, legyen akármilyen jó színész valaki. A szemük mindent elárult. Néha nekem is megfordult a fejemben, hogy biztosan az én tekintetemben is minden benne van. A magány, a félelem, az "átmulatott" éjszakák... És ezt nem akartam senkinek sem az orrára kötni. De ahogy a szemem alatti sötét karikákkal vagy a verekedések utáni zúzódásokkal, úgy ezzel sem tudtam mit kezdeni.
- Most épp nincs sok kuncsaftom. Nincs rá érdemes alany - rántottam egyet a vállamon.
Épp ahogy sejtettem, semmit nem mondtak el neki. Talán egyszer körbevezették a kastélyban, aztán már el is engedték a kezét, hogy boldoguljon egyedül. Gratulálok nekik, ez ám a segítőkészség...
A rosszfiús megjegyzésére önkéntelenül felnevettem.
- Ja, valahogy úgy. Látod, rögtön megnyerted a lehető legrosszabb embert. Jobb, ha meg sem látnak mellettem, még a végén azt hiszik, hogy te is züllött életet élsz. - Szélesen rávigyorogtam. - Vagy egyszerűen csak aggódni kezdenek a lelki üdvösségedért.
Néhány konzervatívabb tanárból még ki is néztem volna ezt a magatartást. Akadtak néhányan, akik árgus szemekkel figyelték minden lépésemet, próbáltak elkapni egy zacskó fűvel vagy valami mással, keresték a táskámban elrejtett piás üvegeket, persze arra nem is gondoltak, hogy ennél azért több eszem volt.
Felültem a pad támlájára és mélyet szívtam a cigimből. A füstje kellemesen ellazított - pedig tényleg csak egyszerű dohány volt benne.
- Azt hiszem, én nem bírnám abban az iskolában. Még a sok szép francia lány sem késztetne maradásra - nevettem. - Fogalmazhatunk így is. Nem szeretem a korlátokat, különösen nem az értelmetleneket. De itt nem olyan szigorúak azért. Néhány kérdésben egészen liberális a legtöbb tanár. Persze nem mindenben, mégiscsak hozni kell az elvárt színvonalat vagy mit...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Antigone & Adam   

Vissza az elejére Go down
 
Antigone & Adam
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Part 14 / 12
» adam warren
» Adam Cooper

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Roxfort :: Birtok :: Udvar-
Ugrás: