HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Online muglik
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Márc. 13, 2016 1:19 pm-kor volt itt.
Adminok
Levin Dolohov

Profil
PM
Karakterlap

Dominic Linwood

Profil
PM
Karakterlap
Testvéroldalunk
Legújabb válaszok
Zara & Chris
by Christopher Broadmoor
Csüt. Júl. 07, 2016 1:49 am


Makepeace & Broadmoor
by Christopher Broadmoor
Kedd Jún. 28, 2016 3:09 am


London Life
by Vendég
Vas. Jún. 26, 2016 1:15 pm


Amelia Houghton
by Amelia Houghton
Szomb. Jún. 25, 2016 8:17 pm


Hírek
by Admin
Szer. Jún. 22, 2016 12:17 am


Playby lista
by Zara Rae Hale
Kedd Jún. 21, 2016 11:03 pm


Zara Rae Hale
by Admin
Kedd Jún. 21, 2016 10:39 pm


Liam várja szeretettel
by Liam Weasley
Pént. Jún. 17, 2016 8:38 pm


Dominic & Dolohovék
by Alexander Dolohov
Csüt. Jún. 16, 2016 7:54 pm


Julia & Dominic
by Dominic Linwood
Vas. Jún. 12, 2016 3:59 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:44 pm


Levin & Carol
by Caroline Dolohov
Vas. Jún. 12, 2016 2:14 pm


Xanthe & Jack
by Jack Durward
Szomb. Jún. 04, 2016 11:01 pm


Hataway keressetje
by Katherine Hataway
Szomb. Jún. 04, 2016 1:28 pm


Katherine Hataway
by Admin
Szomb. Jún. 04, 2016 12:01 pm


Ms. Granger & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Pént. Jún. 03, 2016 11:45 pm


Nathan & Carol
by Caroline Dolohov
Csüt. Jún. 02, 2016 7:55 pm


Octavia Wright
by Octavia Wright
Kedd Május 31, 2016 6:57 pm


Gloria Dashwood
by Admin
Hétf. Május 30, 2016 10:24 pm


Tessa & Eliot
by Eliot Makepeace
Hétf. Május 30, 2016 10:01 pm



Share | 
 

 Owen P. Lannister

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Nem : Férfi
Kor : 23

TémanyitásTárgy: Owen P. Lannister   Hétf. Ápr. 11, 2016 6:25 am




Owen Petruccio Lannister


Becenevem:
Ow, Petruchio

Nemem:
férfi

Születési dátumom:
1995. október 8.

Házam / Iskolám:
Anno griffendéles voltam a Roxfortban. Hogy miért? Ne kérdezd... Nemsokára pedig Docendo Dimiscus - ha meg nem jön az eszem.... Édes, jó Istenem, hogy jutott én arra, hogy ez nekem kell?

Évfollyam / Foglalkozásom:
Ö.... Tanárnéénineek tiiszteletteeel jelenteem: véégezteeem. Szóval szabad lábon rohangáló eszement vandál? Oké, oké nemsoká akadémista - ezt a hepciás hangnemet, ahogy ki lehet mondani ezt a szót....

Patrónusom:
Kéklábú szula

Pálcám:
Somfa egyszarvúszőr maggal, 10 hüvelyk, túlságosan is rugalmas

Vérem:
Félvér


Otthon, édes otthon

Anyám:
Margaret Lannister
Biztos vagyok benne, hogy ő döntötte el, hogy kell neki az apám, és nem fordítva, máskülönben mogyorónyi fogalmam sincsen, apám, hogy tudta elcsábítani rendkívül erős személyiségét. Ő az a valaki, aki tudja ha hazudsz, de te fogsz szenvedni a bűntudattól, megvárja míg térdencsúszva bevallod, az a fajta, aki vasszigort tart, és megszerzi, amit akar, csodálkozom, hogy Raymund pl. hogy nem lett lány, bár ha erre nem volt befolyása akkor ez megmagyarázná, miért öltöztette szoknyákba néha-néha, lehet, hogy skót volt, de engem nem ver át, reménykedett, hogy erre is teljesül az akarata. Az van, hogy ő egy okos nő, fogalmam sincs, hogy lehetnek ilyen fiai, mert az anyánk biztosan ő, gondolom abban nincs más lehetőség, hacsak nem valami virágból lettünk Hüvelyk Matyik. Szigorú, eszes, de emelett szeretetteljes is. Pláne, mert amíg vad-korszakomat éltem ő juttatta az apanázst. Hééééé! Asszem ő mozgatta a szálakat, és selyemmadzagon rángat mindnyájunkat, tuti kevert valamit valamimbe... Ő tehet róla, hogy itt ülök. Szent szarvasbőőőr...... Anyaaaaaaa!

Apám:
Jack Lannister
Akit anyám kitüntetett a begyeivel... ö, a kegyeivel. Jack Lannister a kelekótya. Ha nem hallgat, akkor Jack papának egészen jó humora van. Anyámmal annyira különböznek, hogy azt sem tudom, hogy találtak egymásra, de megtalálták egymást, és feleségül vette. Még mindig értetlenül állok a dolog felett. Apa mugli születésű, így neki köszönhetjük a tudásunkat arról az oldalról, ugyanis feltett szándéka volt, hogy ne használjunk varázslatot - talán titkon reménykedett is benne. Bütykölgetős, olykor ezért csendes, alapvetően jópofa, muglimegközelítésű, tehát olyakor torkig van velünk, valaki, aki el tudja lágyítnai anyát - nem tudom hogy csinálja, én mindig rivallót kaptam tőle, ha valamit elkövettem. Tehát jah, jó arc, kedvelem. Furcsa dolog, hogy az embert megértik a szülei, nem mondom, hogy minden tettem felhőtlenül, és könnyelműen fogadják, de ELfogadják. És igen, szeretik egymást anyámmal.

Bátyám:
Sebastian 'SebO' Lannister
Sebo a kelekótya legidősebb, neki kellett volna a jó példával elöl járnia. Igen-igen, kellett volna, hááát persze, hogy neeem sikerüüült. Egy Lannisterről van szó, a kutyafáját. Persze, ahogy anyám súlykolta valamicskét azért elővirított, de azért példának elég gyér. Ő is a családi vállalkozás követője. Anyáméknak 3 bolond fia van, kezdve vele. Viszont ő a balfa.. balfék. Ő a balfék. Meg aki nem tudta megtanulni Mihálytól az s és sz különbségét, így lett ő az S. Jópofa, nem? Ügyetlen, kissé béna, de azért szerethető a bratyó, csak lenne néha szófosása, fogalmam sincs min agyal az a szerencsétlen, anyám szerint ugyanis neki sincs. Bár hármunk közül talán még ő a legkomolyabb.

Húgom:
Raymond Joseph Lannister
Oké, oké, tudom, hogy Raymund, de nekem ő RaymOnd, mert az. A Raymund nekem okés, mintha valami elit fióka lenne, hát a nagy francokat. Meg ahogy Sebo, úgy neki is kell az az 'o' betű, na mindegy. A ráadott szoknyáktól fogva, nekem ő hugica. Szóval a kapcsolatunk. Hát az nagyon romiiiii. Édes öcsikémmel közel állunk egymáshoz, mint a bohócorrhoz a műorr, ugyanazt a célt szolgáljuk. Mi nem hasonlottunk bele a világ gondjaiba, és nem is görbültünk hozzá, maximum az emberekhez idomulunk, hogy elérjük a közös célt, a combcsapkodást és a visítva, szarvasbőgéses rühügést. Ő az R, mert pörög, meg mert az van legkésőbb az abc-ben... ja neeem. Na, az van, hogy ő a legkisebb, úgyhogy szeretni köll.

"Párkapcsolatom":
A micsodám? Ja, biztos Misiről van szó... Bár egy tál kajához is szoktak gyengéd szálak fűzni... Ö.... Hát izééé.... Nem vagyok meleg, a srác egyszerűen csak a jobbkezem a bandából, a legjobb haverom, aki nem vérszerinti tesám, és kész. Ez is egyfajta párkapcsolat, nem, honey?


A lélek tükre

Pozitív tulajdonságaim:
Húúúúú, na ez sok van. Vicces vagyok és poénos. Emberszerető, egy emberbarát felebarát. Anyám ezért vagy lenyakazna, vagy taslit adna, apám és a tesóim kiröhögnének, de alapjáraton nem tartom én magam olyan butának, nem vagyok műveletlen fatuskó azt akarom mondani, csupán tanulni nem szerettem, nem kötött le, na. Hogy kerülöm, vagy olykor vállalom a konfliktust, az nem tudom mitől függ, vagy hova bírálható, emel-e rajtam, vagy ront. Készségesen nyújtok segítő kezet, ha nagyon kell. És nem állhatom a negatív könnyeket. Mi az ördögöt mondjak még, mit kellene?

Negatív tulajdonságaim:
Van nekem olyanom? Jó-jó, csak vicc volt, anya! Ne bánts! Egy lusta disznó vagyok. Szeretem süttetni a hasamat, bóbiskolni egy felkötött nyugágyban, amíg az nem a nyakamra szoruló kötél, de ennek szimplán annyi oka van, hogy nem vagyok egy korán fekvő-kelő típus, nem is tudom hogy érnék be órára - jó-jó anyu, visszaszívom, na. Még sosem mondták, de lehet, hogy idegesítő is vagyok, ezt csak az állandóan pattogó labdajellememből gondolom. Néha hazudok... vagyis füllentek, de csórni nem szoktam. Aztán, hát mit tudom én....?

Bővebben rólam:
- Ez az, amire gondolok? - húzom össze a szemöldököm. A velem szemben ülő fél értetlen tekintettel követte a példámat. - Mármint az az igazság lötty? - egészítettem ki magam, amire nem kaptam feleletet, így úgy sejtem ráhibáztam. Szerencse, hogy nem valami bonyolultabb, noha nem nekem kellett elkészítenem, lévén, hogy a nevét tudhatom, de 3 embert nyírnék ki a próbálkozással, na de így gond egy szál se. Vagyis már hogy ne lenne? Mi a francért kell ez? - Biztos hogy ezt nekem fel kell... - szemléltetem a kezemmel a mozdulatot - hörpintenem? - teszem hozzá közben. Az előttem ülő nő bólint, így egy újabb szemezés következik, egyszer az üvegcsére, egyszer őrá pillantva, végül megrántom a vállam, az öcsém lekörözéséért véremet és életemet, vagyis na-na-na-na-na azt azért nem, viszont ez egy apró áldozat, ideje meghozni. Kiragadom belőle a dugót, és adjunk neki, megiszom. Arra számítottam, hogy lesz íze, mert hát In vino veritas, ahogy drága barátom szoktavolt mondani, erre nemhogy bor, de semmilyen íze nem volt. Ennek ellenére azonnal hatott, mintegy felpörgette a nyelvemet. -  Én... h... - akarok belefogni a mondatba, hogy teszteljem a feltételezésem, de átbicsaklik a nyelvem. Igen, átbicsaklik. - Második gyerek vagyok.... Húúúú... anyám... - döbbenek le. Ez tényleg hat, mint atom. Nem tudok hazudni. Hé! Valójában nem is szoktam, de most még csak ki sem próbálhatom menne-e. - Nos... khm... jellem. Tegezhetem? - fut ki a számon egy számomra fontos kérdés, már csak a bensőséges hangnem miatt. Elkerekedett szemek, de nem foglalkozom vele, számomra ez egy megmosolyogtató momentum. De szükségem van a bensőséges baráti hangnememre, így belekezdek, tiltakozás ellenében is, ha volna, de inkább elképedés van. Sebaj.
- Hogy milyen vagyok belül? Alapvetően meglehetősén véres, és úgy képzelem igen porhanyós, azonban korántsem annyira, mint amilyennek némely anyóst látni szeretnék. És így indítok: egy borzalmas viccel, amiért máris azt fontolgatod, hogy főbelősz. Ugyan kérlek! Ennyiért? Öltek már kevesebbért is! Az ennyiből nyilván kiderült, hogy égek a vágytól, a szereplési vágytól, de ez sütőként, csak konyhai alapmomentum. Meg aztán fűt a szenvedély az élet iránt, és ez nem csupán hippikoromból maradt.
Túlságosan meglepődnél ezek után, ha azt mondanám arra teszem fel a napjaim, vagy legalábbis jelentős hányadát, hogy az egyszerű, agyzsibbasztó poénoktól, melyektől már agyérgörcsöt kapsz, a hasfájósra röhögésig juttassam az emberhadat? Sőt! Tulajdonképpen mindez az életemet is kitölti. Családi vonás, úgy hiszem.
Nem eredeztetem a dolgot mély gyökérről, nem nyúlik vissza messzire, ezt művelem, mióta az eszemet tudom, így hát nem tudom, hol, mikor nőtt a gyökere. Ez egy sajátos önkifejezés. Szavak kiforgatása, a ripacsság általam képviselt oldala. Túljátszani, felnagyítani mindent ér, erről szól a komikusi lét. Vagy nem? Bohócot csinálni magadból, s mást nevetésre bírni csak ezzel a recepttel lehet. Akkor pedig különösen, ha az illető éppen könnyezik, ekkor kell elérnem, hogy 180°-al arrébb valami egészen más miatt tegye ezt. A feladat nagy, de talán kevésbé nemes, ha a világ egészét nézem. El akarnék érni mindenkihez, ezt biztosan tudom, megtanulnék japánul és kínaiul, görögül és magyarul, és utaznék ha tehetném. Azonban szeretem magam süttetni a napon, lógatni a lábam. Nem tudom kikiálthatna-e belőlem az indulásra kész, világ minden szegletét látni akaró buzgó mócsing, attól függetlenül, hogy az unalmas tör-té-nel-mi helyek helyett a sikátorba is ellátogatnék az ott élő patkányok napjait felvidítani, noha kétlem, hogy bármit is tudnának velem kezdeni, vagy a madár énemmel. Nem, egy hatalmas képernyőre, jelelőkre és fordítókra lenne szükségem, hogy mindenkihez eljusson isteni igém. De hogy én? Napfény kivételével bármilyen másik elé? Ami mesterséges? Kizárt, többé nem, a gondolat is megbéníííít - gyorsan végigfuttatom az ujjaim a hajszálaim peremén, nagyot sóhajtok, és folytatom.
Ettől függetlenül nem madár mivoltomban, de a földön járva sem állnak olyannyira távol tőlem a magasröptű gondolatok. De ehhez kell valami... Fű, vagy csönd, nyugalom, vagy... vagy alkohol, néha magány, és írások, gondolatok... Viszont nélkülük erre esély sincs, hiszen a társaságban inkább életre kelek, mintsem értelmesre tunyulok, s azzal foglalatoskodom, hogy vidámmá, üdítővé, esetenként abszurddá tegyem azt. Kiteszek érte, hogy mindenki jól szórakozzon. Olyankor ezek az elméletek, a fülemen át a nemkétező... - megrázom a fejem - az agyamig nem jutnak el, csak átszánkázom felettük, mielőtt a melankólikus altatóba csapnának, és a nevetséges feltételezések száműzik a terepről a beszélgetőpartner efféle gondolatait, rávehető vagyok én a filozófálgatásra, csak ne a halálról kelljen elmélkednem, elvégre "élünk, élvezzük már, és nevessünk" életfelfogást vallom.
Ebből nem következik egyenes vonalban, hogy ostoba vagyok. Nem, nem vagyok én hülye... annyira. Igen okkult vagyok, ha nemcsak a hasznomra van a téma, hanem érdekel is. Hány tantárgyért volnék oda, ha nem kötelező, hanem kedvtelés lenne, merő egy, vagy kettő szórakozás, rejtély, hogy a Roxfort, vagy más helyek miért nem osztják ezen álláspontomat.
Rendben, a végére hagytam ezt, mert több tucat humorista űzi így az ipart, és tanuljanak belőle, mert gúnyolódni bizony igen csúnya dolog, s kissé kínos pillanatokat szülhet... "kissé" - vakargatom meg a nyakamat kellemetlenül nevetgélve emlékezve egy ékes első, és csaknem utolsó példára. Ezért van az, hogy Cyranohoz hasonlóan magamat teszem a nevetség tárgyává, s kapok épp egy szakadt kalapot a fejemre, és azt a műanyag bajszos-szemüveges-orrot - micsoda csudálatos szó, na de azt az izét, meg tudod máshogyan fogalmazni? Azonban visszatérve a tárgyhoz, az sem áll távol tőlem, hogy egy haveromnak nyújtsak segítő kezet-lábat csajhódítás terén - állítólag sokan odavannak a poénos figurákért... biztos. Nem vettem észre, hogy akkora sikerem lenne a nőknél, lehet a méreteim a hibásak... Na és akkor segíteni próbálok/tam. Egynehányszor. Állítólag elég érdekes elképzeléseim vannak az udvarlásról, pölö ott van a Tate eset, valami latin leányzóval. Hát lejtettem drága haverommal egy tangót a fogaim közé rózsát szorítva, természetesen én voltam a lány, és vettem fel olyan szexis vörös hacukát, úgy néztem ki, mint Charley nénje. Ja igen, volt ám parókám is. Szóval úgy tudtam, hogy a hölgyemény megszállottja a táncoknak, és Sancho azt állította, hogy ezen igényinek ő eleget is tud tenni - bár így visszagondolva viszonylag bizonytalannak számít a pe-e-e-ersze kifejezés -, és párszor sikerült a lábára lépnem, úgyhogy a továbbiakban kissé nehézkesen lépdelt. Az ifjú leány a legvégén felpofozta, és felfuvalkodva távozott, miközben kiragadtam a számból az említett növényt, és pofákat vágtam mögötte, miközben leakasztotta a kabátját az ablak melletti fogasról, visszafordulva pedig én is kaptam egy maflást, majd sietősen, meglehetősen sértetten sarkon fordult. Barátomra néztem, hogy akkor most mi van, visszatéve az előbbi zöldet, és kérdő, szerencsétlen - fokozzuk -, mit sem értő pillantással meredtem rá, majd megragadva a virágot, püfölt rajtam kettőt, azután a lány után viharzott. Nem is értettem. Szerintem meglehetősen vicces volt. Ez lett kérve, nem? Hm... Talán a fonnyadt, csoffadt rózsáról szóló dal volt a porszem a gépezetben? A phene se tudja.

Külsőm:
Általánosságban rövid barna haj, kicsit hosszabbként göndör fürtök, illetve fényviszonyoktól függő, amúgy kék szemszín jellemez, és a legjobb, ha a tekinteted lefelé irányítod, hogy megláss... Mindezzel nagy vonalakban máris definiálható - a teringettét, hogy utálom ezt a szót, a hideg is kiráz tőle - vagyok első ránézésre. De ez így elég unalmas, nem? Turbózzuk fel egy kicsikét!
Na szóval, tudod, van a nagyja, a közepe, meg az apraja. Mint a mesékben a királyfiak. Mondd csak, nem vettél még észre Te is valamit? A középsővel, valahogy soha senki nem foglalkozik. Ő az, aki vagy nincs, vagy ha van, akkor ugyanolyan selejtes, mint a legnagyobb, legalábbis a mesék szerint, véletlenül sem szerintem. De tényleg, ez csak nekem tűnt fel? Pedig régebben nagyizgulva vártam, hogy vele, vele vajon mi lesz... És mi lett? Ha volt, akkor épp ugyanúgy kitolt magával, és mindenkivel, mint a legnagyobb. Ő valahogy egy átkötőszál volt a kezdet és a lényeg között, amikor a gyerekek unalmasan könyökölnek az anyjuk előtt, és azt várják mikor érkezik már a legkisebb, hogy legyőzze a sárkányt, megoldja a rejtélyt, övé legyen a királylány és a fele királyság.  Bár mi szerint a középső, és mi szerint a legkisebb? Ha kor szerint nézzük, akkor bizony-bizony én lennék a legtuningoltabb középső. És hogy miért? Tudjátok az első az, akinél mindent elrontanak. A legkisebb az, akit állandó jelleggel nyösztetnek, és még néha a széltől is óvnak. Na de a középső... Na ő az, akivel senki sem foglalkozik, és ennek mi lesz az eredménye? - várok egy szemernyit a válaszra, majd folytatom. - Ahogy a tanárok és a szülők fogalmaznának elzüllik a gyerek - mondom a mondatot, mint egy idős öregúr a meséjét. - Valójában pedig semmi rendellenes, tilos dolgot nem csinál, de nem fogja póráz, megérzi az ízét, és rájön, hogy ennél kevés frankóbb dolog létezik. És bizony így történhetik, hogy megérzi az élet legjavát. De elkanyarodtam a nagy témától.
Mert ha a magasságot vizsgáljuk mérőszalaggal az ajtófélfánál toporzékolva... Nos egeen, csak rám kell nézni, nem szükséges, hogy közöljem azt az információt, miszerint nőből nem vagyok, így magassarkút is maximum brahiból hordok, így erősen szembetűnő, hogy a család törpéje nem más, mint - dobpergés - én vagyok. Mondhatni nemigen nőttem ki a földből, hiszen agyam úgy képzeli, hogy a 160-165 centi nekem aztán bőven elegendő, hiszen a jóból aztán megárt a sok(k), így aztán kevesebb adagot illik adni belőle, a jó Istent pedig pörölöm rendesen, amiért ekkora "megtermett" embert adott a világnak, mert értem én, hogy meglehetősen randán mutatnék colosként, felesleges Nyurgának, a nyakigláb daliának lennem, de mégiscsak több a vállalható szinonima az óriásra, mint a töpörödöttre. Egyébként se lehetnék egy kétajtós szekrény, egy kétméteres izomkolosszus, abból is max csak méteres - jobban hangzik, ha nincs előtte szám -, de a jó kis nasikat magamhoz ölelve - nemcsak egy fotelben - ez furcsán is venné ki magát, és hülyéskedés szempontjából néha nem mozgok eleget - értsd: nem vagyok egy artista bohóc, csak ha az öreg csontjaim meg a kedvem úgy engedik -, emellett meg ugye nagyétkű vagyok, szóval alapvetően jó súlyban vagyok, még ha az izom nehezebb is, mint a zsír... háh, tényleg, én izmos vagyok, nem erős testalkatú - ez szerintem is egy pocsék kifejezés, a pufók szépítése kb.  Lényeg, ami a lényeg szeretek nassolni kicsit... aprót... enyhén... amikor az élet NAAAGY dolgairól elmélkedem. Így esik, hogy amikor sudár vagyok, akkor leginkább, nem eszek, mert szükségem van az időre valami eszeveszett baromság miatt, tehát így puffan a dolog. Na és akkor ott vannak azok az esetek, mikor ugyanezen okokból, sokáig halasztódik egy borotválkozás is. Néha mondjuk olyan volt, mintha a faágak elvégezték volna helyettem, mikor összekarcimolták a pofámat.
Öltözködés. Mert ez egy sarkalatos pont, ha már külső. Ugyebár vannak az extrém dolgaim még nomádhippi - tisztában vagyok a szó nemlétező mivoltával - korszakomból maradtak előre - mert ha hátra maradtak volna, akkor vagy csak ezek a kacatok, vagy én is a múltban ragadtam volna, és még mindig ott tartanék.... Ah... a régi szép idők... Naaszongya hogy bírom az elnyűtt cuccokat, vagyis igazából mindent agyonhordok, azért. A színes mintás pólók meg olcsók is, szóval beleférnek az anyám küldötte havi költségvetésbe, hogy maradjon másra is valami... szóval visszatérve a tarka lógós csodákra... Igen, ezt valaki mondja már el nekem, milyen az, ha egy valami nem színes! Erre mindig megkapom, hogy a fekete meg a fehér, dehát azok is színek, azt a juharszirupos palacsintás mindenségit! Azok átlátszóak lennének, nem, amiknek nincs színezete? De ha üvegszínűek, akkor felveszik a bőröm színét, és olyannak látszik, nemde? Hú... Hirtelen túlzásba vittem a szín szó használatát, legalább ez egy tarkabarka, színes mondat lett, és talán szivárványban pompázik....
Ácsi! Egyáltalán kinek mi köze mindehhez, és miért kell ilyenekről veritaserum hatása alatt beszélnem egy iskolai felvételinél?

Múltam:
3 éve hagytam itt a nagy kőfalakat, 3 éve élek egy teljesen más jellegű életet, és most 3 évvel később visszatértem a kínzópadra, noha nem mondhatnám, hogy a tanárok el voltak ragadtatva egy renitens újabb ámokfutásainak lehetőségétől első körben, de végül sikerült bezsúfoltatnom magam a többi diák közé az "egyetemre" - Merlin szakállára, én meg a felsőoktatás. Tudniillik sosem voltam mintadiák... Kis híján úgy is fogalmazhatnék, hogy kibuktam a Roxfortból. No nem ideges voltam én, félreértés ne essék, egyszerűen csak a tanuláshoz nem fűlött világéletemben még a tejfogam sem, a maradandó meg aztán elődei véleménye alapján ítélte el.... De akkor most mit is keresek újra itt? Azt meséli el e 2 órás monológ. Hogy miért, miképp, s ki is vagyok valójában. (Oké, oké, nem kell megijedni, annyira azért nem akarnék túl sokat pofázni, tehát nem az emberiség történetének millióéves múltját szedném szavakba a hörgőhangoktól a folyóbeszédig, elég lesz egy emberéleté is, a sajátom meséje is bőven sok, olvasni vagy hallgatni is. Vagy a szemed folyik ki, vagy bealszol kisebb-nagyobb kiabálásra, illetve baromságokra ébredve.)
Kezdjük a száraz életrajzi adatokkal, melyeket kisóvodás módjára mormolok, mint ki éppen egy verset mond fel, és a háta mögött babrál a kezével, miközben próbál emlékezni minden szóra, illetve sorrendre, s bizony ne írjuk fel számlájára, de még nem a legprofibb, tehát: Devonban születtem, kis túlzással 21 évvel ezelőtt, apám mugli, anyám boszorkány, van egy bátyám és egy öcsém...... Blablabla blablablaaaaaaaa - rázom meg a fejem, amivel artikulálatlan hangok érkeznek a torkomból... Ez így dögunalom, mint egy porosodó történelemkönyv 433. oldala firka, diákos lábjegyzetek - amik valójában társalgások -, szamárfül, illetve képek nélkül.
Kezdjük azzal, ami egy ember életében meghatározó. A családom. Nos, a családom egy katasztrófa, ahol anyám ragadta magához a konyha ajtaját, szóval jah, ő a főnök. Apám... apám az a kukta, konyhai manó, aki engedelmeskedik a séfnek, a nagyfőnöknek, az, aki ügyetlenül elesik, leönti a padlót a szekrényt, a hűtőt, engeem. A bátyám, ő a hűtő, merthogy konzervál, őrzi, vigyázza a régit, és azért, egy fiatal pár mégiscsak arra költ legelőbb, meg az asztal is ő, mert az is kell, valamiről enni kell, gondolom úgy gondolták róla kéne példát vennünk. Én vagyok a sütő, ez egyértelmű. Az öcsém jelképezi a szekrényeket, mert benne aztán minden van, főleg "továbbtanulási szándék", amihez aztán kell az állóképesség, magyarán a falhoz is jól lett rögzítve.
A három fivér. Csehov se tehet róla, hogy inkább ringócsípőjű lányokról írt pasik helyett, igaza volt. Lássuk be, a női nem érdekesebb, mint mi vagyunk. Nem tehet róla szerencsétlen, hogy se ihlete, se rímei nem voltak hozzánk. Bár arra sem emlékszem, hogy lettek volna rímei egyáltalán, de ez még csak a kibontakozás lehetőségét is porrázúzta volna.
Ahogy mondani szokás, nem minden a név. Bár van egy olyan érzésem, hogy jóanyám felettébb éhes lehetett, mikor a melegből, ide a világra kerültem... Mert hát másképpen kinek jutna eszébe egy sütőről elnevezni a saját gyerekét? Egy forró vashulladékról, amiből a kaját és mindenféle édesszájú éhenkórásznak fenntartott sütemény omlik és árad, összegyűjtve dúskálhatsz a jóban, ha pedig rádborul ugrálhatsz, s bizony szökkenhetsz kedvedre, ha éget.  Szóval a születésem - vagy legalábbis az elnevezésem - kb. úgy történhetett, hogy én kibújtam, anyám meg elordította magát: "Sütőőőőőő!". Biztos, hogy odakozmált valami, a hús.... a tészta... a krumpli... akármi. Az ősöket hiába kérdeztem, anyám annyira emlékszik: "Ki-be, ki-be.... Drágám, a babacuccok! Ki-be, ki-be.... Édesem, a ruháim! Ki-be, ki-beeee... Arohadt gyereeeeek ruhái!!!" Lelombozó mondhatom, apám meg annyit dörmögött, hogy nem akar még egy kölköt - ennek ellenére ugye meglett Raymond, na mindeegy, csak mondom, valószínűleg akkor én lettem volna az agyonajnározott kissebbik - szóóóval ez az én elméletem a nevem kisütéséről, ha már nem mondták el töviről-hegyire... Naná, hogy nem, hát én sem ragoznám, boncolgatnám életem nagy hibáit, amiben egy gyermek megrokkant - el ne higgye. - A dokik azóta sem a szívem csücskei. Hát nem volt annyi eszük, hogy  visszakérdezzenek egy ilyen fontos döntés előtt?
Apropó nevek, ha már itt tartunk, akkor a következő sztori is fontos. Egy másik sorsforduló! Az egész úgy indult, hogy baglyot kellett hazaküldenünk, hogy életjeleket, kiszimatolandó ügyeket tudósítsunk, elvileg... Ezzel szemben pedig ha nem megcsapolódott, eltűnő galleonkészlet dolgában írtunk haza, akkor nem tudom miért, de a lényeg azon a pillanaton van, amikor ott álltunk hárman a teleírt pergamen felett, hogy akkor "na, alá kéne vésni a nevünket". Hogy azt mennyire utáltuk, semmi móka, tök száraz az egész, amúgy is el szoktam szöszmötölni azzal 10-15 percet, hogy telerajzolgatom mindenféle firkával, hogy legalább elfoadhatóan nézzen ki, így most ugyanezt tettem, csak éppenséggel az "O" betűmmel, elvégre, szignóznunk kellett, de arról nem szóltak a követelések, hogy hogyan, utálatból pedig felmerült, hogy ne írkáljuk le egyesével libasorba állva a nevünket, ezért a végeredmény az lett, hogy egy mozaikszót iktattunk be az életünkbe, ami minket fémjelzett, mint egy márkanév. Persze, a kreativitásomat először most sem értékelték.
- Owen, minek írtál oda 3 karikát, te hatökör?
- Ó, azok ott nem egyszerű körök, azok a gülü szemeim, amik a fejemből kidülledve egyenesen rád bámulnak - magyarázom, megbökdösve bátyám mellkasát -, de a hatökörjelentéshez még kéne három, de nem tudok ökröt mintázni mint te, ha meg szarvakat teszek rá, az úgy hatna, mintha sátán volna, abból meg egy is sok, nem ám hat.
Be kell valljam, nekem ellenszenves volt úgy az a kerek micsoda, mint egy kopasz fej, de nem az eleje, hanem a tarkója. Így végül jobb híján kapott magára két karikát. Ezzel meg aztán úgy nézett ki, akárha két karika egybeforrva a nevemen időzne, mint valami fekvő nyolcas... Mi is az? Ja, a végtelen... a végtelen baromság, aminek sosem szakad vége, mert hülye voltam, és hülye leszek.
Aztán végül az időközben lecsapott légy belsőségei szintén úgy érezték, hogy azok odavalóak, amit drága öcsém ott ütött ki. De azok csak és kizárólag álláspontom megerősítésését szolgálták, hogy méltassák a zsenit. Jó, oké, a hivatalos verzió ez lett, viszont én fundáltam ki előbb, nem a légy. S hogy mondókám ezen részének befejezéséhez érkezzek, így váltunk S.Ö.R. tesókká. Az meg aztán mellékes, hogy Mihály fiam gyakorta alkoholra gondol, ha meglátja leírva a szót. De az aminek nevezi, állítólag a mi nyelvünkön "beer" - nem idevalósi a szentem -, a kérdés csupán az: "Two beer or not two beer?" Mennyi pia volt abban az állatban? Ja, igen - látva az értetlen tekintetet, valamiféle magyarázatot kellene adnom arra, ki is ő. De most ecseteljem, hogy ez és ez a diákjuk, pláne, ha ismerik.... - Mihály egy haverom. Az ipse akkora idióta, mint én, vagy már egy mázsával nagyobb is lehet, régen láttam utoljára.
Viszont mielőtt bármelyik férfiembernek is beindulna a fantáziája - arról, hogy szentemnek, éppen csak csillagvirágomnak nem nevezem, vagy azon az alapon, hogy a sütő bizony igen meleg -, amelyik önnön neme felé kacsintgat, szükséges közölnöm, hogy bocsánatukért esedezem, ha megtévesztettem őket, hogy nem, nem vagyok meleg.
A roxforti évek egyébként... Hajjaj! Sem a prefektusok, sem a legtöbb tanár csiribiri szíve csücske nem én voltam. S ha hiszed, ha nem, mindigis bennem lakozott a vágy, hogy köreikbe lépjek, és perefektus legyek. Sajnos ez a törekvésem minduntalan kudarcba fulladt, s nem talált támogatásra, csak ellentartásra. De túl lehetett élni, összességében mondva néha még buli is volt, csak a vizsgák készítették ki az épeszű embereket, amikre én leginkább nem fektettem nagy energiákat finoman szólva... Oké, nem készültem kimondottan varázsló pályára, egy humoristából nem lesz auror, így a varázslás inkább kényelmi, élvezeti célokat szolgált.
A suli után folyamatosan próbálkoztam, a baráti köröm sem mondta: "Te gyerek, te gyerek, ezt aztán ne!". Aztán valaki elintézett nekem egy felkérést egy estére, félreértés ne essék, semmi köze nem volt se nőhöz, se férfihoz fűződő viszonyhoz. Akkor... Akkor tényleg megpróbálkoztam azzal, hogy egy anyám áltál is - mármint szerintem szerinte ezt jelenti, ez benne foglaltatik... talán - normálisnak ítélt életbe vágjak bele. Ez volt az egyetlen ilyen pont. De annyi. Kerékbetörés a vége, ha itt vagyok, jól gondolod. Tisztán emlékszem arra az esetre... Na jó, annyira "krittálytittán" azért mégsem. Az maximum akkor menne, ha egy merengőben élném újra át, arra pedig aztán semmilyen körülmények között, ha szép Helénát előhozatja valaki nekem, akkor SEM lennék hajlandó.
Ott ültek, és meredten, mozdulatlanul bámultak a nagy sötétből a figurák. Én pedig nem, hogy őket, de az orromig sem láttam, egyszóval semmit sem; és mindezt a képembe világító reflektor miatt, ami esküszöm, hogy megsütni készült. A gond az, hogy sikerült is neki. Kész. Végem volt. Felsültem. Levert a víz, ráadásul nem láttam az arcokat, amikért ezt az egészet csinálom, magáért a reakcióért. Olyan volt, mintha elvesztettem volna a látásom... nem, nem, mintha alapjaiban rengette volna meg a sötét, ami egyszerűen bezárt, körülzárt, és porrá morzsolt. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek a kialakult helyzettel. És ott álltam, és akkor buktam meg. Úgy is, mint humorista. A sütő, aki felsült.
Ezután igazából hazamentem, és elpakoltam pár holmit, aztán elszöktem, csavargó lettem. Végül egy erdőszéli hippi bandánál kötöttem ki. Jól hangzik, nemde? Szabadalmaztatni kellene azt a szabad életet. Friss levegő, kötöttségektől, szabályoktól, megfeleléskényszertől mentesen. Őrült, dobpergő zenére ébredsz és fekszel. Az az érzés esküszöm... mámorító. Minden földi öröm színejava. Egy életen át tartó hatalmas buli. Felvert sátrak, és bulizó fiatalok, valaki kecskével a nyakában, a nyakakban peace jelű nyakbavaló, kendők és mindenféle színes és bő gönc. Ott úgy éreztem, hogy milliónyi lehetőség az, ami előttem áll, a lényeg csupán annyi: hogy kiélvezzem az életem minden pillanatát. Élet- és emberszeretet,, segítőkészség, kacagás, harsány nevetés, röhögés, szerelem, nők.... Itt aztán minden volt. Mármint elnézést, most már ott, azért be kell valljam hiányozni fog.... Ki kellett engednem a gőzt, nem igazán veszek komolyan semmit sem, fikarcnyi esélyt sem látottsenki arra, hogy egyáltalán megéljem ezt az agy emberöltőt, mikor már bölcsnek nevezhetném magam.
És hogy hogy lettem Petruccio? Merthogy itt történt. Na, hát ez is egy díjnyertes történet... lehetne, de valójában nem az. Egészen pontosan annyi történt, hogy az első ott töltött napok alkalmával valaki elordította ezt a nevet, a nagy hangra azonnal felkaptam a fejem, és odakaptattam, ha más senki nem tette, én meg gondoltam nagy a vész, ha fakasért kiált, pláne, hogy időközben a hangja is egyre vékonyult. Nem kellett messze mennem a tulajdonosért, hamar alaposan végigmérhettem, tetőtől talpig.... Az ám, bár ne tettem volna.... Bár amíg háttal állt még addig nem sikerült eldöntenem, hogy egy mély, repedtfazék ajkú lány-e, vagy egy szoknyavágyú férfiúr... De amikor előttem állt, lehet, hogy még a fekete-fehér torzságnak is nagyobb támogatója lettem volna, vagy a szépiának, tudom is én, de testközelből elég rémisztő látvány tárult elém. Bemeszelt képű, borostás, narancssárga ruhás, parókás rusnya, hát persze, hogy hátrahőköltem a jelenség láttán, és egy a földön keresztűlhúzódó, kikandikáló gyökérben botlott meg a sarkam, és a földre zuhanással kezdetét vette a hátsó felem ismerkedési rítusa az ottani füvezettel. De a másik is kiütődött, így eltörött a lába, és ha a szólítgatás ellenére valaki, azt hitte volna, ez nem az én nevem, akkor bebiztosították, amikor nekem kellett beugranom helyette egy szerepbe, ahol én lehettem Petruchio, na mondjuk így leírva nem is tetszett, szóval a Petruccio-ra változtattam, ha papírra kellett vésnem... No, de annyi szöveget megtanulni....
Aztán van itt még valami, amire még szót sem fecséreltem. Az animágia. Meglepő, mi? Hogy egy magamfajta elsajátította.... De hogy a tárgyra térjek, az egész kb. akkor kezdődött, amikor itthagytam a Roxot, abban a híres neves hippi táborban. A lényeg, hogy nem patkoltam el, és szert tettem valami bonyolultra.... Igen, ÉN. Ha meg ezt meg tudtam csinálni, ugyan segítséggel, de ez most mellékes, akkor mi nekem egy egyetem? Nem tudtam magammal olykor mit kezdeni, és lehet, hogy okleveles lusta vagyok, azonban akkor inkább kitöltöttem a napjaim valamivel, valamivel, ami ez volt, aztán végül adódott az a véletlen, hogy sikerült is magamévá tennem a dolgot - nem nőről beszélek. És madár, mert szabad vagyok, mint a madár, vagy legalábbis mindig szeretném úgy érezni magam, meg kíváncsi voltam milyen a tollazat, a repülés szárnyakkal, és na, lényegében látni akartam a világot bármikor, amikor kedvem úgy tartja... Szóval ez egy hosszú folyamat vége, de az igazi buli a képességgel csak most kezdődött, meg még próbálkozom, elvégre nem tökéletes...
Akadémiára jutásom története pedig a következő - húzom ki magam, hogy most jön a lényeg, legalábbis számára. - Kergetett egy kutya, azt hittem meg akar enni... Az öcsém... Ember tee, a saját öcsém szemelt ki magának vacsorára, vagy ebédre részletkérdés, hát noormális? Vagyis körülbelül így gondoltam mindaddig, amíg vissza nem alakultam halálfélelmemben, mindezt a levegőben persze csak úgy a látvány kedvéért, így aztán akkorát estem, hogy az akrobata mutatványoktól is végleg elvehette a kedvemet... Ennek ellenére úgy pattantam  fel, mint a nikkelbolha, hogy mire ideér, hadi készültségbn, teljes vértezettel fogadjam.
- Te ide figyelj... - kezdtem feltartott ujjal, mikor megjelenik, merthogy előbukkan - Ray... - őt látva mondjuk lényegesen könnyebb beazonosítani. - Öcskös, Te normális vagy, az egyetlen tulajdon bátyádat, akit annyira szeretsz? Oké, az egyetlent, akit Owennek hívnak?
Úgy ez... Ezzel kezdődött az a fél óra, mikor léket kaptam, és lesült az agyvelőm , elégett bennem az a tepsi, ami az öcsémbe vetett hitemet tartalmazta... Vagyis inkább a magamba vetettet - mondtam ki, majd elkerekedtek a szemeim. - Ez a lötty veszett erős, ugye tud róla? Ezt nem büntetik? Jó, mindegy, hagyjuk.
Ekkor döntöttem el, hogy - hasonló, de semmi köze III. Richárdhoz - elvetemült őrült leszek - bár nem is áll annyira távol tőle. Ha öcsike meg tudja csinálni, akkor nekem hogy okozhtana problémát, he? Hogy lehet ennek a tökfilkónak "továbbtanulási szándéka" azt adja valaki írásba nekem, hogy felfoghassam azzal a gógyi agyammal!


A madarak csiripelték

Egy felvételinél azt mondták ez is kell: tantárgyakhoz való hozzáállás, viszony
Bűbájtan - Jó, azaz nem volt vele problémám... annyi. Oké, alig valami. Viszont bevallom, hogy húzott hozzá a szívem, főleg hogy löttyök helyett pálcasuhintásokkal komiszkodhattam.
Átváltoztatástan - Ez egy muris tárgy volt. Egy, amit még szerettem is, és hogy miért? Az emberen kísérletezés nem éppen kedves, de hogy láthattam a tesóimat egy más formulában... Azt mondhattam, hogy órára kell, ha a bátyámból oposszum lesz. Hát kell ennél több?
Bájitaltan - Minden évben átcsúsztam, lehet megbűvöltem Pitont, meg néjhányszor bekormolódott a fejem, amikor leszidott... hát igen, a régi szép idők.
Sötét Varázslatok Kivédése - Tehetségtelen, ez a szó magáért beszél, nem kell érdemjegyet sem mondanom, gondolom.
Mágiatörténet - Általában minden helyzetben átírtam a történelmet némely ponton, hogy izgalmasabb legyen, így hát csak a jóindulat segítette menetelésem
Seprűlovaglás - Nos, világsztár nem leszek, de nem voltam olyan rossz viszonyban a kis borzassal
Gyógynövénytan - Ha a szobatársam nem értett volna hozzá, már nem élnék, ergó mondhatni tehetségtelen vagyok, hiszen elgondolkoztam azon milyen kajába lehetne beletenni a sisakvirágot, csakhamar kiderült, hogy mérgező, és kis híján meséltem egy viccet egy mandragórának, hogy ne sipítson, már nyúltam a fülvédőmért...
Asztronómia - Húúú de szerettem bámulni a kis fényes pontokat meg a többit, így hát sok gond ez alatt a fa alatt nem termett...
Legendás Lények Gondozása - Miért mindig olyan vadállatokat uszítanak ránk, amik a bürkémre pályáznak? Miért nem nyuszikat simogatunbk, azok is legendásak. Példának okáért ott van a vérnyúl... Rendben, oké, visszatérve a világunk lényeire. Néha azért sikerült megbarátkoznom egy-egy jószággal, maximum léprigóként, ami egy közepest ütött meg.
Rúnaismeret - Ez egy elég vicces dolog, hiszen ha rúnákat kellett rajzolni, akkor a tanár szerint az enyéim nem voltak mások, csak kriksz krakszok, valójában pedig egyszerűen rondán írok, és behunyva a szemeim rajzolgatok a homokba, vagy valahova, az a rúna, nem? Ha meg ránéz máséra ugyanúgy ronda, aztán mégis... mással elégedett volt.
Jóslástan - Trelawney a frászt hozta rám olykor, ráadásul neki aztán minden jó volt, így hát a helyzet úgy állt, hogy ha jósolni kellett, bebandzsítottam, és halandzsanyelvet kevertem az angolba, ahogy teafüvet kellett a csészébe. Sikerem volt legalább a többiek körében, még ha időnként el is gondolkodott rajta a tanárnő, hogy mit is jelent a hadoválásom, de lelke rajta.
Mugliismeret - Na, ezt a tantárgyat soha nem értettem. A legtöbben a muglivilágban éltünk, akkor mi a fenének kell arról tanulni, amiben élünk? Jó hogy azt nem magyarázták el, hogy a kanál muglik és varáázslók közt is ugyanaz. Szó, ami szó, ezzel tehát nem volt gond.

Amortentiám:
fű-, esőszag, friss levegő és az édes illatok

Mumusom:
Az a rohadt reflektor előtte arctalan kobakokkal.... De komolyan, még kaja nélkül is tovább húzom

Edevis tükre:
Az ellentettje: nevető arcok, emberek ülnek körülöttünk, és baromkodunk a tesáimmal, Ray női jelmezben feszít, Sebonak malacorra van kunkori farokkal, nekem szamárfüleim vannak

Hobbim:
Az életem a hobbim. Annál jobb hobbi nincs is, higgy nekem. Én magam vagyok a hobbi.

Elveim:
Carbe diem, maradj önmagad, és vigyorogj a világra, hogy visszanevessen rád!

Amit sosem tennék meg:
Pfff... ez meg milyen kérdés, egy humoristának nem lehetnek gátlásai, csak más kárára nem boldogulnék, de én mindent megcsinálok

Ami zavar:
Konzervatív humortalanság és fapofa, ami mögött semmi sem lappang

Ami a legfontosabb az életemben:
A nevetés minden mennyiségben, meg az, hogy élvezzünk, hogy élhetünk

Ami a legkevésbé fontos számomra:
A tömény unalom, nem a semmittevés, hanem a tömény unalom. Emberek, tanuljátok meg, hogy ez a szó nem létezik, pláne mellettem.

Amire büszke vagyok:
Arra, hogy nem álltam be a sorba robotnak, és nem lettek szürkék a hétköznapjaim

Ha valamit megváltoztathatnék az életemben:
Akkor biztos másnak születtem volna, ha lenne ilyen. Jó nekem így, ahogy vagyok, köszönöm szépen...

Így képzelem a jövőmet:
nincsenek róla elképzeléseim, majd jön, ami jön. Most elmennék az Akadémiára talán, aztán majd meglátjuk beférek-e valahova is, meg hogy mit javasolsz nekem, kedves vizsgáztatom, ja mert igen, a szak az még kérdéses. De addig maradok ott, amíg úgy nem látom ideje lelépni. Pillanatnak élünk emberek.

Egyéb:
Ö.... Hallottál már az animágiáról? Klassznak tűnik, nemde? Repülöööök, mint egy léprigóóóó....




Playby:
Ezt inkább üresen hagynám, egy hozzám küldött bagoly visszaviszi a nevet, de jobb, ha nem írom ide

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


TémanyitásTárgy: Re: Owen P. Lannister   Szomb. Ápr. 16, 2016 4:25 pm




Elfogadva


Owen egy rendkívül szórakoztató személyiség, amit már abban a pillanatban le tudtam szűrni, amikor a családjáról kezdett el mesélni. Utána pedig csak még inkább beindult a buli. Egy élmény volt olvasni a lapját, abba sem akartam hagyni, ami persze a user rendkívül élvezetes stílusának is köszönhető. Nem is kérdéses, hogy elfogadlak, fényt viszel a mindennapokba, ehhez kétség sem fér.
Már csak a playby foglalás vár rád (habár neked erre nincsen szükséged), a keresettjeid meghirdetése, aztán mehet is a szórakoztatás!




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Owen P. Lannister
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Finite Incantatem :: Offtopik :: Karakterek :: Félvér-
Ugrás: