HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Dominic Linwood

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem : Férfi
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Dominic Linwood   Kedd Feb. 23, 2016 9:16 pm




Dominic Hroogar Linwood


Becenevem:
Dominic

Nemem:
férfi

Születési dátumom:
1984. november 20.

Volt házam:
Mardekár

Munkám:
patológus

Végzettségem:
Docendo Discimus, megimádia kar, patológia szak

Patrónusom:
vörös róka

Pálcám:
kökény, sárkányszívizomhúr, 12 hüvelyk

Vérem:
aranyvérű


Otthon, édes otthon

Apám:
Hroogar Thomas Linwood magánvállalkozó volt, de én magam nem folytam bele az üzletébe. Egyáltalán nem foglalkoztatott, és most sem érdekel. Szinte sosem láttam őt otthon gyerekként, ha pedig mégis, akkor sem foglalkozott velünk, a bátyánkat leszámítva, noha ő is csak azért érdekelte, mert az elsőszülött fia volt. Nem irigyeltem el tőle a figyelmet, nem vágytam apám gondoskodására, ahogy senki máséra sem.
Közel tizennyolc éve, hogy bebörtönözték, majd kivégezték. Ez az egyetlen, amit soha nem fogok elfelejteni vele kapcsolatban. Van, ami megmarad.

Anyám:
Penelope Dolores Linwood, halott. Nem tudom, mit mást kéne mondanom róla. Jelentéktelen ember volt. Azt leszámítva, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva én voltam a kedvenc gyereke. Soha nem értettem, miért, messze nem voltam olyan mint ő, még csak nem is szerettem viszont. Apánk kivégzésébe teljesen belerokkant, de továbbra is próbált összerartani engem és a testvéreimet, de ez nem ment neki sokáig. Alig két évvel azután, hogy apánk meghalt, a saját fia ölte meg. Ez pedig nem én voltam.

Bátyám:
Steven Thomas Linwood az utolsó ember, akit most élve látnék. Még szerencse, hogy erre nem vagyok rákényszerülve. Hat évvel volt idősebb nálam, és ugyan azt mondják, hogy testvérek között ez a korkülönbség éppen ideális, nálunk pont hogy az ellenkezője érvényesült. Gyűlöltük egymást a kezdetektől fogva, megkeserítettük egymás életét. Sosem bírtam elviselni Steven nagyravágyóságát, alattomosságát és tiszteletlenségét. Az ellentét köztünk pedig nem elég, hogy az évek múltán csak még jobban kiéleződött, de még végérvényesen elérte a tetőpontját is. Nem mondom, hogy anyám meggyilkolása megviselt, de a tudat, hogy ezt a bátyám tette, árulásként tudatosult bennem. Ennél nagyobb patkányság pedig nem létezik. Így Steven is csak egy lett a sok közül.

Húgom:
Alexandra Penelope Linwood három évvel fiatalabb nálam, jelenleg a férjével és a kislányukkal él Dél-Angliában. Ugyan apánk határozottan kijelentette, hogy a lányokat aranyvérű férjekhez kell adni, ez Alexandra esetében sikertelen volt, egy félvér kviddicsjátékoshoz ment hozzá. Nem állt szándékomban beleszólni. A húgom kiskorunk óta tartott tőlem, nem kedvelt és igyekezett elkerülni. Legalább ezt jól akartam csinálni.

Húgom:
Jennifer Dolores Linwood a legfiatalabb testvérem, öt év van köztünk. Mondhatnám, hogy ő áll hozzám a legközelebb a családomból, ami valamilyen szinten igaz is lenne, de mégsem úgy, ahogy azt mások gondolnák. Ha szüksége van rám, én mindig ott vagyok neki, amíg kisebb volt, vigyáztam is rá, és a többi. Könnyen megtaláljuk egymással a közös hangot és vannak dolgok, amik még szorosabbá teszik köztünk ezt a furcsa köteléket. Mert nem tagadom, valóban van köztünk valamiféle kapocs, amit sosem fogok tudni magam értelmezni. Talán nincs is rá szükség.
Jenny vállalta az aranyvérű kötelezettségeket, Desmond Rosier felesége lett, két fiuk van, a nyolcéves Declan és a négyéves Lewis. Amióta családja van, nem találkozunk túl sokszor.

Jegyesem:
Julia Florence Burke tizenhét éves, utolsó évét járja a Roxfortban. Hogy őszinte legyek, sosem akartam megházasodni, részben önzésből, részben pedig azért, mert tudtam, mi várna mellettem egy nőre. De nem az én ötletem volt, beleszólni pedig nem nagyon tudtam, így a nyakamra sóztak egy ilyen fiatal lányt. Már előre sajnálom őt, őszintén sajnálom. Nem olyan aranyélete lesz, mint amilyet valószínűleg képzel magának.


A lélek tükre

Pozitív tulajdonságaim:
Legelső sorban megbízhatónak tartom magam, olyan szempontból, hogy a számomra fontos illetőkhöz hűséges vagyok. Ez elég kevés embert foglal magába, gyakorlatilag csak a húgaimat és Dolohovot. Mellettük pedig még Dolohov gyerekeit is, kölyökkoruk óta ismerem őket, nem meglepő, hogy így állok hozzájuk. Aminek sok köze lehet az apjukhoz, de ebbe már inkább nem mennék bele.
Ha valamit megígérek, az egész biztos, hogy megtartom, legyen szó bármiről is a későbbiekben. Hiába változnak a körülmények, hiába változom meg én is, kitartok amellett, amit egyszer megfogadtam. Éppen ezért nem teszek túl sok ígéretet. Jennifernek egyszer megígértem, hogy sosem fogom bántani és mindig vigyázni fogok rá, Dolohov mellett pedig már kölyökkoromban elköteleztem magam mint egyenjogú partner. Ezeket eddig sikerült betartanom. Ha egy ilyen esküm csődöt mondana, azt hiszem, nem bírnám elviselni a tudatot.
Intelligensnek tartom magam, sokkal intelligensebbnek a legtöbb embernél. Summa cum laude végeztem el mind a Roxfortot, mind pedig az akadémiát, ami sosem igényelt tőlem túl sok tanulást. Mindent nagyon hamar megjegyeztem és jegyzek még most is, mondjuk úgy, eidetikus memóriám van. Ha nem azzal foglalkoznék, amivel, már nagy nevem lehetne a tudományos világban. Erre viszont nem vágyom.
Zseniális a humorom. Bár ezt sokan másképp gondolják.

Negatív tulajdonságaim:
Érzéketlen vagyok és érzelemmentes, mindenféle intuitív érzék nélkül. Egyszerűen nem tudok azonosulni az emberi lélek furcsa dolgaival, amiket másoknál tapasztalok. Soha nem sírtam, még gyerekkoromban sem, és nem is tudtam megérteni, amikor a húgaim zokogtak vagy hisztiztek valami miatt. Azóta már nagyrészt megtanultam az érzelmek külső jeleit és néha ezt a tudást hasznosítani is tudom, de még mindig akadnak nehézségeim velük, nem is kevés.
Szarkasztikus és cinikus vagyok, emellé pedig némi morbid humor is társul. Szokásom megbántani másokat, még akkor is, ha az nem feltétlenül volt szándékos (többnyire azért az volt). Sokan már nem is szeretnek beszélni velem, éppen emiatt. Meg amúgy is a hideg rázza őket tőlem. Furcsa vagyok, ez is ide tartozik. Mindig is az voltam, sosem tudtam beilleszkedni a társadalomba vagy éppen abba a csoportba, amibe belekerültem. Egyedül voltam az iskolában, szinte otthon is, mindenhol. Ez azóta sem változott sokat.
Rendkívül érzékeny vagyok a koszra és a rendezetlenségre. Utóbbira csak magamon, a hajam sosem állhat rosszul, a ruhámnak is kifogástalannak kell lennie, egy szem por sem lehet a bőrömön. Ez mindig így működik, ha sűrű napom van, akár óránként is lezuhanyzom. A kosz már rosszabb, azt a környezetemben sem tudom elviselni. Ha el vannak szórva a papucsok a kúria egyik szobájában, az nem érint meg, vagy ha a szikéim vannak egy kupacban, de ha valami mocskos, az... az egyszerűen impatíbilis.
Cigaretta és whisky nélkül nem telik el napom.

Múltam:
1984. novemberének végén születtem, egy Kirkcaldy nevű skót városban. Kikötőváros, hajókkal, öböllel, amire csak szükségem volt mindig is. Második fiúként kerültem a családba, hat évvel a bátyám, Steven után. Apámat már ekkor sem láttam szinte soha, minden idejét a Mágiaügyi Minisztériumban töltötte az ügyészi pozícióját betöltve. A munkája volt a legfontosabb az életében, maximális precizitás nélkül semmit nem volt hajlandó elvégezni. Csak az utóbbi időben vettem észre igazán, hogy mennyire hasonlítok rá valójában. Aztán ott volt anyám, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva mindig engem babusgatott, egészen kicsi koromtól kezdve. Nem szorultam rá, mégis megtette, folyton ott volt mellettem, amit már kisgyerekként sem értékeltem - pedig akkor még nem érzékeltem igazán az emberi ostobaságot. Steven... Steven megért egy misét. Pokollá tette az életemet, azaz próbálta azzá tenni, de nem járt vele sikerrel. Nem volt elég okos ahhoz, hogy fogást találjon rajtam, nekem pedig a folytonos ellenségeskedéseire éppen elég kárpótlás volt, hogy láttam az arcát, amikor nem sikerült kiborítania.
Három éves voltam, amikor megszületett a nagyobbik húgom, Alexandra. Ez nem sokat változtatott meg az életemben, legalábbis eleinte nem. Olyan hat-nyolcéves lehettem, amikor először azon kaptam magam, hogy szét akarom szedni a játékait. Nem volt rá okom, hogy megtegyem, de mégis meg akartam, így hát meg is tettem. Alexandra játékai sorra mentek tönkre vagy tűntek el, mind az én jóvoltomból. Persze addigra már a kisebbik húgom, Jennifer is megszületett, aki az egyetlen volt, aki ezekről tudott. Úgy voltam vele, hogy kicsi még ahhoz, hogy bármit is megértsen abból, amit teszek, nem jelenthet fenyegetést arra tekintettel, hogy elárul-e a szüleinknek vagy sem. Valószínűleg ez alapozta meg a későbbi bizalmat, ami kettőnk közt kialakult. Így telt el a gyerekkorom a Roxfortig, és soha, senki nem jött rá, hogy miket csináltam. Nem tudták meg, hogy ki zsigerelte ki azt a kóbor macskát, aki előtte néha-néha megjelent a birtokon, vagy hogy mi történt anyám kutyájának az egyik kölykével, aki szőrén szálán eltűnt. Még az elszenesedett maradványait sem találták meg.
Egész kölyökkoromban egyetlen ember volt, aki felé tényleg végtelen bizalommal fordultam: Levin Dolohov. Apáink nagyon jóban voltak, ahogy mi magunk is és nem volt nehéz észrevennünk a hasonlóságot kettőnk között. De Levinről majd később.
Tizenegy évesen megkezdtem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában a tanulmányaimat. Nem volt kérdéses, hogy a Mardekárba kerülök, a többi ház szóba sem jöhetett volna. Ahogy apám sem veregette volna meg a vállam egy Hugrabugért. Pfuj. Végig kitűnő eredményeket szereztem minden egyes tantárgyból, utolsó három évemben még prefektus is lehettem volna - csak nem akartam az lenni. A tanárok kedveltek, mert mindig, mindent tudtam, mindent határidőre pontosan leadtam és a tanórákat sem zavartam soha. Egyszóval mintadiák voltam, de nem azért, mert az akartam lenni és vért izzadva küzdöttem ezért a pozícióért, hanem mert ez volt az én stílusom. Még a harcok mellett sem esett nehezemre tartani a szintet, amikor Potter és a Sötét Nagyúr folyamatosan ott hadakoztak. Nem mondhatom azt, hogy semmit nem érzékeltem belőle, az nem is lenne igaz, azonban teljesen hidegen hagyott a dolog. Az utolsó nagy csatát is a Mardekár klubhelyiségében töltöttem el, nyugodtan olvasgatva egy anatómiakönyvet, amíg fent zajlottak a harcok. Nem is értem, hogy nem szállt rám senki. Tehát nekem végig aranyéletem volt a Roxfortban. Ezt viszont az osztálytársaim nem vették jó néven. Biztosan érezték rajtam azt is, hogy mennyivel másabb voltam mint ők, jó és rossz értelemben egyaránt. Ezért sokan rám szálltak, néhány nagyobb darab még meg is akart volna verni néhányszor, de nem adtam meg nekik ezt a lehetőséget. Ostobák és gyávák voltak, nem esett nehezemre elüldözni őket egy-két szóval és egy fagyos pillantással. Aztán jött az áttörés.
Végzős voltam, nem sokkal az év vége előtt történt az eset, ami utána mindent megváltoztatott. Elsősorban énbennem. Éjszaka a Tiltott Rengetegben sétáltam, ami nyilvánvalóan szabályba ütköző volt. De hét év alatt egyszer sem buktam le, pontosan tudtam, merre és hogyan kell mennem ahhoz, hogy a tanárok ne kapjanak el. A hetedik év végére nem csak a kastélyt, de az erdőt is úgy ismertem mint a tenyeremet. Elvégre oda jártam ki két dologért. Egyrészt, hogy kisállatokra vadásszak. Másrészt pedig azért, hogy megtanulhassam az animágiát. Negyedéves koromban hallottam róla először, akkor el is kezdtem tanulni és úgy tűnt, ez még nekem is igazi kihívás lesz. Éppen ezért foglalkoztatott annyira és éppen ezért nem adtam fel a tanulását. Nem is vallott volna rám. A hatodik évemet követő nyár végére többé-kevésbé tökéletesítettem a varázslatot és sokat járkáltam rókaként otthon, a birtokon és a közeli erdőben is. Ezúttal azonban nem voltam kellően felkészülve mindenre, elővigyázatlan voltam. Két osztálytársam is kint volt a Rengetegben, miközben én nyulakra és mókusokra vadásztam, pusztán gyakorlásképpen és mert nem tudtam aludni. Valószínűleg kilógtak piálni, igazából nem is érdekelt, mit keresnek ott. Azonban látták, ahogy éppen visszaveszem az emberalakomat. Nem kockáztathattam meg, hogy lebukjak, nem állt szándékomban bejegyeztetni magamat. Úgyhogy előhúztam a zsebemből a nagyméretű rugós kést, amivel az erdei állatokat zsigereltem. Persze futásnak eredtek, én pedig valamiért azonnal vérszemet kaptam. Olyan érzés uralkodott el rajtam, amit korábban még nem tapasztaltam ekkora erővel. Akkor éjszaka brutálisan meggyilkoltam két osztálytársamat. Ezzel pedig nem lehet leállni. Innen már csak egy út vezet előre, az is lefelé.
Felvettek a Docendo Discimus Mágusakadémiára, de ez persze nem volt kérdéses. Azonban hazaérve a pályaudvarról nem csak ez a pozitív hír fogadott. Apám ugyanis jegyest választott nekem, amíg én tanultam. Fogalmam sincs, hogyan csinálta, ugyanis a harmadik évem után őt bezárták az Azkabanba a többi halálfalóval együtt. De ezek szerint még onnan is tudott irányítani valamennyit. Én pedig nem ellenkeztem vele, elvégre az apám volt. Még arra sem szóltam semmit, hogy a leendő feleségem akkor volt négy éves. Azonban egy valamit akkor és ott elhatároztam, Steven önelégült és kárörvendő arckifejezését látva. Őt is meg fogom ölni.
Nem meglepő módon kitűnő eredménnyel végeztem el az akadémia patológiai szakát is, majd elhelyezkedtem a Szent Mungóban. A következő néhány év szinte eseménytelenül telt el. A szabadidőmet Dolohovval töltöttem, akivel sokat jártunk el szórakozni és szép lassan megerősítettük apáink szervezetét, a Libro Clavát, ami kettőnkre maradt a bebörtönzésük után. Aztán egy évvel ezelőtt ismét minden a feje tetejére állt. Maurice Briggs sárvérű bandájával karöltve kivégeztette az egykori halálfalókat. Apám megölése olyan dolog volt, amit még én sem tudtam szemrebbenés nélkül tűrni, Levin pedig szintén bosszút akart állni az apjáért. Úgyhogy a Libro Clava rohamos fejlődésnek indult mint az egyetlen hatalom, ami a kezünkben volt. Menet közben pedig elértem oda, hogy a bátyámat is megöltem, amiért ő anyánkat ölte meg. Mindent magának akart, tudtam, hogy én lettem volna a következő, mégis anyám halála volt az igazi indok, hogy végezzek vele.
És most itt vagyok. Nyáron lesz az esküvőm, a szervezetünk virágzik a háttérben és mi ketten készülünk valamire, valami nagyra. Briggsnek fogalma sincs róla, mit hozott a saját fejére.

Külsőm:
Átlagos magasságú vagyok, átlagos testalkattal, teljesen átlagos vonásokkal. Nem is vágyom rá, hogy más legyen. Egyedül a szemeim mások, szürkék és hidegek, amit sokan megjegyeztek már. Elvileg mindenkinek futkos a hátán a hideg a tekintetemtől. Mindig ing és nyakkendő van rajtam, és szinte mindig öltöny társaságában. Sokat adok magamra, nem tűröm, hogy bármi is másképpen álljon rajtam, mint ahogy én azt akarom.


A madarak csiripelték

Amortentiám:
fém, puskapor, régi fa bútorok, doh

Mumusom:
bohócok

Edevis tükre:
késkészlet (vagyis inkább... szerszámkészlet), fémasztal, rajta egy dobogó szív

Hobbim:
Munkán kívül is csak az anatómia foglalkoztat. Igaz, kicsit más keretek között.

Elveim:
Vannak. Nem feltétlenül olyanok, amiket a társadalmi normák kötelezővé tesznek, de vannak elveim. Aki ismer, az ezekről is tud.

Amit sosem tennék meg:
Van egy olyan érzésem, hogy már minden határt átléptem, ami itt húzódhatott. Innen már csak lefelé van.

Ami zavar:
Ostoba emberek és a mocsok.

Ami a legfontosabb az életemben:
A gyűjteményem és a hobbim. Ezek segítenek benne, hogy józan maradjak, ezzel pedig nem az alkoholra utalok.
Johnnie Walker és cigaretta.

Ami a legkevésbé fontos számomra:
Más emberek, elenyészően kevés kivétellel.

Amire büszke vagyok:
Mindenre, amit elértem. A munkámra, a műveimre, egyszerűen magamra.

Ha valamit megváltoztathatnék az életemben:
Minek tenném? Eddig minden úgy megy, ahogy én azt elterveztem.

Így képzelem a jövőmet:
Folytatok mindent úgy, ahogy eddig csináltam, Dolohovval pedig sikereket érünk el a terveinket illetően. Menet közben pedig kénytelen leszek megházasodni.

Egyéb:
Animágus (vörös róka)




Playby:
Jonathan Groff

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Dominic Linwood
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Offtopik :: Karakterek :: Aranyvérű-
Ugrás: