HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Skylar & Levin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Skylar & Levin   Csüt. Márc. 03, 2016 9:19 pm


Skylar & Levin

Utáltam kimozdulni, csak ritkán és néhány dologra lehetett rávenni. Hiszen hiába imádtam inni, azt otthon is megtehettem. Egyedül Linwood tudott motiválni arra, hogy emberek közé menjek, de többnyire az is kimerült abban, hogy egy kocsma legeldugottabb sarkában döntöttük magunkba az alkoholt. Legutóbb viszont a húgomnak sikerült cselekvésre bírnia, amikor addig erőszakoskodott, amíg végül el nem mentem vele és a barátnőivel valamelyik újonnan nyílt, szerintem rendkívül ízléstelen szórakozóhelyre. Természetesen nagyon kedves Irinától, hogy így gondol rám, de eleinte nem értettem, miért feltételezi, hogy jól fogom magam érezni egy rakás vihorászó huszonéves lány között. Mivel nem egyszerre érkeztek meg, így az elején tényleg nagyon kényelmetlenül is éreztem magam, hiszen elsőként két kis barátnője érkezett meg, akik valamilyen oknál fogva jó ötletnek tartották, hogy „elszórakoztassanak” engem. Valahol imponált a tény, hogy két fiatal lány ennyire szeretne a kegyeimbe férkőzni, de közben mégis tisztában voltam vele, hogy ez nem kifejezetten a személyemnek szólt, hanem inkább annak, hogy én voltam az egyetlen jelenlévő férfi. És különben is, igazán jól hangzott volna, ha elmesélhetik minden ismerősüknek, hogy felszedték Levin Dolohovot. Ha nem úgy alakul az este, ahogyan, valószínűleg tényleg az Evelyne névre hallgató, feltűnően szép lánnyal megyek haza. Így viszont hoppon maradt.
Nem sokkal utánuk ugyanis megjelent az, akivel az este hátralevő részét töltöttem – nem, nem olyan értelemben. Skylar Daventry-al jóformán már az első pillanatban egymásra hangolódtunk. Kilógott a többi lány közül, de nem csak a külsejével. Pont eleget ittam ahhoz, hogy néhány dolog épp csak derengjen, de még így is tisztán élt bennem a kép, hogy ketten ülünk egy asztalnál és arról beszélgetünk, hogy az emberek többsége milyen borzasztóan felszínes és kulturálatlan. Ha másban nem is, legalább ebben egyetértettünk – ugyanis elég sok mindenen vitatkoztunk. Végül hajnalban még elkísértem egy darabon, aztán egyszerűen dehoppanáltam. Hiába állapodtunk meg abban, hogy még találkozni fogunk, én magamban már elkönyveltem, hogy többet nem fogom látni.
Azóta eltelt majdnem három hét, mi pedig Linwooddal egyik este beültünk az Egérlyuk névre keresztelt Zsebpiszok közben található kocsmában. Hétvége volt, odakint már sötétedett, a hely egyre több emberrel telt meg. A sarokban egy drogos ült összerogyva, tőle néhány méterre két fekete kabátos alak kicserélt valamit, a többi asztalnál pedig egyszerűen csak részegek kókadoztak. Tovább maradtam, mint Linwood, neki még be kellett mennie egy bizalmas ügy miatt a Mungóba. Igazán hasznos, hogy patológusként szabad bejárása volt.
Egyedül maradtam az asztalunknál, de negyed órával ezelőtt mégis társaságom akadt. Egy magányos nő ült le mellém – szorosan mellém – és indulatosan magyarázta, hogy itt nincs egyetlen valamirevaló férfi sem, bezzeg én… Bizonyára elég sokat ihatott, minden esetre engem nem zavart. Jól nézett ki és úgy tűnt, ő is épp olyan magányos ebben a pillanatban, mint én. Neki vigasz kell, nekem meg… abba inkább ne menjünk bele. Fel sem merült bennem, hogy perceken belül jobb társaságom akad majd. Ha tisztában lettem volna azzal, hogy Skylar idejön, akkor talán előzőleg kevesebbet iszom, elzavarom ezt az ismeretlen nőt és esetleg még a hajamat is megigazítom. Nem mintha számítottak volna az ilyen dolgok, de csak nem tehetek rá rossz benyomást a legutóbbi után. Ugyanis akkor egyszerűen lehengerlő voltam, minden tekintetben. Mert az akartam lenni. Most nem igazán érdekelt semmi, itt nem volt senki, aki előtt meg kellett volna játszanom magam.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Pént. Márc. 04, 2016 9:02 pm




Levin & Sky

Chapter 1







Amikor Irina azt mondta, szeretné, ha megint találkoznák a bátyjával, gondolkodás nélkül igent mondtam. Amikor azt is közölte, hogy úgy gondolta, Levin ne tudjon róla, hanem véletlenszerűen rohanjam le valahol, csak még jobb ötletnek tűnt az egész.
Pár nappal később, egyik este meg is kaptam az információt, hol tartózkodik éppen.
Emlékszem, három héttel ezelőtt ő volt az egyetlen értelmes személy abban a bárban, ahol balszerencséjére megismerkedett velem. Szerettem bulizni járni, de ez nem jelentette azt, hogy nem irritál a legtöbb ember korlátoltsága, ami már messziről sugárzott róluk; ezért nagyon szívesen ültem le vele egy távoli sarokban. Egész éjszaka beszélgettünk, illetve pontosabban vitatkoztunk mindenen, majd hajnalban hazakísért egy darabon, egészen addig, amíg váratlanul el nem hopponált.
Azóta semmit nem hallottam róla.
Úgy gondoltam, őméltósága nem akar leereszkedni egy hozzám hasonló senkihez, ezért én sem kerestem, de ha kaptam egy ilyen remek lehetőséget, miért ne használjam ki? Legfeljebb megint otthagy, mint legutóbb.
Bár idegessé váltam, ahogy megálltam a bár előtt, csak pár másodpercig tétováztam, mert tudtam, minél tovább tétovázom, annál rosszabb lesz. Mielőtt beléptem volna, végignéztem magamon - nem vittem túlzásba szürkéskék nadrágommal és fekete, kedvenc bandámat ábrázoló pólómmal -, és mikor úgy ítéltem meg, az alkalomhoz tökéletesen megfelel, elléptem a kidobóember mellett, aki a kiskorúakat próbálta kiszűrni. Nem mintha manapság olyan bonyolult lett volna bejutni nekik is, a bár tele volt tizenévesekkel. Talán hamis igazolványok. Én is csináltam egyszer. Kétszer. Oké, sokszor.
Még a szívverésem is felgyorsult, ahogy végignéztem a tömegen, és idegességem csak nőtt, miközben átverekedtem magam a tengernyi ember között. Az asztalok felé tartottam, és mikor elértem az elsőt, rögtön kiszúrtam Levint: egy nő társaságában ücsörgött.
Engem ez pedig a legkevésbé sem érdekelt.
Azonnal elindultam feléjük, majd a nőről tudomást sem véve leültem Levinnel szemben, a nőt gyakorlatilag félrelökve a padszerű ülőhelyen. Úgy tettem, mint aki észre sem vette.
- Szia drága - köszöntem olyan hangon, mint aki nem most látja életében másodszor. Elcsórtam előle a poharát, és bár nem sok ital maradt benne, azt én ittam meg, és rögtön el is fintorodtam. - Még mindig ezt a borzalmat iszod?
Most már odafordultam a nő felé.
- Szia, Skylar Daventry vagyok - ráztam vele kezet. - Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk. És te mit iszol?
A nő ijedten arrébb rántotta a poharát, mintha attól félne, hogy az övét is megkóstolom. Olyan arccal bámult rám, mintha a jeti támadt volna rá egy gumicsirkével, és úgy tűnt, azt sem fogta fel, mi történik.
Ami azt illeti, én sem igazán fogtam még fel. Ez volt a taktikám, a folyamatos pörgés, ezzel lepleztem azt is, mennyire aggódok Levin reakciója miatt, és attól is tartottam, mi lesz, ha egyszerűen elüldöz. Egyszer rápillantottam a szemem sarkából, csak hogy lássam az arckifejezését, de az ilyen húzásaimat remekül lepleztem, mert ha bárki valaha észrevenné rajtam azt, hogy én is képes vagyok bizonytalan lenni, oda a remek hírnevem.







Danger



Megjegyzés: lehet, hogy a következőben már jelenben fogok írni, nagyon nem megy a múlt xD || Szavak: --


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Pént. Márc. 04, 2016 11:26 pm


Skylar & Levin

Sosem volt erősségem a búcsúzkodás. Utáltam elköszönni, sosem tudtam, mit is kéne ilyenkor mondanom. Az pedig elég nyilvánvalóvá vált már az első néhány percben, hogy Skylar Daventry nem az a típusú lány, aki néhány óra ismeretség után az elköszönés helyett inkább azt az opciót választja, hogy felhív a lakására. Egyszóval jobbnak láttam elkerülni a kényelmetlen szituációt, elvégre ismertem magam, tudtam nagyon jól, hogyan is végződne, ha hazáig kísérném. Így egy nagyon átlátszó indokkal, nagyjából két mondatban elbúcsúztam tőle és az elfogyasztott alkohol mennyiségéhez képest nagyon ügyesen dehoppanáltam.
Persze az egyértelmű volt, hogy ezzel a nővel, aki egyszerűen csak rám akaszkodott, nem ez lesz a helyzet. Még csak meg sem próbált úgy tenni, mintha más szándékai és tervei lennének. Mindegy is, felesleges lenne megjátszania magát. Kihívó mosollyal a számba nyomott egy szál cigarettát, majd feltűnően közel hajolva hozzám meg is gyújtotta azt. Letüdőztem a füstöt, majd néhány másodperc múlva ki is engedtem. A feje már majdnem a vállamra csuklott, amikor egyszer csak valaki lehuppant mellém. A nő azonnal arrébb rebbent és ködös, értetlen tekintettel bámult ránk. Rám és Skylarre, ugyanis ki más lett volna, aki kéretlenül és minden előzmény nélkül beállít ide? Na jó, ezt még én sem feltételeztem róla.
Kikerekedett a szemem, de végül rendeztem a vonásaimat, az arcomon pedig halvány, de annál kifejezőbb mosoly terült el. Innentől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a figyelmem tárgya új nő lesz, és ez akkor sem fog megváltozni, ha előbbi társaságom a feje tetejére áll.
- Nocsak, hiányoztam? - vontam fel a szemöldököm. - Mondhattad volna, hogy te is jössz, akkor rendelek neked valami finomabbat, mire ideérsz. Ez nem való kislányoknak.
Mégsem hagyhattam szó nélkül, hogy kritizálta az ízlésemet. Kikérem magamnak, az itt kapható legdrágább vodka volt a poharamban, amíg ő ki nem itta belőle a maradékot. Persze a problémát gyorsan orvosoltam, lustán intettem egyet a csaposnak, majd amikor az odaügetett hozzánk, rendeltem magamnak egy újabb adagot, Skylarnek pedig mojitot, hisz végig azt itta legutóbbi találkozásunk alkalmával is. Megjegyeztem az ilyen apró kis részleteket.
Egyszerűen ignoráltam a mellettünk ülő nőt, már cseppet sem volt érdekes számomra. Akit pedig nem találtam elég figyelemreméltónak, arra nem is fecséreltem az időmet. Hisz az idő pénz, én pedig nem szerettem szórni a pénzemet.
- És mit keresel épp itt? Tudod, itt nincsenek sem fények, sem rendes zene... - Itt valóban semmiféle helyet nem alakítottak ki a táncolásra, aminek én külön örültem, mert amúgy utáltam táncolni. Ugyanez vonatkozott a szórakozóhelyeken elterjedt fényeffektekre is. A zene kimerült a rádióból félhangosan szóló kocsmazenében. - És mint láthatod, a társaság sem az igazi.
A fejemmel megvetően a mellettünk lévő asztal alá csúszott részeg felé böktem. Hogy lehet valaki ennyire szánalmas, hogy nyilvános helyen ilyen állapotba kerül? Nem mondom, hogy én a mértékkel való ivászat mestere voltam, de legalább házon kívül annyira figyeltem, hogy járni és beszélni még tudjak. Az meg már más kérdés, ha otthon azért éjszakázom a kanapén, mert nem tudok felkelni.
- Még jó, hogy itt vagyok és tudok rád vigyázni. - Küldtem felé egy kedvesnek szánt, de sokkal inkább önelégültre sikeredett mosolyt. Ez volt az a pillanat, amikor a másik nő sértetten otthagyott minket és... és átült egy másik férfi asztalához.
Kihozták az italainkat, én azonnal belekortyoltam a vodkámba, a mojitot pedig odatoltam Skylar elé. Ha az exfeleségem látott volna, bizonyára morgott volna egy sort, hogy még mindig túl sokat iszom és kezeltessem magam. Még csak az kéne...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Vas. Márc. 13, 2016 10:01 pm




Levin & Sky

Chapter 1







Mérhetetlen elégedettség töltött el azalatt a másfél másodperc alatt, amíg láttam, hogy Levin szeme elkerekedett. Nagyon jól leplezte az érzelmeit, ez pár óra alatt is világossá vált számomra, ezért azt látni, hogy így meglepődött, különösen vicces volt.
Igazából nem is tudtam volna megmondani, Levin tűnt-e a szórakoztatóbbnak, vagy inkább a nő, akinek tényleg fogalma sem volt, egyáltalán mi történik. Fel nem foghattam, miért éri meg ezeknek, hogy egy éjszakát eltölthessenek Levinnel, és azt sem fogtam fel, Levin ezt miért élvezi. Annak ellenére sem, hogy Levin pasiból van. Ezek a nők nem őt akarják, hanem a rangját.
Figyeltem, mit mond, majd a végére én is ugyanúgy felvontam a szemöldököm, mint ő. Pontosan tudta, mivel és hogyan provokáljon, mármint nem vérre menően, hanem hogy elölről kezdődjön a legutóbb befejezett folyamatos csipkelődésünk.
- A legkevésbé sem – biztosítottam róla, nehogy elbízza magát. Ez nem teljesen volt igaz. – A húgod miatt vagyok itt. Tudtad, micsoda kerítőnő hajlamai vannak? Nem is értem, honnan szedte, hogy összeillünk. Én túl arisztokrata vagyok hozzád.
Hátradobtam a hajam, közben olyan arckifejezést vágtam, mint aki rosszul van a puszta gondolattól is, hogy itt kell ülnie egy asztalnál Levinnel. Aki ugyebár egy alacsony rangú pórnépből származó valaki, akinek ráadásul pénze sincs. Ja, és sárvérű.
Tulajdonképpen elbújhatnék mellette. Még szerencse, hogy engem ez érdekel a legkevésbé.
- Amilyen borzalmas íze van, szerintem olyan öregembereknek sem való, amilyen te vagy – vágtam vissza azonnal a végére.
Valahol mélyen imponált az, hogy megjegyezte azt, mit ittam legutóbb – és azt is, hogy megmondtam, az a kedvencem. Persze én is pontosan emlékeztem rá, hogy legutóbb is ugyanezt itta. Ha az ember tényleg odafigyel a partnerére, egészen elképesztő, mennyi mindent megjegyez anélkül, hogy tényleg meg akarná jegyezni.
- Ahogy mondtam, téged kereslek – dőltem hátra. – Nehogy megint előszedd azt az önelégült vigyorodat, minden a húgod hibája. Esélyem sem volt. Megfenyegetett.
Követtem a tekintetét, és ránéztem a részegre. Én kifejezetten szórakoztatónak találtam az ilyen dolgokat, bár minden bizonnyal velem volt a gond. Ha voltak körülöttünk, néha beléjük is kötöttem, csak úgy, viccből. Ha itt vannak mások is, esélyük sincs bántani, nem igaz?
Nem mintha engem annyira kellett volna félteni.
Ebben a pillanatban láttam meg a mosolyát, és méltatlankodva rámutattam az arcára.
- Erről beszéltem! Látod? Már megint csinálod! Az az önelégült vigyor! Ha nem törlöd le, én fogom. – Pókerarccal néztem rá, és összekulcsoltam a kezeim az asztalon, nagyjából úgy, mint egy üzletasszony. Nem voltam az a típus, akit feszélyezne az, hogy alig ismer valakit, főleg ha már ittam is valamit – és nem ebben a pubban indítottam –, úgyhogy Levin biztosra vehette, hogy ha az kell, tényleg megteszem.
- Ribanc – köhögtem bele a kezembe, amikor a nő távozott, és átült egy másik gazdagnak tűnő férfi asztalához. Mérhetetlenül megvetettem az ilyeneket. Levint is elég intelligensnek gondoltam ahhoz, hogy ne kezdjen ilyenekkel, de úgy látszik, ő még élvezi is, ha nincs más.
Megköszöntem a felszolgálónak a Mojitot, és követtem Levin példáját, én is beleittam az én italomba. Majdnem megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor megéreztem az ital ismerős ízét; hétköznap az akadémia miatt nem tudtam inni, ma meg másfajta koktélt ittam az előző pubban.
- Nem félsz, hogy valaki felismer, és egy olyan cikket hoz le rólad, hogy alkoholista vagy? – kérdeztem teljesen ártatlanul, és amint letette a félig üres poharát, azonnal elhalásztam előle.
- Talán segítenem kéne neked. A te érdekedben. – Kihívóan rámosolyogtam, és belekortyoltam a vodkájába. Utáltam a vodkát, azért viszont bármit megtettem volna, hogy húzzam az agyát. – Feláldozom magam a szent cél érdekében. Inkább én legyek részeg, nem igaz?
Valójában azt is túlzás lett volna állítani, hogy nem félek tőle. Bár nem ez volt a jó szó rá, elég volt ránéznem, hogy tudjam, ő nem csak egy teljesen átlagos férfi, aki vezető állásban dolgozik – körüllengte valamiféle aura, amit érzékeltem, amikor ránéztem. Talán a túl sok pszichológiával foglalkozó könyv az oka.
Mindenesetre bármilyen fesztelenül viselkedtem vele, néha, ha messzebbre mentem, szinte vártam, hogy robbanjon a bomba.








Danger



Megjegyzés:-- || Szavak: 640


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Hétf. Márc. 14, 2016 1:07 am


Skylar & Levin

Tehát a húgom küldte ide. Mondhattam volna, hogy meglepett ez a kis akciója, de ez hazugság lett volna. Imádott szervezkedni, Irina egyszerűen nem tudott egy helyben megülni, ami a legkevésbé sem volt méltó egy aranyvérű nőhöz, még az ő korában sem. Elvárták tőlük, hogy amint lehet, férjhez menjenek és játsszák az engedelmes feleség szerepét. Irinát megkíméltem ettől, mint nagycsaládfő, megtehettem. De ez közel sem jelentette azt, hogy nem terveztem a közeljövőben férjhez adni, épp csak azt akartam megvárni, hogy az akadémiát elvégezze. Hátha addig még talál is valakit, aki méltó a kezére... Addig pedig hadd játsszon kerítőnőt, amíg ilyen csinos lányokat küld a nyakamra, egy percig sem fogok ellenkezni.
- Irinának furcsa hajlamai vannak, ez is egy közülük. A fejébe vette, hogy munkamániás vagyok és ki kell kúrálnia ebből a szörnyű betegségből. Épp csak azt felejti el, hogy ő is az én pénzemből él. - Nem mintha a munkám nélkül ne tudtunk volna ugyanilyen színvonalon élni. Olyan összegeket örököltem az apám halálával, amit leírni is sok lenne, nemhogy kiolvasni. Hát még elkölteni. - Szinte megtisztelve érzem magam, hogy lealacsonyodsz hozzám. Hadd legyek a házimanód, kérlek...
A hangom csak úgy csöpögött az iróniától, de ezt már megszokhatta a legutóbbi találkozásunkkor. Még jó, hogy vevő volt erre a fajta humorra - már ha ez annak nevezhető - , mert máskülönben most biztos nem ült volna itt. Persze akkor is akadt volna társaságom, de Skylar mégis csak szórakoztatóbb volt az előbbi nőnél. Még akkor is, ha az estém aligha fog úgy végződni vele, mint az iménti hölggyel.
- Szóval szerinted öreg vagyok? Ez esetben rád nézve nagyon megalázó lehet egy ilyen öregember társaságában iszogatni. Még a végén azt gondolják, hogy valami közünk van egymáshoz... Belegondolni is rossz. Bár nekem mindenképp imponáló, ha egy ilyen kislány hajlandó velem mutatkozni. Kettőnk közül te vagy a pszichiáter, hogy is hívják az idős férfiak iránti vonzalmat? - Csak ugrattam. Én is tudtam, hogy gerontofília a neve. És sajnos azt is, hogy legfeljebb kíváncsiságból, nem pedig a vonzalom hatására ült most itt velem. Legalábbis ezt láttam logikusnak.
Már legutóbb is megkaptam tőle, hogy mennyire idegesíti az önelégült mosolyom. Pedig ha tudta volna, hogy más több éves ismeretségünk alatt sem látott tőlem annyi mosolyt, mint ő néhány óra leforgása alatt... Nem, valószínűleg akkor sem értékelte volna át. Valóban nem rendelkeztem szívmelengető mosollyal. A fagyos és a gúnyos helytállóbb kifejezés lenne rá.
- Erősen kétlem, hogy a húgom kést szorított a hátadnak és úgy zavart be ide. Már csak azért is, mert Irina nem tudna bánni egy késsel. - Ő tényleg nem. - Azért arra kíváncsi vagyok, hogyan szeretnéd letörölni a lehengerlő mosolyomat. Hallgatom az ötleteidet.
Amikor nemes egyszerűséggel ribancnak nevezte a "riválisát", nem bírtam megállni, egyszerűen felnevettem. Kétségkívül igaza volt, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nyersen ki is mondja. Pedig ő ilyen volt, ideje lesz megszoknom.
- Még a végén azt fogom gondolni, hogy féltékeny vagy... - Tartottam némi hatásszünetet. - De azért igazat kell adnom. Még akkor is, ha meglehetősen szemrevaló ribancról is van szó.
Kíváncsi voltam a reakciójára, meglepett volna, ha nem háborodik fel erre a kijelentésemre. Minden nő kiborul, ha mellettük valaki másnak az erényeit dicsérik, különösen, ha a külsejéről van szó az illetőnek. Az ilyesmire a legtöbben nagyon érzékenyen reagáltak, legalábbis eddigi széleskörű tapasztalataim ezt bizonyították.
- Nem, mert az az illető addig élne. - Viccként tálaltam, valójában teljesen komolyan gondoltam. - Mellesleg ide nem járnak újságírók, nem véletlenül jövök mindig ide. Azt meg rakd le szépen, ehhez még mindig kicsi vagy.
Bosszúból elvettem a poharát és kiittam belőle az összes mojitot. A vodka után ez már semmiség volt. Talán tényleg nem kéne ennyit innom, de ha egyszer provokál...
- Különben is, nem félsz lerészegedni velem kettesben? Hiszen alig ismersz. Honnan tudod, hogy nem használnám ki aljas módon a helyzetet? - Kihívóan felvontam a szemöldököm. Nyilván eszembe sem jutott volna ilyet tenni, elveim nekem is voltak. Nem tartottam magam egy álomférfinak, de ehhez még én is túlságosan úriember voltam. - Épp most zavartad el az ágymelegítőmet, ezek után még inkább aggódnod kéne.
Utólag éreztem, hogy ezzel talán kicsit elvetettem a sulykot, de az ilyen helyzetekre remek feszültségoldó módszerek tárházát birtokoltam. Könnyen kimagyarázhattam magamat az ilyen helyzetekből. Sajnos olykor szükségem is volt rá, néha nem éreztem, ha átléptem egy bizonyos határt. Sajátságosan működtem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Kedd Márc. 15, 2016 12:40 am




Levin & Sky

Chapter 1







Megrándult a szám, amikor azt mondta, Irina is az ő pénzéből él, de végül megálltam, és nem mosolyodtam el. Nem akartam jelezni, ha egy kicsit is viccesnek találtam azt, amit mondott, mert azt sem akartam, hogy azt higgye, én is egy lehetek a sok ribanca közül, akiket ki tudja hogy, azonnal elbűvölt.
Az utolsó mondatára azonban tényleg elvigyorodtam, ezúttal meg sem próbáltam úgy tenni, hogy nem érdekel, amit mond. Magamon kívül ő volt az egyetlen személy, aki ilyen pókerarccal végig tudta mondani azokat a dolgokat, amiket egyébként poénnak szánt.
Úgy tettem, mint aki elgondolkozik.
- A házimanóm nem lehetsz – döntöttem végül. – De takarítónőnek azért felveszlek. Mit szólsz?
Szándékosan mondtam nőt. Nem mintha a házimanó és a takarítónő nem ugyanazt csinálta volna, de ettől most tekintsünk el.
- Eléggé megalázó – bólintottam. - Megtennéd nekem, hogy azt ott a fejedre húzod? – Ráböktem a mellettünk lévő asztalon hagyott üres szatyorra. – Semmi személyeskedés, kizárólag esztétikai okokból.
A legkevésbé sem a kíváncsiság miatt ültem most itt. Mégis mire lettem volna kíváncsi? Hogy ebben a korban tényleg elkezd-e már ráncosodni az ember?
Igaz, nem is kifejezetten a vonzalom miatt. Rendben, talán tényleg volt benne némi kíváncsiság, de akkor is lett volna, ha tíz évvel fiatalabb. A személyisége érdekelt, és az az aura, amit körülötte éreztem.
Megint hátradőltem, és elhúztam a szám.
- Neked tényleg fogalmad sincs, mire képes a húgod, ugye? Azt mondta, ha nem jövök el, nem kapom meg hatalmas csokioroszlánomat. Ilyen nagy – mutattam a kezemmel, olyan arckifejezéssel, mintha nagyon fontos dolgokról magyaráznék. – Több hét lenne megenni. Persze nem nekem. Nekem pár óra.
Sajnos a csoki és a cukorka nagyon is a gyengéim közé tartozott. A következő mondatára azonban fölényesen elmosolyodtam.
- Először is, a mosolyod sok minden, de lehengerlő biztos nem. Másodszor, attól tartok, az ötleteim túl jók ahhoz, hogy rajtad mutassam be őket.
Inkább arról volt szó, hogy egyelőre nem akartam sem hozzáérni, sem bemutatni valamelyik fantasztikus ötletem, amivel igazából bárkit kikergetek a világból. Azt későbbre tartogatom, amikor már biztos lehetek benne, hogy gond nélkül megtehetem.
A nevetésére felkaptam a fejem. Egészen eddig egyszer sem hallottam nevetni, és most félrebillentett fejjel figyeltem; ez az én arcomra is halvány mosolyt csalt.
Enyhén felvontam a szemöldököm, amikor azt mondta, féltékeny vagyok, de szándékosan nem reagáltam, mert tudtam, hogy folytatni fogja.
Az utolsó mondata után a ribanc irányába néztem, elgondolkodva néztem pár másodpercig, majd visszafordultam.
- Ezt nem tagadom – feleltem. – De tegyük hozzá, ennyi sminkkel még akár te is szemrevaló lehetnél.
A nő egyébként tényleg szép volt, csak azt nem tudtam eldönteni, egyébként is ilyen, vagy csak azért, mert vakolatnyi smink volt az arcán.
Szerencsére nem tartoztam a tipikus nők közé. Erre nagyon büszke voltam, mert legtöbbjüket egyenesen szánalmasnak találtam.
Amikor rám szólt, természetesen nem tettem le a poharát, már csak azért sem. Csak akkor, miután ő meg elvette a mojitómat.
- Hé! – méltatlankodtam. – Azt én még ittam!
Kicsit sem zavart, hogy az előbb ugyanezt csináltam az ő italával.
A következő mondataira már én is felvontam a szemöldököm, és az asztalra könyököltem, úgy hallgattam végig, amit mondott. A legkevésbé sem éreztem úgy, hogy túl messzire ment volna. Pár másodpercig csak pókerarccal bámultam rá, majd közöltem:
- Szerintem előbb használnám ki aljas módon ezt a helyzetet én, mint te. Neked is aggódnod kéne, mert nekem meg egyáltalán nem volt még ágymelegítő jelöltem ma estére.
Édesen, közben mégis kihívóan rámosolyogtam. Anyám is megmondta, hogy előbb-utóbb meg fogom járni, de ilyenkor sosem tudtam visszafogni magam, pedig valószínűleg flörtölhettem volna visszafogottabban is, lévén alig ismertem őt.
Mivel megitta a mojitómat, én megittam a vodkáját. Épp hogy sikerült megállnom, hogy ne grimaszoljak.
De biztos voltam benne, hogy a célomat így is elfogom érni.









Danger



Megjegyzés:-- || Szavak: 601


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Kedd Márc. 15, 2016 2:29 am


Skylar & Levin

Sajnos nem lehettem a házimanója. Micsoda kár, pedig bizonyára remekül mutattam volna egy szál rongyban... Még mit nem, magát a gondolatot is rettentően megalázónak találtam. Különben sem voltam az a fajta, aki ne érezné magát feszélyezetten annyira alul öltözve, különösképpen ilyen alárendelt helyzetben. Soha, semmilyen körülmények között nem bírtam az alárendelt szerepet.
- Remek ötlet, úgyis épp munkát keresek - forgattam a szemem. - Minden Galleonra szükségem van, hogy eltarthassam a gyerekeimet. Mikor kezdhetek?
Általában még csak humor szintjén sem hoztam fel az anyagi helyzetemet, mindig is nagyon primitív dolognak tartottam, ha valaki a vagyonával kérkedett. Megfigyeléseim alapján innen lehetett megállapítani valakiről, hogy beleszületett-e ebbe vagy a semmiből szedte meg magát. Utóbbival sincs probléma, kivéve, ha túl sokat gondol magáról, márpedig a legtöbb többre tartotta magát, mint ami volt. Persze az aranyvérűek között is akadt, aki szeretett kérkedni az örökségével, én nem tartoztam közéjük. Nem szórtam a pénzt, és azt leszámítva, hogy mindenből csak minőségit voltam hajlandó venni, nem is igazán tettem közhírré, hogy van miből költenem. Mellesleg utáltam költekezni...
Most viszont muszáj volt elsütnöm ezt a nem is túl vicces viccet, hogy mégiscsak valami frappánsat és kellően ironikusat válaszoljak neki.
- A fejemre? - színleltem értetlenséget. - Biztosan rosszul értettem, szerintem az alkohol megártott az angoltudásomnak. Te bizonyára nem vágnál ilyen sértést egy ennyire jóképű férfi fejéhez...
Soha nem tartottam magam különösebben jóképűnek, de ez a kérdés nem is igazán érdekelt. Enélkül is elég nagy népszerűségnek örvendtem a nők körében, és ennek inkább a személyiségem volt az oka. Meg esetleg a magasságom és a világosszőke hajam, de ez már szubjektív. Nem foglalkoztam az ilyen megváltoztathatatlan dolgokkal, nem szenvedtem önbizalomhiányban pusztán azért, mert nem hódíthattam a puszta kinézetemmel. Úgy gondoltam, hogy az a férfi már rég selejtes, aki ezen görcsöl nap mint nap. Nálam a külsőm miatti aggodalom kimerült az öltönyöm és az ingeim teljes ránctalanításában, illetve annyiban, hogy reggel kétszer beletúrtam a hajamba és ezáltal késznek is nyilvánítottam. A lányom - és exfeleségem... - szerint beteges tisztaságmániámat nem sorolnám ide.
A csokoládéoroszlános monológja mosolyt csalt az arcomra, szinte már gyermeteg lelkesedéssel beszélt róla. Én utáltam szinte minden édességet, így nem igazán tudtam megérteni a lelkesedését, minden esetre nos... bájos volt.
- És most elárultad, mivel lehet lekenyerezni. Észben tartom, ki tudja, talán még jól jöhet. Az is előnyömre vált, hogy megjegyeztem mit szeretsz inni - mutattam a poharára. Ilyenkor, de valójában szinte mindig, örültem, hogy elég jó memóriával áldott meg az ég. Könnyedén megjegyeztem apró információkat, számokat, adatokat, mindenféle szándékos memorizálás nélkül.
- Túl jók? Ugyan... Egy hozzád hasonló kislány biztos nem tudna olyat mutatni nekem, amit még nem láttam. - Ő már bizonyára unta, de én még most is nagyon jól szórakoztam a kislányos beszólásaimon. Igazából nem tartottam kislánynak, bár igencsak sok témában éreztem a kettőnk közti korkülönbség adta ellentétes véleményt. De ez így volt rendjén, és talán ezért is élveztem úgy a társaságát. Tetszett a lendületessége és az enyémtől olykor gyökeresen eltérő véleménye. Végre valakivel értelmesen vitatkozhattam. Az én pozíciómban az embernek hamar rá kell jönnie, hogy senki sem mer neki ellentmondani, így egy idő után abban a szituációban találja magát, hogy még egy jót beszélgetni sem tud senkivel. Azért akadtak néhányan, akiket kellően intelligensnek találtam, de nem sokan. Sky közéjük tartozott, még akkor is, ha túl fiatal volt bizonyos kérdésekhez. Vagy talán nem is fiatal, inkább keveset tapasztalt. Ennek gyakran semmi köze a korhoz. Én huszonhárom évesen már elég sok mindenen túl voltam...
- A smink legfeljebb csak az arcát fedheti el, én inkább a nyaka alatt nézelődtem, ami azt illeti. És köszönöm, nekem nincsenek önértékelési problémáim, optikai csalás nélkül is remekül érzem magam a bőrömben. - Már nem tudtam komolyan venni az efféle megjegyzéseit. - Mellesleg fodrászhoz járni is utálok, ha valaki az arcomhoz érne, azt már végképp nem tudnám elviselni.
Tényleg nagyon zavart, ha idegenek hozzám értek. Sőt, mondhatni egyetlen bizonyos szituáción kívül szinte mindenki érintése zavart. A gyerekeimet sem ölelgettem túl gyakran, bár tőlük még toleráltam az érzelmi kitöréseik ezen megnyilvánulásait. És természetesen a kézfogásra is hajlandó voltam, de többre nem igazán.
Olyan válasszal rukkolt elő, amelyre még csak nem is gondoltam. Pedig egy pillanatig még abban is reménykedtem, hogy sikerült zavarba hoznom, hiszen ez az ő esetében lehetetlen feladatnak tűnt. És mégsem... Érdekes ez a lány, az egyszer biztos.
- Igen, rengeteg esélyt látok rá, hogy leitatsz, majd bódult állapotomat kihasználva egy sötét sikátorba rángatsz és megerőszakolsz. Mindig is tartottam tőle, hogy egy nő, aki a mellkasomig épp hogy felér, majd ezt teszi velem. Jobb is, ha nem iszom többet, egyszerűen nem bírnék a tükörbe nézni egy ilyen egy éjszakás kaland után. Teljes mértékben ellenkezik az elveimmel...
Néha elgondolkodtam azon, hogy miért jó ez nekem, azon kívül, hogy így mindenféle kényelmetlenség nélkül letudhattam az ilyen jellegű igényeimet. De akár kereshettem is volna valakit, aki állandóan mellettem lehetett volna, de ennek még a gondolata is megrémisztett. Nem akartam még egyszer átélni azt a csalódottságot, amit a volt feleségem idézett elő. Rettentően fájt, amikor elhagyott, még engem is megdöbbentett, hogy képes vagyok ilyen érzelmekre. Talán nem is maga Olivia hiánya okozott ekkora fájdalmat, hanem a (vélt) szeretetének a hiánya. Ő volt az első ember, akinek az esetében azt éreztem, hogy komolyan szeretett engem. Tévedtem. Vagy ha így is volt, ezt utána mérhetetlen gyűlölet váltotta fel. És ebből én nem kértem többet, még csak a lehetőséget sem akartam megadni rá. Egyszer sem kellett volna, másodszor már végképp nem fogom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem :
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Szomb. Márc. 19, 2016 11:29 pm




Levin & Sky

Chapter 1







Most már tényleg halványan elvigyorodtam, pedig nem akartam. Az ember valahogy nem nézné ki egy ilyen típusú emberből azt, hogy humorizál, neki mégis sikerült – ilyenkor nehéz volt nem mutatni azt, valójában mennyire mulattat ez az egész helyzet.
- Még ma – biztosítottam róla. – A szobámmal kezdheted. – Aztán felcsillant a szemem, és lelkesen hozzátettem: - Képzeld, reggel megtaláltam a csokipudingomat, ami pár nappal ezelőtt elveszett a rendetlenségben. Esküszöm, hogy amikor elveszett, még vanília volt.
Ezt kivételesen a legkevésbé sem túloztam el, tényleg így történt: letettem a félig megevett vaníliapudingomat az éjjeliszekrényemre, kimentem valamiért, és amikor visszajöttem, nem volt ott. Ma reggel megtaláltam egy kupac ruha alatt, és időközben valahogy csokipudinggá vált.
Hacsak nem azt a csokipudingot találtam meg, amit öt hónappal ezelőtt tüntettem el.
De akkor hol van a vanília?
Az arckifejezésemen is tökéletesen látszott, hogy valamin nagyon gondolkodom. Aki nem ismer, akár azt is hihette volna, hogy valami nagyon komoly dolgon. Bár a maga módján ez is épp elég komoly volt.
- Vagy eddig is volt valami gond az angoltudásoddal – feleltem pókerarccal. – Az akcentusodról akkor is megmondanám, hogy ruszki vagy, ha csak annyit mondanál, házimanó.
Semmi bajom nem volt az akcentusával. Tényleg érződött rajta, hogy nem anyanyelvi, de teljesen érthetően beszélt. Persze nekem ezzel is ugratnom kellett.
A jóképűs megjegyzésére nem reagáltam, mert nem akartam folyton ezzel támadni. Valójában egyáltalán nem volt csúnya, inkább csak nagyon különleges arca volt.
Azonnal kiszúrtam azt a mosolyt az arcán. Őszintének nem lehetett volna hívni, de a megszokott arrogáns, önelégült mosolyának sem, és úgy gondoltam, ez mégiscsak fejlődésnek számít.
- Mindenki tudja, hogy a csokival bármire rá lehet venni – húztam fel az orrom, aztán a szemem sarkából rápillantottam, és elvigyorodtam. – Bármire.
Ilyenkor mindig eszembe jutott, anyám hányszor elmagyarázta, hogy nem kéne ilyen „szabadosan” élnem. Engem meg sosem érdekelt.
Az asztalra könyököltem, és összehúzott szemmel néztem rá, de közben lassan mosolyra húztam a szám. Arra a tipikus, sokatmondó mosolyra.
- Én a helyedben nem lennék olyan biztos benne. - Hirtelen a zsebembe nyúltam, és kicsaptam az asztalra egy mugli kulcstartót. Egy pici, műanyag rózsaszín malac lógott rajta, amit ha az ember megnyomott, kinyújtotta a nyelvét. – Ilyet például láttál már? – kérdeztem elszántan, megszakítva ezzel a pillanat varázsát.
Engem a legkevésbé sem érdekelt a pozíciója. Sőt, senki pozíciója nem érdekelt. Minden bizonnyal a Miniszterrel is elvitatkoztam volna a mezeityúkok tartásának titkairól.
- Úgy érted – suttogtam bizalmasan, és körbenéztem, hogy körülnézzek, majd közelebb is hajoltam -, hogy a kulcscsontját nézegetted? – Rosszallóan hátradőltem. – Elég perverz vagy, már ne is haragudj.
Én csak logikusan lehoztam, mit nézelődhetett a nő nyaka alatt.
- Nem szereted, ha megérintenek? – vontam fel a szemöldököm. Ebben eddig is teljesen biztos voltam, de most ki is mondta, és ettől kicsit izgalmasabb lett a téma. Nem nagyon beszélgettünk személyes dolgokról.
A monológja alatt komoly tekintettel bámultam rá, és még bólogattam is mellé néha.
- Igazad van. Jobb, ha nem iszol. Veszélyes vagyok. – Felemeltem a kezem, és úgy csináltam, mintha macskakarmaim lennének. A biztonság kedvéért még felé is kaptam egyszer. – Sok férfit rángattam már be a sikátorba.
Én sem éltem túlzottan… hát, monogám életet. Eddig egyetlen férfit vagy fiút sem tartottam méltónak arra, hogy hosszútávra tervezzek velük, általában azért, mert butának vagy túl férfinak találtam őket – az asszony takarít meg főz, ő meg meccset néz típusok –, úgyhogy maradtam a szórakozásnál. Elég gyakran.
Ha anyám erről is tudna, elájulna.










Danger



Megjegyzés:-- || Szavak: 550


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar


Nem : Férfi
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   Vas. Márc. 20, 2016 1:49 am


Skylar & Levin

Ilyenkor mindig felmerült bennem a kérdés: hogy képes valaki ilyen rendetlenségben élni? Persze én könnyen beszéltem, helyettem takarítottak a házimanók, épp csak a saját holmijaimat tartottam rendben. Akár azokat is pakolászhatták volna ők, de szabályosan megtiltottam nekik, csak a saját rendszeremben bíztam. De arra sosem lettem volna képes, hogy ténylegesen takarítsak vagy bármilyen egyéb házimunkát végezzek. Világ életemben kiszolgáltak ezen a téren és ezen nem óhajtottam változtatni. Azért Sky-al nem szívesen közöltem volna, hogy életemben még egy kávét sem főztem magamnak, az ő szemében ez aligha számított volna jó pontnak.
- Szóval a szobádban. Biztosan tipikus kislány szoba. Hírességek a falon, mindenféle semmitmondó idézet kitűzdelve az összes létező helyre, ilyen dísz meg olyan dísz... - Elképzelésem sem volt róla, milyen lehet a hálószobája, épp csak a lányomból és a húgomból indultam ki, illetve a saját fiatalkoromban megismert lányokból. A saját szobám letisztult egyszerűségét sokkal jobban kedveltem. A hálóban mindössze egy hatalmas ágy, egy éjjeliszekrény, egy gardrób és könyvespolcok sorakoztak semmi más. A fal fehér volt, a padló sötét fa, a függönyök szintén sötétek - csak teljesen sötétben tudtam aludni. Sosem voltam jó alvó, a legkisebb dologra is felriadtam, így a kinti fényeket igyekeztem teljesen kizárni. - Sajnálom azt, akinek majd együtt kell veled élnie. Kivéve, ha visz magával házimanókat is. Igazán visszataszító lények, de erre legalább alkalmasak.
Nem tartottam sokra a manókat, ahogy lényegében a legtöbb más varázslényt sem. Egyedül a koboldoknak adóztam némi tisztelettel, ők igazán értelmes teremtmények voltak.
Tisztában voltam vele, hogy minden igyekezetem ellenére sem volt tökéletes a kiejtésem. Mégis hogy lett volna az? Bár anyanyelvi környezetben tanultam az angolt, ez mit sem változtatott azon, hogy a saját nyelvem az orosz volt. Persze most már anyanyelvi szinten beszéltem az angolt is, egyedül az újonnan kialakult szleng okozott olykor-olykor problémát, de igyekeztem mindennel lépést tartani. Minden más esetre pedig ott pihent a polcomon egy vaskos angol-orosz és orosz-angol szótár.
- És ez talán probléma? A nők mindig odáig vannak az akcentusomért. - Ez az esetek többségében tényleg igaz is volt. Mégis kit ne vonzott volna egy külföldi? - De ha nagyon zavar, akkor beszélgethetünk akár oroszul is.
Fölényesen rámosolyogtam, majd olyan természetesen közöltem vele oroszul, hogy a szőke nők a gyengéim, mintha csak köszöntem volna neki. Tudtam, hogy nem fog érteni belőle egy szót sem, és ez épp ezért volt igazán szórakoztató.
Még egy süket is kihallotta volna abból az egyetlen szóból azt a bizonyos töltetet. Bármire. Ettől  függetlenül nem vettem komolyan. Egy tábla csokoládéért sem lett volna hajlandó mindenre, ahogyan néhány szép szóért sem. Szent meggyőződésem volt, hogy csak játszik velem, de nem különösebben zavart. Sőt, ami azt illeti, még tetszett is.
- Bármire? Nos akkor... - Jellegzetes tekintettel kezdtem el vizslatni, de szándékom nem volt vele a viccelődésen kívül. - Úgyis új titkárnőre van szükségem. És így is túl sokat fizetek neki.
Habár ezt poénnak szántam, ennek ellenére tényleg nem volt éppen titkárnőm, ugyanis volt bátorsága elmenni szülni. Csodálatos, hogy gyereke született - teljesen hidegen hagyott - , de attól függetlenül nekem még szükségem volt a munkaerőre. Nem mintha Skylar alkalmas lett volna erre a feladatra. Nem tudtam elképzelni, ahogy csinos ruhában lesi minden kívánságomat, kávét hoz, papírokkal rohangál nekem ide-oda, bekíséri hozzám az embereket és még sorolhatnám. Biztosan nem lett volna hajlandó ilyen munkára.
Kivágott elém az asztalra valami műanyag nos... lényt. Beletelt néhány másodpercbe, amíg be tudtam azonosítani, hogy az egy malac, méghozzá olyan, ami a nyelvét tudta öltögetni. Bizonytalanul felemeltem a kulcstartót, hogy alaposabban megvizsgáljam.
- Ilyet még pont nem, de nem is veszítettem vele túl sokat. Elég csúnya. - Nem igazán találtam meg a varázsát. - Különben sincs szükségem kulcstartóra, tudod, van biztosabb módja is egy ajtó bezárásának egy egyszerű kulcsnál...
A kúriát és az akörüli birtokot védővarázslatok óvták, ahogyan az irodámat is mindösszesen két pálcaintéssel be tudtam zárni.
A kulcscsontját, hát persze. Nem mintha ezen részével problémák akadtak volna, tényleg szép nő volt. De közel sem olyan érdekes, mint Sky, úgyhogy könnyedén lemondtam a társaságáról. Még akkor is, ha ezzel együtt egy minden bizonnyal kellemes éjszakára is nemet mondtam.
- Ó, ha tudnád mennyire... Vannak más perverzióim is, de azokat már el sem merem mondani. - Mellesleg hittem abban, hogy mindenkinek megvan a maga furcsasága. Ezen a téren is, máshol is. Csak vannak egészen kirívó esetek, ezeket bélyegezzük betegesnek. Az én viselkedésem is beteges volt, csak ezt éppen Skylar nem tudhatta. Valójában Dominic Linwoodon kívül senki sem tudott a kis hobbimról.
- Nem tudom elviselni, ha idegenek érnek hozzám. - Ebben semmilyen szégyellnivalót nem találtam. - Mármint ne érts félre, van az a szituáció, amikor nem zavar... De ha csak úgy, egyszerűen megérintenek, azzal a világból ki lehet kergetni. Szerencsére nem sok embernek támad kedve megölelni engem.
Ez volt a szomorú igazság, ami annyira azért nem is zavart...
- Nem akarok én lenni a következő áldozatod. Tudod, én szüzességi fogadalmat tettem, nem akarom, hogy tönkretedd az életemet és elvedd a céljaimat. - Szüzességi fogadalom, hát persze. Ezt valahol tizenöt éves korom körül már elrontottam. Sosem hittem igazán a kapcsolatok érzelmi hátterében, nagyon sokáig egyszerűen nem láttam tovább a dolog testi oldalánál és ezzel tökéletesen ki is tudtam egyezni. Aztán az esküvőm után abban a naiv hitben ringattam magam, hogy ez akár másképp is lehet. Nos... nem. Az embereket nem lehet szeretni, ebből következően kár is ilyen ostoba erkölcsök szerint élni.
- Kérsz még inni? - szakítottam félbe a gyerekes színjátékot. Zavartak az üres poharak, az ivás mindig alkalmas pótcselekvésnek.
Az előző nő magával vitte azt a cigit, amit nagyon készségesen meggyújtott nekem, úgyhogy most kénytelen voltam elővenni egy másikat és gyakorlott mozdulatokkal rágyújtani. Akárhogy is próbáltam szépíteni olykor még magam előtt is, az évek során teljesen rászoktam. Egy a sok gyengeségem közül...
Nem kérdeztem meg, hogy kér-e, már legutóbb megjegyeztem, hogy nem dohányzik. Sőt, szabályosan gyűlöli.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Skylar & Levin   

Vissza az elejére Go down
 
Skylar & Levin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: London :: Zsebpiszok köz :: Egérlyuk-
Ugrás: